28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jasmine A. Jhaveri összes RPG hozzászólása (39 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. január 21. 14:56 Ugrás a poszthoz


január első hete


Újra itt, nem az első, és egyelőre nem is az utolsó napon. Az elmúlt párban a kötések cserélése volt a legnagyobb élményem, szóval ennek a napnak se álltam egyelőre nagyobb reményekkel. Egy kicsit keserű sóhajjal hangot is adtam ennek, mikor megláttam, hogy a mai gyakorlatvezetőm is hasonlóan kedélyes az újakkal. Reméltem, hogy talán kicsit más lesz és részben igazam is volt. Egy valamivel idősebb lány mellé osztott be, akivel most találkoztam elsőre, így a vörös hajú mellé lépve a mappát áthúzva a másik kezembe nyújtottam kezet.
- Jasmine Jhaveri vagyok, ma melletted fogok dolgozni, ha minden igaz - kezdtem is bele egyből a nevem után, nem mindig voltam türelmes és ez nem csak az életemre, de a kezdődő munkatapasztalatomra is kihatott, mondhatni egészen kiütközött. Ellenőriztem még minden nálam van-e, amire szükségem lesz, majd az órára pillantottam, korán voltunk még, de szerintem ez egy sürgősségi ellátásban senkinek nem számító érv. Relatív, lehet így vagyunk időben valakinek ugyebár. Nem féltem a munkától, szeretem azt, és nem véletlen választottam ezt a pályát, viszont még furcsa volt. Na meg új! A leginkább friss, egész más volt pár dolgot megtapasztalni, mint órán hallani, vagy éppen könyvekből látni.
- Zavarna, ha lennének kérdéseim? - érdeklődtem meg, de már nyilván ez is fogja, ha igen a válasz. Volt olyan, pont a második napomon, aki rendesen rám is morgott, pedig a kommunikáció egy fontos alapja ennek a gyakorlatnak, nem születek a képességgel, hogy minden menjen csettintésre. Szerintem senki. - Régóta vagy ebben az ispotályban amúgy?
Utoljára módosította:Jasmine A. Jhaveri, 2019. január 30. 21:38
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. január 27. 21:04 Ugrás a poszthoz



Szeszélyes, ennek mondhatnám leginkább az időjárást, amibe hol belekerültem, hol ki belőle. Sokat utaztam az országban az elmúlt napokban, leginkább azért, mert próbáltam elintézni minden utolsó simítást a gyakorlataimat illetően. Jelenésem volt a fővárosban, hogy letudjak egy hetet az ottani ispotályban, és ezután végleg a Bogolyfalva kicsiny csapatát erősíthessem. Ahogy elsétáltam a kis boltok mellett mosolygósan lestem keresztül egy-egy kirakati ablakon, majd a megfelelő után elfordultam, hogy célállomásom is meglegyen. Nem volt nagy a hely, szerencsére hamar kiismertem mit és merre találhatok meg.
- Jó napot - köszöntem előre egy idősebb hölgynek, aki a teázóban éppen szembe érkezett velem belépéskor, majd mosolyogva kívánt hasonló kedveseket és hagyott is tovább menni befelé. Kigomboltam a fehér szövetkabátom, ami a látszat ellenére nagyon meleg és kényelmes, majd kibújva belőle a fogasra lógattam. A sálam letekerve néztem körbe, hogy végül kiszúrjam a lányt és a kis kutyát, akiről egyelőre még csak hallottam, de vártam már a beszámolót, hogy is viselik egymást. Sosem voltak nagy barátságaim, de nagyon örültem neki, hogy azon a bizonyos anatómia gyakorlati órán a padtársam, majd a kísérletező csapatom tagja lett.
- Szia! - Blo rendes és szorgalmas lány volt, könnyű volt vele megtalálni a hangot és ez a mai napig sincs másként. Mosolyogva sétáltam oda és egyből meg is öleltem, mielőtt még leültem volna mellé az általa választott asztalhoz. - Mi újság veletek? Örülök neki, hogy a munka ellenére el tudtál szakadni kicsit - jegyeztem meg, hogy aztán a másik itallapot fellapozva hamar ki is szúrjam, amiért én hajlandó vagyok teázókba és kávézókba járni. Mikor a rendelést felvevő leányzó odasétált egyből határozottan el is mondtam a kívánságaim a chai latte-m iránt, majd a barnát figyeltem magam előtt, ő mit is iszik ma.
Utoljára módosította:Jasmine A. Jhaveri, 2019. január 30. 21:38
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. január 30. 23:10 Ugrás a poszthoz



Lelkes voltam, az első perctől, de nem mondhatnám, hogy a legfelemelőbb része a gyakorlatnak, mikor orvosírnoknak néznek, és az egyetlen, amit tehetsz, hogy a kisrendelőben ülsz és a betegek napi adatait szeded kartonba, mert más nincs rá. Nem hinném, hogy valaha ilyen akarok lenni. Biztos megvan a varázsa annak, mikor már annyi mögötted az év, a tudás, a munka és a tisztelet, hogy megteheted, más dolgozzon a nevedben, mégis ha én is most valamit véletlen rosszul könyvelnék el, nem az én karrierem bánná. Bátor, inkább botor. Nem értem sokszor, hogy miért képesek ilyen könnyedén, főleg azok, akik erre felesküdtek játszani egy engedéllyel. Azzal a bizonyos papírral, amiért megdolgoztak - jó esetben - és keményen küzdöttek a létéért. Nekem ugye még egy hónapig hivatalosan nem él. Akkor azonban túlesek azon a bizonyos utolsó vizsgán. sosem gondoltam volna, hogy majd a doktor megnevezés nem azt fogja nekem jelenteni, mint másnak. Én nem örülök hogy vége, kicsit ijesztő, mintsem dicső. Egyedül, felelősséggel.
- Tes... - nem, még csak nem is tessék! Időm sincs rá, hogy feleljek, mert mire megemelném a fejecském, az ajtó nyikorogva nyílt el, és megláttam egy fejet én meg már a nevem próbálgatásánál hangos sóhajjal csuktam össze a füzetet és támaszkodva az asztallapon felkeltem. - Dzshá-vör - szótagoltam kellően elnyújtva, de ez nem az első volt ma és már nem is különösen lepett meg. Az első nevem elég angolos, ha úgy tetszik, így a legtöbben viszonylag elboldogulnak vele.
- Sikerült rátörni. Miben segíthetek, kedves...? - Annak ellenére, hogy nem különösebben ragadtatott el a szabadelvű önbeengedése őszinte mosollyal érdeklődtem meg, mi is a sürgősség oka. Elsétáltam az asztal elé, hogy aztán kezet nyújtsak neki, bár egyelőre még nem tudtam, kivel van dolgom. - A kopogási illemtanhoz rossz épület, de hárommal arrébb van egy költőkör ülésezési központ, talán náluk.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. január 31. 15:19 Ugrás a poszthoz



Micsoda ódivatú szokás, de még bennem van, hogy a tiszteletet megadni a másiknak nem ciki vagy káros, ezért is teszem meg, minden alkalommal a nyelvem éle ide vagy oda. A felé nyújtott kezem is ez, ahogy a tény, hogy inkább egyszerű megjegyzés volt a kopogás, mint bántás. Páran már ismerik ezt tőlem, ha még találkozunk ő is fogja, ha nem... nos, akkor sem veszett semmi, igaz?
- Mr. Payne, igen, veszélyes munkakör - mert ennyi rémlik a kis jegyzetből, amin az időpontra érkezőket jegyezzük. Megmosolyogtatott. Nem volt cinikus, sőt, még csak lenéző reakció se tőlem, valahol megértettem. Én sem használom a magamét, nincs helyzet, ami kiköveteli az aláíráson és a hivatalos okmányokon túl. Elfordulva toltam szét az irattornyot az asztalon és kihúztam alulról a harmadikat. Elő volt már készítve benne a kitöltendő lap és az eseti átiratkozás, valamint a nyilatkozat. Szeretek biztosra menni. A fejemmel az egyik szék felé intettem, mert ez bizony nem két perc lesz.
- Igyekszem, bár nem ezért alkalmaznak - az, hogy fizetnek túlzó lett volna, jelenleg örülhetek, hogy van, ahol tényleg dolgozhatom. Vannak dolgok, amiket továbbra sem egyszerűsítenek le az európai emberek. Ha már a neves verseny szóba került. - Egyből lenne két kitétel, aminek nem felek meg, így ez azt hiszem igen hamar alkalmát szalasztotta - biggyesztettem le a számat, nem mintha zavarna. 11 cm-re és egy kontinensre vagyok ettől, meg az akaratra is, ami hiányzik. Nem vágyom ilyen szerepekre, nem tartom sokra, hiába a jótékony és kedves köntös, amit a győztes kap bizonyos utazásokon, attól ez még a világ marketingpiacának egyik teteje. Ez meg sosem érdekelt, ha annyira megmozgatna, nem segíteni akarnék azokon, akiknek nem ez a világ jut.
- De ha már így hozta a sors, pár kérdés belefér? ígérem, nem leszek indiszkrét - közöltem széles mosollyal, majd a golyóstollat bepattintva gyorsan beírtam az általam kitöltendő részeket. - Dohányzik? Szed valamilyen gyógyszert rendszeresen? Aktuális súly és magassági adatot tud, vagy nézzük meg?
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 1. 13:38 Ugrás a poszthoz



Már majdnem nevettem, de tényleg, de végül egy elfojtott hang és szélesebb vigyor volt a reakcióm, sőt, még a fejem is megingattam hitetlenül. Nem hiszem, hogy bárki kellő veszélyt jelentene akár rá, akár másra. anatómiai képtelenségnek látom, másrészről rá kell néznem. Ha már nem ülne, nem feltétlen a korábban hangsúlyozott tiszteletként csak, de durván fel kéne rá nézzek. Nem mintha ez panaszra való lenne, sőt. El is felejtkezem egy pillanatra, így lemaradok a mormogásról, de úgy vélem fontosat nem szalasztottam.
- Szívesen előszedek párat később, ha ezen múlik - mert első a beteg. Bár ő nyilván inkább elővigyázatos, márhogy ezt gondolom. Nem úgy néz ki, mint aki rendszeresen rám, vagy az itteni, esetleg a bogolyfalvi ellátásra szorulna, akkor sem, ha a munkája megkövetel fix dolgokat, mondjuk mint egy állandó kezelőorvos, aki ért hozzá, ha némileg megcsócsálja egy... sárkány? Igen, ekkor sikerült elérnem a munkaadataiig is, így kissé belehadartan de feltettem pár kezdő kérdést és a válaszai alapján pipálgattam a megfelelő kockát. Nyilván nem terhes - máig nem értem aki ezt csinálta miért nem bontotta nemekre a lapot - és nem is szoptatós kismama. Gyanús lenne ez mind, meg is mosolyogtam, hogy végül csak a mellkasomhoz szorítva a papírt összefűzzem a kezem magamon és nézzek rá kicsit oldalra billentve a fejem.
- Mérleggel, centivel, pálcával, szemmértékkel... - soroltam, a legvégsőre még pislogtam is pár szépet, mert ez szokott az a tipikus "nők" sztereotípiába csúszni. Nem, nem tudok látásra megmondani semmit, bármennyire gondolják ezt a férfiak. Viszont számos mugli és varázsmódszer van, ha arról van szó.
- Köszönöm szépen, Mr. Payne - mondtam végül még bevésve ezt is, hogy aztán átlessem mire van szükség.
- Ez egy nyilatkozat, nyugodtan olvassa el, de kap egy saját példányt is. Két helyen kell aláírni, és keltezni. Tartalmát tekintve csak bizonyítja, hogy valós adatokat adott meg nekem, beleegyezik a kartonjának tárolásába és abba, ha sürgős eset merül fel, az adott kezelője előtt feltárhatóak ezek - tájékoztattam végül, de a karácsony dolog felett nem tudtam elmenni.
- Akkor talán várjuk meg a farsangi időszak végét, a fánkok sem fognak segíteni. Van hozzátartozója, akit szeretne feltüntetni, mint értesítendőt?
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 2. 15:39 Ugrás a poszthoz



- Ettől tartottam én is - forgattam meg a szemem, igyekezve nem hangosan tenni mindezt, de néha ugyebár nem úgy mennek a dolgok, ahogy mi azt elképzeljük. Rajtunk ragad egy fintor, majd kiesnek a szemeink úgy bámulunk, vagy csak megfogunk valakit, pedig csak képzeletben terveztük. Legjobb helyeken is megesik, szokták mondani. De ez a rendelő más, itt lehetőleg kerülném a bonyodalmakat. - Gond van az adatokkal? - kérdeztem mosolygósan, hogy én is közelebb hajoljak megnézve, éppen mit is láthatott, de nekem aztán semmi nem tűnt fel. Az imént töltöttem ki, és ahogy én látom, leginkább azzal, amit megbeszéltünk gyorsan. Amit meg nem, az eleve szerepelt, vagy kellően evidens. Nyilván nincs utolsó ciklusának időpontja. Bár nem ítélkezem, múltkor besétált ide egy véla, és nem tudtam eldönteni a nemét látásra. Pedig jó a szemem, de ez... bonyolult.
- Adott kezelő... tudja az a dolgom, hogy mindenről gondoskodjak, a betegem az első. Ha engem az esti futás alatt felzabál egy vérfarkas, mert benéztem a holdtöltét, magát akkor is el kell lássák hajnalban.
Persze nem vagyok hülye, és nem abban a tekintetben, hogy megetessem magam bárkivel, hanem abban sem, hogy ne legyen minden fix, ha bármi is lesz. Mondjuk így elnézve őt, és a kartont, amit kaptunk róla, ahogy eddig kezelte az egészet nem problémás és nem is olyan, aki ne várna még fél karral is. Ettől még azt én nem viselném jól, ami sürgős, az nekem is az.
- Kettőt is. De az egyik nem az én világom, a másikra meg időm nincs - részigazság. Valóban tudok kettőről, ellenben az egyik csak nem érdekel, a másik viszont nem idő kérdése, de ez már nem tartozott senkire, nemigaz? De. a kérdés milyensége ellenére meg sem rezzentem, nem szoktam különösebben rosszul kezelni ezt, elég sok személyes kérdést kaptam már az évek alatt, hogy egy ilyet valóban csevegésként éljek meg.
- Hm - néztem egyből meglepetten a számra, aztán csak elhagyta egy megvilágosodó hang a számat. Willt elég jól ismerem már, ez így teljesen rendben is lesz. Évfolyamtársak voltunk, előtte a Bagolykőben is találkoztunk már, most pedig kinéz, hogy a főnököm lesz.
- Azért van itt, hogy ne engedjem oda, ezen nem kell aggódni - közöltem vidáman és magabiztosan, ezt szerettem a munkámban, hogy tényleg mágia feletti csodának tudom tekinteni, amit néha véghezviszünk. - Merre dolgozott eddig? - Érdekelt, nem kellett tudnom, de akartam, ilyen ez.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 4. 13:42 Ugrás a poszthoz



Majdnem biztos voltam benne - és az a hajszál körülbelül annyira állt távol, mint én a pillanat töredékében, mikor a papír fölé lestem -, hogy az értelmetlennek ható, ám kötelező kis részek zavarhatták meg. De hiszek neki, ha rendben érzi, hát így van. Ha eltitkolt egy terhességet, nem én leszek az, aki számon kéri... bizonyára. Nyilván attól a cirka felelősségvállalástól, amit az aláírásom majd jelent másképpen kéne gondolnom. Én is tudom, de mindig volt bennem egy él annak irányába, hogy nem tartják eléggé jónak amit adhatok én vagy más orvos és leginkább dísznek veszik a javaslatainkat. Ő még nem tudtam hova tartozik, oda, aki hajlandó a saját épségéért együttműködően tartani ezt, vagy aki nem. Egyszer kiderül. Gondolom.
- Szaladgálni...milyen édes - megfogalmazás persze. Ennek ellenére a mosoly mellé csak vontam egyet a vállamon, még csak gyanúsnak sem véve ezt az egészet. Mert miért érdekelne ez bárkit egy csevegésen túl, pláne, hogy én hoztam elé. - Régebben itt a környéken, de úgy néz ki, hogy Bogolyfalvára kerülök állandó gyakorlatra. Így inkább ott lesz valószínű - osztottam meg könnyedén a dolgot, majd a magam részéről le is tudtam az iratok hitelesítését és végül felegyenesedve hátráltam el tőle a saját példányaimból párral, még az utolsó éppen várt az aláírására. Érdekes volt, hogy mennyire könnyen és vidáman kezeli ezt. Rengeteg ember bejön ide és stresszelnek, vagy meg sem szólalnak. Izzadnak, messziről látni, hogy a pulzusuk valahol 110-150 között jár és falfehérek. Vagy rengeteg orvost evett már meg - nem szó szerint persze, bár valahonnan csak megnőtt ilyen magasra!
- Elhivatott és bátor - mondtam a tények mellé, mert bár ez szinonimája lehetne az abnormális és eszetlen viselkedésnek, mégis inkább bók volt. Még magam is meglepem néha ezekkel. Tisztelem a munkát amit végez, ahogy minden emberét, mert a maguk nemében a nagy egész részei. - Nincs ez másként egy szakmában sem. Sokan félnek az elméletből kilépni, mások meg túl határozottak... nos, a semmire.
Sosem akartam ilyen lenni, de nekem is megvan a magam keresztje. Már csinálhattam volna a gyakorlataim rendesen korábban is, én azonban amíg nem voltam elég jó - a saját mércémnek -, nem vállaltam és vágtam bele, de most úgy is érzem jól tettem, nincs rám panasz és meg lehet bennem bízni.
- Örülök, hogy találkoztunk. Minden jót, Mr. Payne. Aztán csak óvatosan a nőstényekkel - szélesedett ki a mosolyom, ahogy megvártam, még elhátrál az ajtóig, majd a tekintetem rá függesztve figyeltem, ahogy távozik, azaz majdnem teljesen, mert még kellő figyelmet tudtam szentelni utána is, mikor visszalesett és még el is nevettem magam egész halkan a kezem a szám elé kapva. Összerendeztem a papírokat, aztán a tollat a kis zsebre függesztve pár pillanattal később én is kinyitottam az ajtót, hogy a recepció felé pillantva jelezzem, küldhetik be a következő pácienst.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 4. 23:54 Ugrás a poszthoz



Hétfő van, és szerintem ezt még soha korábban nem éreztem ennyire. Ma két gyerek vérzett össze, egy meg még mellé le is hányt. Persze, kicsi és beteg, ettől még minden volt, csak a napom fénypontja nem. Bár fix munkaidő... lenne... ennek ellenére leginkább az utolsó beteg távozásáig vagyunk, mi legalábbis a másik gyakorlatot végzővel. Ezért lehet, hogy fél kilenckor sikerült átszaladnom egy utcát és hazakeverednem, hogy egy tíz perces öltözés és sminkigazítás után ugyan ilyen sebességgel, a hatalmas sarkakon is, még időben lenyomjam a cukrászda kilincsét. Nem tudom megmondani mióta vágyom arra a szelet tripla sóskaramellás tortaszeletre, de most ölni tudnék.
Nem viccelek.
Az egyik idős néni rendesen meg is nézett, ahogy sebesen téptem fel az ajtót és lavíroztam el közte, meg a kedves unokája - gondolom, de sosem lehet tudni - között. Egy bocsánatkérő mosollyal azért utánuk pillantottam, még nem a pulthoz is estem, majdnem szó szerint, de egy HATALMAS hát volt előttem. De most komolyan, nincs erre valami szabály, hogy a kisebbek előre meg ilyenek? És ez még nem volt a teteje a pofátlanságnak, teljes ráncvonulat költözött a homlokomra, amikor megláttam, hogy a pultos kislány kiemeli AZ ÉN szelet tortám, majd kiteszi egy villával. Rántottam egyet az idő közben kicipzározott bőrdzsekimen, majd lendületesen átbújtam a fizetős kar alatt és elhúzva a sütit - és a villát is - megkerülve néztem rá.
- Nem nagyfiú, ez az enyém, nem kell az neked oda - néztem a hasára, bár addig még csak az arcára se, volt fontosabb! - Orvosi jó tanács!
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 5. 13:07 Ugrás a poszthoz



Elég jók a reflexeim, és ha eldöntök valamit, általában azt úgy meg is próbálom véghezvinni. Nem vagyok profi vagy megállíthatatlan, de mindig azt mondta a bátyám, mikor kicsik voltunk, hogy a meglepetés ereje minden tanult, vagy tanulatlan, de bennük rejlő tudáson felül tud kerekedni. Igaza volt, nem mintha sokszor használnám, de most még engem is meglepett, milyen könnyen maradt a pici tányér a kezemben, a másikban meg a villa, amit lelkesen lóbáltam beszéd közbe még mutogatva is vele, mielőtt a tortába szúrtam volna. Addig jó helyen van ott.
- Mindjárt zárnak, minden féláron van, majdnem ingyen volt - jegyeztem meg a kis ártáblákra pillantva, majd most először fel a férfire, akit amúgy még csak pillanatra se láttam eddig. Legalábbis nem emlékszem, az biztos, pedig szoktam, nagyon aprólékosan. - Az előbb csak annyit mondtam, hogy jót teszek a vonalainak - mosolyogtam szélesen kicsit oldalra is billentve a fejem, majd fogtam magam és a legközelebbi asztalnál a székre csúsztam letéve a sütit és a kabátomból kibújva a támlára csúsztatva azt. Persze egyből elkezdtem kotorászni a zsebemben, és pár knúttal ugyan több volt, de kitettem az árat. Nem tolvaj vagyok, csak éhes, és megkívántam, és szükségem van erre. Esküszöm jobban, mint a levegővételre, így mikor az első falatot levágom a villával és megkóstolom egyből elégedett sóhajjal, már majdnem nyögéssel vigyorodom el még a szemem is lehunyva, mielőtt a kezem a szám elé emelném. Nézek rá, látom, hogy nem lett boldog tőle, de azért na. - Ha gondol...ja, a másik feléből azért hagyok. Vagy adok... - nem volt tiszta milyen tiszteleti fokot preferál, de azért igyekeztem.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 6. 22:47 Ugrás a poszthoz



Nem különösebben koordináltam az evőeszköz mozgását, ahogy mondtam neki ezt-azt, ezért is nézhetett furán a néni, aki éppen az elcsomagolt tálcájával indult kifelé. Egy pillanatra belém is szorult végül a szó, ahogy összeakadt a tekintetem a férfivel, de aztán csak billegtettem a fejem, hogy jó. Ha szerinte nem az áron múlik, nem értem, minek hozta elő, hogy ő már kifizette.
- Nem mondtam, hogy ebben kételkednék, ez olyan jövőbeni tanács - javítottam ki, mielőtt sértésnek veszi. Én próbáltam az előbb vicces lenni, ezek szerint nem vagyok jóban na, mert megbántani nem akartam, általában senkit, csak úgy kicsúsznak a számon a gondolataim. Azért megválogatva, de elég nyersen. Figyeltem még leülés és az apró kitevése közben, ahogy sikeresen szerez azért még valami sütit és kicsit nyugodtabban ettem meg az első falatokat. Amik elég nagyok voltak, ha akarom félben, kétszer befér, de ugye nő vagyok és tudok szépen is enni. Pedig éppen ölni tudnék, annyira éhes vagyok. Nem tesz jót ez az életvitel semmi diétának.
- Miii, én neeem - meredtem rá nagy szemekkel egészen elvékonyodó hangon, kicsit zavartan. Teljesen csak a süti volt a cél, igazából semmit nem tudtam hirtelen mondani, pedig olykor elég nagy a szám. - Biztos?
A tányért elfordítva, a még nem megtámadott felét az irányába tartva kicsit az asztal közepe felé toltam. Ott még éppen volt pár karamellakocka is, ilyen pici rajta. Azt hiszem azért lettem elviselhetőbb, mert a tortaszelet fele már a hasamban nyugodott.
- Minden este jövök, mióta itt vagyok, de még sosem maradt ebből - mondtam kicsit elszomorodva is. Azt hiszem durván labilis vagyok fáradtan és éhesen, így csak sóhajtva fogtam a szalvétát és igyekeztem nem a rúzsom leszedni, hanem csak a nagyobbik részét a tortának, ami elkenődhetett. - Reggeltől estig dolgozom, néha tovább is, mint kellene, és ilyenkorra érek ide. Szívesen jönnék máskor, de ez... nem igazán lehetőség még. De te is jöhetsz napközben is...nem?
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 7. 13:08 Ugrás a poszthoz



- Mondhattam volna azt is, hogy egyél inkább több vitaminban gazdag zöldséget, fehérjeforrást... - vontam meg a vállam, ahogy a villámmal falatot szeltem a sütiből. Érdekes dolog efelett a cukortömeg fölött ilyeneket ajánlgatni, de nem is kifejezetten meglepő. A gyógyításban dolgozok jó fele gyorskaján él, nem étkezik rendesen és még csak nem is érdekli, aztán ők adnak tanácsot. Nem szeretnék képmutató lenni, én sem ehetek mindig ilyeneket. Pláne ilyen gyorsan, de ahogy néztek rám - ránk -, csak sejtettem, hogy nem, nincsenek még egy órán át nyitva, szóval vissza is kaptam a szemeim a sütemény eredeti tulajára. - Nem tudod mit hagysz ki. Nem, nem a közénk állásra gondolok, az ízre... - mosolyogtam a villát szorongató kezem a szám elé is húzva kicsit, de aztán csak megint visszatértem a sóskaramellás csodához, nagyon elégedetten hümmögve is mellé. - Miért iszol koffeint este? - kérdeztem nem igazán törődve ilyen illem - nem illem dologgal. Látszott, és így logikusan adta is magát, ha nem munka, akkor meg még inkább értelmetlen. De legalább megértette a gondom, ami lehet nem is létezett volna, ha nem éppen kívánósabb, kopogó szemű estén jövök elsőre és látok vele kisétálni egy kislányt. Majd az üres pultot. És ez nem ismétlődik meg még párszor, rendesen érthetővé válna mindenki számára, miért is siettem haza átöltözni, majd vissza.
- Ez lett a szerencse napom - vontam picit a vállamon, mielőtt ráfüggesztettem volna a tekintetem és még bólogattam is. Én tudom milyen rövid tud lenni az ebédszünet, és örülsz, ha közelebb, minden válogatás és távolba menés nélkül meg tudod oldani a szusszanást. Eleve ha jut ilyen. Édeskevés, de valahogy munka közben nem is szokott annyira zavarni, ilyenkor a végén érzem meg. Aztán mielőtt a sütim utolsó falatához értem volna - és sikerült letenni a villám önálló akarattal! - felé nyújtottam a jobb kezem.
- Jasmine vagyok. És egyébként még sosem csináltam ilyet... - márhogy a lopást, de gondolom ez nyilvánvaló.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 7. 23:21 Ugrás a poszthoz


#JAJ | csütörtök esti nézelődés


A tükör előtt ácsorogva még én sem hittem el, hogy azért, csak mert új helyen vagyok, már képes vagyok izgulni, egy egyszerű, koraestinek beillő futás miatt. Még délután volt, ma pedig szabadnapot kaptam, így a sötétedés előtti délutáni órákban van alkalmam körülnézni. Felkötöttem a hajam, majd végigsimítva az anyagon magamon elővettem a pálcám. Gyorsan elláttam átázás és áthűlés elleni bűbájokkal a nadrágom, a zoknim és a futófelsőm is. Ehhez hasonlóan jártam el a cipőmmel és a vékonynak tűnő, de különleges, sporthoz használt melegítőfelsőmmel is. Elég extrás, mert bár vékony, nagyon jó hőszigetelő és kényelmes is. Még megnéztem mindent az övtáskába súvasztottam-e, majd az ajtót bezárva magam mögött elindultam a tó irányába.
Nézelődtem természetesen, mert nem igazán vagyok még otthon a helyben, meg talán kicsit az is érdekelt ki és mit tesz éppen, kedvelem az embereket, így a már megismert betegeknek nagy mosollyal köszönök és intek, hogy aztán előbb egy futó férfit kerüljek ki még utána is vigyorogva, majd a kis kerülőúton a fák között levágjam a célomig vezető ösvényt. A fák rejtekében nem is olyan szeles, egész kellemesnek mondható az idő, így mikor felbukkanok a víz közelébe az arcom kellemetlenül csapja meg a hőmérsékletkülönbség. Az egyik padhoz sétálva kezdem lenyújtani kicsit a lábaim, a hátam és a karjaim is, szeretek biztosra menni, közben pedig felrúnázott telefonomon a futáshoz összerakott számlistám pörög már.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 8. 11:36 Ugrás a poszthoz


#JAJ | csütörtök esti nézelődés


Bár csak pár nap, még költöztem és dobozoltam maradt ki az utóbbi időben, amin szabad voltam és jött volna a lehetőség, kevésbé éreztem magam jól. Nem kifejezetten a futásért vagy a sportért rajongok, de vannak dolgok, amikért oda meg vissza vagyok. Az egyik maga a ruha! Jó, nyilván minden nő hiú, de én extrán néha rápörgök arra, amit aktuálisan hordok. Szeretem ha szép, ha kényelmes, és amúgy a vöröset is és nem csak rúzsban preferálva. Ma különben teljesen tiszta arccal libbentem le, tényleg csak a ruha öltöztet, így nem is mondanám hogy teljes harci díszben érezném magam.
Lassan hajoltam a betámasztott, nyújtott lábam fölé teljes testtel, majd ugyanezt megismételtem a másikkal is, mielőtt kis rázogatással pihentem volna a törzskörzések előtt. A nyakam rendesen beállt, még se rend, se semmi otthon része nincs az új lakásnak, azon kaptam magam, hogy egy ruhatömbön aludtam el, ennek pedig ma véget kellene vetnem. De nem most! Közben bár nem vagyok nagyon precíz, éppen leköt, hogy ne akarjak belegondolni, ha nincsenek a bűbájok, hogy válnék jégkockává, feltűnik a nő is, aki rám néz. Elmosolyodva nézek felé, és ha már így alakult a dolgaim összekapva pattintom vissza az övtáskám és sétálok az ő padjához. Nem különösebben kérdezve, várnak-e ott engem. Furcsa, extrovertált szokás.
- Szép délutánt - köszöntöm kedvesen, egyelőre inogva az ön és a te között, szeretem, hogy a magyar nyelv lehetőségei kellően határtalanok. Közben elnéztem a tó irányába is, amin pár érdekes hangon túl semmi feltűnő nem volt. Hideg ez még madaraknak gyűlni, pedig kedvelem őket, a tavaszt is, de még nem jött el.
- Szokásos alkalom, vagy új?
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 10. 21:18 Ugrás a poszthoz


#JAJ | csütörtök esti nézelődés


Nem voltam mindig ilyen, sőt. A kisdiák éveim arról szóltak, hogy szerettem volna minél kevesebbszer szem előtt lenni, megszűnni, sokszor teljesen eltűnni. Nem adatott meg, akkor sem, mikor csak voltam, és akkor sem, mikor a szükség meg lett volna rá. Bántam, sajnáltam és szántam is saját magam, utólag belegondolva viszont azt érzem, hogy talán én is tehetek az egészről. Ennek ellenére örülök, hogy az elmúlt pár évemben, ha sok dolog nehezemre is esett, egészen máshogy kezdtem állni a világhoz. Máshogy a munkám se lehetne az, ami. Ebben biztos vagyok.
- Szintén zenész - mondom vidáman, ahogy lassan megállok pár lépésre tőle a pad támlájának döntve a csípőm és kicsit oldalasan támaszkodva. - Éppen meg akartam kérdezni van-e javaslata, hogy hol érdemes, akár még sötétben is, de mindig jó hasonló kitapasztalókat látni. Én is nem olyan régen költöztem ide.
Igazából sokszor voltam csak attól egy kicsit pozitívabb, ha bármiben találtam közös pontot az aktuális személlyel, akivel a sors összehozott. Sok betegemnél is ezért volt könnyebb az empátia, azt hiszem legalábbis ezzel jól megmagyarázható lenne. A felvetésére bólogattam, nem különösebben féltem, hogy majd el akar kapni egy bokorban, vagy ne adj isten egy emberrabló gárda része és majd váltságdíjat kérnek értem. Egyrészt mert hiszek még némileg az emberi jóságban és a szép szó erejében, másrészt bár látszott hogy nem ugyan azt preferáljuk öltözésben, ettől nem lesz rosszabb vagy jobb személyisége senkinek a másiknál, harmadrészt legjobb tudomásom szerint a falu elég békés hely.
- Örülnék neki. Hozzám hasonlóan te is munka miatt, vagy esetleg más cél? Már ha szabad érdeklődni - kezdtem bele mosolyogva, majd a padot megkerülve nyújtottam kezet. - Jasmine vagyok - mutatkoztam is be. A vezetéknevem kérdését mindig egy plusznak éltem meg, hol jó volt, hol kicsit teher apám tekintve, de ez előfordul azt hiszem.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 10. 22:32 Ugrás a poszthoz



- Őszintén? Mindkettő - billentettem oldalra a fejem még elgondolkodó arcot is vágva egy pillanatra, hogy aztán el is nevessem magam ezen az egészen. Néha belegondolok, hogy miket mondok és még én is megértem, miért néznek rám vissza úgy, ahogy. Sokat akarok, aztán meg nem eleget, meg vannak gondjaim a beszédem fékezésével, főleg azóta hogy megvan a készségem. Nem, itt most nem egy két éves kislányra kell gondolni, aki beleszeretett a saját hangjába és azóta le se lehet lőni, inkább a tényre, hogy mióta merek nyitni, túlságosan is megteszem. Ijesztően egyesek szerint, most is csak úgy mosolygok ide meg oda, holott eltulajdonítottam a sütijét, aminek a fele már el is tűnt a hasamba. Szerencsére nem látható bizonyítékot képezve. Ahhoz több süti kéne, hogy olyan legyek, mint aki felszedett öt kilót.
- Megéri, tényleg. A kávénál jobban is, a cukor nem jó, a legtöbb nagyon rossz, ha engem kérdezel, de a koffeinhez képest még mindig jobb - nem ugyan azt okozzák, nem is egyforma a rontási skálájuk, de ha van egy prioritási háromszögünk, közelebb áll a cukor a hasznosítható dolgokhoz, bizonyos mennyiségben, még a kávé az alkoholhoz. Nos, ezt nem kell magyarázni!
- De nagy a kezed - közöltem teljesen indokolatlanul és ide nem illően, de olyan furcsa volt megfogni, mindenesetre végül levettem a tekintetem onnan és visszanéztem rá ahogy elhúztam a sajátom még grimaszolva is kicsit. - Iiigen, ez a hobbim. Kifizetett sütemények lenyúlása. Szigorúan az utcai limonádék elvétele után - bólintottam párat kicsit talán mérges arckifejezéssel, mert bár vicceltünk, azért ezen illik megsértődnöm, nem? Nem tudom, igazából nem éreztem rosszul magam, kaptám már nem viccként, indokolatlanul jóval rosszabbat. - Nagyon megéri az erkölcsi bizonyítványba a pecsétet.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 11. 19:02 Ugrás a poszthoz


#JAJ | csütörtök esti nézelődés


Pozitív embernek tűnik, legalábbis a mosoly megnyugtató, szeretem, mikor valaki ilyen, a vidám természetet. Annyi negatív és rossz vesz minket körül, persze ha arról van szó nagyon komolyan és minden derű hiányában állok a dolgokhoz, hiszen éppen lehet ezt kívánják, de az őszinte oldal nem ez sajnos. És ezt sokan nem is sejtik.
- De jó! Mármint gondolom, hogy az, bár kétféle ember van - nézek felé el is vigyorodva. Ebben otthon voltam, mert az ismerősi körömben, hogy ne menjek messze az örökbefogadó szüleim elég megnézni. Két külön világ, még édesanya világutazó, édesapa munka megszállottja. - Van, aki menne, még a lába bírja. És ott a másik oldal, akit a főnök székestől tol ki, hogy pihenj, túl sok a bent maradt szabid.
Én valahogy köztesre sikerültem, de ennek csak azt tudom be, hogy boldoggá tesz a munka is, néha olyan rossz egyedül lenni és ezt főleg a szabadidőben érzi meg az ember. Lelkes bólogatással néztem végig a tavon és kezdtem az azt körbevivő sétányszerű részt fürkészni. Jó terep, elég letisztult, egyenes és széles is, hogy senki ne zavarjon benne járókelőt se. Vagy biciklist. Vajon itt vannak?
- Nézzük meg mennyi sütin állhatunk vele bosszút - mondtam az órámon megnyomva a kis számlálót, hogy elkezdheti lassan mérni a pulzusom és a megtett utat is. Szeretem tudni, mit művelek. Felhúztam a cipzárom maradékát, majd megigazgatva és stabillá téve az övtáskát hasonlóan hozzá helyben futással, majd a sétány felé indulva kezdtem meg a ráhangolódást. Fejben megvolt ez már, szeretem is csinálni, valahogy olyan pihentető, bárki mondjon is bármit. Aztán elindultam egy viszonylag könnyebb tempóban, oldalra is figyelve, Ophelia követ-e.
- Ahogy láttam a pizzériát és a cukrászdát, csodálkozom, ho...hogy nem futnak többen - sóhajtottam nagyot, inkább azért mert tudtam, ha már futunk, akkor jó lenne a csacsogásomra is jobban ügyelni. Szerencsére eleget jár a szám időnként, hogy már tudjam ezt kompenzálni. Pár mélyebb levegő és visszazökken minden. - Messziről jöttél?
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 12. 16:17 Ugrás a poszthoz



Furcsa, hogy két ember, akik egy időben naponta találkoztak, majd mikor újra összehozná az élet nagy kihagyás után az isten háta mögött történik mindez. Nem volt bajom ezzel a községgel, mai azt illeti biztos voltam benne, hogy megvannak a maga szépségei, de ahhoz még nem volt elég szerencsém. Nem ma, hanem úgy egyébként, jártam már itt, de az iskolás éveim amúgy is sokszor szeretném elfelejteni. Az egyetem hozzám közelebb állt, könnyebb volt lelkileg és emberileg, bár nyilván mindenki máshogy éli ezt meg. Örültem azoknak, akiket megismertem és a sikereiknek is, velük tudtam értékelni őket.
- Ami azt illeti - kezdtem bele sejtelmesen, de az érdeklődésem és a pincér lány kicsit félbe szabta a gondolataim, így elsőre elmaradt a nagy és drámai indítás. Biztosan meg lett volna pedig az a nagyon visongós öröm, részemről legalábbis meg van mert én elég boldog vagyok tőle.
- Hát heló, Mona - hajoltam kicsit lejjebb, hogy közelebb kerüljek hozzá, a kezem pedig elé tartottam, hogy felmérhesse ki és mi vagyok, csak óvatosan. Aztán ha engedte, megsimogattam a szép kis fejecskéjét mielőtt nagy mosollyal továbbra is visszaegyenesedtem volna a helyemre. - Az a lényeg, hogy veled rendben legyen, a többi ember amúgy is fura - intettem is le hanyagul, majd ezután el is nevettem magam. Kicsit vicc, kicsit nem. Tényleg tudtam a gondolattal azonosulni, de ennyire rossz nem volt azért a helyzet.
- Ó! A rendelő - emeltem fel a mutatóujjam, hogy végre eszembe jutott, amit elkezdtem. - Jó is hogy mondtad, meséltem, hogy én még gyakorlat közben vagyok, nos, februártól itt lesz Will embereként én is a rendelőben - néztem rá széles vigyorral és büszkén. - Meglepetés? - kétkedő, kissé kérdő hangsúllyal ejtettem ki a szót végül.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 13. 18:02 Ugrás a poszthoz


#JAJ | csütörtök esti nézelődés


- Jó ég, akkor oda se lehet feszülősbe menni - ingattam is meg a fejem még kicsit nevetgélve is a dolgon. Ha valaki nagyon nő, akkor az erre is ügyel. A lehető legkellemetlenebb beszélgetésem zajlott le egyszer, mikor a legszebb, kék, testhez simuló ruhámban mentem el egy vacsorára, majd annyira megszaladt a kezemben az evőeszköz, hogy az este végére lett egy olyan pocim, amire kifelé menet egy néni rácsodálkozott. Majd gratulált. És megkérdezte mikor jön a kicsi. Én menten lesápadtam és meg kellett kapaszkodom, ilyen jelzőt se kaptam addig és azt hiszem elég nagy pofon volt, hogy azóta kicsit jobban oda is figyeljek. Az alakom nem kompatibilis az étvágyammal.
- Az egy elég szép háromszög, majdnem mint a Bermudák, és ide nyelt el a föld? - kérdeztem viccesen, mert nem akartam én rosszat, de adta magát, hogy ilyen nagynak mondható helyek után egy kis községbe kilyukadni furcsa lehet. Én jártam sok kis helyen, hogy ez már ne legyen furcsa, meg mégis csak öt évet tanultam a szomszédos intézmény falai között.
- Hidd el, vannak helyek, ahol ez valós bemutatás - bólogattam sokatmondóan, majd próbáltam egységesen lélegezni, ahogy a lábaim szinte különösebb behatás nélkül, önállóan vették fel az ütemet. Kellemes volt, éreztem a finom húzódást az elején a combjaimnál, de ahogy kezdett bemelegedni minden szükséges izom, illanni látszott ez. - Indiában születtem az egyik kikötővárosban, majd Újdelhibe kerültem egy árvaházba onnan pedig a nevelő szüleim, későbbi örökbefogadó családom hozott Magyarországra - vontam vállat könnyedén. Évek kellettek, még ezt ki tudtam mondani. Sokszor remegett meg az ajkam, éreztem magam kellemetlenül, de az elmúlt pár egyetemi időszakot már nagyon jól éltem meg, több lett a bizalmam abban, hogy ez hozzám tartozik és a negatív dolgokat is el tudom viselni. - Hamarosan teljes értékű gyógyító leszek, jelenleg az utolsó gyakorlataim végzem a faluban.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 14. 19:30 Ugrás a poszthoz


január első hete


Egy ispotály élete sosem mondható lassúnak, így a várakozásom munkakezdés előtt eléggé kellemetlennek tűnt, azt éreztem, hogy sosem jön el a kezdés és hogy ilyen nincs. Aztán jött a gyógyítók vezetője és megmutatta ki és hova mehet, én persze egyből a sűrűbe kerültem, de nem mondhatnám, hogy bántam. Bár tény, a nagy lendületben, amivel megtaláltam a lányt levegőt nem sokat vettem a mondataim között.
- Bella - ismételtem meg még bólintva is két aprót magam elé, reméltem, hogy nem leszek feledékeny, így nem írtam fel sehova, csak figyeltem. Nem hangzott rosszul, hogy látott már más világot is, sőt. Szerintem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy valaki a legjobb legyen, ha minél sokszínűbbek a tapasztalatai. Bár a betegek mindenhol betegek, biztos van eszközben, szabályokban, valamiben, ami jobb vagy rosszabb eltérés. Erről azt hiszem egy egész délutánt el tudnék vele csevegni, vagy csak úgy magamban és őt a hallgatásomra kényszeríteni, de nem teszem. Csak elmosolyodom a kapott válaszokon, majd követem is őt.
Kisfiú, rémült és még sírdogált is. A mappát szorongatva néztem egészen bátorítóan a vörös lány mögül, mert bizony ha rajtam is mást látna, akkor bizonyosan tovább törne az a mécses. A szakosodási lapomon a három megjelölésből az egyik a gyermekosztály volt, nem állnak tőlem messze az ekkora kis emberek, pont ezért kicsit próbáltam is úgy tenni, ahogy azt jónak láttam, azért is álltam félre az útból, de megkerülve az eszközöket és a lányt a fiú oldalához sétálva guggoltam le, így a fejem a térdei magasságában volt. Megvártam még elindul a kollégám majd a kisfiúra mosolyogtam.
- Nagyon régóta fáj már? - kérdeztem rá végül arra, ami érdekelt, mert bár jelen esetben nem lennének itt, ha nem lenne nagy szükség ránk, de mégsem mindegy hogy mennyire friss az eset. Amint válaszolt én is felálltam és Bella után sétáltam. - Szerencsés, egyszer volt egy kisfiú az orrában egy fémdarabbal, fogalmam sem volt akkora hogy fért oda bele - néztem a vörös lányra egészen halkan beszélve, hogy végül az üvegekre nézzek.
- Meggyorsítanám az anyagcseréjét... azaz, hashajtó, de valamelyik kíméletesebb, mert az is generálhat hasgörcsöt és így sem érzi jól magát.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 18. 13:25 Ugrás a poszthoz



Nehéz volt a tekintetem még beszéd közben is Blo-n tartani, és nem untatott vagy hasonló, hanem tényleg édes kis rosszcsont volt vele. Olyan hamis volt, ahogy hol felém szagolt a levegőben hol apró nyüszítéssel visszavonulót fújt. Én szívesen ismerkedem, ezzel aztán nincs gond, valószínűleg ha nincs ekkora motivációm pályaválasztáskor, akkor még állatorvos is lehettem volna. Vagy egy sima kutyakozmetikus. Nem kell lenézni, nagyon szép szakma ám az is. Rengeteg ilyen van és tisztelem azokat, akik csak egy csavarhúzót is megemelnek életükben, nem csak az én kezem van élet meg halál fölött.
- Meg szokta érni. A volt koleszos szobatársamnak volt egy nyula, aztán vett mellé egy cicát és összeszoktatta őket, addig a nyuszi karmolt meg oda is kapott, azóta meg? - nevettem el magam legyintve is egyet, jelezve, mennyire eltűnt ez. Debora és az ő állatai elég maradandó élményt hagytak, mert rendesek voltak velem, szerettem a lányt és vele lakni, sajnáltam is, mikor az előző vizsgaidőszak végén elköszöntünk, mert ő befejezte az egyetemet. Elment kutatni valahova messze, most éppen fanatikusan vadássza a lehetőségeit a sellők tanulmányozásának. Blo után ő állt hozzám a legközelebb, furcsa módon olyan jó érzésem volt tőle, hogy jó emberek vesznek körül és tényleg a barátaimnak mondhatom őket.
- Az, kellett egy kis segítség, de elfogadták a jelentkezésem és már Willel is egyeztettem - bólintottam párat, mielőtt viszonoztam volna boldogan az ölelést. Ezt jól megtanultuk szerintem, a közös öröm az mindig jó, sajnos volt óra, amikor ellentéten is osztoztunk, de itt vagyunk, és miből lesz a cserebogár?
- Igen, egy helyen. Három helyet kellett megjelölnöm, a gyermekosztályt, a varázslények okozta sebesülések ellátását és a bájital – mérgezések specifikus csapatát jelöltem meg, még nem tudom hova kerülök, vagy több helyre-e - meséltem el neki végül a teljes történetet, ahogy lassan visszaültünk és a nénik is visszafordultak a teáik és kávéik fölé, sőt, a pincérlány a magunkét is kihúzta, én pedig megköszönve neki fordultam vissza a barátnőmhöz.
- Ha választhatnék a varázslények okozta balesetek elég nagy kihívás, de itt talán a gyerekekkel lenne elég munkám - mert ismer, ha én dolgozom, nem tudok megülni és a várakozás nem a barátom.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. február 19. 23:15 Ugrás a poszthoz


#JAJ | csütörtök esti nézelődés


- Azt hinné az ember nyugodt hely, de valahogy mégis olyan hangos. Legalábbis az első napomon legalább hat helyi hölgy állított meg és mesélt el mindenfélét - nevettem el magam. Volt, aki az unokáját próbálta reklámozni, akadt, aki óva intett emberektől, volt aki csak elmondta a piacon kinél a legfinomabb az eper, merthogy az kuriózum. Rendesek a maguk nemében, még ha kicsit sok is tőlük. Maga a bevásárlás, főleg az említett árusoknál pedig kész káosz, de ezt majd biztos ő is megtapasztalja. De nagyon finom zöldségeket lehet beszerezni! És a fűszerek, na azok magukat veszik meg.
- Tényleg rengeteg része van, ami olyan, hogy ha kötődsz, ha nem, meg kell nézd életedben legalább egyszer. Én szerencsés vagyok, hogy a nevelőapám részéről a nagyszüleim, nevelőnagyszüleim.... de bután hangzik - nevettem fel kicsit kínosan. Mindig próbálom elmagyarázni, miként állunk, de sosem hívtam őket eltérően. Anya, apa, nagyi, nagyapi, illetve hát nyilván az anyanyelvemen, ettől még... Ők az indiai ága az újonnan akkor lett családomnak, és van a magyar a nevelő anyukám részéről. Vegyesből vegyesbe. - Velük és feléjük elég sokat kirándultam korábban, de egy vagy két éve már én sem jártam a kontinensen - gondolkodtam el, ahogy köhintettem párat. Nem nyeltem félre a nyálam, csak majdnem, ahogy kicsit rosszabbul vettem a levegőt, de hamar túlestem ezen és egy kis futás közbeni nyakropogtatás meg nyújtózás a felsőtestemmel helyre is tett. Most még. Azért lehet hogy megérzem majd a napok kimaradását.
- Az ételek csodák, de tényleg. Imádom a konyhát, ha a nagyim nem parancsol maga mellé, magamtól is megyek. Az illatok, a színek... és az ízek.
Az ember szájában - az enyémben biztosan - már ettől összefut a nyál, így azt kell mondanom, hogy az aprót korgó gyomrom csak egy másik visszajelzés, legalább hangja nincs csak én érzem azt a tipikus mocorgást.
- Szeretem az embereket, segíteni és a kihívásokat. Kicsit ez így mind, valahogy az életben túl sokat vett el tőlem valamilyen gond, probléma, ami orvosilag kezelhető és szeretnék visszaadni - vontam meg a vállam. Ennél részletesebben sosem tértem ki rá, még ha nagy is a szám. - Mit is mondtál, mit csinálsz te pontosan?
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. március 2. 23:47 Ugrás a poszthoz



Elmosolyodtam, nem különösebben hittem, hogy az emberek ilyen ígéretei valóban azok. Talán másnap nem is emlékszik rá a legtöbb, lehet már pár órával utána sem, de biztos akad, aki kipróbálja, aki megnézi, igazam van-e, vagy egyszerűen csak kíváncsi. Nem soroltam őt sehová, de kissé bizalmatlanul álltam az észben tartáshoz, ennyi és nem több.
Nevettem, mert vicces volt, az egész, ahogy kijött. Igen hülyén hangozhattam így belegondolva, de hirtelen volt és megdöbbentő. Pár évembe beletelt, még megszoktam, hogy itt más, mint mikor otthon vagyok, vagy a szüleim körében. A kézfogás, pláne férfivel elég illetlen volt mifelénk, a tegeződés megint egy külön kör és az, ahogy viselkedek, beszélek vagy öltözök még megérne pár imát, de nem fontos ez most. Meredtem a saját kezemre kicsit, aztán csak visszahúztam a tányérom mellé, ami eléggé megüresedett. Bár még volt pár falat.
- Tessék? - pislogtam nagyokat talán nem is teljesen tudatos reakcióval de igazítva egy kicsit a hajamon, hogy ne látszanak ki az én füleim. Azt hiszem tényleg csak vicces akart lenni, de nem tudhatom, sosem tudtam, ezzel mindig hadilábon álltam. Azért persze még töretlenül próbáltam mosolyogni. - Ezt a kislányod tanította?
A kérdés nyilván adta volna magát, nem nagyon láttam még családot, ahol nagyon picur lánynak ennyivel idősebb testvére legyen, simán kinéztem inkább utóbbit. Mert hát, valahonnan kellett vegye, nem?
- Nem igazán, még egyet sem sikerült eddig, se kicsitől, se nagytól. Majd talán egy másik életben jobban odateszem magam - igazítottam meg a tányérban az evőeszközt a szalvétát kezdve hajtogatni. Nem teljesen volt akarattal, elsőre csak kisebb négyzetszerűvé tűrtem össze, aztán kihajtva  a kisebb részeket formáltam ki fel-felpillantva rá.
- Nem áll jól? Mert mi áll jól? - kérdeztem fél kezem még az oldalamra is téve és elbillentve a fejem. Na most már kíváncsi voltam erre a szakértelemre. Az előbb még a füleim se álltak jól! Kicsit erősebben szúrtam a villám az utolsó két falat egyikébe. Aztán felé emeltem. - Még meggondolhatod magad. Aladdin.
Egyedül ő ült velem egy asztalhoz, nem hiszem, hogy több szőnyeg is jöhet.
Utoljára módosította:Jasmine A. Jhaveri, 2019. március 2. 23:47
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. március 5. 19:25 Ugrás a poszthoz



- Ehhez állítólag értek. Nem hiszek az ilyen pletykáknak - ingattam meg mosolyogva a fejem, de azért egy egészen kicsit büszkén is feszítettem ott. Hittem benne, hogy azért van meggyőzőképességem annyi, amennyire az életben bármikor szükségem lehet, de nem szándékosan tettem a használatát most éppen. Máskor meg ritkán kell pluszt bevessek, általában amiben szeretném, ha bizalmat kapnék, erősen remélem, hogy elég ennyi, az igazság és a tények, hogy értek ahhoz, amit elmondok. Leginkább a páciensekre igaz ez, mindegy, hogy kicsik vagy éppen nagyok.
Aztán kint is volt a hír, a tény, hogy hamarosan én is itt leszek, bár, hogy pontosan milyen úton, az egy másik kérdés. Tényleg eléggé éreztem mind a három pályát a magamévá is tudtam volna tenni, éreztem, ha kell, teljesítek ugyanolyan lelkesen, de biztos vannak preferenciák, ahogy bárkiben. Egyelőre az eredeti célom még messze volt, azt hiszem a végső pálya megtalálása nem ezen a döntésen fog múlni, a végére megtudom, hiszen addig mindenbe is bele kell kóstoljak.
- Határozott voltál, azt pedig szeretik. De őszintén? fogalmam sincs, tényleg jobban érdekel-e az egyik, mint a másik. Szeretnék segíteni, örülnék, ha már benne lennék a körforgásban - aztán bízom benne hogy alakul. Érezni fogom munka közben bizonyosan, mi az, amit több szívvel, több lélekkel csinálok. Aztán az is lehet, hogy teljesen kiábrándulok, pedig nem szeretnék hátra lépdelni. Akkor sem, ha a szüleim biztosítottak róla, ha más út mellett döntenék mégis, ugyanúgy támogatnak. Hisznek bennem, de tudják, hogy nem megyek egyszerű járáson.
- Igen, nagyon sok a kisgyerek, belefutottam egy kisebb csoportba a délelőtt folyamán is - mosolyodtam el, ahogy magam elé húztam az italom és óvatosan, lévén nem hűlt az még annyira ki, bele is kortyoltam. - Sok a beteg egyébként? Már ahhoz képest, hogy nem olyan nagy község ez, de közben mégis. Iskolák, munkahelyek...
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. március 10. 15:00 Ugrás a poszthoz



- Remélem - tettem még hozzá, bár ezt már nem olyan biztosan, mint az összes többit. Ha teljesen őszinte kell legyek, én nem mindig éreztem azt, hogy nekem manipulatívnak kell lennem, szerettem volna, ha tettek és érvek önmagukért beszélnek, de elég korán megtapasztaltam, hogy ez ebben a világban kevés. Így kopott ki az életemből a vallás, majd egy része az udvariasságnak is. Persze nem arról van szó, hogy ne lennék rá képes, de sokat ingadozom a kultúrám elvárta magatartás és a normál emberi között. Már az, hogy sokakkal tegeződöm egy bukkanó lenne, amiért nem lenne rám bárki büszke. De örülök, hogy a szüleim felfogása modern. Mondjuk ha nem az lenne, örökbe se fogadtak volna.
- Én is ebben reménykedem. Tudod, kicsit ebből, kicsit abból, aztán az alappal már össze is tudom hasonlítani a szakterületeket - bólogattam aprókat, ahogy a már meglévő italomból kortyoltam újabb aprókat. Kellemes íze volt, nem volt túl forró és túl édes sem, így egészen éreztem, ahogy csak kellemesen bizsergeti a torkom, ahogy egy-egy korty után nyeltem. Aztán csak felnevettem kicsit az iskolásokba belegondolva.
- Hidd el, ez nem csak az ő tehetségük, láttam Pesten, az ispotályban is csodákat már - emeltem is fel a mutatóujjam, mintha csak figyelemfelhívó és figyelmeztető lennék, pedig csak tényeket közöltem. Még nem tudtam megszokni, hogy az emberek milyen meglepőek, pedig ebben az életben és munkában ideje lenne. Egy másikban majd pihentetőbb élet jut biztosan, talán ott okom se lenne ennyire ezért küzdeni. Óvatosan tettem le a csészét kicsit igazítva is rajta, ahogy néztem a kezeim között, mielőtt megint rá emeltem volna a tekintetem.
- Tényleg? Waho, ez meglepő. Bár eddig is tudtam, hogy remekül kijössz a kicsikkel és szereted is őket. Ha csak fele ilyen határozottan állsz oda, mint a pályaválasztáshoz, biztos nyert ügyed van - biztattam, mert hát mit is tenne egy barát? Nyilván én hittem is benne, hogy igazam van.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. március 10. 17:39 Ugrás a poszthoz



- Én nem úgy értettem - vágtam közbe, ha már éreztem, hogy sok minden voltam, csak valószínűleg túl... hát nem tudom milyen, de nem tűnhettem értelmesnek és kedvesnek. Más esetben már biztos integettem is volna a kezeimmel, hogy ez nem úgy van, nem akartam rosszul reagálni, de nem tudom elfelejteni, csak nem lehet. Vannak dolgok, amiket megjegyzünk, én leginkább azt, hogy többször voltam én vicces mint valakinek velem vicces az élet. Ez bonyolult kicsit. - De ismerem a mesét, nem ez a kedvencem, ha szabad választani, de... nem tudtam hogy Piroskának jól áll a szakáll - gondolkodtam el egy pillanatra, hogy aztán inkább a lopott sütim figyeljem. Nem számítottam ilyen gyors és kicsit olyan szomorú válaszra, legalábbis nem hangzott vidámnak. Jobban feldobta a nagyi füle, mint ez a kislány dolog, ettől meg kevésbé gondoltam illendőnek a kérdésemet. - Akkor egyedül nézel te is meséket? - mert nekem ez nem egyértelmű. Bár van akinek az? De nem firtattam a gyerek dolgot, nyilván megvan az oka, miért ilyen járatos ebben. Lehet fiatal testvére is, vagy egy unokahúga, esetleg rokon, bárki, gondolom én.
- Ez nagyon kedves - mosolyogtam rá, és ha szerinte esetleg ez természetes is, én nem így ismertem ezeket és jól is esett a meglátása, még ha szerintem csupán egy mosolytól nem lesz szép senki. Nem véletlen ülök én is annyit a tükör előtt! Igyekszem.
Inkább lassan hajtogatni kezdtem és ahogy meglettek az élet, magam felé fordítva egy sarkot behajtottam mint egy repülőt, de ez annál kicsit több lesz. Bár rákoncentráltam, azért nem annyira, hogy ne tudjak fél füllel itt lenni, meg fél kézzel. Mert az utolsó sütifalatkát csak felemeltem a villával.
- Aladdin sem mindennel az ölében kezdte azt a mesét - ingattam is meg a fejemet rosszallóan, mert ha a Piroska és a farkas megy, ez miért ne lenne pontosan ismert? - De lett, még neked is lehet szőnyeged, ami eléggé egyedi és csoda is lenne. Sosem láttam még olyan szőnyeget - néztem fel rá, hogy aztán visszabillentve a fejem felemeljem a kis szalvétafigurát. Szerencsére nem túl vékony az anyag, így egész formatartó. Kihúztam az oldalsó elhajtásokat, így meg is lettek a nyuszi fülei. - Tessék, farkast nem tudok - vigyorodtam el, hogy aztán felállva a tányért a pult felé csúsztassam, majd az asztalra támaszkodva hajoljak közelebb. - De szerintem a világ egyik legrosszabb dolga, mikor kitiltanak a cukrászdából, márpedig ha itt leszünk, mikor bezárnak, azért senki nem dicsér meg - ingattam meg a fejem.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. március 19. 14:52 Ugrás a poszthoz



- Annak örülök, nem is szerettem volna - és tényleg így is van. Nem olyan kedveskedés idegennel, hogy most nem akarok konfrontálódni, semmi okom nem is lett volna. Már leszámítva, hogy kezdtem úgy érezni, provokálja a mesetudásom. Kicsit össze is ráncoltam a homlokom meg az orrom, ahogy végighallgattam, mit is mond el nekem. - Elítélő? Még a francia mesegyökereiben is egy lányról szól a történet, meg abban is, amit én ismerek otthonról, bár abban kecskéket eszik a farkas, és utána... mindegy - csuktam össze a szám végül, hiszen ezt most igazából senki nem kérdezte, belőlem meg csak úgy előjött. Biztos meglenne a mese maga varázsa, ha mondjuk van egy lány farkas, meg Piroska inkább szoknya helyett fekete farmerban meg piros pulcsiban, kapucnival utazik. De a kosarat a kezébe nehéz beleképzelnem; lehet kicsit kijöttem a mesés gyakorlatból, mióta dolgozom és egyedül is vagyok itt. - Lehet nincs ilyen szőnyeg, de legalább tényleg jól hangzik - vontam picit a vállamon.
- Néha? - mosolyogtam szélesen még fel is könyökölve az asztalra, hogy aztán a tenyerembe téve az állam nézzek rá, várva, hogy akkor még mi derül ki. Az, hogy egy ismerős kislánnyal teszi elég édes, sokan nem szeretik a gyerekeket. Vagy ha ez erős is, biztosan nem viselik jól, ők ehhez túl felnőttek, kedvetlenek, mogorvák, néha egészen hülyék is, ha engem kérdez valaki.
- Igen, hajtogattam neked egy nyuszit. Nem szereted őket? - kérdeztem félig felpillantva rá, de a fenék része a kisállatnak furcsán állt, így azt még újrahajtottam, mielőtt kettőnk közé tettem volna az asztalra. Lehet a kényszerem oka a sok cukor, mert bizony volt elég a sütiben, de ezt be nem vallanám.
- Én még szeretnék ide visszajönni, szóval igen - helyeseltem, hogy a kabátom elemelve bele is bújjak, aztán elinduljak kifelé, de még grimaszolva megtorpantam és visszanyúltam a nyusziért az asztalon, hogy mikor kiengedett megtorpanjak a cukrászda kirakata előtt, mondjuk sok helyet nem hagyva, hogy kijöjjön kényelmesen, de ez fontosabb. A kézfeje után nyúltam, hogy a tenyerét az ég felé fordítva beletegyem a kisállatszalvétát.
- Vigyázz rá - mondtam mosolyogva, aztán csak billegtem kicsit a fejem döntögetve, mielőtt még a zsebembe csúsztattam a kezeim. - Ha csak nincs egy Jafar, aki elzár a világ elől, biztosan. Szóval... remélem találkozunk még, és legközelebb majd maradok a saját sütimnél.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. március 23. 23:13 Ugrás a poszthoz



A pozitív személyek mindig olyan jó töltetet adnak az embernek, nekem is, szükség van rá, főleg mikor kicsit is olyan, mintha a világod nem lenne megfelelő alapokra helyezve. Nem éreztem semmi tragédiát az életemben, a legtöbbet, amit kaphattam az élettől minden irányból megéltem már szerintem, egyszerűen kicsit tanácstalannak láttam magam a döntési képességeim figyelembe véve. Nem tudtam azt sem, mi lesz velem a jövőben ha vége itt meg Pesten a gyakorlatnak. Hova kerülök, vagy hova sem? elmehetek-e haza misszióra, vagy ezt ki kell lőnöm, mint rengeteg helyet. Volt mit a család miatt, volt amit más okból, de nem egyszerű.
- Fogalmam sincs honnan van benned ennyi bizalom mindenki és minden felé, de imádom - nevettem el magam, majd csak nagyokat bólogattam, mert egyetértettem minden szavával ismeretlenül is. Tudtam, ha valaki, akkor ő ezt átlátja, ezért is volt az első, akit beavattam jobban ebbe. Persze még Willel leülünk annak kapcsán, mik lesznek a feladataim és mit mer rám bízni, de őt se tegnap ismertem meg, szerintem biztos hamar megegyezünk.
- A varázslósportok nem feltétlen egészség s csontbarát hobbik. Azt hiszem hiába élünk tovább, mint a muglik, lerövidítjük magunknak, nehogy fura legyen és feltűnjön - osztottam meg vele a hirtelen jött, kissé meredek nézeteim, de vicces volt, ebben biztos vagyok. Mondjuk alapból kettőnk közül szerintem nem én vagyok a jó humorral áldott, de egymáséban nem leltünk szerintem még bajt. Közben óvatosan, de lelkesen nyújtottam a kezem Mona irányába. - Lehet nekem is szereznem kellene egy kis barátot - néztem kisit tanácstalanul a barátnőmre, vajon ez mennyire jó ötlet. Én is egyedül vagyok mint ő, végül is.
- Szerintem egész más, mikor tanulói kötelesség és el kell viseld mindazt, mait a társak meg az oktatók helyeznek a válladra, mint mikor csak a kollégák vannak, és sok gyerek. Akik alapvetően édesek 14 év alatt - vontam meg a vállam kicsit, ha valamit mind a ketten kedveltünk a munkánkban, szerintem azok a picik voltak, tényleg hálás teremtések, megéri nekik jobbá tenni az életet.
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. március 27. 20:11 Ugrás a poszthoz



Korán van, nem annyira, hogy az már zavaró legyen, de pont eléggé, hogy még a falu idősebbik rétege ne legyen ott mindenhol. Van egy időszak, amikor rohamosan lepik el az üzleteket és a piacot is, de most még egész kényelmes volt sétálni árustól árusig. Voltak persze így is, olyanok is, akik tudták ki vagyok és egyből jött valami panasz, segítség kérés vagy csak egyszerűen megint elkezdtek mesélni a gyerekükről vagy az unokákról. Mindig mosolyogtam, akkor is, mikor Erzsike néni harmadszorra mesélte el, hogy a kis Dani éppen tavaly diplomázott le és milyen helyes fiú. Bizonyosan.
Aztán látta, hogy fizetni készülök a kis doboznyi epremért, szedremért és áfonyámért és odább is állt.
Ha ezt előbb tudom... mindenesetre a magammal hozott kosárba tettem, hogy mindkét kezemmel a fülre fogva magam előtt tartva menjek tovább, még pár dologra szükségem lenne, így elsőre egy zöldségekben gazdag részt akartam keríteni, de megláttam a ponyvatetőig polcolt ananászokat, és megéreztem azt az émelyítően érett illatot, amit árasztottak. Csak szükségét éreztem, szóval a nagy ládahalmazhoz ballagva nézelődtem köztük, még ki nem szemeltem az Igazit. Ott volt, a legmagasabb ponton, éppen a sarokba, szóval bőszen nyújtóztam, a fél ruházatommal már a nyakamban, de sikerült lepiszkálni, mondjuk három másik is az ölembe zuhant, amiket elkezdtem vissza is rendezgetni óvatosan. Csak ne nézze ezeket végig élő ember, biztos hogy nem mosnám le. Ki is néztem oldalra, de aztán csak még elkaptam két mangót és a pénzem után kutakodtam a tárcámban.
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2019. március 31. 16:41
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. április 1. 00:21 Ugrás a poszthoz



Talán mindenkinek azt kéne egyszer megtalálni, amit a barátnőmnek láthatóan már sikerült, vagyis nekem így tűnt. Nem csak tudott, de akart is beszélni arról, amiben élt, amit dolgozott. Szerette tenni a kötelességét és nem tehet volt és egy muszáj, én is hasonlóan láttam. Sokan buktak el az egyetemen, mert hiába voltak alapvetően szorgalmasak, a kitartás kevés, hogy életben is tartsd a hivatásod. Egyszerűen ha túlgörcsölöd vagy elveszik az elszántságod, nem mész semmire utána.
- Fogalmam sincs. De végülis neki köszönhető az is, hogy mi ilyen keresettek vagyunk a szakmában. Sőt - emeltem is fel a mutatóujjam, de megint csak nevetnem kellett. Külön ág alakult ki a gyógyítók körében például, de a pályaválasztás azon szakaszában se a kviddicsesekért - pedig sokan nagyon rajongtak - se a sportban való munkáért nem dobtam magam hanyatt. Lehet bennem van a hiba, valahogy a világban az értékrendem inkább a rend, béke egészség tendenciákat ütögette és a szórakozás nekem olyan többedrangúnak tűnt. Akkor is, mikor szép mosolyt vettem fel egy-egy kolis bulihoz, meg tényleg milyen király, és akkor is, mikor ugyanezen alkalmon valaki már majdnem elhitte, hogy én meg ő… csak katasztrófa vagyok, tudom.
- Igen, azt hiszem az egyetlen kontra, ami hirtelenjében állva maradó indok, már az anyagiakon kívül egyelőre, az az időm - vontam aprón vállat, de tudtam, ha ő megoldott végül, bizonyosan van lehetőség rá. Nyilván kevesebbet kell majd itt 12 órában, vagy többen helyt állni, mint a pesti környezetben, de ha egy év után úgy adódik, és mennem kell, más életbe egy állatot is belerángatni? Nem tudom egyszerre akarom is és nem. Van pár csodálatosan szép kutyus és cicus is, igazság szerint nem is tudom, milyen gazdi vagyok inkább. sosem gondoltam bele.
- Talán csak a szülinapod után lettél ilyen bűnös - néztem rá cinkosan, mintha tudnám és érteném, pedig ennyire régről nincs meg minden ismeretem, de az tény, hogy egy bentlakásos iskola, egy kollégium, egy új közeg sokat formál az emberen. Nem is hibáztatom a kisembereket, de lényegesen egyszerűbb szerintem megfogni a kisebb korosztályt. - Ide is költöztél már?
Jasmine A. Jhaveri
Gyógyító, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 63
Összes hsz: 176
Írta: 2019. április 1. 00:22 Ugrás a poszthoz



Nem hittem volna, hogy ennyire belemerülök a válogatásba, így a mellettem ácsorgó nő kérdésére igen értetlenül meredtem, mert fogalmam nem volt mire kérdezte, hogy nekem mi a véleményem erről. Tényleg megértem az embereket, és alapvetően a beszélgetés se zavar, de mikor ez az egyetlen szabadnapom az elmúlt öt napban, csökkenő koncentráció mellett egyszerre egy folyamat megy. Azt most a málna nyerte meg. Mert idő közben felfedeztem, hogy az is akadt itt. Azt hiszem három napig halava lesz otthon, és még csak nem is bánnám. Ellenben az ananásszal, aki csak nem akart velem hazatérni, sőt, egész egyszerűen jobbnak látta, ha agyonütne. Bár félrepottyant.
- Bocsánat, elnézést, sajnálom - mondtam, ahogy a kezemmel az ingó gyümölcsöket még megtámasztottam, és csak akkor húzódtam el, mikor már semerre nem estek. Ekkor sikerült felfedeznem azt is, ki szólt hozzám, én meg csak zavartan visszahúzkodtam a helyére a ruhám ami a nyújtózásban felcsúszott. - Nem, itt egyiket sem te vetted, nyilván így semmi izgalom - haraptam a számra, ahogy a földre bámultam a kosaramba. Most tényleg? Ha legközelebb meglát az utcán már meglepetés nélkül közli a sérelmeit? Magamhoz szorítottam végül egy ananászt és arrébb is léptem, mielőtt megborítok itt mást is a gyümölcsfalon kívül.
- Sikerült valakit elvinni moziba, vagy lefújtad a lelkesedésed? - érdeklődtem, mert elég jól emlékeztem, mit is emlegetett legutóbb, meg úgy kíváncsi is voltam. Bár hogy miért, az nekem sem volt tiszta, nem voltam rá büszke, hogy valaki ilyenről jegyezzen meg, de nem kellemetlen volt, egyszerűen csak rossz érzés.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jasmine A. Jhaveri összes RPG hozzászólása (39 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel