28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Brigitta Hanna összes hozzászólása (30 darab)

Oldalak: [1] Le
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 1. 15:14 Ugrás a poszthoz




Íme, eljött az új év is, ami számomra egy új kezdetet jelentett. Napok óta gyomorgörcsöm van, túlságosan is izgulok, egyszerűen minden miatt. Amióta otthagytam a Roxfortot, minden olyan szokatlan. Persze, mélyen magamban folyton mondogattam, hogy minden rendben lesz, nincs okom izgulni, de mivel általában sosem hallgatok magamra, hatástalan volt minden próbálkozásom. Anyáék elkísértek az új iskolám kapujáig, majd elbúcsúztunk, utána pedig beléptem. Gyorsan beosztottak egy házba, utána pedig mire észbe kaptam, már a házam körletében voltam, és beköltöztem az egyik szobába.
Jó volt az este, végre ki tudtam aludni magamat, viszont reggelre egy csillapíthatatlan felfedezés vágyat éreztem. Felöltöztem, majd elhagytam a Navine körletét. Hatalmas ez a kastély, mindenképpen körül akartam nézni! Elindultam felfelé egy szimpatikus lépcsősoron, majd kijutok ahová jutok. Nem féltem attól, hogy eltévedek...Illetve, ha még is megtörténne, majd elkezdek kiabálni. csak meghallja valaki. Hirtelen a lépcsőknek vége lett, majd magam előtt egy lánykát láttam, aki egy festmény előtt állt, ami hirtelen kinyílt, mögötte pedig valami sötét, de még is vonzó helyiség volt. Nekifutottam, és még időben beértem a helyre, utána csukódott csak be a festmény. Ez biztos nem tetszett neki, de majd később kiengesztelem. Tényleg, hogyan lehet kiengesztelni a festményt? Mindegy, ezen ráérek még agyalni. Mire körbenéztem az előbbi lány ugyan már eltűnt, úgyhogy egyedül ácsorogtam, egy mondhatni, mesés helyen. Olyan volt, mintha egy erdőben lettem volna, de még is minden tele volt könyvekkel. Imádok olvasni, úgyhogy azt hittem ott helyben elájulok. Ha tehettem volna, legszívesebben ugrálni kezdtem volna a boldogságtól, így neki indultam, és befordultam az egyik sorba. Fogalmam se volt, hogy mit is keresek, csak kihúztam egy szimpatikus könyvet, majd körbenéztem. Túl nagy volt a csend. Kisétáltam a sorból, majd ismét megpillantottam, az előbb látott barna lánykát. Olvasott. Semmi kedvem nem volt megzavarni, így nem túl közel de nem is túl távol, leültem, és kinyitottam a kezemben lévő könyvet. Lapozgatni, és elemezgetni kezdtem. Sárkányokról szóló könyv volt. A kedvenceim. Komolyan, ha otthon lehetett volna egy sárkányom, akkor biztosan tartottam volna legalább hármat, ezt bárki elmondhatja rólam. Felsóhajtottam, hátradőltem a székemben, majd elmerültem a könyvben...
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. január 21. 17:06
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 12:54 Ugrás a poszthoz

Na, hát akkor ide is benézek  Smiley
Új husi a láthatáron *-* Cheesy
Miújság errefelé? Smiley
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 13:08 Ugrás a poszthoz

Örülök, hogy van aki örül nekem  Cheesy  Rolleyes
Ja, amúgy üdv mindenkinek  Cheesy
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 13:10 Ugrás a poszthoz

A mai nők sajnos nem szeretnek osztozkodni, ( tisztelet a kivételnek  Cheesy ) főleg nem férfiakon, szóval...nem is tudom  Cheesy
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 13:14 Ugrás a poszthoz

Brigi, Gitta, Hanna...bármire hallgatok, sőt, ha kell még új beceneveket is ki lehet nekem találni  Cheesy
Óóhaa...Hát, Viktor, sok sikert hozzá, hogy találj ilyen nőket. Ha sikerült, esküszöm meghajolok előtted, és gratulálni fogok  Cheesy
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 13:18 Ugrás a poszthoz

Na, akkor jó  Cheesy Ha kell, én még az angyalbögyölősmókusbucira is hallgatok  Cheesy
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 13:23 Ugrás a poszthoz

Buci vagy Bubu *o* Ez milyen aranyos ^^ Köszönöööm  Angel
Viktor, most meg fogsz ránk haragudni?   Rolleyes
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 13:30 Ugrás a poszthoz

Hableány? o.O Azokat szeretem Pirul
Na, milyen gyorsan összepakoltál o.O Itt ne hagyj minket  Cheesy Hát mi lesz velünk?!
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 13:34 Ugrás a poszthoz

Én nem nyilatkozom, hogy szeretek-e osztozkodni, avagy sem. Mondjuk, nem is tudom, hogy én benne vagyok-e abban a bizonyos "szép nők" listájában  Rolleyes  Cheesy

Nem gond az  Cheesy Mondjuk rám nem is biztos, hogy ki lehet találni valami fantáziadúsat. Túl sablonos és unalmas vagyok...  Sad  Cheesy
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 13:38 Ugrás a poszthoz

Ohh, hát akkor szia ^^  Kiss

Értettem főnök! ^^
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 14:03 Ugrás a poszthoz

Óóóóó, ez micsoda megtiszteltetés nekem *-*  Rolleyes

Akkor pakolj ki gyorsan  Tongue Nem mész te sehova, punk-tum  Tongue  Cheesy
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 2. 14:48 Ugrás a poszthoz

helyes-helyes Cheesy
öhm, illetve, nagyon örülök neked  Angel
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 7. 20:16 Ugrás a poszthoz




Odakint lehűlt az idő, és már rég besötétedett. Utálom a télben, hogy olyan hamar lesz sötét. Na meg persze az sem a kedvencem, hogy túlságosan is melegen be kell öltöznünk, akárcsak egy kis eszkimó. Nem érzem jól magamat vastag ruhákban, de ha nem akarok több hónapos megfázást, talán egy kis tüdőgyulladást, kénytelen vagyok engedelmeskedni annak, amit az időjárás megkövetel.
Pár napja vagyok csak itt, a Bagolykőben. Még mindig szokatlan, a Roxfort után. Ott valahogy teljesen mások az emberek, talán egy picit még beképzeltebbnek is tűntek. Lehet ez azért van, mert az övüké a legnépszerűbb iskola, ki tudja. Mióta itt vagyok, felfedeztem már pár helyet, de tudtam, hogy korántsem az összeset. Egyik rossznak mondható tulajdonságom, hogy túlságosan is kíváncsi vagyok, még akkor is, mikor éppen a popsimon kellene maradnom. Sosem tanulok az elkövetett hibáimból. Kezelhetetlen vagyok. Igen, ezeket sokszor megkaptam már, és nem csak az édes, és drága szüleimtől, hanem a környezetemből sok mindenkitől.
A szobámban ültem, és csak néztem ki a fejemből. Semmi jobbat nem tudtam csinálni, meg amúgy is, az elmúlt pár napon eléggé zsúfolt, fáradt is voltam. Ideje volt egy picit sétálni, kiszellőztetni teljesen a fejemet, utána pedig esti nyugovóra térni. Rendesen felöltöztem, hajamat a tükör előtt elfogadhatóra igazítottam, majd kiléptem a szobámból, majd pedig a Navine körletéből. Elindultam valamerre, voltaképpen fogalmam sem volt, hogy merre, csak épp arra, amerre vitt a két pici lábam. Szembejött velem pár, számomra eddig még ismeretlen diák, arcukat próbáltam megjegyezni, ők viszont egyelőre csak méregettek engem. Ennyire feltűnő lenne, hogy új vagyok? Vetettem feléjük egy halovány mosolyt, hiszen én azon a véleményen vagyok, hogy az első benyomás mindig a legfontosabb, és szerintem ha valaki rámosolyog egy vadidegenre, az vagy hülyének nézi, vagy akár egy ember napját is fel lehet vele dobni. Továbbhaladtam, mikor is mire magamhoz kaptam, már egy hatalmas kapuval találtam szembe magamat, amin szinte gondolkodás nélkül benyitottam, nem is tudva mi fog rám várni, odabent. Bátor lány vagyok ám, jöjjön aminek kell! Szememmel azonnal körbenéztem. Közepén egy csodaszép szökőkút volt, kicsit hátrébb pedig már valamiféle rét féleség volt látható. Engem egy botanikus kertre emlékeztetett, pedig annyira nem is hasonlított rá. Tetszett. Lassan, odasétáltam a szökőkúthoz, majd leültem a szélére, és nézelődni kezdtem. Egyedül.
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. január 21. 17:08
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 11. 20:18 Ugrás a poszthoz




