[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=607587#post607587][b]Vér Lanetta - 2016.07.08. 00:25[/b][/url]
Scar nem kérdezett sokat, Lala pedig nem mondott el többet annál, mint amennyit a saját fejében biztosnak és szükségesnek talált. Néhány lépést talán még ki is hagyott, néhányat akkor még ki sem talált, párat elhallgatott, keveset elfelejtett, de amíg a gyűrött, évek óta embert nem látott papír a zsebében lapult, addig nem volt félnivalója. A terv mindaddig acéllábakon fog állni, amíg az a megtépett fecni el nem vész. Egész úton a markában gyűrögette a lapocskát, amikor mesélt, amikor aludt, levegőt vett, gondolkodott, csevegett, lerendezett állomásokon jegyeket, foglalásokat vagy egyszerűen csak várt az átszállások idején. Egyedül akkor lazult a görcsös szorongatás, mikor az ablakon bámult kifelé, számolva a városokat, hogy mennyivel volt közelebb és távolabb. Ilyenkor úgy érezte, mintha egy úton haladna előre, melyen néha megcsörren a lánc, emlékeztetve, hogy kihez tartozik igazán és ki áll az ösvényen, amelyről lelépett, még ha csak egy kerülőre is, mely utána ismét abba torkollik, amelyen azelőtt járt. Néha ezekben a percekben teljesen el is engedi az álmot jelképező iratot és visszafordulna, de a gondolat mindig tovaállt, az ujjak megtalálták a cédulát és a szív megint megerősödött, még ha csak egy rövid időre is.
Caro egész kitűnően viselkedett a vonatutazás túlnyomó részében, leginkább csak aludt Lala ölében, a végére azonban már kezdett türelmetlen és nyughatatlan lenni, menni akart, ismerkedni a többi utassal és ezen elképzeléséért foggal-körömmel harcolt, nekiesett a fülkéket elválasztó öreg ajtónak és csak sokszori rászólás után volt hajlandó behúzott farokkal visszavonulót fújni a lány ülése alá. A kölyök lassan már igazán megkomolyodhatna, heves és hiperaktív természete miatt sem merte Lala a kastélyban hagyni, hiába voltak ott jó barátok, ha a rókafi a távollétében valamit megroncsol vagy elront, azért fájni fog az ő és a vigyázó feje is, a kínos pillanatokból pedig nem hiányzott egy perc sem a lány további húsz évéből. Elmot persze gond nélkül otthon merte hagyni. A papagáj talán intelligensebb volt a diákok túlnyomó részénél is, tudott beszélni - több nyelven, mint amennyit Lala valaha az életében meg tudna tanulni - és ráadásul még SeSe is ott volt, aki majdhogynem szintén tulajdonának mondhatta a kalózállatot. Elvégre ketten találták.
A rókának pedig remek helye lesz ott, ahová -nagy keresgélés után- sikerült bepasszírozni az állatot, még ha ezért Lellát néhány órára magára is kellett hagynia, mivel a rellonnos kerek perec kijelentette, hogy megvárja egy közeli szórakozóhelyen, mintha csak valami maffiaügyből mentette volna ki magát, amelyről jobb ha nem tud semmit. Vagy esetleg néhány ital kellett volna a szőkének ahhoz, hogy képes legyen tovább folytatni az utat? No, talán Lala meg pont ezt nem akarta megtudni, így egy vállrándítással megoldva a helyzetet tovaállt.
A repülőút végig csendben telt, hol egyiket, hol másikat nyomta el az álom, de mivel amúgy sem volt sok mondanivalója a lánynak, nem is bánta az egészet.
A Gatwick hatalmas volt, hangos és rettentően zsúfolt, pedig nem ez volt a legnagyobb reptere Londonnak. Mégis mire kikeveredtek onnan bő fél órát is elvesztegettek, pedig amijük volt, azt mind maguk mellett tudhatták végig a repülőn, nem kellett boggyászok után rohangálni fejvesztve, attól rettegve, hogy valahol félúton eltűnt egy-két bőrönd.
Ráadásként amint kiértek a nyakukba hideg, angol eső zúdult üdvözlésképpen, és az első néhány taxit sem sikerült leinteniük így mire a hotelhez értek már alig maradt záraz rész a testükön. A foglalásokkal azonban minden rendben volt, gond nélkül átadták a kulcsokat, pedig azért izgult a lány, hogy az apja valahogy megneszelte a dolgot és zárolta a számlákat, lemondta az egyeztetéseket és talán néhány elborultabb gondolatban még azt is kinézte volna a kedves hapciból, hogy gorillákat küldött, hogy rángassák vissza az iskola épületébe. De úgy tűnt vagy nincs a lánya kilétéről információja, vagy magasról tett az egészre. A büntetésre azonban mindvégig számítani fog az ifjú aranyvérű, pontosan tisztában volt vele már a terv megszületésekor is, hogy ha megvalósítja, az csúnya következményekkel fog járni a család részéről és ezt a felelősséget vállalta is, ám kizárólag azután, hogy visszadugta az orrát Bogolyfalvára.
A szoba pompáját szinte észre sem vette, behúzta maga mögött az ajtót, rávágva szerencsétlen poggyászszállítóra, aki mintha valami furcsa grimaszba is vágta volna az arcát, de nem izgatta túlságosan a Brit jóképűség és sárm amíg nem fog kapni egy nagy adag kávét, jó sok tejjel és annál is több cukorral nyakon öntve.
- Én semennyit, ez apuci ajándéka a tudta nélkül - laza vállrándítás kíséretében kapja el az étlapot remélve, hogy a kávét is onnan lehet rendelni, ha meg nem, akkor mérgében keres valami édes finomságot a méregdrága ételek közül, hogy egy kicsit szaporítsa a meglepi számlát a hazaút előtt.
- Hát...ööö...izéé....megkeresni Malfoyt... - A terv egyszerű volt és akkora, betömésre váró rések tátongtak benne, mint a Mariann árok, ha nem egy hangyányival nagyobbak.
