Hát persze, hogy szeretem őt, hát persze, hogy imádom őt, de amikor ilyen vakon, megállíthatatlanul, visszafordíthatatlanul, és mindenek előtt értelmetlenül rohan pont Kai után, néha csak szeretném kínomban sikítva lenyúzni a saját kezeimmel az arcom. Mert Kai undortó! És amikor azt mondom, undorító, nem csak arra gondolok, hogy a legtöbb gazdag szépfiú díszfasz ismerősömnél IS kiállhatatlanabb személyiséggel rendelkezik, hanem arra, hogy sárgák a fogai, ha képes lennék elég közel állni hozzá, biztos rothadásszaga lenne a szájának, és a kezébe fújja ki a taknyát, amit aztán lecsap a földre, mint egyes kisebbségek, és ha csak megszólal vagy elvigyorodik, instant felfordul a gyomrom - nem kizárt, hogy elfogulttá váltam, amióta Cesca magát Zeuszt látja benne, mármint érted, ő túl szépnek látja, így nekem egyensúlyoznom kell őt, hogy ne boruljon fel a világmindenség egyensúlya - ez a gondolat pedig máris túl hosszúra nyúlt, ezért most be kell fejeznünk, mielőtt tényleg lehánynám kedves barátnőm.
- Kedvesem - egészen eddig reménykedtem abban, hogy nem fognak egészen idáig fajulni a körülmények, és nem arról van szó, hogy irigy lennék a boldogságára, csak, mert a saját szexuális életem olyan száraz és sivár, mint a Mojave, és már nagyon, nagyon szükségem lenne valakire, mert felbasz, hogy még az idióta, eddig szerelemre teljesen képtelen és alkalmatlan öcsém IS talált magának valakit, akit megérdemel, aki megérdemli őt, és még csak egyszer sem volt kurva valami amszterdami piros ajtós házban, DE EGYSZERŰEN NEM ISMEREK EGYETLEN RENDES FIÚT SEM - látod, megint elragadtattam magam -
nem, arról van szó, hogy Kai nem jó hozzá, Kai nem érdemli meg az angyali szívét, és én lennék a világ legrosszabb barátnője, ha csak úgy kitenném ennek a törésnek.
Viszont szinte biztos, hogy utálni fog.
- Ó dehogynem, túl sokszor is láttam - megforgatva szemeim horkanok fel, ahogy megcsóválom fejem. - Ő nem rendezetlen, ő egyenesen igénytelen, és a kettő nem összekeverendő - miért nem tud ő egy rendes fiú után epekedni? Miért kérdezem ezt pont én? Szinte álszentnek érzem önmagam.
- Nem a kezdeményező nőkkel van baj - én igazán próbáltam ezt szépen, csúnyán meg egyszerűen képtelen vagyok, az az áldott jó lelkem! - ó, köszönöm szépen - veszem el a csokit - mindenki azt akarja, hogy hízzak el, hát jó, rajtam ne múljon a boldogságuk -- hanem azzal van baj, hogy... hogy... egyszerűen nem mehetsz el randizni vele, Cesca!

Egy hét sem telt el azóta, hogy azt mondjam Cath-nek, én már nem olyan lány vagyok. Oké, ez lehet túl erős kezdés volt, elvégre itt semmi aggodalomra okot adó dolog nem történt (még, de ki vagyok én, hogy lássam a jövőt?), csak elszívtam egy cigit, aztán gondoltam, még egy kis szenny belefér mielőtt nekilátnék a kötelező diétámnak, meg különben is, csak én tudom, mennyit edzek ahhoz, hogy lenyomjam, így senkinek nincs semmi köze, aztán egy csomót nevettem, nevettem és nevettem, aztán egyszer csak itt találtam magam, mint valami idő-tér hurokban. Megtörtént. Igen, ezzel lehetne leginkább jellemezni, megtörtént.
Keresztben fekszem az ágy közepén, lábaim lelógnak, kezeim valamikor kinyújtottam a fejem felett, és jobbom ujjai most tanácstalanul lebegnek a levegőben, miközben lehunyva kipirosodott szemeim szívok bele a szálba, de még csak esélyem sincs rendesen letüdőzni, mert a következő pillanatban felhúzva jobb térdem, nevetve gömbölyödök össze az oldalamon, szorgosan köhögöm vissza a füstöt az ágyneműbe - ezen a ponton meg kell említeni a kitűnő képességeim, amikkel nem égetem ki ezt a kedves mentazöld árnyalatot, mert nézd, nem hiszem, hogy erre képes lenne bárki más ebben a koszos kis faluban -- vagy legalábbis nagyon kevesen.
- Te tényleg hülye vagy - visszafordulva hátamra csóválom meg fejem, még mindig vigyorogva, majd újra slukkolok, elvégre az előző nem is számított, ha egyszer elrontotta. Hosszan fújom ki, csak utána nyújtom vissza neki a spanglit.
- Ugye tudod, hogy akkor tökre összehasonlítanának Kylie Jennerrel? - rá emelem csillogó, kék szemeim, megnyalom a szám szélét, újra vigyorgok, újra az oldalamra fordulok, jobb kezemre hajtom az arcom. - Mert az ő gyereke tisztára Kendall testőre, és hát.. - vonok egyet vállamon, pontosan tudja, mi ennek a gondolatnak a befejezése, NEM MINTHA ÉN szándékoznék a közeljövőben gyereket szülni.
Felkönyökölve gördülök a hasamra - látod, mindig ez van, csak forgolódom és forgolódom, miközben meg túl lusta vagyok úgy rendesen megmozdulni magamtól, de bezzeg ha megvan a megfelelő motiváció, akkor! - ujjaimmal kiseprek pár tincset az arcomból, megvilágosodva szusszanok fel a szabadság érzetére, bokáim összefonva húzom fel újra lábaim.
- Neeeeeem, emiatt biztos nem tagadna ki - persze megrázhatnám a fejem, de mondtam már, hogy túl lusta vagyok hozzá - már kiskoromban benne voltam a szakmában - és akkor tessék, a saját szóhasználatomra újra kuncogni kezdek, lehajtva kobakom, enyhén hullámzó vállakkal.
- De elég para, hogy ismered apát. Stalker vagy? Meg akarsz ijeszteni? - ha legalább kicsit, egyetlen szót is képes lennék a kellő komolysággal kimondani, még lenne is értelme ennek a kérdésnek.

Megint csak kuncogva hajtom hátra fejem, úgy viselkedem, mint egy szűz iskolás kislány, aki már nagyon, nagyon be akarja dobni magát, az egyetlen bökkenő csupán annyi, hogy már rég nem vagyok szűz, és lassan iskolás kislánynak sem mondhatom magam, nem mintha mindez bármit is változtatna a tényen, hogy a fűtől egyszerűen megbolondulok, és már fogalmam sincs, mi tart vissza attól, hogy ne kezdjem dobálni meg csavargatni a hajam, ahogy azt a jó, tüzelő nőstényállatok teszik (mennyire lehet szánalmas, hogy az előbb épp egy valamilyen szukához hasonlítottam magam? Nagyon?? Remélem nem legilimentor????)
- Megmutathatnám - oldalasan pillantok fel rá, majd fejem is vállamra billentem, a fülem mögé tűrök egy tincset - LÁTOD, ERRŐL BESZÉLTEM, borzalmas - és alsó ajkamba harapva próbálom visszafojtani állandósulni készülő, szélesedő vigyorom - de attól félek, túlságosan lefoglalna a látvány - mer ha valakinek, akkor hát Kylie Jennernek van melle, és a tény, hogy szült egy kissrácot, csak dob a méreteken, ami valahol elkeserítő, mert nézd, lehet, hogy feszes a hasam és kitűnő a fenekem, de elől tény, hogy lehetnék nagyobb is.
- Miiii, dehogy - nevetve megrázom a fejem, nem, a modellkedésből bejövő pénz csak és kizárólag az enyém, más dolog, hogy tök sokat költök belőle az öcsém ilyen-olyan ajándékaira, a legtöbbször bármilyen különlegesebb esemény nélkül.
- Hmmmm - Vajda Eszter mélyenszántó gondolatait hallhattuk. Újra felgyorsuló szívveréssel emelem meg szemöldököm, miközben egy pillanatig töretlenül nézek vissza rá, majd kékes íriszeim lejjebb vándorolnak, és egy ponton már nem is a fű miatt lenne nehéz farkasszemet tartani velem, hanem, mert egyszerűen nem vagyok képes visszaemelni a sajátjaim.
Újra megnyalom kiszáradó ajkaim.
A kérdésre összeráncolom szemöldököm, a pillanat törtrészéig megütközve nézek rá még csak a feltételezés miatt is, majd, szinte azonnal kaján vigyor terül szét arcomon, ahogy felnyomom magam az ágyon.
- Nem tudom - négykézláb teszem meg a semmi távot közöttünk. - Szerinted - először a jobb térdem támasztom meg mellette a matracon, majd a balt is a másik oldalon, kérdés nélkül kerülök az ölébe, ó igen, mondd csak, ne fogd vissza magad, Vajda Eszti mégis akkora egy kurva! - az lennék? - vállam mögé dobom hosszú tincseim. - Leszbikus? - oldalra billentem fejem.
 

Lehet, hogy egészen eddig tévedtem, és mindenki másnak - az apámnak, az anyámnak, mindenki, aki gyűlöl, vagy irigy -- habár fogalmam sincs, mégis mire irigykednének, hiszen nem tudnak ők semmit - igaza van. Lehet, hogy nem tudok megváltozni, sőt, mi több, nem is akarok megváltozni, mert nincs miért megváltoznom. És akkor mi van azzal, ha lefekszem valakivel? Egyből be kell nyomni a slut shaminget, csak,mert szép vagyok, csak, mert ismert vagyok? Mintha nem lenne annyi meg annyi lány, akinek senki nem tudja a nevét, egyetlen magazin címlapjáról sem néz vissza, mégis ugyanolyan, mint én. Ez nem számít kirekesztésnek? Hát basszák meg mindannyian, mert azzal fogok lefeküdni, akivel akarok, az fog megbaszni, akit csak akarok, hogy megtegye.
Vonok egyet a vállaimon.
- Tényleg a családomról akarsz beszélni? - megemelve szemöldököm, elkomolyodva fordítom felé fejem, ujjaimmal arrébb seprek pár tincset a képből. És te nem akarsz róluk beszélni, tudom, hiszen én sem akarok. Ez a téma egy nagyon mély gödör, amibe ha belemegyünk, soha nem fogunk kimászni belőle, te pedig biztosan nem fogod megkapni azt, amiért felhoztál az ágyadba.
Hát nevetek inkább a visszakézből érkező kérdésre, mutatóujjam szórakozottan húzom fel, először a szoknyám anyagán siklik fel, majd a saját, csupasz bőrömön, beleakadva a rövid pólóm szélében felgyűri azt, megbotlik az apró hegyekben, végül kulcscsontomra, nyakamra simul rá vékony társaival. Kihívóan csillan meg szemgolyóm epattant ereiben a fény, ahogy így nézek újra rád, tenyerem a lelassult ütőeremnek feszülve. Szeretnéd, ha a te kezed tenné ugyanezt? Nem kell finomkodnod.
Kék szemeim levándorolnak ajkaidra, saját füstös elmémben már a sajátjaimnak feszülnek, beléjük harapok, belém harapsz, újra és újra, amíg véres nyomokat nem hagyunk egymás bőre alatt, amitől majd nehezebben felejthetjük el a másik nevét.
Erősen harapok alsó ajkamba, ahogy elvigyorodom, meglepetten, fojtottan sikkantok fel, de a következő pillanatban már hozzád is simulok, legyen hát, ha ezt szeretnéd. Hüvelykujjam lustán fekszik el az állkapcsod éle alatti finom kis gödörben, újra számba kell harapnom, hogy ne ne nyögjek fel, élesen beszívva a levegőt hajolok közelebb, közelebb, mindig csak közelebb.
- Biztos vagyok benne, hogy élveznéd a műsort - elvigyorodva durozsolom füledbe, ajkaim felületesen, félig kapkodva súrolják a vékony bőrt, mielőtt oldalra billenteném fejem, hogy nyakadra lehelhessem a szavakat. - Elég jók vagyunk egymással.
Részegen kimondott, komolytalan, futó és hazug gondolatok, ez vagyok én,ennyit adhatok én.