Nagyon csendes volt minden, lassan már kezdett számomra ijesztővé válni a helyzet. Úgy éreztem magam, akárcsak egy horror filmben, de mikor diákok hangját hallottam a folyosóról beszűrődve, megnyugodtam. Sóhajtottam egyet, majd ismét a bejárati ajtó felé pillantottam, ugyanis kinyílt, majd belépett rajta egy fiú. Nem ismerek még senkit, az arcmemóriám pedig pocsék, így hát még azt se állíthattam biztosra, hogy arcról ismerős. Nem nagyon foglalkoztam vele, inkább visszatekintettem a szökőkútra. A következő pillanatban már az előbb említett fiú ott állt mellettem, és megszólalt. Hirtelen történt minden, így én, mondhatni ijedtemben felpattantam a szökőkút széléről. Alaposabban szemügyre vettem a fiút, addig még csak meg se nyikkantam. Arcomra egy halovány mosoly települt, majd megköszörültem a torkomat, és kiagyaltam valami elfogadható választ.
- Sajnos nem volt senki, aki velem jött volna, így hát jöttem egyedül. Mondtam, majd kissé szomorúan vállat vontam, bár ezzel azt akartam kifejezni, hogy ne is foglalkozzon velem, már megszoktam, hogy a legtöbb dolgot egyedül kell elintéznem.
- Szeretem az esti sétákat. Tettem hozzá, bár nem is tudom pontosan, hogy miért. Na mindegy is, így legalább a fiú most kapott egy pontos képet arról, hogy miért is vagyok itt.
Kezemet a zsebembe vágtam, hirtelen nem tudtam, most mit is kellene mondanom, de szerencsémre a fiú törte meg ismét ezt a röpke csendet, mire én szinte villámgyorsasággal adtam választ.
- Egyáltalán nem zavarsz. Sőt, inkább örültem is neki, de jobbnak láttam, hogyha ezt nem említem meg. Még a végén valami dilis, nyomulós lánynak nézett volna. Utálok egyedül lenni, bár lehet, hogy ezt már a tekintetemből, illetve a magatartásomból a fiú le is vette. Sóhajtottam egyet, majd lassan visszaültem a szökőkút szélére, és onnan pillantottam fel a fiúra. Pár percig csak nézelődtem, majd bátorkodtam megszólalni.
- Na és te? Mi járatban? Kérdeztem, egy apró mosollyal az arcomon, ami már szinte odanőtt. Miért is mosolygok én mindig, ha valaki szóba áll velem. Azt hiszem erről is le kellene szoknom, bár vannak olyan emberek akiknek az első benyomás a legfontosabb, és ha mosolygunk, az egy jó pont.
- Amúgy, Brigi vagyok. Vagy Gitta. Rád bízom. Mondtam, majd a fiú felé nyújtottam a kezemet, bemutatkozás képpen.
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. január 21. 17:08
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 21. 17:01 Ugrás a poszthoz




Elképesztően fáradt napokat, sőt, heteket tudhatok magam mögött. Sok mindent be kellett pótolnom, nem akartam, hogy ha valamelyik tanórán netán felszólítanak, nem tudok semmit, és ott helyben kelljen elsüllyednem. Oké, persze, nem mintha akkora "stréber" lennék, hogy csak a tanulásnak élek, de utálom a megaláztatást, így hát...jobb félni, mint megijedni.
Most is az egyik könyvem felett görnyedtem, szemeim már kezdtek lecsukódni, mikor megráztam fejemet, becsaptam a könyvet, és feltápászkodtam a székemről. Felsóhajtottam, mikor kitekintettem az ablakon, és megláttam, hogy a nap lassan kezd felkelni. Ez azt jelentette, hogy egész éjjel le se hunytam a szememet, tehát a mai nap folyamán biztosan használhatatlan leszek. Eleve az szoktam lenni ha kb. 7 óránál kevesebbet alszok, mi lesz velem ezek után?!
Átöltöztem egy kicsit kényelmesebb ruhába, majd elhagytam a már jól megszokott kis kuckómat. Eleget bámultam azt a 4 öreg és fehér falat, napokig. Kezdett már unalmassá válni. A folyosók kihaltak voltak, semmilyen hang, vagy nesz sem szűrődött ki az ajtók mögül. A kastély még aludt, úgy nézett ki csak én voltam az a hülye, hogy ilyen korán, hajnalban, sétára indultam. Gondoltam folytatom a kastélyban a kis felfedezőtúrámat, hiszen amióta itt vagyok, elég komolyan ügyködöm ezen, bár egyelőre még nem túl sok sikerrel, de nem adom fel. Miért is tenném? Mondjuk, ha minden jól megy még itt leszek egy pár évig, szóval ráérnék, de ha elhalasztanám, az nem én lennék. Én minden jót rögtön elsőre eljátszom, későbbre meg persze nem marad semmim. Hihetetlen egy nőszemély vagyok! Sokszor próbáltam már megváltozni, megkeresni és magamba "építeni" azokat a tulajdonságokat, amik a legjobbak, de sosem sikerült. Igen, most már hivatalosan is javíthatatlan vagyok.
Észre sem vettem mennyire elkalandoztak a gondolataim, már csak akkor kaptam észbe mikor egy ajtó előtt álltam. A lábam csak ment a maga útján, az agyam pedig kikapcsolt ez alatt a kis út alatt. Felsóhajtottam, majd körülnéztem, nem is tudom miért, hiszen tisztában voltam vele, hogy senki sehol. Nem tudtam mi vár rám az ajtó mögött, mivel mikor hallgatózni kezdtem, semmit sem hallottam odabentről. Nem tétováztam sokáig, pár másodperc múlva nyeltem egyet, majd lassan benyitottam. Egy aranyos kis rendezett szoba tárult elém, tele párnákkal és fotelokkal. Mikor beljebb léptem, a szoba falainak színe fehérről átváltozott olyanná, akár a tűz vagy egy gyönyörű szép naplemente. Minden pirosban, narancssárgában és rózsaszínben pompázott, majd halk gitárpengetésre lettem figyelmes. Azt se tudtam hirtelen, hogy ki vagyok és hol is, annyira elbűvölt a hely szépsége. Teljesen ellazultam, csak bámultam a falakat, ahogy színei ide-oda cikáztak, mikor is szinte majdnem felbuktam valakiben. Így jár az, aki nem néz az orra elé. Tehát Én. Kissé megrémültem, mikor is a falak átváltottak feketére és zöldre, majd mikor összeszedtem magamat, és megnyugodtam, minden visszaváltott a tüzes hangulatra. Magam elé pillantottam, hogy jobban szemügyre vegyem kinek vagy minek ütköztem neki, mikor is egy fiút láttam. Ő is ugyanúgy el volt ámulva a szobától mint én, legalábbis ezt olvastam le az arcáról.
- Jajj, ne haragudj! Kértem bocsánatot gyorsan, remélve, hogy nem zavartam meg nagyon. Tudtam, hogyha a fiút épp rossz pillanatában kaptam el, vagy épp megzavartam a relaxációját, akkor valószínűleg nekem fog ugrani, de reménykedtem. Mégpedig abban, hogy ha kiabálni kezd, akkor hagy a fejemen pár hajszálat. Arcomon látszott a megbánás, és egy kis izgalom is, hogy elfogadja-e a fiú a bocsánatkérésemet, avagy sem.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 21. 17:24 Ugrás a poszthoz




A fiú szerencsémre elfogadta a kezemet, így meg is ejtettünk egy gyors kézfogást, majd mikor megszólalt, önkéntelenül is elmosolyodtam. Fogalmam sem volt arról, hogy miért, de mikor jobban belegondoltam, rájöttem. Tetszett a hangja. A vigyor levakarhatatlanná vált az arcomon, így is válaszoltam neki.
- Pedig jobb lesz ha elhiszed, hiszen nem akadt senki. Igen, új vagyok. Vallottam be a fiúnak, kíváncsian várva mit fog hozzá szólni. eddig mindenki elég méregetően nézett rám, mintha azt gondolnák magukban, hogy én vagyok az új hús, akit hamarosan ki fognak készíteni. Mondjuk, egyelőre még nem ért semmilyen bántalmazás, nem tudom mire várnak még, ha tényleg így gondolják.
- Új, de másodikos. Amúgy, ennyire látszik? Helyesbítettem, majd feltettem egy gyors kérdést. Úgy látszik, hogy akik már régóta ide járnak, nagyon megjegyzik az összes diák arcát, és ha a tömegbe bekerül egy újabb arc, azt azonnal kiszúrják. Nem tudtam, hogy ilyenek az itteni emberek, de ahhoz képest, hogy ezt most ilyen furcsának tartom, tudom, hogy pár év múlva én is pontosan ugyanilyenné fogok válni. De nem félek tőle, állok elébe. Másokkal ellentétben szeretem a változásokat, örülnék ha egy picit megváltozhatnék. Sokan azt vágták régen a fejemhez, hogy kibírhatatlan és túl furcsa vagyok, jobb lenne ha megváltoznék. Azóta igyekszem, hogy kielégítsem az igényeiket.
A fiú is közölte velem mit csinál ilyen későn idekint, amin ismételten csak elmosolyodtam, majd mikor elárulta a nevét, a lelkem valamiért megkönnyebbült. Mintha már régóta esedeztem volna a nevéért. Kicsit jobban szemügyre vettem, mivel eddig annyira pörögtem, hogy erre még nem is volt lehetőségem. Kicsit idősebb volt mint én, legalábbis nekem ez tűnt fel, na meg persze igazán jóképű. Az efféle gondolatokat mindig magamban tartottam, amióta egyszer, mikor kimondtam egy ilyet, rosszul sült el. Egy jó tulajdonságom, tanulok a hibáimból. Na meg persze nem akarom megalázni magamat.
A fiúnak is ugyanúgy két neve volt, mint nekem, ami nagyon megtetszett, és ez látszott is rajtam.
- Rendben, akkor...hmm..Máté leszel! Gyorsan kellett döntenem, mivel mindkét név tetszett, de nem nagyon akadtam fent ezen. Nem életem döntését kellett meghoznom. Alig telt el pár másodperc, amíg csend volt, Máté megtörte azt, kérve, hogy meséljek magamról. Hangosan felsóhajtottam, majd elejtettem egy halk kacajt, e közbe pedig igyekeztem összeszedni a gondolataimat.
- Hát, nem vagyok valami érdekes egy személyiség, de remélem azért így is le tudlak kötni. Valamennyire. Túlságosan is őszinte vagyok a mai este. Meg kellene tanulnom, hogy mindent kétszer is átgondolok, mielőtt kimondanám. Köhécseltem egyet, kettőt, majd nekiláttam elmesélni életem kis, és felettébb sem extrém történetét.
- Nemrég érkeztem ide, a Roxfortból jöttem át. Másodikos kis Navines csöppség vagyok. Mondtam nevetve, a csöppség szó miatt. Utálom, ha kislánynak állítanak be, így magam sem tudom miért mondtam ezt a szót, de persze, most már mindegy is. Egy percre elhallgattam, mivel nem tudtam Máté, tulajdonképpen mire kíváncsi. Kérdően, de egyben bizonytalanul is néztem rá, remélve, hogy ebből az arckifejezésből rájön, hogy fogalmam sincs mit kellene most mondanom. Ismét köhécseltem egy kicsit, majd inkább váltottam, egy halovány, de édes mosollyal az arcomon.
- Most inkább mondj valamit Te magadról.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 26. 16:03 Ugrás a poszthoz




Szinte már visszafojtott lélegzettel álltam a fiú előtt, várva a csodára. Egyikünk se szólalt meg, egy kis ideig csak bámultunk egymásra, ami kezdett kínossá, de egyben ijesztővé is válni. Megköszörültem kicsit a torkomat, mikor is a velem szemben álló is kicsit észbe kapott, majd hagytam, hogy ő törje meg a csendet. Az Én torkomon egy értelmes szót se tudtam volna kipréselni. Nem történt tehát semmi baj. Lelkemről egy hatalmas kő zuhant le, amire nem tudtam magyarázatot adni. Ő is csak egy ugyanolyan ember, mint bárki más a kastélyba, miért paráztam rá ennyire, hogy netán nem bocsájtja meg a kis koccanásunkat? A tekintete folyton rajtam volt, egyszer sem tévedt el sehová, amitől arcomon megjelent egy kis pír, de igyekeztem minél hamarabb elhessegetni azt. Ekkor, a fiú elsétált a fotelok felé, ahol leült, majd feltett egy kérdést. Pár másodpercig haboztam, hirtelen nem tudtam, mi is lenne erre a jó válasz, de vettem egy mély levegőt, majd rájöttem, idiótaság, hogy folyton idegeskedem. Fel kellene szabadulnom, és élvezni az életet, még az apróbb dolgait is!
- Igen, szeretem. Szerintem csodálatos! Mondtam, egy halovány mosollyal az arcomon, karba font kezekkel. Nálam ez azt jelentette, hogy kicsit zavarban vagyok, de épp a leküzdésén fáradozom. Pár lépéssel közelebb mentem a fiúhoz, mikor az újra megszólalt. Elmosolyodtam kijelentésén, majd ismét tettem egy lépést feléje, és egy laza mozdulattal lehuppantam melléje a fotelbe. Körülnéztem, a szoba színei még mindig nem változtak, sőt, egyre intenzívebbek lettek, amik csak még jobban elvarázsoltak engem. Szeretem az erős színeket, furcsa, de nekem mindig magabiztosságot sugalltak.
- Mi van, ha én egy álcázott manó vagyok? Kérdeztem vissza, majd gyanús tekintettel kezdtem el méregetni a fiút, utána pedig elnevettem magamat. Végre, feloldódtam. Pár másodpercet még vártam, általában poénjaim nem szoktak nagy sikert aratni, ezért is tartottam a hatásszünetet, majd újra megszólaltam.
- Amúgy csak egyszerűen korán ébredtem fel, és nem tudtam visszaaludni. Meséltem el a fiúnak, majd vállat vontam. Nem akartam neki elmesélni, hogy csak nemrég jöttem át egy másik iskolából, és pótolni voltam fent egész álló éjjel. Mondjuk, ahogy magamat ismerem, lehet, hogy hamarosan látni is fogja majd rajtam, a kialvatlanság jeleit.
Vártam pár percet, ez idő alatt nézelődtem, majd a szoba színe változni kezdett, átment olyanná, akárcsak a tiszta, tenger. Zöld és kék színek váltakoztak, néhol még egy kis csillogást is felfedeztem. Szemem ragyogni kezdett a látványtól, a lelkem boldog lett. Mikor magamhoz tértem, ismét köhécseltem egy párat, majd visszafordultam a fiúhoz, és feléje nyújtottam a kezemet.
- Brigi vagyok...amúgy. Mondtam barátságosan, várva, hogy elfogadják a bemutatkozásomat.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 15. 09:40 Ugrás a poszthoz




Végre bejött a jó idő, pontosan ez az amire vártam! Amíg hideg volt odakint, szinte ki se dugtam az orromat. Utálom a hideget. Szerintem Én vagyok az a személy, aki már csak meghallja azt a szót, hogy hideg, vagy jég, máris összerázkódik, és libabőrös lesz.
Ma elég korán felébredtem, próbáltam visszaaludni, de hiába. Így hát felkeltem, rendbe szedtem magamat, majd olvasgatni kezdtem. Mikor a nap kezdett felkelni, bevilágított a szobámba, szinte már olyan erősséggel, hogy attól féltem megvakulok. Olyan tavasz hangulatom támadt ettől, mikor kihajoltam az ablakon, még a tavasz és a melegség illata is megcsapott. Innen tudtam, hogy végre jön a jó idő, és az embereknek is jobb kedve lesz. Tapasztalatom az, hogy ha rossz az idő, az emberek is kissé borúsabbak. Átöltöztem egy elfogadhatóbb göncbe, majd nekiindultam a sétálásnak. Biztos voltam benne, hogy ilyen korán még senkivel se fogok összefutni, de még is láttam a folyosókon pár kósza diákot. Megkönnyebbültem, hogy nem Én vagyok az egyetlen korán kelő.
A kastély bejárata felé vettem az irányt, majd mikor megérkeztem, próbáltam halkan és feltűnés mentesen kislisszanni rajta, bár magam sem tudom mitől féltem. Elindultam a kastélyhoz közel lévő erdő felé. Imádom az erdőket, ott mindig olyan nyugodt minden, és az ember könnyen ki tudja tisztítani a fejét, tud gondolkozni zavaró tényezők nélkül. Hamar belekeveredtem a fák sokaságába, egy percig még attól is elkezdtem tartani, hogy eltévedtem, mikor hamar egy hatalmas fával találtam szemben magamat. A teteje felé pillantottam, odafent pedig egy faházat fedeztem fel. Azonnal megörültem neki, magamban elmosolyodtam, majd felmásztam. Engem mindig a kíváncsiság vezérel, és szinte biztos vagyok benne, hogy egyszer még ez lesz a vesztem. Mikor felértem, beléptem, és egy aranyos kis kuckóval találtam szemben magamat. Még kis fotelek is voltak a sarokban, és mindenféle tárgy szétdobálva. Megragadtam az egyik fotelt, majd az ablak mellé cibáltam, és leültem. Innen fentről egy igazi élmény volt lefelé nézni, az erdő talajára. Figyelni ahogyan a madarak a földön ennivaló után kutatnak, és persze azt is figyelemmel kísértem, hogy jár-e errefelé rajtam kívül még valaki. Úgy éreztem magamat mint kiskoromban, én vagyok a kém, vagy épp egy kommandós aki figyeli az ellenséget, mikor jelenik meg. Hatalmas fantáziám volt pöttöm koromban, bár úgy néz ki, ez még a mai napig is fenn áll. Minden olyan csendes volt, még a szél se fújt, semmi. A kastélyban bezzeg ilyenkor már kezdene minden éledni, elkezdenének a diákok is a folyosón lármázni, meg szaladgálni.
Még mindig nem tudtam rendesen beilleszkedni. A kisgyerekeknek annyival könnyebb dolguk van, ha barátkozásról van szó. Csak odamennek egymáshoz, hogy "Hé, Te ott! Leszel a barátom?" És már barátok is. De ha rólam van szó, egy igazi vesztes vagyok. Nem egyszer fordult már meg a fejemben az, hogy megpróbálom megváltoztatni magamat, kicsit magabiztossá formálni pici fejemet, de egyelőre ez igencsak sikertelenül halad. Mindegy is.
Gondolataim kissé elkalandoztak, mikor visszatértem a valóságba, kicsit felegyenesedtem a fotelba, hogy jobban ki tudjak pillantani az ablakon, de még mindig sehol senki. Talán hamarosan visszamegyek a kastélyba.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 12:48 Ugrás a poszthoz




Kezdtem feloldódni, már nem éreztem magamat olyan feszültnek, mint ahogyan mindig is szoktam, mikor új emberrel hoz össze a sors. Szimpatikusnak volt a fiú, ezért tényleg jobb is volt, hogy nem álltam neki feszengeni mellette. Nagyon hamar itt hagyott volna, az egyszer biztos. Első kijelentésén elmosolyodtam, majd vállat vontam, és kérdően néztem rá.
- Van valami szőke lány radarod, hogy folyton rájuk találsz? Kérdeztem, először komoly tekintettel, majd hogy ne nézzen teljesen dinkának, elmosolyodtam, jelezve, hogy vicceltem. Sokan furcsának tartanak, mindig is különc voltam. Foglalkoztam a saját kis világommal, amit be kell, hogy valljak nagyon is élveztem. Mentem a magam feje után, követtem az elveimet és az elképzeléseimet, néha még akkor is, mikor tudtam, hogy semmi értelme. Na, és akkor ez lenne az, amiért úgymond, "furcsa" vagyok? Azért mert képes vagyok egyéniség lenni, és nem csak egy a tömegből? Elnézést kérek érte.
Kicsit felhúztam magamat, saját gondolatmenetemen, majd vettem egy mély levegőt, és félre tettem múltbéli sérelmeim ecsetelését. Nem is értem miért pont most jutott ez eszembe, hiszen nem is illik ez most ide. Köhécseltem egy sort, majd tekintetemmel ismét a fiúra néztem, utána pedig a csodás szökőkútra. Annyira tetszett!
Miután meséltem magamról egy kicsit, egy apróbb csend állt be. Nem vagyok valami izgalmas személyiség, nem tudtam sok mindent mesélni, amiért kissé kellemetlenül és éreztem magamat. Lehet ezért nem keresik olyan sokan a társaságomat? Mert már ránézésre is érzik, hogy Én egy unalmas ember vagyok? Nyeltem egyet, majd magam elé bámultam, le a földre, mint aki elszégyellte magát. Talán így is volt. Máté hangjára pillantottam már csak újra felfelé, a fiú irányába, majd halkan felnevettem.
- Szerettem a Roxfortot, csak nem tudtam beilleszkedni. Sok ott a flegma ember. Nagyon sok... Nem mintha szidni akarnám,hiszen egy nagyon jó intézményről van szó, csak sajnos az ott élő emberek voltak azok, akik nem voltak "hozzám valók". Itt mindenki annyival másabb. Nem vagyok itt régóta, de már így is beszélgettem egy-két emberrel, és mindenki sokkal kedvesebb! Ismét Mátéra pillantottam, egy halvány, aranyos mosollyal az arcomon.
- Köszönöm szépen az üdvözlést! Szinte majdnem kiugrottam a bőrömből, annyira örültem, hogy végre valaki köszöntött, sőt, nem is akárki! Mondjuk, nem volt létfontosságú, de még is tetszett az udvariassága.
- Na, de most rajtad a sor! Mesélj nekem valamit, Mátéról! Mondtam, talán még egy kicsit parancsolóan is, de viccnek szántam. Kíváncsi voltam rá, milyen is lehet Ő.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 13:18 Ugrás a poszthoz




A fiú egy ideig csak mosolygott, amit először nem igazán tudtam hova tenni. Fogalmam sem volt arról, hogy ez most jót vagy rosszat jelent-e, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Valahogy a már megtett pár mondatából leszűrtem, hogy nem lehet rossz ember. Vagy csak iszonyatosan jól titkolja. Mikor a mellettem ülőre pillantottam, a szoba színei átváltottak vörösre, ami szinte lüktetett. Mondhatni hasonlított a vér színére, de azt túl durvának tartottam volna. Nem tudom milyen érzést jelentett, de hamar megváltozott. A falak színei átmentek pasztel lilává, és így is maradtak. Szerintem ez a nyugalmat jelképezte, mivel a háttérben halk zongora szót kezdtem el hallani. Magamban elmosolyodtam, lehunytam a szememet, és pár percig, egyszerűen csak kiélveztem az egészet. Teljesen ellazultam, jól esett.
A fiú hangja ébresztett fel, kijelentése után egy széles mosolyt villantott felém, amin én is önkéntelenül elvigyorodtam.
- A fenébe, hogy nem vagyok manó! Mondtam, színészien csalódottan. Ha most az lennék, akkor a fiúnak kénytelen lett volna hoznia nekem egy bögre kakaót. Valahogy megkívántam. Mosolyom nem hervadt le, csak nézelődtem, szemem egyszer a falon, egyszer a fiú arcán volt. Nagyon szépek voltak a vonásai, olyan arca volt, amit még sehol sem láttam. Pár perc múlva lehunytam a szememet, valószínűleg a fiúnak is már kezdett furcsa lenni, ahogyan szinte pislogás nélkül elemezgetem tekintetemmel az arca minden egyes kis pontját. Sajnálom, de nagyon szeretek belemenni a részletekbe.
Szerencsémre elfogadta bemutatkozásomat, majd mikor megtudtam a nevét, egy kicsit elgondolkodtam. Ez lenne a tényleges neve, vagy vezetéknév, vagy valamiféle becézés? Nem mertem rákérdezni, így inkább csak elraktároztam magamban, és tovább léptem. Ombozi.
- Részemről a szerencse! Mondtam kedvesen, és nyugodtan. Felsóhajtottam, mikor ismét a falra pillantottam. Már egy jó ideje nem változtatta meg magát, mit kellene tennem, hogy ezt tegye? Szúrjak magamba tűket, hogy érezzek fájdalmat? Attól biztosan csinálna valamit. Na jó, ilyet azért nem fogok tenni, nem vagyok mazochista, és nem is terveztem az lenni, életem hátralévő részében, szóval lépjünk is tovább.
A fiú hátradőlve nézelődött a szobában. Én is ugyanezt tettem, majd mikor már épp elmerültem volna, ismételten csak a részletekben, hangjára újra figyelmes lettem. Kérdésére először nem tudtam mit felelni, olyan lehettem mint aki nem értette mit mondott, majd nyeltem egyet, ránéztem az arcára, utána pedig a szobára. A színek azonnal visszaváltoztak olyanra, mint mikor bejöttem, csak most erősebbek lettek, olyanná váltak, akárcsak egy hatalmas tűzvihar. A zene viszont nem változott. Ugyanazt a lágy, nyugtató zongoraszót hallottam, mint legutóbb.
- A falak...Olyanok akár egy tűzvihar. Piros, fekete és narancs színek cikáznak, és lüktetnek mindenhol. A zene pedig egy lágyabb zongora szó. Mindig ismétlődik ugyanaz a dallam. Mondtam, közben magam elé meredtem, próbáltam minél hatásosabban átadni a fiúnak azokat, amiket én látok. Tehát ő mást lát. De vajon mit? Tetszik ez a szoba.
- Ez érdekes. Akkor ha a lüktetés belőled, akkor ez a tűz meg belőlem jönne? Kérdeztem, hangomban hallható volt az a kis sunyi, megbúvó kíváncsiság, bár ahogyan így visszagondoltam, kérdésem borzasztóan furcsának hangzott. Mindegy, már feltettem, ezen nem változtathatok. Ombozi szemébe pillantottam, mintha azon fáradoznék, hogy én is láthassam azt amit ő. Jó is lenne.
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. február 16. 13:21
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 19. 18:25 Ugrás a poszthoz




Nagyon kellemes volt minden, egyre jobb kedvem lett. Olyan volt, mintha egy szempillantás alatt tűnt volna el minden problémám, csak a jó időre, a csendre és a kilátásra koncentráltam. Természetesen, mint az szokott lenni, ez sem tartott sokáig. Léptek zörejét hallottam lentről, tekintetem azonnal a földet kezdte el pásztázni, hogy ki jár erre, és ki meri megzavarni nyugalmamat? Egy lányka bóklászott, egyszer felnézett, valószínűleg meg is látott. Nem telt bele pár másodpercbe se, mire feljött hozzám, körülnézett, majd rám köszönt. Először nem tudtam mit kinyögni, olyan gyorsan itt termett a semmiből, majd nyeltem egyet, felvettem egy apróbb mosolyt, és szóra bírtam magamat. Nem lehetek bunkó, hiszen köszönt!
- Szia! Mondtam, és ezzel le is tudtam a dolgot, pillantásom ismét az ablakon kívülre tévedt. Hihetetlen, hogy mennyire élveztem azt, ahogyan a semmibe bámultam. Nem történt odakint semmi, de Én még is, csak arra figyeltem. Sóhajtottam egyet, majd a kis faházban néztem körül, amit valamiért eddig még nem is tettem meg! A falakon több helyen is filctollal feliratok, illetve belekarcolt írások, szívecskék és dátumok, hogy ki mikor és miért járt itt.
Közvetlen mellettem a földön volt egy kissé már darabokban lévő, de azért még használható könyv. Felemeltem, majd megnéztem mi is lehet ez. Egy napló volt az, hogy kié, arról fogalmam sem volt, de szemmel láthatóan nagyon régi volt. Évszámokat nem is írt az illető a bejegyzései felé, csak is a hónapokat, és a napokat. Olvasgattam belőle pár sort, amikből az jött le, mintha az illető itt élt volna, ebben a faházban, itt az erdőben, de már biztosan nincs itt. Először kissé megrémültem, de élénk fantáziám van, lehet, hogy csak tévedek. Visszaraktam a kis könyvecskét oda ahol találtam, majd az érkező lány felé fordultam. Kellemetlennek éreztem, hogy itt vagyunk egymástól pár centire, de senki nem szól semmit, így hát bátorkodtam megtörni a csendet. Ez nem vall rám, de utálom a kellemetlen helyzeteket, így jelenleg arra kellett törekedtem, hogy ezt megszüntessem.
- Mi járatban errefelé, ilyenkor? Tettem fel, egy kissé hülye kérdést, de mást, ilyen helyzetben nem tudtam mondani. Azt se tudom, hogy ki ő, mi ő, ezért is nem tehettem volna fel más kérdést. Na mindegy, nem akadtam fent ezen olyan nagyon, inkább csak hátradőltem, szinte már belesüppedtem a fotelba, és vártam a lány válaszát, és reakciót. Néha-néha, persze, tekintetem még kitévedt az ablakon, le a földre...
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 2. 14:45 Ugrás a poszthoz


Kinézet


Ismételten csak eltelt jó pár napom napfény és friss levegő nélkül. Bejött a vizsgaidőszak, az első vizsgaidőszakom ebben az iskolában, és valamiféle pánikot kaptam ettől a gondolattól. Azonnal nekiugrottam a könyveknek, már túl is vagyok 3 vizsgán. Hihetetlen milyen tempóban haladtam, most már csak az a kérdés, hogy minden akadályt sikeresen vettem-e, és mehetek-e majd tovább.
Napjaim kissé stresszesen teltek, de igyekeztem megbirkózni velük. Hiányzott a beszéd. Igen, kicsit furcsa egy dolog, de olyan rég nem beszélgettem már senkivel, hogy attól tartottam, még a hangszálaim is berozsdásodtak.
A mai napom szabadnak ígérkezett, meg már ideje volt megadnom magamnak a kiérdemelt pihenést, így elég sokáig aludtam. Mikor felébredtem, tettem egy rövidke kört a kastélyban, ebédidő, most pedig csak ültem a szobám ablaka előtt, és nézelődtem kifelé. Bejött a jó idő, érezhetően kezd elmúlni a tél, de ez még korántsem az az időjárás, amit tavasszal az emberek elvárnak.
Alig telt el pár perc, egy hirtelen ötlettől vezérelve, átöltöztem, kissé elfogadhatóbb ruhákba, majd elhagytam a szobámat, és vele együtt a körletemet is. Csak sétáltam, és sétáltam, szinte oda se figyelve arra, hogy merre megyek. Kiléptem a kastély hatalmas kapuján is, majd lefelé irányítottam lábaimat, a falu felé. Tudtam, hogy van errefelé egy bizonyos, Bogolyfalva, de még sosem vettem rá magamat arra, hogy lejöjjek nézelődni. Hát, azt hiszem ennek is el kellett már érkeznie.
Unalmas vagyok. Lassan több hónapja élek itt, de még egy barátom sincs, sőt, alig ismerem magát a helyet, ahol tengetem a mindennapjaimat! Lehet mégsem volt jó ötlet átjönni ide? Többször megfordult már bennem ez a gondolat, de most már nem tehetem azt meg, hogy másodjára is iskolát váltsak. Meg amúgy is...Ha jobban belegondolok, sokkal jobb itt nekem mint a Roxfortban, csak Én nem használom ezt ki.
Gondolataim, szokás szerint kissé elkalandoztak, már rég leértem a faluba, és épp a fő utcában bolyongtam. Nézegettem a boltok kirakatait, és az erre sétáló embereket. Békés volt minden, szívesen laknék itt! Tettem még pár lépést előre, majd a szemem sarkából már észrevettem, és szinte megakadt rajta a tekintetem. Cukrászda. Tudni illik, iszonyatosan édességmániás vagyok, és már-már megszállottan keresem minden egyes cukrászdában, a világ legfinomabb epres sajttortáját. Egyszer már kóstoltam, kb. 3-4 évvel ezelőtt, és azóta is keresem ugyanazt az ízt, de még nem találtam rá sehol. Adjunk ennek a helynek is egy esélyt! Mikor betértem, hatalmas tömeg fogadott, mintha valaki bulit tartana. Átverekedtem magamat egy-két emberen, a pulthoz mentem, majd leadtam a rendelésemet.
- Egy szelet sajttortát szeretnék. Mondtam, egy halovány mosollyal az arcomon, mivel kissé kellemetlenül éreztem magamat. Utálom a tömeget. Sóhajtottam egyet, majd mikor a pincér mondta, hogy üljek le ahova tudok, majd kihozza nekem, eliszkoltam az egyik sarokban lévő, szinte már majdnem az utolsó asztalhoz. Leültem, és várni kezdtem. Lábaimmal és kezemmel doboltam, izgatott voltam, hogy vajon most meg lesz-e az a bizonyos mennyei íz, bár kissé kételkedtem.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 18:39 Ugrás a poszthoz




Beköszöntött a jó idő, a kedvem is sokkal jobb lett. Élénkebb lettem, mint szoktam lenni, ami eléggé veszélyes, hiszen így se szoktam túl nyugodt lenni. Sokat unatkoztam mostanában, most, hogy vége lett a vizsgaidőszaknak, és mindennel végeztem. Nem pontosan úgy zártam ezt az évemet, mint ahogyan azt terveztem, de ha minden jól alakul, akkor sikeresen fogok végezni.
Elkezdett hiányozni a friss levegő, a beszélgetés, az emberek, szinte már minden. Kezdtem olyanná válni mint egy vámpír, csak a kis szobámban éltem, ki se mozdultam, még nappal is a sötétben kucorogtam. Épp itt volt az ideje annak, hogy felélesszem magamat!
Reggel könnyen felébredtem, a délelőttöm hamar eltelt. Írtam egy gyors levelet, majd egy bagollyal hazaküldtem. Rég nem hallottam már az otthoniak felől, csodálkoztam is, hogy sosem írnak, így hát rászántam magamat én, a levélírásra. Ebédidő után ledőltem kicsit pihenni, de igen későn ébredtem, kb. hat óra körül. Mikor feltápászkodtam, és kitekintettem az ablakomon, láttam, hogy odakint már kezd sötétedni. Ez a legjobb időszak, így hamar elfogadható állapotúra formáltam kinézetemet, majd mint aki már késésben van, elkezdtem lefelé rohanni a lépcsőkön, egészen a kastély bejáratáig. Ott lelassítottam, szépen lassan kiléptem az ajtón, majd zsebre vágtam a kezemet, és nyugodtan elindultam lefelé a falu irányába. Isten tudja mikor jártam erre utoljára. Furcsa érzés volt újra friss, és nem állott levegőt szívni, de szinte megújultam tőle! Éreztem, ahogy életre kapok, vettem a mély levegőket, és megjött a kedvem, szinte mindenhez. Csak sétáltam és sétáltam, fel se tűnt, hogy már majdnem keresztülmentem a falun. Szememmel pislogtam párat, visszafordultam, majd az egyik szűkebb utcánál egy hirtelen mozdulattal befordultam, és végigmentem rajta. Nem sok idő múlva egy kis tavacskával találtam szemben magamat. Nagyon tetszett, és egyedül is voltam, ami megnyugtató volt. Közelebb mentem a tóhoz, leguggoltam mellé, és figyeltem ahogyan az apróbb halak össze vissza cikáznak a vízben, pár még egy kicsit feljebb is jött a víz felszínéről lecsipegetni az ételnek tűnő dolgokat. Pár perc múlva leültem a földre, és folytattam tovább a nézelődést, utána pedig elfeküdtem a fűben. Kellemes volt, ahogyan felnéztem az égre, és a nap már szinte teljesen lement. Egy felhő sem volt az égen, minden olyan tiszta volt. Behunytam a szememet, és csak pihentem. Jól esett, nagyon...
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 16:49 Ugrás a poszthoz




Olyan kellemes és megnyugtató volt csak úgy feküdni a fűben. Éreztem, amint a lágy szellő néha meglebegteti pár hajtincsemet, majd békén hagyja. Ilyenkor mindig vettem egy mélyebb levegőt, hogy még több friss levegő jusson a tüdőmbe. Teljes csend volt körülöttem, egy halk neszt se lehetett hallani. Mintha mindenkit visszaüldöztek volna kis lakásukba, csak én voltam egyedül. Persze, amint ezen kezdtem el agyalni, minden megváltozott. Számítottam rá, így nem rémültem meg annyira, mikor valaki felém állt, eltakarva a napot, és megszólított. A hangja ismerős volt, jól tudtam kié, kezdett is már hiányozni.
Szinte kivirultam, azonnal felpattantam a földről, majd megálltam a fiúval szembe. Pár másodpercig csak vigyorogtam rá, elemezgettem az arcát, majd a nyakába ugrottam, már majdnem fel is borítottam.
Kissé bűntudatom volt, hogy egy ideje már nem is találkoztunk, de eléggé lefoglaltak a vizsgák. Sok mindent köszönhetek Doriánnak. Miatta nem érzem magamat már olyan egyedül, itt, a hatalmas falak között.
- Reménykedjünk benne, hogy van akkora szerencsém, hogy nem fázok fel. Bár, ahogyan magamat ismerem...nincs. Mondtam, majd vállat vontam, utána pedig felnevettem. Láthatóan jobb kedvem lett, éreztem is! Kezemet a zsebembe csúsztattam, majd egy másodperc erejéig körbenéztem a tó körül. Sehol senki, még az utcákon se láttam sétálgató embereket. Kicsit ijesztő.
Tekintetem visszatévedt a fiúra, a mosolyom nem tűnt el az arcomról. Dorián egyik pillanatról a másikra kissé szigorúvá vált. Mikor ismét megszólalt, felsóhajtottam, tekintetemet pedig az égnek emeltem. Karba font kezekkel, most már én is kissé dühösebben pillantottam vissza rá.
- Ne félts engem ennyire. Meg tudom védeni magamat! Igyekeztem határozott és magabiztos lenni, nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. Egy apró, kis szőke lánykától nem hangozhatott olyan meggyőzően, de ki tudja?
- Meg amúgy is. A csúnya bácsik már távolról megérzik, hogy nekem biztos hátterem van, hiszen itt vagy te, mint valami testőr, aztán nem mernek még megközelíteni sem. Mondtam, most már kissé játékosabban, és természetesen azért, hogy kicsit fényezzem Doriánt. Nincs olyan ember, akinek ne esnének jól a bókok, még akkor is, ha belefűztem egy kisebb poénba. Rávigyorogtam a fiúra, majd kezemmel a vállába boxoltam, utána pedig a legközelebbi padhoz mentem, és leültem. Intettem neki, hogy ha még mindig kíváncsi rám, akkor nyugodtan jöjjön utánam. Pár perc után ismételten csak megszólaltam. Szegény fiú, pont rossz pillanatomban kapott el. Ez a szófosás fázis.
- Na és mi járatban vagy erre felé? Tettem fel a már jól megszokott sablonkérdést, bár itt a kivétel az volt, hogy a válasza tényleg érdekelt. Sosem láttam még itt lent, a faluban, még velem se jött le ide...
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 29. 10:59 Ugrás a poszthoz


Kinézet


Az asztalomnál ücsörögve olvastam a kezemben lévő kis papírfecnit, ami nemrég érkezett. Anyáéktól jött, egy kissé ügyetlen bagoly hozta, de szerencsére elérte a célját, így nem volt probléma.
A levél szerint otthon minden rendben van, Beni is jól megvan. Kezd kicsit hiányozni a hülye feje, leginkább az, hogy mindig vitatkoztunk, persze csak poénkodásból. Jó lenne, ha egyszer meglátogatna, bár ahogyan őt ismerem, ehhez túl lusta. Megvárja míg én megyek haza. Miután befejeztem az olvasást, összehajtogattam a kis papírt, majd a hozzám legközelebb lévő könyvbe beletettem, utána pedig felálltam.
Körbenéztem a kis szobámba, a többiek sehol. Csak én vagyok az, aki még ilyen szép időben is képes a négy fal között sínylődni. Felsóhajtottam, majd egy hirtelen gondolattól vezérleve, átöltöztem gyorsan, hogy kicsit elfogadhatóbban nézzek ki, majd kiviharoztam a szobából. Hamar leértem a kastély bejáratához, amit mikor átléptem valamiféle szabadság érzet fogott el. Magam is meglepődtem, milyen rég nem voltam már friss levegőn! Hiába, azt hiszem ez a vizsgaidőszak átka, de legalább megérte. Innentől kezdve már lassan, zsebre vágott kézzel haladtam lefelé, a falu irányába. A nap néha-néha belevakított a szemembe, de ez egyáltalán nem zavart, inkább élveztem! Ez volt a jele annak, hogy mostantól mindenkinek jobb kedve lesz, nem kell nyakig beöltözni, előjönnek a madarak, csipogni kezdenek, több dolgot lehet majd csinálni! A tavasz a kedvenc évszakom, bár ez nem meglepő. Sokak szerint ha valaki elsőre rám tekint, azonnal a tavasz, és a virágok jutnak az eszükbe. Mélyen, magamban ezzel nem értek egyet, de ha ilyennek tartanak, annak viszont örülök.
Pont olyan volt a falu, mint azt már előre sejtettem. Mindenhol szaladgáló kisgyerekek, és nézelődő emberek. Furcsa, hogy egy kis napfény, hogy ki tudja csalogatni az emberiséget kis vackukból. Beálltam hát én is közéjük, nézelődni kezdtem. Figyeltem a boltokat, a kirakatokat, és a jobbnál jobb termékeket, amiket megpróbálnak eladni nekünk. Pár lépés után megálltam az egyik bolt előtt, és csak bámultam. Gondolkoztam, hogy betérjek-e vagy sem, mivel egy cukorkabolt előtt voltam. Már egy ideje igyekszem visszafogni magamat, hogyha édességről van szó, mivel otthon is, elég nagy mennyiségben fogyasztottam, bár a súlyomnak sosem ártott, de lassan már a cukorbetegség határát is súrolhattam volna. Na nem gond, pár falattól úgy sem lesz semmi bajom.
Benyitottam, majd mikor körbenéztem, úgy éreztem magamat mint aki a Mennyországban van. Odaléptem a pulthoz, köszöntem az eladónak, majd sorolni kezdtem a kívánságaimat.
- Kérek egy keveset a málnás gumicukrokból, a csokigolyóból, és még egy keveset az epres kemény cukorkákból. Láttam az eladó arcán, hogy kissé meglepődött, mivel egy kész kívánságlistával álltam oda hozzá, de segítőkészen kiszolgált, majd fizetés után lecsüccsentem egy üres asztalhoz.
A legfurcsább dolog az volt, hogy egyedül voltam, még itt is. Hogy lehet, hogy egy ilyen csodás helyen nincs senki? Felsóhajtottam mikor a velem szemben lévő tányérra pillantottam, és a rajta lévő kikért finomságaimra. Bekaptam egy csokigolyót, majd hátradőltem a széken, és igyekeztem kikapcsolódni. Majd csak lesz valami...
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 29. 18:33 Ugrás a poszthoz




- Köszönöm! Feleltem a fiú kijelentésére, majd felnevettem. Mellette annyival másabb voltam, felszabadultabb! Így is szoktam eleget pörögni, de néha úgy érzem, hogy mellette a dupláját produkálom. ű
Dorián megragadta a nyakamat, majd ő is magához ölelt. Ebből az jött le nekem, hogy Én is hiányozhattam neki, ami jól esett, majd mikor elengedett, egy hatalmas mosolyt villantottam feléje. Hajamba ismét belekapott a szél, szinte már semmit se láttam annyi felé fújta, majd mikor kissé elcsendesült, visszaigazítottam az eredeti állapotába.
A padon üldögélve egész megnyugtató volt. Erre a kis relaxációra még rátett egy lapáttal az is, hogy rajtunk kívül sehol nem volt senki. Csend vonult végig a tó és környékén. A fiú nem ült le mellém, amire én egyszerűen csak vállat vontam. Az ő baja, bár lehet, hogy igaza van, és ha esetleg felfázok, akkor az már az én bajom lesz.
- Esküszöm, ha felfázunk, akkor hozok neked egy tábla csokit. Áll az alku? Lehet, hogy nem kellett volna ilyet mondanom, hiszen a csoki az egy kincs! De most már nincs mit tenni, megtettem, és be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok megnyerni egy fogadást!
Dorián többször felnevetett kijelentéseimen, én is elejtettem pár mosolyt, majd felsóhajtottam, és egy egy másodperc erejéig a földre pillantottam. Lábammal pár kavicsot kezdtem el piszkálni, majd végül focizgatni velük, míg nem el nem rúgtam őket messze. Utána visszapillantottam a velem szemben álló fiúra, aki ugyanúgy elbambult kicsit, mint én. Pár percig csak néztem, ahogyan nem csinál semmit, majd elmosolyodtam.
Múltkor írtam anyáéknak levelet, benne írtam is Doriánról, még nem is meséltem ezt el neki! Nagyon ritkán jut időm baglyot küldeni haza, de most kivételesen sikerült, és mindent igyekeztem belezsúfolni egy pici levélbe, amit csak lehetett. Leírtam nekik, hogy vizsgázom, egy napi rutinomat, és, hogy Dorián mennyit segített nekem. Egyik szünetben talán haza is viszem, muszáj megismerniük őt!
Pár perc elteltével a fiú hangja törte meg a csendet. Kérdésén először meglepődtem, majd vetettem feléje egy érdekes pillantást.
- Mennyinek látszom? Kérdeztem vicceskedve, majd karba fontam a kezemet, és kíváncsi voltam a válaszára. Mindig fiatalabbnak néznek, mint amennyi vagyok, sosem volt még olyan, aki azt mondta volna, hogy mondjuk 18 évesnek tűnök. A legeslegrosszabb ilyen élményem az volt, mikor 12 évesnek néztek, azon meg is sértődtem. Nem várattam sokáig a fiút a válasszal, inkább megelőztem a balhét, majd felsóhajtottam.
- Jövő novemberben leszek 17, tehát most vagyok 16...igen. Mondtam, majd picit összezavarodva vontam meg a vállamat. Erre meg miért lehetett kíváncsi? Mondjuk az is érdekes, hogy már mióta ismerjük egymást, de vannak még ilyen kis apró, alap információk amikről fogalmunk sincs.
Ez a kérdés után beállt közöttünk a csend, igyekeztem összeszedni a gondolataimat, hogy ne kezdjem el kellemetlenül érezni magamat.
- Amúgy...Ne haragudj, hogy mostanában nem kerestelek. Tudod, vizsgaidőszak, meg minden. Említettem meg neki, remélve, hogy megérti, hiszen neki is vizsgáznia kellett, valószínűleg neki sem volt tengernyi szabadideje. Majd csak kiderül.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 5. 13:07 Ugrás a poszthoz




Vígan falatozgattam, talán úgy nézhettem ki, mint egy kisgyerek aki most kaptam meg élete első csokiját. Alig maradt pár darab édességem, mikor nyílt a bolt ajtaja, és belépett rajta egy lány. Megakadt rajta egy percre a szemem, nagyon megtetszett a haja. Szeretem nézni az ilyen természetes szépségeket, még lányként is. Szerencsések. Mondjuk persze, minden szülő azt mondja a gyermekének, hogy nagyon szép, ezt én is megkaptam párszor, de akik ezt nem kapják külsős embertől, azok néha el tudnak ám bizonytalanodni, hogy vajon most mi is lehet az igazság. Tény, sosem voltam olyan személy, aki foglalkozna mások véleményével, a külsője alapján, de azért önkéntelenül is, néha odafigyelünk egy-kettőre.
Visszapillantottam maga elé, le, a tányéromra, és kezdtem érezni, hogy lassan tele leszek, de vétek lett volna ezeket itt hagyni, úgyhogy kicsit hátradőltem a székemen, hogy pihentessem a hasamat. Egy perc erejéig behunytam a szememet, majd mikor kinyitottam, az előbb említett lány már előttem állt, és engedélyt kért arra, hogy leülhessem. Kicsit feljebb ültem, és kiegyenesedtem, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy részeg hajléktalan. Vetettem feléje egy apró mosolyt, majd megszólaltam.
- Persze, ülj csak le, nyugodtan! Mondtam, miközben a velem szemben lévő székre mutattam. Az egész bolt üres volt szinte, csak mi ketten voltunk itt, így érthető volt, hogy idejött hozzám. Más esetben biztosan elkerült volna, mint ahogyan azt a többség szokta. Az ő tányérján is finomságok sorakoztak, mikor szemem odatévedt.
Beállt köztünk a csend, mindketten inkább csak tömtük a fejünket. Mikor lenyeltem az utolsó falatomat is, igyekeztem változtatni a helyzeten.
- Amúgy Brigi vagyok. Bemutatkoztam, majd a velem szemben ülő felé nyújtottam a kezemet, remélve, hogy elfogadja. Míg a reakciójára vártam, kipillantottam a mellettem lévő ablakon. Az idő egyre jobb és jobb lett, a nap szinte már teljesen beszikrázott a boltba is! Jó volt érezni azt, hogy végre itt a tavasz és a jó idő. Nem illik hozzám a tél, ezt bárki elmondhatja rólam, aki ismer.
Rég voltam már otthon. Régóta kavarog ez a gondolat a fejembe, hamarosan lehet teszek is ellene. Majd ha egyszer lesz időm, na meg épp szünet lesz, akkor fogom magamat, és hazamegyek. De, természetesen fogom tartani magamat ahhoz az elképzeléshez, hogy lehet Doriánt is viszem magammal. Anyáéknak meg kell ismerniük azt az embert, aki mindig mellettem van, sokat segített. Gondolataim picit elkalandoztak, mikor visszatértem a jelenbe, és az édességek világába, újra a velem szemben ülőre pillantottam, arcomon ismét láthatóvá vált a halovány, de kedveskedős mosoly, és vártam...
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 13. 10:56 Ugrás a poszthoz




Gyönyörű reggelre ébredtünk, itt, a Bagolykő Mágustanoda falai között! A nap csak úgy szikrázott, pontosan ez volt az, ami felébresztett. Nem húztam be este a függönyöket, így amint felkelt a nap, azonnal az arcomba világított, így nem tartott sokáig, hogy teljesen magamhoz térjek. Szépen megreggeliztem, sétálgattam kicsit a folyosókon, majd visszatértem a szobámba. Mikor beléptem, azonnal elkapott, valamiféle hiány érzet. Hirtelen nem tudtam, hogy mi lehet az, csak folytattam a járkálást a szobámba, majd mikor kitekintettem az ablakon, rájöttem. Hiányzik a friss levegő, egy kis szellő, a madarak hangja, egy kis szabad élet. Kicsit rendbe szedtem magamat, majd elhagytam a körletet. Lassan, komótosan, zsebre tett kézzel sétáltam lefelé a lépcsőkön, majd az egyik folyosón végig, addig, amíg a Rét kapujához nem értem. Ezer éve nem voltam már idekint, biztosan jól fog jönni. Kitoltam a kaput, majd kiléptem a fűre. Sehol senki, mint azt már jól megszokhattam, így esélyem se volt senkihez sem csatlakozni.
Kezdem érezni a változást, magamon is. Nem tudom lehetséges-e azt érezni, hogy valaki magabiztosabbá vált, de én még is érzem. Végre tudok beszélgetni az emberekkel, és nem ijedek be, ha valaki is hozzám szól. Sok mindent köszönhetek ennek a helynek, na meg Doriánnak is. Egy perc erejéig felpillantottam az égre, amin szinte egyetlen egy felhő sem látszott, csak a hatalmas kékség. Utána magam elé néztem, majd a velem szemben lévő fa felé igyekeztem. Mikor odaértem, lekuporodtam alája, hátammal nekidőltem a törzsének, és onnan nézelődtem, végig, a rét területén. Imádom a virágokat, és a gondosan ápolt kerteket. Na, ez pontosan az volt! Nem tudom, hogy csinálták, hogy minden ilyen szépen nézzen ki. Kezemmel a kabátom zsebébe nyúltam, ahol egy kis papírfecnit találtam. Mikor kihúztam, hogy meglessem mi is az, rájöttem, hogy anyáék 2 hete írt levele. Én pedig még el se olvastam! Nem nagyon volt rá időm, meg, őszintén szólva el is felejtettem az egészet. Gyorsan végigfutottam, de semmi érdekeset nem találtam benne. Mindenki még él, és virul. Leginkább Beni hiányzik, jó lenne, ha egyszer meglátogatna, vagy esetleg ő is csatlakozna hozzám, mint az iskola lelkes, kis tanulója. Bár, ahogyan őt ismerem...Utál költözködni, legszívesebben egész életében csak lustálkodna, és feküdne. Kevés az esély arra, hogy egyszer csak megjelenik itt, kezében a bőröndjeivel. A levelet amennyire csak tudtam, újra összehajtogattam, majd visszatettem az előbbi helyére.
Fejemet is nekidöntöttem a fának, majd behunytam a szememet. Élveztem ahogyan a szél gyengéden néha az arcomba fúj, és élveztem a jó időt. Csend volt, csak néha lehetett hallani a madarak csicsergését, de más semmit. Érdekes, hogy ilyenkor milyen kevesen jönnek ki a szabadba.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 13. 16:51 Ugrás a poszthoz




Az időjárás számomra egyre elviselhetetlenebb. Mindig is azt vallottam magamról, hogy jobban bírom a hideget, mint a meleget, bár nagyon beöltözni viszont utálok. Bonyolult egy személyiség vagyok, még én sem igazodom ki, saját magamon. Bár, már kezdek hozzászokni. Ilyen melegben mindig azt tanácsolják, hogy igyunk nagyon sokat. Nos, én annyit iszok, hogy lassan már a fülemen jön ki, még is egész délután hasogatott a fejem. Leginkább csak feküdtem, nem volt semmihez sem erőm. Mikor órámra pillantottam, felsóhajtottam, majd lassan felkecmeregtem az ágyból. Nem lehetek ilyen kis gyenge! Lehet, hogy friss levegőre van szükségem. Elfogadható kinézetűre formáltam magamat, majd kis asztalomról felkaptam egy könyvet, és útnak indultam. A folyosón a megszokottnál több diákot láttam járkálni, vagy egyedül, vagy kisebb csoportokban, hangosan nevetgélve, vagy éppen összesugdolózva. Még mindig kellemetlenül érzem magamat, amiért nekem alig van valaki akihez fordulhatok. Jóformán senki. Mondjuk sosem volt azzal problémám, ha egyedül vagyok, de csak mostanában kezdtem el megtapasztalni, hogy az ember tényleg egy társas lény, és nem bírja sokáig saját maga társaságát.
Hamar magam mögött tudtam pár lépcsősort, azt se tudtam, hogy pontosan hova és miért megyek, mígnem egy hirtelen ötlettől vezérelve, elértem a bejárati kaput, és kiléptem rajta. Rég nem jártam már a faluban, azt hiszem épp itt van az ideje, hogy lenézzek. Persze, fennáll annak az esélye is, hogy mikor kilépek az utcára, a nap azonnal eléget, olyan erősségű az elmúlt pár napokban. De bíztam magamban, és reménykedtem, hogy nem vagyok csokiból, hogy elolvadjak.
Alig telt 5 percbe, már is a fő utcában sétálgattam, és meglepve tapasztaltam, hogy errefelé korántsem látni annyi embert, mint a kastélyban és annak falain belül. Mindenki elbújik saját kis kuckójában, és túlélősdit játszik. Megértem őket. Kezemben lévő könyvre pillantottam, majd miközben sétálgattam a hátlapját olvasgattam. Nem tudom miért is rajongom ennyire a könyvekért. Van bennük valami. Számomra amolyan önkifejezést is jelent, meg egyfajta kilépést az unalmas hétköznapjaimból. Gondolatban át tudok kerülni egy másik világba, és képes vagyok teljesen beleélni magamat a történésekbe. Sokszor ezért olyan nehéz letenni a könyvet, utána pedig ürességet érzünk magunkban, de mégis egyfajta huncut izgatottság is ott lakozik.
Gondolataim elkalandoztak, csak olvastam, az orrom elé, mint ahogyan azt mindig is szoktam, egyáltalán nem figyeltem. Az agyam kikapcsolt. Fel sem tűnt neki az az apró kis kavics az út közepén, amibe egy művészien kecses mozdulattal botlottam meg, és egy nagy huppanással a földön végeztem, a kezemben lévő könyv pedig szinte kirepült onnan. Fel sem fogtam mi történt, csak pislogtam, és néztem magam elé, majd felültem, és azonnal körbenéztem, látta-e valaki a mutatványomat. Éreztem ahogyan arcom elpirul, utálom a nyilvános megaláztatásokat. Felsóhajtottam, majd leporoltam a kezemet, utána pedig a térdemet. Egy szép nagy seb keletkezett rajta. Nem baj, legalább a már amúgy is ott lévő kis lila foltok nem fognak unatkozni...
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 13. 17:43 Ugrás a poszthoz




A térdem lüktetett, majd szúrós tekintetet vetettem arra az apró kis kőre, amiben elbotlottam. Meglepően kicsi volt, így még inkább szégyelltem magamat, hogy én még ilyenre is képes vagyok, hogy egy borsószem méretű kis valamiben elhasalok. Ismét felsóhajtottam, majd mikor már épp álltam volna fel, egy férfi termett ott mellettem, és megszólított. Először egy kicsit megijedtem, hiszen gyakorlatilag a semmiből termett elő, majd egy halovány mosoly jelent meg az arcomon. Sajnos a mosolyom, most nem volt őszinte, fájt mindenem, és ennél rosszabb napom már nem is lehetne. Igen, azt hiszem a péntek 13.-a csak rajtam fog ki.
- Üdv. Oh..Köszönöm, azt hiszem egyben maradok. Egyelőre.. Nyögdécseltem ki, miközben lassan, és óvatosan talpra álltam, majd ismét kicsit leporolgattam ruháimat. Szememmel azonnal a kis könyvem után kezdtem kutatni, ami nem is olyan messze tőlem, az egyik ház oldalánál volt. Odaszaladtam érte, felkaptam, majd visszasétáltam a férfihoz. Most, hogy már mondhatni minden rendben volt velem, alaposabban is megnézhettem őt, és azonnal felismertem. Az iskola egyik tanár ura volt az, látásból illetve hallásból úgy ahogy ismertem már. Ha tanáraim, vagy felnőttek közelében vagyok, kissé máshogy viselkedem, ez feltűnt. A hangom is megváltozik, és kicsit zavarodottabb leszek, nem tudom miért, mintha félnék tőlük. Jelenleg is ez a helyzet alakult ki. Álltam, egy helyben, kezembe kis olvasmányomat szorongattam, és nem tudtam mit mondani, csak gyorsan válaszoltam kérdésére.
- Nem tűnik olyan vészesnek, meg már amúgy is, hozzászoktam, hogy mindig tele vagyok sebekkel. Majd elmúlik. Mondtam, majd egy laza mozdulattal vállat vontam, és elmosolyodtam. Az igazat megvallva, a sebemet igen is vészesnek éreztem, csípett, és vérzett is kicsit, de túléltem már ennél rosszabbat is, ezért próbáltam nem odafigyelni rá. Nagyon kínosnak éreztem ezt az egész szituációt, ezért agyam már el is kezdett pörögni a folytatáson. Nagyon küzdött szegény, de inkább maradt a sablon dolgoknál. Kezemet a férfi felé nyújtottam, majd szóra bírtam magamat.
- Kőszegi Brigitta. Ejtettem ki nevemet a számon. Nem szeretem a teljes nevemet használni, sőt, jobban szeretem ha valaki vagy csak a Brigit vagy csak a Gittát használja, de úgy éreztem ez most egészen más. Torkomat kissé megköszörültem, majd meglepő módon, ismét megszólaltam.
- A Tanár úr mi járatban erre felé? Csak azt ne mondja, hogy a délutáni elfoglaltsága az, hogy bajba esett hölgyek megmentésére siet. Próbáltam elviccelni a dolgot, ezzel is elvonni a férfi figyelmét a kis mutatványomról, bár úgy érzem, hogy ez a látvány, ahogyan egy apró kis szöszi repül egyet az utcán, majd a földön elterülve végzi, szinte beleégett a tudatába. Ilyen az én formám.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Brigitta Hanna összes hozzászólása (30 darab)

Oldalak: [1] Fel