28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Figyelem! Iskolai dolgozók, Bogolyfalva vezetése és felelősök kerestetnek! Ezen kívül kikerült a JV pályázat is, csekkoljátok a híreknél! Wink U.i.: ez is beleszámít a multiakcióba!

Megjelent az Edictum legújabb száma! 🎄
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Andrej Scotti összes RPG hozzászólása (82 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 5. 21:29 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz


Az átiratkozási procedúra a végéhez ért, és amúgy meglepően könnyedén ment. A szüleim beszéltek mindkét iskola vezetőségével, majd elolvastak és aláírtak néhány papírt. Nem jelentett gondot sem az átlagom, sem a magatartásom. Maradt a fárasztó összecsomagolás, és a még nehezebb búcsú. A bátyámtól, a barátaimtól és mindenkitől. Már amennyi időt erre kaptam... Talán jobb is, hogy nem magyarázkodtam túl sokat, hiszen nem akartam leégni a sok gazdag svájci előtt. A Mátrában örökre búcsút inthetek a síléceknek, na meg a tájat is unalmasabbnak mondanám az Alpokhoz képest, de talán majd itt is megtalálom a helyem valahogy.
Elsőnek máris furcsának találtam, hogy itt házakba osztanak be. Persze tudom, hogy az iskolák többsége ezt a módszert alkalmazza, a miénk volt az a bizonyos kivétel. Végül az Eridonba kerültem. Remélem jól találták el, a ház történetének még utána kell olvasnom.

Egy ideális nyári napon fut be a vonatom. Sportcipő, rövidnadrág és egy fehér póló van rajtam, hogy a lehető legkényelmesebben utazhassak. Minden egyéb cuccomat a tértágítóval ellátott bőröndöm rejti, amit magam előtt lebegtetek a pálcám segítségével. Hülye leszek felgyömöszölni az emelkedőn. Féloldalasan a vállamra kapok még egy hátizsákot is, amibe a kajámon kívül a legfontosabb iratok kerültek. Ezek egyikében szerepel például, hogy a gyakorlatot követve fogad majd egy prefektus, aki eligazít a kastélyban. Ez már tetszik, hogy nem hagyják az újoncokat egyedül bolyongani az iskolában.
A hatalmas kapun belépve egy csarnokba jutok. Kifejezéstelen arccal pillantok körbe, egyelőre teljesen idegennek érezve magam a hatalmas épületben, ezt azonban már átéltem egyszer korábban, úgyhogy most is abban bízok, hogy előbb-utóbb elmúlik. Szinte rögtön félrehúzódom az egyik falhoz, hogy ne akadályozzam az átmenő forgalmat, bár rajtam és egy lányon kívül - aki valószínűleg rám vár - nem sok embert látok. Rivaldafényre amúgy sincs szükségem, nem hiányzik, hogy napokig rólam pletykáljanak a klubhelyiségekben.
Rettentően izgulok, még ha nem is látszik rajtam. Ránézek az ujjamra húzott gyűrűre, ami ha minden igaz segíteni fog megértetni magam a többiekkel. Itt már nem hiszem, hogy sok horvát akadna engem kivéve. Egy nagy levegővétel után összeszedem magam és odalépek a diákhoz.
- Szia! Azt hiszem engem vársz.

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 5. 21:58 Ugrás a poszthoz

Melissa Von


A kastély felfedezésének részeként az edzőterembe is ellátogatok. Pontosabban az Erőnlét termébe, ugyanis itt egy csomó helyiségnek adtak valami hangzatos nevet, de főleg a folyosóknak. Kell is, hiszen egy elég nagy intézménnyel van dolgunk. Nem akarok túlságosan lefáradni, csomó dolgom van még a következő napokban, amikhez nem praktikus az izomláz. Az utóbbi időben el is szoktam a rendszeres mozgástól. Itt az ideje azonban visszarázódni. Benn kellemesen hűvös van, így a hőmérséklet sem jelenthet akadályt. Szerintem jó, ha minél előbb kialakítok magamnak egy rutint, amit követhetek, mert ad egy fajta kiegyensúlyozottságot, ami segít legyőzni az iskolával kapcsolatos félelmeimet, plusz hamarabb beilleszkedek.
Jó ez a hely, egész sokan vannak. Végigjárom a felszereléseket, a varázstalanok világában való jártasságomnak köszönhetően ismerősek a különböző gépek, valószínűleg ezeket fogom használni a későbbiekben. A pályákat majd csak akkor, ha már megtaláltam a megfelelő ismerősöket hozzá, ami időbe telik. Aztán van egy üres rész mindenféle gyakorlatoknak. Most is épp ugróköteleznek.
Ez a legutóbbi rész tökéletes a bemelegítéshez. Odaérve elkezdek fej- és vállkörzéseket végezni, ezeket követi a kar és a törzs, így haladva fokozatosan lefelé. Ahogy anno a tanár is belénk nevelte tesiórán. Későbbre a futópályát célzom meg. Közben figyelek arra, hogy még véletlenül se ütközzek össze a közelemben ugráló lánnyal. Az udvariasság kedvéért megszólítom, nehogy tolakodónak gondoljon, elvégre sokan edzenek kizárólag magányosan.
- Szólj, ha menjek arrébb. Nem akarok sokáig zavarni...
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 5. 22:35 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz


Az előbbi mondatom tulajdonképpen elmehetett volna egy nagyon béna csajozós szövegnek is, de szerencsére a megfelelő embernek lett címezve. Valósággal meglep, hogy mennyire készségesen válaszol. Nagyon elhivatott prefektus lehet. Zavarba is jövök, hogy vajon mit hallhatott rólam. Különleges vagyok? Felsőbb utasítás, hogy így kell velem viselkedni? Vagy csak egyszerűen mindenkivel ilyen kedves? Fogalmam sincs. Nem is nagyon van időm a fejtegetésekhez.
- Egész jól, köszönöm. A vonaton szerencsére nem volt annyira meleg - válaszolok mosolyogva. - Nem szeretnék sokáig a terhedre lenni, szóval ahogy gondolod. Jó lenne szétnézni valamennyire.
Tényleg nem tudom, hogy mihez kezdjek igazából. Szívesen igénybe venném az idegenvezetést, de lehet persze, hogy a felénél elfáradnék. Az is biztos, hogy egy nap alatt nem fogok tudni mindent bejárni, pláne nem megjegyezni. Az ő idejét se szeretném rabolni, ha esetleg lenne jobb dolga. Biztos számtalanszor igazított már útba új diákokat, hiszen a magatartása gyakorlatiasságot is tükröz. Közben nagyon örülök, hogy működik a fordítógyűrű. Egészen különös érzés ezt használva beszélni valakivel. Eddig általában angolul próbáltam meg külföldiekkel ismerkedni. Rengeteg kérdésem van hozzá, szívesen mesélnék neki dolgokat, de mivel valószínűleg puszta formaiságból kérdezi amit kérdez, nem nagyon ragozom túl a dolgot.
- Ugye nem vártál régóta? - kérdezem aggódva, hiszen hiába siettem, nem lehet kellemes egy csarnokban ácsorogni. Igazából útközben egy picit a faluban is meg-megálltam a látványosabb kirakatok előtt, ezért fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el a vonat érkezése és a jelen között.

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 5. 22:58 Ugrás a poszthoz

Melissa Von


Itt legalább nem rúgnak fejbe semmivel, a pályák biztonságos távolságra vannak tőlem. Az egyedüli balesetforrás az lenne, ha néhány oldalsó ugrással túl közel jutva hozzám megcsapna a kötéllel, ami a legrosszabb esetben is csak egy piros csíkot eredményezne a bőrömön. Mindenesetre nem próbálnám ki magamon ezt az élményt.
- Bocs, hogy nem köszöntem... - kapok észbe, és egy kissé még el is pirulok. Attól félek, hogy esetleg zokon vette, és ez legalább olyan, mintha megzavartam volna. Eleve nagyon belemerült a tevékenységébe. Szavaira egy bólintással válaszolok, remélem nem engem akar lekoptatni. Mondjuk az jó jel, hogy mosolyog, akkor mégse utált meg azért, mert idejöttem.
A szemem sarkából figyelem, ahogy abbahagyja az ugrálást és iszik néhány kortyot. Sajnos én nem készültem üveggel, de rögtön kifelé a folyosón van egy ivókút. Ha végzek a tervezett futással, akkor ott ihatok néhány kortyot. Feltéve, ha működik.
A lány elindul a pálya irányába. Vajon mennyire lesz kellemetlen, ha megtudja, hogy én is pontosan ezt terveztem? Konkrétan azt fogja hinni, hogy koslatok utána! De hát ez van, nem fogok megilletődötten új valamit keresni, ha már egyszer elhatároztam a futást, akkor kiállok emellett. És gondoljon csak azt, amit akar.
Körülbelül fél perccel később már el is rajtolok egy kényelmes tempóban. Tényleg nem szeretném, ha már az első kör után szakadna rólam a víz. Futás közben a legjobb bámészkodni a teremben. Amúgy is imádok futni, mert szinte teljesen ki tud kapcsolni. Rengeteg felgyűlt energia és gondolat van bennem az iskolaváltással kapcsolatban, amit jó lesz így levezetni.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 6. 01:03 Ugrás a poszthoz

Melissa Von


Nézzenek oda. Ugyan érezhetően furcsállta a helyzetet, azért a végén csak beletörődött, hogy egy ideig egy légtérben mozgunk, úgyhogy a hatékony munka érdekében muszáj lenne elviselnünk egymást, mi több, összedolgoznunk a siker érdekében. Ami jelen esetben egy jó kis futás, amit részemről aztán követhet az itteni gépekkel való ismerkedés is. Nem vagyok kviddicsjátékos, csak a bajnokságokat követem nyomon. Eddig jól megvoltam nélküle, a mugli sportok többségét viszont legalább alkalmi szinten, de volt szerencsém kipróbálni. Úgyhogy  ilyenekben gondolkodhatok. Lehet, hogy ha olyan emberekkel kerülök össze, akkor elkezdek itt komolyabban is sportolni, de bőven jó nekem, ha csak formában tartom magam.
Az első köröm után becsatlakozik hozzám a lány. Hát nem tudom, mennyire jó ötlet futás közben beszélni, állítólag nem valami egészséges. Ez mondjuk órán sose érdekelt, és most se különösebben. Próbálok olyan tempóban futni, hogy nekem is kényelmes legyen, és hogy a társamnak se legyen túl megerőltető követni. Örülök, hogy végre egy kicsit beszédesebb lett, még ha egy kicsit furcsának is találom a stílusát. Valószínűleg csak bizalmatlan az új emberekkel. Biztos megvan rá az oka.
- Tapasztalatból mondod? - kérdezek vissza, arcomon egy széles vigyorral. - Annyi minden van itt, mármint nem csak ebben a teremben, hanem magában a kastélyban is. Szeretek elkalandozni, de eddig még nem volt bajom ebből.
Talán a mozgás hozza ki belőlem, hogy beszédben is felélénkülök. Mondhatni megközelítem az alapértelmezett stílusom. Örülök, hogy már nem vagyok egyedül.
- Amúgy gyakran jársz ide?
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 6. 13:53 Ugrás a poszthoz

Melissa Von


- Nem tudom. Talán - mosolyodom el sejtelmesen. Nagy megkönnyebbülés, hogy újdonsült futótársam mégsem bunkó. Egy kicsit gyorsítok csak az iramon, hiszen továbbra se szeretném, ha nagyon kimerülnék a mai edzésem alkalmával. Ha pedig úgy döntünk, hogy beszélgetünk a futás alatt, akkor azt előnyösebb kisebb sebességnél tenni.
- Ja, még új vagyok. Nem a legjobbkor jöttem át - zárom rövidre a kérdést.
Attól félek, hogy egyszer megkérdezik, melyik suliból kerültem át. Ha egy mestertanonc korabeli fiataltól érdeklődnek, akkor neki kiváló indoka lehet, hogy a Herzbergben csak alapképzés van, így muszáj volt váltania. De az én idekerülésem megannyi kérdést felvet, ami oké, hogy nem annyira érdekes, de ha nem megfelelő fülekbe jut el, akkor hamar kicikizhetnek miatta. Amit értelemszerűen nem akarok. És hiába mondják, hogy ezt az egészet csak én fújom fel, és hogy a kastélyban százszor rosszabb sorsú diákok is vannak, az ember hajlamos a saját problémáit helyzeni a középpontba. Az ő bajaikhoz képest tényleg semmiségről van szó. De nehéz elfogadnom, hogy el kellett mennem onnan, ahol szerettem lenni, és ahova szinte mindenki vágyik.
- És melyik házba jársz?
Valószínűleg nem az Eridonba. Akkor már jó eséllyel láthattam volna a körletünkben. Nyíltan nem tippelnék, mert ha mellélövök, akkor könnyen magamra tudom haragítani, de a ház kérdést jónak vélem feltenni. Merthogy részemről épp elfogyóban vannak azok a kérdések, amiket ilyenkor fel lehet tenni ismerkedés gyanánt.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 6. 20:32 Ugrás a poszthoz

Melissa Von


Nem voltam túl hatékony témakerülő. Vajon a testbeszédem árult el? Úgy tűnik, mintha szándékosan szeretné kihúzni belőlem a múltam, de persze felfoghatom egyszerű kíváncsiskodásnak is. Egy biztos, ezért én nem fogok megharagudni rá. Főleg azért nem, mert minél jobban látja, hogy zavar a téma, annál inkább vissza tud vele élni. Különben sem titkolhatom mindenáron.
- A Herzbergből. Gondolom hallottál már róla. Közel két tanévet voltam ott... - árulom el, remélhetőleg elaltatva benne további kíváncsiságát.
Már nem is számolom a köröket. Igyekszem helyesen venni a levegőt, hogy ne szúrjon az oldalam. Amennyire tudok, a beszéd közben is figyelek a mozgásomra, így a teljesítményem is növelni tudom.
- Eridonos.
Nem a két legösszeillőbb házból vagyunk, az egyszer biztos. De a jelek szerint megvagyunk, ami csak jobban motivál arra, hogy a többi ház diákjait is megismerjem. A Rellon az a ház, amiről a legtöbb rosszat hallottam eddig. Eleve furcsa lehet az alagsorban lakni. Örülök, hogy nekünk egy olyan torony jutott, ahonnét szuper kilátás nyílik a környékre. Még a falut is látni, ahová egyszer nagyon szívesen ellátogatnék már. A múltkor csak éppen hogy fel tudtam térképezni a teret és a boltokkal teli utcát. A hangulata egy kicsit emlékeztet a helyre, ahonnan jövök.
- Én pedig Andrej, örülök a találkozásnak! Amúgy te hányadikos is vagy? Kicsit félek a közelgő vizsgáktól, és nem tudom melyik tantárgyak a legnehezebbek. Te miket hallottál?
Tök jó ötlet körbekérdezni a diákokat, hogy végül ne a vizsgalap fölött érjen meglepetés. Remélem van valamennyi tapasztalata, vagy ha nem is személyesen, de legalább az ismerősein keresztül hallott ezt-azt minden évfolyamról, ami a hasznomra válhat.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 6. 22:44 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz


Nem tudok tükörbe nézni, így fogalmam sincs hogyan festek. A biztonság kedvéért beletúrok a hajamba, megpróbálva eligazgatni azokat a kósza hajszálakat, amelyek hajlamosak a leglágyabb fuvallatra is az égnek állni. Az érkezés izgalmában nem nagyon jutott eszembe magammal foglalkozni, még a táskát is a hátamon felejtettem, kénytelen vagyok csak most ráhelyezni a bőröndömre. A pálcám is visszacsúsztatom addig a zsebembe, amíg nem indulunk el valamilyen irányba. Máris mérföldekkel kényelmesebb így beszélgetnem a prefektuslánnyal.
- Rosszul vagy talán közben? - vonom fel a szemöldököm kijelentése hallatán, sokakat elkap ugye a hányinger, amire különféle gyógyszereket kell szedniük, szerencsére én sose tartoztam közéjük. - Nem nagyon volt időm unatkozni mostanában - tettem hozzá egy halk sóhajjal.
Amilyen hirtelen közölték a szüleim, hogy alig egy hónappal a vizsgaidőszak előtt át kell iratkozzak a Bagolykőbe, szinte egyáltalán nem maradt időm a normális távozásra. Megijesztett a sok papírmunka, a búcsúzkodás, a csomagolás. Aztán ez egy teljesen idegen ország, még sosem jártam erre, csak a töriórán tanultunk a két állam korábbi szoros kapcsolatáról. Meg hallottam a Balatonról, de oda most sem vágyom, hiszen nekem ott az Adria. Az utazás alatt amennyire csak tudtam, bámészkodtam az ablakon, így hamar el is telt az út, a fáradtság pedig szinte biztos vagyok benne, hogy később fog kijönni rajtam, az első éjszaka után, amin valószínűleg alig fogok tudni aludni.
Kíváncsian hallgatom végig a lányt, próbálva magam előtt elképzelni a termeket, amiket talán hamarosan élőben is láthatok. Ez az Akvárium nagyon sejtelmesen hangzik, csupán a pletykákkal kapcsolatos tanácsa keserít el egy kicsit. Azt hiszem nem árt majd különösen óvatosnak lennem.
- Eddig világos. Milyennek mondanád a közösséget? Nagyon nagy a házak közötti klikkesedés, illetve versenyzés? Nem is néztem volna ki belőled, hogy kviddicsezel, váó! Milyen poszton? Jó vagy benne?
Mindig meglep, hogy milyen bátrak egyes lányok, hogy ezt a veszélyes sportot választják. Hát meg is van az eredménye, ha a gyengélkedőn köt ki. Még jó, hogy nem esett valami nagyobb baja szegénynek.
- Őőő, nem, senkit. Van egy kutyám, de őt otthon hagytam. Nem hinném, hogy jó lenne neki itt. Egyedül a baglyom fog párszor megfordulni a levelezések végett. Biztos aranyos macskád lehet, és a jelek szerint alig van vele gond. Az én kutyám szinte állandóan igényelné a törődést, nagyon okos egyébként.
Őszintén sajnálom, hogy nem lehetek vele. Viszont a kastély tényleg nem neki való, túlságosan ismeretlen környezet lenne számára. Már az utaztatása se lenne egyszerű. Jó kezekben van otthon apáéknál.
- Egyébként régóta vagy prefektus? - vágok közbe egy újfajta kérdéssel, ami a jelvényére pillantva jut eszembe.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 7. 01:39 Ugrás a poszthoz

Piper


Megvolt az első itteni tanítási napom. Alig tudtam aludni az izgalomtól. Nem tudhattam ugyanis, hogy mennyire vagyok lemaradva az évfolyamon. A tanulmányi osztályon azt mondták, hogy nem lesz gond, a tanmenetben csak nagyon kis eltérések vannak a két iskola között, de köztudott például, hogy a bűbájtanra és az átváltoztatásra ott nagyon nagy hangsúlyt fektetnek. Mindkettőt szeretem egyébként, és szuper, hogy az itteni tanárok se veszik félvállról az oktatást, úgyhogy talán mégse kerültem olyan rossz helyre. Az évfolyamot persze meglepte, hogy még ilyenkor is befutnak hozzájuk új diákok, de alapvetően jól fogadtak. Többekkel is megpróbáltam beszélgetésbe elegyedni, egész sokan voltak rám kíváncsiak. A tanárok is jó fejek és megértőek voltak, már akikkel eddig találkoztam. Boldogan és elsősorban megkönnyebbülten tartok ennek tudatában felfedezőutamra a kastélyban, hónom alatt néhány tankönyvet cipelve magammal. Az udvarhoz érve megakad a szemem a szökőkúton. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen menő kültéri részbe botlok. A jó idő miatt úgy döntök, hogy megállok itt egy kis ideig, még ha nincs is sok szabad hely körülöttem.
Szétnézve látom, hogy a kút szélén egy lány ül, levendulával a kezében. Hát persze, a gyógynövénytan projekt! Egyrészt ideje lekötnöm magam a hobbijaimmal, másrészt pont ma kaptunk egy beadandót, úgyhogy muszáj valakitől informálódnom. Élve az alkalommal odamegyek hozzá és megszólítom, hátha szerencsém lesz.
- Szia! Bocsi, tudsz nekem segíteni? Ezt a levendulát a szertárból szerezted? Vagy tudsz esetleg egy helyet, ahonnan szedhetünk mi diákok is? Nem csak ezt, hanem úgy általánosságban mindent.
Ezt igazából egyenesen a gyógynövénytan tanáromtól kellene megkérdeznem, de remélhetőleg ő is tud majd érdemben válaszolni.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 7. 02:13 Ugrás a poszthoz

Adrián


- Megvagyok, megvagyok... - pillantok a hátam mögé, hátha a nyomunkban van valaki, de szerencsémre vagy sem, pusztán a sötétséget látom. Szerintem nem lehet olyan nehéz kiszúrni két, mindenféle cuccal felpakolt srácot, ahogy a falu felé surrannak ki a kastélyból, de ez csak az én véleményem. Mármint a prefektusok helyében már rég elkaptam volna magam. Sietnünk kell, szedjük is a lábunkat rendesen, pedig rohadt nehéz ám ennyi táskával feltűnésmentesen közlekedni!
Nem tudom, hogy ez az egész mennyire volt jó ötlet, csak azt, hogy már túl késő lenne visszafordulni. És különben sem szeretném cserben hagyni Adriánt. Ha ennek az az ára, hogy büntetőmunkára fognak, ám legyen. A szüleim reakciójától sokkal jobban félek, de talán soha nem kell tudniuk erről az estéről. Az egész egyébként onnan indult, hogy megismertem egy háztársamat, akivel tök hamar megtaláltuk a közös hangot. Legalábbis eddig úgy tűnik, hogy hozzám hasonló figura. Szeret például bűbájokat gyakorolni, úgyhogy volt közös témánk bőven. Az egyik próbálkozásunknál összeakadtunk valami bunkó felsőssel, talán mestertanonc is már, nem is érdekel annyira, csak hogy majdnem lett egy lila folt a szemünk alatt. Aztán sokáig úgy tűnt, nem nagyon lesz az egészből semmi, mígnem született valamiféle fogadás, vagy ha úgy tetszik, bizonyítási hóbort arról, hogy elég tökösek vagyunk-e a kísértetházhoz. Bár ez az egész inkább Adrián sara lenne, mégis vele tartok. Nem hiszem, hogy jó ötlet ilyen húzásokkal indítanom újdonsült iskolámban, de az élet már csak ilyen.
Csendben követem, ezalatt a biztonság kedvéért próbálom megjegyezni a visszafelé vezető utat. De hogy a fenébe tájékozódjak úgy, hogy még nappal se jártam erre?
- Szerinted figyel minket valahonnan? Vagy honnan fogja tudni, hogy tényleg eljöttünk? - teszem fel a fogós kérdést, némi félelemmel a hangomban. Azt ugyanis nem akarom, hogy ijesztgetés áldozata legyek, de már az is rendkívül nyugtalanító gondolat, hogy ez a bizonyos kretén esetleg távolról csekkol minket.
Egy kissé sápadt lehetek, álmos már egyáltalán nem. Jó ötlet volt a fekete cuccaimat kiválogatni a ma estéhez, mert kiválóan be tudok velük olvadni a sötétbe. Lepakolom az út szélére a cuccaimat, majd ráülök a hálózsákomra. Eddig sínen vagyunk! Ilyen kalandot korábban biztosan lehetetlen lett volna kivitelezni. Na de most...
- Ne legyünk sokáig szem előtt. Legyen mindig kéznél a pálcád - figyelmeztetem.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 7. 18:34 Ugrás a poszthoz

Adrián


Megpróbálom tényleg nem túlizgulni. Végtére is ez csak egy ártalmatlan éjszakai kirándulás. Lehet, hogy nem nézik majd jó szemmel, de mivel új vagyok, talán megbocsátják. Szépen tudok nézni, ha tényleg szükség van rá.  Mutatok egy lájkjelet Adrián felé, s a továbbiakban szótlanul, a gondolataimba temetkezve loholok utána, mígnem megérkezünk ahhoz a bizonyos kísértetházhoz. Magáról a helyről amúgy nem sokat hallottam, azt is főleg a sráchoz köthető párbeszédekben. Az események gyors leforgása pedig nem tette lehetővé, hogy bővebben utánaérdeklődjek a ház történetének, na meg nem is bízok még annyira senkiben, hogy ilyen kérdéseket tegyek fel a társaimnak. Amellett, hogy hülyének néznek, még gyanússá is válnék számukra. Majd a háztársam beavat, remélhetőleg. Csak nem küld a halálba magával, szóval tényleg nem lehet nagy kunszt...
De ahogy meglátom, kissé libabőrös leszek. Annak tudatában pedig, hogy bárki figyelhet minket, csak még jobban.
- Semmi gond, most már mindegy, így alakult - nyugtázom egy nagyobb sóhajjal. - És mondd csak... ugye a kísértetház nevet csak azért kapta, mert nem lakik benne senki. Ugye? Vagy van valami története? Ismersz olyat, aki már volt benn? - puhatolózom, bár nem hiszem, hogy ennél a pontnál ez sokat számít. Ennek mindenképpen nekivágunk, de azért titkon marha jólesne, ha ténylegesen egy semmiségről lenne szó. Ha viszont az igazság ennél félelmetesebb, akkor sikerül minden bátorságom elüldöznie.
- Fú, te! Egy pillanatra megállt miattad a szívem - dörmögöm bosszúsan, párszor oldalba böködve a fiút a kezemben szorongatott pálcámmal. - Akkor nézzük meg, hogy miket hoztunk magunkkal. Ne odabent érjenek meglepetések.
A hátizsákom cipzárjaihoz nyúlok, majd ráérősen áttúrom a holmijaim. Van egy váltóruha, pokróc, víz, némi nasi, viaszgyertyák, a noteszem és a kispárnám, ami nem fért be a hálózsákomhoz, ezért külön kellett tenni. Akad még egy pulóver is, ha valami oknál fogva hidegebb lenne odabenn. Ezeket egy-egy pillanat erejéig mind felmutatom a fiúnak, hogy ő is képben legyen a felszerelésemmel, már amennyire látni véli a sötétben. Remélem nem hagytam a szobámban semmi más fontosat. A mágia úgyis csomó mindent helyettesít, mint tudjuk.
- Készen állsz? Kövess! - vigyorodom el, s a cuccaimat összekapva elindulok a főbejárat felé. Néhány méter után torpanok meg, hogy átgondoljam a bejutást. A kertben elég nagyra nőtt a gaz, ki tudja mibe botlunk meg, ezért nem árt óvatosan haladni. A kinti sötétséghez közben egészen hozzászoktam, amíg szabad ég alatt vagyunk, én lehet nem világítanék.
- Lehet, hogy nem a főbejáraton kellene bemennünk. Vagy csak nekem van egy ilyen érzésem? - ha alternatívát keresünk, akkor végig kellene járnunk a ház széleit, hátha létezik egy másik út is. De lehet, hogy nem kellene tovább húzni. Tudja fene...
- Vezess inkább te, neked van kettőnk közül nagyobb helyismereted! - adom át neki a nagyszerű lehetőséget a kibontakozásra.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 8. 18:43 Ugrás a poszthoz

Piper


Bocsánatkérően pillantok vissza a lányra, akit sikerül megzavarnom órák utáni lazulásában. Sejthettem volna, hogy nem jó ötlet csak úgy odamerészkedni hozzá, meg úgy általában a magányosan ücsörgő diákok többségéhez. Nem tudja, ki vagyok, úgyhogy nincs könnyű dolgom. Megértem, hogy egy idegennel szemben először bizalmatlan.
Hogy mi? Üljek le mellé? Egy pillanattal később pedig már készségesen belekezd a válaszba. Alig van időm helyet foglalni a szökőkút szélén. Szó nélkül helyezem magam kényelembe; megigazítom a taláromat, hogy ne érhesse víz, a magammal hozott könyvkupacot pedig átmenetileg az ölembe helyezem. Ha magam mellé tenném őket, félek, hogy egy rossz mozdulattal beesnének a vízbe. Ezen a helyen ülve már mérföldekkel jobban el lehet viselni a nap erejét, kedvem támad itt maradni még egy darabig.
A lány nagyon segítőkész. Meglep, hogy ennyire készségesen válaszol a feltett kérdésemre. Egy kissé meg is illetődöm, amit könyveim szorongatásával próbálok leplezni, nem túl sikeresen.
- Tényleg? Nagyon hálás lennék. Tulajdonképpen csak néhány szálra lenne szükségem. Már ha jól emlékszem... - vakarom meg a fejem. - Beszélni fogok a tanárommal, csak még nem volt rá időm.
Mázli, hogy ilyen egyszerűen hozzájuthatok némi gyógynövényhez, de a jövőben persze muszáj lesz más módszereket találni, nem számíthatok mindig társaim segítségére. Új kérdéseivel valósággal lázba hoz. Már hogy ne tenné, ha egyszer a hobbijaimról kérdez?
- Ez most kivételesen egy beadandó lesz a következő órára, amihez előtte át kell tanulmányoznom élőben is a növényt. Később meg jó lesz bájitaltanra - magyarázom el neki röviden és tömören. - Hát, elég sokat tudok már róluk. A szüleim botanikusok, és engem is érdekel ez az irány. Meg a bájitalok és a bűbájok is egyébként, de az más téma. Azt például tudtad, hogy van egy olyan fa, aminek az érintése megvéd a sötét varázslatoktól? - kérdezem tőle kíváncsian, miután felfedem előtte főbb érdeklődési köreimet. - Téged mi érdekel egyébként? Tudod már esetleg, hogy mi akarsz lenni?

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 8. 20:09 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz


- Áh, értem. Legalább innen nem utazunk haza olyan gyakran. Akkor meg ki lehet bírni azt a pár órát... már ha nem származol messziről.
Én még egész szerencsésnek vagyok mondható közlekedés szempontjából. Csak beérek a budanekeresdi vonatállomásra, ahonnan néhány perc sétával megközelíthető egy nyilvános Hoppanálási Pont. Azzal villámgyorsan hazajutok, hiszen egy varázslófaluban lakom a tengernél. Mugli technikával persze jóval több időbe telne, de talán még úgy is el tudnám viselni néhányszor.
Felelőtlenség elejtenem azt a félmondatot, csak szívok miatta. Semmi kedvem panaszkodásba kezdeni előtte, részletezve az otthoni helyzetet. Inkább csak morgok magamban egy sort, próbálva leplezni zavarodottságom. Legszívesebben odamennék egy tanárhoz, hogy a felejtés átokkal tegye könnyebbé mindennapjaimat.
- Csak mindig történik valami. Olyan is, aminek nem kéne - mosolyodom el sejtelmesen. - Ne is mondd, az iskolaváltás nem a legjobbkor jött. Remélem sikerül teljesíteni az itteni vizsgákat... Neked szoktak menni? Van valami tanácsod a vizsgaidőszakra?
Nem akarok majd évet ismételni, úgyhogy össze kell szednem magam a következő hetekben.
- Még nem tudom, az idő majd eldönti. Az eddigiek alapján nem rossz hely.
Furcsa kérdés tőle, de elnézem neki. Tényleg azt gondolom, amit mondok. Mehettem volna messzebbre, de valahogy megnyugtatással tölt el a családom és a barátaim viszonylagos közelsége. Azt leszámítva, hogy a bátyám néhány évet Franciaországban tölt el egy mesterképzőben. Jut eszembe, remélem valami bagolyházról is szó esik majd rövidesen, jó lenne minél előbb küldeni egy levelet a sikeres megérkezésemről.
A közösséggel kapcsolatos kérdésemre adott válasza kimerítő. Nagyjából megegyezik az előzetes elképzeléseimmel. Szóval viszonylag könnyű ismerkedni más házak diákjaival is, én pedig nem kerültem nagyon zárkózott házba, hiszen az nem illene a személyiségemhez. Igazából úgyis kitapasztalom majd, hogy milyenek az emberek. Mindenkinek más lehet a benyomása a közösségről, főleg egy ilyen nagy helyen, ahol sok diák van huzamosabb ideig összezárva.
- Izgalmas sport, nagyon szeretem. Pár éve családostul kimentünk a világkupára, de nem hiszem, hogy valaha is játékos leszek. Nem lennék szerintem olyan béna, csak inkább más érdekel elsősorban.
Ott volt nekem évekig a vízilabda és az úszás. Szerintem a kviddics sokkal több tiszteletet érdemel, aki elkezdi, az nagyon komolyan rá van kényszerítve arra, hogy lemenjen az edzésekre és foglalkozzon magával. Én meg ezt már túlzásnak tartom, és lesérülni se szeretnék.
- Border Collie - osztom meg vele az infót. Viszonylag népszerű kutyafajtának számít, biztos ismeri.
- Tök jó. Gondolom nagy felelősség azért... Remélem nem lesz dolgom veletek, mert nem szeretnék büntetőmunkát kapni - vigyorodom el. - Hát, jó kérdés. Ezen még gondolkodnom kell, mert csomó minden érdekel, de tényleg. Főleg a bűbájok, gyógynövények és a bájitalok, szóval ebből szerintem még bármi lehet. Van időm - válaszolok nevetve, közben pedig a prefektuslányra várva elindulok felfelé a lépcsőkön.
- Na és te már tudod? Mennyi is van még vissza neked?
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 8. 23:35 Ugrás a poszthoz

Adrián


Ha ennyit töpreng a válaszon, akkor nem sok jót sejtek. Mondjuk nem igaz, hogy pont egy varázslóiskola közelében hagytak meg potenciális veszélyforrásként egy ilyen jellegű épületet... Állítólag ebben a kastélyban is megannyi szellem lakik, akik nem bántanak senkit sem, ahogy a Herzbergben is előfordult néhány. Mi van, ha a kísértetházzal is csak az a helyzet, hogy ugyan nem elhagyatott, de mindenkori tulajdonosai, bármiféle lények is legyenek, csupán az illetéktelen és bunkó betolakodók ellen védekeznek a maguk durva eszközeivel. Amit meglátják, hogy két ártalmatlan kamasszal van dolguk, akiket ráadásul akaratukon kívül száműztek ide ilyen kései órán, máris meglágyul a szívük - már ha van nekik olyan - és készségesen szabadon engednek bennünket. Vagy ami még jobb lenne, ha egyenesen segítenének visszavágni a seggfej mestertanonc ellen, aki rájuk küldött minket. Igen, ez kétségtelenül remek forgatókönyv lenne.
- Szeretnék hinni neked. Remélem igazad van - fújom ki a levegőt valamelyest megkönnyebbülve. Habár nem vagyok biztos abban, hogy maradéktalanul feltárt minden részletet. Azt hiszem csak jót akar nekem, nem azt, hogy beparázzak a konkrét akció előtt. Pedig nem hagynám itt semennyi galleonért sem, elhihetné. De miért is hinné, hisz annyira még nem ismer...
Kénytelen vagyok valamelyest összeszidni szétszórtságáért. Ilyen helyzetekben ez nem oké. Szerencséje, hogy egy profi pálcahasználóval van dolga, mert ha a szobájában felejti, talán boldogultunk volna egy pálcával is. Így a bökdösésem jogosnak mondanám. Elégedetten vigyorgok a színlelt fájdalmára, majd miután túlesünk a leltározáson, belevetjük magunkat a dolgok sűrűjébe. A végén még annyi ideig tökölünk idekinn, hogy ránk virrad. Nem mintha az nem lenne jó, de abban hol az izgalom, kérem?
- Majd mesélek neked olvasás helyett, ha akarod. Emiatt ne legyen hiányérzeted - kacsintok, mialatt a bejutáson törjük a fejünket. Nem egyszerű... Nekem nem szimpatikus a főbejárat, hiába lépne be rajta Adrián, úgyhogy közös megegyezés alapján a földszinti ablakon mászunk be. Először bedobom a hálózsákom, annak nem eshet nagy baja, majd némi lendületet véve felhúzom magam a párkánynak támaszkodva. Azon kívül, hogy a nadrágom egy kissé poros lesz, amit a sötéttől nem is annyira látok, nem esik bajom.
- Lumos! - intek a pálcámmal, miután néhány lépésnyire eltávolodtam az ablaktól. Egy másodperccel később már tisztán körvonalazódik körülöttünk a ház egykori nappalijának maradványai. Málló falfesték, szétesett könyvespolcok, egy eldőlt kávézóasztal és egy eszméletlenül rugós kanapémaradvány, meg ami még beljebb vár a hatalmas házban. A recsegő padlózaton csak félve merek közlekedni, ma valahogy nincs kedvem a pincébe zuhanni.
- Én világítok, te pedig támadsz, ha bármi mozgást látsz - közlöm határozottan, az izgalomtól a szokásosnál valamivel mélyebb hangon. - Szerintem amúgy nem lesz gáz, ha valamitől, akkor egyedül egy póktól fogunk megijedni. Gyere beljebb, de óvatosan! - utasítom a fiút, saját szettemmel pedig megpróbálok beljebb haladni a házban. A legjobb az lenne, ha végig együtt mozognánk idebenn, viszont ha különválnánk, akkor gyorsabban fedeznénk fel a helyet.

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 9. 21:46 Ugrás a poszthoz

Piper


- Sajnos elég kevés helyen fordul elő - biggyesztem le a szám. Meg ami azt illeti,  nem is túl életszerű a mindennapokban. De attól még nagyon klassz, hogy van ilyen.
Örülök, hogy újat mondhatok neki. Nem csodálkozom, hogy még nem hallott róla, hiszen én is csak a szüleimnek köszönhetően tettem szert ilyen szintű ismeretekre a mágikus növények terén. Mindig érdekelt, hogy éppen mit termesztenek az üvegházunkban. A növénytartás és a bájitalkészítés pedig valahol kéz a kézben jár. Szerintem nagyon érdekes, hogy úgymond helyettesíthetjük velük a varázsigéket, olykor felülmúlva azokat. A legtöbb aranyvérű számára természetes, hogy a mágia az életük része, én viszont inkább elmélyedtem az elméleti és a gyakorlati részében. Ha egy bűbáj nem megy, akkor addig gyakorlom, amíg nem hajtom végre már-már tökéletesen. Szóval mindig is ez a három terület érdekelt legfőképpen.
- Az nem rossz irány pedig, én is tanultam hangszeren. Gitároztam, de komolyabb terveim sose voltak vele. Akkor te inkább ilyen művészlélek vagy? - érdeklődöm. - Andrej Scotti - viszonozom a kézfogást egy széles mosoly kíséretében.
Nagy szívás lehet azoknak, akiknek az érdeklődési köréhez egy sulis tárgy sem kapcsolódik. Úgy kell végigszenvedniük az órákat, hogy úgyse azzal foglalkoznak tovább, amit itt megtanulnak. Szerencsére én tudom magamról, hogy biztosan valamelyik itteni tárgyra épülő szakirányon indulok majd tovább, de hol van az még... Egyelőre vergődjem végig magam azokon a rohadt vizsgákon.
- A neved alapján, ha jól sejtem, angol vagy. Igaz? - a Herzbergben viszonylag kevéssel találkoztam, érdekes, hogy ő Magyarországon tanul. Talán valamelyik felmenője lehet magyar.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 11. 14:25 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz


Ismerős érzés, körülbelül ugyanígy voltam odaát. Elég hamar hozzászoktam ahhoz a fantasztikus közeghez. Most sem akarok túl sokáig rágódni az átjövetelemen, mert tudom magamról, hogy alapvetően jól alkalmazkodom új élethelyzetekhez. Ha a továbbiakban is hasonló benyomások érnek, akkor rövid idő alatt még akár meg is szerethetem ezt a kastélyt, bár hogy jobb lesz-e, mint az előző, arra még kíváncsi leszek.
Ráadásul nagy csillagocskát érdemel tőlem a suli, amiért egy ilyen kedves prefektust küldtek. Mennyivel könnyebb így, egy diáktársamtól hallani a tudnivalókat... Akárki akármit mond, egy korban hozzám közelebb állónak sokkal bátrabban teszek fel kérdéseket, mint mondjuk egy felnőttnek. A kapun való belépéskor egy kissé féltem, hogy valami szigorú banyát rángatnak elő a tanári karból, vagy egy goromba portásféleségből fog állni a fogadóbizottságom. Helyette teljesen baráti a hozzáállásuk. Fura kimondani, de mintha tényleg törődnének velem, még ha a vörös szőnyeg el is maradt, de az amúgy se kéne. Lesz elég olyan szín az Eridonban. Szóval nem csak egy idekeveredett idegen valaki vagyok, hanem igenis tudják, hogy jövök, és mindent megtesznek azért, hogy ne elveszettül kóvályogjak a folyosókon. És nincs olyan érzésem, hogy ez valamiféle csali, vagy cukormáz lenne, hogy az elején megjátsszák magukat, majd aztán nyakon öntenek azzal a bizonyos feketelevessel. Az alagsor bizonyára nem rejteget rabszolgamunkára kényszerített srácokat, akiket az itteni vezetőség ostorral csapkodva motivál a jobb teljesítményre. Még mit nem... Ott is egy ház körlete kapott helyet, ha jól tudom, de nem büntetésből. Tényleg menő lehet.
- Azta, gratulálok! - jön ki a számon a meglepettségtől. Akkor nem akárkivel van dolgom! Most már tudom, hogy kitől kérjek jegyzetet, ha elakadnék valamiben. Még fel is ajánlja, hogy szívesen segít a későbbiekben. Remélem nem lesz rá szükség.
- Okés, akkor majd felírom a neved. De nem számítok egyébként olyan rossz tanulónak.
Persze félek egy csomó tárgytól, amik majd a következő tanévekben jönnek be. Biztos van követelmény rendesen... Aztán inkább arra leszek majd kíváncsi, hogy itt jó fejek-e a tanárok, mennyi házit adnak, hogyan osztályoznak, és hogy tényleg ugyanazt tanuljuk-e, mint akármelyik másik európai suliban.
- Jaa, hogy mugli környezetből származol? Akkor biztos nagyon izgalmas lehet ez a fajta világ. Mi volt számodra a legfurcsább benne? - faggatom igazi aranyvérű módjára. Annyira szuper, amikor valaki előtt egyszer csak megnyílik ez a dimenzió, amibe én gyakorlatilag beleszülettem. Néha azt kívánom, hogy bárcsak nekem is megadatott volna, hogy csodaszerűen döbbenjek rá a létezésére. Na de persze így is király. Egyedül attól kellett rettegnem, hogy esetleg kvibli leszek, de erre elég kevés esély volt, sőt, a felmenőim kifejezetten erős varázserővel rendelkeztek, amiből én is örököltem.
- Lepakolok a szobámban, aztán utána az lesz az egyik első dolgom. Északi szárny, torony - ismétlem el mantraszerűen a bagolyház helyét, hogy megjegyezzem. - Suli mellett nincs valami sok szabadidőm. Tanulok, kirándulok, szoktam néha gitározni is, de most nem hoztam magammal egyelőre. Aztán amihez kedvem van. Olvasás, egy kis sport, mikor mi. Ja, és amúgy merre is lesz akkor az Eridon?
A fontosabb eseményeket kivéve nem igazán szoktam eltervezni, hogy mit fogok csinálni. Ha jön valami hirtelen ötletem, akkor igyekszem megvalósítani, ennyi.
- Hú, nagyon változó. Hol fél tőlük, hol barátkozni próbál... Általában közbeavatkozom, mert nem szeretném, ha összekapnának. Szerencsére nincs sok macska a közelben, de amúgy velük, meg a többi állattal is jól kijövök személy szerint.
Kissé megnyugtat, hogy még van időm. Amúgy is tudom, de jó hallani. Valami azért azt súgja, hogy rohadt gyorsan elrepül majd ez a pár év... És kár, hogy döntenem kell majd. Lehet, hogy a szüleimhez hasonlóan valami botanikusnak kellene állnom, de az túl nyugis meló, nekik is ott a vendéglátás mellé, amiben pöröghetnek. Inkább egy megszállottnak, de mégis hobbi szinten űző valakinek gondolnám magam, ha növényekről és bájitalokról van szó. Előbb-utóbb kell majd az adrenalin is.
- Sok sikert a terveidhez, szerintem eddig jók az esélyeid. Ilyen jegyekkel, na meg a jelvénnyel... Biztos szívesen látnak majd, miután végeztél. Csak tanárként is maradj ilyen természet, ne játszd a szigorút, azt nem csípik, tudod - nevetek. - Még azt akartam egyébként kérdezni, hogy vannak-e szakkörök, vagy valamiféle klubok az órák mellett?

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 11. 20:08 Ugrás a poszthoz

Adrián


- Akkor majd mindig mondj el mindent, amit tudsz. Te leszel az informátorom a kastélyban - jelentem ki büszkén. Biztos örülni fog, hogy előléptettem. - Na, és akkor most van mitől félnünk, vagy nem? - tesztelem igazmondását. Oké, hogy fullra libabőrösek vagyunk, de döntsük már el végre, hogy most csak az ismeretlentől, vagy tényleg-tényleg van alapja annak, ami miatt para a hely. Inkább mondja el többször is, rágja csak szépen a számba, óvóbácsi módjára, hogy neem, nincs mitől rettegni, mintsem a pofámba ugorjon egy természetfeletti lény.
Ami amúgy a cuccainkat illeti... hát nem is tudom. Miért gondol most egyáltalán ilyenekre? Persze jó, ha még nem bolondult meg ettől a sötéttől, és inkább ezen járjon az agya, mint képzeletbeli hangokon, de mégiscsak bevetésre készülök, amiből igencsak kizökkent ezzel a kérdéssel.
- Hát inkább több cuccunk legyen, mint kevesebb. Gondoltam poén, ha még berakok ezt-azt, a kaját meg úgyis megesszük, úgyhogy visszafele már könnyebb lesz. Átvegyem a táskád esetleg? - ajánlom fel udvariasan. Nem vagyok bunkó, sőt, nagyon is kedvesen magyarázom el neki, hogy miért is dobáltam be annyi vackot oda, ahová alapvetően a tankönyveimet szoktam. Persze ő ment elől, sokkal jobban elfáradhatott nálam, nem csodálkozom a kérdésén, ha innen fújna a szél. Meg hát ki tudja, hozzám képest mennyire bírja a futást, mászást, miegyebet. Én ugye szoktam, de őt még nem láttam az edzőteremben. Az igaz, hogy felkészültségünk átlagon felüli, ami ad egyfajta magabiztosságot, ha nem büszkeséget a nehéz bevetés előtt.
Elmosolyodom a gondolattól, hogy a végén még meseestet tarthatok neki a kísértetházban. Amit remélhetőleg nem a félelem ihlet majd, szóval tényleg jól tudna aludni tőle. Álmosság azonban nem hiszem, hogy bármelyikünkön is lenne, hiszen éppen a kellős közepében vagyunk valaminek. Szerintem túl nagy pazarlás volna, ha fognánk magunkat és letáboroznánk a nappaliban anélkül, hogy feltérképeznénk, egyáltalán hová is fészkeltük be magunkat. Legalább pár menekülési alternatívát jó lenne találni, biztos ami biztos ugye.
A ház belseje poros, koszos, mocskos, mi is a legjobb szó? Nem tudom... Azon felül nyilván, hogy baromira csendes. Ha nem beszél valamelyikünk, csak szapora, ám egyenletes légzésünket lehet hallani. És amúgy ez a csend tökre bántó is valahol. Néha pattan persze valami, valószínűleg az épület korából fakadóan. Ezen tompa hangoknak azonban megvan a maguk törvényszerű magyarázata a fizikában, így nem leszek tőlük nyugtalanabb a kelleténél.
- Meg kell tudnunk, hogy tényleg nincs itt senki rajtunk kívül. Szerintem - motyogom, ahogy kihátrálok a konyha bejáratából, amin az imént lestem be. Nincs semmi ehető - miért is lenne -, de nem is hozza meg az étvágyam a hely, ugyanakkor nem izgulok, hisz van nálam valamennyi muníció, ha megéheznék.
- Utána lehetünk a nappaliban, persze. Nekem is tetszik az ötlet. És akkor talán megkönnyebbülhetünk végre - mondom neki reménykedve, ahogy megteszem lépéseim az első lépcsőfokokon. Egyik kezemben a pálcám tartom magam előtt, míg a másikat finoman vezetem végig a falon, a korláttal ellentétes oldalon. Szerencsémre nem szakad be alattam, habár rohadt hangosan nyikorog a fa, s elég instabil is néhol. Ahogy a fenti folyosót, s az abból nyíló szobákat lesem, el is feledkezem hátrapillantani Adriánra, de remélhetőleg ő is túléli a feljutást.
- Na jó, itt már félek - súgom oda remegő hangon, érezve, ahogy egyre jobban kalapál a szívem. Azt hiszem kezd sok lenni. Túlságosan is a hatalmába kerít a ház. Egyre sötétebb van, egyre elhagyatottabb a belseje, mivel ilyen távolra csak a legbátrabbak merészkednek. Az egész olyan, mintha szépen lassan meghipnotizálna valami külső erő, vagy legalábbis a hatalmába kerítene. Nem akarom... Basszus. Remegek. Szegény srác, nem akarom ráhozni a frászt. Pedig ezt csak beképzelem.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 14. 19:19 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz


Azért véletlenül se szeretnék majd visszaélni a lány jóindulatával. Tényleg nem akarok a terhére lenni, ahogy hallom bőven akad neki jobb dolga is annál, hogy engem korrepetáljon. Inkább azért is szögeztem le az előbb, hogy valószínűleg nem jutok el odáig, hogy hozzá rohanjak tanulásügyileg. Nagyon remélem.
- Ez nem meglepő - mosolyom elégedettséget sugall, szinte pontosan erre a válaszra számítottam. Nem nagyon találkoztam még olyan mugliszületésű varázslóval, aki az ellenkezőjét mondta volna. Szimplán látványosabb, sokoldalúbb és izgalmasabb a mágia világa, még ha a másik oldal mellett olyan komoly fogalmak szólnak, mint az internet, robotika, klónozás, meg minden egyéb, amit tudományos magazinokban olvastam.
- Nincs velük bajom egyáltalán... Amennyire tudtam, megismertem azt a világot is. Van e-mail címem például, képzeld - árulom el neki büszkén, legalább olyan hangsúllyal, mint ahogy az újgazdagok dicsekednek a medencés házaikkal.
- Verseket írsz? Ejha! Publikusak? - pillantok rá kíváncsian. Párszor, amikor nagyon unatkoztam, én is ragadtam már papírt, pennát, hogy akkor én leszek az új Mazsuranics, ha nem Kamov reinkarnációja, de aztán még az utóbbit se tudtam sajnos felülmúlni, így mindegyik irományom összegyűrve végezte a kukában. Vagy csak nemes egyszerűséggel felgyújtottam őket, ezzel is gyakorolva a varázslást. Ha viszont a prefektuslány egyszer mégis megmutatná az irományait, én szívesen olvasnám anélkül, hogy leszólnám, vagy túlkritizálnám.
- Hát, igazából futni szoktam, meg erősítéseket végezni. Nem tudom, ez mennyire számít sportnak, szerintem az. Ja, amúgy tök jó, hogy a tanulás mellett ennyi mindenre jut időd.
Mert basszus, tényleg, még kviddicsezik is, és mellette iskolaelső volt... Hát nagyon kevés ilyen embert ismerek, aki ennyire úgymond multifunkcionális. Duplán megéri felírni a nevét!
Az Eridon körletére már nagyon kíváncsi vagyok. Remélem otthonosan fogom érezni magam, hiszen elég sok évet készülök ott lehúzni. Egy pillanatra összerezzenek. A kapott jelszó. Hm... Biztos abban a levélben volt a többi tudnivalóval.
- Akkor a jelszó nagyon titkos dolognak számít? Van azért, hogy átszöknek egyik házból a másikba? Mármint te tudod például a mi jelszavunkat? Mert...izé. Csak van valami módszer, hogy bekukkantson az ember ide-oda - vigyorodom el, majd kacsintok egyet a lányra. Remélem érti, hogy mit akarok tudni épp. Biztos ismer egy-két jól bevált trükköt. Nagyon menő dolog lehet illetékteleneknek belopakodnia más körletekbe... Amíg nem a tanári vagy az igazgatói szobáról van szó, addig szerintem belefér. Meg a lányszobákat se piszkálnám, nem kukkolni jöttem a suliba, ennyire azért tiszteletben tartom a gyengébbik nem privátszféráját.
Határozott, készséges, kedves, beszédes. Mi mást kívánhatnék még egy tájékoztatás alkalmával? Maximális az elégedettségem!
- Ezt jó hallani. Egyelőre nem tudom, hogy mit választok majd, már ha választok egyáltalán, de mindenképpen elgondolkodom a dolgon. Csak először beilleszkedek, megszokom az új helyet, és talán a következő tanévtől belevágok valamibe. Az amúgy meglep, hogy az aranyvérűeket hagyják ilyenekben klikkesedni.
Személy szerint nem vetem meg a muglikat, de ez már lejöhetett neki. Persze aranyvérűként van egyfajta öntudat bennem, és emiatt toleránsabb is vagyok a többi, esetleg radikálisabb aranyvérűvel szemben, na meg inkább azt vallom, hogy teljesen összekeverni a mugli és a varázsvilágot nagyon nem lenne jó ötlet, és mindig vigyázni kell, hogy milyen családokat vonunk be a mi világba, de évszázadok óta képesek vagyunk fennmaradni, szerintem jó ez a jelenlegi egyensúly. Erről azonban most nem szeretnék elmélkedni vele, mert hát valljuk be, elég fura indítás lenne.
- Nos, én azt hiszem elindulnék lepakolni, azt hiszem így már nem fogok eltévedni. Ha te is erre jössz, akkor még kísérhetsz egy darabig, de tényleg nagyon-nagyon köszönöm, hogy elmondtad a legfontosabb infókat. Aztán majd biztos találkozunk még a közeljövőben - intek a pálcámmal a cuccaim felé, hogy azok újból a levegőbe emelkedve kövessenek engem a körletem irányába. Hát, sok szerencsét nekem az itteni pályafutásomhoz...
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 14. 19:35 Ugrás a poszthoz

Melissa Von


- Így alakult. Egyszerűbb, ha itt fejezem be a sulit - legalábbis a szüleimnek biztosan. Ha egy kicsit idősebb lennék, akkor vállalhatnék valami munkát. A tengerparton nagyon sok fiatalt keresnek különféle pozíciókra. Kérdés, hogy abból össze tudnék-e spórolni annyit, hogy fedezzem a tandíjat. Mert hát az árfolyam ugye, hisz a pénzváltás nem is olyan egyszerű mutatvány a két világ között, aztán minek variáljak, ha úgy néz ki, hogy ezt a szintet már fogjuk tudni tartani. Mindenesetre szívesen keresnék pénzt, már csak a saját szükségleteim fedezésére is.
- Akkor te se számítasz itt valami réginek - mosolyodom el a megnyugtató válasz hallatán. - Remélem igazad van.
Egyelőre csak a korábbi eredményeimben bízhatok, már amennyire ismerem magam. És ez alapján ugye nem az a kérdés, hogy meglesz-e minden tárgyam, hanem hogy milyen eredménnyel. Nem mintha stréber lennék, vagy ilyesmi, de azért szeretném, ha a számomra fontos tantárgyakból nem égnék be, meg a tanároknál is fontos a jó benyomás, hogy aztán ne skatulyázzanak be zöldfülűnek, aki még a hobbijához se ért.
A szemem sarkából látom, ahogy a lány egy pillanatra kibillen az egyensúlyából. Hirtelen megtorpanva reflexszerűen a karjaiért nyúlok, hogy esés esetén el tudjam kapni, erre azonban szerencsére nincs szükség. Sokáig gondolkodom, hogy vajon mi okozhatta a fájdalmát, aztán én is észreveszem azt a rejtélyes kavicsot, amit vagy poénból raktak ide, vagy véletlenül hurcolták be a terembe. Nem ide való, az biztos, úgyhogy félrerúgom a pályáról.
- Jól vagy? Nem ment ki a bokád? Mármint lehet, hogy nem tanácsos terhelni, még ha nem is fáj annyira. Nincs kedved mondjuk máshoz? - ajánlom fel barátságosan. Miattam nem kell folytatnia a köröket, maximum még kettő után amúgy is végezni készültem.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 15. 00:01 Ugrás a poszthoz

Adrián


Egy kissé megnyugszom Adrián szavai hallatán. Remekül el tudja terelni a figyelmemet a félelmetes dolgok felől azzal, hogy ennyit beszél. Abszolút pozitív értelemben. Jó hallani egymás hangjait. Nagy mákom van, hogy nem egy hallgatag figurával kell itt lennem, akkor már biztosan rég egymás agyára mentünk volna.
A lelkem mélyén megkönnyebbülök, hogy végül mégsem kell átvennem még az ő holmijait is. Éppen elég nekem a sajátom. Alig várom, hogy lepakolhassuk őket egy biztonságos helyen, mondjuk a benti padlózat azon részén, ahol nem roskad össze alatta a súlytól, bár az már feltehetőleg minket se bírna ki, szóval könnyedén le lehet ám csekkolni, hogy hol vannak tuti helyek. De amúgy meg szem elől se kellene téveszteni őket, amíg fel nem térképezzük az omladozó épületet. Még csak az kéne, hogy egy óvatlan pillanatban, megmagyarázhatatlan módon keljen lába nekik. Akkor ijednék csak meg igazán... Elvégre ezek a cuccok elég fontosak nekem. Bele se merek gondolni, hogy mennyibe kerülne a szüleimnek, ha újból meg kellene vásárolniuk. Arról a kérdésről már nem is beszélve, hogy mit mondok nekik, ha az eltűnés körülményeire kérdeznek rá. Eszméletlen óvatosnak kell lennem a ma esti kalandom alkalmával. Egyszerűen túl sok múlik ezen a kis "apróságon". Elég egy rossz mozdulat, és kampec.
- A végén még csak egy szerelmespárba fogunk belebotlani, akik szintén a kastélyból szöktek ki. Milyen ciki lenne! - mosolyodom el a gondolattól. Hát, azért attól is meg lehetne ijedni rendesen, de legalább lenne egy szaftos kis sztorink az iskolaújság számára. Azzal próbálom vigasztalni magam, hogy már csak egy emelet, pár nyavalyás szoba választ el attól, hogy végre tábort verjünk a nappaliban és elüthessük az est maradék részét. Jó kérdés, hogy fogok-e, merek-e egyáltalán elaludni ezen a helyen. Bevállaljam a nem alvást a holnapi nap ellenére?
Felküzdjük magunkat a lépcsősoron. Már ami maradt belőle... Az utolsó lépcsőfokkal társamnak ugyan meggyűlik a baja, konkrétan úgy döntött szegény deszka, hogy sok év korhadás után végleg megadja magát, de kis elégedettséggel az arcomon konstatálom, hogy szuperkémeket megszégyenítő mozdulattal ugorja át a balesetforrást. Persze nem mondom, hogy előtte nem rándultam meg a kiáltásától. Az idegességtől meg eddig eszembe se jutott, hogy megszabaduljak a hátamon lifegő táskámtól, amire előtte stabilan rákötöztem a hálózsákot. Izé, mennyivel könnyebb lenne mozognom nélkülük, ha arra kerülne a sor. Mindegy, én inkább magam mellett tartom, mert mint mondtam, ki tudja, mi történik, ha egyedül marad. Belemászik egy csótány és kizabálja a finomságokat.
Fokozatosan erősödik bennem a félelem. Nem túl jó érzés, és még tűrhetően fogalmaztam. Az okát nem igazán tudom, csak tippelni tudok arra, hogy az egyre növekvő sötétség, elhagyatottság, s legfőképp a kijárattól való távolság borzongató együttese váltja ki belőlem. Szerencsére Adrián megőrzi lélekjelenlétét, neki van bátorsága belökni a hálószoba ajtaját. A tátongó luk látványa pedig viszonylag észhez térít, hiszen innen látom az alsó szintet. Óvatosan megállok a hátánál, válla mögül merve csak lepillantani. Nem szeretnék leszédülni, a biztonság kedvéért az ajtófélfában is megkapaszkodom.
- Te... is... láttad? - suttogom szavanként a fülébe a kérdést. Remélem érti, hogy mire gondolok. Vagy az a jó, ha csak én érzékeltem ezt a villanást? Lehet, hogy az ő pálcája zavart be? Az igazság kiderítéséhez le kellene oltanunk őket, de egyelőre még húzom ezt az opciót.
A legjobb lesz, ha kihátrálunk innen. Elvánszorgok valamennyi emeleti szobáig, amit csak meg lehet közelíteni. Többségük üres és remekül átlátható már a bejáratánál megállva is, úgyhogy nem igazán óhajtok beljebb sétálni. Sőt, semmi érdekes, vagy említésre méltó nincs bennük. Unalmasabb, mint hittem, mármint azért egy icipici izgalomra számítottam volna. Azt hiszem egyikünk se gondolta meg magát az alvóhellyel kapcsolatban, tökéletes lesz a nappali.
- Na jó, szerintem menjünk vissza a helyünkre. Mi lenne, ha elbarikádoznánk néhány útvonalat a lenti bútormaradványokkal? Aztán kipakolunk, meg minden - kacsintok rá a fiúra, majd elindulok lefelé a lépcsőkön, inkább párosával szedve a fokokat. Elsőként nem árt majd leporolni a parkettát alattunk, amire ugye rá akarom dobni a hálózsákomat. De a gondolkodásból egy újabb, a szemem bal sarkából észlelt villanás zökkent ki. Megtorpanok, mozdulatlanná dermedve.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 17. 00:07 Ugrás a poszthoz

Adrian


Olyan emberre volt szükségem, aki már több éve itt van. Valakire, aki a lehető legnagyobb szakértelemmel kalauzolhat körbe a faluban. Friss húsként elsősorban a saját házam diákjai közül válogathattam, míg végül Adrian nyerte a megtisztelő feladatot. Tök büszke voltam magamra, hogy meg mertem őt kérni erre, aztán hatalmas kő esett le a szívemről, amikor beleegyezett. Hiába vagyok bátor, mégiscsak kvázi idegen arcok közé estem be a tanév végére egy másik országból, ez azért néha elbizonytalanít, ha meg kell szólítanom másokat. És ő még valamivel idősebb is nálam, ki tudja, hogy mennyire szívesen lógna együtt velem.
Nagyon tetszik a hely egyébként, de már a vonattól a suliba menet felkeltette az érdeklődésem. Csak a zsebpénzem bánja a mai, igencsak tartalmas napot. Igyekszem spórolni hó végéig, hogy ki tudjam húzni valahogy, aztán jelzek a szüleimnek, hogy itt kicsit másként vannak az árak, mint ahogy ők gondolnák. Máskor legyenek szívesek valamennyivel többet mellékelni, mert még pár ilyen kaland és az órák után könnyen az egyik üzlet pultja mögött találom magam diákmunkásként. Kissé megfáradtan, teli hassal érkezünk meg a végállomásunkhoz, ahol igencsak aktuálissá válva tartunk egy újabb pihenőt.
- Hideg a víz? - gondolkodom el hangosan a víztükörre pillantva. Nem is az Adria, nem is nyári melegtől felolvadt gleccserjég, de nem tudom, mennyire kellemes a fürdőzéshez.
- Néha jobb is - vonom meg a vállam, ahogy Adriant követve kibújok a cipőmből, belehelyezem a zoknim, majd az övéi szomszédságába helyezve őket helyet foglalok a stégen. - Na és melyik a kedvenc helyed ezek közül, van egyáltalán?

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 17. 00:19 Ugrás a poszthoz

Melissa Von


- Mikor nincs igazad? - kérdezek vissza nevetve, ha már ennyire határozott egyéniséggel van dolgom. Oké-oké, én aztán tényleg hiszek neki. Az a biztos, ha tanulok, mert akkor nem ér meglepetés a feladatlapon, de azért majd igyekszem nem éjszakákba nyúlóan görnyedni a jegyzeteim fölött, hogy Várakozáson Felüli helyett Kiváló érdemjegyet szerezzek. Annyit nem érnek ezek, amíg nem jutok el a nagybetűs vizsgákig. Kivételes tárgyak persze akadnak, de azokra meg nem kell annyit tanulni.
- Nem akarsz felmenni a gyengélkedőre? - húzom el a szám, miközben a lány bokáját nézem. Sokszor van, hogy mozgatással csak rosszabbat teszünk, talán pont a ficamnál, de nem vagyok gyógyító. - Viccelsz? Nem hagylak faképnél, lassan úgyis befejeztem volna. Most fontosabb az, hogy helyrehozzuk a sérülést. Tudsz valami varázslatot esetleg? Nem jut eszembe semmi, ami erre lenne jó... - pedzegetem nemlétező szakállamat.
Ha a csontja tört volna el, vagy ha nyílt sebet kapott volna, akkor más lenne a helyzet. De így melyik amatőr pálcaforgató tudja, hogy mégis mit alkalmazzon? Ha fel kell őt kísérni, akkor jó is, hogy nincs egyedül, én szívesen elmegyek vele. Inkább kérdezzen utána a javasasszonynál, minthogy az állapota csak rosszabbra forduljon. Viszont ha fájdogál a lába, jobb lenne mindenfajta mozgást felfüggeszteni.
- Nézd a jó oldalát, legalább nem a kezeddel történt valami. Vizsgázni még vizsgázhatsz így - próbálom felvidítani, ha esetleg elkeseredne a baleset miatt.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 18. 19:50 Ugrás a poszthoz



Még mindig nem érkezett meg a rendelésem a könyvesboltba, pedig napok óta arra várok, hogy végre elmehessek érte. Nyelvkönyveket szeretnék venni, hogy legalább alapszinten megismerkedjek a magyarral. Vizsgák közötti levezetésképpen töltögetném a munkafüzet feladatait, de elsősorban hazavinném magammal a szünetre. Jövőre talán már fogok tudni makogni valamennyit, ha kitartó vagyok.
Kissé csalódott arccal hagyom el a boltot, s fordulok vissza a kastély felé. A cukrászda kirakata előtt elloholva megtorpanok, mert most nincs akkora tömeg odabenn. Végre megkóstolhatnám azt a csokitortát, amit a múltkor kinéztem magamnak. Kapva az alkalmon, lenyomom a kilincset és lelkesen a pult előtt termek. Nem drága, ennyi jár. Már a múltkori süti is nagyon ízlett, ez se lehet olyan tré.
Leülök az egyik kétszemélyes asztalhoz, ahová remélhetőleg pillanatokon belül kihozzák a kért finomságot. Jut eszembe, egy pohár limonádét is kértem mellé.
Hátradőlök a székemen, a várakozás alatt pedig végigpásztázom az üzlethelyiséget. Csinos, ahogy eddig is, sok változás nincs a legutóbbi látogatásom óta, talán a sütemények sorrendjét variálták meg a polcokon. A vendégek közül látok pár családot, középkorú boszorkányt és varázslót, valószínűleg falulakók, akiket még nem ismerek. Aztán megakad a szemem egy lányon. Ő az a prefektus, aki fogadott az érkezésemkor. Vajon emlékszik még rám? Elvigyorodom, majd megpróbálok neki akkor integetni, amikor nagyjából errefelé néz. Nem ülünk egyébként messze egymástól, de nem merem elhagyni a helyem, lehet vár valakit, addig meg az enyémet foglalnák el.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 18. 20:37 Ugrás a poszthoz



Megkönnyebbülve sóhajtok fel, a lány ugyanis szinte rögtön észreveszi a kézmozdulataimat. Kínos lett volna, ha tovább kell hadonásszak, bár az alacsony vendégszám miatt kevesen lehettek volna szemtanúi. A következő pillanatban már fel is kerekedik a helyéről, hogy átköltözzön a sajátomhoz. Úgy látszik, hogy nem csak akkor volt kedves, amikor a kötelezettségeit kellett teljesítenie.
- Szia! Persze, ülj csak le nyugodtan. Nem várok senkit - mutatok a szemközti szabad székre. - Te is egyedül vagy?
Őszintén örülök, hogy újra találkozhatok vele. Csomó minden történt velem az elmúlt hetekben, amióta becsatlakoztam a suliba. Lenne mit mesélni bőven. Aztán meg kell tanulni értékelni az ilyen alkalmakat, amikor csak úgy gondtalanul beszélgethetsz valakivel. Pár napon belül esedékes az első vizsgám, úgyhogy most tanulás lenne ezerrel, de egyszerűen muszáj némi szünetet is tartanom.
- Mi újság veled? - kérdezem, majd a kiérkező pincérlányra pillantok, aki épp a legjobbkor érkezik meg a kívánt rendelésemmel. Egy mosoly kíséretében megköszönöm a kiszolgálást, aztán megragadom a villám és lecsípem vele a tortám végét.
- Klassz, hogy egy ismerős arcba botlottam. Próbálok egyébként egyre több embert megismerni, nem is haladok szerintem olyan rosszul. Sajnos mostanában mindenki inkább a könyvtárban tanul, vagy nem nagyon mozdul ki az idő miatt, úgyhogy néha nehéz a barátkozás - merengek el a szomorú tényen egy szájhúzás kíséretében, majd egy újabb falatot tolok a számba.

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 18. 21:24 Ugrás a poszthoz



- Ismerős, velem is ez a helyzet. Csak engem meg a csoki hozott be ide - nevetek fel, és ha jól érzem, a fogaimon is maradhatott némi a sütiből, de nem nagyon zavartatom magam emiatt. Alíz mondjuk iskolaelső volt, ő megteheti, hogy nyugodt szívvel ücsörög itt akkor, amikor mások vért izzadnak odafenn, de erre a kis időre talán én is lazíthatok valamennyit.
- Képzeld, el akarok majd kezdeni magyarul is tanulni, hogy ne kelljen mindig a fordítóvarázslatokra támaszkodnom. Érdekel ez az ország - árulom el neki lelkesen. - Ja, jó lenne hazautazni, a bátyám is otthon lesz. Szerintem lesz családi nyaralás, meg dolgozni is akarok valamit, hogy legyen zsebpénzem. Ilyenek... És neked? - persze tudom, hogy addig még meg kell írnom a vizsgákat, de már most nagyon jólesik ezekről álmodozni. Óráról órára pattannak ki a fejemből az ötletek, amelyek többségét azon nyomban elfelejtem, de azért akadnak rendesen, amiket megjegyzek és akár meg is valósíthatom őket, mert reálisnak tűnnek.
- Nagyon szuper, most költözöm be a szobámba. Mindenki jófej, a házvezetők is kedvesek, tök jó a körlet. És eddig egyszer sem tévedtem el a kastélyban, szóval megjegyeztem a dolgokat, amiket mondtál - mosolyodom el.
Ügyelek arra, hogy ne egyem meg túl hamar a tortát, ezért kortyolok párat a limonádémból is. Aztán eszembe jut valami, pont a lánnyal kapcsolatosan. Már régebb óta gondolkodtam a témán, de csak most találkoztam vele ahhoz, hogy meg is tudjam kérdezni.
- Amúgy azt hiszem, láttam a neved az egyik szakköri listán. Talán jóslástanból, vagy hülyeséget mondok? - igen, az ő nevét ismertem fel egyedül, és ha a tanteremben ki van függesztve a faliújságra, akkor csak nem lehet nagy titok tagnak lenni.

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 18. 22:23 Ugrás a poszthoz



Most már tényleg nincs olyan terület, amiben ne tudna valamilyen módon segíteni. Főnyeremény a lány, de ezt azért nem árulom el neki. Nem mintha attól tartanék, hogy elbízná magát a szavaimtól, csak kimondva olyan nevetségesen hangzana.
- Legközelebb a tiédet is megkóstolom - szemezek a citromtortájával. Ha párhuzamosan szúrom ki, lehet nem tudok dönteni a kettő közül. Ezúttal elég célirányosan adtam le a rendelést, pedig sokat szoktam töprengeni a választás előtt, márpedig itt aztán van miből válogatni.
- Legalább ragad rám valami, amikor itt vagyok. Így biztos könnyebben fog menni. De igen, mondják, hogy nem lesz egyszerű... - vonom meg a vállam a mondatai után. A horváton és az angolon kívül csak a németet ismerem hozzávetőlegesen, és persze a legtöbb szláv nyelvvel alapvetően nem lenne bajom, de ilyen az én formám, a magyar környezet jutott nekem, nem pedig az előbbiek.
- Azért itt se lehet olyan rossz, hé. Sokan maradnak? - próbálom vigasztalni, ha esetleg szomorú lenne amiatt, hogy lehet itt kell maradnia a nyárra. Lényegében sok erre a lehetőség az év minden napján. És mintha azt mondta volna korábban, hogy nagyon szeret itt lenni. Aztán ki tudja.
- Még mindig nem sikerült választanom - rázom meg a fejem. - Jóstanonc? - kérdezek vissza, jól elnyújtva a kérdést. - Akkor... te látod a jövőt? A szakköre csak a képességbirtokosok járnak, nem? Vagy nekem is menne ez a dolog? - nagyon izgatott leszek, még a villám is lerakom egy ideig. Annyira még nem figyeltem az órákon, hogy pontosan tudjam a menetét.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 19. 21:33 Ugrás a poszthoz



- Jaj, nem úgy értettem! - tiltakozom az akció ellen, ám az átkerülő tortaszeletre nézve hamar megadom magam. Hogy kvittek legyünk, és mivel erősen illik ilyenkor, egy villámgyors mozdulattal én is csippentek egy kóstolóra való adagot a sajátomból, majd átpakolom a tányérjára, remélhetőleg úgy, hogy ne legyen ideje elutasítani.
Látszólag nagyon bánthatják őt a nevelőanyjával kapcsolatos dolgok. Egy kissé zavarba is jövök a téma miatt, hiszen mit is tudnék rájuk mondani? Nem szeretnék a magánéletében turkálni, de nem tudom megállni, hogy ne kezdjek el tovább tapogatózni, hiszen ha elengedem a fülem mellett a problémáit, még megsértem, és amúgy sem ilyen vagyok.
- Néha haza is kell menni. Én szeretem a változatosságot - bólogatok egyetértően. - Nélküle nem tudsz otthon lenni? Meg akkor ő hivatásos táncos?
Elég rosszul hangzik, hogy nevelőanyja van. Kíváncsi vagyok, hogy mi történhetett az igazi szüleivel, de félek erre rákérdezni. Amúgy is bánja, hogy elkezdett mesélni nekem a magánéletéről, pedig nem vagyok pletykás, nyugodtan megoszthatja velem a problémáit. Legalább látom, hogy ő is egy ember, és hogy több van a prefektusi jelvény mögött, mint puszta formalitás.
- Nem terhelsz - vágom rá. - Őszintén sajnálom, hogy ez van. Remélem minden jól alakul majd - biztatom, bár szavaim valószínűleg nem sokat érnek.
Nagyon durva lehet ez a képesség! Nem is néztem volna ki belőle. Egy pillanatig magam elé meredve gondolkodom, hogy birtokában vagyok-e bármiféle futurisztikus képességnek, majd némi csalódottsággal megrázom a fejem.
- Nem tudok róla, hogy lenne. Pedig biztos király lehet! Az enyémet is meg tudod álmodni? - kérdezem csillogó szemekkel, már-már kérlelve őt, hogy ha igen, mindenképpen vessen be mindent az ügy érdekében.

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 19. 22:24 Ugrás a poszthoz



- Mondtad már neki, hogy szeretnél vele több időt eltölteni? - teszem fel a kérdést. - Hogy érted, hogy itt maradni? A faluba költöznél? Végleg kivonnád magad a muglik közül?
Remélem vannak olyan kapcsolatban, hogy meg tudják ezt beszélni egymással. Sajnálom, hogy most ilyen problémák gyötrik, és nehéz elfogadnom, hogy nem nagyon szólhatok bele. Sosem könnyű elmondani a szüleinknek, hogy mit szeretnénk valójában. Én is hiába győzködtem őket, hogy maradjak a Herzbergben, mert ott éreztem jól magam. Mégis valahol erről szólhat a felnőttek élete, hogy egyre többször mondanak ellent, s állnak ki a saját igazukért, ha tudnak.
- A szüleim rettentően elfoglaltak. Nincs mindig idejük rám... De legalább a szomszédban dolgoznak, úgyhogy ha olyan van, át tudok menni hozzájuk, meg legalább tudom, hogy közel vannak - osztom meg vele a saját helyzetem, miközben az ő átadott citromtorta-szelete, plusz egy újabb csokifalat landol a hasamban.
- Akkor te nem használsz jósgömböt, se kártyát? Csak álmok vannak, amik mindig teljesülnek? - kérdezek vissza. - Lehet, hogy nagyon rá kell koncentrálnod az adott személyre. Mi lenne, ha adnék egy tárgyat, ami az enyém, és majd megpróbálsz mindig arra gondolni. Vagy tedd be a párnád alá, hátha előidézheti az álmokat! Nagyon rossz ötlet? - húzom el a szám, miután megpróbáltam segíteni neki. Azt azért jó hallani, hogy mindenképpen szól majd a velem kapcsolatos látomásairól, de gondoltam megpróbálok segíteni neki. Szerintem simán lehetséges, hogy így kell megálmodni mások jövőjét. Elkezdek a zsebeimben turkálni, hogy találjak valami használhatót.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 20. 14:53 Ugrás a poszthoz

Melissa Von


Szinte alig ismerem a lányt, mégis kellemetlen érzés fog el, hogy látnom kell a fájdalmát. Valószínűleg nem a gyógyítói hivatás a nekem való. Hiába futtatom végig az agyamban az összes eddig tanult varázsigét - sőt még azokat is, amelyekről csak a könyvekből hallottam -, egyszerűen nem jut eszembe semmi használható, és ez feltehetőleg nem csak a stresszhelyzet miatt van.
Ha bűbáj nem is, bájital akadna a tarsolyomban, ami csillapíthatná a fájdalmát, illetve talán segítené őt a hamarabbi felépülésben. Ezt azonban érthető okokból nem tudom neki most prezentálni, nem hordok magammal elsősegélypakkot. A legegyszerűbb megoldásnak a gyengélkedő tűnik.
- Jobb lenne, ha felmennék szólni valakinek - állapítom meg. - Vagy segítek feljutni, még belém is kapaszkodhatsz közben! - győzködöm arról, hogy inkább tartsak vele, mintsem magára hagyjam.
Kissé elhúzom a szám, amikor közli, hogy nyugodtan távozhatok. Nem vagyok az a fajta ember, aki ilyenkor tiszta lelkiismerettel csak úgy kifarolna a teremből. Szeretném tudni, hogy minden rendben lesz-e vele, hiszen ha útközben esik baja azért, mert magára hagytam, akkor sokáig gyötörne a bűntudat. Ezért némi csalódottsággal az arcomon megmakacsolom magam és úgy döntök, hogy mindenképpen mellette maradok.
- Induljunk - tanácsolom, miközben végzek némi nyújtómozdulatot, hisz mégiscsak lefutottam pár kört, nem jó hirtelen megszakítani a testmozgást. Próbálom betájolni magam, hogy a teremhez képest hol található a gyengélkedő. Remélem nem tévedünk majd el útközben. Céltudatosan indulok el a kijárat felé.
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
RPG hsz: 113
Összes hsz: 243
Írta: 2017. augusztus 20. 16:34 Ugrás a poszthoz



- Egyszer muszáj lesz leülnöd vele - jegyzem meg halkan. - Ha jól értettem, akkor ő nem boszorkány. Biztos megérti majd, hogy így döntöttél. Szerintem jó, ha az álmaidat követed. És gyakran meglátogathatod, ha hiányzik.
Sóhajtok egyet. Ha ennyire elfoglalt, akkor az, hogy Alíz otthon van-e vagy sem, igazából nem sokat számít. Ezt bizonyára a nevelőanyja is belátja majd. Néhány éve nekem is nehéz volt hozzászoknom ahhoz, hogy a bátyám bentlakásos iskolába költözött. Aztán én is elmentem otthonról, és azóta csak a szünetekben járunk haza. Egyelőre jó így, apa és anya is tudja, hogy ez az élet természetes velejárója, előbb-utóbb mindenki megy a saját céljai után.
- Eredetileg botanikusok - mesélem teli szájjal, majd néhány rágás után nyelek egyet, s csak azután folytatom. - De most már elsősorban fogadó-tulajdonosok. Nagy múltú családi vállalkozás. Nyáron a tenger miatt csak úgy hemzsegnek a vendégek - gondolok bele az előző évek forgatagába, némi mosollyal az arcomon. Alig várom, hogy idén is visszamehessek, évről-évre többet bíznak rám ugyanis a vezetésből. Már volt, hogy én vezettem a vendégkönyvet!
- Mármint szeretnéd, ha befolyásolni tudnád mások jövőjét, vagy csak igyekszel jókat álmodni? Mondjuk valahol majdnem ugyanaz a kettő... - vakarom meg a fejem a hangosan gondolkodás után. - Én is sokszor vagyok kialvatlan, ha előzőleg felbosszantanak, vagy csak aggaszt valami - vágom rá némi együttérzéssel.
Összecsapom a tenyerem, ám a zsebeimben való kotorászás után csalódottan kell felnézzek a lányra, nincs nálam ugyanis semmi odaadható, legalábbis nem olyan, ami nagyon személyesnek minősül. Márpedig az lehet az igazán hatásos tárgy!
Félve nyúlok a csuklómhoz, hogy óvatosan lehúzzam magamról a karkötőmet. A búcsúpillantás után át is nyújtom a lánynak.
- Ez az egyik kabalám. Még apáéktól kaptam. Megkérhetlek, hogy nagyon vigyázz rá? Azt hiszem kibírok nélküle pár napot, bár kétségkívül érzés szokatlan lesz. Mindenképp valóra válik, amit látsz? Mondj pár korábbi példát! - kértem, hisz tudni akartam, mire számítsak.


Bagolykő Mágustanoda Fórum - Andrej Scotti összes RPG hozzászólása (82 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel