Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt. | o

Nagyjából erre számítottam. Semmi szomorkodás, vagy olyan arckifejezés, hogy ezt azért illett volna tudnom, vagy akár valamiféle elismerés, hogy nem ködösítettem, őszintén bevallottam, hogy nem értek hozzá. Nagyon sokan valamit mondtak volna, vagy ilyenek. De nem a vámpír. Ő egyszerűen tudomásul veszi a dolgot és már napirendre is tér felette, arra koncentrálva, hogyan oldjuk meg akkor hát ezt a helyzetet.
- Rendben, akkor majd finoman lejegelem – biccentek tudomásul véve a feladatom. Persze előbb megvárom amíg beadja neki a gyógyszert, valószínűleg akkor úgy is ficeregni fog a cica, és nem szeretném elrontani a fájdalomcsillapítást.
- Ó, értem. Akkor jó – felelem csodálkozó hangon. Nem tudnám megmondani, hogy mi lepett meg. Hogy kedvese lenne a férfinek? Nem hiszem. Talán az, hogy majd ő viszi el a dokihoz. De, miért ő? Próbálom végiggondolni, hogy mi felett siklottam át, de tátva marad a szám és teljesen kiürül az agyam. Puszta kézzel porrá zúzta a gyógyszert! Csak úgy! Jó, igen, tudtam én hogy erősek a vámpírok, de látni még sose láttam, hogy mennyire. És ez egy kis apróság, egy semmiség volt, ebben biztos vagyok.
- A vámpírlétnek is megvannak a maga előnyei. Az erő, a gyorsaság. Mit szeret benne a legjobban? – lehet hogy butaság erről kérdezni, főleg most, de képtelen vagyok megállni a dolgot. Vagy felteszem a kérdést, vagy tovább gondolom és eljutok oda, hogy vajon mennyi erőre lenne szüksége ahhoz, hogy a koponyámat zúzza porrá ugyanígy. Gyanítom, hogy nem sok.
A kis állatka letisztogatja magát, nem is ficereg túl sokat, úgyhogy munkához látok én is. Magam elé emelem a kezemet, noha nem lenne már szükségem a kézmozdulatokra. Most viszont szeretnék teljesen biztos lenni a dolgomban, és ez segít összpontosítani. Megsimítom a levegőt, a sérült lábacska körül pedig egy vékony jégréteg képződik. Látványra olyan, mintha hozzá se érne a lábára, csak körülötte lenne, ám éri a kis végtagot, kellemesen hűsítve azt. Érzetre pedig olyan, mint valami lufi, nem vizes hatású, és pláne nem olyan, mintha odafagyna hozzá az ember, vagy az állat.  Homlokráncolva figyelem a cicát, hogy amint megmozdul rögtön igazodjak hozzá a kis jeges borogatásával.
- Mennyi idő alatt hat a gyógyszer? Vagy érzi ha bekerül a véráramába teljesen? – kérdezem, aztán végre megvilágosodom. – Délelőtt? – ezt már hangosabban kérdezem meg, fel is pillantok a férfira. Hát ez volt a fura! Hogy a kedvese viszi el, és nem ő. Tehát nem este jut el dokihoz a cica. És a kedvese viszi el, mert ő kimehet nappal, mert ő nem vámpír. Mert ő nem vámpír?!
- Az, az, az jó. Akkor hamarosan megérkezik elvileg. Esetleg, maradjak amíg ideér? Hátha történik valami és azonnal állatorvoshoz kellene vinni D’Artagnant. Mert hát, szóval, érti – ajánlom fel a további szolgálataimat. Nagyon szívesen elvinném a cicát. És tényleg nem azért mondom, hogy maradnék, mert kíváncsi vagyok a hölgyre. Nem az én dolgom, és ugyan miért ne lehetne egy vámpírnak ember kedvese?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nehéz elhinni, hogy Masa veszélyes lenne. Ez a szó meg a lány tökre nem illenek össze. Tudok olyan embereket, akik kapcsán rögtön ez ugrik be, de az nem Masa. Eleven, rosszcsont, néha szétszórt … ezek a szavak jobban passzolnak sokkal. De szerintem Dana sokkalta „veszélyesebb”. Ő aztán mindig benne van/volt valamilyen balhéban. Masánál meg szerintem csak úgy alakulnak a dolgok, hogy belecsöppen, vagy ilyenek. De nem ő keresi a bajt. Ugye?
- Tehát neked a prefektusi lét nem tett jót – bólintok egyet, hogy oké, most már értem. Ez is érthető, a prefektussággal szabadság jár együtt, hiszen szabadon garázdálkodhatunk a kastélyban, járőrözés címszóval. Van akire így hat, van akire úgy. Van akire sehogy. Bízom benne, hogy én az utóbbiak táborát gyarapítom.
- Én úgy tudom, hogy rájuk nem vonatkozik a kijárási tilalom. Ha így van akkor nekik szabad. De most már nem vagyok benne biztos. A lényeg, hogy én nem kaphatlak majd el akkor – tényleg belekavarodtam most már ebbe. De jó lesz utánajárnom hiszen továbbra is prefi vagyok és nekem bizony tudnom kell, hogy mi is a helyzet. – Oké, akkor majd sétálgatunk, de nem éjszaka, hiszen azt neked nem szabad. Semmikor sem.
Rögtön belemegyek a „játékba” miszerint a lány higgye továbbra is azt, hogy nem szabad. Azzal tuti nem követünk el hibát, ha ehhez igazodunk. Aztán körbepillantok a továbbra is üres teremben, az órámra is ránézek és összevonom a szemöldökömet.
- Most vagy az van, hogy mindenki késik, a diákok és a tanárok is; vagy elmarad az óra és minket erről elfelejtettek értesíteni, vagy pedig nagyon rossz helyre jöttünk. Már tíz perce elkezdődött az óra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

-Hm, vajon nálam az mikor jön el? – teszem fel a költői kérdést tűnődve. Nekem nincsenek ilyenjeim. Tökre nem illik rám a kézikönyvekben szereplő kamaszkor címszó alatt leírt mindenféle. Nem lázadok, nem szegek szabályt, tök ugyanolyan vagyok, mint mindig is voltam. Lehet, hogy sosem leszek kamasz? Lehet hogy mindig is amolyan felnőttféle voltam? Vagy sose növök ki a naív gyerekkorból? Fogalmam sincs.
- Ez igazán kedves tőled – mosolyodom el, hisz tényleg milyen cuki már az, hogy csak miattam betart szabályokat, hogy nehogy meg kelljen büntetnem! Oké, betarthatná amúgy is, de na. Édes, nem?
- De hát, hogyan? – hebegek meglepetten. Eltévedni szoktam, de mindig tudom, hogy hova kellene mennem. Most meg, jézusom hát mi van velem? – Ellógni? Én? – hökkenek meg még jobban. Ez a szó eddig nem szerepelt a szótáramban. Előfordult ugyan egyszer, egyetlen egyszer, hogy nem mentem be órára. Most viszont úgy fest kettő lesz abból az egyből. Mert hatalmas nagy fejmosást, és büntetőmunkát kapnánk, ha beállítanánk ennyi késés után. Jobban járunk, ha be se megyünk. De az meg milyen fényt vetne ránk? Ezeken tűnödve követem automatikusan a lányt, oda se figyelve, hogy merre tartunk. Most simán kisétálnék a nyomában a kastélyból is. De nem, szerencsére ő a jó tanteremhez igyekszik, és amikor erre ráeszmélek megkönnyebbülök.
- Azt ugye tudod, hogy most belementem volna a lógásba? – mosolygok rá a lányra, majd gyorsan bekopogok és benyitok a terembe. Még mielőtt meggondolja magát a levitás. Talán nem szúr le minket nagyon a tanár. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Vajon miért érzem úgy, hogy a lány picit felvág azzal, hogy ő milyen szigorúan megnevelte az állatkáját és milyen klassz az összhang közöttük, és az övé mennyivel fegyelmezettebb, mennyivel okosabb, meg minden? Valószínűleg ha nem egy ellentétes elemű ember mondta volna ezt, így, akkor eszembe se jutott volna ilyesmi. Így viszont felszalad a szemöldököm elég rendesen, és ha nem lenne vékonyka vízréteg a tenyeremen eleve, akkor most biztos hogy képződne, méghozzá nem is kevés. Igyekszem uralkodni magamon, megszüntetni a víz fodrozódását, és nem figyelek Benitora. Pedig jól tenném, ugyanis a zsebtigris lekushad a földre, farkával vadul csapkod, szőrét felborzolja. Én már csak a morgásra leszek figyelmes.
- A helyedben kicsit óvatosabb lennék – jegyzem meg halvány mosollyal. Akkor nem csak én éreztem ki ezt az elhangzottakból. – Önérzetes egy jószág, nem igazán szereti ha negatív dolgokat mondanak, vagy gondolnak róla. Vagy rólam. És hidd el, hogy megérzi – folytatom halkan. Nem, én nem neveltem, de nem is láttam szükségét. Macskaféle, azok független állatok. Azokat nem lehet megszelídíteni. Én akkor ugyan minek tenném? Minek tanítanám mindenfélére, amikor megvan a magához való esze, és hallgat rám, amikor fontos és szükséges hallgat rám. Amikor még nem voltam úgy ura a képességemnek és nem tudtam úgy megvédeni magam, akkor ő ijesztően viselkedett, jelezve hogy nem vagyok olyan kis gyámoltalan, mint amilyennek látszom. A sárkányleopárd egy pillanat alatt megértette, hogy rettegek más emberek közelségétől, hogy rosszul leszek tőlük. Így nem engedett hozzám közel senkit. Amióta már sokkal jobban kezelem ezt, azóta felhagyott ezzel a viselkedéssel. De ezt nem fogom a lány orrára kötni.
- Ezek a lények a gazdájukat segítik, mindenféle módon. Nekem egy ilyen makacs, öntörvényű jószágra volt szükségem, így nem is meglepő, hogy Benito az lett. Szeretem, hogy ilyen. Persze tetszik ha egy állatka nagyon szófogadó és jól nevelt. Ha lenne más állatom is akkor az lehet, hogy olyan lenne. De Beni ő nem, ő ilyen kis csodacica marad örökre – enyhülök meg kissé, hangom teljesen átvált szeretetteljes tónusúvá, amitől a cica abbahagyja az aggresszív viselkedést és inkább dorombolva a lábamhoz dörgölőzik. Gondosan hátat fordítva a társaságunknak. Részéről ennyi volt, ő nem kíván tovább foglalkozni velük.
- Ő is repülő bogarakkal táplálkozik, pontosabban lepkével, szitakötővel, el is kapja őket egyedül. Vízbuborékba zárja őket és megfulladnak. De elfogadja a szárított, vagy fagyasztott legyet is. Utóbbival jókat szoktunk játszani, eldobom, kiolvasztom, az repül ő meg elkapja. Szeret csak úgy vízgömbbe zárni dolgokat, de azt játékból teszi. Tud lélegezni a víz alatt, meg kiszűri belőle a mérgező anyagokat – sorolom, majd figyelmesebben megnézem a lányt, aki eléggé pirosnak látszik már. Ennyire feszítené a mágia? Még jó, hogy nem kezdtem el zsonglőrködni a vízzel, úgy kirobbanna belőle a tűz, hogy csak na. A gond csak az, hogy egy kicsit kíváncsi is vagyok arra, hogy mit tud. – Már bocs, de … minden oké? Jól vagy? - esetleg lehűtselek? De ezt nem ki nem mondanám hangosan. Még a végén fenyegetésnek venné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

az utolsó évnyitón

Megrázom a fejemet az első kérdés hallatán, aztán eltöprengek a többin. Elméletben tudom a válaszokat, elméletben.
- Nem lehet tudni, nincs jele. Nem korhoz kötött, de tény, hogy leggyakrabban kamaszkor körül jelentkezik. Viszont hallottam már olyat, hogy felnőtt volt már az illető, amikor először kitört belőle. Általában valamilyen erős negatív érzelmi dolog kell hozzá, ami felébreszti a szunnyadó erőt, hogy megvédjen. Hozzád közel álló halálhíre, vagy éppen akár halálközeli élmény például. Nem igazán szoktak erről beszélni az elemisek, hogy mi történt velük, ami miatt kitört, nem is illik megkérdezni, emlékeztetni őket a rosszra – válaszolom nyugodtan a fiúnak. Nem árt tudnia az utóbbit, mert van aki tényleg nagyon kiakad emiatt. Vagy ahogy eszébe jut, újraéli ismét irányíthatatlan lesz az erő, ha még nem tudja annyira uralni. – Nagyon ritka az, ha pozitív kitöréses valaki. Meg hát nem annyira nagyon ritka ám. Nem tudsz úszni és beleesel a tóba. Életveszély. Még ha ott is a pálcád és meg tudnád oldani, akkor is az elemed életveszélynek fogja érzékelni és akcióba lép. Ha valaki úgy közelít, hogy bántani akar, azt is. Lehet hogy nem is bántana, mégis kitörhet. Ezért kell minél előbb megtanulni irányítani, megtanulni lazítani, lenyugodni mindenféle helyzetben, hogy ne törhessen ki.
Fejtem ki, majd szusszanok egy nagyot. Erről a dologról igencsak sokat tudnék beszélni, de hogy vajon én fáradnék ki előbb, vagy a beszélgetőtársam az egy igencsak jó kérdés. Mint ahogy a hoppanálósak is azok. Egyik bonyolult témából megyünk a másikba.
- Ehgen, mert nagyon kell koncentrálni, na meg kicsit émelygős is a dolog. Nem tudom, hogy van-e valami határ, hogy mi a maximális távolság. Valószínűleg inkább csak azért van, mert megviseli a szervezetet, és nem azért mert ne lehetne annál messzebb hoppanálni. De elvileg simán lehet a világ másik végére menni – van is tervbe véve jó sok úti cél, ahova szeretnék eljutni így. Méghozzá nem is egyedül.
- Vagy elmehetsz mondjuk edzőnek, akkor nem feltétlenül sérülsz meg annyira – jut eszembe egy ötlet. Repülne, meg minden, csak nem meccsen. Talán kevésbé veszélyes. Ha viszont játszani szeret úgy kifejezetten akkor ez nem lesz megoldás.
- Akkor a tipli előtt elpucolunk mi is – mosolygok majd bólintok is egyet, jelezve hogy ezt eldöntöttem. Nem óhajtok összeakadni itt a sok diákkal. Kinn a kastély előtt már inkább, hisz kevesen vannak akik nem az épületben laknak. – Akkor jó, örülök, hogy nem halsz éhen!
Széles mosoly költözik az arcomra, amikor elfogadja a meghívást, szuper!
- Rendben, akkor majd kitaláljuk hogy mikor legyen a nagy kajálás. Most viszont szerintem elindulok kifelé, köszönöm hogy mellém szegődtél! – hálálkodok miközben lassan feltápászkodom a lépcsőről. Kicsit esetlenül intek búcsút a srácnak, aztán halkan lépkedve elhagyom a kastélyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Határozottan bólogatok, aztán összeráncolom a szemöldökömet. Ugyanis én is jól elvagyok a szobámban, csakhogy én ahhoz vagyok szokva, hogy nem kell osztoznom rajta senkivel sem.  Nem mintha nagy gond lenne alkalmazkodni 2 emberhez, de sokkal nyugodtabban jövök-megyek, ha ők nem alszanak. És nem vagyok valami hangosan közlekedő típus. Na meg ott van a zongorázás is. Elég nehéz úgy gyakorolni, vagy komponálni ha ott lihegnek a nyakamban. Plusz nem is szeretem ha nézik, hallgatják, ahogy játszok.
- Hát, a fő európai helyeket mindenképpen. Tudod, Róma meg ilyesmi. Amerikában is vannak érdekes helyek, Afrika, Ázsia. Szóval mindenhol, mindent – elég nehéz lenne most konkrét választ adnom, pedig van jó pár, csak egyszerűen nem jutnak az eszembe. – Meg szívesen megyek ilyen öhm, tudod – keresem  a szavakat egy darabig, aztán felcsillan a szemem – nomád népekhez. Ahova nem a városnézés miatt mennék, hanem a kultúra megismerés miatt. Bár az kicsit nehézkes, ha azt se tudod, hogy hova akarsz menni.Te hova mennél szívesen?
Elgondolkodva lököm magam kicsit a hintával a munka téma miatt. Nagyon klassz a mostani melóhelyem, de jobban szeretnék valami olyan szakmát, ahol a lehető legkevesebb emberrel kell együtt lennem.
- Meg veszélyes is. Megsérülsz meg ilyenek. Viszont ha jól csinálod és jó csapatban akkor még hírnévvel is jár – hogy ez előny-e vagy hátrány az már megítélés kérdése. Az én esetemben hátrány lenne. Hogyne, hogy akárhova megyek megállítsanak vadidegenek. Nem, köszönöm.  Az viszont tényleg jó ötlet hogy utánajárjak az elemivel kapcsolatos szakmáknak.
- Pedig ezek tök jók – igaz, tényleg nem szakmának megfelelőek, inkább csak hobbinak. – Tényleg? Azok jó sokat utaznak az tény, viszont ez nagyon jó is tud lenni, meg hát ugye rossz is. De akkor értem, hogy a kviddics miért jön be nálad annyira. Repülés repülés – felelem mosolyogva, majd magam elé bámulok eltöprengve. Család. Érdekes, nekem ez a gondolat még nem ötlött a fejembe, pedig idősebb vagyok a fiúnál. Talán azért nem mert nekem nem igazán volt, és amit én szeretnék az inkább az, hogy része legyek egynek, de ne úgy hogy én vagyok az egyik szülő. Gyerekként szeretném átélni. És nem fogom mert már nem vagyok az. Legalábbis a felhőtlen kisgyerekkornak már tutira lőttek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Igen, valahogy úgy – nevetek fel az ötletre. Klassz is lenne, ha tényleg bármikor oda tudnék jutni hoppanálva, ahova szeretnék csak úgy. De sajnos annak is megvannak a korlátai, szóval a rendes utazás sem maradhat ki egy ilyen túráról. Igazából eléggé valószínűsítem ám, hogy nem fogok én eljutni mindenhova is. Megelégszem pár hellyel. Az eddigiek is elegek, ha hirtelen történne valami és kész ennyi volt a nagy utazgatás vagy hoppanálás.
- Sivatagban azért nem töltenék el túl hosszú időt. Ott iszonyat meleg van és azt egy hydromágusnak jobb ha messziről kerüli – akár az életembe is kerülhetne egy szaharai környezet, szóval olyan helyre tuti nem mennék el. Vagy maximum burokban, ami meg egyrészt röhejes, másrészt meg kivitelezhetetlen. – De amúgy igen, izgalmas. Mint amikor ebbe a világba kerülsz mugli származásúként. Minden annyira fura, annyira más. Izgalmas, és ijesztő egyszerre.
Féloldalra billentem a fejem, elgondolkodva a költői kérdésen. Nem hallottam róluk, de hát pont azért nomádok, nem? Hogy kerüljék a tömeget, a feltűnést, a mindent is.
- Tuti. És nem feltétlenül csak a csodabogarak, hanem biztos vannak olyanok, akik nem akarnak társaságot maguk köré. Vagy legalábbis sokat. Szerintem ilyen kisebb kolóniák is vannak elszórtan, jól elrejtve meg minden – felelem végül, talán feleslegesen, hisz tényleg költői kérdés volt. De én már csak ilyen vagyok, mindenre magyarázatot, választ keresek és adok. Még arra is, ami totál egyértelmű. Mint például, hogy azért mennek gyorsan a felhők az égen, mert fúj a szél. Bizony, ez aztán a meglepő tény, mi? Nem gondoltátok volna, ugye?
- Akkor csak hobbi – bólintok és nem térek ki arra, hogy nekem minden sport kemény. A futás is, vagyis inkább az, hogy figyeljek a környezetemre. – A pohárbűvölés kevésbé veszélyes – jegyzem meg, majd rögtön szalad is fel a szám sarka és elnevetem magam. – Vagyis, az is az. Bármikor félresikerülhet, és idézhetsz egy krokodilt a helyére, ami majd jól kiharap belőled egy darabot, vagy akár  fel is robb… - magyarázom, majd hirtelen lekonyul a mosoly és elkomorodom. Igen, akár az életedbe is kerülhet egy félresikerült varázslat. – Itt minden veszélyes.
Ha nem lomboztam volna le magam, akkor most tökre deja vu-m lenne, amikor idekerültem, akkor is volt egy ilyen időszak. Amikor rájöttem, hogy mibe keveredtem és féltem a saját erőmtől meg mindentől is. Elemi mágia tanulásnál is volt egy hasonló, de szerencsére ott van Beni, meg ott van Sutra, akik kordában tartanak. Na meg a szuper kis karkötőm, az aztán pláne.
- Lehet, hogy a mugli dolgokra kéne specializálódnod. Esetleg tanítanod mugliismeretet? Ha ennyire abban a világban is mozogsz úgymond. Bár nem tudom, hogy a tanításhoz hogy állsz – felelem kicsit lassan,majd csak belelendülök, ahogy teljesen visszazökkenek a beszélgetésbe.
- Aaa? A! Igen, igen. Thomas. Igen, igen – bólogatok teljesen felvidulva. – Igen, minden rendben van vele. Hm, vagy … miért … mármint … minden rendben van vele, nem? – ráncolom össze a szemöldököm. Hallott valamit, vagy látott valamit az eridonos? Történt valami, amiről én még nem tudok? – Nincs semmi baja, nem? – tápászkodom fel a hintáról, körbe-körbe nézelődve, mintha a választ várnám, vagy azt, hogy megjelenjen, vagy hogy elrohanjak, amint megtudom, hogy valami nem oké a barátommal. Közbe persze próbálom megnyugtatni magam, hogy biztos csak érdeklődik Thomas hogyléte felől. Tuti én reagálom túl az egészet, tuti. Tuti?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt. | o

Lehet, hogy sablonkérdésnek számít, és lehet, hogy ezerszer megkérdezték már tőle (vagy inkább többezerszer), de nálam ez nem csak valami egyszerű érdeklődés, hogy milyen vámpírnak lenni vagy valami olyan, hogy ’kérdezek valamit, csak hogy kérdezzek valamit’. Engem ő érdekel, hogy ő hogyan vélekedik, hogyan látja a dolgokat. Az, hogy mit mond és az, ahogy mondja. A mormogó választ hallva bólintok egyet, aztán egy pillanatra összeráncolom a homlokom. De egyelőre magamban tartom a gondolataimat, hiszen most fontosabb feladatom van: jegelni kell a cica lábát. A halk nyávogást hallva még óvatosabbá válnak a mozdulataim, holott valószínűleg csak meglepődött a cicus, hogy mi ez a hideg a lábánál. Vagy hát nem tudom, de fájni nem fájhat neki az tuti. Egy halvány mosollyal fogadom a hálálkodást, még örülök is annak, hogy nem szavakkal fejezi ki, zavarba jönnék tőle.
- Az jó – gyorsan hat a gyógyszer akkor. Viszont nem kapok választ arra, hogy vajon érzi-e a cicán, hogy bekerül-e a véráramába. Lehet, hogy túl tolakodó a kérdés? Nem hiszem. Talán túl sokat tudnék meg akkor? Lehet. Vagy csak szimplán nincs kedve a vámpírságáról cseverészni. Pedig nekem rengeteg kérdésem van ám. És ahogy telik az idő úgy lesz egyre több.
- Köszönöm – felelem hálásan és rögtön kényelmesebben helyezkedem el, hol a beteg cicát simogatva, hol a többieket. – Mi a történetük a cicáknak, ide születtek, vagy befogadta őket? – kérdezem meg elnézve a bohóckodó kölykök felé. Az egyikük éppen a cipőfűzőmet szemelte ki magának. Tuti nem lehet unatkozni mellettük. Egy cica mellett sem lehet, nemhogy négy mellett. Mosolyogva pillantok a férfira, amikor a feketeségnek sikerül kikötnie a cipőmet, ám látva a férfi arcát elhalványul a mosolyom. Fáradtnak tűnik a férfi, de hát nem is csoda, ilyenkor aludni szokott, csak mi felkeltettük.
- Ha … ha tud, akkor visszapihenhet, ha gondolja. Vigyázok rájuk és felkeltem ha bármi történik – vetem fel csendesen. Én személy szerint biztos nem tudnék pihenni, ha tudnám, hogy baj van a cicámmal, de lehet hogy ő tud. Az már más kérdés, hogy ha tudna is megtenné-e. Hisz nem is ismer meg minden. Oké, ez lehet hogy megint egy butaság volt részemről. De persze nem is én lennék, ha megállnék itt. Így, az alvás küszöbén annyira fiatalnak látszik a házigazda, és annyira nagyon emberinek. Mire észbe kapnék már ki is csúszik a számon a kérdés halkan és kedvesen. – Van emléked arról, hogy milyen volt az emberi életed? – nem veszem észre, hogy letegeztem, most először. Nem visszakozom, nem kérek bocsánatot, de nem is nézek tovább rá. Így próbálom kifejezni, hogy ha nem akar nem kell válaszolnia, simán figyelmen kívül hagyhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

csak egy kis shoppingolás

Mindig is szerettem a piacokat, bár a mugliké fele ennyire izgalmas nem volt. Szeretem a sokféle illatot, a fel-felkiáltó árusokat, ahogy a portrékájukat hirdetik. És itt aztán minden is kapható. Időnként eljövök ide, még ha nem is akarok venni semmit sem. Figyelek, hallgatok, szimatolgatok. Felmérem, hogy kinél érdemes vásárolni, kinél nem.
Mostanra már egész jól kiismerem magam ebben a kavalkádban. Gyors léptekkel haladok el egy idősebb boszorkány mellett, aki valamilyen szuperjó pattanáseltüntető szert igyekszik rátukmálni az emberekre. Egy pillantásra sem méltatom, egyrészt mert nem érdekel a bájitala, másrészt meg kamu az egész. Nem használ semmit sem a szer, hiányzik belőle a legfontosabb alkotóelem. Egy  hajlott hátú öregurat keresek, akinél takaros kis kupacokban állnak a különféle növények. Mosolyogva köszönök neki, aztán gyorsan elhadarom, hogy mikre lenne szükségem. Bólint minden egyes hozzávaló hallatán, ajkai halvány mosolyra húzódnak, de nem szól egy szót se. Elfojtok egy nyögést, amikor rájövök, hogy ez mit jelent. Tudja, hogy minek a hozzávalói ezek. Igyekszem nem elvörösödni (nem sok sikerrel), amikor a kezembe nyom pár tölgyfakérget, amit én elfelejtettem kérni.
- Pali bácsihoz menjen mentamézért, az övé a legjobb – segít ki egy tanáccsal az öreg, és ettől olyan zavarba jövök, hogy már csak egy zavart motyogásra futja. Aztán felmarkolom a kis (felcímkézett) zacskókat és sietek is tova a mézemért. Pár lépés után megtorpanok egy különösen szép csokrokat áruló bódé mellett. Igen, klasszul nézne ki az erkélyen az asztalon. Igen, kéne is vennem valami … valami szokványosabbat, valami normálisabbat, hátha akkor nem akar majd kiugrani a szívem a helyéről. Igen és talán vehetnék még ezt-azt. Igen-igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

csak egy kis shoppingolás

Oké, akkor lesz egy csokor rózsa. Vagy, várjunk csak nem is. Az túl … izé. Valami hagyományosabb kéne. Az a lila bigyó, vagy talán ez a szép sárga akármi? A fenébe, egészen eddig tudtam ezeknek a virágoknak a nevét! Most meg tökre kiment a fejemből. Sőt még kezd is homályosodni a látásom. Vagyis ja nem, most hogy nem kapkodom össze-vissza  a fejem tök normálisan látok. De, biztos hogy jó ötlet az a csokor? Mert hát van itt egy rakás más is.
Hatalmas lendülettel fordulok oldalra, hogy megnézzem a szélharangokat, meg apró kis tálkákat, gyertyatartókat a szomszédos standnál. Lehet, hogy inkább ilyet kéne vennem. Vagy ilyet is. Meg valami gyümölcs is kellene, meg süti meg
 - Mi a szöszt csinálok én? – fakadok ki hangosan, alaposan megijesztve a mellettem elhaladó gyerekeket. Rosszalló tekintettel fordulok hát vissza a virágoshoz és hezitálás nélkül mutatok rá egy csokor kardvirágra. Háh, eszembe jutott a neve az egyik gaznak, hát nem szuper?! Az árus szusszan egyet, megnyugodva, hogy nem egy totál hibbanttal van itt dolga, aki csak ácsorog és nem vesz végül semmit. Átnyújtom az érméket, aztán nyújtom a kezem, hogy átvegyem a csokrom és ekkor jut el a tudatomig, hogy áll mellettem valaki, aki meg is szólít.
Gyorsan a lány felé fordulok, arcomon teljes zavarodottság és valami más látszik, miközben elejtem a csokrot is és a szatyromat is. Teljesen lesápadva meredek tátott szájjal Masára, majd hirtelen elpirulok és hadarni kezdek összefüggéstelenül.
- Szia! Én nem … vagyis … én … csak … tudod, ez nem … szóval … - hát ez aztán pompás, nem gyanús, kicsit se. Észrevétlennek szánt pillantást vetek a szanaszét szóródott csomagaimra, tuti hogy csak annak nem tűnik fel, aki épp elhagyja a piacteret. Tökre úgy érzem, hogy most az egész világ engem figyel és olyan mindenttudó vigyorral bólogat, hogy aha, aha, na peeersze. – Mi? Kinek? Milye? – sikerül valamelyest összeszednem magam, hátha még sikerül menteni a menthetőt. – JA! Ja, ja nem. Nem, én csak … - megkönnyebbült felkiáltásomat – hisz már értem, hogy mire utal Masa – rögtön fel is váltja a zavart magyarázáskodás - … izé, úgy gondoltam, hogy jól jönne egy kis dísz a konyhaasztalra. Vagy az erkélyre. Nemtom. Szép, illatos, tavasz van – rántok vállat, tekintetem szinte könyörög a lánynak, hogy ne kérdezgessen, gőzöm sincs róla, hogy mit is csinálok jelenleg. – És Te? – Mit csinálsz itt? Miért éppen most? Mit tudsz, mire gondolsz? Egy tizes skálán mennyire vagyok most fura? Légyszi, légyszi ne nagyon, légyszi, légyszi!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt. | o

Tehát kis lelenckék. Az mondjuk akár meg is lephetne, hogy végül itt maradtak, hogy egy vámpír befogadott négy kiscicát. Meglephetne, de nem lep meg. Nekem az teljesen magától értetődik, hogy ha az ember talál egy kisállatot, és van lehetősége otthont biztosítani számára, akkor megtartja. És nem igazán látom, hogy ezen mit változtat az a tény, hogy az illető ember egy halhatatlan. Talán ez a kijelentés tökéletesen leírja azt, ahogy én látom a mellettem ücsörgő házigazdát. A vámpírsága számomra nagyjából olyan, mint az hogy én hydromágus vagyok. Egyfajta képesség, ami persze sok mindent meghatároz vele kapcsolatban, de ennyi. Nekem ő ember, noha talán nem abban az értelemben, amit mások értenek ez alatt.
Mosolyogva biccentek csak, miközben folytatom a cica simogatását. Felesleges kommentálni a dolgot. Tök mindegy, hogy vajon pontosan honnan kerültek ide, elismerő szavakra meg kétlem hogy szüksége lenne a házigazdának, hogy igen, jól tette hogy befogadta őket. Egy biztos, a macskuszoknak arany életük van mellette.
Éppen a berendezést veszem jobban szemügyre – bármit igazából csak ne a férfira nézzek és őszintén szólva bőven van mit megszemlélni, hisz ez a hely egy kincsesbánya! - , amikor a hangja kizökkent a néma ámuldozásomból, és egyfajta másfélébe rángat bele. Oké, nem számítottam válaszra. Ilyen bőbeszédűre meg végképp nem. Lassan ráirányítom a tekintetem, fejemet kissé megdöntve hallgatom. Tökéletesen megértem, sőt ismerem is az érzést, amire utal. Már éppen el is mondanám ezt neki, amikor folytatja tovább. Apró ráncok jelennek meg a homlokomon és egy kicsit közelebb húzódok, ami nekem fel sem tűnik. Még úgy sem, hogy így a kis fekete cica kénytelen egy kis időre felfüggeszteni a cipőfűzőmmel való hadakozást, hisz a lábam is arrébb kerül. Na nem mintha ez őt megakadályozná bármiben is, jön és vadul esik neki a madzagnak, feltett szándéka, hogy kikösse valahogy, vagy hogy elszeleljen vele. De nem figyelek rá különösebben, a gazdájára figyelek.
- Akkor … akkor … - oké, na ezt hogy kérdezzem meg. – tulajdonképpen, aki … szóval … ő megmentette az életedet? – kicsit meg-megtorpanva, másképp nekifutva de csak sikerül kinyögnöm. Ő akkor a halálán volt és ha nem jön az az ember, akkor ő már nem is élne? És nem, eszem ágába sincs úgy megfogalmazni, hogy aki átváltoztatta, aki vámpírt csinált belőle, meg ilyesmi. Persze ott motoszkál bennem az a kérdés is, hogy fájt-e az egész folyamat, de elég nagy butaság lenne megkérdezni. Hisz valószínűleg igen, és nem igazán illendő még ennél is jobban emlékeztetni rá, megkérni arra, hogy élje újra úgymond, azzal, hogy elmeséli. Meg egyébként is, az előbb még arra utalgattam, hogy pihenjen csak le, hisz fáradt. Nem igazán tűnik túl elfogadhatónak az, hogy egy félálomban lévőből ’szedek’ ki információkat. Kismillió kérdésem van pedig amik talán segítenek megfejteni a legnagyobb rejtélyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő