36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 24 ... 32 33 [34] 35 36 ... 44 ... 50 51 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. február 1. 10:50 | Link

Jason

Nem mondom, hogy szavai nem találtak szívem, mert de. Igaza van, elb*sztam az egészet, nem is kicsit. Akkor Jason jelentett nekem nagyon sok mindent, az első randevúnk előtt, szinte már a közös jövőnk is a fejemben volt. Igen, tudom, elcsépelt meg gusztustalanul romantikus, de akkoriban tényleg így éreztem. Most meg itt ül a karjaim között - vagyis karom között - és még mindig annyira medve, hogy éppen elérem gerince vonalát. Érintésére elmosolyodom, kicsit még jobban magamhoz ölelem, már ha ez lehetséges.
Eltávolodom tőle, szemérmetlen mérem végig egész alakját, végül visszahuppanok helyemre, ezután válaszolom meg kérdését. Egy pillanatra sem szeretném elengedni tekintetét.
- Az attól függ hogyan szeretnél körbe futni még párszor - felelem kacér mosollyal ajkaimon. Villámat ismételten felveszem a tányérról, majd az előbb véletlen elszállt falatot jókedvvel kezdem elfogyasztani. Pár percig csak bámulok ki az ablakon. Az jár a fejemben, amikor Jason elhívott az első randira. Magabiztos volt, és úgy tűnt nem fogja meghatni, ha nemet mondok. Természetesen hülye lettem volna nemet mondani, a már akkor is igen robosztus férfinak. A randi előtt is jó volt már a kapcsolatunk, a belső poénok, amiket csak mi ismertünk, sejtelmes mosolyok és pillantások egymás felé. Ő volt az egyetlen olyan férfi akkor a rezervátumban, aki nem ecsetelte nekem folyamatosan, hogy mennyire... hm... magáévá tenne. És most nagyon szépen fogalmaztam.
Szomorú mosollyal nézek rá.
- Apámat műteni kellett - kezdek bele a történetbe lassan. - Volt egy újgazdag gyökér, aki halálosan szerelmes lett belém az első pillantásnál, és megkérte a kezem - forgatom meg szemeimet kicsit, ahogy eszembe jut. Tekintetem Jason íriszébe fúrom.
- Igent mondtam, mert nem volt meg az anyagi hátterem, hogy kifizessem a műtétet, ő megtette - vonok vállat. Nem különösebben szerettem a pasit, csak az érdek kötött hozzá, de olyan jó színésznő voltam, már akkor is, hogy semmit nem vett észre belőle. Se ő, se az ostoba családja. Előadva röviden és tömören a történetet, kicsit simlisnek érzem magam. Teljesen joggal utál az előttem ülő. Mintha mi sem történt volna emelem ajkaimhoz a csészét, és kortyolok egyet immár csak meleg, és nem forró teámból. Kiábrándító.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 1. 11:14 | Link

carolina


Figyelem az asztal másik oldalára hátráló nőt; pillantásom egy futó másodpercre megakad az alakján, a mellein és csípőjén, de olyan gyorsan emelem vissza tekintetem az arcára, hogy a félresiklás talán fel sem tűnik neki. A válaszára csupán kiszélesedő mosolyommal felelek, s felkönyökölve az asztal szélére, államat ujjaimon támasztva ki fürkészem a régen látott szempárt. Volt, amikor azt hittem, egy nap majd az egész világot megláthatom bennük, aztán meg, hogy talán már soha többé nem találkozom velük.
- Sajnálom édesapádat - mondom őszintén, pillantásomat végig rajta tartva. - Nem tudtam, hogy beteg.
Naná, hogy nem. Hát Carolinát is alig ismertem, a családjáról pedig szinte semmit sem tudtam. Szülők, testvérek? Áh, sokáig még a nőszemély keresztnevéről sem volt fogalmam, hiszen ha szükségem volt a segítségére, csak odaordítottam neki, hogy Brown! Persze kollégákként napközben néha összefutottunk, ha nem odakint, akkor ebédnél, de izgalmas össze-összepillantásokon kívül sokáig nem történt semmi. A rezervátumban nem egy férfi legyeskedett körülötte... én meg nem akartam összetörni a szívüket. Érthető.
- Pedig a kedvenc street food kajáldámba akartalak elvinni - jegyzem meg túljátszott, színpadias sóhajjal, és kisfiús mosollyal vonom meg a vállam. - Életed legvadabb jalapenos sajtburgeréről maradtál le, csak hogy hozzámenj egy újgazdag gyökérhez...
Én azért elmentem, és ettem Carolina helyett is. Nem voltam szomorú, azt hiszem még csak csalódott sem. Tudtam, hogy az élet nem mindig úgy alakul, ahogy azt mi tervezzük vagy szeretnénk.
- És házas vagy még? - kérdezem, míg magam elé húzom a karamellás szeletemet, és a villámért nyúlva lecsípek belőle egy aprócska darabkát - a sütemény jó egyharmadát. Tele szájjal, és egy szemtelenül pimasz mosollyal pillantok vissza a nőre. - Illene gratulálnom a sikeres frigyhez?
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. február 1. 11:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. február 1. 15:21 | Link

Jason

Jason őszinte és nyílt tekintetétől zavarba jövök. Egy kis leplezés érdekében egy másik falatot veszek a számba, amit már-már kínosan sokáig tart leválasztani, de végül csak sikerül. Boldogan kezdem el rágcsálni, pillantásom az előttem terpeszkedőre esik. Sajnálja. Mindig is imádtam Jasonben őszinteségét, de ezen mondatán keserűen elmosolyodom. Lenyelem a falatot.
- Ne sajnáld - rázom meg a fejem egy kicsit. - Nem igazán érdemelte meg az életmentő műtétet - felelem összeszorított fogakkal. Valószínűleg leginkább magamnak mondtam ezt, mint Jasonnek. Szerettem apámat, ő volt a mindenem, ám anyánk halála után az alkoholba menekült, ami az én nézetemből menekülés. Hogy mi elől? Fogalmam sincs. Még én is, gyerekként, feltudtam dolgozni édesanyám elvesztését. Fájt, persze, hogy fájt, mégis csak édesanyám volt. De nem hagytam, hogy befolyásoljon ez bármit is.
Kérdő pillantásom a férfira esik, fejemet is oldalra biccentem kicsit.
- Isten ments! - kapok drámaian a homlokomhoz, egy nagy sóhajtás kíséretében. - Amint visszajöttünk a görögországi nyaralásból lapátra tettem - vonom meg vállaim egy gonoszkás mosollyal ajkaimon, miközben felmutatom neki kezemet. Gyűrű sehol, hála az istennek. Kegyetlen vagyok, ezt eddig is tudtam, de így kerek-perec kimondva, lehet Jason csalódni fog. Kicsit ijedten nézek rá, szemeim jobban kikerekednek, mint kellene nekik. Nem szeretném, hogy csalódjon, így is elég sok kellemetlenséget okoztam neki, akár akartam, akár nem.
- Még mindig elvihetsz egy isteni jalapenos sajtburgeres ebédre - forgatom meg a szemeimet kissé, könyökömmel az asztalra támaszkodom. Jobb kezemmel csészémet a számhoz emelem, nagyot kortyolok belőle. A menta lesz, volt és marad is a kedvencem, talán még vetekedhet vele a citromfű.
Kíváncsian fúrom kékjeim Jasonébe.
- Most, hogy magadban még inkább istennővé avanzsáltad drága személyemet, bár ennél jobban már hova - vigyorodom el szemtelenül. - Tényleg beszélhetnénk komolyabban arról az ebédről - kapva-kapok az alkalmon, hogy Jasonnel lehessek? Naná, nem fogom még egyszer elrontani a dolgot. Az agyamban ott motoszkál Arie, ám annyira örülök régi-új ismerősömnek? Vagy kialakulandó kapcsolatomnak? Szóval annyira örülök Jasonnek, hogy talán Arie-t is kiverhetem gondolataim közül egy kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 1. 22:08 | Link

carolina


Nem kerüli el a figyelmem a kollegina arcán kirajzolódó furcsán más mosoly, ami után hiába kutatok megfakult emlékeimben, közöttük még csak hasonló sem bukkan fel. Nahát, nagyon úgy néz ki, hogy tényleg ki nem állhatta szerencsétlen srácot.
- Hány napot voltatok házasok? Huszonkettő? - tippelek egyet csak úgy találomra, miközben olvadni kezd a számban a karamella. Ó, Merlinkém, ennél nincs jobb a világon!
A villát lerakom, és hátamat egy elnyújtott hümmentéssel döntöm a kínjában keservesen megrecsegő széktámlának. Szemeimet lehunyom, fejemet hátraengedem, és hümmögve szopogatom a karamellát, amíg az teljesen el nem olvad. Aztán, mintha mi sem történt volna emelem vissza a fejem, és itt-ott ragacsos, krémes szakállal pillantok fel Carolinára.
- Hol is tartottunk? - kérdezem jó diákként, majd széles vigyorra húzom a számat, hogy lehetőleg a sütidarabos fogaim közül is látszódjon egy pár. Feltétlen. Lehet nem lenne hátrány, ha tudnék a szépséghibáról, dehát ez a nő ismer engem, mint a rossz pénzt, és tudja, hogy nem vagyok az a könnyen zavarba hozható ember. Egy kis porcukor itt, egy kis morzsa ott meg citromos maoam cukorkapapír a szakállamban? Chh, ugyanmár, belefér. - Ja, igen. A férjednél. Szóval, miért is utáltad ennyire? Azon túl, hogy a pénze megmentette édesapádat, és még nyaralni is elvitt Görögországba.
Bárcsak múlna az a szemtelen mosoly! De nem, ó, de még mennyire, hogy nem. Sőt, ha lehet, az visszaköszönve a pillantásomból és beköltözve arcom minden zegzugába csak még látványosabbá válik. Hát, én már csak ilyen kíváncsi természet vagyok, szeretek tudni ezt-azt.
- Azt mondod, ez alkalommal számíthatok a megjelenésedre is? - kérdezem megpedzegetve kissé a múltat. Elgondolkodtató. Előredőlök, és ahogy ő, én is felkönyökölök az asztal szélére. Eszem ágában sincs elpillantani, a végsőkig tartom vele a szemkontaktust. Aztán, a számszegletében pofátlan vigyorral folytatom. - És hol marad a garancia?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. február 2. 16:31 | Link

Jason

Szemrebbenés nélkül nézem végig a szeánszot, ahogy lenyeli a karamellát. Lehet, hogy csak egyszer randiztunk, de elég sok mindent tudtam már előtte is róla. Vannak furcsa szokásai, és nemigen szokott foglalkozni azzal, hogy ki mit gondol vagy éppen jelenleg hogy néz ki. Lágyan felkuncogok, ahogy visszatér az eredeti felállás, szememet egy pillanatra le is hunyom. Imádom.
- Áááá - legyintek egyet felé cserfesen. - Tuti volt minimum egy hónap - végezhetnék egy gyors fejszámolást, de annyira nem érdekel, hogy mennyi ideig boldogított az a pasi, hogy szavakba sem tudom önteni. Nem szerettem a közelében lenni, nem szerettem, hogy szerencsétlen, nem szerettem, hogy az apja pénzéből élt - ami nekem jól jött, de ez most részletkérdés. Nem is tudom, hogy szerettem-e egyáltalán benne valamit. Akármit, csak egy kis mozdulat is, vagy gesztus is elég, ami erre mutat. Semmi... nos, kimaxoltam. Engedjük el.
- Egy szerencsétlen volt mindenben. Nekem nem kell egy olyan férfi, aki azt sem tudja hányadikán van elseje - csészémet ismét kezembe veszem, az utolsó kortyot iszom meg a teából. A csésze fölött jelentőségteljes pillantást vetek Jasonre, csak hogy tudja. Vagy hogy leesen neki. Bár afelől kétségem sincs, hogy le fog neki esni. Nem olyan fából faragták a férfit, akinek ne esne le, egy ilyen egyértelmű dolog. Kicsit oldalra fordulok a széken, lábamat keresztbe vetem. Szoknyám lecsúszik combom egy kisebb részéről, de, mint aki észre sem vette cseverészem tovább.
- Természetesen - biccentek egy aprót felé, akár egy úrinő. Számítani lehetett rá, hogy feljön ismét a múlt. Tudom, hogy szart csináltam magamnak is, de leginkább neki. Nem akartam felültetni, ámbár ahogy ismerem, nem szomorkodott sokáig miattam. Szemeimet lehunyom, fejemet kissé hátradöntöm, a garancián gondolkodva. Bal kezemmel dobolok párat az asztalon.
- Mit szeretnél annak? - sandítok rá, sokat sejtető mosollyal. Esküszöm színésznőnek kellett volna mennem, ha már ennyire tudom leplezni azt, hogy kérdése telibe talált.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. február 3. 16:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 16:40 | Link

carolina


Jóízűen kuncogok a megjegyzésén, és derűsen emelem pillantásomat az arcára. Hát most mit mondjak, én se szívesen lennék olyannal, akinek fogalma sincs hányadikán van elseje. Jóllehet, ha valaki kérdezné, azt mondanám, szerintem tudta ő, csak szerencsétlen úgy bele volt zúgva az előttem ülő szőkébe, hogy elveszítette minden kapcsolatát az idővel és térrel. És még csak nem is tehetett róla, hiszen ez a nő úgy néz ki, mint egy igazi véla. Pedig, ha jól tudom, semmilyen ágról nem örökölt vélavért - mi lenne, ha még örökölt is volna?
- Hát milyen férfi kell neked? - kérdezem szemtelenül megcsillanó szemekkel, és bár nem pillantok oda, a figyelmemet nem kerüli el a kollegina combjáról lecsúszó és a meztelen bőrét felfedő szoknya. Alsó ajkamat beszívva, bazsalyogva fordulok a karamellás szeletemhez, és míg villámmal levágok egy újabb darabot, újra meg újra visszasandítok Carolinára.
Azt, hogy ennyi idő elteltével is élvezem a társaságát, mi sem bizonyítja jobban, hogy a számszegletében bujkáló piszkos kis mosoly egy pillanatra sem múlik, és a vonásaimból még akkor is visszaköszön némi provokatív szemtelenség, mikor az utolsó előtti falatot bekapom. Olvadó karamellával a számban fordítom arcomat az ablak felé, és míg rágok, kényelmesen hátradőlve figyelem a járókelőket. Majdnem kár, hogy Carolina alakja visszatükröződik az üvegen. Majdnem.
- Csak válaszolj egy kérdésre - nézek vissza rá, miután a süteményhez járó mintás szalvétával megtörlöm a számat és a szakállamat. Szemeimben játékosság és őszinteség utáni vágy fénylik. Tudnia kell, ha ezt itt és most eljátssza, nálam nem lesz több lehetősége. - Van most valaki fontos az életedben, akit bántana, ha elvinnélek valahová?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. február 3. 17:41 | Link

Jason

Habozok válaszolni Jason kérdésére. Pontosan sosem fogalmazódott meg bennem, hogy vajon milyen férfira is vágyom az életemben. Amilyen egy férfi. Mit tudom én. Rengeteg olyan pasi mászkál az utcán, akiről lerí, hogy egyetlen egy férfias megmozdulása sincsen, azok alapból kizárva. De hogy konkrétan én milyen férfira vágyom? Nehéz kérdés, nem is hiszem, hogy kielégítő választ tudok adni rá, de azért egy próbát csak-csak megér a dolog. Gondolom.
- Megfogtál – nevetek fel őszintén. Én megpróbáltam és ennyi sült ki belőle. Remek válasz a kérdésre, ámbár nem éppen kielégítő, de Jason-t ismervén, talán ennyivel is megelégszik. Hiszen tényleg nem jutott eszembe soha, hogy egy konkrét ideált állítsak fel magamnak pasik terén. Valaki csak jön és megy, valaki talán hosszútávra marad, de ideál? Mármint ki tudja idealizálni a pasikat? Amilyen férfiak voltak eddig az életemben, mindenkiben más fogott meg. Kivéve a görögországi pasit. Benne semmi nem fogott meg, éppen rosszkor volt jó helyen, vagyis az ő szemszögéből éppen jókor jó helyen, bár szerintem már ő sem így gondolja.
Jason mindig szája szegletében bújkáló mosolya régebben kellemetlen érzéssel töltött el. Az első pár alkalommal nem tudta hova tenni, ám már kicsit megedzettebb lettem. Tudom, hogy szinte hozzá jár, olyan, mint egy tartozék. Nélküle nem létezhet, ez szerintem már biztos. Türelmesen várom meg, amíg befejezi ismételt szeánszát a karamellel, majd szépen letörli arcáról a maradékot. Jó fiú. Szólásra nyitom a számat, de mielőtt bármit is mondhatnék, megelőz. Kérdése annyira meglep, hogy megfagyok. Meghűl bennem a vér, és Arie arca villan fel előttem pár pillanat erejéig. Erre mégis mi a helyes válasz? Jason mindig is az őszinteség ember híve volt, nem b*szhatom el most. Ha őszinte választ akar, akkor megkapja. Mégis… mi van, ha ez az utolsó lehetőségem nála? Ismerem magam, simán az arcába tudnék hazudni, és még csak fel sem tűnne neki, de egyszer már átvertem. Képes lennék még egyszer? Hülye kérdés, naná, hogy képes.
Lábaimmal Jason felé fordulok, könyökömmel megtámaszkodom az asztalon. Mélyen Jason tekintetébe fúrom sajátjaim. Egy féloldalas gonosz mosoly terül el arcomon, tekintetem csillogását, szinte még én is látom. Államat összekulcsolt kézfejeimen támasztom meg.
- Tudod – kezdek bele lassan, el nem engedve tekintetét. – Szerintem mindegy mit mondok. Ugyanolyan a vonzalom, mint két éve. Ha van ilyen személy az életemben, akkor is simán engedek a kísértésnek, ha nincs, akkor meg főleg – és voilá! Nem, hogy nem hazudtam, de még csak nem is füllentettem neki. Az igazság halovány szikrája, ami bennem volt, immár tűzként lobban kis monológom után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. február 4. 23:54 | Link



Hétfő van, és szerintem ezt még soha korábban nem éreztem ennyire. Ma két gyerek vérzett össze, egy meg még mellé le is hányt. Persze, kicsi és beteg, ettől még minden volt, csak a napom fénypontja nem. Bár fix munkaidő... lenne... ennek ellenére leginkább az utolsó beteg távozásáig vagyunk, mi legalábbis a másik gyakorlatot végzővel. Ezért lehet, hogy fél kilenckor sikerült átszaladnom egy utcát és hazakeverednem, hogy egy tíz perces öltözés és sminkigazítás után ugyan ilyen sebességgel, a hatalmas sarkakon is, még időben lenyomjam a cukrászda kilincsét. Nem tudom megmondani mióta vágyom arra a szelet tripla sóskaramellás tortaszeletre, de most ölni tudnék.
Nem viccelek.
Az egyik idős néni rendesen meg is nézett, ahogy sebesen téptem fel az ajtót és lavíroztam el közte, meg a kedves unokája - gondolom, de sosem lehet tudni - között. Egy bocsánatkérő mosollyal azért utánuk pillantottam, még nem a pulthoz is estem, majdnem szó szerint, de egy HATALMAS hát volt előttem. De most komolyan, nincs erre valami szabály, hogy a kisebbek előre meg ilyenek? És ez még nem volt a teteje a pofátlanságnak, teljes ráncvonulat költözött a homlokomra, amikor megláttam, hogy a pultos kislány kiemeli AZ ÉN szelet tortám, majd kiteszi egy villával. Rántottam egyet az idő közben kicipzározott bőrdzsekimen, majd lendületesen átbújtam a fizetős kar alatt és elhúzva a sütit - és a villát is - megkerülve néztem rá.
- Nem nagyfiú, ez az enyém, nem kell az neked oda - néztem a hasára, bár addig még csak az arcára se, volt fontosabb! - Orvosi jó tanács!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ward Weaver
INAKTÍV


#freedomformen #teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 257
Összes hsz: 614
Írta: 2019. február 5. 02:39 | Link

JAJ
#WW | sütitolvaj

Vannak olyan napok, amikor csak szeretnéd, ha már vége lenne. Vagy egy aszteroida belecsapódna a bolygóba és felrobbanna az egész. Nos, Bogolyfalván minden második nap ilyen. És akkor még lehet, hogy finom is voltam. A munkatársak egy része az, akit egyszerre bíznál meg az életeddel, ugyanakkor egy hörcsögöt is csak félve adnál a kezükbe. A másik részük lame, pocakos aktakukac, aki már túl van a menopauzán, meg a klimaxon, meg mindenen, amin lehet és csak várja a halált.
Így a hivatalból kilépve mindig is az volt az első, hogy rágyújtottam egy cigarettára, aztán csak utána vittem az edzőcuccom, hogy ténylegesen nekiálljak dolgozni. Már, hogy magamon, nem ügyeken, az már túlzás lenne.
Ma viszont utána úgy éreztem, hogy tudnék enni valamit, ami undorítóan édes és mégis finom, szóval last-minute látogatást tettem a cukrászdába, hogy keressek valamit, amit el tudnék nassolni. Már ki is kértem, mikor megjelent ez a fura csaj és fogta magát, majd elemelte a tányérom. Oldalra döntöttem kicsit a fejem, meg is akadva, hogy ilyenkor mi a f.sz van.
- Tessék? - kérdeztem kissé fennakadva, majd összefontam a karjaim a mellkasom előtt. - Azért épp az előbb fizettem.
Azzal elemeltem a kávémat is, amit még a süti mellé rendeltem magamnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 5. 11:09 | Link

carolina


Nyelvemet végigsimítom alsó fogsorom belső oldalán, míg a villát mértani pontossággal a tányér szélére teszem. Még igazítok egyet a szárán, majd karjaimat mellkasom előtt összefűzve hátradőlök. A széktámla megreccsen a súlyom alatt, de a pillantásom, ami enged a kísértésnek, a nő ragyogó kékjeibe fúródik. Elmosolyodom; az ajkaim kiszélesednek a sötét arcszőr alatt, számszéle csakhamar felfelé görbül. A mellkasom nyugodtan emelkedik és süpped karjaim takarásában, a gondolataim viszont erősen hánykolódnak. Pontosan tudom, ez mit jelent.
A tekintetemet elválasztom a nőétől, és az ablak felé fordulva egy ideig kifelé bámulok. A fejemben kavargó tébolyból semmit sem mutatok, az arcom meg sem rezzen. Csak valamiféle belülről áradó, elmoshatatlan derűvel figyelem a járókelőket. Gondolkozom, mint ahogy világéletemben mindig tettem; józanul. A hidegfejű döntéshozásra való képességet bármikor, bármelyik önéletrajzomba őszintén beírhattam.
- Nem könnyű egyetlennek lenni az életedben, mi? - fordítom vissza az arcom, hogy a pillantásunk újra találkozhasson. Nem vagyok csalódott, a szemeim éppúgy mosolyognak, mint néhány perccel ezelőtt, körülöttük elmélyülnek a szarkalábak. - Veszélyes nő vagy te, Brown.
Vagy csak az időzítés rossz - megint. Halkan sóhajtok, és egy újabb pillantást vetve az ablakra előredőlök, majd az asztal szélére könyökölve átnézek Carolinára.
- Én meg nem vagyok az a második helyezéssel megelégedő fajta - jegyzem meg oldalra billenő fejjel. Tekintetem végig a szemben ülő nő íriszeiben kutat. Fogalmam sincs, mit keresek, hogy mit gondolok, mit láthatok meg bennük. A világot? A gondolatra felkuncogok, és futólag megtörlöm az arcom. - Csak vigyázz magadra. Azt mondják, a szívet nem olyan egyszerű bepólyázni, mint egy kart.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. február 5. 13:07 | Link



Elég jók a reflexeim, és ha eldöntök valamit, általában azt úgy meg is próbálom véghezvinni. Nem vagyok profi vagy megállíthatatlan, de mindig azt mondta a bátyám, mikor kicsik voltunk, hogy a meglepetés ereje minden tanult, vagy tanulatlan, de bennük rejlő tudáson felül tud kerekedni. Igaza volt, nem mintha sokszor használnám, de most még engem is meglepett, milyen könnyen maradt a pici tányér a kezemben, a másikban meg a villa, amit lelkesen lóbáltam beszéd közbe még mutogatva is vele, mielőtt a tortába szúrtam volna. Addig jó helyen van ott.
- Mindjárt zárnak, minden féláron van, majdnem ingyen volt - jegyeztem meg a kis ártáblákra pillantva, majd most először fel a férfire, akit amúgy még csak pillanatra se láttam eddig. Legalábbis nem emlékszem, az biztos, pedig szoktam, nagyon aprólékosan. - Az előbb csak annyit mondtam, hogy jót teszek a vonalainak - mosolyogtam szélesen kicsit oldalra is billentve a fejem, majd fogtam magam és a legközelebbi asztalnál a székre csúsztam letéve a sütit és a kabátomból kibújva a támlára csúsztatva azt. Persze egyből elkezdtem kotorászni a zsebemben, és pár knúttal ugyan több volt, de kitettem az árat. Nem tolvaj vagyok, csak éhes, és megkívántam, és szükségem van erre. Esküszöm jobban, mint a levegővételre, így mikor az első falatot levágom a villával és megkóstolom egyből elégedett sóhajjal, már majdnem nyögéssel vigyorodom el még a szemem is lehunyva, mielőtt a kezem a szám elé emelném. Nézek rá, látom, hogy nem lett boldog tőle, de azért na. - Ha gondol...ja, a másik feléből azért hagyok. Vagy adok... - nem volt tiszta milyen tiszteleti fokot preferál, de azért igyekeztem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. február 5. 20:27 | Link

Jason

Valahogy sosem gondoltam volna, hogy az életem még egyszer bele fut Jason Henry Payne-be. Vannak azok a találkozások, amikről tudod, hogy jelentenek valamit és ha elcseszed, akkor nem lesz második esély. Ugyanígy voltam az előttem ülő, éppen a villát igazgató férfival. Volt esélyem, amit csúnyán elrontottam, de valamiért ismét itt ül velem szemben. Akármennyir beszélt nekem eddig Kori a sorsszerű találkozásokról, sosem sikerült meggyőznie. Erre láss csodát... mégis itt ül előttem a csoda. Soha az életben nem fogom elmondani neki, hogy ez a gondolat valóban megszületett az agyamban. Még csak az kellene.
Tartom a pillantását, nincs az a világméretű katasztrófa, ami rávehetne arra, hogy elpillantsak. Két éve néztem bele ilyen mélyen utoljára ezekbe a kedves és őszinte szemekbe, amik rögtön megbabonázzák és magával ragadják az embert. Lábaimat ismét keresztbe rakom, immár az asztal alatt, nem játszom el még egyszer ugyanazt, ugyanabban a játszmában. Karom sajgása, mióta beszélgetünk csillapodott, lehet nem véletlenül.
Ahogy kitekint az ablakon, végre esélyt kapok arra, hogy kicsit összeszedjem magam. Gondolataim mindenfelé járnak, csak éppen épkézláb ötletet nem adnak arra, hogy mi lenne a helyes cselekedet.
Kérdésére megemelkedik egyik szemöldököm.
- Nem tagadom - vonom meg vállaimat kicsit. Mosolyom őszinte, de még így is van benne egy kis keserűség. Szemeim kikerekednek, őszinte mosolyomból, őszinte kacagás teljesedik ki.
- Sokan mondták - félelem még mindig enyhén rázkódó vállakkal.
Ahogy visszapillant rám ismét az ablaktól, tudom, hogy most dől el az egész. Akármilyen vége is lesz, tudhatja, úgysem engedem el ilyen könnyen.
Arcom rögtön semleges lesz, ahogy bele kezd. Második? Lassan lehunyom szemeimet, hátradőlök székemen. Ép kezem ujjaival kezdek el dobolni az asztalon.
- Ki mondta, hogy van első? - mondom már nyitott szemmel, kékjeimet Jason íriszeibe fúrom. A férfi mozdulatsorát követve, én is kicsit oldalra biccentem a fejem, arcomra ártatlan mosoly kerül. - Az én szívem nem nyílik meg mindenkinek, így emiatt nem aggódom - kacsintok rá szemtelen, majd elkapok egy pincért. Szívélyesen bólogat az elviteles rendelésemre, ami nem áll másból, mint egy francia krémesből. Valljuk be, abból sosem elég.
Kérdő tekintetem ismét Jasonre esik, egy hosszabbat pislogok. Lassan engedem ki mélyebb lélegzetvételemet, megnyugtat. Dobolok megint párat ujjaimmal az asztalon.
- Miért érzem úgy, hogy okkal nem mentél még el az asztaltól? - emelem meg egyik szemöldököm, ám mielőtt elkezdhetné, én tekintek ki az ablakon és folytatom. - A kis monológod után vártam a drámai távozást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ward Weaver
INAKTÍV


#freedomformen #teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 257
Összes hsz: 614
Írta: 2019. február 6. 20:32 | Link

JAJ
#WW | sütitolvaj


Számítottam rá, hogy jön egy ilyen mininő és elveszi a sütimet? Nem. Vissza tudnám szerezni könnyedén, minden erőfeszítés nélkül? Igen. Vissza is fogom? Nem, valószínűleg nem.
Csak ácsorgott előttem a csaj és mutogatott a villával össze meg vissza, nekem meg összeszűkültek a szemeim és az egyetlen, ami így eszembejutott hirtelen az volt, hogy: te nő, mi a szarról beszélsz?
- Nem ezen volt a hangsúly, az ára nem érdekelt - legyintettem le. Nem azért, mert annyira el lennék engedve anyagilag, de nem én fizettem, hanem Bence, szóval végül is ugyanott tartunk, mintha tényleg nagyon jól állna a bankszámlám. - A vonalaim jól vannak, nincs szükségük segítségre.
Aztán a nő le is ült, én meg apró sóhajjal néztem a még pultban raboskodó sütikre. Végül az egyik kávés szeletre böktem, hogy jó, akkor legyen az és mindenki akadjon le rólam az anyjába.
A nő végül felém tolt egy rakás érmét, én meg felhorkanva toltam vissza elé, mielőtt leültem volna vele szemben.
- Ez valami új ismerkedési trükk, amit nem ismerek? - kérdeztem rezzenéstelen vonásokkal, mielőtt még levágtam volna egy kis részt a sütimből és betoltam volna az arcomba. - Hagyd csak, annyira nem fontos. Miért ilyenkor jössz ide, mikor már alig van valami?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. február 6. 22:47 | Link



Nem különösebben koordináltam az evőeszköz mozgását, ahogy mondtam neki ezt-azt, ezért is nézhetett furán a néni, aki éppen az elcsomagolt tálcájával indult kifelé. Egy pillanatra belém is szorult végül a szó, ahogy összeakadt a tekintetem a férfivel, de aztán csak billegtettem a fejem, hogy jó. Ha szerinte nem az áron múlik, nem értem, minek hozta elő, hogy ő már kifizette.
- Nem mondtam, hogy ebben kételkednék, ez olyan jövőbeni tanács - javítottam ki, mielőtt sértésnek veszi. Én próbáltam az előbb vicces lenni, ezek szerint nem vagyok jóban na, mert megbántani nem akartam, általában senkit, csak úgy kicsúsznak a számon a gondolataim. Azért megválogatva, de elég nyersen. Figyeltem még leülés és az apró kitevése közben, ahogy sikeresen szerez azért még valami sütit és kicsit nyugodtabban ettem meg az első falatokat. Amik elég nagyok voltak, ha akarom félben, kétszer befér, de ugye nő vagyok és tudok szépen is enni. Pedig éppen ölni tudnék, annyira éhes vagyok. Nem tesz jót ez az életvitel semmi diétának.
- Miii, én neeem - meredtem rá nagy szemekkel egészen elvékonyodó hangon, kicsit zavartan. Teljesen csak a süti volt a cél, igazából semmit nem tudtam hirtelen mondani, pedig olykor elég nagy a szám. - Biztos?
A tányért elfordítva, a még nem megtámadott felét az irányába tartva kicsit az asztal közepe felé toltam. Ott még éppen volt pár karamellakocka is, ilyen pici rajta. Azt hiszem azért lettem elviselhetőbb, mert a tortaszelet fele már a hasamban nyugodott.
- Minden este jövök, mióta itt vagyok, de még sosem maradt ebből - mondtam kicsit elszomorodva is. Azt hiszem durván labilis vagyok fáradtan és éhesen, így csak sóhajtva fogtam a szalvétát és igyekeztem nem a rúzsom leszedni, hanem csak a nagyobbik részét a tortának, ami elkenődhetett. - Reggeltől estig dolgozom, néha tovább is, mint kellene, és ilyenkorra érek ide. Szívesen jönnék máskor, de ez... nem igazán lehetőség még. De te is jöhetsz napközben is...nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ward Weaver
INAKTÍV


#freedomformen #teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 257
Összes hsz: 614
Írta: 2019. február 7. 01:16 | Link

JAJ
#WW | sütitolvaj


Fura egy nap ez a mai, ebben már biztos vagyok. Én nem szoktam még vissza abba a helyzetbe, hogy ebben a faluban ilyen fura alakok vannak. Meg elveszik a sütid. Meg beszólnak a kinézetedre. Vagyis, asszem, ez valami olyasmi akart lenni, de a f.sz se érti. Ez az akklimatizálódás dolog nekem nem nagy erősségem asszem.
- Akkor jó, mert annak elég szar - nevettem el magam kicsit, mielőtt még a kávémba kortyoltam volna. Szerettem, itt nem is volt olyan rossz, bár asszem, hogy egy cukor nem ártott volna bele... de már mindegy. A tekintetem a sütire vándorolt, ahogy felém fordította, meg a tényre, hogy milyen istentelen tempóban fogyasztotta, majd inkább megráztam a fejem. - Isten ments, hogy egy nő és a sütije közé álljak...
Mert ugye kettő nagyon veszélyes faja van ennek a nemnek, mégpedig az éhes és a ciklusának azon szakaszán járó példányok. Megérzik a félelmet. Inkább a kávés sütibe kóstoltam, ami nem is volt annyira rossz, mint amire elsőre számítottam.
- Oh... az más, akkor lehet én is kiborultam volna - húztam el a szám kicsit. Mekkora szar lehet, mikor szeretnél valamit és napok óta nincs. - Öm... nem igazán. Maximum ebédszünetben, amikor sokan vannak; vagy mikor végeztem, de akkor másra nincs nagyon időm, szóval... Bukta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. február 7. 13:08 | Link



- Mondhattam volna azt is, hogy egyél inkább több vitaminban gazdag zöldséget, fehérjeforrást... - vontam meg a vállam, ahogy a villámmal falatot szeltem a sütiből. Érdekes dolog efelett a cukortömeg fölött ilyeneket ajánlgatni, de nem is kifejezetten meglepő. A gyógyításban dolgozok jó fele gyorskaján él, nem étkezik rendesen és még csak nem is érdekli, aztán ők adnak tanácsot. Nem szeretnék képmutató lenni, én sem ehetek mindig ilyeneket. Pláne ilyen gyorsan, de ahogy néztek rám - ránk -, csak sejtettem, hogy nem, nincsenek még egy órán át nyitva, szóval vissza is kaptam a szemeim a sütemény eredeti tulajára. - Nem tudod mit hagysz ki. Nem, nem a közénk állásra gondolok, az ízre... - mosolyogtam a villát szorongató kezem a szám elé is húzva kicsit, de aztán csak megint visszatértem a sóskaramellás csodához, nagyon elégedetten hümmögve is mellé. - Miért iszol koffeint este? - kérdeztem nem igazán törődve ilyen illem - nem illem dologgal. Látszott, és így logikusan adta is magát, ha nem munka, akkor meg még inkább értelmetlen. De legalább megértette a gondom, ami lehet nem is létezett volna, ha nem éppen kívánósabb, kopogó szemű estén jövök elsőre és látok vele kisétálni egy kislányt. Majd az üres pultot. És ez nem ismétlődik meg még párszor, rendesen érthetővé válna mindenki számára, miért is siettem haza átöltözni, majd vissza.
- Ez lett a szerencse napom - vontam picit a vállamon, mielőtt ráfüggesztettem volna a tekintetem és még bólogattam is. Én tudom milyen rövid tud lenni az ebédszünet, és örülsz, ha közelebb, minden válogatás és távolba menés nélkül meg tudod oldani a szusszanást. Eleve ha jut ilyen. Édeskevés, de valahogy munka közben nem is szokott annyira zavarni, ilyenkor a végén érzem meg. Aztán mielőtt a sütim utolsó falatához értem volna - és sikerült letenni a villám önálló akarattal! - felé nyújtottam a jobb kezem.
- Jasmine vagyok. És egyébként még sosem csináltam ilyet... - márhogy a lopást, de gondolom ez nyilvánvaló.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 8. 21:02 | Link

carolina


A nevetése elhal, és pont elkapom, ahogy lehunyt szemmel hátradől, majd a teáscsészéje mellett halkan dobolni kezd. Elvigyorodom ugyan, és futólag még az ajkamat is megnyalom - ez jó lesz -, de nem szeretném, hogy azt érezze, nem veszem komolyan, így majdnem engedelmes diákként eltüntetek arcomról minden szemtelen vonást, és az asztal szélére könyökölve kérdőn rá pillantok. Kár, hogy az egész lényemet átitató kedélyesség még így sem múlik, és a szemeimben épp ugyanaz a pimaszság csillan, amivel annak idején a menzatálca fölött néztem át rá, és vontam fel pofátlanul a szemöldököm az őt ostromló férfiak láttán. Aztán felálltam, a tálcát dúdolgatva visszavittem a helyére, majd kifelé menet még direkt felé kanyarodtam, és nevetgélve elsétáltam az asztala mellett. Imádtam átnézni az érte áhítozó kollégák feje fölött, és odakacsintani a bájosan muszáj-mosolygó nőre.
- Mindig van első - felelem a szemkontaktust egy fél pillanatra sem szakítva meg. Az a helyzet, hogy a sugárzóan kék szempárba szinte beleragad az ember, Carolina tekintete kivédhetetlenül vonzza a férfipillantást - és megmerem kockáztatni, hogy a nőit is. Figyelem a mozdulatát, amivel magához hívja a pincért, majd míg vele beszél, bekapom az utolsó falat karamellás süteményt is, és a tányért az asztal szélére tolva hátradőlök.
Miután a fiúcska magunkra hagy, széles mosollyal nézek át a felém forduló nőre, és hüvelykujjammal megtörlöm a számszélét.
- A drámai távozás nem az én asztalom - jegyzem meg velősen, míg a cukrászda ablakára ragadt tekintetére várok. A vállaim és felfelé ívelő ajkaim elárulnak; azok meg-megremegnek az elfojtott nevetéstől. Nos, azt hiszem, ez egy újabb sakk, Brown. - És egyébként is volt még egy darabka karamellám. Ha karamelláról van szó, úriember vagyok.
Somolyogva pillantok az asztal szélére, ahol az üres tányérom a Carolina krémesét csomagoló srácot várja. Aztán, mintha nem találnám a helyem, fészkelődni kezdek, végül előredőlve visszakönyökölök az asztalra, és egy utolsó pillantást vetve az üvegen túli - innen túlságosan is távolinak tűnő - világra, halk sóhajjal nézek át a nőszemélyre.
- Ha megígéred, hogy nem töröd össze a szívem, talán megkóstolhatod a kedvenc burgerem - mondom megjátszott nagylelkűséggel. Az érzés, hogy valaki talán hazavárja egyszerre a háttérbe húzódik, mintha az, hogy a szemeibe nézek, vélaerővel feledkeztetne el velem minden józan ítéletet és gondolatot. Lehet, hogy tényleg létezik a végtelen?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. február 9. 10:16 | Link

Thomas


- Mehet.
Szusszanok egy utolsót, és mosolygok. Sokkal jobban megy, mint azt először hiszem magamról. Sosem láttam még ennyire tudatosan egy kamerát, sosem néztem még bele direkt. Remélem, zavaromban nem vágyok se furcsa arcot, sem nem görbül le a szám széle. Az olyan kellemetlen tud lenni.
- Oké, így jó lesz.
Állítom be a kamerát, hogy tökéletesen lássuk az eredményt, és közelebb húzódok Thomashoz, hol őt nézve, hol a kamera képét. Szeretném, ha mind a ketten jól látszanánk benne. Éppen válaszolok neki, amikor az első képet elkattintja, így a következő pillanatban már annyira meglepődök, hogy muszáj nevetnem egy nagyot. Rengeteg kép születik rólunk, a végére már fel sem tűnik, hogy közben fotók is születtek.
- Dehogy, ezek szuperek lesznek. Mondjuk nem ez, mert ezen olyan, mintha tüsszentési versenyt rendeznénk.
Nem mászok arrébb, kényelmes így, és mind a ketten jól láthatjuk, hogy mit alkottunk, mennyire vagyunk fotogének. Szerintem nagyon szépen nézünk ki a képek nagy részén, az a pár, amin meg nem, az annyira vicces, hogy jót nevethetünk magunkon. Persze azért a nehezebb téma is előkerül, de nem bánom, egy ideje már el akartam neki mondani, és megígérte, hogy nem mondja el másnak, így megbízom benne.
- Nagyon betegen születtem, az orvosok csak pár napot adtak nekem, így Denisnél nem szerették volna, ha megszeret. Ezt megértem, mert sokkal nehezebb úgy, hogy találkoztunk, elengedni. Azzal, hogy én még most is életben leszek, senki sem számolt, és ahogy múlt az idő, egyre nehezebb volt elmagyarázni, hogy én mégiscsak megszülettem, és élek. Ezért nem szép dolog a hazugság, tele van utána bonyodalommal az élet. De egészen jóban vagyunk, jól fogadta.
Annyira mondjuk nem, ha Cath fejét nézem, de most már jól van. Abban az egyben makacs, de majd idővel az is rendeződik. Remélem. Mondjuk úgy tegnap, tekintve, hogy mennyire rohan az idő.  
- Képzeld, azon gondolkoztam, hogy jövőre akár be is iratkozhatnék a suliba. Szerinted melyik házba kerülnék?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ward Weaver
INAKTÍV


#freedomformen #teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 257
Összes hsz: 614
Írta: 2019. február 10. 17:10 | Link

JAJ
#WW | sütitolvaj


- Nem tudom melyik hangzik rosszabbul... - állapítottam meg rámutatva a tényre, hogy amúgy a dokik nem igen tesznek érte, hogy az egészséges életmód szimpatikusabb legyen. Gondolom, ha a nőknek azt mondaná, fényesebb lesz tőle a hajuk és simább a bőrük, akkor nagyobb lelkesedéssel rágcsálnák a spenótot. - Gondolom jó. Majd kipróbálom máskor.
Amúgy sem igazán szoktam az édességeken függeni, szóval valahogy nem hiányzik az érzés, hogy kipróbáljam, még csak a szemem sem rebbent rá így utólag. Szégyen, gondolom.
- Csak a feeling miatt, nem igazán érzem, hogy bármikor, bármilyen hatása lenne rám - állapítottam meg kissé elgondolkozva, majd vontam egyet a vállamon, miközben a bögrébe kortyoltam. Aki azt mondja, hogy egy pohár kólától fél éjjel nem alszik is nagy kamugép lehet. Vagy csak placebo.
Végül csak sikerült bemutatkoznia, én egy kicsit felnevetve emelkedtem meg, hogy kezet tudjak vele fogni rendesen.
- Ward. És nem vagyok benne biztos, hogy tudok neked hinni... Olyan nagyon rutinosnak tűntél azzal a tányér-elemeléssel - közöltem tudálékos arccal bólintva pár kisebbet, majd csak megráztam a fejem. - Megesik, legalább már sikerült megkóstolnod a sütit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. február 10. 22:32 | Link



- Őszintén? Mindkettő - billentettem oldalra a fejem még elgondolkodó arcot is vágva egy pillanatra, hogy aztán el is nevessem magam ezen az egészen. Néha belegondolok, hogy miket mondok és még én is megértem, miért néznek rám vissza úgy, ahogy. Sokat akarok, aztán meg nem eleget, meg vannak gondjaim a beszédem fékezésével, főleg azóta hogy megvan a készségem. Nem, itt most nem egy két éves kislányra kell gondolni, aki beleszeretett a saját hangjába és azóta le se lehet lőni, inkább a tényre, hogy mióta merek nyitni, túlságosan is megteszem. Ijesztően egyesek szerint, most is csak úgy mosolygok ide meg oda, holott eltulajdonítottam a sütijét, aminek a fele már el is tűnt a hasamba. Szerencsére nem látható bizonyítékot képezve. Ahhoz több süti kéne, hogy olyan legyek, mint aki felszedett öt kilót.
- Megéri, tényleg. A kávénál jobban is, a cukor nem jó, a legtöbb nagyon rossz, ha engem kérdezel, de a koffeinhez képest még mindig jobb - nem ugyan azt okozzák, nem is egyforma a rontási skálájuk, de ha van egy prioritási háromszögünk, közelebb áll a cukor a hasznosítható dolgokhoz, bizonyos mennyiségben, még a kávé az alkoholhoz. Nos, ezt nem kell magyarázni!
- De nagy a kezed - közöltem teljesen indokolatlanul és ide nem illően, de olyan furcsa volt megfogni, mindenesetre végül levettem a tekintetem onnan és visszanéztem rá ahogy elhúztam a sajátom még grimaszolva is kicsit. - Iiigen, ez a hobbim. Kifizetett sütemények lenyúlása. Szigorúan az utcai limonádék elvétele után - bólintottam párat kicsit talán mérges arckifejezéssel, mert bár vicceltünk, azért ezen illik megsértődnöm, nem? Nem tudom, igazából nem éreztem rosszul magam, kaptám már nem viccként, indokolatlanul jóval rosszabbat. - Nagyon megéri az erkölcsi bizonyítványba a pecsétet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. február 11. 19:40 | Link

Jason

Eléggé el kéne olvasni, ami utána jön. Köszönöm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 11. 21:10 | Link

carolina


Tekintetem követi a mozdulatát, ahogy haját átdobja a válla fölött, majd, mikor ismét visszapillant rám, mint aki nem hiszi el, amit hall, megcsóválom a fejem, és miután a számat finoman beharapom, kidugom a nyelvem hegyét, és végül elmosolyodom. Hihetetlen ez a nő, akit egyszerre akar mindenáron és semmiképpen sem az ember - vagy legalábbis én. A mellkasomat átrázza egy jóleső, kellemes kis nevetés, ám mikor megszólalok, hangomból már csak a jól ismert neveletlen játékosságot meg éppen annyi komolyságot lehet kihallani, amiből Carolina biztosan érti a célzást. Mondjuk, ami azt illeti, mindkettőnek van némi éle is - főleg az utóbbinak.
- Két éve még volt - mosolygok a szemébe pimaszul, majd a karjaimat keresztbefonom a mellkasom előtt, és lejjebb csúszva a székben, kényelmesen kinyújtom a jobb lábamat. Úgy érzem, ez most kicsit sakk, Brown. - És ha jól emlékszem - de feltétlen javíts ki, ha csalna az emlékezetem... -, nem én voltam az.
Pedig szívesen segítettem volna, és még csak hozzám se kellett volna jönnie érte. Oké, nem vagyok milliomosalkat és a legutóbbi adóbevallásom szerint épp jachtok sem sorakoznak a nem létező magánkikötőmben, sőt, flancos ruháim vagy többszintes házam sincs, de azért úgy tippelem, valahogy megoldottuk volna. Persze értem én, alig ismertük egymást, és senki sem építhet a menzatálcák fölötti kósza szemezgetésekre, nem is hibáztatom a döntéséért.
Aztán közeledni kezd. Nemcsak a pillantásában, de minden mozdulatában is megsemmisítő erő lakozik, és bár valahol az agyam leghátsó, legsötétebb szegletében ott pislákol az akarat, hogy elfordítsam róla a tekintetem, én megbabonázva figyelem a közeledését. Sakk. Carolina kínzó lassúsággal teszi meg azt a néhány lépést, míg mellém ér, de a szemeim egy fél pillanatra sem kalandoznak el. Pedig a csípője most különösen vonzza a férfifigyelmet, érzem is, hogy az arcomat összerántja néhány alig látható, vékony idegszál, és azt suttogja: tarts ki! Matt? A testem akár a kőszikla, én meg sem rezzenek. Némán és mozdulatlan tűröm, hogy a bestia közel hajol; megérzem a samponját ahogy hátradobja a haját, majd édeskés parfümje is befészkel az orromba. Szavaira szélesen elvigyorodom, a csókjára szemöldökeim is feljebb húzódnak. Hűha.
Mikor eltávolodik, utánaemelem a fejem, és tekintetemmel követve őt kieresztem a fáradt gőzt. Már éppen szalutálva útjára engedném, és gondolataimba merülve bámulnék kifelé a cukrászda ablakán, hogy a már rég kihűlt kávémat kevergessem néhány percig, és úgy tegyek, mintha még megakarnám inni... erre nem megszólal ez az átkozott nőszemély? Még egy utolsót jól odaszúr, mire felmorranva keze után nyúlok, és úgy megrántom, hogy biztosan elveszítse az egyensúlyát, a következő pillanatban pedig az ölemben találja magát. Hopp, nézzenek oda, hát nem felbukik a saját lábában?!
- De egy szemtelen nőszemély vagy te! - dünnyögöm közvetlen közelről. A pyromagia mint mindig, ha ő körülöttem van, bizsereg a bőröm alatt, a tűz talán a pillantásomból is visszaköszön. Jobbommal a széktámlán könyökölve támasztom a fejem, míg balommal futólag végigsimítok a nő szalmaszőke haján, aztán, mintha a mondandóm egyáltalán nem volna fontos, ráérősen elpillantok a két asztallal arrébb épp tányért szedő pincérre. - Nem rémlik, hogy az előbb elfelejtettél valamit, hmmm?
Mire a kérdés végére érek, tekintetem visszatalál az övéhez; az derűs és kedves, minden vonásomból árad felé valamiféle átható jókedv, és a megmagyarázhatatlan biztonság érzete.
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. február 11. 21:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. február 12. 19:02 | Link

Jason

Türelmesen nézem végig, ahogy elhelyezkedik a széken, ami nagyokat reccsen súlya alatt. Adja a jó ég, hogy bírja még egy kicsit, mert ha nem, én itt fogok meghalni a nevetéstől, ha széttörik alatta. Hiába csúszik lejjebb a széken, ugyanannyira magasodik ki a cukrászdában lévők közül. A rezervátumban is lehetetlen volt nem észrevenni alakját, hatalmas hajával és ugyanakkora szakállával. Na meg a mosolya. A mindig őszinte, kedélyes és kedves mosolya. Állandóan arcát díszítette, nem lehetett levakarni róla. És ha ajkai mosolyra húzódtak, szemei mosolyogtak vele. Ez az a dolog, ami megfogott legelőször Jasonbe. Az őszinte tekintete és cselekedetei.
Nem tudok reagálni feleletére. Megfogott, szemeim kicsit ki is kerekednek. Somolygok kicsit, ám tisztában vagyok azzal, hogy igaza van. Két éve ott volt a lehetőség, hogy mindent megtudjak róla. Ott volt a lehetőség, hogy mindent megoldjuk együtt, hogy mindent átéljünk együtt. Minden este karjaiban aludhattam volna el. Hallgathattam volna mély, egyenletes légzését, ahogy egy hosszú nap után, végre ő is nyugalomra tér. Immár bőröndöm mellett egy pillanatra lehunyom a szemem, és akkor… Megérzem Jason határozott szorítását ép karomon. Ahogy magához ránt, táskám a földre esik alkaromról, meglepődöttségemben még egy kisebb sikkantás is elhagyja ajkaimat. Összeszorított szemekkel huppanok az ölébe. Pár másodperc múlva merem csak kinyitni, amikor közli, hogy mennyire szemtelen is vagyok, mintha eddig nem tudta volna ő sem, de mindegy is. Szívem egyre nagyobbakat dobban, ahogy megérzem illatát, érintését magamon. Elégedett mosoly terül el arcomon. Sakk matt, Payne. Tekintetem az övébe fúrom, de hiába várok valamiféle magyarázatot, ő inkább a pincérrel kezd el „kedélyesen” beszélgetni. Érzem érintését a hajamon, jóleső borzongás fut végig rajtam, amit bizony hiába is palástolnék, valószínűleg Romániában is látják.
Amikor tekintete végre visszatalál kékjeimhez, kicsit megilletődök. Az a tűz, ami íriszeiben ég idegen számomra. Nem is tudom, minek nevezhetném. Határozottságnak? Eltökéltségnek? Magabiztosságnak? Igazából nem is fontos, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretném jelenleg is, és szerettem volna két évvel ezelőtt is. Akkori tetteim oka, nem ment fel a döntéseim alól, mégis meg kellett hoznom őket, akár szerettem volna, akár nem. És hogy hányszor jutott eszembe Jason megnyugtató tekintete, amíg azzal a fennhéjázó f*szfejjel voltam? Elmondhatatlanul sokszor.
- Ezek szerint mégsem te fizetsz? – emelem meg egyik szemöldököm óvatosan, fejemet még oldalra is biccentem egy kicsit. Nem fordítom el tekintetem, tartom pillantását, ha kell életem végéig. Ám amikor a pincér odalép hozzánk ismét, zavartan letekintek ölembe helyezett ép karomra. Végig hallgatom, ahogy összepakol mindent, majd sűrű bocsánatkérések közepette, megint magunkra hagy minket.
Kíváncsian tekintek Jason-re. Valóban nagyon érdekel a válasz, azonban azt még nem sikerült eldöntenem, hogy hallani is akarom-e. Az ölében kötöttem ki, egy igen kis visszafogott cukrászda egyik asztalánál, és én mégis bizonytalanságba taszítom saját gondolataimat. Mélyebbet sóhajtok, illata még inkább bekerül tüdőmbe, reménykedve abba, hogy soha nem szabadul ki onnan, fújom ki.
- Mit szeretnél Jason? - fordulok felé teljes felsőtestemmel. Hangom halk, érdeklődő. Ép kezemmel lágyan simítok végig arcélén, őszintén mosolyogva. - Nem szeretnék ma kételyek között lefeküdni, és tudom, hogy önző gondolat - emelem fel ép kezem, jelezve neki, hogy engedje, hadd folytassam. - Nem voltam veled tisztességes két éve, tisztában vagyok vele, de abban a helyzetben, az tűnt a legjobb döntésnek. Rengetegszer eszembe jutottál, és mindig összeszorult a szívem, ahogy feltűnt lelki szemeim előtt őszinte mosolyod - megállok. Tenyeremet arcára teszem, hüvelykujjammal simogatom azt. Egy pillanatra letekintek mellkasára, keserűen elmosolyodom, végül ismét íriszeibe fúrom tekintetem.
- De most sem fogok neked ígérgetni - arcának simogatását is abbahagyom. Ha most fog elmenni, felkészülök. Minden lehetséges dologra fel kell készülnöm. - Ismersz már ennyire.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. február 12. 19:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. február 13. 17:22 | Link

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x

Nagy vigyorral nézegetem, miket alkottunk. Közel ülünk a lánnyal, az egész oldalunk összeér. Néha a fejünk is kicsit, hiszen mindketten jól akarjuk látni a kis képernyőt. Egyik fotó jobb, mint a másik.
- Ó, de most miért? - kérdezem vidáman a tüsszentési versenyesnél.
- Vicces ez is! Jó, tudom, nem lehet mindet megtartani - forgatom a szemem derűsen, hogy oké, persze, tiszta sor. Bár szerintem mind egészen tökéletes. Már az elmosódottakat kivéve. Meg amelyiken valamelyikünk fele nem látszik. Noha a belógó testrészeink is lenyűgözőek.
Figyelmesen, komolyan hallgatom, mindazt, amit elmond nekem aztán. Közelről nézem közben. Eléggé elcsodálkozom azon, mit arról mesél, mennyire betegen született. Szomorkásan pislogok rá. Nem szánakozva vagy ilyesmi, csak képzelem, min mehettek át a szülei, meg hát nem is értem, olyan cuki és ártatlan lények, mint a babák, hogy lehetnek betegek. Mármint: kinek jó ez? Mi értelme? Bólogatva hallgatom a fordulatos történetet a bátyjáról.
- A múltkor a folyosón... - ráncolom a homlokom, visszaemlékezve a szünet előtti hógolyós esetre, amikor Denis érkezett a segítségünkre.
- Akkor még nem tudta? - kérdezem, miközben felsejlik előttem a jelenet. Nem olyanok voltak, mint a testvérek. Egyáltalán olyanok sem, mint akik ismernék egymást.
- Az klassz, ha már rendben vagytok - mosolyodok el.
- És... most már jól vagy? - pillantok végig rajta, hiszen felmerül bennem, hogy ha már úgy született, hogy komoly egészségügyi gondjai voltak, abból visszamaradhatott valami. Az úgy szokott lenni. Látni nem látok rajta semmit, azonban ezek gyakran nem észrevehető dolgok.
- Az irtó király lenne - lelkesülök fel rögtön az ötletre, hogy bagolyköves legyen.
- Hú, nem tudom. Örülnék, ha navinés lennél - mosolygok idülten.
- Melyik házba szeretnél kerülni? - kérem ki az ő elképzelését.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 20. 21:05 | Link

carolina


Keresem a megfelelő jelzőt. Már percek óta, néma évődéssel. Míg Carolina beszél, én nézem őt, csendben figyelem a szemeit, és azon gondolkodom, milyen nő is ő? Egyszer azt gondolom, ismerem, aztán néha, mikor úgy hozza a helyzet, ki is mondom, na, pff, nekem te ne, ismerem ám a fajtádat, bestia!, máskor meg, mint most is, csak jön egy gondolat, ami azt súgja, hé, apám, jobb, ha tőlem tudod meg, neked aztán halvány fogalmad sincs arról, ki ül az öledben... És hát, tényleg nincs.
Mert ezzel a nővel megtelik a levegő; az egész lénye vibrál, a kelleme körülvesz, észre sem veszed, és máris beléd ivódott. A hátad nekipréselődik a szék támlájának, a lábad mozdítani sem bírod, hiszen rég földbegyökerezett.
Számszéle halvány mosolyra húzódik, mikor a következő lélegzetvételnél megérzem az illatát. Az édeskés, sűrű parfümje gyorsan megtelepszik az orromban, és egyszerre elfog a nosztalgia meg valami különös hangulat, mintha egy tavaszi mezőn, nyíló virágok és nyüzsgő bogarak között sétálnék, és ahol akármerre fordulok is, az az illat, tudjátok, az az igazi mezőillat - ami mindenkinek mást jelent, nekem épp a felszabadító boldogságot - nem enged.
Éppen lepillantok az ajkaira, mikor érintését megérzem a bőrömön. Megdermeszt, ugyanakkor valami mást is elér vele. Tekintetem csak lassan, óvatosan vándorol vissza az övéhez. Néhány pillanatig egyszerűen csak fürkészem az íriszeit, a szemeim ide-oda zizegnek az övéi között, mint aki nem tudja, mit mondjon. Hogy mitévő legyen? Az igazság viszont az, hogy én pontosan tudom, mit fogok mondani, hiába a közelsége, és az a báj, ami még letaglózó ereje ellenére sem szűnik meg körbevenni őt. Van valami végzetszerű ebben a nőben.
- Tudod, nem könnyű nemet mondani neked - egészen közelről mosolygok fel rá, majd lepillantva, újra végignézek rajta. Ujjaim belegabalyodnak a hajába, a tekintetem megragad az arca és teste egy-egy szegletén, aztán, mikor a pillantásom végigér hosszú lábain, drámaian felsóhajtok, és pimasz vigyorral fordulok vissza hozzá. - Nekem viszont nagyon kéne az az ígéret. Ha mondjuk azt mondanád, hogy az első randink után a másodikon, a harmadikon, sőt, kapaszkodj meg, még a negyediken is velem leszel, és nem kell arra ébrednem egy uncsi esős reggelen, hogy többé már nem vagy ott.
Keresem a megfelelő jelzőt. Már percek óta, néma évődéssel. Tudjátok, milyen ez a nő?
Én már tudom; lebilincselő. Olyan, aki láthatatlan pókhálót sző, és ha csak egy ujjal is hozzáérsz, örökre beleragadsz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. február 22. 17:55 | Link

Jason

Sokszor elgondolkodtam azon még erejem tejében, hogy vajon hogy fog alakulni az életem később? Minden eshetőségre felkészültem. Sorozatgyilkos leszek, FBI ügynök, unikornisokon száguldó hatalmas vadász. Minden felkerült a falra feltűzött táblára, ami csak eszembe jutott, majd ahogy idősödtem, úgy kerültek le és még lejjebb a felírt dolgok, hiszen ilyen szép arccal, hogy lennék sorozatgyilkos? Persze, simán benne van a pakliban, főleg, amikor nagyon felidegesítenek, de mégis… esélytelennek tartom. A többiről nem is érdemes több szót ejteni, mert minek is?
De a lényeg, ami fontos, hogy soha nem volt talonban az, hogy valakinek lehetőség legyek. Én, mint lehetőség, nem is tudom, olyan valótlannak hat. Mert végül is, mit adhatok én? A manipulatív személyiségemet, a határozottságomat, a tudásomat. Nem vagyok az a tipikus szőke virágszál, mint akinek mindenki gondol, amikor először meglát.
Martinnak és Jasonnek is egy esély vagyok, vagyis… igen, nagyon úgy tűnik. Ám önzőségem enged a kísértésnek, hogy hamis ígéreteket adjak mindkettőnek? Nincs jogom ahhoz, hogy ígérgessek, főleg olyanoknak, akik fontosak nekem. Mert Jason mindig is fontos volt, és fontos marad. Ő lesz az az életemben örökre, akiért mindent eldobnék, ha kellek neki, és itt most bármire gondolhatok. Ő lesz örökre az én szerelmem, akinél volt lehetőségem, de nem éltem vele. Ő volt az én lehetőségem, nem én az övé. Nem ugyanaz.
Keserűen elmosolyodom, ahogy neki áll beszélni. Hangja simogatja dobhártyámat, megnyugtatja azokat, ám szavai cseppet sem tetszenek. Szemöldökeimet kicsit összehúzom, ahogy ismét elkapom tekintetét, miután rám figyel. Érzem érintését hajamon, tekintetét magamon, bele is remegek, ujjam megrándul arcán. Hogy palástolni tudjam testem reakcióját, magára a férfira, óvatosan kezdem el ismét simogatni hüvelykujjammal arcát.
Lassan hunyom le szemeimet, kezem Jason tarkójára csúszik, hogy kicsit megtartsam magam, ahogy hátra döntöm fejemet. Mutatóujjammal automatikusan kezdek el babrálni hajával, mintha mi sem lenne természetesebb, majd visszafordulok hozzá. Sejtelmes mosoly villan ajkaimon, ameddig vigyázva minden mozdulatomra közeledek felé, egyre közelebb és közelebb. A táncunk már véget ér, nyertem, ám nem elég. Akarom Jasont. mindenestül. A lelkét, a szívét, a testét, a pimasz mosolyát. És vagy itt, vagy később, de megfogom kapni.
- Szeretnéd, hogy ígéreteket tegyek? – emelem meg egyik szemöldökömet csábosan, miközben érzem és tudom, hogy ajkaiba suttogom szavaimat. – Rendben, Jason. Reggelente melletted fogok kelni, esténként melletted fogok lefeküdni. Együtt fogjuk nézni a csillagokat, együtt fogjuk összegyűrni az ágyneműdet – csusszanok el füle felé, épphogy érintve telt, férfias ajkait. Kínzom saját magam is, de meg kell törnöm. El kell érnem, hogy ő akarja, hogy ő egyezzen bele, az már teljesen más tészta, hogy mennyire van azzal tisztában, hogy az esetek többségében – benne van a pakliban, hogy az ígéreteim semmit sem érnek. Ám most is így lesz? Nem tudhatom, csak bízhatok a legjobbakban. Nem mozdulok, úgy érzem nem is mozdulhatok, amíg nem válaszol. Megköveteli.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. február 22. 17:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. február 23. 10:19 | Link

Thomas


- Majd úgyis nagyban látjuk meg, hogy milyen. Ha Will megcsinálja őket, akkor adok neked is mindenképpen.
Biztos, hogy megkérem majd, hogy a legjobbakból duplát nyomtasson. Régebben azt hittem, csak eltűnök, mostanra azonban emlék akarok lenni. Azt szeretném, hogy ha meghalok is, emlékezzenek rám az élők. Ez a halál nem olyan halál lesz, amit én választok, hanem olyan, amit a sors rendelt nekem, csak éppen valahogy nem következett be tervszerűen. Most már nem bánom. Megvallom, régebben, számos alkalommal éreztem szomorúságot, mert élek. De már nem. Minden egyes nap lehetőségem van megölelni egy fát, eggyé válni a természettel, hallgatni a madarakat, Cody-val játszani, Miát simogatni. Lehetőségem van olyan dolgokat tapasztalni, érzéseket megélni, amire mindig vágyakoztam. Talán ezért élek még, hogy ne, mint szellem térjek vissza, és szakadjon meg a szívem újra és újra, mert szellemként sem tapasztalhatom meg valójában a világot. Elég jó üzlet ez, hogy ha holnap nem kelek fel, már boldogan térek át a másik partra.
- Nem, nem tudta. Utána nem sokkal derült ki. A bál után tudta meg.
Azt nem mondom, hogy mikor, mert túl árulkodó lenne. Elárulná, hogy Denis bántotta Cath-et, pedig éppen kezd elülni az ügy, és Cath azt mondta, nem szeretné, ha kiderülne, hogy ő nem haragszik Denisre, és ettől függetlenül újra magára vállalná annak a szerepét, aki az igazságot közli vele. Nem mintha szeretném ezt még egyszer átélni. Elmosolyodom arra, hogy örül, hogy már jól vagyunk, de a következő kérdésére kicsit csökken a mosoly szélessége.
- Sosem leszek jól. A statisztikák szerint kicsi az esélye, hogy valaha is húsz éves legyek. De most jól vagyok. Vannak napok, hetek, amikor rosszabb az állapotom, amikor ispotályba kell feküdnöm, de vannak ilyen jó időszakok, amikor erősnek érzem magam.
Nehéz ezt megmagyarázni, ahogy azt is, hogy miért változik az állapotom. Abban biztos vagyok, hogy most Denis miatt vagyok boldog, és abban is, hogy a nemrég történt rosszullétem azért volt, mert majdnem meghalt miattam egy ember. Éppen ezért igyekszem boldog lenni. Nagyon boldog.
- Navinében gondolkoztam én is, meg a Levitában. Szeretek sokat olvasni, és ékszereket készítek. Azt mondják, hogy ezek levitás tulajdonságok. Az biztos, hogy nem vagyok se Rellonos, se Eridonos. Viszont a Navine szuper lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jeanette Bergström
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2019. február 26. 20:26 | Link

::Francesca
egy szép napos délután, ilyen csiniben

Azt hiszem ha az ember huzamos ideig nagyrészt csak üzleti leveleket kap, nagyon meg tudja lepni, ha jön bármilyen személyesebb hangvételű is, legalábbis engem határozottan. Maga a személy ugyan nem, Francesca volt az egyik olyan ismerősöm, akiről biztosan tudtam, hogy meg fogom itt találni, tehát a költözésem előtt értesítettem, hogy jövök. Most meg pár nap után már jön is a bagoly, hogy találkoznunk kellene, és még fontos megbeszélnivalónk is van.
Már önmagában a lány üzenete felkelti az érdeklődésemet, mivel nagyon hosszú ideje nem sikerült találkoznunk, hát még akkor ez..
De nem hagyhatom, hogy a kíváncsiság eluralkodjon rajtam, a találka előtt még rengeteg dolgom van, így neki is állok szépen, nem kis mennyiségű olvasnivaló vár rám mindig, én meg szokásos módon bele is merülök pár órára, és már csak azt veszem észre, hogy késésben vagyok.
A munkámhoz többek között szükségem van higgadtságra és logikára is, most viszont fejvesztve rohangálok fel-alá az épp legközelebbi táskáért, cipőért és kabátért, ami csak van, mert nincs idő éppen divatosnak lenni, ha egyszer már ott kellene lennem.
Mire minden megvan már tíz percre növelem a késésemet, ezért úgy döntök, hogy kocogó-sprintelő váltásban teszem meg az út egy részét, de erről is hamar lemondok. Azért mégis, amennyire lehet vállalhatóan kéne megjelenni, a legkevésbé ziláltan, na meg amíg sétára nem váltok addig esélyem sincs lecsekkolni, hogy mégis milyen outfitet sikerült összedobnom a nagy sietségben.
Végül is legalább összességében a kinézetemmel elégedetten viharzok be a cukrászdába, lázasan keresve a tekintetemmel az ismerős arcot, meg persze remélve, hogy nem unta még meg a várakozást, de első nekifutásra nem találom sehol.
Hozzászólásai ebben a témában
Ward Weaver
INAKTÍV


#freedomformen #teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 257
Összes hsz: 614
Írta: 2019. március 2. 04:01 | Link

JAJ
#WW | sütitolvaj


Volt valami megfoghatatlan ebben a nőben. Egyszerre volt visszafogott és professzionális és közben vicces és komolytalan. Nem vagyok benne biztos, hogy egészséges az ilyen gyors váltás a kettő között, de nem én fogok pálcát törni más morális és pszichés dolgai fölött. Ahhoz előbb büszkén körbe kellene mutogassam a papírom, hogy újra szabadlábon. Inkább nem.
- Majd igyekszem észben tartani - vontam össze a szemöldökeim kicsit, mint aki tényleg agyal ezen, de közben meg már körülbelül kint is volt a másik fülemen a gondolat. A munkám nem teszi lehetővé, hogy mindent megjegyezzek, mert szétrobbanna tőle a memóriám. Kinek jó az?
- Öm... tudom? Neked meg nagyon kicsi. - Most ez mi volt? Kissé zavarodottan is néztem a nőre, mert nem értettem, ezt miért kellett megjegyezni, de ha már ő is, akkor én is? Mekkora kezem legyen? - Nagymama, mekkorák a füleid!
Ward, hallgass el. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, Lia mostanság túl sok időt töltött nálunk és amilyen rendesek Mitzingerék, ugye engem is bevontak a teadélutánba, így ültünk a nappaliban négyen, kínos csendben az asztal körül, míg Lia csacsogott és újabb csészével töltött inni. Nem tudom Gabe, Bence vagy Martina feje volt bizarabb.
- Remélem, csak kislányoktól. Máskülönben nem elég vagány, hogy kenterbe verje a sütiket. - A kijelentésén még el is nevettem magamat. Nem is tudom, hogy az enyémmel mit csinált Bence, de mivel megint a kormánynak dolgozom, gondolom valamit varázsolt. Az az ember bizarr. - Ne húzd már fel magad, nem áll jól. Inkább edd a sütit, mielőtt Aladdin megjön a repülő szőnyegen!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. március 2. 23:47 | Link



Elmosolyodtam, nem különösebben hittem, hogy az emberek ilyen ígéretei valóban azok. Talán másnap nem is emlékszik rá a legtöbb, lehet már pár órával utána sem, de biztos akad, aki kipróbálja, aki megnézi, igazam van-e, vagy egyszerűen csak kíváncsi. Nem soroltam őt sehová, de kissé bizalmatlanul álltam az észben tartáshoz, ennyi és nem több.
Nevettem, mert vicces volt, az egész, ahogy kijött. Igen hülyén hangozhattam így belegondolva, de hirtelen volt és megdöbbentő. Pár évembe beletelt, még megszoktam, hogy itt más, mint mikor otthon vagyok, vagy a szüleim körében. A kézfogás, pláne férfivel elég illetlen volt mifelénk, a tegeződés megint egy külön kör és az, ahogy viselkedek, beszélek vagy öltözök még megérne pár imát, de nem fontos ez most. Meredtem a saját kezemre kicsit, aztán csak visszahúztam a tányérom mellé, ami eléggé megüresedett. Bár még volt pár falat.
- Tessék? - pislogtam nagyokat talán nem is teljesen tudatos reakcióval de igazítva egy kicsit a hajamon, hogy ne látszanak ki az én füleim. Azt hiszem tényleg csak vicces akart lenni, de nem tudhatom, sosem tudtam, ezzel mindig hadilábon álltam. Azért persze még töretlenül próbáltam mosolyogni. - Ezt a kislányod tanította?
A kérdés nyilván adta volna magát, nem nagyon láttam még családot, ahol nagyon picur lánynak ennyivel idősebb testvére legyen, simán kinéztem inkább utóbbit. Mert hát, valahonnan kellett vegye, nem?
- Nem igazán, még egyet sem sikerült eddig, se kicsitől, se nagytól. Majd talán egy másik életben jobban odateszem magam - igazítottam meg a tányérban az evőeszközt a szalvétát kezdve hajtogatni. Nem teljesen volt akarattal, elsőre csak kisebb négyzetszerűvé tűrtem össze, aztán kihajtva  a kisebb részeket formáltam ki fel-felpillantva rá.
- Nem áll jól? Mert mi áll jól? - kérdeztem fél kezem még az oldalamra is téve és elbillentve a fejem. Na most már kíváncsi voltam erre a szakértelemre. Az előbb még a füleim se álltak jól! Kicsit erősebben szúrtam a villám az utolsó két falat egyikébe. Aztán felé emeltem. - Még meggondolhatod magad. Aladdin.
Egyedül ő ült velem egy asztalhoz, nem hiszem, hogy több szőnyeg is jöhet.
Utoljára módosította:Jasmine A. Jhaveri, 2019. március 2. 23:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 24 ... 32 33 [34] 35 36 ... 44 ... 50 51 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed