Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Valóban nem jutok szóhoz attól, amit mond, és csak pillogok rá, mint akire sóbálvány átkot küldtek rá, és nem tudom, hogy mit is mondhatnék, mert ennyire szépet nekem még nem mondtak. Jó, ez így ebben a formában nem igaz, mert volt, aki mondott, Denis is, Jason is, Will is, Cath is, csak ez most így Laurától nagyon, sőt elképesztően jól esik.
Az a helyzet, hogy amióta tudom, hogy ő Thomas barátnője, van bennem egy kis megfelelési kényszer az irányába, hiszen a legjobb barátommal egy nagyon szoros köteléket épít ki szépen lassan, én pedig nem akarok se az elefánt lenni, se az, aki miatt elhanyagoltnak érzi magát, vagy akinek a társaságában nem szívesen van. Már nem ismeretlen számomra ez a terep, hiszen én eleve egy családhoz költöztem, ahol házas emberek voltak, ráadásul Norina a második babáját várta. Aztán ott vannak a bátyámék, akiknek gyakorlatilag a kapcsolatuk jó részét, mint szereplő követtem végig. Szóval tudom, hogy működik ez, és most tényleg csak a tudásomra és a külsősként megélt tapasztalataimra tudok hagyatkozni, hiszen én magam nem hiszem, hogy ezt valaha igazán át fogom élni. Nem azért, mert ne lenne kivel, hanem mert saját magamnak állítok gátat. Nem akarok teher lenni még egy ember nyakán, így is néha soknak érzem magam.
- Köszönöm.
Végül csak ennyit tudtam kimondani, csendesen, de nagyon széles mosollyal, és csillogó szemekkel, elpirulva. Látszik rajtam, hogy hálás vagyok neki, amiért ezt mondta. Nem vagyok túl jó a megköszönésben, mindig szörnyen zavarban vagyok, amikor ilyeneket kapok. Pedig a randim után már igazán nem kellene zavarban lennem.
- Nem, soha. Tényleg nem tudom, hogy miért, mert isteni, és szerintem ezt más is szeretné.
Teljes a döbbenetem, mert nagyon finom és biztos vagyok benne, hogy mint gyümölcs, magában is megállja a helyét, lédús és isteni. Szóval nagyon fogom győzködni az otthoniakat, hogy vegyünk, amint szezonja kezdődik. Jól el is raktározom az elmémbe, hogy ne felejtsem el majd mondani, hogy szeretnék majd nyáron enni.
- Szeretem a kamaszos szerelmes történeteket. Az az igazság, hogy meséket írok a szabadidőmben meg fülbevalókat készítek. Csinálok majd neked is!
Lelkesen összedörzsölöm a tenyerem, mert ha valamiben jó vagyok, akkor azok a fülbevalók. Nagyon szeretem őket csinálni, órákat el tudok szöszölni azzal, hogy kitaláljam, annak, akinek csinálom, mi áll jól. Az új hobbim pedig a karkötők, de ott még csak részeredményeim vannak, Denisnek és Jasonnek csináltam egyet-egyet, meg Willnek csinálok most. De még gyakorolnom kell sokat, hogy azt merjem mondani, másnak is csinálnék.
- Na szóval, meséket szoktam írni, és azok is tele van szerelmes történetekkel, szeretem őket.
Persze most még csak a fióknak írok, de azt mondták, hogy meg kéne próbálni a kiadatásukat. Annyira nem hiszek még magamban, hogy ez lelkesítsen, szóval még ellenkezek eléggé rendesen a dolog ellen. A múltkor össze is vesztünk, amikor azt mondtam, hogy ha meghalok, akkor azt csinálnak, amit akarnak. ez persze nem igazán nyerte el a tetszésüket, ami valahogy jogos. De akkor is, jogom van eldönteni, hogy vagyok-e szerintem olyan szinten, hogy azt más is olvashatja, vagy sem.
- Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki.
Tényleg nem. Emlékszem, amikor ideértem, elmentem az első emberhez, akiről tudtam, hogy tudna segíteni, hiszen a patikában dolgozott, de elkergetett, és aurorokat akart hívni rám, én pedig csak bolyongtam, és valahogy pont egy olyan ház előtt fáradtam el, ahol a falu doktora lakik. Mi ez, ha nem csoda? Ilyen véletlenek csak úgy nem történnek. Akkor még dolgom volt, és azt hiszem, még most is van valami dolgom, mert bármennyire is készen álltam arra, hogy a halál elragadjon, végül nem vitt magával. Pedig felkészültem rá, tényleg, nem ellenkeztem, nem könyörögtem, és mégis, eljött a hajnal majd el is múlt, nap nap után következett, és most nem tudom, hogy miért, de még mindig itt vagyok. Még nem végeztem a földön.
- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Én elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet egyedül élni. Nagyon felnőttes. Vezetni egy háztartást, befizetni a számlákat, meg mindent magad csinálni. Nagyon bátor vagy, hogy erre vállalkoztál, nagyon remélem, hogy megtalálod azt a helyet, ami megfelelő lesz erre a kalandra.
Egyedül élni! Nem semmi! Én biztos, hogy nem tudnék ennyire bátor lenni. Ő meg, ahogy látom, el is határozott már mindent. Most tudom, hogy vannak eladó meg bérelhető házak is a faluban, megírta az Edictum is, szóval szerintem sikerrel fog járni. A kérdése után felpillantok rá bűnbánó mosollyal, és aprót bólintok is, mint egy rossz gyerek.
- Igen, tudom. Thomas is megbüntetett a múltkor.
Csak én még nem teljesítettem, de lehet ezt ki kellene hagynom a nagy dicsekvésből, így inkább jól be is fogom a lepénylesőmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem nagyon van miről beszélgetnünk, holott már két napja a felvigyázóm a nálam idősebb, talán harmadéves egyetemista lány. Ha jól emlékszem, ezt mondta. De igazából nem vagyok benne teljesen biztos. Az elején a fiújáról beszélt, aztán megsértődött szerintem, mert nem aléltam el a ténytől, hogy van pasija, aztán, amikor kérdezgettem, akkor átment egy támadó libába, és azt feltételezte, hogy le akarom nyúlni a srácot, akit még csak nem is ismerek. Egész éjjel vele beszélt, és most is, mikor itt ülünk, vele kommunikál, én meg kapargatom a süteményemet, mert megpróbálom élvezni, de leginkább hányni tudnék a nettó húsz óra nyálcsere után már, mert, hogy egyszercsak este megjelent a srác nálunk. Komolyan, nem hiszem, hogy ez egy olyan lépés lett volna, amibe Denis, Cath vagy Jason belement volna, főleg nem, hogy mindent, de tényleg mindent hallottam, ami a vendégszobában történt.
Viszont most, hogy a srác is itt ül, láthatatlan vagyok, de nem sikerült még a villával a szememet kiszúrnom, hogy ne lássam őket. Ilyen lehet harmadik keréknek lenni. Aztán egyszer csak felkelnek, és elsétálnak, én meg nézek utánuk, hogy:
- Akkor helló.
Nem mintha zavarna, hogy elmennek, sőt, felüdülés cuppogásmentesen megenni a süteményem, azonban, amikor eltelik az első húsz perc, majd a második és még tizenöt, elkezdem magam kicsit kellemetlenül érezni. Valószínűleg elfelejtettek. Ami nagyon ciki, de úgy néz ki, hogy ez a helyzet, én meg zavartan nézek körül, hogy mégis mi történhet ezek után. Egy embert keresek, akin látszik, hogy nemrég jött be, és meg is találom a lány személyében, akihez odasomfordálok szépen, majd a szék támláján megtámaszkodva, kicsit zavartan nézek rá.
- Szia, ne haragudj, láttam, hogy most jöttél be. Nem találkoztál egy magas barna sráccal, meg egy középmagas barna lánnyal, akik szerintem egymás szájában matatva sétálnak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Elég vékony a jég aközött, hogy bánom-e vagy örülök-e annak, hogy nemleges választ kaptam az előbb. Az igazság az persze, hogy örülök neki, mert nem bánom, ha nincsenek itt, mert még csak esélyt sem adott rá egyik sem, hogy megkedveljek. De ugyanakkor meg ott van bennem az, hogy itt hagytak, és vagy Cath, vagy Denis ide fog jönni értem, mert itt fizetnék ki a lányt is, tehát nem nagyon mehetek sehova, mert ha nem leszek itt, akkor baj lesz. Azt mondjuk nem tudom, hogy ők most éppen hogyan vannak egymással, szóval azt sem, hogy együtt jönnek-e vagy csak az egyikük, vagy a mai nap nagy meglepetéseként ők is elfelejtenek majd engem. Eléggé szánalmas lenne, mit ne mondjak.
- Nem, hanem ők vigyáztak rám, amíg nincs otthon senki, és azt hiszem, leléptek.
Elég rosszul hangzik ez a vigyáztak rám, és nem csodálom azt sem, ha furcsán nézne most rám a lány. Valószínűleg egy ilyen mondat miatt mindenki furcsán nézne, szóval teljesen belefér a dolog, de tényleg.
- Nem zavarna, ha csatlakoznék hozzád, amíg a bátyám vagy a felesége meg nem érkezik?
Nem akarok veszekedést. Mostanában annyira érzékeny mindenki körülöttem, hogy csak na, én meg még el se meséltem senkinek, hogy mostanában az éjszakák egy részében kint csavargok, mert annyira sok gondolat van a fejemben, hogy valószínűleg, ha bent lennék, beleőrülnék abba, hogy csak vagyok, és nem akarok csak feküdni. És van egy másik ok is. Ő, a rejtélyes alak, a gyönyörűszép halál, aki a csónakban ülve várt rám. És hogy mégsem mentem el vele aznap éjjel, furcsa dolgokat eredményezett bennem.
- Vagy, ha te is a fiúddal találkoznál, akkor persze nem kell, csak nem nagyon ismerek itt senkit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bólogatok. Igen. Csak így simán, bólogatok. Annyira nem szeretem azt, amikor mindenkinek egyszerre van dolga, és engem nálam pár évvel idősebbek pesztrálnak. Ha már valaki felvigyázósdit játszik velem, az igazán lehetne Jason, mert ő hatalmas nagy maci, és olyan jó meleg árad belőle, hogy azzal nem tudok betelni. Mellette sosem fázok, és nagyon nagyon szeretem azt az énemet, aki mellette vagyok. Mellette szeretem magam, mert megnevettet és mert olyankor mindig boldog vagyok. Jason mellett nem tud az ember szomorú lenni, fizikai képtelenség. De nem, nekem egy furcsa lány jutott, tudok gratulálni az ilyen remek ötletek miatt.
- Tudok vigyázni magamra, csak nem szabad egyedül maradnom, mert akkor aztán elkattanok és nekiállok mindenkit lemészárolni.
Felelem olyan nyugalommal a hangomban, hogy még egy pillanatra én is elhiszem, hogy képes lennék ilyesmire, pedig nem. De mondjuk nem feltétlenül vicces ez, ha valaki tudja, hogy Brightmore vagyok, mert valahogy szeretnek pletykálni, és minden csoda három napig tart, kivéve, ha a bátyád feleségül vesz egy nőt, akit előtte egy kicsit a halál karjaiba taszított. A tény pedig, hogy ez miattam van, most meg együtt élünk, mint egy nagy boldog család, hát, okoz egy kis fejtörést.
- Csak aggódnak.
Vonom meg végül a vállamat, mert én ennek tudom be, hogy nem alhatok otthon két napig egyedül, mert még a végén éppen akkor találok meghalni. Mondjuk akár úgy is meghalhatok, hogy fel se tűnik senkinek, mert csak elalszom, a gyönyörűségem karjaiba zár, és nem ébredek fel többet. Szóval az, hogy egyedül történik-e vagy másnap reggel valakire a frászt hozom azzal, hogy hullán ébredek, már annyira nem oszt, nem szoroz eset. A saját tányéromat, rajta a gesztenyés kockával felkapom, és a kijelölt helyre ülök.
- Beteg vagyok. Haldoklom, de már tizenhét éve. Szóval nekem nem újdonság, de mások nem viselik olyan jól. Vannak jobb és rosszabb napjaim. A környezetem fél, én azonban nem nagyon. Nem félek a haláltól, együtt élünk.
A múltkor pedig alakot is öltött, így már megtisztelve érzem magam, és tudom már, milyen lesz, ha utam végéhez közeledek.
- Annie vagyok.
Nyújtom felé a kezem, mert nem mondtam még, és mielőtt megfogna, gyorsan figyelmeztetem:
- Nagyon hideg a kezem, sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nagyon furcsa ez a fiú. Nagyon nagyon. De nem aggódok annyira, mint más tenné, mert nyílt terepen vagyunk, vannak itt mások is, szóval nem tud bántani. Nem tudom, hogy miért pont a bántás jut az eszembe, talán a könyv miatt, amit a legutóbb olvastam. Nem szokásom krimiket olvasni, de nem vettem észre, hogy az a könyv, és mire már rájöttem, addigra érdekelt a vége. Igazából ilyen romantikus krimi volt, szóval félig elérte a célját. Viszont Denis is és Cath is azt mondta, hogy idegenekkel olyan helyekre, amiken más nem jár, ne menjek. Nem megyek. Ezt egy életre megtanultam, hogy nagyon oda kell figyelni, merre járok.
Viszont tudom, hogy valami nem oké vele, és fogalmam sincs, hogy miért éppen engem kapott ki, akit megráz meg lefejelteti vele a polcot. Nyilván, az én bátyám nem dicsekedik nekem olyan dolgokkal, amik történtek, és az a nagy helyzet, hogy ez így van jól, mert az én lelkem ezt nem biztos, hogy nagyon elviselné, sőt. Nagyon nem viselné el, és tudom, hogy teljesen kibuknék, ha ezeket elmondaná nekem. Denis pedig ezt tudja. Sokszor, mikor Cath-tel beszélgetnek, hangosan hallgatok zenét, hogy ne halljam még csak véletlenül se, hogy miről folyik a diskurzus.
- Nem, nem ismerem.
Erősítem meg a feltételezését, mert valóban nem tudom, hogy miről van szó. Ha tudnám, akkor gondolom most nem itt lennénk. Lehet, hogy sokkot kaptam az ütéskor, mert egyelőre még nagyon tompának érzem magam, nagyon olyannak, aki nem tudja hova tenni a dolgokat, és teljesen meg van lassulva. Lehet, hogy el kellett volna futnom. Elszaladni, és keresni valakit, aki megvéd. Vicces vagyok én is, éjjel egy ismeretlen és gyönyörű alaktól nem félek, sőt, feltételezem, hogy ő maga a halál, de nappal, nyílt helyen egy sráctól elég nagy fenntartásaim, sőt, aggodalmaim lesznek.
- Szóval Alexis családja olyan, mint a legtöbb aranyvérű család, például a bátyám is azért házasodott meg, mert a feleségét máshoz akarták férjhez adni, ő meg megjelent és elvette feleségül.
A szívem nagyot dobban, amikor eszembe jut, hogy milyen is volt Denis ott. Ő nagyon önelégült volt, mi meg nagyon boldogok, amiért ez az egész így alakult. Emlékszem, nagyon büszke voltam rá, hogy ott áll, és megteszi ezt, hogy ne veszítsük el Cath-et. Mert az lett volna, elveszítette volna ő is, én is, mindenki is. Csak sajnos nem nagyon könnyű velük, mert így is hajlamosak arra, hogy elveszítsék egymást. De remélem, hogy nem így lesz, hanem a végén szépen majd rájönnek, hogy nekik együtt kell maradniuk, és boldogok lesznek.
- Halott?
Nem tudom, hogy a halottak hogyan lehetnek dögösek, szerintem én sem leszek szép látvány, amikor majd meghalok, még ha most tudom is magamról, hogy nem vagyok csúnya, sőt, amióta ugye különböző öltözködési és sminkpraktikák birtokába jutottam, eléggé széppé avanzsálódtam itt.
- Mit lehet csinálni egy halott pasival?
Nem nagyon értem, mert hát ugye ha meg van halva, akkor oszladozik, vagy szellem, és akkor meg hozzá sem lehet érni. Szóval kicsit értetlenül nézek Theonra, mert hát ő ismeri a könyvet, és látom, hogy eléggé tetszik neki, hát biztos meg is tudja magyarázni akkor, hogy mit lehet vele kezdeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Van Pesten több bolt is, ahol lehet kapni alapanyagokat. Havonta egyszer-kétszer Cath elvisz, és akkor vásárolunk egy csomó mindent, mert mindig változik a kínálat. Van most otthon egy egész polcom, ami tele van az alapanyagokkal. Mindig dolgozok legalább két-három darabon.
Sosem tudok csak egyre koncentrálni, mert mindig jön egy kis ihlet, jön egy lehetőség, kipróbálom, elszöszölgetem azt a lehetőséget, ha jó, akkor megtartom, ha nem, akkor szétbontom. Nem halmozom őket, mindegyik egyedi és különleges, sosincs két egyforma, ebben biztos vagyok, hiszen minden művet dokumentálok, és mindegyik, ami elkészül, az alapján készül, amilyen a személy, akinek készítem. Hiába csináltam többet Ariananak vagy Helenának, az éppen aktuális érzelmeik és megnyilatkozásaik alapján csinálom őket, így sosem lesznek egyformák. Részletes rajzokat csinálok, így amikor az állapotom nem teszi lehetővé, hogy utazzak, akkor Cath simán meg tudja venni, amit szeretnék. De mostanában, lekopogom, mindig jelen tudtam lenni az ilyen eseményeknél, és remélem, hogy ez a jövőben is így marad.
- Próbáltam gyurmából is, de nem igazán jött össze, nem tudok annyi ideig előre hajolni, meg olyan sokáig koncentrálni, szóval maradtak ezek a kis darabok, amikkel lassan is lehet haladni, mert nem lesz bajuk.
Nem száradnak ki, meg semmi ilyen vész, szóval simán használhatom őket anélkül, hogy tönkremennének, és ez tényleg csak hobbi, szóval nem megrendelésre csinálom, hanem ajándéknak, és amikor készen vagyok velük, akkor adom oda őket, semmi ünnepet megvárós nincs a dologban.
- Hű, még senki sem olvasta el a meséimet.
Vallom be szégyenlősen, mert még senki sem kérdezte meg, hogy elolvashatja-e őket. A fióknak írok, és nem tudom, hogy jó vagyok-e. A mappa tetején van egy kis levél, amire azt írtam, hogy ha meghalok, és úgy gondolja a mappa megtalálója, hogy jók a mesék, akkor adassa ki, és a bevételből támogasson beteg gyerekeket, hogy minél több ideig lehessenek a családjukkal. Nincs is csodálatosabb, mint a tervezettnél jóval tovább a családoddal lenni.
- De ha szeretnéd, szívesen megmutatok párat, a kedvenceimet.
Mert persze minden írásomat szeretem, csak van, akik közelebb állnak picit a szívemhez, míg a többieket csak simán szeretem. És van, akit annyira nem, de azért persze megtartottam, mert nem tudhatom, hogy annak, aki majd megtalálja a mappát, mi lesz a véleménye. Lehet, hogy neki éppen az lesz a kedvence, amit annyira én nem kedveltem.
- Akkor is bátor vagy.
Szerintem mindenki az, aki a saját útjára lép. Én is bátornak tartottam magam, amikor anno úgy döntöttem, hogy elindulok az úton, hogy megkeressem a testvéremet. Sokat küzdöttem, de végigcsináltam, és most az a célom, hogy Denis mellett tudjak maradni, míg csak el nem jön értem a halál. A múltkor láttam már az arcát, és furcsa, de valahogy többre vágyok belőle.
- Tudom, és semmi baj, nem lenne szabad itt lennem.
De inkább a büntetés, mint az, hogy ne egyek, szóval simán bevállalom én, mert tele pocakkal jobban jön az álom.
- Ez egy elég jó büntetés, igazából csinálhatjuk is. Vagyis, csinálom én, te csak felügyeled, hogy nem szökök-e el a bünti elől.
Nem baj, szeretek mosogatni, mert a meleg víz megnyugtat és ellazít, szóval simán elmosogatom én az összes koszos tányért is. De persze most már csak a sajátjaim vannak, így szépen fel is kelek, összepakolom a cuccaimat, hogy aztán a mosogató felé vegyem az irányt, és ha Laura benne van, nekiálljak a hadműveletnek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az emberi reakciók csodálatosak. Mindegyik más, sokszínű és tökéletes. Más-más sorrendben tudják meg az emberek, hogy beteg vagyok, és máshogy is reagálnak rá. Thomas előbb lett a barátom, és csak utána tudta meg, hogy miért vagyok olyan rejtélyes, miért kezelik a kimozdulásaimat tökéletes műgonddal. Denis előbb ismert meg, mint a "beteg kislányt", és csak utána tudta meg, hogy a húga vagyok, aki miatta szökött el otthonról. Zlatan pedig félig kimondva-félig a fejembe látva értesült erről. A lánynak pedig valamiért előbb mondom el, és csak utána nyitok felé olyan szinten, hogy a nevemet is megtudja, na nem mintha egy metropolisban élnénk, és csak most egyszer az életben futnánk össze.
- Igazából nem is tudom. Mindig így éltem. Orvosok, rosszullétek, állandó rossz hírek között. Az orvosok azt hitték, nem hallom őket, amikor a szüleimmel beszélnek, de igazából csak a hangjukat nem hallottam a szájukat láttam.
Cinkosan elmosolyodom arra a titokra, hogy tudok szájról olvasni, így igen, akaratlanul is elég sok titok tudója lettem. Persze sosem élnék vissza velük, csak éppen tudok dolgokat. Olyan vagyok, mint egy rosszul bekötött Bözsi néni. Magamba szívom az információkat, és végül nem történik velük semmi, csak tudom őket. A helyi idős nénik ha ezt tudnák, biztos, hogy elrabolnának, és kémnek nevelnének. Csak abban reménykedem, hogy ha ez valaha is megtörténik, hogy olyan gyönyörű ibolyakék fejkendőt kapok tőlük, mint amilyen Mártikáé is.
- Kicsit minden nap ajándék, mintha még lenne célom vagy küldetésem az életben. Sokáig azt hittem, hogy az, hogy találkozzak a testvéremmel. Ez egy érdekes történet. Amikor a szüleim megtudták, hogy beteg vagyok, és az orvosok nem jósoltak sok időt nekem, akkor azt mondták Denisnek, hogy meghaltam. Nem akarták, hogy kötődni kezdjen hozzám, és gyerekként a veszteséget így kelljen megtapasztalni.
Nem hibáztatom őket, sőt, szerintem helyesen cselekedtek. A testvéremnek dührohamai és pánikbetegsége van, láttam már, hogy mi történik akkor, mikor kiborul, hiszen majdnem megölte a legjobb barátját, mikor közölte vele, hogy a testvére vagyok. Persze, mindenki rendben van, szerencsére, de attól még emlékszem rá, különösen arra, hogy milyen volt kijönni a szobámból arra a látványra, hogy minden tiszta vér, Cath vére mindenhol ott volt, Will pedig a húga vérét mosta fel, ami a bátyám miatt került oda. Bonyolult egy család vagyunk.
- Igazából én ezzel élek. Sokszor megtapasztaltam, milyen a végjáték, de még mindig itt vagyok. Ha így folytatom, még ráncaim is lesznek.
Persze a statisztika nem az én oldalamon van, ezt is tudom. A bájitalok lelassítják, de vissza nem fordítják a folyamatot, vagyis legjobb esetben is pár év alatt véget ér a dal. De miatta már nem félek, sőt.
- Miért tartod ezt szomorúnak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Mindig szeretem személyekhez társítani őket, illetve, amikor magamnak csinálok fülbevalókat, akkor mindig egy érzelmi emléket készítek. Történik velem valami, ami vagy jó vagy rossz hatással van rám, és én ezt igazából egy fülbevalóval reagálom le.
Sok fülbevalóm van, emlékszem mindegyik történetére, hogy miért éppen azok a színek, formák, anyagok kerültek bele, de amikor hordom őket, akkor képes vagyok ettől függetleníteni magam, és bár emlékeztet, mégis, tudok neki aznapra új szerepet adni. De az alap sosem változik, sosem lennék rá képes, hogy egy emléket megmásítsak.
- Nekem a gyurmás nagyon macera, de vannak olyan érszerei Cathnek, amik gyurmából készültek, majd elkérem őket, és akkor megmutatom. Nagyon mókásak, sütemények, fánkok, világító tökök.
Ő csak a Denis előtti tinikorának nevezi azokat az ékszereket, mert kérdeztem, hogy miért nem viseli őket, amikor annyira mókásak, de azt mondta, hogy olyan sokat változott az évek alatt, hogy már nincs hozzájuk úgy kedve, mint régen, de szereti őket, ezért tette el.
- Egyáltalán nem, sőt, jól is jönne, ha véleményeznéd.
Azért valljuk be, az emberrel a környezete mindig elfogultabb. Mindig próbálják biztatni, még akkor is, amikor nem igazán kellene, hogy folytassa, és bár a saját hibáiból tanul az ember, azért egy független kritikus sokkal több mindent tud mondani. Bár továbbra is tartom magam, hogy ha ezt valaki szeretné nyomtatásban látni, és érdemes lenne velük tovább menni, akkor azt csak a halálom után tegye meg, mert én nem tudnék akkora mennyiségű vélemény nyilvánítással mit kezdeni, de ha egy független ember azt mondaná, hogy jó, akkor azért kicsit megnyugodna a lelkem.
- Nem nagyon szeretnék kirívó lenni, így is eléggé eltérek az átlagtól.
Pillantok fel rá egy kínos mosollyal, mert tényleg ez van. Sokan mondják, hogy nem kell átlagosnak lenni, de azért van az az élethelyzet, amikor azt kívánod, hogy bár inkább az átlaghoz tartoznál. Valahol ez is az, hogy nem akarom, hogy észrevegyenek. Az pedig, hogy el kell mosogatnom, nem okoz nagy problémát, én nem olyan finomkodó kisasszonyka vagyok, aki még nem látott közelről szivacsot, ezért neki is állok a tevékenységnek.
- Hú, ez nagyon király. Várj, te is elemi mágus vagy? Felismerem őket, a testvérem Denis is az, csak ő tűz és levegő. Dimágus, eléggé ritka, nem volt könnyű megszoknia.
De nagyon tetszik, főleg a pyromágia, mert olyan jól fel tud melegíteni, és sokkal könnyebben alszom el úgy, hogy nem hideg a testem. A lelkemnek és a szervezetemnek is löket egy nagyon forró emberi test érintése, így tényleg, amikor ott van, sokkal jobban alszom el, és sokkal nyugodtabb is vagyok.
- Tényleg nem baj, hogy megbüntettél, megérdemlem.
Pillantok le a kezében tartott tányérra mosolyogva, majd vissza rá. Tényleg nem probléma, és ezt próbálom is neki jelezni, de ha csinálni akarja, nem akadályozhatom meg.
- Az nagyon jó lenne.
Nem kellene azért a büntetéseket halmoznom, így is már szinte visszaesőnek számítok.
- Hogyan derült ki az elemid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Figyelmesen hallgatom én is, és nem tudom megmondani, hogy mi van ebben a lányban, de valami nagyon különleges. Ő másként beszél velem, mint mások, nála nem érzem azt, hogy üvegszilánkokon lépked, amikor egy-egy mondat elhagyja a száját. Mindenki félt, ami persze hízelgő, csak felesleges, főleg úgy, hogy ezt már jeleztem nekik. Azt hiszem, ezért is nem beszélek a fiúról a csónakban nekik, mert csak kiakadnának. Főleg z iránta táplált vonzalmam miatt. Jogos nem? Hiszen a halállal azonosítom, és vágyok rá, hogy érinthessem, hogy megcsókoljon. A halál csókja. Milyen bolond vágyik rá?
- Szeretem, hogy élek, szeretem, hogy tapasztalok. DE sokszor kívántam már a halált, mint megváltást. Nem azért, mert ne akarnék küzdeni, hanem a fájdalomért, ami átjár. Az embereknek összefacsarodik a szívük, ha valami igazán nagy szomorúság éri őket, és ezért hajlamosak azt hinni, hogy értik, mint mondok, amikor a fájdalmaimról beszélek, de nem érthetik, mert nem azt élik át, amit én. Olykor elfáradok abban, ha valaki jobban tudja, hogy mit érzek, mint, hogy elhiggye, hogy nekem miért rossz élni.
Sokszor már nem magyarázom meg ezt a dolgot, mert nem tudom úgy elmondani, hogy a másik megértse. A világ legnagyobb illetlensége pedig nagyon sokszor hagyja el az emberek száját, és észre se veszik, hogy mekkora nyomás alá helynek. "Nem hagyhatsz el!" Mintha az lenne a célom, hogy fájdalmat okozzak, vagy mintha én dönteném el a halálom, de ez nem így van. Én ebbe születtem bele, és sokszor még azok is, akik ezzel élnek évtizedek óta, nem képesek beletörődni abba, hogy ugyanazon megyek keresztül, mint más emberek, csak nekem mindenből egy kicsit kevesebb van. Voltam csecsemő, kisbaba, volt gyerekkorom, voltam már szerelmes, voltam már randin, szöktem ki éjjel, buktam meg vizsgán és lettem évfolyamelső. Fáztam már, mert a testem nem ugyanazt a hőháztartást ismeri, mint másoké, volt már izomfájdalmam, legyengült szervezetem. Mindenem volt, ami másnak is, csak kilencven év helyett tizennyolc év alatt. Nem lesz gyermekem, nem lesz férjem, nem lesz munkám. Ezek maradnak majd ki az életemből, de körbevesznek kisgyerekek, része vagyok két családnak, és tulajdonképpen csak az az egy nyugtalanít, hogy ha én elmegyek, Denis és Cath között egy kötelék elszakad majd, és nem tudom, hogy mennyire erősek ahhoz, hogy megmentsék a házasságukat.
- Bölcs vagy. Elmeséled a fájdalmadat?
Érdeklődöm csendesen, mert nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. Lehet, hogy ő nem beszél róla olyan könnyedén, mint én, elvégre mások vagyunk.
- Nem baj, ha nem szeretnéd, nem akarok kellemetlenkedni.
Emelem fel védekezőn a kezeimet, mert nem akarom, hogy azt érezze, kötelezem. Egyáltalán nem. Én olyat nem csinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Élek.
Élek?
Élhetek?
Mondd, élet ez?
Abban teljességgel biztos vagyok, hogy nem vagyok normális. Hiszen, ahogy elhangzik a három, tekintetem tekintetébe fura, vizslatom rezdüléseit a sötétben. Ez az én szuper képességem. Ha olyan sokáig vagy elzárva a világtól, mint én voltam, egyszerre maradsz szörnyen gyermeki, sőt szinte ostoba az emberi érzelmek és interakciók terén, és válsz kiváló megfigyelővé, felismersz olyan rejtett mozzanatokat is, melyeket az arc tulajdonosa sem ismer. Pontosan tudom, hogy melyik az a pillanat, amikor mozdulnom kell, amikor ő elindul, és én nem állhatok ott, hiszen akkor vége, akkor a móka nem móka, csupán csak egy feladott élet. Önző volna, nem igaz? Rengeteg ember munkálkodik azon, hogy éljek, úgy is, hogy meg sem kérdezték, akarok-e élni, és meg sem hallják a fel nem tett kérdésükre a választ: Nem. Mégis, álljak csak némán, és ne küzdjek? Ne akarjam kihívás elé állítani a Halált? Hisz itt vagyok, tizenhét éve folyton táncolunk, és te, még most is incselkedsz velem, ahogy tekintetedben őrület és vágy csillan, mi jogon gondolom hát, hogy nem vágysz még egy táncra? Érezni a szédülést, a mámort és a kínt. Csak te és én, itt és most. Hát megvívok, értetek, kik kéretlen küzdötök értem. Legyen így.
Sikítva nevetek, ahogy szaladni kezdek, elsőre nem gyorsan még, de úgy, mint hogy az iskolaköröket szokás futni. Az első kört lendülettel, hogy imponáljon a tanárnak az elszántság, aztán, mint ahogy mindig lenni szokott, idővel csökken a lelkesedés, homályba vész az akarat. Nálam, valószínűleg megáll a szív, és elragad az örök nyughatatlan mámor. Hallom az elmém, érzem visongó tiltakozását, kérlelését, hogy álljak meg, hogy ne hajszoljam magam, hogy ne akarjam ezt, de akarom. Végre az történik, amire igazán vágyom. Végre azt érzem, hogy élek. Ez az élet. Végre az történik, amire mindig is vágytam, itt van ő, megérinthetem, itt vagyok én, dönthetek. Mondhatok nemet, mondhatok igent, mintha sorsom ma a kezemben lenne.
Ott volna? Valóságos ez? Igaz minden mit teszek? Mondd, hogy nem álom, mert ha csupán csak tévképzet, hát nem kérem. Űzzön távolra tőlem, ha nem vagy valóság, mert én akarlak téged.
Hallom és érzem a szívem, és bár sokan hiszik, hogy ez egy, szó sincs róla. Félre ver, miközben irgalmatlan tempót diktálok, hisz erre kér. És én sem akarom még, hogy ez a játék ily könnyedén véget érjen. Akarom őt, azt, hogy boldog legyen, hogy mi szívének kívánsága, eredményességgel lelkem tápláléka legyen. Hogy ő és én együtt dobbanjunk, mintha két szív forrna egybe. Milyen szörnyű, beteges kívánalom ez, nászra lépni a Halállal, gyönyörű arcával, szemei csillanásával.
Hallom a szívem, ahogy kívánja őt, ahogy másra se vágyik, mint csak boldoggá tenni, akaratának fejet hajtani, és őt szolgálni. Vele élni túl az életen, vele létezek, mióta csak élek. Ő a legmélyebb kötelékem, ki néha felbukkan életemben, de arcát sosem láttam, csak hívó szavát, ahogy csábított. Sosem mentem, ellenkeztem, hiszen még élnem kellett. Éltem, cselekedtem, megköveteltem, mi járt nekem. Mi tart hát most már itt? A választ magam sem tudom. Ez nem önzőség, de tudom jól, hogy teher vagyok. Hogy nem kapocs, hanem akadály vagyok, hogy miattam sokszor lábujjhegyen járnak a szerettem a saját otthonukban.
Érzem a szívem, ahogy fájdalmasan facsarodik össze, mert kínzom őt, mert űzetek, mert hagyom, hogy veszélyes vizekre evezzek. Érzem, hogy mind hevesebben dobog, holott nyugalmi állapotban kéne tartanom, mégsem teszem, mégsem tisztelem az élőket, mert ők élőnek kívánnak engem, miközben én holtomra vágyok, de mikor ezt kimondom, csupán csak süket füleket találok. "Csak fáradt", mondják. "Csak motiválatlan" tippelik, de megérteni nem tudják, hogy miért nem kívánok a Földön tovább létezni. Elvágyódom, hozzá, és most, hogy eljött, úgy érzem, meghallgattatott minden vágyam.
Nevetek, miközben érzem, hogy közeledik, és tudom, hogy még van egy kis erő bennem, hogy a megfelelő irányba fordulva előnyre tegyek szert vele szemben, és közben tudom, hogy sírok, hogy a hideg a nevetésen túl könnyeket ragaszt arcomra, hogy bár nevetek, könnyeim is ugyanúgy felszínre törnek, ám nem zavar, hisz ez az életem. Élvezem és Szenvedek. Sírok és Nevetek. Boldog vagyok és Szomorú. Élnék és Halnék. Állandó kettősséggel küzdve vagyok vad és vadász, ahogy éppen a szerepem megkívánja.
A lépcsőket szinte átrepülöm, ahogy a csónakház erkélyes részére érkezek, és a korlátba kapaszkodva, sípolva kapkodom a levegőt, ajkaimon széles mosollyal, örömtől és bánattól csillogó szemekkel pillantok le rá, figyelem az arcát, hiszen fölé kerekedtem. Vajon megbüntet ezért?
- Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak.
Érzem, hogy túl sok volt, hogy nem szoktattam magam a megerőltetéshez, hanem az első pillanatban erőltettem. Erősen kapaszkodom, a korlátba, tudom, hogy ujjaim vége fehér már, de nem engedhetem el, mert amíg érzem a tenyerembe mélyedő szálkákat, míg a fájdalom az elmémet elemében tartja, tudom, hogy élek, hogy nem ájultam el. Ha ez a vég, ha itt és most be kell fejeznem földi létem, meg akarom élni a búcsút. Érezni akarom ajkait ajkaimon, megérteni a világot, megérteni a miérteket. Még élek, még lélegzem. Ha nem is jól, ha nem is eléggé, de itt vagyok.
- Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ha valamire emlékezni szeretnék, akkor igen. Az emlékek, érzések idővel persze átalakulnak, de a központi érzelmi mag megmarad. Én ezt a magot ültetem átvitt értelemben a fülbevalókba.
Ez talán egy kicsit bonyolult így, de ez a nagy helyzet, így lehet a legjobban leírni azt, hogy mi van köztem és a fülbevalóim között. Én a rossz emlékeket sem tudom rosszként megélni hosszútávon, mert ha valami, akkor a betegségem megtanított arra, hogy nincsen időnk mérgelődni és vádaskodni, hogy egyszerűen a rosszat jóba kell fordítani és gyönyörűt alkotni.
- Nekem elég, hogy annyit mondok, hogy Brightmore a vezetéknevem, egyből mindenki jön Denis-szel, és aki nem tudja, hogy a testvérem, egyből jön, hogy mennyire ismerem jól, meg milyen ember a rokonaival. Furcsa kérdéseket tesznek fel, sőt, volt olyan, aki velem akart jóban lenni, hogy Denis észrevegye őt.
Oké, az volt életem legfurcsább beszélgetése szerintem. Nem is emlékszem a lány nevére, csak arra, hogy el akart jönni hozzánk, hogy találkozzon a bátyámmal, és addig kedves is volt velem, amíg azt nem mondtam, hogy elutazott, csak a felesége van otthon. Oké, ez lehet, hogy nem volt szép dolog, de nem hazudtam, és tudtam, hogy a "feleség" szó annyira nem fogja majd elnyerni a tetszését. Így is lett. Nekem pedig megmaradt a nyugalmam, mert többet a lány hozzám sem szólt. Persze utána páran csúnyán néztek rám, de az még mindig egy kezelhetőbb eset.
- Nehéz dolog prefektusnak lenni?
Ezt már korábban is meg akartam kérdezni, mert nyilván nem könnyű olyankor, amikor nála nagyobb rellonos fiúkat kell megbüntetnie, vagy mondjuk a barátait. Azt gondolná az ember, hogy akinek a legjobb barátja prefektus, az jobban viselkedik, de nem, és szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud viselkedni. Mondjuk mások szándékosan rosszak, én meg... lehet, hogy én is, csak mindig kidumálom magam, hogy miért is járok éppen tilosban. De hát, Brightmore vagyok, vagy mi a szösz.
- Szimplán? Szerintem eléggé nagy dolog.
Biztatóan rámosolygok, mert tényleg jó dolog pozitív értelemben különlegesnek lenni. Tudom, hogy a testvérem nem mindig rajongott a tényért, hogy ennyi minden van benne. Számomra ő a a minden, és éppen ezért számomra ő a legtehetségesebb ember is kerek-e Földön. De egyetértően bólogatok, amikor azt mondja, hogy nem volt könnyű, az biztos.
- Ennyire rossz? Milyen érzés, ha egy ellentétes elemű ember közelében vagy?
Sosem tapasztaltam még ilyet, Denis közelében leginkább ha volt másik ember, az Cath volt, de ő nem elemi mágus, vagy Jason, aki szintén tűz jegyű, de mondjuk olyan embert, akitől kirázta a hideg, még nem láttam, de tényleg nem tudom, hogy pontosan hogyan kell ezt elképzelni. Milyen nekik ilyenkor.
- A levegőt én is. Sőt, ha választhatnék, azt választanám mindenképpen.
Sok segítséget adna nekem szerintem, de a mostani állapotomban, ha kiderülne, hogy elemi mágus vagyok, szerintem meghalnék. Vagy már halott lennék. Még jó, hogy ez nem valami, ami öröklődik, mert akkor tényleg nem nagyon lennék már életben, így azért jobb, megtapasztalhattam mindent, amit meg lehetett.
- Talán az összes prefektussal és tanárral össze kellene barátkoznom, és akkor mindenki csak kedves büntetéseket adna.
A mosogatás nem rossz büntetés, otthon is szoktam mosogatni, ha ezzel hozzájárulhatok ahhoz, hogy Denis és Cath kicsit együtt legyenek nélkülem. Szeretném, ha nem válnának el, amikor lejár a házassági szerződésük, és ehhez az kell, hogy nélkülem is legyenek. Jó ez a családosdi, de ha nem maradnak együtt, akkor biztos vagyok benne, hogy ennek is befellegzett, és azt nem szeretném, mert nagyon boldog vagyok így. Attól még persze legjobb barátok maradnak, de más lesz minden, és nekem ez annyira nem tetszik.
- Nem hallottam még olyanról, aki nem trauma hatására tette. A bátyám is trauma miatt lett, a barátja, Arie is trauma miatt vált elemi mágussá, vagyis rossz élménnyel jött ki nekik, szóval tényleg, nem ismertem eddig olyat, akinek ez pozitívan indult. De látom rajtad, hogy neked nagyon jó élmény volt, és ez tök jó. Azt hittem, csak negatívan tud előjönni.
De ha nem, akkor tényleg csak jó, mondjuk Denisnek eleve nem volt könnyű élete, talán furcsa is lett volna, ha ez pozitívan történik.
- Nem tudom még, nem szoktam messzire tervezni, de azt hiszem, igen. Olyan helyen kell lennem, ahol a bátyám és a felesége vannak, mert ők vigyáznak rám.
A vízből kiemelve mutatom meg a szivecskés gyűrűt.
- Ha valami bajom van, rosszul vagyok, vagy túlhajtom magam, a gyűrű párja jelez Cathnek, Denis pedig a legilimenciával meg tud találni, és akkor el tudnak látni. De igazából, ha bármi lehetnék, óvónéni lennék, viszont oda nem vennének fel, így még nem tudom, hogy hova jelentkezek. Te mi leszel, kitaláltad már?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Pontosan. Ismerem milyen ez, milyen, amikor azt mondják, megértik, és igazából tudom, hogy nem. Én éppen ezért nem mondom olyan dolgokra, hogy megértem, amiket nem ismerek. Meghazudtolnám magam.
Sosem mondom, hogy megértek valakit, akivel éppen szakítanak, vagy éppen szerelmessé válik. Aki már bukott meg vizsgán, vagy nyomást helyeznek rá a szülei. Én szerencsés vagyok, hiszen az életem jó része szabad, még ha ezt a szót másként is értelmezzük mi ketten. Az életem jelen állás szerint nem rossz. Olyan, amilyet csak élni akarok. Szerencsés vagyok, mert hagynak élni, tudva, hogy ez akár a halálomat is okozhatja. Nyilván, mindenki másként gondolkozik az én határaimról, és bár nem akarom, de ez képes ellentéteket szülni, mégis, hálás vagyok, mikor egy-egy nyertes csata után a keletkezett korlátok oldódnak. Persze így is vannak kötelezettségeim, a valamit valamiért elv alapján élek, és a szabadságom meg az, hogy Cathnél élhetek, a kötelezettségeim betartásával járnak. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a válás után, hiszen akárhányszor a gyűrűre pillantok, eszembe jut a március, amikor ők ketten már nem lesznek házasok. Noha Cath korábban is segített már nekem, még mielőtt ők egy családnevet kezdtek el viselni, nem tudom, hogy mennyire lesz elvárt, hogy utána is, amikor már elköszönnek egymástól, rólam gondoskodjon. Nyilván nem szeretnék teher lenni, azt semmi esetre sem kívánom, de ha úgy adódik, hogy akkor még élek, valamilyen szinten az élethez ragaszkodnék. Bár az én szintemen ezt aligha lehet ragaszkodásnak nevezni.
- Olykor én is, de nincs szívem ezt a tudtukra adni, hiszen így is annyi áldozattal kell szembenézniük, amit egy ember nem kérhet a másiktól.
A szüleim, Denis, Will, Cath. Norina, Jason sőt az összes Payne komolyan odafigyel arra, hogy nekem jó legyen, ha kell, egész napokat rendeznek át, hiába nem kérem tőlük ezt. Emellett nem merem felhozni a csónakházas témát, mert úgy érzem, azzal, amit érzek, a vágy, teljes árulás, és ezt nehezen tudnám kimagyarázni, és nem is akarnám. Ez árulás, színtiszta és megmásíthatatlan.
- Miután meghaltam? Érdekes kérdés. Szeretném hinni, hogy valamilyen szinten itt maradok, de nem szellemként, inkább csak mint egy láthatatlan kéz, mely átölel. Szeretném látni a testvérem sorsát, szeretném tudni, hogy boldog, hogy idővel megleli a helyét a világban. Persze félek is ettől, mert vannak vágyaim, szeretném, ha ő és a felesége együtt maradnának, ha rájönnének, hogy nekik közös útjuk van, és nyilván, ha nem így alakul, az furcsán érint majd. Szeretném hinni, hogy maradok, de mégis továbblépek, hogy nem fogom érezni többet a fájdalmat, hogy, áldás lesz megpihenni. Nem tudom, ezt érthető-e.
Sosem kellett még ezt elmagyaráznom, a szívemben érzem ezt a vágyat, ahogy a különös, gyönyörű idegen iránt is, de az a lelkem és a szívem, ott nem kell magyaráznom, azt simán csak érzem, itt más a helyzet.
- Minden család bonyolult.
Ezzel nem tudok, és nem is akarok vitatkozni, hiszen kívülről tűnhetünk tökéletesnek, ha belül folyamatosan romlunk.
- Szóval imádkozol Istenhez, és ő utat mutat neked?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nyelvem hegyét kidugva néhány percen belül vagy tizedszer nedvesítem meg alsó és felső ajkam egy részét, hogy aztán azokat összepréselve nedvesítsem meg a teljes területet, amit a számnak nevezek. Szemeimmel követem a sorokat, de amióta itt van, nem nagyon tudok koncentrálni. Érzem, hogy izzad a tenyerem, ég az arcom alsó része, és hihetetlenül melegem van. Hiába fogom balommal a könyv lapjait, míg jobbomat a füzetemen tartja, ujjaim között forgatom a tollat. Tanulnom kellene, hiszen közelednek a vizsgák, és az utóbbi időben némiképp romlott a tanulmányi átlagom, mégsem tudok koncentrálni.
Ez innentől nem véletlen. Az elmúlt hetekben ez az arc mindenhol ott volt, még az álmaimba is beférkőzött, és nagyon nehéz úgy gondolni a csónakháznál történtekre, hogy új szereplő is csatlakozik hozzánk. Vajon már akkor is ott volt, és figyelt? Mert figyel, ehhez kétség sem fér. Ráadásul ez egy hatalmas kastély, én a faluban lakom, szóval semmi okom nem volt ma itt lenni, mégis, amikor bejöttem, alig fél perccel később ő is megjelent, és pont úgy ült le ahhoz az asztalhoz, hogy lásson engem.
A Halál ezer arca? Nem vicces. Nekem tetszik a saját halálom, már megszoktam a jelenlétét, sőt, ennél egészen biztos, hogy többet érzek nála, ami azt hiszem, egészségtelen, de nekem egészen megfelel. Hiányzik, szívesen látnám újra, és újra. Nem feltétlenül szeretnék meghalni, de szívesen lennék vele. Oké, elismerem, hogy ez totálisan egészségtelen. Szóval akárki is ez a másik srác, ő nem kell nekem. Próbálok úgy csinálni, mint aki nem vesz róla tudomást, de ha nem vennék róla tudomást, akkor tudnék tanulni, és őszinte leszek, azt se tudom, hogy milyen könyvet nyitottam ki.
~ De tényleg... mi ez? ~
Zavartan nézek a füzetemre, majd hajtom be a könyvet, és olvasom el a borítón található címet. Óóó, szóval okkultizmus. A tantárgy, ami a legtávolabb áll tőlem, mégis a legjobban érdekel. Kiváló. Oké. Feladom. Esélyem nincs így tanulni, így letéve a tollat felkelek, és úgy csinálok mintha a könyvespolchoz mennék, de a fiúval szembe ülök le,, karjaimat az asztallapon összefonva magam előtt, zöld szemeimmel a tekintetét keresem.
