Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

egy szép tavaszi napon a szünetben
még a Lau-lak előtt várva ... destination unknown
 x |o
 

Végre itt a szünet, amit bizony már nagyon vártam. És még most is nehezen hiszem el, hogy túl vagyok az egészen, és még át is mentem simán. Ugyanis hát persze, hogy túlvállaltam magam de úgy érzem, hogy megérte. Majd most, ma kiderül, hogy mennyire érte meg a pihenésre fenntartott időmet is gyakorlással és gyakorlással és gyakorlással tölteni.
Előre-hátra hintázva álldogálok a kapum előtt, kényelmes farmerba bújva, zöld pólóba, meg egy kis vékony dzsekiben, vállamon átvetve a hátizsákom szíja. Látszatra – és érzetre – olyan, mintha csupán egy-két dolog lenne benne, de ez csalóka ugyanis rengeteg mindent rejt magába. Hiába, ezek a tértágítóbűbájjal ellátott tatyók igazán praktikusak.
Néha fel-felpillantok az ablakba, ahol Benito tanyázik, durcásan pislogva néz le rám. Ő sajnos ma kénytelen otthon maradni, túl feltűnő jelenség lenne. Márpedig ma muglinak kell tűnnünk, mindenféleképpen. Ennek megfelelően a pálcám is jól el van pakolva a táskába, mert itt azért csak nem hagyom, sose lehet tudni, hogy kell-e valami miatt. Izgatottan nézelődöm körbe, várva hogy megérkezzen Thomas, akinek nincs valami sok fogalma arról, hogy mégis mit terveltem én ki. Napokkal ezelőtt csak annyit kérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve kirándulni jönni velem, piknikezéssel egybekötve, hiszen annyira szép idő van meg minden. Azt is hozzátettem, hogy persze Herceget is szívesen látom ám, nyugodtan hozza magával ha úgy gondolja, de Beni kimarad a buliból. Nem árultam el neki erről többet, hogy hova és hogyan tervezem a kirándulást. Megbeszéltük a mát, megbeszéltünk egy kora délelőtti időpontot és most majd’ kiugrik a szívem az izgatott idegességtől, hogy mit fog szólni ha beavatom teljesen. Oké, most már nem csak izgatott vagyok, de kicsit parázni is kezdtem. Mi van akkor ha nem fog neki tetszeni az ötlet? Basszus, lehet, hogy fel kellett volna készítenem rendesen, hogy tudja mire vállalkozik. Nyugi, Laura, nyugi. Ne fesd a falra az ördögöt, nyugi. Nem lesz gond, maximum újratervezés lesz. Jaj, jöhetne már…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

egy szép tavaszi napon a szünetben
 még a Lau-lak előtt
x |o
 

Az izgatott meg néha ideges várakozás közben dúdolgatni kezdek, csak úgy önmagam megnyugtatására. Nem egy konkrét dal, csak mindenféle random dallamok, amik csak úgy jönnek, majd elhalnak a fejemben, feledésbe merülve. Valamennyire hatásos a dolog ugyanis nem kezdem el csavargatni a hajamat, vagy rágcsálni a szám szélét.
Hamar felfigyelek a felém közeledő fiúra, arcom rögtön felderül és széles mosoly költözik rá. Mint mindig, ha meglátom. Amíg közelebb ér addig bőven van alkalmam megszemlélni az öltözékét, és azt, hogy mennyire lazán van. Kíváncsian szalad fel a szemöldököm, hiszen látszólag nem hozott semmit sem. Hm. És Herceg sincs itt. Ettől egyszerre önt el a megkönnyebbülés és valamiféle szomorúság, mert tudom, hogy mennyire élvezte volna a kutyus az úticélt. De talán így könnyebb, jobb lesz.
- Szia! Köszi – valahogy sikerül megállnom, hogy ne piruljak el egy egyszerű dicsérettől. Oké, végül is a ruhámat dicsérte na. Amit valószínű, hogy még nem látott, elég ritkán veszem fel, pedig szeretem. Kivételesen nem bókolok vissza, egyszerűen csak újra végigfuttatom rajta a tekintetemet, a napnál is világosabban kifejezi ez is a véleményemet.
- Nos, ő most fog totál kiakadni – mondom magam is felpillantva az ablakhoz. Még pont vethetek egy pillantást a megforduló cicáról, majd eltűnik szem elől. – Mondjuk talán annyira nem fog besértődni, mert Herceg nincs itt.
Az biztos betenne neki, hogy őuraságának itthon kell maradnia, de a kutya az bezzeg jöhet. Majd kiengesztelem, most van ennél sokkal sürgetőbb dolgom is. Például, hogy ne kezdjek el újfent parázni a kérdések miatt, amik elhangzanak. A gyomrom így is bukfencezett már egyet. Megköszörülöm a torkomat párszor, hogy eszembe jusson mindaz, amit már milliószor elmondtam magamban.
- Arra gondoltam, hogy … szóval a suli környékén már elég sok mindent felfedeztünk, de messzebb nem igazán voltunk és … - veszek egy nagy levegőt megszakítva az elhadart szavaim áradatát. Nyugi. – Szeretnélek elvinni az Anna-rétre. Hoppanálva – mondom ki végül az úticélt és az általam tervezett utazási módot is határozottan. Rövid szünetet tartva fürkészem a vonásait, hogy vajon mit szól hozzá. Azt tudom, hogy utazott már így mással, de velem még soha. Társashoppanálásra nem vállalkoztam azonnal, ezt tudta, azt is, hogy Benitot kezdtem el így utaztatni ide-oda a faluban. Amit viszont nem árultam el, hogy elkezdtem gyakorolni a társast is. Meglepetésnek szántam, hogy majd egyszer csak elutaztatom így valahova. Rengetegszer hoppanáltam oda egyedül is, a segítőmmel is, amíg teljesen ezermilliószázalékos nem lettem abban, hogy nem lesz baj. Oda-vissza simán menni fog. – Budapesten van. El tudlak. Nem lesz semmi gond – teszem még hozzá, aztán csak várok a reakciójára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

szép tavaszi napon a szünetben | itt is - ott is
 x |o
 

Most én nézek együttérzően, csak éppen én a barátomra és nem az ablak felé. Tudom, hogy mennyire szeretné, ha állandóan mellette lehetne a kutyusa, meg hogy jót tesz nekik, ha szokják a szeparáltságot nem iskolaidőben is. Inkább nem is említem ennél jobban dolgot, nem szeretném ha szomorkás lenne egész nap, ha nehezebben tudná elfogadni meg megszokni, hogy ma nincs mellette.
Látom rajta, hogy nem tudja hová tenni a mondandómat. Hogy miért lényeges a hely pontos megnevezése például. Soha nem említettem neki azt a helyet, ugyanis nem olyan rég még azt sem tudtam, hogy van ilyen. Azt tudom, hogy ott van a Normafánál, az meg Budán van és körülbelül ennyi. Miért olyan fontos mégis az, hogy kihangsúlyozom a helyszínt? Semmiért. Egyszerűen így sikerül. Hoppanáláskor megszoktam, hogy nagyon határozottan az úticélra gondolok, néha ki is mondom a hely nevét, biztos ami biztos alapon. Megnyugtat kicsit most a tudat, hogy teljesen biztos vagyok abban, hogy hova akarunk menni. Még az érkezési hely képe is megelevenedik előttem.
- Oké – felelem kissé kérdő hangszínnel. Ez túl könnyen ment, vagyis hát na, egyértelmű, hogy én parázok jobban ettől. De talán ez természetes is, mert bár fel se merülne bennem, hogy így utazzunk ha nem lennék biztos abban, hogy nem lesz gond, mégis valahol bennem van a kis mondatocska, ami úgy kezdődik, hogy de mi van akkor ha… . A helyválasztásom pedig tényleg viccesnek hathat, csak éppen a földrajz és én sose voltunk jóban, az hogy a két hely talán nincs is olyan messze egymástól az nem igazán tudatosul bennem. Igaz, ha tudnám akkor is így mennénk, innen. Mert bár el tudnék kandallózni Thomasékhoz, és onnan hoppanálni, de … szóval először szeretném úgy csinálni, ahogy megszoktam. Az pedig a faluból való indulást jelenti, mint ahogy a faluba való visszaérkezést is. Bár lehet, hogy most majd megpróbálkozom azzal, hogy hazafuvarozzam a fiút és majd úgy hazajövök, meglátjuk.
- Túl messzire még nem tudok társhoppanálni, sajnos az rengeteg gyakorlással jár, hogy növeljem a távolságot és mondjuk valami külföldi helyre tudjak úgy menni. Arról a helyről meg jókat hallottam, és … - vonom meg a vállamat befejezésképpen. Az a hely volt a legszimpatikusabb és kész. Mindeközben igyekszem ellazulni, de látszólag nem készülök sehogy sem a nagy utazásra.
- Akkor, mehetünk? – teszem fel még a kérdést majd megkapva a pozitív választ a barátom keze felé nyújtom az enyémet. Akár egymásba is kapaszkodhatnánk, de menni fog így is a dolog, szóval rajta áll, hogy belémkarol-e vagy sem. Mindenesetre én veszek egy mély levegőt, amit lassan engedek csak ki, kiürítve közben teljesen az elmémet úgy, hogy semmi más ne maradjon benne csak a kívánt úti cél. Majd belevetem magam a semmibe. Én mindig így érzem. A felfoghatatlanul rövid idő alatt is végig erősen, határozottan tartom Thomast, remélem, hogy azért nem fájdalmasan, elvileg nem. Majd kivet magából a semmi, előtűnik a hatalmas nagy zöld rét, az erdő, a helyes kis fa asztalkák a padokkal. Mi kicsit távolabb érkezünk, a kápolnától nem túl messze landolunk elegánsan.
- Minden oké, jól vagy? – fordulok azonnal a barátomhoz aggodalmasan, végigmérve, hogy egyben van-e vagy nincs-e rosszul, ilyenek. Nem vagyok gyakorlott társas hoppanáló, Liam bácsival meg Rileyval lehet hogy sokkal simább ez a fajta utazás neki. Csak lassan kezd el terjedni bennem az öröm, hogy megcsináltam, itt vagyunk és látszólag minden oké.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Igen, nekem ez új. Hogy mással együtt hoppanálok, hogy én viszek valakit. Valakit, aki nem tud. Ha gond lenne, ha tök máshova lyukadnánk ki, akkor annyi, kész vége lenne. Egymásután többször hoppanálgatni, nos nem éppen bölcs dolog. Nekem még nem. Kell némi idő a kettő között, amíg összeszedem magam, mert hát azért kimerítő dolog. Furcsa érzés még mindig. Egyre kellemesebb, de attól még furcsa. Mást vinni meg még nagyobb erőfeszítés, mint egyedül. Reménykedtem abban, hogy esetleg csak pár méterrel rontom el a célt, ami még belefér, mármint direkt olyan helyen bukkantunk fel, ami védett a mugliktól. Fogalmam sincs, hogy miképp van megoldva, pedig mondták, de talán mindegy is. A lényeg, hogy itt nem lepleződhetünk le. Amputo-bigyótól sem tartottam. Kevésbé elegáns landolástól, na attól igen. És ebből adódó sebesülésektől is. Azzal viszont nem számoltam, hogy másféle gubanc is lehetne, például hogy a barátom rosszul lesz. Basszus.
Nagyon nincs jól, hiszen becsukja a szemét és továbbra is fog, kapaszkodik belém. Immáron két kézzel. Igyekszem stabilan állni és tartani őt, sőt még közelebb is lépek hozzá, hogy ha úgy van akkor a vállamra hajthassa a fejét, vagy ha dőlni kezdene előre vagy hátra, akkor jobban tudjam majd tartani. Finoman megcirógatom a kezét kedveskedően, alig érezhetően, nehogy ez a kis mozdulat rontson az állapotán. Azt semmiképpen nem szeretném. Lassan lélegzem, talán segíteni próbálom őt ezzel a ritmussal és várom, hogy kicsit enyhítsen a fogásán, hogy jobban tartsa magát. Nem azért mert fájna, vagy mert túl nehéz lenne, erről szó sincs. Hanem mert akkor tudnám, hogy kezd jobban lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Az én aggódásom egy szemernyit sem csökken, hiába a bíztató mosoly, meg hogy megáll egyedül a saját lábán. Bocsánatkérőn mosolygok hát vissza, hiszen most miattam van rosszul, de egyelőre nem kérdezgetek a dologról. Úgy tűnik, hogy ő sem kíván magyarázatot adni arra, hogy ez most mi is volt. Hogy szokott-e ilyen lenni, vagy ha szokott is akkor ez most rosszabb volt-e vagy úgy egyáltalán, hogy mi van.
- Igen, ez a Szent-Anna kápolna. Ha jól tudom, akkor ő volt Szűz Mária anyukája – bólintok miközben lassan követem a fiút a kápolnához. Egy keveset utána olvastam ennek, de nem túl sokat, mivel inkább a klassz rét az ami miatt erre a helyre esett a választásom. – A Normafa mellett vagyunk amúgy, a libegő is közel van, meg a kisvasút is – kissé megemelem a szemöldököm miközben ezeket mondom, nem tudom, hogy ezek mondanak-e neki valamit. Hogy tudja-e mi az a libegő például. A kisvasút – gyermekvasút hivatalosan – az nyilván stimmel neki. Viszont semmi különleges nincs ebben a helyben. Szép, amerre a szem ellát mindenhol rét meg fák, a levegő tiszta. Tökéletes helyszín piknikelni. – Vannak ilyen tipikus helyek, ahova mennek az emberek tavaszolni, mint a Margit-sziget, vagy a Városliget; de nem szerettem volna annyira a városba menni. Viszont a fővárostól messzebb még nem tudok társashoppanálni. Sok gyakorlással majd egyre messzebb fogok tudni, majd külföldre is menni fog de egyelőre csak ennyi megy.
Ennyi. Nem különleges a hely, az alkalom az. Hogy már képes vagyok arra, hogy el tudjam őt vinni rövidebb utakra és hogy jó úton vagyok afelé, hogy messzebb is eljussunk. A világ bármelyik pontjára. Milyen pompás egy gondolat, egyszer csak gondolunk egyet és hopp, irány Afrika, vagy megnézzük a pingvineket a déli sarkon. Tudom, várhattam volna amíg valami tényleg igazán menő helyre tudom elvinni, vagy akár elmehettünk volna valami moziba is, de szerettem volna minél előbb megosztani vele ezt.
- Persze, minden van nálam. Innivaló, mindenféle harapnivaló, pléd, minden – tanár úr kérem én készültem vagy mi a szösz. Elő is kotorom a táskámból az egyik üveg limonádét és már nyújtom is át neki mosolyogva. Visszazárom a táskámat és ismét a hátamra veszem, hiszen csak nem a kápolna mellett fogunk letelepedni. – Keresünk valami klassz helyet? – indítványozom a napsütötte rét felé pislogva. Kicsit megint kezdek izgatott lenni, ám továbbra sem tértem napirendre az érkezésünk okozta rosszulléte felett. De egyelőre fontosabb, hogy letelepedjünk és harapjunk valamit, biztos kell neki az energia azok után. Nekem nagyon az biztos, farkaséhes vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Bólogatok, bár tudom jól, hogy már meg is kapta a választ a kérdésére. De attól én még helyeslek. Végül is lehetne akár úgy is, hogy nem. Hogy valami Anna hercegkisasszonynak volt ez a kedvenc helye és emiatt nevezték el így a rétet. A kápolna meg csak később jött. Hm, jobban belegondolva halvány lila gőzöm sincs, hogy melyik volt vajon előbb, na mindegy.
- Öhm, az egy ilyen drótkötélpálya ami a hegy tetejére vezet az aljáról. Vannak ilyen padszerűségek rajta, amikre fel lehet ülni és úgy visznek fel. Majd ha van kedved sétálgatni a környéken, akkor látni is fogod – megint bajban vagyok, hiszen olyan dolgot próbálok elmagyarázni amit én sem értek teljesen. Tudom milyen, láttam már, de még soha nem ültem rajta. Azt se tudom, hogy pontosan hogyan működtetik. Amit tudok, de azt biztosan, hogy eléggé para gondolat, hogy a hegy felett tök magasan, egy padon ücsörögve haladjak, miközben egy vékony korlát választ el attól, hogy kizuhanjak. Ja és azt ki is hagytam, hogy meg se áll az a vacak, hogy kényelmesen, nyugodtan ki-be tudj szállni, nem, úgy kell felpattanni meg lepattanni róla. – Fogalmam sincs, hogy miért pont libegő a neve – teszem még hozzá. Remélem nem azért, mert ide-oda lengedezik az a vacak. Az biztos, hogy egy fél másodpercig sem búslakodnék ha nem akarnánk kipróbálni.
Szükségem van a megerősítésre, és naná, hogy érdekel a véleménye. Hiszen pont azért gyakoroltam annyit, hogy ne lehessen – nagyon – rossz tapasztalata, hogy jó benyomása legyen a velem utazgatásról. Szóval nagyon is jól esnek a szavai, halványan el is pirulok tőlük.
- Köszönöm, nagyon igyekeztem – felelem szinte suttogva, lesütve a tekintetemet. Csoda, hogy nem fájdult meg a fejem a nagy koncentrálástól, annyira nagyon igyekeztem. De nem, teljesen jól vagyok, sőt mi több, madarat lehetne velem fogatni örömömben. Hatalmas vigyorral figyelem hát a szomját oltó fiút, a félrement limonádé maradékát, ami megúszta a letörölgetést, pedig amennyire tudom elpárologtatom. Aztán amíg ő a kápolna belsejében gyönyörködik addig én elrakom a palackot. Nagy puffanással landol a táska alján, gondolom, hogy ott és hangból ítélve az egyik doboznak ütközött.
- A hoppanálás okozta? – teszem fel a kérdést lassan lépdelve a fiú mellett magam elé meredve. Még mindig foglalkoztat, hogy ez mindig előfordul-e vele, vagy csak most. Lopva pillantok rá a fiúra, aki úgy néz ki mintha eddig ő is a saját gondolataiba lett volna mélyedve, majd körbepillantok és megtorpanok. – Szerintem itt jó lenne, szerinted? Van egy kis árnyék is ha túl meleg lenne, és elég egyenletes a talaj.
Mutatok rá a kis fára, ami mellett épp elhaladni készültünk. Csupán egy szavába kerül a fiúnak és már elő is kerül a táskámból a pokróc, le a fűre és telepedhetünk is le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Igen, libeg. Tök magasan a föld felett. Egy pad. Egy vékony korláttal. Nem nekem való és pont. Egyelőre úgy tűnik, hogy a barátomat sem hozza lázba túlzottan a dolog, legalábbis nem csap le rá rögtön. Hál’ Istennek.
Nem tudom, hogy miért így kérdeztem. Hogy miért ezt kérdeztem. Hiszen tudom, hogy a hoppanálás okozta. Azt nem tudom, hogy mindig ez van-e. Talán … talán félek megtudni a választ. Talán ezért ezt a kérdést tettem fel. Egy aprócska esélyt, reményt adva még magamnak, hogy másról lehet itt szó. De nem. Hát persze, hogy nem. Tehát rosszul van a hoppaná … oh. A jókedvem okozta fejem felett lebegő láthatatlan lufi egy pillanat alatt pukkad ki, olyan hangosan, hogy cseng tőle a fülem. Vagy a talpam alatt lévő levegőréteg, amin eddig méterekkel a föld felett lebegtem olyan váratlanul tűnt el, hogy a hirtelen földet éréstől süketültem meg egy pillanatra. Persze ezek nyilván a képzeletem szüleményei, ám az tagadhatatlan, hogy a fiú hangja olyan most számomra, mintha valamiféle rossz rádióból szólna. Már nem szokott vele ilyen lenni. Most van, amiatt hogy idehoztam, amiatt ahogy idehoztam.
- Sajnálom – mondom neki elhúzva kicsit a számat. Nem akartam, hogy rossz legyen neki, pont ezért … áh mindegy. De gyakorolhatok én akárhogy, meg igyekezhetek teljesen zökkenőmentessé tenni az egészet, ki nem tudom védeni az ő szervezetének reakcióját. Ezek szerint legalábbis, hiszen Rileyval is ilyen volt, márpedig ő biztos, hogy nagyon gyakorlott hoppanáló. De még ha nem is rajtam múlik, akkor sem szeretném, ha szenvedne. – Szóval, először mindenkivel rossz? – kapaszkodok ebbe, mint valami fuldokló a mentőövbe. Akkor, akkor nem voltam nagyon ügyetlen? Ugye? A bizonytalanság szinte sugárzik a tekintetemből, ahogy végre ránézek és felhagyok a lábam tanulmányozásával.
Hamarosan el is készül a piknikezőhelyünk, kényelembe is helyezzük magunkat és némi töprengés után kibújok én is a cipőmből. Nem engedek annak a fura késztetésnek, hogy a zoknimat levetve hagyjam, hogy a fűszálak a talpamat csiklandozzák. Ahhoz még nincs elég meleg. Így marad rajtam a mókás cicamintás zokni.
- Hm? – kérdezek vissza szorgosan adogatva a különféle felvágottakat, sajtokat, zöldségeket tartalmazó ételtartókat. És persze előkerülnek a házi zsömlécskék is, Kati néni jóvoltából. Ez az utolsó, amit kiveszek a táskából, ám le már nem teszem, megállok a mozdulatban. Csodálkozón nézek Thomasra. Keresztelőjére? Azta. Valamiért én eddig tökre abba a hitbe éltem, hogy meg van keresztelve, de rájövök, hogy ha meg lenne akkor most nem lenne neki ilyenje. Meg, hogy ugye Liam bácsi vezette be a vallásba, mentek együtt templomba satöbbi, szóval talán emiatt lett ez a kavar a fejemben. A csodálkozás széles mosollyá alakul és öröm csillog a szemeimben.
- Hiszen ez fantasztikus! – állok neki rögtön lelkesedni vele együtt örülve. Merthogy ő örül ám, tudom én azt, hogy tiszta zizgés belül. Határozottan bólogatok, amikor mondja, hogy mikor és hol lesz az esemény, pedig őszintén szólva fogalmam sincs, hogy aznapra hogy vagyok beosztva. De teljesen mindegy, mert szerencsére olyanok a kollegáim és főnökeim, hogy ütközés esetén simán át tudom variálni a beosztásom. Mázlista vagyok, na.
- Köszönöm a meghívást, mindenképpen ott leszek! – ütök meg egy kicsit hivatalos hangot, de csupán azért, mert millió dolog – főleg kérdés – van most a fejemben. – És, hogy lesz? Lesznek keresztszüleid? És fú, Liam bácsi biztos borzasztóan boldog! Azta! – ennyit a hivatalos hangról, már hadarok is lelkesen. Majd finoman elmosolyodom, nem akartam én letámadni őt, meg hát úgy is elmond mindent magától is. De, akkor is, ez fantasztikus!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Végül is, lehetett volna rosszabb is. Érhettünk volna földet úgy, hogy eltörik a lába. Vagy hogy hiányzik egy ujj a kezéről vagy akármi. Nem, nem érhettünk volna. De na. Oké, hogy nem tehetek róla, de ha nem így hozom ide, akkor meg aztán tényleg pláne semmi baja nem lenne. A fáradtságot leszámítva, amíg ideutazgatunk muglimódon.
Felelni kezd a kérdésemre, én pedig újra a földet szemlélgetem, ezúttal már harapdálva a szám sarkát. Nem mindenkivel rossz. Liam bácsival például nem. De, ezek szerint akkor kellemetlen lesz neki mindig velem jönni, csak … hozzászokik? Oké, én ezzel most nem tudok mit kezdeni. Nem akarok most ezzel mit kezdeni. Teljesen biztos vagyok abban, hogy mindent a szokásos módon csináltam, tehát nem ronthattam el semmit sem … de mégis én okoztam azt a rosszullétet. És nem egy egyszeri dologról van szó, hiszen innen még haz … ó. Lépteim lelassulnak, arcomból egy pillanatra kifut az összes szín. Aztán döntök.
Majd rendezkedek a pokrócon, játékosan megmozgatom a lábujjaimat a zokniban, ficánkolásra késztetve ezzel a cicusokat. Átlendültem a korábbi szomorkodáson, noha nem felejtettem ám el, csak sokkal fontosabb, hogy arra koncentráljak, hogy együtt vagyunk ezen a csodaszép helyen. Na meg az örömhírre, amit az imént osztott meg velem a barátom.
- Riley? Az nagyon klassz! Tökre el tudom őt képzelni keresztszülődnek! – jó, nem is tudok másról, aki annyira közel állna Thomashoz, vagy Liam bácsihoz, mint a doki. Figyelem az izgatott mozdulatokat, csoda, hogy egyáltalán még képes egy helyben ülni. Örömömbe belevegyül a kíváncsiság ahogy mesélni kezd, ami a félrebiccentett fejtartásomban mutatkozik meg. Tekintetembe már nem fér bele több érzelem egyszerűen. De valami nem oké a sztorival, mármint nem az a felhőtlen nagy boldogság érzetű.
- Oh – hagyja el torkomat némán ez a szó. Mindkét vezetéknév, értem már. Az nem olyan egyszerű. És sejtésem be is igazolódik, amikor kifejezi ezt. – Megértem és biztos vagyok benne, hogy ő is megérti. Persze, örült volna ha rögtön azt mondod, hogy felveszed a nevét, de … igaza van, nem ettől vagytok család – fejezem be kicsit sután a dolgot. Nem vagyok benne biztos, hogy most nyugtatgatnom kéne, hiszen már megint változott a hangulata, ahogy újabb dolgokat elevenít fel a beszélgetésből. Imádom benne ezt, hogy az egyik pillanatban még végtelenül szomorúnak hat, a következőben meg madarat lehet vele fogatni. Szeretetteljesen rá is mosolygok a barátomra.
- Ő vezetett be a hitbe – viszem fel kicsit a hangsúlyt, pedig nem is várok megerősítést. Jól emlékszem, hogy így volt. Mármint ilyesmit mondott a barátom. – Biztosan nagyon büszke rád.
Elég csak elképzelnem, hogy mennyire nagy dolog lehet ez a férfi számára, hogy a fia követi azon az úton, meg ugye Thomas izgatott, meghatott vonásait és máris vékony könnyréteg lepi el a szememet. Ez tényleg fantasztikus hír!
- Szokás vinni valamit, vagy szokott lenni a ceremónia előtt vagy után valami összejövetel? –teszek fel újabb kérdéseket próbálva visszatartani azokat a fránya könnyeket. Nincsen könnyű dolgom valljuk be őszintén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő