Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Sokszor fordult már elő velem, hogy nagyon nem akaródzott egy bizonyos helyen lennem, de ennyire még soha nem éreztem magam feszültnek. Mármint ilyen miatt. Remegő gyomorral haladok a kastélyon keresztül az úticélom felé, az igazgató irodához. Pedig hát nincsen ebben semmi sem, egyszerű kis küldönc vagyok, futár ha úgy tetszik. Nem csináltam semmi rosszat, csak átadok egy papírt és ennyi, megyek is tovább a dolgomra. Még is úgy érzem magam, mintha a kivégzésemre igyekeznék. Soha nem kellett még az igazgatóhoz mennem. Soha. Sem itt, sem pedig a mugli suliban. Soha. Gondolom ez a feszültségem oka most, meg az, hogy éppen egy tanóra kellős közepe van. Tehát ott lenne a helyem, és nem itt az igazgatói iroda környékén. Nagyon nem itt.
Megtorpanok egy kicsit távolabb az ajtótól, ugyanis nyitva van. Tárva-nyitva. Oké, így szokott ez lenni mostanság, de mégis valahogy reménykedtem abban, hogy talán most zárva találom. Mielőtt továbbindulnék gyorsan, kapkodó mozdulattal leoperálom a kitűzőmet – vagy miamanó ennek a hivatalos neve -, amin ott díszeleg az összes elért eredményem. Miért is hordom én ezt még mindig vajon? Na mindegy. A talárom zsebébe rejtem, egyáltalán nem hiányzik nekem, hogy ránézésről tudja az igazgató, hogy kicsoda-micsoda vagyok. Kis szürke egérke vagyok, egy darabka papírral. Ennyi és nem több. Csak besurranok, kisurranok, nem kell rám odafigyelni. Jaj, a papír! Elővadászom a táskámból és kinyújtom a kezem, mintha tényleg csak arra készülnék, hogy belenyomjam bárki kezébe, aki odabenn van és már szelelek is tova, remélhetőleg vissza bájitaltanra.
Nagy levegőt veszek, és a levelet nézve megteszem azt a pár lépést, ami hátravan az ajtóig, majd egyik kezem kopogtatásra emelem és felpillantok. Ami először feltűnik, hogy milyen szép ez az iroda, a másik pedig az, hogy cseppet sem üres. Egy pillanatnyi tétovázás után befejezem a megkezdett mozdulatot és hangosan, határozottan kopogtatok az ajtófélfán.
- Jó napot! Sza-szabad? – cincogom az igazgató úrnak címezve a szavaimat, mert hát persze, hogy őt látom meg ott benn. Rögtön őt magát, a kézbesítendő levelem címzettjét. Megpróbálkozom valamiféle magabiztosnak tűnő – ám attól borzalmasan távol álló – mosollyal és várok. Dehogy megyek én csak úgy be, megvárom amíg engedélyt kapok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Nekem is jobban tetszene ha itt lenne a már korábban látott hölgy, és az ő kezébe nyomhatnám a levelet. A levelet, amit még mindig magam elé tartok, mint valamiféle pajzsot. Hogy mi ellen tudna megvédeni az persze rejtély, valószínűleg a nagy semmi ellen. Talán. Az igazgató úr egyébként nem kelt félelmetes benyomást, eddig akárhányszor láttam sose éreztem így. Úgy igen, hogy na ő aztán észrevesz mindent, átlát mindenen és mindenkin. De hát az nem is baj egy iskolában. Szóval nem azért adnám át inkább a titkárnőnek, mert félek a diritől. Szimplán csak egyszerűbb lenne, és nem kellene magyarázkodnom és főleg nem kéne tovább maradnom itt stresszelve magamat amiatt, hogy ide lettem küldve.
Még jó, hogy nem rám nézve mondja azt, amit mond, ugyanis felszökik a szemöldököm rendesen. Totál egyértelmű volt, hogy én arról beszélek, hogy bejöhetek-e. Még ha másképp is hangzott. Ezt a férfi is nagyon jól tudja, mégis lecsapja a labdát. Ezt … nem szokták a tanárok. Ez … valahogy nem jó. Rendezem az arcvonásaimat és beljebb lépek az előtérbe.
- Köszönöm – úgy határozok, hogy figyelmen kívül hagyom azt a ’bármit’ részt, mielőtt még nekiállnék belegondolni valamit.  – Én, engem Fela … - kezdenék bele jövetelem okába, hogy tényleg mielőbb távozhassak, ám megakadok a mondatban, a levelet tartó kezem az oldalam mellé eresztem. Jó, hogy jövök? Mármint … én? Személy szerint én? Jézusom, tudja ki vagyok? És mégis mit akarhat tőlem? Meg miért csörtet így felém? Meglepetten, döbbentem nézem az igazgatót, egyáltalán nem tudom hova tenni azt a dolgot. Sem őt, sem a szavait, sem pedig a teásbögréjét. Az meg minek? Rám akarja önteni a tartalmát? Mit akar? Miért nem áll már meg? Miért szegezi rám azt a pálcát?
- Mi … ? – szökik ki a halk kérdőszó a résnyire nyílt ajkaim között. Mi ez az egész, miről van szó, mi a fenét keres előttem a bögre, meg a kanna, mikor akar már megállni, mi folyik itt? A teán kívül. Megtorpan végre, aminek örülök de ...hű, közel van, túl közel és fogalmam sincs, hogy mire kéne számítanom. Teszek egy apró lépést hátrébb, hogy legalább valamiféle normálisabbnak tűnő távolság legyen már köztünk. Noha ez még édeskevés ahhoz, amennyit szeretnék. Sokkal hátrébb szeretnék lenni most, sokkal-sokkal.
Tétován nyúlok a felkínált ital felé, ennél furább jelenetet elképzelni sem tudnék arra, hogy valakit közös teázásra hívjanak. Óvatosan veszem a kezembe, mintha attól félnék, hogy összetöröm és akkor aztán sikálhatom a gyengélkedőn az ágytálakat évekig.
- Öhm, forró? – kockáztatok meg egy választ, hiszen ez egyértelmű, már kóstolás nélkül is. A számhoz emelem végül a bögrét, az ital éppen csak az ajkaimat éri, egy pár cseppet nyelek csak le belőle. Közben végig az igazgatót figyelem. – Ha minden igaz akkor 78 fokos, citromfüves zöld tea. Egy kevés narancshéj is van benne, ami fokozza az ízét. Nagyjából 2 percig áztatták, és két … nem, három kanál mézzel ízesítették. Kellemesen élénkít, de csökkenti a feszültséget, jótékonyan hat az idegekre és csökkenti a stressz okozta fejfájást, az emésztési zavarokat, az álmatlanságot. Többek között. Jó kombináció – analizálom ki az italt abból a pár kis cseppből. Hydromágia. Arcvonásaim kérdővé válnak, eltaláltam vajon? Ugyanis naná, hogy valamiféle próbának tekintem a dolgot. Tuti az. Közben pedig észrevétlenül teszek egy újabb apró lépést hátrafele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Észre szokták venni az emberek a távolságtartó szándékomat. Még ha nem is tudatosan, de akkor is reagálnak rá. És nem úgy, hogy folytatják a közeledést. Általában. Na de olyan, hogy észreveszi az illető és ennek ellenére továbbra is jön és jön és jön, na ez új és eléggé kellemetlen. Még jó, hogy nem merül fel bennem, hogy észrevette az igazgató azt a kis mozzanatot tőlem és egyszerűen csak nem foglalkozik vele. Majd szépen lassan igyekszem jobban az irányításom alá vonni a helyzetet – hiszem én naivan, nem tudván, hogy micsoda kelepcébe kerültem.
Most vajon jót mondok vagy sem? Vagyis hát, már megint mi ez a hülyeség? Tudom, hogy jót mondok. Egyszerűen tudom. Érzem. A tea pontosan olyan, ahogy leírtam, esetleg fél fokkal lett hűvösebb mostanra. De minden más stimmel. Na de vajon ezt a felelet várta-e. Lehet, hogy elég lett volna annyi is, hogy finom? Magabiztosságom egy pillanat alatt foszlik szét, ahogy ez az eszembe ötlik.
- Igen – bólintok aztán kicsit ijedten nézek a továbbiakat hallva. Hogy mi? Mi köze ennek a teához a trópusi gyümölcshöz? Tanácstalanul rázom a fejemet, jelezve, hogy nem tudom, én nem tehetek róla és sajnálom, hogy rossz hírrel kellett szolgáljak, mert ez a tea bizony nem az, amit az igazgató úr keresett. – N-n-nem tudom uram – nyögöm ki szemlesütve, mintha az én hibám lenne az egész. Meg se nézem a csomagolást, hogy miket írnak rá, mint összetevőket.
– De, de ha gondolja tudom módosítani az ízét, hogy trópusibb legyen – ajánlom fel kárpótlásul, visszapillantva rá. Valahol mélyen legbelül mocorog a csodálkozás, hogy meg sem kérdőjelezte azt, amit mondtam. Se egy furcsa pillantás, semmi. Nem szoktam így kielemezni italokat mások előtt, pontosan azért, mert értetlen tekinteteket kapok, hogy ezt mégis honnan tudom. Tévedés ne essék, egyáltalán nem baj, hogy az igazgató nem kérdezget vagy ujjong itt körbe engem, hogy de ügyes vagyok. Na még csak az hiányozna. Vajon miért érzem azt, hogy ez a férfi mindent tud rólam? De mindent mindent?
- Öhm, ha tényleg nem szeretné elfogyasztani … - döbbenten pislogok de nem nyúlok a zacskóért. Nincs ezzel a teával semmi baj, oké, nem az aminek hirdették, de finom. Khm, némi módosítás után, hogy a zöld tea ízt ne is lehessen érezni, legalábbis ha nekem kell  meginnom akkor azt kell tennem, hogy fogyasztható legyen. Mellesleg észrevétlenül meg is tettem ezt a bögrém tartalmával is. Változik is az ital színe kissé.
- Nem – mondom határozottan hirtelen fel sem fogva, hogy most mire vonatkozik a kérdés. Aztán követem a férfi tekintetét és érzem, ahogy pír önti el az arcomat. Oké, én még a teánál jártam gondolatban na. – Vagyis, igen-igen. Elnézést. Felagund professzor küldte – szegezem előre a papírt remegő kézzel újra hátrébb lépve, látszólag azért, hogy ne verjem pofán az irománnyal. Nem tudom hova tenni ezt az embert, egyszerűen nem. Hozzá vagyok szokva a gyors hangulatváltozásokhoz, de itt nem csak annyiról van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ismét egy gyönyörű szép tavaszi napunk van, amit már-már kora nyárinak is nevezhetnénk ha csak a hőmérsékletet nézzük. Legalábbis én tökéletesen kiegyeznék egy ilyen huszonpár fokos nyárral. Persze éjjel még hideg van, na nem mintha én fáznék. Nem meglepő módon a diáktársaim ki is használják ezeket az aranyat érő napsütéses órákat, perceket és lehetőség szerint igyekeznek minél több időt a szabadban tölteni. Nem érzek késztetést arra, hogy csatlakozzak hozzájuk, egyrészt mert kertes házban lakom, és tavasszal van ám ott munka rendesen. Besegítek Kati néninek mindig. Van amihez varázslatot használunk, van amihez nem. Meg úgy őszintén szólva valahogy nem is érzem magam túl szociálisnak most.
A múlt hét végén akadtam rá szegény kis lelenckére a házunk előtt, akit bevittem a Mancs-helyre. Kis cuki cicababa, és bár tudom, hogy jó helyen van ott, de mégsem hagy nyugodni a dolog. Sajnos nem tudom befogadni, Benito nem hagyná. Márpedig szívem szerint legszívesebben ezt tenném. Úgyhogy reménykedem csak, hogy majd jó helyre kerül a cicus. Annyira ekörül járnak a gondolataim, hogy oda sem figyelek hova megyek. Hiába lett hosszabb a szünetem, mégis automatikusan a következő órám helyszínén találom magam. Legnagyobb meglepetésemre már van ott valaki. Komor arcvonásaim rögtön mosolygóssá válnak, amint felismerem az ablakpárkányon gubbasztó lányt. Nagyon békésnek tűnik, talán már el is aludt.
Halkan sétálok közelebb hozzá, nem szeretném megzavarni, akár alszik akár nem. Mert ha meg nem alszik, akkor meg nagyon a gondolataiba van mélyedve. Végül megállok előtte, kezeim a szoknyám zsebébe süllyesztve, enyhén félrebillentem a fejem és úgy döntök inkább én ébresszem fel, mint valaki más.
- Szia Makilány! Napsütéses szieszta? – szólítom meg halkan, kedvesen. Maki vagy macska oly mindegy, mindkettő szereti a meleg napsugarakat. Ahogy az udvaron lézengő diákok is, akiket az ablakon keresztül pillantok meg. Hanyagul nekidőlök az ablakpárkánynak Masa lábánál és érdeklődve figyelem őt. - Legalább ez a jó ebben a hétfőben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Túlságosan zavart vagyok ahhoz, hogy észrevegyem a költői kérdést. És tartok attól is, hogy rosszul elemzem ki az italt. Amire nagyon kevés az esély úgy egyébként. De előfordulhatna. És sajnos eléggé bennem van az is, hogy  diákok nagyon nem szeretik ha a tanárok kérdeznek tőlük valamit és nem tudják a választ rá. Vagyis azt nem szeretik ha ez kiderül. Abból nem szokott kisülni semmi jó sem. Hát még ha az igazgatónak vallják be, hogy gőzük sincs.
- Igen, persze. Hydromágiával lehetséges ízeket létrehozni a folyadékokban, a színét befolyásolni, a hőmérsé … szóval igen – elpirulva parancsolok megálljt a monoton hangú hadarásomnak. Mintha leckét mondanék fel, amit nem kért tőlem senki. Nem hiszem, hogy érdekelné a férfit, hogy mi mindenre képes egy hydromágus. Vagy ha igen, akkor sem kérdezte. És, lehet hogy ez sem volt igazi kérdés? Remek lenne ha nem akarnék minden egyes szavára reagálni valamit. Csendben kéne maradnom.
- Nnnne ? – makogom meghökkenve. Ennyit a nem reagálásról. Nem kéri? Mi az, hogy nem kéri? Mihez kezdjek én most akkor ezzel a levéllel? Vissza nem vihetem, mert hát ide küldték és mi az, hogy nem kéri?? Úgy meghökkenek, hogy még a szép fokozatos hátrálást is abbahagyom és csak pislogok hatalmas szemekkel. Ó, hogy úgy nem kéri, hogy ne neki adjam, ne a kezébe nyomjam. Majd foglalkozik vele máskor. Ja, hát így mindjárt másabb … de miért nem rögtön ezt mondta? Megkönnyebbülten bólintok egyet, még egy mosoly is megjelenik a szám sarkában és már teszem is le oda ahova mutatott. Végre megszabadultam a levéltől, akkor most már mehetek is! Pillantásom az ajtó felé téved és már a nyelvem hegyén az elköszönés, ami végül nem hagyja el a számat.
- Öhm, rendben uram – erre mégis mit szokás mondani? Állok szolgálatára? Persze, nagyon szívesen? Ahogy óhajtja? Nem kért meg rá, csak kijelentette, hogy ez lesz. Nem mintha nagyon ellenkeznem kéne, hiszen egy pillanat műve az egész igazából. Nem is vesződség meg semmi. Csak hát … ehh …
Ismét visszatér a dermedtség, ahogy közelít a keze felém. Elfelejtem hogyan kell lélegezni, kiszalad az összes szín az arcomból, gyomrom görcsbe rándul. Ez túl gyors volt, túl hirtelen, esélyem se volt ezeket az automatikus reakciókat kivédeni. A semmiből jöttek. A terápián tanultaknak köszönhetem csak azt, hogy valamelyest még tiszta a tudatom és nem ájultam el, és azt is, hogy felfelé rántom a kezeimet. Hogy eltoljam a kezét, hogy akadályt képezzek neki, nem tudom. Ujjaim nem meleg bőrt érnek, sem pedig szövetet, hanem papírt. Görcsösen rászorítok és erőteljesen fújom ki a tüdőmbe rekedt levegőt. Csak a teás doboz az. Csak azt adta ide. Ideadta és már megy is tovább. Mindez csupán pár pillanat alatt történt, de nekem sokkalta hosszabbnak érződött, mintha végtelen hosszú percek teltek volna el. Remegés fut rajtam végig a megkönnyebbüléstől, majd attól, hogy így reagáltam. Legszívesebben lerogynék valami székbe, hiszen most eliszkolni úgysem tudnék, ám kényszerítem magam, hogy úgy álldogáljak, mintha semmiség lett volna az egész. Mintha nem is történt volna meg. Az arcom is teljesen kifejezéstelen. Figyelem a férfit, ahogy teljesen nyugodtan megy a tűzhöz és ekkor átsuhan az arcomon egy érzelem. Ingerültség vagy talán rosszallás. Minek rakja fel a tűzre?
- Azt nyugodtan leveheti uram. Nincsen rá szükség. Gyorsabban fel tudom melegíteni a megfelelő hőfokra – nem ismerek rá a hangomra, magabiztosnak és tárgyilagosnak hangzik. Meg is mozdulok és belépek az irodájába. Lassan haladok, ennek azonban csak az az oka, hogy erősen koncentrálok arra, hogy ne remegjek, hogy ne essek össze. Nem megyek közel a férfihez, a tűzhöz meg aztán végképp nem. Nem kedvelem a tüzet. Hydro-dolog. És le nem venném a tekintetem az igazgató úrról, feltett szándékom időben meghiúsítani, hogy olyan történhessen, mint az imént.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Ha nem lennék ennyire elfoglalva azzal, hogy minél előbb el akarok innen szabadulni, ha nem lennék teljesen összezavarodva attól, hogy egyáltalán nem tudom hova tenni a férfit, akkor talán - hangsúlyozom talán! – észrevenném, hogy mennyire tetszik neki ez a kis meghunyászkodó, behódoló stílus, ami csak úgy jön magától nekem. Alapból udvariasan beszélek a felnőttekkel, tanárokkal, de az igazgató úrnál öntudatlanul is valamilyen furcsán magasabb szinten művelem ezt. Talán úgy érzem, hogy így járok a legjobban, így talán nem talál rajtam fogást és elmehetek. Hogy én milyen kis naiv tudok lenni, igaz?
Örülök annak, hogy magamra hagy, hogy össze tudjam magam szedni, annak meg még jobban, hogy nem bombáz kérdésekkel, és nem úgy tűnik, hogy magára venné a dolgot. Valahogy nem sok kedvem van most magyarázkodni. Arról sem, hogy mi ez az egész, és arról sem, hogy de tényleg nem ővele van bajom. Nem is tudnám most értelmesen elmondani ezt az egészet. Még jó, hogy elterelődnek a gondolataim a tűz miatt.
Ingerült vagyok kissé, mert marha sokáig tart mire felforr magától a víz. Túl sokáig tart. Még ha varázslatot vetne be akkor az még rendben lenne, de nem úgy tűnik, hogy azt akar. Minek rakná fel a tűzre ha mágiával megoldja? Egyáltalán nem azt várom, hogy majd most kapva kap az alkalmon és különféle bűvésztrükköket kér tőlem, csak mert hydromágus vagyok és mert meg tudom tenni. Csupán mielőbb szabadulni akarok. És amíg a tűzön melegedő vízre várunk addig nyilván nem kukán fogunk állni vagy ülni. Nem, valamiféle beszélgetésbe kezdenénk, és én ezt inkább kihagynám. Emiatt a javaslatom.
- Én … én … - kezdek el dadogni a megdorgálást hallva. Ugyanis én annak veszem, nem tudom nem annak venni. Felvágok a képességemmel és ezt nem illik. Ezt hangoztatja, nem? Arcom falfehérből mindenféle átmenet nélkül vált át vörösbe, ahogy elszégyellem magam. – Bocsánat, uram.
Lehajtom kicsit a fejemet ettől aztán tényleg úgy tűnök, mint valamiféle cseléd, aki valami olyat tett (vagy éppen nem tett) ami nem felelt meg a gazdájának. Hm, így hívják? Vagy ez a szó csak a rabszolgákra alkalmazható? Mindegy. A lényeg, hogy valahogy így érzem magam. Egy másik kultúrában a térdeimre borulva, a homlokomat a földhöz szorítva esedeznék a bocsánatáért. Ami viszont elkerüli a figyelmemet, hogy legalább az a fura torokba gombócot szorító érzésem eltűnt, amit az iménti hirtelen közelsége váltott ki. Egy ideig még bennem szokott lenni az a feszültség, görcsbe ugrott gyomor, még figyelni szoktam egy darabig a környezetem. De ez a fázis hirtelen megszűnt annyira kizökkentett a kérdésével. Óvatosan pillantok fel, miközben a hátam mögé teszem mindkét kezem. Összekulcsolás helyett a dobozt szorongatom. Egyértelmű a mozzanat jelentése: nem csinálok semmit sem. Megvárom amíg engedélyt kapok, vagy utasítást, hogy bűvészkedjek a teával. Csupán a tekintetem vándorol el a gyönyörű könyvespolcok felé, valamiféle elismerést-álmélkodást-rajongást sugározva. Aztán alaposabban megnézek magamnak minden, most hogy már kicsit nyugodtabb vagyok fel is fogom, hogy miket látok. Hű, nagyon klassz a stílusa ennek az irodának!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Lesz min elmélkednem ha egyszer kiszabadulok innen az biztos. Már most érzem, ahogy ott tekeregnek a gondolatok arra várva, hogy előtérbe kerülhessenek és a helyükre rakhassam őket. De ennek nem most van itt az ideje. Úgyhogy nagyjából minden figyelmemet a jelennek szentelem. Vagyis hát próbálom ám szemmel tartani az igazgatót, de elkalandozik a tekintetem is, a gondolataim is és már megint úgy elrévedek, hogy szinte el is feledkezem arról, hogy hol vagyok és kivel. Nehezen küzdöm csak le a hirtelen támadt vágyat, hogy odamenjek a könyvespolchoz és végighúzzam az ujjaim a könyvek gerincén. Vagy, hogy levegyek egyet onnan óvatosan.
- Gyönyörű – felelem álmatag hangon, le sem véve a szememet a kötetekről. A hangulata és kisugárzása is klassz a helynek, de nem egészítem ki az elhangzott véleményemet ezzel. Jobb visszafognom a túlzott csacsogásomat, ezt már megtanultam. Kicsit nehezen szakad el a pillantásom hogy megkeresse az említett polcot. Szemöldököm felszalad és ezúttal nem sikerül megálljt szabnom a számon kicsúszni kívánkozó szavaknak.
- Miért? Lehetne másra is használni, nem csak pergamen tárolására – kérdő tekintetem a férfire siklik, enyhén félrebillentett fejjel. Tudom jól, hogy nyilván ő is tudja, hogy nem csak arra jó a polc. Nem is azért mondom, kérdezem. Hanem mert beleillik az is az iroda összképébe, és én biztos, hogy inkább kitalálnám miket pakoljak oda, ahelyett hogy megszüntetném. De ez nem az én szobám, irodám, könyveim … meg közöm sincs igazából a dologhoz, úgy változtatja ahogy csak akarja. Apropó: - Ilyen volt az iroda, amikor idekerült, vagy Ön alakította ki ilyenre? – árulom el ezzel, hogy nem jártam még itt eddig. Nem tűnik túl lényeges kérdésnek, pedig az. Rengeteg dolgot el tud árulni az emberről az, hogy mit hogyan rendez be. Hm, kezdem magam biztonságban érezni ha már ilyen merészen belekérdezgetek dolgokba.
Mosoly suhan át az arcomon, ahogy a lebegő kannát figyelem, mint ahogy mindig, amikor valaki ilyesmit csinál. Nekem nem igazán megy jól a lebegtetés, nem is szoktam kísérletezgetni vele. De szeretem nézni, ahogy más csinálja.
- Akkor trópusi legyen ugye? A zöld tea jellege azért maradhat? Elég édes volt az előző teája? – árasztom el kérdésekkel az igazgató urat miközben közelebb lépdelek hozzá. Hol az arcát nézem, hol a teafiltert. Óvatosan nyújtom ki a kezemet érte, és nem tudom megállni, hogy ne jusson eszembe az, hogy pont úgy ingázik a filter, mint az az izé, amivel hipnotizálni szokták az embereket. Pontosan úgy. Megfogom végül a filtert és várom, hogy elengedje. Arcomon átsuhan a meglepődés, hiszen közel jöttem hozzá. Közelebb, mint gondoltam volna, hogy fogok azok után, ami az imént történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Tátva marad a szám a döbbenettől. Tüzelőnek? Ez még viccnek is rossz! Mármint ez egy teljesen jó bútordarab, igencsak ízléses kivitelben méghozzá. Na nehogy már el akarja itt égetni. Vagy lehet, hogy tényleg viccnek szánta? Esetleg jelzésnek, hogy vegyem már észre magam és tudjam hol a helyem, ne szóljak bele az ő dolgaiba? Komolyan nem tudom eldönteni.
- Értem – ennyit mondok csupán, eszemben sincs megjegyezni azt, hogy ha nagyjából ilyen volt eddig is, akkor ugyan ne dobálja már ki a polcot vagy égesse el. De semmi közöm nincs hozzá ugyebár. Mondjuk úgy érthető ha kevésbé van oda a berendezésekért, ha a legtöbb az már itt volt és itt is kell maradniuk. Nekem a fülemig érne a szám, ha egy ilyen klassz szoba rám szállna, és eszem ágába se lenne mozdítani dolgokat. Még az se biztos, hogy hoznék be saját könyveket. Teljesen másmilyen a borításuk meg minden, nem illenének azok ide. Mindazonáltal kíváncsian pislogok körbe a helyiségben, hiszen azt mondta az igazgató úr, hogy a legtöbb itteni. Tehát nem mind, vagyis hozott ő is. Megkérdezni nem merem, hogy például miket, pedig érdekelne. Egyszer a kíváncsiságom miatt fogom megütni a bokámat az tuti.
- Rendben, akkor egy sima, édes, trópusi tea rendel – mosolyodom el határozottan bólintva. Egyrészt amiatt, hogy mindig magabiztosság áraszt el, amikor elemi mágiázom, másrészt meg a kapott választól. Igazából tudok ám utólag is módosítani, az első kóstolás után, de gondoltam meggyorsítom a dolgot. A zöld tea meg nem nyerő, ez világos. És teljesen meg is tudom érteni.
Ahogy nyúlok a filterért reménykedem benne, hogy gyorsan letudjuk ezt az egészet. Én megragadom, ő elengedi és már mehetek is vissza a biztonságos távolságba és állhatok neki a teakészítésnek. Így kéne történnie és nem úgy, hogy azt a hülye kis címkét a kezemre igazgatja. Pár pillanat csupán, amíg ujjai a bőrömhöz érnek, de ez is bőven sok. Sokk. Ebben a távolságban pláne sokk. Pupilláim kitágulnak, ahogy megtelnek félelemmel és a semmibe merednek. Vadul zakatol a szívem, agyam próbálja működésre bírni a tüdőmet, de a mellkasom helyett az ujjaim mozdulnak meg. Elengedik a filtert, kinyújtott kezem vadul reszket. Kétségbeesetten forognak a kerekek a buksimban, előrángatva egy hangfoszlányt. Egy halk nyikkanás, majd még halkabb hümmögés váltja fel a csendet, ami kezdett rám telepedni. A dallamra koncentrálva kapok levegő után és pislogok egyet. Egy lépés hátra, kéz letesz és légzés, légzés, légzés. Ezek most a feladatok, amikre elvégzésére koncentrálok. A hümmögés erősödik, már kezd kivehető lenni, hogy igazából dúdolok. Tekintetem kitisztul, bár marad benne valamennyi a félelemből. Inkább aggodalom. Nem akarom elmagyarázni, hogy mi is volt ez az egész. Csak le szeretnék ülni, rendesen összeszedni magam, mindezt valahol messze innen.
- Sajnálom – nem tudom, hogy hallható-e egyáltalán ez az egy szó, vagy csak leolvasni lehet a számról. Mondhattam volna azt is, hogy bocsánat vagy elnézést, amennyiben csupán a teafilterre gondolnék. De nem, én sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni egy enyhe pánikrohamot. De leginkább azt, hogy mindez pont itt, az igazgatóval történt meg és én most nyakig ülök a pácban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő