Az étterem egy magas téglaépület földszintjén várja vendégeit. A hosszúkás helyiség kissé indusztriális stílusjegyeivel egyértelműen a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, melyhez pénztárcabarát árak is társulnak. Itt találtak új otthonra az előkészítő iskola leselejtezett padjai és székei, amiktől a tulajdonos elmondása alapján még egyedibbé varázsolódik a hely. Belépve nem túl erős fények, de annál intenzívebb gyorsétterem-illat fogad mindenkit. Az asztalokon egy-egy nagyobb méretű, üres konzervdobozban találhatóak evőeszközök, szalvéta, valamint egy laminált étel-és itallap.

A menüsort elnézve hamar kiderül, hogy az étterem fő profilját a különböző kézműves hamburgerek alkotják, amelyekből rendeléskor ízlés szerint új változatok kérhetőek, egyedi feltétekkel – ennek mindössze csak a képzelet szab határt. Népszerű specialitásuk Bogoly Burger névre hallgat, de senki ne aggódjon, még nyomokban sem tartalmaz boglyokat, ugyanakkor a recept szigorúan titkos! Azoknak, akik valami mást ennének, egy üvegezett pult mögül tudják kiválasztani az aznapi ajánlatot. Állandó elemként a leveseken túl rántott- és töltött húsok, sajt, hal, hot-dog, saláták, különféle köretek találhatóak, a burgonyából is püré, csónak, steak, hagyományos, vagy éppen édes változatokkal. Desszertnek ajánlani szokták a tejszínhabbal és meggyel díszített shakeket, amerikai és magyar palacsintákat, somlóit és tortaszeleteket. Ha viszont ez se volna elég, a falnál egy mágikusan forgó gyros-hústorony tetszeleg, melyet néhány pálcaintéssel apró falatokra lehasítanak, s tálban vagy pitában szolgálnak fel.

Rendelés után egy sorszámot kap az érkező, a pult feletti kijelzőn pedig láthatja, ha elkészült a vágyott étel. Elviteles rendelés esetén csomagolási díjat számolnak fel, emellett jó hír, hogy házhoz is szállítanak, méghozzá seprűn! Az olcsó árak velejárója talán a többi étteremhez képesti alacsonyabb minőség, valamint a túlnyomórészt diákokból álló személyzet amatőrsége, emiatt ne lepődjön meg senki, ha elsőre valamit nem úgy készítenek el, ahogyan az illető kérte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=820275#post820275][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.10.28. 19:42[/b][/url]

Többször is megkérdezték tőlem, miért? Valamikor csak utalgatásokat kaptam el, hogy nem értik mire jó ez, mi értelme van, miért teszem? A kérdésekre nem kaptak választ, nem is érdemlik azokat. Egy idő után megelégedtek azzal, ahogy némaságba burkolózva jéghideg tekintetemet emeltem rájuk. Azonnal elhallgattak és visszatérhettem agyam rejtett zugaiba a válaszokért kutatva. Mert én sem tudtam őket. Ujjaimmal kopogtattam az asztalon, gyűrűimet szuggeráltam minduntalan, hátha kipattan a szikra, ami elégedetté tesz, és megérthetem saját döntésemet. Miért hívtam el? Miért mondott igent? Miért vállaltam fel, hogy válaszolok a kérdéseire? Tele van kockázattal az egész, mégis úgy döntöttem, hogy eleget teszek a kérésének, annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt beszéltük meg. Hónapokkal ezelőtt történt, de napról napra jutott eszembe akaratlan az ígéret, amit tettem neki.
Az üzenet rövid volt és tömör. A hely neve és egy időpont. Lóránték helyezkedtek el úgy az étteremben és annak környékén, hogy Sébastien véletlen se vehesse őket észre, mert megígértem neki. Csak ő és én, azonban sajnos ekkora rizikót már nem vállalhatok, így is sokkalta túlléptem ezzel a saját magamnak is megszabottat. Még akkor is, ha ez most nem rólam szól. Veszélyes lehet, ha velem látja bárki. Tisztában vagyok azzal, hogy a rám eső felét a kikötéseknek megszegem, de nekem nem érdekem, hogy Sébastiennek bármi baja is essen miattam. Lehunyom kékjeimet, ahogy elszakítom őket az óra mutatójáról. Vajon eljön? Botor hiba lenne azt hinni, hogy ígérete ellenére nem jelenik meg, mégsem tudnám érte hibáztatni. Szemtelen mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy meghallom.
- Szeretem az ironikus dolgokat, és ennél mi lehetne jobban az? - tárom szét karjaimat töretlen mosollyal. - Köszönöm, hogy eljöttél - mély hangom simogatóan tölti meg a körülöttünk lévő levegőt, miközben Sébastien foglal helyet velem szemben. Ahogy ő, úgy én sem mozdítom el tekintetem róla.
- Bevallom, kezdtem eljátszadozni a gondolattal, hogy nem jelensz meg - kezdek bele szelíd mosollyal ajkaimon. Felkönyökölök az asztalra, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat. - De végül győzött a kíváncsiságod. Érthető - bólintok egy aprót, meg nem szakított mosollyal ajkaimon. Megilletődve tapasztalom, hogy valójában még piszkos kékjeim is mosolyognak. Őszinte lenne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=821005#post821005][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.11.10. 18:58[/b][/url]

A helyzet hétköznapisága és egyszerűsége valami különösen kellemetlen érzést idéz elő mellkasomban. Nem feszültség ez, hiszen egyáltalán nincs rá okom, valami azonban mégis megtelepszik minden porcikámban, ahogy Sébastien arcát fürkészem. Kiszolgáltatott nem vagyok, hiszen majdnem minden sarkon egy emberem áll, kerülve a feltűnést, hogy még véletlen se lehessen probléma abból, hogy velem látják. Elgondolni sem tudom, mi lehet bennem, ami ilyen gondolatokat idéz elő. A megszokottság hiánya lenne? Lehetséges. Túl régen volt az életemben egy olyan nap, amikor mindenféle kötelezettségek nélkül csak leültem valakivel beszélgetni. Mindegy, hogy az előttem ülő éppen minden mozdulatomat megfejteni kívánja, és mindössze azért jött el, hogy kielégítsem a kíváncsiságát, mert attól még itt ül, és nem munkaügyről beszélünk. Ő rólam kérdezget, engem igyekszik megérteni, amit tudom, hogy meg fog bánni, amint megteszi. Elmondhatom, hogy ebben a helyzetben talán ez jobb most, mint később.
- Olyan nagy hiba lenne ez? - mosolyodom el kellemesen, ahogy most én igyekszem megfejteni fesztelenségének okát. Vajon miért már most, mint eddig? Érezhetően más az én drága rúnamesterem, de hajlandó vagyok ezt betudni a helynek. Írjuk a hely javára, az a legegyszerűbb. - Más nem adott túlzottan sok lehetőséget arra, hogy higgyek magamon kívül bárkiben is - elég csak a múltamat nézni. Mégis kiben hihettem volna magamon kívül, amikor minden körülöttem lévő embernek kellettem valamire? Kinek erre, kinek arra, de mindenki a hasznot látta bennem, egészen addig, amíg ki nem törtem ebből, és már én láthatom a hasznot másokban. Meg is teszem.
Jobb szemöldököm ráng meg aprón. Méghogy nem emlékszik. Akkor lényegében a nekem tett ígéret felfedése hasztalan volt, és azzal, hogy eleget tettem neki, magam alatt vágtam a fát. Szemeimet lehunyva nevetek fel halkan, amely egyre csak erősödik, de így sem lesz bántó a fülnek, megtartja mélységét és őszinteségét. Mit ne mondjak, régen húztak csőbe. Főleg ekkorába. Kékjeimet nyitom ki, arcára szegezem őket, ahogy megszólal. Türelmesen várom meg, amíg iszik pár kortyot, majd elhangzik a kérdéssel vegyített tisztalap részéről. Őszintén mosolyodom el, ahogy elkapja kékjeimet.
- Jelenleg? - kérdezek vissza kissé rekedtes hangon, pillantásomat szakítom el róla, szinte már zavartan sütöm le azokat, ahogy a mosoly is halványabb lesz. - Képmutatás lenne szétválasztani a múltamat és a jelenemet. A múltamnak köszönhetően kaptam meg azt a jelent, amiben most élek. Alfred Nathan Declaire vagyok, ahogy az irodában is az voltam, akivel először találkoztál - visszaemelem rá tekintetemet, a féloldalas mosoly nem lankad. - De, hogy a kérdésedre is válaszoljak… - kapom el az engem fürkésző kékeket, amiket nem eresztek. Mostantól, félek, hogy soha többet. - Alfred Nathan Decalire, kockázatelemző és bártulajdonos. Döntsd el te, melyik nevem hova illik - ezért jött, nemde? Hogy felfedjem a lapjaimat, hogy megtudhasson mindent, amire csak kíváncsi. Azonban, ha a kérdésre nem tudok tisztán felelni, felróható nekem, hogy nem is teszem meg? Így a legszebb, nemde?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=821482#post821482][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.11.17. 20:47[/b][/url]

A múlt a legtöbb ember életében igen érzékeny pont. Olyan események, történések lehetnek benne, amiket nem szívesen osztunk meg másokkal, amiket legszívesebben elfelejtettünk volna már rég, de valamiért mégis kísért minket. A visszakérdezésre lesz szélesebb mosoly arcomon, kékjeimet elveszem arcáról, szinte már zavartan pillantok el róla az étterem egy messzebbi pontja felé. Lehunyt szemekkel mérséklődik mosolyom, nagyot sóhajtva nyitom ki piszkos kékjeimet és vezetem vissza az előttem ülőre. Válaszokat szeretne, így hát megadom neki, ha már eljött értük, akkor is, ha nem fog neki tetszeni.
- Mindenkinek megadom a lehetőséget - immár csak egy féloldalas mosollyal fordulok vissza felé. Összekulcsolt ujjaimra támasztom államat. - Az már nem rajtam múlik, hogy élnek-e vele vagy hagyják kicsúszni a markukból - nálam a lehetőséget tárháza kifogyhatatlan. Minden emberem összerakhatja a két kezét azért, amiért valóban úgy tűnik, hogy megszámlálhatatlan lehetőséget tartogatok zsebeimben, mindössze maga az adott helyzet nem mindegy, amelybe a lehetőség csöppen. Hiszen, ha ott van előtted, de botor módon a rosszabbikat választod, csak azért, mert neked az lenne a legjobb, akkor ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem? Tiszteletben kell tartanom a döntést, amit meghoznak akkor, még akkor is, ha ez pár… kellemetlenebb pillanatba kerül. A vége mindig ugyanaz: megragadják az eléjük tárt lehetőséget. A pincére emelem kék tekintetem, őszinte mosollyal ajkaimon kérem ki ugyanazt, amit Sébastien, hogy visszafordulhassak felé.
- Meglepően régen illettek ilyen szóval - sütöm le pillantásomat egy pillanat erejéig, majd nyúlok a kancsóért, hogy poharamat tölthessem félig vízzel. Nem tudom róla levenni tekintetem, ahogy a víz foglalja el az üveg által adott teret. Mélyen magamban nyomom el az undort, majd kortyolok egy aprót, mielőtt folytatnám. - Állok elébe, Sébastien. Meglepő lehet számodra, de valójában nyitott könyvként ülök előtted, csupán mások azok a körök, amelyekben megnézhetik a lapjaimat - vigyorodom el szélesen, miközben az én poharam is az asztalon koppan. Fejemen aprókat ingatva hallgatom további szavait és a mai nap folyamán először kerül fel arcomra egy igen nyugtalanító mosoly. Kékjeim villannak azonnal Sébastien arcára, mintha mindentudó lennék, jobb kezem fektetem el az asztalon, ujjaimat behajlítva dobolok párat az asztallapon, majd arcáról esik pillantásom gyűrűimre. Miért kerülhetett fel a mosoly arcomra? Mert azt akartam, hogy felkerüljön.
- Szóval a múltam helyett, mégis a jelenem érdekel? - rebben meg szemöldököm kérdőn. Az okklumencia lép működésbe automatikusan, kellő óvatossággal, mégis gyorsan, ahogy csak felsejlik előttem pár folyamatban lévő ügy. Hátradőlve, töretlenül mosolyogva fürkészem mai ebéd partnerem arcát. - Egyáltalán nem kedvemre való, ha nem kérdeznek rá arra, ami valóban érdekli őket. Mondd ki, Sébastien, téged mi érdekel? A múltam? A jelenem? Mit szeretnél, ki üljön előtted most? - elkapom a színtiszta tekintetet, amelyben az őszinteség csillog határtalanul, míg piszkos kékjeim tükrözik vissza valódi énemet. Ha határozottsága kitart, akkor úgy vélem, nem lesz probléma, azonban amint aggodalma felüti a fejét, a lehetőség az ő markából is kicsúszott.
Táncolni fogsz az ördöggel, Sébastien, azonban ne érjen meglepetésként, ha a Pokol majd nem enged.