28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kiva Faraday összes RPG hozzászólása (89 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Le
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Szüljünk! - part two
Írta: 2014. augusztus 9. 22:39
Ugrás a poszthoz

Manda
a fatal este: 08. 06.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály


Hatalmas érvágás volt ez a kis délutáni összekapás számomra, apu halála óta nem igazán sírtam úgy istenesen, de most nagyon kiborult a bili számomra is. És a legijesztőbb még csak nem is az volt, hogy Mandának elfolyt a magzatvize, hanem az, hogy sírni láttam. Soha ezelőtt még nem tapasztaltam nála ilyesmit, az érzelemkifejezés nem erős oldala, persze, dühöng, mosolyog, kiabál néha, de egy ilyen szintű megnyilvánulást még sosem láttam tőle, és ez megrémített. Én tettem vajon, vagy már a fájdalmak? Összeugrott a gyomrom egy fél pillanatra, hogy Jézus ereje, megríkattam Mandát, de nem volt sok időm csodálkozni, mert elindult nála egy visszafordíthatatlan folyamat, amihez sürgősen szakszerű segítségre volt szükségünk, így eszeveszett sebességgel termettem fent a sárkánylány szobájában, ahonnan csak felkaptam a táskáját, és már viharzottam is le az emeletről, kétszer majdnem leesve a nem túl hosszú lépcsősoron. Tudtam, hogy valószínűleg még órái vannak hátra, míg világra tudja hozni a gyermekét, de mihamarabb ispotályba kellett érnünk, hogy el tudják látni. Az első kezembe akadó cipőt húztam a lábamra, ami jelenesetben Adri csatos szandija volt, de ilyen apróságok nem érdekeltek különösebben, csak haladni, hogy elérjük a következő vonatot, ami Pestre visz minket.
Végigcsámborogtunk a Macskabagoly utczán, majd a Boglyas téren át az állomásra értünk, és ekkor Mandában is megszakadt az a valami, ami egy laza 15-20 perccel előtte bennem is, mert elsírta magát, de olyan vigasztalhatatlan zokogásba kezdett, hogy kedvem lett volna nekem is rákontrázni. De erősnek kellett maradnom, legalább most, legalább nekem. Szóval maradt az, hogy átöleltem szorosan, majd hagytam, hogy elhatárolódjon tőlem, és a vonaton az ülésbe kucorodjon. Egész vonatút alatt csendben figyeltem, nem akartam hozzászólni vagy kérdezni tőle, tudtam, hogy nem válaszolna, ez most egy csata önmagával és a saját kétségeivel és félelmeivel, ebben nem tudtam volna segíteni neki. Így hagytam, hogy Pestig kisírja magát, aztán leszállásnál valahogy abbamaradt a könnyáradat, talán kiegyezett magával útközben. Az ispotályba érve villámgyorsan ráakadtunk egy gyógyító tanonc lánykára, akinek röviden felvázoltam, hogy van egy vajúdó kismamám, és legyen szíves ellátni. A folyosón ácsorogva vártam, hogy a hölgyike visszajöjjön értem és bemehessek végre a sárkánylányhoz, mert míg nem szerzett egy szülészgyógyítót, addig várakoznom kellett. Leülni képtelen lettem volna a hátsómra, hiába voltak körülöttem székek. Komolyan, mintha én lennék az apa, és azon izgulnék, hogy minden rendben legyen a terhes feleségemmel. De nem vagyok az apa, csak egy aggódó tartozék, aki, ha vallásos lenne a népéhez méltóan, akkor most valószínűleg csendesen imádkozna a folyosón, de nem vagyok az, ellentétben az argentinok nagy részével.
Aztán végre meglátom a fejet a szoba ajtajában, és azt mondja, bemehetek végre. Nem is tétovázok sokat, azonnal ellököm magam a fal mellől, és sietős léptekkel bent termek a helyiségben. Amint belépek, Manda felém pillant, én meg kerítek a seggem alá egy széket, és az ágya mellé ülök.
- El kellett volna mondanod, de már lényegtelen, tudom, és most ne ezen rágódj – váratlanul ér ez a bocsánatkérésféleség, Manda a sírás mellett ezt sem sűrűn szokta művelni, de egy fejrázás mellett elhessegetem az aggodalmát. Tényleg nem számít már, megtudtam, igaz, hogy már korábban is kiderülhetett volna, de legalább tudom, és ez a lényeg, ő meg most ne aggódjon semmiért, csak figyeljen magára és a kicsire.
Elüti az óra a hatot, a hetet, lassan talán a nyolcat is, vagy lehet már a kilencet, mire újra történik valami. Konkrétan a lakótársnőm szenvedni kezd mellettem az ágyon, nyújtom neki a kezemet, hogy kapaszkodjon bele, zúzza össze kicsit, talán még repesszen is meg pár csontot benne. Annyira nem számít most a saját testi épségem, hogy hajlandó vagyok megnyomorgatni magamat. El is kapja, szorítja is, amit meg tudok érteni, mert bár nem vagyok átérző, a testbeszédéből, az arcmimikájából, és az általa kiadott hangokból nagyon könnyen rá tudok jönni, hogy nem éppen egy luxus hajóúton érzi magát szegény. A gyógyítóra pillantok, de egyelőre semmit nem tud mondani még, beindult a szülés, csak a gyerkőc nem akar még előbukkanni Mandából.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Szüljünk! - part two
Írta: 2014. augusztus 9. 23:21
Ugrás a poszthoz

Manda
a fatal éjjel: 08.07.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály


Semmit nem gyűlölök jobban a veszekedéseknél, pláne ha egy olyan emberrel kerülök konfliktusba, akivel ráadásul együtt élek és napi szinten érintkezek vele. Bár lobbanékony természetű vagyok, szeretem elkerülni a balhékat, ha lehet, csak muszájból megyek bele vitákba. Persze van az úgy néha, hogy neki kell menni a másiknak, hogy végre kibukjanak a felszínre a problémák és az érzések. Ahogy ma is. Mondjuk nem mondanám, hogy teljesen szándékosan piszkáltam fel Mandában az állatot, de valahol már zavart belül, hogy annyira nagyon szilárdnak mutatja magát, akin nem fog sem a fizikai, sem a lelki teher, hogy ő majd mindent egyedül ki fog bírni, és nem lesz semmi baj abból, hogy egyedül viseli el a rá nehezedő nyomást. De csak kibújt a szög a zsákból, hogy elkezdett szakadni a cérna nála, amit mondjuk észre is lehetett rajta venni az utóbbi napokban. Természetesen a világért be nem vallotta volna, hogy hé, bocsi, kéne egy segítő jobb a nehéz időkben, de ezért ő Manda. Egyedül akar mindent csinálni, mert erős, független nőnek érzi magát. Ez egyébként máskor teljesen igaz is rá. De most a terhesség van színpadon, azt pedig megfelelő támogatás nélkül nem lehet kibírni ép ésszel elejétől a végéig.
Akármennyire is hülyén hangzik, a szoba előtt ácsorogva, várva arra, hogy mondjanak valamit, hogy behívjanak, akármi, hatalmas erővel borít el a tény, hogy a bent vajúdó sárkánylány milyen sokat jelent nekem. Nem tudom, hogy miért éppen most tör rám az érzés, hiszen az elmúlt közel egy évben is teljesen tisztában voltam vele – sőt, még előtte is -, hogy Mandában nem egy átlagos barátra leltem, hanem társra, vérrokonság nélküli testvérre. Talán most az eddiginél is erősebben érzem azt, hogy szükségünk van a másikra, nem úgy, mint a szervezetnek az oxigénre, de mint például a csokira. Kell néha, hogy jól érezzük magunkat.
Az ágy mellett ücsörögve, figyelve a sürgő-forgó gyógyítókat és tanoncokat, közben a kezemben tartva Manda kezét, átszalad az agyamon, hogy vajon milyen lesz, ha majd én terhes leszek. Katasztrófa. Világok pusztulása. Apokalipszis. A füleim kicsit égni kezdenek a gondolatra, mert talán korai még ezen gondolkodnom. Ám lássuk be, egy terhes elemi mágus, még ha csak egyetlen elemet is irányít, eléggé veszélyes mókatár a környezete számára. Ingadozó hangulatállapotok, az átlagos női természetnél is elviselhetetlenebb viselkedés, párosulva a tűz pusztító erejével. Szerintem készíttetek egy koporsót a jövendőbelimnek.
Kellőképp késő este van már, mikor tényleg elkezd valami történni, a fejem kezdett már egészen alászállni az ágy szélén, de ahogy érzem a megerősödő szorítást a kezemen és a fülemet megüti a kiabálás, azonnal kiszáll belőlem minden álmosság. Kicsit leapadhatott az adrenalin szintem ahhoz képest, mint mikor befelé tartottunk. Kissé megerősítem én is a szorítást a belém kapaszkodó kézen, de hirtelen egy tanonc lép oda mellém, hogy közölje, menjek kicsit hátrébb. Nem sokon múlik, hogy alágyújtsak a kis girnyónak, de végül meggondolom magamat, mert akkor teljesen biztos, hogy kihajítanak innét. Némileg nehezen lehet rávenni, hogy hajlandó legyek elereszteni Manda kezét, de egy termetesebb gyógyító férfi kissé erősebb húzása azért már engem is arra késztet, hogy eresszem el az engem fogó kacsót. Kicsit kalimpálok még, de csak falmellékre állítanak, hogy nyughassak egy kicsit. A tekintetemet azonban képtelenség elszakítani a sárkánylányétól, azt végig az övébe fúrom, amíg csak felém néz. Látom, hogy mozog a szája, de nem értem mit mond, mert hangosak a gyógyító kollégák a szobában.

***


Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el azóta, hogy szétszakítottak minket Mandával, de egy kissé remegő és trutyis és eszementül hangos kisgyerek kerül elő belőle éjjelre. Egy kislány. Megkönnyebbülten felsóhajtok, a kutya tudja miért, hát nem is én szültem…! De talán most rólam is leszakadt a teher, hogy miattam indult be nála a szülés, és mégis jól vannak mindketten. Vagyis a gyógyítók ezt mondják. Kissé elérzékenyülve pillantok az ágyban hullafáradtan ülő, mégis szerető édesanyára és a lányára, ahogy megejtik az első találkozásukat. A fülemet bezárom, nem hallok semmit abból, ahogy Manda a picivel beszélget, a végén még megölne, ha bárkinek is elmondanám az akaratán kívül, hogy van egy ilyen vigyázó és gondoskodó oldala is. A gyógyító hölgy elveszi a picit a Rellonostól, én pedig fel vagyok kérve az elpateroló bácsi által, hogy húzzak arrébb a véresbe, és hagyjam szépen aludni az újdonsült anyukát. Bokán harapnám az urat, ha nem egy ispotályban lennénk és nem segédkezett volna a barátnőmnek világra hozni a lányát, így szépen odébb sunnyogok a felkínált hely felé. A világért sem mennék haza, most már teljesen felesleges a dolog, majd ha kinappalodik, vagy esetleg rákövetkező nap. Nem akarnám nagyon egyedül hagyni Mandát.
A kanapéra ülök, a hölgy pedig rákérdez, hogy szeretném-e kézbe venni a kislányt. Hát hogy a fenébe ne? Egészen megbarátkoztam már a legkisebbekkel az öcsém születése óta, így kinyújtom a karomat a kicsiért, és óvatosan kézbe veszem. A gyógyító kilép a szobából, mi pedig lényegében ketten maradunk a babával, mivel Manda kiütődött, mint Pistike az erjedt alma létől. Hátradőlök a kanapén, és óvatosan ringatni kezdem a kissé gőgicsélő kislányt. Bezzeg mikor az anyukája fogta milyen csendben tudott maradni, chö! Elmélyülten figyelem a kis arcot, ahogy egyre jobban csendesül, de ekkor feltűnik valami, ami miatt kis híján elejtem szegény babát. A pulzusom hirtelen megugrik az egekbe, óvatosan a bölcsőbe teszem a kislányt, és csendben szirénázva indulok meg a lakótársam ágya felé.
- MandaMandaMandaMandaMandaaa! -  a lehető legvisszafojtottabb hangon masírozok oda mellé és rázom meg finoman, hogy felébredjen. – Gáz van. Egy kicsi. Na jó, annyira nem kicsi, talán a kicsinél egy hangyányival nagyobb… - szaporán kapkodom a levegőt, ami sípolva távozik a tüdőmből az izgatottság miatt.
- Szóval, izé… A kislányod metamorf!
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2014. augusztus 9. 23:30
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. augusztus 18. 23:36 Ugrás a poszthoz

Az újonc

Türüptürüptürüptürüp, pammpammpamm. Ma még járom a folyosókat. A következő hét elejétől már kezdődik az őrület, a hajtás, a vizsgák. Már most is a levegőben lehet érezni a feszültséget, mert egyes emberek - mondjuk ki: Levitások - előre ráparáznak az egész mizériára a nagy büdös semmiért. Nem kell halálra aggódni magunkat. Valahogy mindenből át lehet evickélni, még ha csak egy kicsi erőfeszítést is tesz a dolog érdekében az ember. Én már csak nagyon is jól tudom. Meglehetősen minimalista vizsgázó vagyok, csak a kötelezők legyenek meg, még az E is megteszi, csak ne kelljen bukni és ismételni, megint. Nagyon szeretném, hogy tényleg ez legyen az utolsó évem, és képes legyek teljesíteni az elém felpakolt mércét.
Jobbra, balra, balra, balra, jobbra. Annyira ismerősök a fordulók, mintha csak a kastély részét képezném én is. Bár lehet, ha megállnék valahol, és ottmaradnék, valaki már berendezési tárgynak nézne, annyira megszokott látvány vagyok a folyosókon. És most véget ér majd egy korszak. Meglehetősen furcsa és valahol nagyon is rossz érzés ebbe belegondolni. Hopp, bőröndök. Nini, valaki igencsak sietve hagyta el a csomagjait. Remélem nem Saint-Venant keze van a dologban, mert megfojtom, ha mégis... A múltkori kis összedörrenésünk óta nem nagyon láttam színét, de jobb is így. Viszketni kezd a tenyerem, ha csak rá gondolok arra az emberre.
Lépcsőn fel, balra, balra, jobbra. Folyosó. Ember. Festmény. Firkálás. Oppáré. Gyorsan vissza a sarok mögé és agyaljunk, hogy mi legyen. Noha nem vagyok egy túl intellektüel lény, azért ilyenkor nem baj, ha megállunk gondolkodni. Vegyük el a tollat. Az a legtisztább.
- Invito toll! - egyetlen laza csuklómozdulattal lendítem a pálcámat a tárgy felé, hogy pár másodperc múlva már a kezemben fogjam. Érdeklődve forgatom a tárgyat, biztos, hogy nem szokványos darab, még nem láttam ilyet.
- Szabad kérdeznem, hogy miért rongálod az iskola tulajdonát? - kérdezem a firkálgató fiútól és kicsit közelebb lépek hozzá.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Pusztí... izé, gyakorlás.
Írta: 2014. szeptember 23. 01:56
Ugrás a poszthoz

Runa

- előbb a Bagolykő, majd Szlovákia

Runának mindig hatásosak a belépői, kitűnőeket tudok rajta derülni, mikor éppen utánam jön gyakorlati órára, és gyakorlatilag átrepüli a küszöböt, úgy esik keresztül rajta. Rendkívül mókás egy jelenség a lány, és amennyit eddig elcsíphettem a tudásából, abból rájöhettem, hogy mindazok ellenére, hogy miként közlekedik és sorra csinálja a ballépéseket, ügyes aeromágus. Csak épp önbizalma nincs túl sok. Ma igyekszünk ezen változtatni.
Halk, alig hallható sóhajjal nyugtázom, hogy most sem sikerült meghazudtolnia önmagát, és szó szerint a lábam elé borult, pedig nem emlékszem, hogy lett volna ilyen irányú kérésem felé. Mindenesetre felkaparom talajszintről, annyira nem vicces a kissé sáros földön hemperegni huzamosabb ideig. Most jön az utunk elkezdésének egyik legnehezebb feladata: a Levitásnak el kell magát fogadtatnia Shelivel, ami nem minden esetben a legkönnyebb dolog. Makacs és nő, adjuk össze eme két tulajdonságát a hippogriffnek, máris jobb rálátásunk nyílik arra, hogy miért féltem egy kicsit magunkat. Nem nagyon szereti, ha valakin érzi a félelmet és a bizonytalanságot, ezért is izgulok kicsit, hogy vajon hogy dönt. Végül számunkra kedvező állást sorsol a gép, mehetünk is. Gyakorlott mozdulattal ugrok fel a 140 centi marmagasságú állatra, olyan, mintha egy kisebb növésű ló lenne. Runát is felhúzom magam mögé, majd kifelé vesszük az irányt a susnyásból. A felszállást mondhatjuk zökkenőmentesnek, ahhoz képest, hogy a fiatal állat soha nem vitt még két embert a hátán, egész jók vagyunk. Örömmel veszem tudomásul, hogy nem kell kétszer kérnem a Levitást, hogy segítse szegény Shelit. Ha nem jönne velem, valószínűleg a határig sem tudnánk eljutni. Aranyos, hogy még mennyire a kézmozdulataira támaszkodik, régen én is ilyen voltam, de mára már meg kellett tanulnom pusztán az akaratommal irányítani a tüzet. Néha még akarás nélkül is megy sajnos...
- Minden okés? Pihenj nyugodtan, már nem vagyunk olyan messze - pillantok hátra, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e. Már csak néhány kilométer, és célt fogunk érni, innen Sheli egyedül is elbírja, amilyen sokat segített neki, biztos hogy maradt még ereje.
A Magyarországot és Szlovákiát elválasztó határt könnyű felismernem, repültem már el errefelé nem egyszer seprűvel, mikor rám jött a zizi és hajtott a vérem. Igazi zöld határ, majdnem 2 kilométeren keresztül csak erdők. Továbbrepülünk a határon, és egy majdnem 3 kilométeren elterülő, üres szántóföldön hajtunk végre leszállást. Előbb segítek leszállni Runának, majd én magam is lemászok a hippogriff hátáról. Előveszem a zsebemből a bónusz szarvasbogarat, nekiadom, majd egy igen tisztes csapással a farára, arra biztatom, hogy szaladjon el messzebbre.
- Hát, köszöntelek az egykor magyar földnek számító Felvidéken. Ha pontosan tudni szeretnéd, valahol Nemesradnóttól nyugatra vagyunk. Balra és jobbra is legalább 2-2 kilométerre lehet innen életet találni, szóval bízom benne, hogy nem teszünk kárt senkiben - magyarázom a széltől kivöröslött pofával, de mosolyogva. Idén vagy nem vetették be a területet, vagy már betakarították a veteményt, így tényleg remélem, hogy nem adódik semmi bajunk.
- Mutasd meg, hogy miket tudsz eddig! - kérem a Levitást. Fogalmam sincs, hogy milyen szinten áll az ereje majdnem egy év után, jó lenne tudni, hogy miket csinálhatunk.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Csapassuk nekije!
Írta: 2014. október 12. 14:07
Ugrás a poszthoz

EM vizsga, Borbála néni

Eljött végre ez a nap is. Meglehetősen vegyes érzelmekkel vártam, hogy bekövetkezzen végre, aminek be kell, hiszen lényegében már csak emiatt vagyok itt. Ha a mai napon sikerrel járok, akkor jövőhéten ilyenkor már vonaton fogok ülni és döcögni Pest felé. Igen, ezért az egy napért maradtam még itt, hogy végre bejegyzett elemi mágussá érjek, és ne tanonc legyek.
Határozott izgatottság fog el, mikor kilépek a házunk ajtaján át az utcára, majd átjár valami kicsit nosztalgikus érzés. Talán a tudat, hogy nem sokat fogok már itt sétálgatni. Végigballagok a Macskabagoly utczán, hogy végre beérjek a hivatalba. Így jobban belegondolva, sosem jártam még itt korábban, pedig már elég régóta itt élek. A téren futok bele Lottéba, határozottan nyugodtabbnak tűnik nálam, vagy csak nagyon jól leplezi az idegességét. Együtt lépünk be az épületbe és keressük meg azt a szobát, ami a mai napunk fő helyszíne lesz. Bent az irodában egy idős hölgy fogad minket, első nézésre nem lehet róla megmondani, de ahogy kicsit jobban figyelek az energiáira, érzem benne ugyanazt, mint magamban - tűzmágus. Kezet rázok vele, bemutatkozok, majd az elővarázsolt székek egyikén helyet foglalok. Érdeklődve kukkantok bele az asztalon levő kosárba, amiben egy tűzróka eléggé kényelmetlenül érzi magát a jelek szerint. Nyűgösnek tűnik a kicsike, biztos nincs teljesen jól. Figyelmesen végighallgatom, ahogy Borbála kiadja az instrukciókat előbb nekem, majd Lotténak, és megkapjuk a gondolkodási időnket. Inkább nyűg ez a 10 perc, mint segítség, pontosan tudom, hogy mi ez a lény, hogy mit eszik, és még a szórakoztatásáról is van némi elképzelésem. Kissé fészkelődve várom ki, hogy leteljen az időnk, majd határozottan a kosárért nyúlok, hogy az ölembe tegyem az egészet
- Ez itt egy tűzróka, besorolása szerint ártalmatlan, szelídíthető - mondom, miközben végigsimítok a vacogó kisállaton, és meglepődve tapasztalom, hogy eléggé hideg, egy tűz elemű lényhez képest. Nincs minden rendben vele, az biztos. Meg eléggé morcosan nézett rám, mikor hozzáértem, nem hiszem, hogy szeretne.
Tekintetemet elveszem a kosárról, és a tégelyeket kezdem vizsgálgatni. Vannak itt különböző dögök, csúszómászók, de nekem valami melegvérű kéne. Ott az egyik kicsit nagyobb tégelyben csücsül egy madárfióka. Nem igazán tudom eldönteni, hogy vajon él-e még, vagy már az igazak álmát alussza, de az üvegért nyúlok, hogy kinyissam. A madár nem mozdul, szóval valószínűleg már odaát lakozik, óvatosan kezembe veszem a kis testet és lerakom a kosárba a róka elé. Nem nagy érdeklődést mutat iránta, valószínűleg kihűlt már a tetem, azért nem foglalkozik vele. Szemeimet a madárra szegezem, és ahogy anno a tojással csináltam, szépen beleképzelem a hőt, és nagyon-nagyon óvatosan szétterjesztem benne. Nem sokáig csinálom, mert félek, hogy felrobbantom, és akkor tiszta trutyi leszek, meg az nem olyan jó pont Borbála szemében. Nyüszike nyújtogatni kezdi a nyakát a test felé, körbeszaglássza, felkel, majd ügyesen szétbontja és eltünteti az egész madarat. Komótosan félrenézek, míg végzi a műveletet, nem igazán szeretem a boncolt állatok látványát, addig inkább keresek még valamit, amit megehet. Egy másik üvegcsében egy apró mezei egér figyel kifelé, most érte nyújtom ki a kezemet. A kezembe veszem, majd a farkánál fogva odalógatom a tűzrókának, aki elveszi tőlem, megfojtja és elfogyasztja. Ismét türelmesen félrepillantok, a folydogáló vér nem a barátom, akár belőlem folyik, akár másból, utálom. A róka nem fekszik már vissza, helyette leül és engem néz. Valószínűleg már jobban érzi magát valamivel, hogy megpakolhatta a gyomrát.
Ahogy látom, még mindig vacog egy kicsit, és a lángjai sem égnek. Ez alapvetően azért nem jelent túl jót számára. Fel kellene melegíteni egy kicsit, de a melegítésemben még mindig nem vagyok túl biztos, tegnap majdnem felforraltam a véremet egy szakaszon a testemben, csak idejében megálltam. Mindegy, most jól kell sikerülnie, nem gondolhatok erre, most jól fog menni! Valahogy máshogy kéne a dologhoz állni, mint eddig. Úgy érzem könnyebb lesz úgy felmelegíteni, ha az erőmet egy simogató kézként képzelem el. Először a róka nyakánál hozok létre egy kis hőt, azzal simítok végig a hátán, majd a hasán, az állán, a lábain. Közben csak a szemem mozog, ahogy ide-oda szállítom a meleget. Láthatóan nem esett neki rosszul a dolog, a lángjai is haloványan megjelennek a hátán. Elmosolyodok, már sokkal jobban néz ki, mint az elején.
Úgy gondolom, hogy ennyi azért még édeskevés lesz egy vizsgára, bár már sokkal jobban néz ki a róka, ideje parádézni egy kicsit, és megmutatni, hogy miket tudok még. Egyetlen pislantás alatt megidézek egy kisujjnál nem nagyobb lángot az állat elé, aki erre előre hegyezi a füleit és játékba kezdek vele. Először jobbra-balra mozgatom az egészet, majd leírok vele egy kört a róka körül. Kínosan ügyelek rá, hogy csak a szemem mozduljon, semmi más, elvileg nem használhatok semmiféle segítséget. Mikor körbeértem, megállítom vele szemben a tüzet, és először megnövelem körülbelül öklömnyi méretűre, majd egy kis idő után szépen összehúzom akkorára, mint amekkora az ember kisujjának a körme. Ezután visszaállítom az eredeti méretére, és hozzálátok színezni. Először lentről felfelé citromsárgára festem, majd fentről lefelé zöldre, vissza kékre, majd lilára, végül pedig vörösre, akár a főnix színe. A művelet közben finom méretváltoztatásokat eszközölök, nem olyan drasztikusakat, mint az előbb, de azért látni lehet, hogy a láng hol kisebb, hol nagyobb. Most pedig jöjjön a rész, amit a hátam közepére sem kívánnék, de akkor mutassunk meg mindent, amit tudunk: formáljunk. Tegnap este még gyakoroltam bizonyos formákat lefekvés előtt, biztos ami biztos, hátha szükség lesz rájuk. Kezdjük valami egyszerűvel, amibe biztosan nem bukok bele, csináljunk gömböt. Finoman összehúzom a láng lobogó széleit, hogy egy egységes formává váljon az egész. A forma nem nagyobb egy cikesznél, és ahogy ez keresztül vágtázik az agyamon, jön a villanás. Aranyszínűre színezem a golyómat, és eléggé alien-feelingbe hajlóan az egyik feléből elkezdek kifelé húzni egy darabot. Nem nyújtom meg túl nagyra, a végén még leégetek valamit. Óvatosan egy szárny alakja kezd kibontakozni a kihúzott csökevényből, egy cikesz szárnya. Az átellenes oldalon megcsinálom ugyanezt a dolgot, és most már tényleg van egy lángoló cikeszem. Elkezdem vele mozgattatni a szárnyait, hogy egy valódihoz hasonlóan villámgyorsan tudjon ide-oda repkedni, de persze, azért jóval lassabb, mint egy igazi. Jó néhányszor körbekerülöm vele a rókát, aki erre már felkel és finoman elkezd a repülő ojjektum után kapdosni. Mosolyogva nézem, ahogy az állat játszik, de közben próbálok vigyázni arra, hogy nehogy egyikünk is megégessen valamit. Fel-le, fel-le, körbe-körbe, majd mintha a láng egy centrifugába kerülne, elkezd gyorsan pörögni egy helyben, majd huss, eltűnik.
Lényegében már el is felejtettem, hogy hol vagyok, csak mikor felpillantok Borbálára, akkor veszem észre magamat. Hopp, azt hiszem készen vagyok a feladatommal. A róka leül a kosárban, és egy furcsa hangot ad ki, amit Linától szoktam hallani, ha éppen meg van elégedve a sorsával. Remélem sikerült az elvárásoknak megfelelően teljesíteni a feladatomat.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 18. 00:26 Ugrás a poszthoz

Egyetlen sárkánynőm ~ elbúcsúzok.

Nem vártam ezt a napot. Hiába tudom már lassan egy éve, hogy most el kell majd hagyjam a kastélyt és a falut, attól még rosszul esik a dolog. Itt hagyom az életemet konkrétan. Ezen a helyen nőtt be a fejem lágya, itt kezdődött el minden. Itt indult el az, ami miatt most távoznom kell innét. Ha nincs a kviddics, valószínűleg soha nem fordul meg a fejemben, hogy ne maradjak itt mestertanoncnak, tanuljak valami szépet és jót, hogy aztán majd kezdjek valamit az életemmel. De az első szerelmem most messzire szólít innen, több száz kilométerrel arrébb. Itt maradnak a családtagokká vált barátok, az Eridon, ami a szó legszorosabb értelmében az otthonom volt 6 évig, a húgom, akinek nagy szüksége lenne rám a kamaszkora küszöbén, Benji... Felsóhajtok, keserűen, szomorúan, és megszorítom Manda kezét. Az állomáson állunk, várjuk, hogy befusson a vonat, ami elvisz Pestre, hogy onnan továbbutazzak Spanyolországba. Hazától kapaszkodok a Rellonos kezébe, és amíg nincs rá jelentősebb okom, nem is fogom elereszteni. A másik karján ott csücsül a kislánya, Lili, aki szintén nagyon fog hiányozni. Őt is megszerettem ezalatt a pár hónap alatt, mióta megszületett. Adritól még múlthéten elköszöntem, eszemben nem volt magammal terhelni a Navinést, tudom milyen. Mindenki mástól is még az előző héten búcsút vettem, akivel jóban vagyok, minél hamarabb meg akartam ejteni ezeket a dolgokat, hogy emésztgetni tudjam őket az indulásig. Benjitől tegnap sikerült csak elköszönni, tőle nem voltam képes hamarabb elbúcsúzni. Ott is majdnem sírtam. Most nem különben a határán állok.
Ismét megszorítom Manda kezét, és oldalra tekintek rá. Nem tudom mit lehetne mondani, abban, ahogy összenézünk, benne van minden, amit nem tudok kiejteni a számon.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2014. október 18. 02:19
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 18. 02:49 Ugrás a poszthoz

Egyetlen sárkánynőm ~ elbúcsúzok.

Addig halogattam a pakolást, ameddig csak tudtam, valahogy nem akaródzott nagyon fent ülni a szobában, ahol minden el van téve, amit magammal akarok vinni (magyarul nagyjából becsomagolhattam volna az egész helyiséget), és bámulni a majdnem üres teret. Belebolondultam volna ebbe. Ezért is csak reggel szedtem össze véglegesen mindent. A délelőtt 11 óra nem olyan korai időpont a vonatinduláshoz. Normális, prefektusi időszámításban az lett volna, egy kellemesebb éjszakai járőrözés után ilyenkor még javában húzza az ember a lóbőrt. Olyan távolinak tűnik már az a nap, mikor végleg leadtam a jelvényemet még Kahlilnak. Rossz érzés volt, egy részemet adtam oda. 3 év alatt nagyon az emberhez tud nőni egy poszt. A kapitányságról is rossz volt lemondani, de ott már nem tehettem többet.
Már az ágy szélén ültem, mindenemet az utazóládámba tömörítve, .rar formátumban, mikor Lilcsi elkezdett lent szirénásat játszani az anyukájával, és tudtam, hogy menni kell. Azt hiszem, ez lesz az utolsó jó cselekedetem Mandával egy időre. A probléma forrása egy eltűnt cumi, amiről a kicsi az istenért se akart lemondani, szóval muszáj volt megkeresni. Kicsit alaposabb nézelődés után egy kóbor ruhadarab alól került elő a vágyott tárgy, a kislány megnyugodott, happy, vissza készülni.
Egy dolgom volt még: elköszönni a húgomtól. Némi daccal vette tudomásul, hogy lelépek, amit teljesen meg tudok érteni. Végre úgy érezhette, hogy hazaért, van egy nőkből álló családja, aztán az egyetlen vér szerinti rokona azt mondja, hogy bocs, de most itt hagylak 1-2 évre. Biztos, hogy nem volt kellemes ezt hallania, de mikor ő jött, ezt már tudtam. Nem tehettem mást. Udvaron semmi, padlástérben semmi, tető pipa. Néha ide ül ki, láttam már párszor itt ücsörögni. Szótlanul mellékúsztam, óvatosan lépkedve a cserepeken, és átöleltem. Őt is nehéz itt hagynom, mint a többieket, de a vér cinkos kötődése miatt, talán ő az egyik legnehezebb eset. Végül minden szó nélkül felálltam mellőle, és otthagytam, ahol van, ilyenkor nem szabad bolygatni. Faraday. Ismerem a vérét.
A szívem nehéz, a mellkasomat nyomja valami láthatatlan erő össze, a torkom elszorul, de minden erőmmel azon vagyok, hogy tartani tudjam a lebegtető bűbájt, amivel a ládámat cipelem magammal. Ahogyan az ominózus szüléses napon, most én is végtelenül hálás vagyok Mandának, hogy nem szól semmit, egyszerűen csak van, fogja a kezemet. Nekem ez bőven elég. Ahogy megérkezünk az állomásra, leteszem a ládát, és csak állok, és próbálok arra koncentrálni, hogy ne felejtsem el, hogyan kell levegőt venni. Lehet most még az is kimaradna.
Beharapom az alsó ajkam a lakótársam mondatára, és most már tagadhatatlanul elfátyolozott szemmel nézek rá, és bólogatok neki. Nem vagyok képes szavakat kipréselni magamból, egyszerűen képtelenség lenne. Helyette beszél a szem és a gesztusok. Pálcámat a hátsó zsebembe csúsztatom, és átölelem a két lányt. Szeretném megmondani, hogy hiányozni fognak, és hogy sietek vissza, de nem vagyok rá képes.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2014. október 18. 02:49
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 18. 03:26 Ugrás a poszthoz

Egyetlen sárkánynőm ~ elbúcsúzok.

Nehéz ez az egész, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg el kell menjek innen. Rendben, volt már úgy, hogy teszem azt elutaztam 1-2 hétre, meg ugye ott volt az a 2 évnyi kényszerpihenő is, de ez most teljesen más. Ebben van valami véglegesség, ami nagyon piszkál. Mert nem akarom, hogy vége legyen, most szívem szerint még eltöltenék némi időt az iskolapadban, amiből annyira kikívánkoztam még a vizsgaidőszak kezdetén. Tudom, hogy javulni fog majd idővel, hogy hozzászokok ahhoz a helyhez, ahova megyek, azokhoz az emberekhez, akikkel majd ott kötök barátságot, de ez egyelőre sajnos nem nyújt vigaszt. Még ebben az életemben állok itt a bogolyfalvi állomáson, és nem akarom, hogy jöjjön a vonat. Teljesen összetörne.
Némileg pofátlanságnak érzem itt hagyni Renée-t Manda nyakán, hiszen neki ott van Lili, ő is épp elég nagy felelősség számára, hát még egy kamaszodó kis hurrikán, akit alig lehet féken tartani. Bár azért megjegyezném, hogy Tökiben munkál ám a túlélőösztön, igyekszik hangtalan és láthatatlan lenni a rangidős Rellonos előtt, csak akkor feltűnni, ha ő szólítja. Nem hülye, csak szeleburdi. Korral jár, majd kinövi, lehetőleg minél hamarabb, hogy ne okozzon kellemetlenséget Mandának. Legalább a késeivel nem tud komolyan ártani senkinek, arról gondoskodtam.
Tudom, hogy mennyire nem erős oldala az érzelgés, normális esetben nem is terhelném magammal, csak szépen elvonulnék a szobámba, őt meg békén hagynám. De ez most mindkettőnkre ugyanannyira tartozik, mert habár nem mutatja, mélyen érzem, hogy neki is van olyan nehéz ez az egész hajcihő, mint nekem. Orbitális tehetséggel sikerül még Lilit is megríkatni. Kicsit megijedek, és el is engedem a lakótársamat, hagy tegye azt, amit ilyenkor szokott, hogy megnyugtassa a kislányt. Füttyszó hangzik fel mögöttünk, amitől még inkább elszorul a nyelőcsövem és a hangszálaim és némaságba szeretnének burkolózni, de ezúttal összeszedem magamat annyira, hogy legalább egy mondatot ki tudjak préselni magamból.
- Mennem kéne, igaz? - kérdezem keserűen mosolyogva, patakzó könnyekkel az arcomon, ahogy ráfogok a hátsó zsebemben pihenő pálcámra, hogy ismét használjam.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 18. 04:10 Ugrás a poszthoz

Egyetlen sárkánynőm ~ elbúcsúztam.

Ha lehetne, nagyon szívesen átugranám ezt a búcsúzkodós részt, mert borzalmasan utálom, és ráadásul ezzel a másik terhére is vagyok, amit meg igazán nem akarok. Ilyenkor néha képes vagyok Manda-módra gondolkodni, hogy jobb egyedül vinni magunkban ezeket a dolgokat, de mindig meghallom a saját, sírós hangomat a fejemben, ami azt kiabálja a lánynak, hogy nem kell minden súlyt egyedül cipelnie, és feladom, inkább segítséget kérek.
Nehezen akarok bármerre is indulni, most kibillentenek az eddigi, megszokott, kényelmes életemből, és mozdulnom kell. Nem akarnám itt hagyni Mandát, annyira hozzám nőtt, annyira megszoktam már a jelenlétét, hogyha lemegyek a konyhába, akkor ott sertepertél a kicsivel, vagy ott ücsörögnek ketten a nappaliban, esetleg hogy összetalálkozunk a folyosón, és borzalmas lesz úgy közlekedni akárhol a világban, egy másik házban, hogy nem vele akadok össze menet közben. Kár tagadni, vér nélkül is van testvérem, és nem is egy.
Érzem, hogy kezdem megütni a sárkánylány tűréshatárát a magam sírásával, és nagyon igyekszem magamat  annyira összeszedni, hogy legalább ebben a maradék néhány percben ne könnyezzek tovább.
- Igen - préselem ki magamból elhalóan a szót, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy visszanyeljem az összes kitörni készülő könnyet egyelőre. Előkerül egy kicsi doboz Manda zsebéből, amin először meglepődök, ennek hála pár pillanat erejéig elfelejtem azt, hogy sírni akartam még az előbb. Bólogatva elveszem tőle az apró tárgyat és a zsebembe süllyesztem.
- Vigyázzatok magatokra - mondom még, és nyomok egy apró puszit a kislány arcára, Mandával pedig a világ legjelentőségteljesebb pillantását váltom, mielőtt még utoljára átölelném. Ebbe az egy ölelésbe sűrítek bele minden érzelmet, ami bennem van, majd elengedem a lányt, és a pálcám segítségével felemelem az utazóládát, hogy azzal együtt felkapaszkodjak a vonatra.
Odafent helyet keresek magamnak, levágom a ládát a lábam mellé, és az ablaknak préselődök. Még utoljára látni akarom őket. A láda fedele közben kivágódik, és a tűzróka kiugrik belőle, hogy az ölembe telepedjen. Valószínűleg érzi, hogy most szükségem van rá. Az állatoknak elképesztően nagy az érzelmi intelligenciájuk. Enyhe lökést érzek, és tudom, hogy elindultunk. Előveszem a zsebemből a kis ajándékomat és óvatosan kicsomagolom. Nem jutok el addig, hogy rendesen meg tudjam nézni a tartalmát, mert kitör belőlem a sírás, az az igazi, megállíthatatlan, szívet tépő zokogás. Nem érdekel hányan néznek, annyira mindegy. Próbálok csendben lenni, amennyire tőlem telik, közben ölelem a rókát és rázkódok. Még egyszer kinézek az ablakon, de már nagyon kicsik és messziek az állomáson álló alakok. De ha a szemem nem is látja, a szívem érzi...
Manda is könnyezik.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 22. 17:31 Ugrás a poszthoz

Mihael.

Lebetegedtem. Vinné el a fene, hogy pont most, a vizsgák kezdete előtt tudott rám jönni a kórság. Minden annak a rohadt időjárásnak a hibája! A frászkarikáért kell esni 3 napon keresztül nyáron? Az ősz meg a tavasz, na, azok arravalók, hogy hosszú távon essen a rohadékja. De ilyenkor? Sütne inkább az a jó meleg Napocska. Ilyenkor elképesztően elkap a honvágy, imádom a forró, napsütéses argentin nyarakat, párjuk sincsen sehol. Ehelyett itt kell ülnöm ebben a totyakos retekben, és fől a fejem.
A mai az utolsó napom a vizsgák előtt. Lényegében az utolsó prefektusként eltöltött napom is. Oké, segítünk még a többiekkel, de igazából nincs már olyan hű de milyen nagy szerepem a továbbiakban. A ma esti az utolsó hivatalos járőrözésem. A húgom nyaggatott, hogy maradjak ágyban, mert lázasan nem lehet elmenni otthonról, de még az ágyból sem nagyon, de makacsul ellenálltam a hívó szónak. Miért ne tettem volna? Ő nem tudja, hogy milyen szinte munkaszerűen végezni és szeretni a prefektusságot. Inkább a fejem köré tekertem egy sálat, mondván, hogy ez jó lesz, és visszaindultam a kastélyba.
Így egy egész szárny bejárása után kezdem érezni, hogy Töki miről beszélt. A Keleti szárny első emeletének folyosóján ácsorgok, de mintha a lábaim kezdenének önálló életet élni, és nem a pozitív értelemben. Muszáj lesz valahova leülnöm sürgősen. Benyitok a soron következő helyiségbe, ami a kandallós szoba. Kellemes emlékek tára ez a hely,de most sajnos nincs erőm ezen mélázni. Egy teremtett lélek sincs bent, de igazából tennék magasról arra is, ha lenne. A hidegrázásom elfajult, a fogaim összekoccannak, ahogy a didergés egyre mélyebben belém költözik. Leülni. Le kell ülnöm. Elindulok a középen levő párnás rész felé, de már az első lépésnél érzem, vagyis hallom, hogy elkezd csengeni a fülem. A következő két, botorkáló lépésnél megjönnek a szürke karikák is a szemem elé táncikálni, végül is, túl sokat látok a világból. És mielőtt sikerülne elérnem a párnákig még utoljára érzékelem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, és koppanok egyet a padlón.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 22. 18:26 Ugrás a poszthoz

Mihael.

Ahogy ott feküdt kiterülve, mint valami jól nevelt béka, sokáig semmit sem érzékelt a környezetéből és a körülötte folyó dolgokból. Aztán egyszer csak nyílt az ajtó, és besétált rajta az az ember, akit normális esetben 3 másodpercen belül két lábon járó gyufává varázsolt volna. De most még csak meg sem rezzent a belépésére. Eléggé mélyen volt az éber tudata elásva, arra sem mocorgott, mikor finoman megböködték, hogy vajon él-e még a jószág. Bezzeg mikor SV kézbe vette, hogy leszánkózzon vele a gyengélkedőre... Akkor valamennyire felébredt, de nem tudta felmérni, hogy mégis ki a frász istápolja. Annyit érzett csak, hogy karok zárják körbe, ergo biztonságban van. Erőtlenül kapaszkodott bele az őt fogó végtagokba, és közelebb bújt Mihaelhez, mint valami elárvult kismacska. Meleget érzett felőle, valami biztonságfélét. Még valami artikulálatlan dolgot nyöszörgött az ideiglenes hercegfinek, de nem tudni, mi lehetett az. Ha felébred, valószínű semmire sem fog emlékezni.
Francba, rosszul vagyok. Valami nagyon rossz íz van a számban, a hátamat meg töri ez a francos ágy. Töri? Álljunk meg egy páleszeresztésitájmeszre, a sajátom határozottan puha, azzal soha nem volt bajom. Úú, itt valami nagyon nem kóser, és még ha csak a szilva nem lenne az… Halkan nyöszörögve vagyok csak hajlandó résnyire nyitni a szemeimet, a fejem úgy hasogat, hogy mindjárt leesik a helyéről, és akkor még mindig ott van a fázás. Oj, még mindig nem ment le normálisan a lázam. Na mindegy, konstatáljuk, hol a vérben vagyunk. Ágy, ágy, szekrény, plafon, szekrény, ágy, Saint-Venant. Mivan? Addig elért az agyam, hogy ez a gyengélkedő, és valószínűleg azért vagyok itt, mert kicsit túlhúztam a betegséget, de ez a zöldek veszedelme mit keres itt, és miért bámulja a sötét üveget? Tán baj van a szemével? Hirtelen mozdulattal ülök fel a fekvő helyzetből, ami tán nem a legdicsérendőbb ötlet volt, mert annyira erőmet vesztett vagyok még mindig, hogy szinte azonnal vissza is szédülök az ágyra. Nájsz.
- Te hoztál be? – szegezem neki a kérdést, ahogy a nyakig felhúzott takaró alól kinézek rá oldalra.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 22. 19:00 Ugrás a poszthoz

Mihael.

Az ébredés meglehetősen nehéz, egy súlyos, fekete lepelként telepszik rám az álom, ami alól rettenetesen nehéz kimásznom. Eltart egy ideig, míg sikerül egyáltalán a szememet mozgásra bírnom, hogy meg tudjam szemlélni a környezetemet, mert ahogy megmoccantam fektemben, éreztem, hogy valahol ismerős a hely, mert feküdtem már ilyen helyen ezelőtt, de nem tisztult még ki annyira a tudatom, hogy fel tudjam ismerni. Ahogy lassanként elkezdek magamhoz térni, úgy tér belém vissza a fájdalom, amit alvás közben nem éreztem. A fejem nagyon szeretne szétrepedni a nyakamon, legalábbis úgy érzem, a végtagjaim is szokatlanul nehezek. Aztán lassan körbejáratom a tekintetemet a szobán, hogy megbizonyosodjak róla, hol is fekszem. A fehér falakból és az enyhe bájital- és gyógyszerszagból könnyű rájönni, hogy a gyengélkedőn vagyok. A tekintetem a tőlem nem messze ülő másik egyénre siklik, és a szívem dobban egy nagyot, felülök a meglepettségtől, majd vissza is szédülök a párnámra elég gyorsan. Túlságosan kimerült vagyok még a hirtelen mozdulatokhoz, ráadásul a hideglelésem sem akar nagyon szűnni. Kicsit gyanakodva és méregetően sandítok Mihaelre, de kivételesen nem tűnik úgy, hogy ki akarjuk végezni egymást. Kivételes alkalom.
- Mit csinál a fülem!? – kérdezem cseppet ijedten, ahogy gyorsan a fülemhez kapok. Tényleg meleg jön ki belőle, akár az elemi mágiám is csinálhatná, de ez más, a saját tüzemet felismerem már ennyi idő után. Mindenáron fel akarnék ülni, de rövid úton meggyőzöm magam, hogy ez igazán nem tanácsos jelenleg.
Amikor Mihael elkéri a karomat pulzusmérésre, lassan kihúzom a takaró alól és szó nélkül a kezébe adom a csuklómat, mintha legalábbis normális körülmények között nem próbálnánk meg állandóan megölni egymást. De most érzem, hogy rá vagyok szorulva a Rellonosra, ami belül bosszant némileg, de próbálom magamban elnyomni a dolgot.
- Miért hoztál be? – kérdezem tőle, ráemelve a tekintetemet, miközben ő a karommal van elfoglalva. Igazából tudnék még nekiszegezni ennél jóval több kérdést is, de jelenleg ez foglalkoztat a legjobban.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. február 16. 11:23 Ugrás a poszthoz

- Ádáááááám! - bősz visítás töri meg a keleti szárny második emeletének viszonylagos csendjét. Ugye milyen jó, hogy hazajöttem?
Nem, amúgy nem ok nélkül sipákolok itt a jónépnek, igen csak komoly indokok vezérelnek. Mert hogy elromlottam. Bizony, szó szerint. Bent valami eléggé komolyan elbaltázódott, mert nem működök ugyanúgy, mint eddig. Nem minősül természetes reakciónak, hogy ha valami 200 métert zuhanok lefelé, akkor a végén nem lesz bajom, mert levegőburok vesz körül, ami lelassítja az esésemet és sértetlenül tesz a földre. Eléggé para a dolog. Pyromágus vagyok - oké, hogy most éppen nem szuperál még úgy az erőm, mint fénykorában -, nem aero. A frászt hozom saját magamra.
Egyetlen közelben levő ismerősöm van, akihez fordulni tudok a bajommal, az pedig Ádám. Charity-t is megkereshetném, ha nem választana el tőle egy óceán, de a volt oktatóm közelebb van jelenleg. Kettesével veszem a teraszhoz vezető lépcsősoron a fokokat, hogy minél hamarabb felérhessek. Otthon nem találtam a férfit, gondoltam hátha itt lesz. Már csak azért imádkozok, hogy ne órát tartson éppen.
- Ádám, technikai problémám támadt - kezdek bele a mondandómba, mindenfajta udvariassági formulát mellőzve. Szerencsére nem látok nála tanoncot, hálistennek nem egy óra közepén támadtam le. - Leestem és nem lett semmi bajom, levegőbuborék vett körbe, az meg csak simán a földre tett és nem értem, úristen - annyira hadarok, hogy én magam sem értem teljesen amit eldaráltam szegény Ádámnak, de teljes a kiakadás, mert remegve ülök le egy székre és a két kezembe temetem az arcomat.
- Elromlottam - rebegem az előző hangerőhöz képest végtelenül halkan és csendben sírni kezdek.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. február 26. 01:50 Ugrás a poszthoz

A bennem levő pánik egyre csak növekszik, míg el nem érek a teremhez, aztán mikor végre ki tudom nyögni azt, ami a szívemet nyomja, megkönnyebbülök kicsit, de ezzel együtt egy igen erőteljes rettegés is elfog. Fogalmam sincs, hogy mi van velem, és mi van akkor, ha Ádám sem tudja majd megmondani? Mi lesz? Hova kellene akkor mennem? Kihez fordulhatok? Újabb kisebb pánikroham, majd megérzem a fejemen a kezét, aztán az ölelését. Úgy bújok oda, mint egy út szélére kitett kiskutya, akit épp most talált meg a jövőbeni gazdája. Valahogy megnyugtató ez a szeles dolog is, mintha lecsillapítaná az eddigi félelmet és szorongást, a sírás is abbamarad. Furcsa nyugalom vesz erőt rajtam az előző lelkiállapotomhoz képest. Eleresztem Ádámot, a körülöttünk kavargó levegőt kezdem figyelni és elengedem magam, mintha vele együtt áramlanék. A hajam finoman libegni kezd körülöttem, de ezt nem Ádám levegője csinálja. Ez a saját légáramlatom.
- Hát... - kezdek bele nagy bölcsen a mondókámba. Hátradőlök ültömben, kezeimet az ölembe ejtem, két hüvelykujjammal pedig lassan malmozni kezdek. - Leestem egy szakadékba. Vagyis hát véletlen meglöktek... de a fontos az, hogy lezuhantam. Rettenetesen féltem, és tudtam, hogy a végén a fejem egy sziklán fog szétloccsanni ott a mélyben. Aztán belül megszólalt a hang, hogy repülni akarok. Mindennél jobban repülni szerettem volna. Akkor jelent meg körülöttem a légbuborék - nem tudom mennyit szeretne tudni ezekből Ádám, így viszonylag tömören - nő vagyok könyörgöm, a tömör nálam 3 oldalas kisesszét jelent - sikerül összefoglalnom a lényeget. Vagyis azt, ami szerintem a lényeg volt.
- Hallottál rólam, igaz? - kérdezem egy kisebb sóhaj keretében. Pontosan érteni fogja, hogy mire célzok, és megpillanthatja a szememben az oda beköltöző szomorúságot is. Már elkezdtem beletörődni. De valahogy mindig újra meg újra a felszínre tör a csalódottság és a vágy...
Merkovszky Kiva
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. április 2. 14:50 Ugrás a poszthoz

Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy valakinek mesélhetek arról, ami nem olyan rég Amerikában történt. Egyedül Brandon tudott eddig erről, hiszen ő ott volt velem, ő a saját két szemével látta azt, ami a szakadékba lefelé menet lezajlott. De se a levitás, se én nem tudtunk mit kezdeni a látott-átélt élménnyel, így S.O.S. 2 napon belül hazajöttem, hogy beszélhessek Ádámmal.
Volt tanárom szépen átsiklik Csernus doktor szerepbe, mert felteszi azt a bűvös kérdést, amit a pszichomókusok szoktak a kezeltjeiknek. Óvatosan felpillantok, vizslatom kicsit az arcát, majd nekikezdek.
- Nem tudom... - jön ki belőlem egy sóhajjal karöltve a két szó. - A feje tetejére állt a világom. Az, amiért évekig küzdöttem, pillanatok alatt robbant szét, mint az üvegpohár, mikor a földre esik. Én... Próbálom feldolgozni, hát már hónapokkal ezelőtt történt! De egy életcélról lemondani szinte lehetetlen - néhány pillanatig tétovázok, hogy belefogjak-e a mondókába, de végül csak amellett teszem le a voksomat, hogy mesélek. Nincs okom elhallgatni előle bármit is, pláne ha ezzel könnyebbé tudom tenni a magam számára is a feldolgozást.
Kissé elképedve hallgatom Ádám magyarázatát. A kezeimet tenyérrel felfelé fordítom az ölemben, és rámeredek a két fehér területre, mintha valami nem oda illőt láttam volna rajtuk. Igazság szerint belül valahol tudtam, hogy valami ilyesmi lesz a magyarázat, de álmomban nem gondoltam volna, hogy ez tényleg megtörténhet. Pont velem. Igazából még a tűz használatára sem éreztem magamat méltónak soha teljesen. Nem hogy egy szintén zabolátlan és tekintélyt parancsoló másik őselemet is az irányításom alá vonjak. Felpillantok végül, és kissé lassan, de bólintok Ádámnak.
A másik komoly dolog amiről beszélnünk kell, hááát... Igen, ezzel nagyon is tisztában voltam eddig is. A kviddicsbaleset utáni hetekben egyáltalán nem voltam képes használni a tüzet, akármennyit is meditáltam. Tudtam, hogy neki kell állnom feldolgozni az álmom elvesztését, ha újra meg akarom találni a lelki békémet, már hozzáfogtam, csak ez sajnos nem olyan dolog, ami egyik napról a másikra megy. Két tenyeremet összezárom, pillanatokig koncentrálok, majd szétnyitom őket.
- Jelenleg ennyi a maximumom - mutatom be zavartan mosolyogva Ádámnak a jelenlegi szintemet. A két kezemben ott csücsül egy tenyérnyinél nem nagyobb, eléggé haloványan pislákoló tűzgömb. Ha megkínoznám magamat, akkor sem lenne nagyobb, maximum valamivel erősebben égne, de pillanatnyilag ennyi a limitem.
- Nincs semmilyen tervem egyelőre - felelem némileg lemondóan Ádámnak. - Lehet visszajövök mestertanoncnak és tanulok valamit, hogy normális foglalkozásom lehessen majd. De annak örülnék, ha nem kéne elmennem valaki máshoz. - pici mosoly játszik a szám szegletében, ahogy kimondom az utolsó mondatomat. Borzasztóan hálás vagyok Ádámnak, hogy elvállalná, hogy összelegóz. Ez egy bármilyen, ismeretlen embernek nem hinném, hogy menne.
Merkovszky Kiva
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. április 4. 10:19 Ugrás a poszthoz

Halványan mosolygok azon, amit Ádám mond. Esés közben repülni akartam. Zsigerileg kívántam az érzést, hogy a szél a hátára vegyen, mint mikor a seprűt ültem meg. Semmivel össze nem hasonlítható boldogság volt számomra felszállni és akár órákig csak röpködni a pályán, vagy bárhol máshol. Még ha az életem ilyen fordulatot is vett, talán nincs minden veszve.
- Tudod, talán jobb, hogy most történt - mondom váratlanul, és még magamat is meglepem, milyen könnyen mondok ilyeneket. Ezelőtt még nem gondoltam erre így. - Mármint... Mielőtt még teljesen beszippantott volna ez a világ, mielőtt még tényleg profi sportoló lettem volna. Szerintem sokkal nehezebb kikerülni a vérkeringésből, mint a közelébe jutni, aztán mégsem belefolyni - kicsit zavarosnak hathat a magyarázatom, de teljesen biztos vagyok abban, hogy érti, mire gondolok. Nem húzódok el, amikor a karomra teszi a kezét, most először mosolyodok el a beszélgetésünk alatt úgy, hogy a szemem is komolyan gondolja azt az ajakgörbületet. A hátamon végigsimító szélre önkéntelenül előbukkan egy gyenge válaszfuvallat.
Látom a férfi szemébe az aggodalmat és az értetlenséget, mikor feltárom neki a tüzem jelenlegi állapotát. Számomra is szokatlan és szemernyit sem elfogadható, hogy ennyire gyengén muzsikáljon az erőm. Nagyon szeretném visszanyerni azt az állapotot, ami a baleset előtt volt.
- Lina kicsit nehezebben visel mostanság. Ő is tudja, hogy baj van. Félek, hogy megbetegítem, ha hosszabb távon maradok ebben a státuszban - az aggodalom ráncai ülnek ki a homlokomra, ahogy összevonom a szemöldökeimet. Testileg nincs semmi baja, de látom rajta, hogy kedvetlen és sokszor elkerül engem. Pedig előtte el nem mozdult volna semmi pénzért mellőlem. Nem akarom, hogy baja essen, vagy rosszul érezze magát, így nem csak magam, hanem őmiatta is szeretnék minél hamarabb a régi lenni.
- Igyekszem mindent úgy csinálni, mint azelőtt. A pyromágia az életem része, és a hiánya megnehezít dolgokat, amik előtte teljesen természetesek voltak. Vízforralás,törölköző nélkül megszárítani magamat, saját magam felmelegítése. Most is mennek ezek a dolgok, csak sokkalta lassabban és nehezebben, mint normális esetben - sorra veszem azokat a tevékenységeket, amiket az erőm segítségével végeztem és végzek még mindig, csak jelenleg épp szenvedek. Vergődök saját magam miatt, és ezt nagyon utálom.
- Tanárnak? - őszinte érdeklődéssel pislogok Ádám irányába, amikor meghallom tőle a kérdést. - Nem, eddig eszembe sem jutott - vallom be, majd az egyik mutató ujjamat a számhoz emelem és a második ujjpercem oldalát kezdem el rágcsálni gondolkodás közben. Én? Tanítani? Hát ebből szépséges kis katasztrófa kerekedne. Bár tényleg nem gondolkodtam még azon, hogy milyen szakra szeretnék menni. Rövid idő után befejezem az ujjam rituális elfogyasztását, és visszapillantok a férfira. - Ha neked ez segítség és én is rendbe tudok tőle jönni, akkor szívesen. Úgysem volt eddig semmi ötletem, hogy mit kezdjek ezután az életemmel - ismerem be a dolgot hangosan is. Abban biztos voltam, hogy nem akarok semmi olyat tanulni, aminek köze van a kviddicshez. Az túlságosan fájna. Így viszont hasznos lehetek az új tanoncok számára és találhatok magamnak egy új célt az életemben. Ez mindenképpen kecsegtetően hangzik.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Bizizi - hangolódjunk
Írta: 2015. április 13. 23:58
Ugrás a poszthoz

Van a húgomnak egy nagyon kis tündéri barátnője, Izabella, akivel még az előkészítőben lettek nagyon jó barátnők. Nem olyan régen derült ki a kislányról, hogy pyromágus, de féli, nem csak az erejét, hanem magát a tüzet is, így aztán némi problémába ütközik a gyakorlati képzése. Ádám elkezdett már foglalkozni külön az ő dolgával, de ma én vagyok a soros, hogy egy kicsit bátorítsam és megmutassam neki, hogy nincs komoly félnivalója a tűztől. Legalább én is egy kicsit tudok gyakorolni és valami hasznosat tenni nem csak a kislánnyal, de magammal is. Kivételesen nagyon is időben érkezem meg a teraszra és a kanapén ücsörögve várom, hogy Izabella is befusson. Jön is nemsokára, de annyira halk és rövid, hogy az ember normális esetben fel sem fedezné a jelenlétét. Én sem magára a szavaira figyelek fel, hanem a benne kavargó tűz elem ragadja meg a figyelmemet. Felállok a helyemről, őt pedig átkísérem a tűz részébe a terasznak. Végig lefelé néz, a padlót fixírozza, ez eléggé zavaró tud lenni. Mikor leülünk a tűznek fenntartott részlegben, továbbra is az aljzatot nézi, de végül csak megszólal.
- Persze hogy segítek! Azért vagyunk ma itt, hogy együtt tanuljunk - mondom bátorítóan mosolyogva a lánykának. Lehet ő fog nekem valami fontosat tanítani most, nem pedig fordítva, de nemsokára elválik, hogy mi is a nagy harci helyzet.
- Mesélj nekem: miért félsz a tűztől? Mi az, ami megrémít benne? - jó lenne, ha el tudnék indulni valamerre a dologban, az pedig rengeteget segítene, ha Izzy meg tudná nekem fogalmazni azt, hogy miért fél a tűztől. Nyomozás indul.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Bizizi - hangolódjunk
Írta: 2015. április 18. 00:03
Ugrás a poszthoz

Egészen újszerű élmény ilyennek látni Izabellát; eddig mindig olyan kis pattogós, vidám, cserfes lánykának ismertem, de most bebújt a kis csigaházába és nem igazán tudom, hogy ki fogom-e tudni húzni belőle. Mindenképpen meg kell próbálnom.
- Mondhatjuk. Mostanában történt néhány dolog, ami inkább parazsat csinált a tüzemből. De most azért vagyunk itt, hogy elsősorban neked segítsünk - kissé zavartra sikerül a mondat végére odatoldott mosoly, de legalább próbálkozok. Aki nem követte nyomon a nemzetközi kviddics történéseit, az nem nagyon tudhat az egész esetről, én meg nem annyira szívesen beszélek mindenkivel erről a dologról.
Figyelmesen végighallgatom azt, amit Izzy mond, és próbálok valami konklúziót levonni belőle. Szóval nem magával a lánggal, hanem inkább a forrósággal van baj. Meg tudom érteni a félelmét, bár én magam hálistennek nem éltem át hasonlót az elején. Az egy dolog, hogy tisztelem az elemet, de ha úgy hozza az élet, soha nem félek használni. Ő viszont fél attól, hogy bánt vele valakit, bárkit. Egyelőre nem tudom, hogy ez a félsz mennyiben befolyásolja az elemhasználatban, de rövidesen megpróbálom kideríteni.
- Sokkal-sokkal nehezebb volt azt megtanulni, hogy jöjjön, ha kell - kuncogok a kérdésen, mert eszembe jut, hogy mennyi szenvedés volt az elején az elem megjelenése után. Alig tudtuk előhúzni Juli nénivel a tüzemet, valamiért ugyanolyan makacs volt, mint én, és nem nagyon akarta mutatni magát. Aztán elkezdtem meditálni és minden sokkal könnyebben ment utána.
- Megígéred nekem, hogy bátor leszel? Akkor add ide a kezedet - nem sokáig várom azt, hogy válaszoljon, nyúlok a kezéért, és az ölembe húzom. A saját tenyeremet az övére teszem, és néhány másodpercig eléggé erősen koncentrálok. Óvatosan elkezdem leemelni az én kezemet Izzyéről, hogy láthassa mi ül a markában. Dió nagyságú lángocska jár ott táncot, de ő is érezheti, hogy ez a tűz nem olyan, mint amilyennek lennie kellene: nemhogy nem meleg, de igencsak hideg. Pattanásig feszült idegekkel és izmokkal ülök, hogyha a pánik legkisebb jelét is látom rajta, azonnal intézkedni tudjak. De remélem erre nem lesz szükség.


VB meglepetés!
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2015. december 27. 13:17
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Ádám bátyám - Óra
Írta: 2015. április 18. 00:20
Ugrás a poszthoz

Ma egy picivel feszültebb vagyok talán a szokásosnál. Ma volt az első napom, amit tanárként kellett abszolválnom. Nem volt semmi különleges, vagy említésre méltó, csak egyszerűen annyira bestresszeltem, hogy még mindig igencsak ideges vagyok. Elsősöknek tartottam egy elméleti órát a tűzről, amit tudtam, azt prezentáltam is nekik az erőmmel, nem volt bonyolult. Ádám nem volt ott, mert más dolga akadt, szóval teljesen rám volt bízva az egész. Respect neki, hogy ekkora bizalmat szavazott nekem, hogy ezt meg meri tenni. Jó, végül is nem pörköltem meg egyik diákot se, de azért nagy volt a kísértés, hogy kicsit odaégessem az egyik kis Rellonos ficsúr pergamenjét, mikor azt találta odasúgni a mellette ülőnek, hogy "gyufafej". Nincsenek kellemes emlékeim erről a megszólításról.
Sietve baktatok fel a teraszra, ahol végre egy kicsit talán mugnyugodhatok, még mielőtt nekikezdünk a gyakorlati óránknak Ádámmal. Csendben suhanok be a helyiségbe és sétálok át a levegő részlegébe. Nem látom még semerre a tanártársamat, így kissé megnyugodva telepszem le a földre, hogy meditáljak egy kicsit. Legalább a stresszszintemet le kéne vinni a normálisra még gyakorlás előtt.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. szeptember 4. 11:57 Ugrás a poszthoz

Ádám - Az első elementálidézés

Izgul. Rég nem érzett már ilyesfajta adrenalináramlást a vénáiban, mint most, ahogy enyhe sugárhajtással iparkodik felfelé a faluból a kastélyba. Ma végre meglesz. Ma végre megidézheti az elementálját. Elég sok munkája van a kicsikében, szóval nagyon reméli, hogy jól fog sikerülni. Kezében egy papírzacskó csörög, benne valami kavicsszerűen összeütődik minden lépésénél. Abból akarja majd megidézni, az lesz az oltárjának az egyik alkotóeleme
Rohanvást szalad be a kastélyba, onnan pedig nyílegyenesen a keleti szárny felé veszi az irányt. Közben majd hasra esik, úgy szedi a lábát, a távgyaloglók is megirigyelnék a képességeit. Mire felér a második emeletre, már majdnem a padlóra köpi a tüdejét, de csak azért sem áll meg. Megy kifelé a teraszra, ott meg azonnal a régi ismerős, a tűz elemű rész felé veszi az irányt. Ádámot már ott találja, elementálja, Boreia majdnem beleszalad Kivába, az olyan sebességgel érkezik meg a terembe, de az ütközés elmarad, mivel a szélasszony egyszerűen köddé - pontosabban levegővé válik.
- Hopp, bocsánat - kér elnézést zavartan a nőtől némi fejvakarászás kíséretében. -Sziasztok, látom ti már felkészültetek - köszönti végül a párost.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. szeptember 4. 23:19 Ugrás a poszthoz

Ádám - Az első elementálidézés

Fojtott mosollyal nézi és hallgatja végig a jelenetet, ahogy Ádám és a szélasszony egymással évődnek. Volt már alkalma ezelőtt néhányszor megfigyelni, ahogy a másiknak oda-vissza adogatják a pöttyöst, és igen, néha repkednek érdekes dolgok náluk a levegőben. Egyelőre nem tudja elképzelni, hogy milyen lesz majd a kapcsolata a saját elementáljával, de reméli, hogy hasonlóan mókás.
- Nem tudtok eltántorítani, ne aggódj - vigyorog teli szájjal a tanárra és az alig kivehető nőalakra. Teljesen felkészült már lelkileg erre a napra, nagyon régóta várja már, hogy végre megidézhesse a saját elementálját.
Végignézi és hallgatja, ahogy Ádám megmutogatja a zsákja tartalmát és elmagyarázza, hogy az oltár anyaga sokban befolyásolja majd az elementál későbbi életét. Pont ezért hozott ő is magával valamit, ami jó lehet.
- Igen, gondoltam hozok valamit - mosolyogva kinyitja a papírzacskót, és Ádám felé tartja. Ha a tanár belenéz, néhány nagyobbacska, szénfekete kőszerű dolgot fog találni benne. - Ez arról a vulkánról van, aminél még Madagaszkáron voltunk. Fel tudjuk használni valahogy oltárnak? - pislog rá a férfira és nagyon reméli, hogy nem hiába hozta el onnan a lávát.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. szeptember 5. 21:31 Ugrás a poszthoz

Ádám - Az első elementálidézés

Bőszen mosolyog azon, hogy Ádám úgy gondolja kevés dolog tudja kitéríteni a hitéből. Pedig azért akad szép számmal ilyen dolog. Például a gurkó. Meg ha nincs kávé. Ezek szörnyen ki tudják borítani az agyát.
Figyelmesen, tágra nyílt szemekkel és fülekkel hallgatja végig mind a tanárt, mind az elementált. Gondolta, hogy hatással lehet majd rá, ha izzó lávából idézi meg, de mindenképpen ebből szeretné az első megidézést. Valami minőségit és jót szeretne alkotni, és ezt találta a lehető legalkalmasabb oltáralapanyagnak. Bólogat sűrűn, hogy Ádám ma csak mozizni van itt vele, meg valószínűleg azért, hogy ne gyújtsa magukra az iskolát és lehetőleg ne egy 20 méteres brontosaurust akarjon megidézni.
Miután mindent megbeszéltek, keres a teremben egy láva (de legalább tűz)állónak kinéző helyet, ahol elkezdheti felmelegíteni a kőzetet. Az agya teljesen kiürül, semmi más nem létezik benne, csak a koncentráció és az akarat. Kiszórja a zacskóból a megszilárdult lávát az arra alkalmas helyre és minden idegszálával és mágikus erejével arra fókuszál, hogy minél forróbbra tudja melegíteni. Korántsem rövid és könnyű feladat, még számára sem, aki már évek óta a tűzzel játszik. Mire úgy érzi, hogy elég melegre sikerült hevíteni a lávát és kis híja van csak annak, hogy nem kezd el bugyogni, legalább eltelt egy fél óra, a homlokán meg csak úgy gyöngyözik az izzadtság. Nem lett túl sok olvadt láva, de arra pont elég lesz, hogy életre tudja hívni az elementálját.
A folyékony kőzet felett a szokásosnál is forróbb tüzet tud gerjeszteni, hozzálát, hogy megformázza a testet. Millió meg egyszer megcsinálta már, volt, hogy nem csak órán, de máshol is foglalkozott a dologgal, így minden egyes apró részlet az elméjébe égett. Tudja jól hogy alkotja meg a lábak vonalait, milyen ívben hajlik a háta, milyen magas a marja, hogy épül fel szálanként a sörénye és a farka, milyen a fejének íve. Bár már nagyon sokszor megformázta ezt a vázat, mégis pepecsel most vele, nem akarja elrontani, hiszen ez lesz a végleges forma. Talán a kelleténél egy kicsivel több időt tölt el a test felépítésével, de végül elégedetten szemléli a művet.
Most hozzá kell adja az általa kiválasztott személyiségjegyeket valahogyan. Mivel egy különleges nyelvből választott nevet, így azt az öt szót, amik a személyiség alapját fogják képezni, megtanulta leírni. Tekintetét elszakítja a váztól és maga elé emeli a levegőbe. Szempillantás alatt hoz létre tüzet a semmiből, ami előtte lebeg, majd szép óvatosan írni kezd. Némelyik szó bonyolult és alig tudja hozzá megcsinálni a szótagokat, de némi szenvedés után sikerül kiraknia egymás után kanjikból, japánul a "lojális", "makacs", "emberbarát", "humoros" és "beszédes" szavakat. Amint készen van velük, szépen egyesével, sorjában a vázba helyezi őket.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. szeptember 6. 13:48 Ugrás a poszthoz

Ádám - Az első elementálidézés
Az elkészült mestermű

Ádám szavaira kicsit kizökken a transzból, amit az idézés okoz neki, és szélesen mosolyogva hátranéz a férfira, így mondva némán köszönetet. Ha már így tudomást szerzett magáról egy kissé, meg is törli a homlokát a kézfejével, hogy ne folyjon az izzadtsága a szemébe. Nincs már olyan sok hátra, tudja jól, de minden erejére szüksége van, hogy izzásban tartsa a lávát, illetve hogy a test formáját fenn tudja tartani.
Most, hogy a személyiségjegyeket hozzáadta a vázhoz, következhet a képességek elsorolása. Ez már a megidézés könnyebb szakasza Kiva szerint. Csak nem baj, ha egy kicsit iparkodik, mielőtt teljesen leszívja az erejét az oltár és a test megtartása. Szóval nekiáll hangosan elsorolni a képességeket, amiket szeretne, ha az elementálja a magáénak tudhatna.
- Teleportálás. Ellökés. Gondolatolvasás. Beszéd. Átlagon felüli teherbírás - minden egyes képességnek megvan a maga miértje, hogy miért szeretné, ha az elementál tudná. A repülést furcsa módon nem válogatta be a nyerő ötösbe, pedig sokáig gondolkodott rajta, hogy beleépítse-e, de végül úgy döntött, hogy lehet vannak ennél fontosabb dolgok is, ami Kiva agyánál igencsak furcsa paradoxon.
Azzal, hogy elsorolta a képességeket, kvázi már csak egyetlen dolga maradt: hogy nevén szólítsa a szén fekete lángokból felépülő mént, és ezzel egy életre szóló társra tegyen szert. Nincs más hátra tehát, mint előre. Nem túl hangosan, de határozottan ejti ki a nevet, ami ettől a pillanattól fogva varázsszóként funkcionál.
- Fudo!
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2015. szeptember 23. 20:33 Ugrás a poszthoz

Ádám - Az első elementálidézés
Fudo

Idegszálai nagyjából egy nanométerre állnak attól, hogy elszakadjanak a nagy koncentrálásban, de nincs már sok. Mindjárt kész és akkor végre elégedetten térdre rogyhat majd. Miközben ténykedik, a maradék figyelmét igyekszik Ádámnak és a mondandójának szentelni, de most hiába van nőből, nehéz kétfelé koncentrálnia. A szavak nagyjából eljutnak az agyáig, de hogy ott vajon mit kezdenek magukkal... Ki tudja. Ő maga is úgy számolta, hogy az elkövetkező időszakban elég sok időt kellene együtt tölteniük, hogy hozzászokjanak a másikhoz és megismerkedjenek rendesen. Az egy dolog hogy összeválogatott Fudonak öt tulajdonságot, de ez semmit sem jelent. Ádám vajon milyen tulajdonságokkal ruházhatta fel Boreiát, amikből ilyenné vált?
Amint a név elhagyja az ajkait, először azt hiszi nem sikerült az idézés, mert nem vett észre túl sok változást, cseppet pánikba is esik, mint utólag kiderül, teljesen feleslegesen. A szemek nem tűnnek már olyan üvegesnek, inkább vidáman csillognak, majd a test is követi a szempár mozgását. Fudo kicsit sem elegánsnak mondható mozdulattal nehezedik az első két lábára és nyújtóztatja ki az egyik, majd a másik hátsó lábát, és nem restell még ásítani sem mellé.
- Jó reggelt! - köszönti hangos szóval, vidáman a teremben levőket, de a szemei az idézőjén függnek. Kiva kicsit mintha sokkot kapott volna, vagy valami, mert teljesen merev, megfeszült testtel áll még mindig, nem igazán akaródzik leesni neki, hogy sikeresen végrehajtotta a feladatát. A szavakra egyszeriben mintha feleszmélne, újra képes lenne mozogni. Kotorászik kicsit a zsebében, majd előhúz onnan egy kis fekete valamit. Ahogy a tenyerébe zárja, sisteregni kezd és feloldódik a kezében. Amint szétnyitja a tenyerét, látható, hogy egy kis tócsányi láva van benne - megtartott magának egy apró követ, gondolta jól jön még. Fudo felé tartja a kezét, és úgy érzi magát, mint mikor kislányként életében először etetett lovat. Valahogy olyan újszerű és megnyerő érzés. Az elementált majdnem könyékig bekapja idézője kezét, majd lassan kiengedi a foglyul ejtett testrészt, a tenyeret még kicsit szopogatva, majd hangos omnomnommok keretében végül kiköpi a kezet.
- Muszáj volt, igaz? - kérdezi tőle Kiva inkább egy kicsit megfáradtan, mint bosszúsan. Nem esküszik meg rá, de mintha Fudo vigyorogna rá. - Most el kell küldjelek, de később még találkozunk - lassan tényleg kezdi úgy érezni, hogy a teste feladja a szolgálatot, az ereje is fogytán van, muszáj elküldenie az elementált, különben elájul az erőlködéstől.
- Még találkozunk - visszhangozza derűsen Fudo, egy kacsintással toldva meg a mondatot. Miután eltűnik, Kiva fáradtan rogy le a terem közepén a kőre.
~ Megcsináltam.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2016. március 24. 10:31 Ugrás a poszthoz

Ems és Vivi - költözzünk be!

Egy nagyobb fajta dobozt lebegtetek magam előtt, ahogy végigsétálok a folyosókon. Mindenféle kacatnak tűnő dolog kandikál kifelé a tető nélküli papírdobozból: pennák tömkelege, tintás üvegek, pár fénykép, több méternyi pergamen és két szál gyertya. Ma van a napja annak, hogy asztalt kaptam a tanári szobában, szóval itt az ideje elfoglalni a nekem szánt helyet. Összeszedtem pár cuccot, amiről úgy gondoltam, hogy kelleni fog majd a munkához, azokat pakoltam bele ebbe a dobozba. És most felhoztam magam és a csomagomat is a kastélyba, hogy elfoglaljam a nekem járó helyet. Végigkanyargok a folyosókon a déli szárnyig, hogy beléphessek végre a tanáriba. Tavaly gyakorlótanárként nem sokat jártam ide, nem éreztem igazán magaménak a helyet. De most...! Benyitok a helyiségbe, csak pár kolléga lézeng bent, gyorsan biccentek nekik és haladok is, hogy asztalt válasszak. Találok egyet, amin nincs kint név és teljesen üres, az előző tulajdonosa biztos elköltözött már innét, szóval odalebegtetem a dobozomat és halk puffanással leteszem a tetejére.
Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2016. május 12. 23:49 Ugrás a poszthoz

Sheela.

Kések egy találkozómról. Akármennyire is hihetetlenül hangzik, de ez mostanában már ritkaság számba megy. Mióta elkezdődött a tanév és ezek a nyomorultak is a nyakunkban lihegnek, valahogy minden kedvemet elveszítettem arra, hogy bárhova is késve érjek oda. A végén még valamelyik unatkozó majom kitesz az állásomból, mert 13 másodperccel később értem be az órámra a kelleténél. Na neeem, nem játszunk ilyet. Ha csak a saját megélhetésemről lenne szó, még vállat vonnék, hogy jóvan, ha ez teszi őket boldoggá, akkor csináljanak amit akarnak. De felelek a kislányomért meg a nem annyira kicsi, nem annyira kislányomért is. Meg Benjiért. Imádom meg minden, de annyira kis suta tud lenni néha...
Szóval most egy kicsit tovább tartott elaltatni Legrát, mint általában. Ma nagyon kis nyűgös szegény, lehet rossz idő jön, vagy valami, de eléggé bezavar nála. Renée személyében áll/ül/fekszik mellette most az őrség, lévén az apja házon kívül van. Én meg sietek át a falun, ahogy tudok, mert ég a pofámról a bőr, még ha csak 5 percről is van szó. Sikerül szolidan feltépni csak a cukrászda ajtaját és csak kicsit néznek rám furán az itt dolgozók. Azért a pult felé intek, hogy nincs gáz, meghagyom ám a berendezést eredeti állapotában. Mióta nem dolgozok itt, teljesen kicserélődött a személyzet, meg már nem is Vera a tulaj, kicsit furcsa azért, de az emberek jönnek-mennek, természetesnek hat. Igen hatásos belépőm után keresni kezdem a tekintetemmel a kis kívánómat és egész gyorsan meg is találom. Elnézést kérő félmosollyal ülök le az asztalához.
- Ne haragudj, a kislányom kicsit nehezen aludt el... - igyekszem röviden megmagyarázni, hogy miért késtem el a megbeszélt időpontunkról egy kissé. Össze tudnám foglalni 3 oldalban is, de nem hiszem hogy érdekelné.
- Kiva Faraday. Még nem volt alkalmunk négyszemközt beszélgetni, ha jól emlékszem - kezet nyújtok neki az asztal felett és közben bátorítóan mosolygok rá. Kicsit idegesnek tűnik, majd igyekszünk változtatni ezen a dolgon.
Czettner F. Kiva
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2017. július 29. 00:20 Ugrás a poszthoz

Újdonsült apuci.
ne idegeskedj bubu, minden oké lesz Rolleyes

Életem negyedik legfárasztóbb fél napján vagyok túl ma. Fizikálisan nem volt megterhelő ez az alkalom, de lelkileg kissé meggyötört a dolog. Azért nem mindennap kíséred el a húgodat szülni. Még nyom kicsit az újdonság varázsa engem is, meg gondolom Renée-t is. Ő mondjuk még nem túl sokat tud nyilatkozni arról, hogy milyen érzés anyának lenni, mert fél órával az ekksön után egy "ugye hozol nekem jégkrémet?" kérdéssel elaludt. Azóta a kicsik a baba betekintőben vannak, én pedig az ablak előtt állok karba tett karokkal és nézem, ahogy ők is elszenderedtek. Azt hiszem mindenki számára elég nagy kihívás volt a mai nap.
Nem túl nagy a sürgés-forgás a szülészeten, eddig valahogy minden alkalommal forgalmasabbnak tűnt a hely, mikor itt voltam. Így nem meglepő módon felfigyelek a közeledő léptek zajára. Egy eléggé meggyötört és összezuhant férfialak közelít felém, de még ilyen romos állapotában is felismerem. Keve. Szerintem a viszonylag csendes folyosón számára és mindenki más számára is hallható, ahogy elpattan az ér a fejemben, amint realizálom a kilétét. De fékezem magam annyira, hogy ne essek neki visítva és tépjem ki egyenként minden egyes haja szálát. Ennél azért jobban úrihölgy vagyok. Helyette az aljas módszert választom és amint közelebb ér, picike lángot idézek a haja tetejére, majd pár másodpercen belül el is tüntetem onnan azt. Csak egy kicsi pörkölés. Majd visszanő, olyan sok nem égett meg.
- Szóval téged is lehet látni ezek szerint...
Czettner F. Kiva
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2017. július 30. 00:52 Ugrás a poszthoz

Újdonsült apuci.
ne idegeskedj bubu, minden oké lesz Rolleyes

Lerogynék már a folyosó szélén található egyik székre, de azt hiszem még nincs itt az ideje, hogy teljesen átadjam magamat az ideg és a fáradtság nem éppen jóleső kettősének. Még egy órácskát talán ki kell tartanom, legalább megvárni, míg Renée felébred és csak utána összeomlani. Határozottan nem rossz terv, addig elnézegetem az újonnan a családba érkező kisgyerekeket az üvegfalon túl.
Keve felbukkanása kibillent az addigi kicsit rezignált állapotomból, ajándékból meg is gyullasztom kissé a haját - azért nem mindenki kap ám tőlem ilyen meglepetéseket -, érezze csak a törődést. Ha már eddig ennyire mintaszerűen viselkedett.
- Csak jeleztem, hogy itt az ideje fodrászhoz menned, ne is törődj vele - kissé kimért és távolságtartó vagyok önmagamhoz képest, de na, nem vagyok elájulva Keve eddig nyújtott teljesítményétől az "apasági teszten". Valószínű, hogy egy darab kő és egy nyírfabot is jobb szülőpáros lenne, mint a húgom, meg ez a lókötő.
- Ahhoz képest, hogy most mászott elő belőle az alien, egész jól. Nemrég elaludt, ha felébredt, bemehetsz hozzá... már ha akarsz - az utolsó kis mondatdarabka azért csak odakívánkozott még, ez egy ilyen szurkálódó beszélgetés most közöttünk. Különben is, tudja a fene, hogy vajon mennyire akar foglalkozni az anyával jelenleg.
- Szeretnéd megnézni? - fejemmel az üveg felé bökök, hogy számára is világos legyen, hogy mire gondolok. Lehet még nem áll készen erre a harmadik típusú találkozásra.
Czettner F. Kiva
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2017. július 31. 14:02 Ugrás a poszthoz

Újdonsült apuci.
ne idegeskedj bubu, minden oké lesz Rolleyes

Igyekszem nem még nagyobb idegropit kapni Keve puszta jelenlététől, de sajnos igen nehéz türtőztetnem magamat. A végletekig kiborít az eddigi hozzáállása a témához, de egy kicsike részem azért meg is tudja érteni. Mármint itt vagy alig huszonévesen és akkor egyszer csak hirtelen gyerek. Ráadásul úgy, hogy még csak nem is jártok a gyereked anyjával, csak néha beiktattatok egy kis himi-humit. De pont ez az a rész, ami miatt haragszom is mindkettejükre, mert felelőtlenségből jelesre vizsgáztak. Ha nem akarod a következményeket... legalább védekezzetek a rohadt életbe is!
Gyorsan megpróbálom elengedni a dühkezeléses beszólást és kicsit zöldebb ágra vergődni vele. Mármint semmi hasznos nem származik abból, ha csak öljük egymást szóban, inkább igyekezzünk megállapodni. No anger.
- Minden rendben ment. Mindenki jól van, csak fáradtak - de azt hiszem, ez egyáltalán nem meglepő. Lehet nem is baj, hogy nem ért ide időben, nem a legjobb dolog női sikolyokat hallani egy zárt ajtón keresztül. Mint valami kínzókamra. Renée-nek meg aztán van hangja üvölteni.
Bólintok, inkább csak magamnak, hogy végül is csak szeretné megnézni önmaga reprodukcióját és megállítok egy arra haladó nővért, hogy megkérjem, adja oda picit a babát az apjának. Ő eltűnik az üveg mögött és egy csöpp kisgyereket emel fel, majd kijön vele. A kezembe adja, én pedig átnyújtom Keve felé a kicsit.
- Bemutatom a fiadat, Milánt.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kiva Faraday összes RPG hozzászólása (89 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Fel