- Te egy olyan perverz vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A csodálatos ötlet Thomas fejéből pattant ki, én csak nagyon helyeseltem, hogy menjünk, amúgy is, most olyan furcsa otthon lenni, szóval semmi kedvem hozzá. Pedig a hétvégén ki fogjuk díszíteni is már a házat, ami azért nem rossz persze, csak valahogy most olyan "ehh" hangulatom van. Ez egyébként egy csodálatos megfogalmazás, mint az "izé" mindent leír, és a másik érti is. A tény, hogy Thomas-szal lehetek, örömmel tölt el, hiszen ez azt jelenti, hogy olyan társaságban vagyok, aki erőt ad nekem, már csak azzal is, hogy együtt vagyunk.
- Ez a tea nagyon jó ötlet, nem is gondoltam rá, de szerintem veszek én is pár félét, anya és Cath tuti örülnének neki.
Nyilván Denis nem, pedig ha lenne olyan tea, amivel újra összehozhatnám őket, akkor gátlástalanul megvenném. Hogy miért? Mert nekem nagyon furcsa, hogy egy ideje elkezdtek egymás nélkül élni, mindenféle másik emberekkel. Komolyan, miért nem lehet minden olyan, mint régen, amikor együtt voltak? Én az esküvőjükkor, amikor a testvérem egyszer csak megjelent és odaállt z oltárhoz, tényleg azt hittem, hogy megjött az eszük és akkor most boldogok lesznek majd egymással. De nem. Mert tiszta hülyék.
- Melyik a kedvenced?
Kérdezem Thomas-t, miközben a lehetőségek fölé hajolok én is, és egy cseresznyés alappal bíró vaníliás teát emelek fel, és szagolok meg. Ez nagyon finom lehet, és az elnevezése, az Éjféli csók is nagyon tetszik. Azt hiszem, ebből mindenképpen fogok vásárolni.
- Fú, ennek nagyon furi illata van, mintha a nagyi dohos szekrénye lenne.
Ezt csak nagyon halkan súgom meg neki, mert nem akarom, hogy az előttünk álló lány meghallja, hogy mennyire nem tetszik a tea, amit kihalásztam a lehetőségek közül, és amit, hogy ne csak nekem legyen rossz, Thomas orra alá is dugok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Vacsora után korán lefeküdtem, mert akkor tényleg azt hittem, hogy álmos vagyok, de aztán csak nem jött álom a szememre, bezzeg a ház meg pillanatok alatt lett sötét. Mit van mit tenni, ha nem tudsz aludni? Hát kiosonsz. A testvérem véletlenül otthagyta az egyik bőrdzsekijét nálunk, hozzá csak felkaptam egy ruhát, meg persze harisnyát, és valahogy úgy alakult, hogy hirtelen házon kívül lettem.
Semmi extra, semmi randi meg semmi rosszalkodás, pedig a gondolataim között megjelenik pár opció, de nyilván ilyenkor szabadon gondolkozhatok, mert senki sem jár a fejemben, édes szabadság, szóval én tényleg csak egy kis karamellás almáért jöttem ki, és mindjárt megyek is vissza, de ha már erre vagyok, akkor szétnézek. Egy kicsit. Nem sok pénzt hoztam magammal, mert sok pénzemet elköltöttem már ajándékokra, így mikor a levegőbe beleszippantok, épp csak gyomrom mocorog kicsit a sosem kóstolt forralt borra. Aztán meg arra, hogy simán kettő lépésre állok Jason-től, karamellás szájjal, és határozottan kiszökve otthonról. De laza vagyok, szóval éppen vagányan biccentem oldalra a fejem, és mondjuk azt, hogy nem hittem - pedig de -, a betlehemesek egyik királyának. Mennyi szőr, édes Merlinke.
- Meghívsz egy körre?
Ah, a vagány lányoknak nem remeg a hangjuk, és nem pirulnak bele abba, hogy vagányak. Én meg... hagyjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Azt kérdeztem, hogy perverz vagy-e? Kukkoló vagy erőszaktevő?
Még hogy nem érti a kérdést. Nem hiszek neki, hiszen, ahogy én, úgy ő is pontosan tudja, hogy az utóbbi napokban mindenhol ott volt, ahol én voltam. A folyosón, az étkezőben, az udvaron, a faluban, egyszerűen, mintha ugyanakkor lenne órája és ugyanott, mint nekem, aztán a tanítás végeztével ugyanakkor indulna vissza, és szinte a házig kísér, biztos vagyok benne, hogy valami furcsa perverz...vagy... levitás.
- Hm.
Cath mesélt róla, hogy a házak és jellemek megmutatják azt is, hogy ki hogyan randizik, hogyan hív el egy lányt vagy hogyan mond igent a randira. Például a navinések, vagyis én is, annyira aranyosnak gondoljuk az elhívás gesztusát, hogy nem is gondolunk bele abba, hogy akár egy perverz sorozatgyilkos is lehet, még akkor sem, ha az egész ruhája csatakokban úszik a vértől, mi akkor is csak a szép szemét látjuk, és örömmel mondjunk igent. Ezzel szemben a levitás fiúk nehezen hívnak el lányokat randizni, mert aggódnak, hogy a lány kineveti őket. Mondjuk nem egy navinés, inkább egy eridonos vagy egy rellonos. Cath azt mondta, hogy az eridonos lányokba ne nagyon bízzak. Azt hiszem elég érdekes tanácsot adott, tekintve, hogy az életem rajta múlik. Szó szerint.
- Tetszem neked?
Tetszem fel a következő kérdést, mert ha igen, akkor megspórolhatunk ám egy csomó kört, mert szívesen elmegyek vele randizni, meg megismerem. Persze el kell neki mesélnem, hogy egy kicsit a halálomon vagyok - megint csak szó szerint -, de általános tapasztalat, hogy az emberek ezt jobban viselik, mint azt a tényt, hogy egy kicsi Brightmore vagyok.
- Mert ha igen, akkor elmehetünk randizni.
Ja igen, és tegnap megnézették velem az igazából szerelmet, szóval most nagyon karácsonyi és nagyon kezdeményező hangulatomban vagyok. Aztán lehet persze, hogy a testvérem simán megöli, de remélem, hogy nem. Vagy nem nagyon. Igazából elég aranyosnak tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Szeretem, ha beszél, mert olyan lelkesedéssel, ahogy ő szokott, senki más nem tud beszélni még egy olyan teljesen hétköznapinak számító dologról is, mint a teafogyasztás. Sokan csak bemennek, levesznek egy dobozt a polcról és jól van az úgy, de Thomas más, tőle elhiszek mindent, amit mond, mert egyszerűen csodálatos hallgatni is, hogy mennyire szereti őket.
- Fúj, citromos. Sokszor annyira műre sikerül. Pedig a citromot szeretem. Mindig vágok a teámba egy-két karikát, és ha jól megszívta magát, a végén megeszem.
Amit sokan undorodva néznek, de na, hát ha egyszer nekem szükségem van arra, hogy egy kis savanykás utóízzel feldobjam a teázást, meg, hogy legyen, ami összehúzza a számat, akkor ez van. Ezt kell csinálni. Én pedig, nézzenek rám bármennyire is furán, újra és újra megcsinálom, mert így szeretem.
- A piros gyümölcsösek inkább, meg az English Breakfast, úúú meg a Lady Grey, azt is nagyon szeretem. De én inkább ilyen citromosan ivós fajta vagyok.
De a citrom ízét nagyon nem szeretem, mert akaratlanul is a mosogatószer jut eszembe róla, nem mintha tudnám, hogy miért, mert az otthoni gránátalmás, mindig olyan van véve, mert ha nem varázslattal mosogatunk, hanem kézzel - lelkizéshez ideális a forróvizes mosogatás -, akkor csakis azt használjuk, mert egyikünk kezét se teszi tönkre.
- Én mindenkit szeretek.
Felelem mosolyogva, mert tényleg mindenkit. Most például lehet, hogy Denis fúj például Maxwellre, amiért el kellett vennie Cath-et, de szerintem egyrészt ezt ő választotta, nem kérte senki, másrészt meg nem nagyon látom, hogy bántaná a dolog, hogy házasnak kell vele lennie. Haarmdrészt én sem bánom, hogy azok, negyedrészt pedig Maxwell bácsi mindig nagyon kedves volt velem, és nem tett semmi olyat, amiért ne kellene kedvelnem.
- Mmm, ez nagyon finom, ebből mind a kettőnknek kell vennie! Ehhez mit szólsz?
Dugom alá az "éjjeli mámort", ami vadcseresznye, áfonya és csoki hármasa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nézem, ahogy a tekintete a szemeimből lejjebb vándorol, és már érzem én is, hogy kezd húzni a karamella, szóval picit kidugom a nyelvem, ráapplikálom a hegyére a darabot, és egyenesbe húzva azt, egy kicsit bandzsítva a művelet közben, bedugom a számba. Ha már itt vagyok kint, és rajtakapott, vagyis, szó szerint beleszaladtam egy kínos helyzetbe, akkor már hozzuk ki a legtöbbet belőle.
- Deal.
Nyújtom felé a pálcikát, az alma egyik felét rágcsáltam még csak meg, így Jason nyugodtan haraphat a másikból, bár azt hiszem onnan, hogy beleiszik az italába, nincs miről beszélni.
- Finom az illata. Az áfonya a kedvencem.
Szaglászom meg mielőtt beleinnék, majd bátran egy nagyobb kortyot húzok le, mintha csak kakaó lenne. Nos, nem az. És bár tudom, de én, aki sosem ittam ilyet és azon kívül, hogy áfonyás és a legeslegjobb semmit sem tudok róla, simán beletolom az arcomba a forró italt. A szemeimet összeszorítom, ahogy a forró ital végighasít a torkomon és bármennyire is küszködöm, végül köhögök tőle egy kicsit, és könnyes szemmel, de vigyorogva nézek fel Jasonre, miközben már megfontoltabban és kisebb kortyot lopok az italából.
- Ettől be lehet rúgni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Kicsit összevonom a szemöldököm arra, hogy miért is szeretnék a korombeli fiúk a vicces lányokat, meg, hogy miért reménykedik ő ebben. A korombeliek, mintha ő egy vénember lenne, pedig sok minden, csak az nem. Alig idősebb, mint én. Kerek tíz évvel. Vajon milyen lennék, ha lennék valaha is huszonnyolc éves? Komoly lennék, vagy megragadnék a vicces lány szintjén? Mert hát rájöttem, én vagyok a vicces lány.
- Ahogy én néztem, inkább a szépeket szeretik. Meg a kedveseket. Meg azokat is, akik undokak. Igazából mindenkit, aki szép. Szerintem mondjuk mindenki szép, de a fiúk szerint nem. Furcsa a gondolkodásuk. De ők fiúk. A bátyám óta nem akarom megérteni a működésüket.
Vonom meg a vállam, mert tudom, hogy mire akar kilyukadni, arra, amire mindenki, hogy nekem van-e fiúm. Nincs, nem is volt, nem is lesz, utánam ne sírjon senki, és ne mondja egy lánynak se, hogy csak mert meghaltam, el kell felejtenie. Ez nekem túl szánalmas kifogás arra, amit ilyenkor csinálnak.
- Nekem mindenhogyan. Olyan sokat tudok enni belőle, hogy még a számat meg a nyelvemet is tisztára megszínezi. Aztán persze mindenki kiakad rám, mert fájós hassal fekszem.
De hát neki nem kell bemutatnom, ha itthon van, együtt vagyunk, csak ő az ajtón jött ki, én meg az ablakon meg a tetőn, de azt hiszem, ez ilyen részletkérdés, ha kell, akkor összesodor minket az élet, mint most is, és ha kell, akkor a búgó hangjától elpirulok, mint most is. Szemem lesütve, némán szívom be alsó ajkam, és amikor megjegyzést tesz a ruhámra, akkor végignézek magamon, de nem látok semmit, ami kifogásolható lenne rajta.
- Miért, piszkos?
Mondjuk nem tudom, hogy a berúgás meg egy piszkos ruha hol függ össze, de azért a gyér fényben jó alaposan megnézem magam, de nem látom, hogy mégis mi nem tetszik neki rajta.
- Nem mondtam, hogy be akarok rúgni. De tizennyolc éves vagyok, és most először iszok alkoholt is. Egyszer szeretném érezni milyen bódultnak lenni. Mint a nagylányok. Önfeledten táncolni, nevetni, és butaságokat suttogni egy fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Nem, de nem egyszerű a híres nagytestvérrel sem együtt élni. De inkább hírhedt, mint híres, nem feltétlen van pozitív vélemény róla minden esetben, és ő erre még büszke is.
A szemem is megforgatom kicsit, mert néha nagyon nem értem Denist, hogy mit csinál, és miért csinálja azt, amit csinál. Nem tudok az ő fejével gondolkozni, és bár néha elfog a vágy, hogy belelássak a koponyája mélyébe, összességében, inkább nem szeretnék. Furcsa érzés persze, hogy ő nem tiszteli a magánszférámat, én mégis tisztelem az övét annyira, hogy ne akarjak beletenyerelni. Vannak persze döntések, amiket szeretnék megérteni, mert nem mindig tudom, hogy mi miért is történik körülöttem, és néha nagyon egyértelmű döntések válnak teljesen érthetetlenné. Olyanná, amit aztán csak nézek, és nem értek, és szerintem, ha megkérném, hogy értesse meg velem, akkor se sikerülne, mert makacsul ragaszkodnék a saját, szerintem helyes döntésemhez.
- Igen, vagy inkább ne is akarjon vele összejönni, mert van a bátyámnak van felesége, és teljesen rendben van az úgy.
Az, hogy ilyen hülyeségeket csinálnak, mint nyitott házasság, az az ő dolguk, én ha lehet, elkergetem a lányokat, hogy ne akarjanak a testvérem közelében lézengeni, eleve nem tetszik, hogy bepróbálkoznak, és aki így indít, azzal én mondjuk semennyire sem szeretnék hosszú távon tervezni. Nem szimpatikusak a lányok, és szerintem nem is lesznek, ha mondjuk összejönnek a bátyámmal, én mindegyiket utálni fogom, aki a közelében lézeng, és pont.
- Tényleg szép a kastély éjjel. Romantikus bája van annak, amikor már nem égnek olyan nagy lángon a fáklyák, meg a fénylő lelkek udvarában a kút vizében olyan szépen tükröződik az éjjeli égbolt. Mondjuk határozottan teliholdkor a legszebb, amikor szinte süti a Hold az arcodat. Olyan erős a fénye, és csodálatosak körülötte a csillagok, igazán belefeledkezős.
Igen, ahogy én is igazán belefeledkezem abba, hogy ezt egy prefektussal osztom meg, aki éppen most büntetett meg. Teljesen jogosan persze, de ha még szeretnék ilyeneket látni, és persze, hogy szeretnék, akkor nem feltétlenül biztos, hogy a teliholdas éjszakáimról kellene elmélkednem neki, mert még a végén arra jár majd, én meg a végén a sok kis kihágásommal eljutok oda, hogy tényleg fogkefével pucolom majd az elhagyatott mosdó csempéjét. Brr, oké, ebbe még belegondolni is rossz. Szóval inkább befogom a számat, és nem mondok semmit.
- Denishez képest mindenki "csak egy kis", néha legalábbis nagyon úgy érzem. Csodálom, hogy még nem jelentette be, hogy illúziómágus animágussá is vált, mert miért ne.
Húzom el kicsit a számat, mert nem irigy vagyok, szó sincs róla, de már értem, hogy milyen az, ha valaki a másik árnyékában él, milyen, ha mindegy mit csinál, a másik akaratlanul is jobb nála. Szeretem őt, az életemnél is jobban, hiszen az életemet kockáztattam azért, hogy láthassam, de most már valahogy, olykor arra vágyok, hogy több legyek, mint aki vagyok, hogy valamit én is letegyek az asztalra, még ha tudom is, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen, hiszen ha bármivel is megerőltetem magam, akkor nekem kampec. A pálcám is ki tudja, hol van, talán otthon, mert annyira nem használom. Óvom a kis manakészletem, ami nem is a sajátom, pusztán csak a bájital miatt termelődik több, hogy védjen. Vagy legalábbis valami ilyesmi. Nem nagyon értem ezt az orvosi izét, pedig Will szépen elmagyarázta, többször is, többféle módon is, türelmesen.
- Szóval akkor mondjuk két elemi mágus szerelme sosem lehet felhőtlen? Erről kéne mesét írni, hogy van két szerelmes, akik nem értik, hogy miért nem működik közöttük a dolog, hiszen szerelmesek egymásba, és mégis ott van az a valami, ami miatt nem működik.
Biztos nagyon nagy foganatja lenne a könyvnek, de azért valahol szomorú is, hogy ez így alakulhat. Biztos nagyon rossz lehet úgy szerelmesnek lenni, hogy közben van benned egy rossz érzés, és nem tudod megmagyarázni vagy leküzdeni. Vagy, ha meg is tudod magyarázni, mert mondjuk az elemeteket tudjátok, akkor sem tudtok ellene tenni. Biztos, hogy ebbe bele lehet őrülni. A válaszára, hogy van két kedves prefektusom már, nevetni kezdek, igaza van, mert tényleg vannak, és talán a speciális engedély is okosabb lenne, de azzal annyira kitűnnék, hogy tényleg nem akarok. Inkább csinálom becsülettel a büntetőmunkákat, mint, hogy visszahalljam, hogy csókos vagyok. Nem, erre nekem nincs szükségem.
- Nagyon borzalmasan hangzik, hogy ennyire nem volt semmi jó, de esküszöm, nem látszik rajtad egy kicsit sem. Azt hittem, hogy, olyan... átlagos gyerekkorod volt. Semmi extra, boldogság, nyugalom. De értem így már, hogy miért is fordított, viszont akkor célszerű ennek örülnünk, hiszen ez azt mutatja, hogy nagyon erős vagy, nagyon sok mindent túléltél, amibe mások beleroppantak volna, és jó úton haladsz, hogy igazán boldog vagy.
Lenyűgöz, hogy ilyen létezik, de nagyon szeretem, ha valaki azt mondja, hogy pozitív élmények hatására történt egy képesség megmutatkozása. Nem értem, hogy az ilyen jólelkű embereket miért veri a sors, hiszen ő egyáltalán nem néz ki úgy, mint aki ezt megérdemelte, sőt, elképzelhetetlennek tűnik, de tudom, hogy vannak igazságtalan sorsok. A gyűrűre megint csak bólogatni tudok, mert tényleg jó megoldás, de sosem volt szándékom ennyire magamhoz láncolni egy embert. Viszont ő bevállalt engem, és ez csodálatos, valami, amit sosem tudok majd meghálálni neki, és tudom, hogy nem is vár hálát, de akkor is.
- Mehetnél vendéglátásra. Most még dolgozol, aztán végzel, és te irányítod majd az egyik helyet a faluban. Vagy nyitsz egy sajátot. A gyerekeket nem tudom, még nem nagyon beszélgettem erről senkivel, neked mondtam csak.
Nem tudom, hogy ezt mennyire lehet kivitelezni, mert nálam minden valahogy iszonyatosan bonyolult, és teljesen össze-vissza van, szóval egy ilyen dologgal úgy érzem, hogy még kavarnék egyet az egészen. Az pedig, hogy láttam őt, a gyönyörű arcút, azt erősíti meg bennem, hogy hamarosan vége, lassan a búcsú jön majd el.
- Szerintem készen vagyunk.
Pillantok fel, ahogy körbenéz, mert mindent elhoztam magammal, szóval most jöhet az a rész, hogy visszakísér, és jól alszok. Vagy, legalábbis próbálok nem megszökni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igen, ezt mondják.
Én is mondhatom, hogy nem vagyok Brightmore, attól még de, nagyon is az vagyok, és hiába mondok mást, nem moshatom le magamról. Nem mintha le akarnám, bár néha jó lenne úgy élni, hogy nem én vagyok én, és ez a gondolat menet hamarosan nagyon is aktuális lesz, még én sem sejtem, hogy mennyire.
- Közel?
Nem nagyon értem, hogy mire gondol, de kicsit megemelkedve nézek körbe, mert bár tudom, hogy Denis nem lehet itt, mégis azt érzem, hogy itt van, hogy valami különös módon a köztünk lévő apró térbe férkőzve ott van. Hát persze, mint mondtam, néha szeretném, ha nem én lennék én, mert ha nem én lennék én, akkor nem rettegnének a fiúk azért, mert Brightmore vagyok. Mert Denis a testvérem, hogy pontos legyek.
- Várj. Várj. Várj. Várj. Várj.
Emelem fel a jobb kezem, a tenyeremet felé tartva, behunyt szemmel, hogy megemésszem azt, amit mondott. Eközben persze rámpisszegnek, hogy ez egy könyvtár, és vissza is pisszegnék, ha nem pont a könyvtáros pisszegetne itt. Jó, hát neki azért igaza van. Zöld szemeimet újra a velem szembe ülőre emelem, szemöldökeimet összehúzva, ajkaimmal csücsörítve, miközben különböző kínzások futnak végig az agyamon, és azon gondolkozom, hogy mi fájna a legjobban Denisnek. Oké, egyértelműen az, ha bejelenteném, hogy úgy döntöttem egy Payne felesége leszek, és segítsen kiválasztani, hogy Jason, Chris vagy Milan illik-e jobban hozzám, mert szeretnék egy igazán jó házasságot kötni. Még a vállát is megveregetném, hogy "tudod, így megy ez, te elvettél egy Payne-t, adnod kell egy jövendőbeli Payne-t, hogy a szám állandó legyen." Nem hiszem, hogy nevetne, sőt, tényleg kiakadna. Talán túlzás lenne.
- Szóval ha jól értem, a bátyám, vagyis, a hamarosan szörnyű kínok között elhalálozó bátyám rávett téged, hogy kövess engem és jelents neki, hogy mit csinálok?
Ezt szeretnéd Denis? Hát akkor ezt kapod. Megtudhatod, hogy mit csinálok, te kis bizalmatlan. Hátradőlve a széken, karba fonom a kezeimet, hogy végiggondolhassam, hogy ez a nyilván alapból kedves gesztus zavar-e. Jó, persze, hogy zavar, de nyilván nem fogja hagyni, hogy ne csinálja tovább. A háború áldozatokkal jár, és bár kedvesnek tűnik szegény, de ő lesz most az áldozat, és ezzel el is döntöttem, hogy mit csinálok, hirtelen, szinte előreugrok, és mielőtt még megérthetné, hogy mi is történik, szájon csókolom, nem szenvedélyesen, mert köztünk van egy asztal, ami így is beleállt már a combomba, és baromira zavar, valahogy elszámítottam magam, és hát ez nem egy film, nem lehet romantikusan tökéletes a dolog. Visszaülve szusszanok egyet.
- Nem zavar, de ha Denis így játszik, akkor én is. Remélem élvezi majd a műsort.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Megdöbbent, amit mond, hogy novellát lehetne írni ebből az egészből. Furcsa, de sosem gondoltam erre, pedig én, aki írok, igazán gondolhattam volna ilyesmire is. Jó, mondjuk én nem felnőtteknek, hanem gyerekeknek írok, sőt, még ez sem igaz, mert egyelőre a fióknak írok, és csak akkor, amikor már nem élek, olvashatják el gyerekek a bátor sárkány vagy az önzetlen unikornis kalandjait. Ajkaim egy kicsit elnyílnak és O betűt formálnak a döbbenettől, hogy ő ezt látja benne, és a döbbenettől, hogy mennyire tetszik nekem ez az ötlet. Hogy ez meg legyen írva. Ez nagyon egoista? Talán, de most valahogy annyira tetszik, hogy nem tudok nem ezen elmélkedni.
- Nem sértesz meg. Kicsit sem.
Nem is értem, hogy miért gondolja, hogy megsért. Egy könyv, rólam. Még, ha csak elméleti síkon is beszélünk erről, annyira zavarba hoz, hogy egyszerűen elpirulok, és érzem, ahogy az elmémben a gondolatok kicsit összerázódnak, és bevallom, hogy tényleg, túl a zavaron, nagyon tetszik ez az egész. Persze, nem tudom, hogy az ilyet hogyan is kell csinálni, meg, hogyan nem tűnik nagyon durvának az, hogy csináljuk. Inkább kicsit megrázom magam, és újra visszatérek teljesen a való világba.
- Roppant mód. Kizárt, hogy ennyire egyszerű legyen, de azt se hiszem, hogy a halál lehet más is, nem csak megváltás. Dante pokla eléggé drasztikus, és van, aki jogosan kerül oda, de nem értek egyet minden körrel, mert egyformán súlyozza a büntetést ugyanazért a típusú bűnért. A miértek szerintem fontosabbak a hogyannál. Szeretem hinni, hogy az, hogy elfogadjuk a halált, felszabadít minket földi bűneink alól, esélyt ad, hogy egy magasabb szinten kapjunk valamit, valami pluszt. Én szeretnék láthatatlanul maradni, csak annyira, hogy tudjam, ők jól vannak, de talán ezért nem halok meg, mert az égiek nem készültek még fel arra a drámára, amit tőlem kapnak, amiért nincs ilyen opció.
Valójában nem tudom, hogy miért nem haltam még meg, hogy miért vagyok még itt, mi dolgom van még a földi létben. Amit szerettem volna, a bátyám, megkaptam, többet is, mint reméltem, többet, mint hittem volna, hogy valaha kaphatok. Mégis itt vagyok, még mindig itt vagyok, és élek, sőt, elevenebb vagyok, mint mikor gyengülő, erőtlen öleléssel köszöntöttem őt. Mikor először szívtam magamba a testvérem erősen dohány itta, férfias illatát, mikor először hallottam a hangját.
- Vagyis, a hit, ha csorbul, annak következménye van. De nem te voltál a fő elszenvedő, hanem valaki, aki közel áll hozzád? Vagy valakik. Többesszámban beszéltél a fájdalomról.
Mivel én nem hiszek, vagyis, sosem beszélgettem senkivel a hittről ilyen mélyen, érdeklődve teszem fel a kérdéseimet neki. Hirtelen nem is bánom, hogy ketten maradtunk, és tudom, hogy hamarosan valaki eljön értem, még úgy szeretnék vele beszélgetni. Ha már beszélgetés... elgondolkodva vágok le egy darabot a sütimből, majd nézek fel rá.
- Megírnád a történetemet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Ki kell próbálnod. Hidd el Thomas, nekem szuper ízlésem van.
Próbálok nagyon hiteles lenni, de a vége csak annyi, hogy elnevetem magam, és gyorsan a szám elé kapom a kezem, hogy ne legyek annyira kínos. Mondjuk nem érzem magam kínosnak, de lehet, hogy Thomas igen, szóval azért rá is eléggé gondolnom kell.
- Persze, hogy iszunk. Két kancsóval is. Választhatnál te egyet, meg én egyet, és akkor meglephetnénk a másikat. Mit szólsz?
Nagyon érdekelne, hogy mit választ nekem, és ezt nem könnyű, mert nekem is át kellene jó alaposan gondolnom azt, hogy neki mit választok, mert nem szeretném, ha csak becsületből inná meg, az annyira kiábrándító. Igaz, hogy még nem válaszolt, de már most elkezdem nézni a lehetőségeket, hogy melyiket kérjem neki, és annyira bele is veszek ebbe, hogy teljesen elfelejtem azt, hogy most nekem itt választanom kellene.  
- Huh, persze. Kérek szépen tizenöt kis zacskós éjjeli mámort, Hat kicsit a Nap falatból, hatot az Erdei mimózából és hatot a Bogoly-dalból. Szerintem nekem ennyi lesz összesen, úgyhogy én fizetnék is.
Mert ha még tovább nézelődök, akkor még többet választok, és akkor aztán nagy bajok lesznek itt. Anyának mindenképpen viszek mindegyikből, mert nagyon szereti a teákat, és mert szeretném, ha tudná, hogy mi az, amit én is szeretek, hogy egy kicsit megismerje az ízlésemet. Sokat változtam, amióta itt vagyok, és ez főleg a barátaimnak, a testvéremnek és a Payne-eknek köszönhető, és ezért mindenkinek nagyon hálás vagyok.
- Ha elég idősek leszünk, megvehetnénk ezt a teázót.
Elmélkedek, és lehetetlen dolgokat mondok, ahogy körbenézek, miután szépen elpakoltam a vásárolt holmikat. Én és a hosszú távú tervek? Azt hiszem az ünnep szelleme teljesen megszédített, mert én nem olyan vagyok, aki a holnapnál tovább tervez.
- Szerintem neked tetszene a Rigónóta. Olyan friss, élénkítő íze van, kicsit citrusos, de nem bántóan, inkább olyan, mintha egy gyümölcsösben állnál. Nehéz ezt elmagyarázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Aggódik. Persze, nyilván aggódik is, de én ezt most nem tudom aggódásnak felfogni. Sokkal inkább hiszem azt, hogy szemmel akar tartani, nehogy valami hülyeséget csináljak. Mintha kötelezően burokba kellene tartania, csak azért, hogy ne legyen lehetőségem olyan dolgokat tenni, amiket a korombeliek. Félt? Talán, hiszen ismeri a világot, tudja, hogy nem csak a jó van, és tudja az én képességeimet is. Tudja, hogy képes lennék a rossz irányba fordulni, hiszen befolyásolható vagyok. De kell nekem is tapasztalnom. Kellene...
A csók tényleg nem nagy dolog, nem olyan, mint amilyet az ember szeretne, de most a legrövidebb utat kellett választanom azért, hogy megtörténjen. Hogy ezzel felmérgesítem Denist, hát legyen, képes vagyok úgy játszani, ahogy ő, mert Brightmore vagyok, és ha felbosszantanak, akkor elveszítem a fejem. Talán nekem is vannak démonjaim, talán én is kitörök, mint ő? Nem hiszem, de elgondolkodtató ez a lehetőség. Elgondolkodtató, hogy mennyiben is különbözünk. Talán semmiben.
- Engem is meglepett.
Felelem neki csendesen, mert még mindig nem tértem napirendre afelett, hogy ezt komolyan képes volt Denis meglépni, hogy komolyan képes figyeltetni. Annyira haragszom rá ezért, hogy azt nem tudom elmondani. Komolyan, fel sem fogtam még igazán, hogy valóban ezt tette velem. Csak azt tudom, hogy ez megtörtént, hogy tényleg létezik az a tény, hogy figyeltetett engem. Nagyon haragszom, nagyon mérges vagyok, és lepillantva a gyűrűmre, azon gondolkozom, hogy vajon a párja jelez-e valamit Cathnek, hogy aggódik-e már miattam, és csak remélni tudom, hogy nem, felesleges volna. Nem, nem fog elmúlni, de ez az én meccsem Denis-szel.
- És mit mesélt a bátyám, hogy felajánlottad ezt neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Már amikor felvetem az ötletet tudom, hogy mit fogok kérni neki, egy Nagyi kedvencét, aminek az alapja kicsit olyan, mint egy jó menzatea, de meg van bolondítva egy kis fűszeres naranccsal, nem az az erős, torokkaparó, inkább olyan finoman átmelengető.
Hogy hova ülünk, az mindegy, csak üljünk, mert azért most már kezdem érezni, hogy elég sokat mentünk, kicsit még a lábaim is átfagytak, amit most, hogy a melegben állunk percek óta, tapasztaltam meg igazán. Szóval lépegetek Thomas után, a puffos részre, gondosan pakolom le az ajándékaimat, és ahogy megérkezik a tea, ki is töltök egy nagy bögrével, sok cukorral, mert nekem kell, hogy pörgessen. Csokit nem nagyon eszek, de a cukrot nagyon igénylem.
- Huh, bonyolultan. Huszonnegyedikén este itt leszek még, akkor Cath-tel feldíszítjük a fát. Aztán hajnalban hazaindulok, elkísér, mert Denis még nem tudja, hogy jön-e, utána én az új évig valószínűleg otthon leszek, Cath meg elmegy az ő családi vacsorájára, aztán azt mondta, hogy alaposan ki akarja takarítani a házat, és olyankor jobb, ha senki sincs ott. Ijesztő, amikor beindul.
A végére megint nevetnem kell, mert egyszer láttam egy ilyen műveletet tőle, és eléggé ijesztő volt, szóval jobb lesz nekem otthon, kicsit anyával meg apával, és talán jön Denis is. Bár, hogy mennyire lesz akkor jó, azt nem tudom, mert mostanában nem találkoztunk, de ha találkozunk, akkor lehet, hogy tényleg megfojtom az elmúlt hetek eseményei miatt.
- Nálatok?
Kérdezek vissza az első korty előbb, majd belekortyolva a teába egyszer, majd még egyszer ízlelgetem, és kicsit hümmögök. Még nem ittam ilyet, tetszik az íze, jól esik, ahogy libabőrös leszek a hirtelen jött melegtől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Annyira nagyon mérges vagyok, hogy azt elmondani se tudom, és érzem, ahogy a szívem mérgességemben egyre hevesebben vagy, ahogy egy kicsit kezdem nem jól érezni magam, és érzem, ahogy egy apró izzadságcsepp megjelenik a bal halántékomon, és bármennyire is próbálok nem tudomást venni róla, ott van, és szépen, lassan elkezd lefelé szánkázni. Morcosan törlöm le, mielőtt a szemem magasságát elhagyná, és tudom, hogy nagy valószínűség szerint a gyűrűm párja már elkezdett riasztani, hogy baj van. Nincs baj, nem szabad bajnak lennie, mert azzal pontosan azt támasztom alá, amit Denis állít, hogy nekem felügyeletre van szükségem. Nincs. Nem akarom, hogy legyen.
- Hidd el, hogy ő fog, mert ha megtalálom, meggyilkolom.
Hosszan, fájdalmasan, úgy, hogy érezze, mennyire rossz az, amit csinál. Komolyan képes volt rám állítani valakit, ő meg még meg is csinálja neki. Hát nem az alvilág feje Denis Brightmore, hogy itt pattognia kelljen mindenkinek, ahogy ő fütyül. És akkor az ember így ne kívánja, hogy elhalálozzon, minél előbb.
- Ugyan már, ő is csak egy ember, nem jobb, mint mások.
Sőt, most ezzel a húzásával nagyon elrontotta itt a "kedvenc báty" státuszát, mert pont ezt nem akartam, hogy csinálja, hogy mindenki elkerüljön, mert jaj mi lesz, ha Denis megtudja, hogy beszéltünk. Lányból vagyok, és érdeklődöm a fiúk iránt, és szeretném, ha ők is érdeklődnének irántam. Hát mindjárt írok Zlatannak, hogy minden este randizzunk, mert ez így nem állapot.
- Ez nem mentség arra, amit tett. Mi a gáz szint? Mert akkor ezek szerint, ha megcsókolok egy fiút, az már a páros máglyahalál kártya.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Igen.
Bólogatok kicsit, mert tagadhatatlan, hogy az irányomba lévő szeretete tagadhatatlan, de, mostanában kicsit sok, és tudom, hogy ezt én is nagyon rosszul kezelem, de ő is. Mind a ketten nagyon rosszul kezeljük ezt a témát, és nem tudom, hogy mi javíthatna. Cath azt mondta, hogy el kell engedni, de nem olyan könnyű ám az, és ezt ő is pontosan tudja. Nem könnyű elengedni azt, hogy egy ember folyton a fejedben van, követi a lépéseidet, és istent játszik az életedben. Mert, hogy ez a nagy helyzet. Istent játszik.
- Semmi sem változott.
Sóhajtok egy aprót, és talán szomorú is vagyok. Mert boldogságot érzek, amikor csak hárman vagyunk otthon. Nyugalmat, könnyedséget, szeretetet, de látni a bátyámat, ahogy más lányokat fűz, vagy azt, ahogy mennek utána, nem könnyű. Én nem tudnám ezt csinálni, nem hiszem, hogy ez a normális eljárás, és nem hiszem azt se, hogy például egy olyan imádnivaló páros esetében, mint Laura és Thomas ilyen valaha is létezhetne. Mert nem. Nem normális. Nem és kész. Denis is, ahelyett, hogy értékelné a kincseit, eldobálja őket, és emiatt nagyon, de nagyon haragszom rá. Valószínűleg csak mások vagyunk, máshogy élünk meg dolgokat, máshogy látjuk helyesnek a dolgokat.
De nagy valószínűség szerint ezért is nem merészkedek közelebb egyetlen fiúhoz sem, nem csak a betegségem miatt. Nyilván, az is egy ok. De a világon sajnos nagyon sok beteg ember van, és mégis sokaknak van támaszuk, van olyan ember, aki mindennél jobban szereti őket. Szóval persze, a betegségem az egyik okom, de ez a másik. Én nem akarok olyan fiúval együtt lenni, mint a testvérem, és valószínűleg bárkivel is jönnék össze, rémképek üldöznének, hogy hol van és mit csinál, amikor nem velem van. Tudom, butaság, főleg, hogy minden ember más, mégis, én ezt látom, nekem most ez a minta, amit magammal hozok, és éppen ezért nem akarok bántani egy olyan embert, aki szeret, akit szeretek és aki nem érdemli meg, hogy bántás érje. Valószínűleg rövidke életem hátralevő részét inkább a világ csodálásával és nem a csoda megélésével fogom tölteni, és ez mindenkinek így lesz a legjobb.
- A csillagvizsgáló. Nagyon jó persze órák alatt is, de amikor egyedül vagy fent, és csak nézed a kinti égboltot, azt a részét, amit te akarsz, az valami hihetetlenül csodálatos.
A hangom egyik pillanatról a másikra vált izgatottál, mert ez a téma sokkal jobb, mint az otthoni élet, és Denis aktuális agymenése. Gyorsan végiggondolom a kedvenc helyeimet, kiemelve azokat, amik éjjel is csodálatosak. Jó fej vagyok ám, így kiadom a titkaimat egy prefektusnak. Egy lista arról, hogy hol kaphat el legközelebb. De persze nem így gondolkozom. Még.
- Az erkély is nagyon szép, főleg a karácsonyi időkben. Az akár négy fele is szép, amikor felgyúlnak a falu fényei.
A fokozatosan felfénylő utcák és helyszínek miatt olyan, mintha tényleg minden alkalommal milliónyi szentjánosbogár ébredne fel, míg nem minden utca magára nem ölti ünnepi fényét.
- A vízesés, mert az év minden napján nagyon kellemes meleg a víze, és ha csak a lábadat is dugod bele, nagyon jó érzés. Csak ülsz, és hallgatod a hangokat, a baglyokat, a tücsköket, ahogy a víz leérkezik. Viszont a kviddicspálya nem jó, mert eleve nagyon nagy, de ha egyedül vagy ott, akkor nagyon ijesztővé válik.
Meg ott valahogy mindig van valaki. Állítólag az öltözőkben történt eddig a legtgöbb szerelmi légyott, szóval nem nagyon kellene se neki, sem nekem arra járni. Sok másik jó hely van.
- Ó, és néha elfelejtik bezárni a könyvtár ajtaját. Beosonni egy kis nassolnivalóval, és egy asztal tetején ülve olvasni nagyon izgalmas.
Igen, ezt nagyon szeretem például csinálni, csak ugye szerencsésnek kell lenni, és most, hogy ilyen sok könyvtárosunk van nem nagyon marad nyitva az ajtó, pedig tényleg, ennél kevés jobb tevékenység van.
- Nem, nem igazán. Bár, talán animágus lennék, akkor csak egy vitában átváltoznék és mondjuk elrepülnék.
Csodálatos lenne a vita lezárása érdekében, ha mondjuk ez így kivitelezhető lenne. Én csak szépen fognám magam, átváltoznék, aztán nyugodtan puffoghatna a vitapartnerem tovább magában. Vagy elrepülnék, messzi tájakra, olyan helyekre, ahol még nem jártam, és csak nézném az embereket, nézném az életet. Szeretek csak nézni, figyelni másokat, de mások nem nagyon szeretik ezt, mert egyből azt hiszik, hogy rosszat akarok, pedig szó sincs ilyesmiről.
- Szerintem is. Mondjuk egy tűz elemű fiú és egy víz elemű lány, akik megküzdenek mindennel és mindenkivel a szerelmükért, ám a végén mégsem lehet boldog vége a történetnek, mert az elemeik nem engedik. Olyan tragikus tényleg. A végük miatt. Mint régen a mugliszármazásúak és az aranyvérűek.
Mondjuk az, hogy régen, tudom, hogy nem igaz, mert még most is sok helyen nagyon komolyan veszik ezt. Azt sem nagyon értettem, hogy például az én bátyám, akiről köztudott, hogy félvér, mi a csudát kereshet egy nagyon aranyvérű családban, mint férj. Ez egy örök rejtély marad a számomra, és valljuk be, talán jobb is így.
- Erősek vagyunk.
Mosolygok rá bátorítóan, mert ez a nagy helyzet. Mostanában én annyira nem jeleskedem az erősségben, főleg, mióta megismertem Őt, a rejtélyt, a gyönyörűséget, a csodálatos, földöntúli lényt, aki úgy vonzz, mint cukorfüggő gyereket az édességbolt, de összességében mégis erősnek mondanám magunkat, hiszen itt vagyunk, túléltünk, és pozitívak vagyunk. Laura pozitívabb, mint én, de én is tudok nagyon az lenni. Sok jó dolog történt velem, amit nem cserélnék el semmire sem.
- Menjünk.
Értem én, hogy csak szépen lassan, és örülök is neki, hogy így gondolja, mert nagyon jó vele beszélgetni. Izgalmas és érdekes témákat feszegetünk, így tudom, hogy a hálókörletig vezető út is ugyanilyen jó lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nem is tudom, amikor tervezgettük az utazást, akkor ez tűnt a legjobb időpontnak. Szóval, valahogy így alakult.
Igazából tényleg nem tudom, de úgy tűnik, hogy valahogy akkor logikus volt. Aztán hirtelen bevillan, én meg úgy csapok a homlokomra, mint aki éppen az új mágiatörténeti felfedezést tette meg, pedig erről nincs szó.
- Megvan! Azért, mert anya meghívta Cath-et ebédre, és így pont úgy érünk oda, hogy még ebédidő előtt legyünk egy kicsivel. Lepakolok, kicsit beszélgetünk, ebédelünk, és akkor indul tovább, hogy időben érjen ő is haza. Aztán huszonhatodikán vissza kell jönnöm, mert akkor lesz a végzős bál, aztán megint hazamegyek.
Persze, a bál miatt van az egész, már el is felejtettem. Egy kicsit besűrűsödnek ott a napok, de így jött ki a legjobban, és mostanában már jól bírom az utazást, szóval azt mondtam, hogy megpróbálhatnánk így. Aztán, ha akkor nem érzem jól magam, akkor Cath magával visz a vacsorára, és úgy jövünk vissza. De ez egy családi esemény, szerintem egy Brightmore is elég nagy port kavar majd ott.
-  Persze, csak most kicsit furcsán viszonyulok hozzá. Rám állított egy fiút, hogy figyelje, hogy mit csinálok, mintha nem tudnék viselkedni, vagy olyan lennék, aki minden fiúval elmegy.
Pedig ez nagyon távol áll tőlem, és szerintem, ha akkor nem lépek oda Beliánhoz a könyvtárban, akkor most merő véletlenségből ő is teát venne a szeretteinek, majd leülne egy kancsó átmelegítő mellé. Csodálatos lenne.
- Pásztorjáték?
Kérdezek vissza érdeklődve, mert nem hallottam még ezt a kifejezést, és nem tudom elképzelni, hogy milyen is az, amikor pásztorok játszanak, emberek pedig nézik őket. Talán egy szabadtéri színház szerű dolog lehet, de inkább szeretném letisztázni, hogy mégis miről lehet szó, mert aztán meg lehet, hogy semmi köze nincs ehhez az egészhez, és valami teljesen más dolog.
- Van kutyusod?
Csillan fel a szemem, és úgy nézek rá, mintha az évszázad jóhírét mondta volna. Nagyon szeretem a kutyákat, de nekem nem lehet, így mindig másét szeretgetem. És mint ilyen, azonnal ezer kérdés jut az eszembe:
- Milyen fajta? Mekkora testű? Milyen színű? Mi a neve? A suliban veled lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Fekszem az ágyban, csend vesz körül, még a szél se libben, nem zizzen a fa, nem történik semmi sem, mintha az idő is megállt volna egészen. Fekszem, az agyam üres, és fáradtságot érzek, pilláim lassan lecsukódnak, majd újra kinyílnak, érzem, ahogy a szemem alatti táskákon húzódik a bőr. Láttam anyán ma reggel az aggodalmat, ahogy némán ültem az asztalnál, a tányéromon az étellel, és én csendben hallgattam őket. Megint nem vagyok éhes. Vajon mikor jön a falási roham? Miért nem érzem jól magam? Megint a mélyén vagyok, megint minden összeomlik. Megint mindennek vége szakad, amit felépítettem. Kocsival jöttünk, Cath vezetett, nem szólt semmit, nem szóltam semmit, még a zene se szólt. Hajnalban indultunk, háromszor álltunk meg csupán, és a megállások is némán teltek. Kizárok mindenkit, megint. Tudom, hogy elmondta anyának, hogy lent vagyok, anya meg apának, és most azért nem szól senki, amiért nem eszek. Majd fogok. Csak most nem kell.
Hallom az óra kattogását a szobában, órák óta, és csak most jut el a tudatomig, hogy mennyire zavar. Tudom, hogy mire van szükségem. Csendre. Megállíthatnám az órát, ám helyette amikor felkelek a kilincsre téved a kezem, és bármennyire csendesen is próbálom kinyitni az ajtót, nyikorog. De remélem, hogy ezzel senkit se keltek fel A szüleink messzebb alszanak, szóval Denis az egyetlen, aki tetten érhet szökés közben. A papucsomat fel se véve, mezítláb indulok el a folyosón, legalább osonni jól tudok. Telefonommal világítom az utat, még csak az kellene, hogy kapcsolgassam egymás után a villanyokat. A folyosó végén lévő kép előtt állok meg, és előre hajolva megsimogatom a fába vésett szív alakú mélyedést, mire az addig mozdulatlan festményen megrezzen a fa, és megnyílik az aprócska átjáró. Anya boszorkány, és valahogy kapcsolódnia kellett egymáshoz a két házrésznek. Így jött át hozzám észrevétlen.
És most így megyek vissza én is a szobámba, és ahogy belépek, egyből felkapcsolnak a fények, nekem pedig összeszorul a torkom, mégis megnyugszom attól, hogy itt vagyok. Mindig is itt éltem, nem tudok a ház másik felében aludni. Az ablakhoz lépve felkucorodom a kiülőre, magamra terítve egy pokrócot, az egyik párnát az ölembe véve, kezdek el kifelé nézni. Csak ez kellett. Hogy újra itt legyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem.
Felelem csendesen, a szemem még sokáig legeltetve a növekvő holdon. Olykor egész közel van, szinte fényessé téve a helyet, máskor fohászkodok, hogy csak egy kicsit kapjak belőle. Ahogy Denisből is. Néha azt érzem, olyan, mintha ő meg én egyek lennénk, máskor meg azt, hogy egy kis szelet is jó, Aztán beárnyékolja a sötétség. Fáradt vagyok, de nem álmos. Kedvetlen és szótlan. Mégis tudom, hogy nem akarom, hogy mindent a fejemből szedjen ki, és tudom, hogy ő sem ezt akarja.
- Gyere, ülj le.
Nyújtom ki felé a hűvös, nyirkos kezem, hogy érezze, valóban szeretném, ha csatlakozna hozzám, hogy megosztom vele a kiülőt, a takarómat, a párnákat, melyeket anya készített. Minden születésnapomra egyet. Minden párna egy-egy túlélt év, így bármennyire is vigyáztam rájuk, vannak elnyűttebbek is. Szeretem a párnáimat, és remélem, hogy ha eljön a végtisztesség napja, akkor párnáim is elkísérnek majd az utolsó utamra. Anya tudja, hogy így szeretném, már megbeszéltem vele, régebben egy rohamom után.
- Itt szoktam veled beszélgetni. Vagyis, régebben itt beszélgettem. Mikor még nem tudtam, hogy milyen a hangod, milyen az illatod, amikor még csak minden a képzeletemben létezett. Mindent elmeséltem neked, nem voltak titkaim előtted. Te hallgattál, többnyire. De néha meséltél, arról, hogy milyen lovagolni, hogy mennyire nehéz egy-egy nap. Hogy szerelmes vagy, de a lány nem képes felvállalni titeket, mert a barátnői nem szívlelnek. A tetoválásaid miatt.
Rámosolygok, halványan, de biztatóan.
- Mesélnél nekem? A dolgokról, amik most benned vannak. Az iskoláról, a lányokról, hogy reggel mész-e lovagolni?
Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt kötünk ki, hogy tényleg itt van, a szobámban, az életemben, és mégis. Most itt van, a hús és vér testvérem.