A kis navinés sosem volt oda a legendás lényekért, kivéve, ha az madár vagy kutya. Többnyire azért nem azok, úgyhogy nem is nagyon nézte a hirdetést - hanem hát sárkányok, hát ki ő, hogy kihagyja a lehetőséget, hogy öregen és roskatagon az unokáit szédítse majd ezzel az élménnyel? Hát ki nem hagyná. Amúgy is, sárkányok, gyerekek, sárkányok.

Az utazás fárasztó volt, legyen akármilyen kényelmes is ez a mód, és szokás szerint mire odaér valahova, szíve szerint ott egy helyben fordulna is vissza. Sose teszi mondjuk, de szeretne. Most is, engedelmesen megy a többiekkel, áll a saját csoportjába, és erőteljesen bámulja a talpa alatt a földet. Nem gondolta ezt végig rendesen, itt csinálni is kell majd valamit, ami magában is izé, de itt sárkányokkal kell majd mindenféle dolgokat csinálni, és habár tudja, hogy vigyáznak rá, azért sose szerette még ennyire a végtagjait. No de mindegy már, jöjjön, aminek jönnie kell.

Legalább a csapata is érdekes - van egy ismeretlen eridonos meg egy ismerős háztárs. Hamar megjegyzi a nevüket - mindig tudd, kit kell hívnod, ha egy sárkány sütögeti vacsorára a karodat. Hé, Maris, hozzál sót is!

Ő nem kérdez, és fél füllel figyel is a válaszokra - lelkiekben készül a sárkányokra. De ahogy elnézi a számára kiosztogatott ruhákat, legalább dizájnosan megy sárkányt befogni. Az is fontos.