A Fecsegő Dámák Freskójának folyosójának egy megkopott portrékkal díszített szakaszán jellegtelen cseresznyefa- ajtó simul a kőfalba. A sárgaréz betűk rajta szerényen hirdetik: Defenzori szoba.

Közvetlenül a felirat alatt egy szintén sárgaréz fényképkeret függ a fán, benne a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűn- üldözési Főosztályának címerével. Az ajtó melletti falfelületre egy fonott kosárkát rögzítettek, "bejövő posta és üzenetek" felirattal. Utóbbiban egy évekkel korábbi karácsonyi bálra szóló meghívón kívül általában semmi sincs.

A szobát egy korábban használaton kívülivé vált raktárhelyiségből alakították ki, melybe Dwayne Warren különösebb átalakítások nélkül költözött. A hosszúkás, a többi irodához mérten kis helyiséget az egyetlen, szemközti ablak világítja be természetes fénnyel. Az öreg parkettára sötétbarna szőnyeget terítettek, amit egy asztalig terjedő, széles sávban kopottra sétáltak az évtizedek lábnyomai.

Balkéz felé egy jókora, öreg bőr kanapé terpeszkedik az olajzöld tapétájú fal mellett. Az előtte álló dohányzóasztalon általában piszkos hamutálak, újságok és kibelezett, mugli kacatok hevernek szerteszét. Mindezekkel szemközt pedig... a Szekrény.

A Szekrény még jóval Dwayne beköltözése előtt került ide, akinek amellett, hogy az embernek hányni lenne kedve, ha ránéz, mégsem volt sem szíve, sem kedve kihajítani. Teljes tartalmával együtt valószínűleg egy korábbi bájitaltan tanár személyes gyűjteményének része volt. A polcokon sorakozó bájitalok része a mai napig használható, a többi mára erősen elszíneződött, tömegpusztításra alkalmas biológiai fegyverré vált. Dwayne egy ideig célbadobásra használta őket, míg az egyik üveg eltörtével, a kiáramló szag miatt a fél emelet evakuálása vált szükségessé.

Közvetlenül a Szekrény mellett egy másik, ám kevésbé visszataszító Szekrény áll: a beugró falrész beüvegezett polcain különféle kevésbé ritka mágikus tárgyak, üstök, könyvek, vackok sorakoznak. A többségüket a mai napig használják az oktatásban, ám vagy nem férnek el a többi raktárban, vagy bizonyos tulajdonságaik megkövetelik, hogy a defenzori iroda védelmében helyezzék el őket.

Az ablaknak háttal, a szoba végében egy lakkozott, tömörfa asztal áll egy hozzá tartozó nyikorgós, süppedős bőr székkel. Az asztalon általában hétköznapi kacatok hevernek szerteszét, a szélén pedig az egyetlen tárgy áll, ami ténylegesen a defenzori munkakörhöz kapcsolható.

A férfi a rúnákkal biztosított, üveges szekrénykében azok a főzeteket, eszközöket és -ne adj' Isten - fegyvereket tartja, melyekre az iskolai munkája során közvetlenül szüksége lehet - tehát többnyire zsibbasztóan unalmas gyógyító, sebforrasztó bájitalokat. Emiatt tehát a szekrényt feltörni nem igazán érdemes, de még majdnem lehetetlen is: bár az ajtaja probléma nélkül, bárki számára kinyitható, a védővarázslatnak köszönhetően azonban illetéktelen személy a benne sorakozó tárgyakat képtelen elmozdítani, mintha a fához ragasztották volna őket.

Az iroda lakója ritkán és rendszertelenül tartózkodik a helyén. A diákok ügyes-bajos dolgaira előzetes időpontegyeztetés után szán időt, azonban, ha komoly szükség van rá, hűségesen megjelenik a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=248114#post248114][b]Lorelai K. Riviera - 2014.03.06. 22:09[/b][/url]

Na jó, azt hiszem itt az ideje, hogy kitörjek a hülye mozdulatlanságból és változzak. Bár innen, ebből a helyzetből nem sokfelé változhatok. Talán nem fog jót tenni nekem, de kicsit keményebb akarok lenni. Nem akarom, hogy bárki szórakozhasson velem, végre dűlőre akarok jutni magammal. Ebbe a harcba saját magammal már belefáradtam... vagy csak most értem a tetőfokára? Nem tudom eldönteni.
Viszont biztos voltam benne, hogy egyedül az én elhatározásom nem elég - sosem volt az. Minden alkalommal elbuktam. Kell valaki, aki nem hagyja, hogy feladjam. Talán ez a baj velem... sosem volt az életemben olyan személy, aki rám kiáltott volna és nem hagyta volna, hogy egyszerűen elkallódjak.
Sokat kutakodtam, ki lenne a megfelelő személy. Nemrég hallottam pár pletykát arról, hogy egy auror jött az iskolába és nem csak mutatóba, állandó jelleggel "vigyáz ránk". Egy sokat megélt auror... a tökéletes személy. Kérdezősködtem róla kicsit, hátha sikerül pár dolgot megtudnom róla, mielőtt odaállítok, de szinte semmi új információt nem tudtam meg róla. Őszintén szólva, ez bizalomgerjesztő volt, azt feltételezi, hogy nem kispályás a férfi.
Ellátogattam a szobájához. Nem tudtam jobb ötletet, nem futottam össze vele. Egyszerűen csak bekopogtam hozzá, a semmiből. Meglepetés Lori.
Bár nem tudom, mit fogok mondani neki. Segítsen nekem abban, hogy ne legyek a csődtömeg, aki vagyok? Iszonyat hülyén hangzik. Magamban elég jól megmagyaráztam, miért is van ennyire szükségem rá, hogy segítsen nekem. Még azon is elgondolkodtam, mennyi mindenre lennék hajlandó ezért. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű dolgom, nem fog csak úgy a nyakamba ugrani és igent mondani.
Bár nem tudok róla... igazából semmit. Kicsit félek, hogy nem elég erős személyiség hozzám. Mit mondhatnék? Nem akarok mindent túlbonyolítani, egyszerű és letisztult akarok lenni. Egyensúlyt akarok magamban. Békét a saját lelki világommal.
Akkor is találni fogok valakit, aki segíteni fog ebben. Akárkit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=248155#post248155][b]Lorelai K. Riviera - 2014.03.06. 23:10[/b][/url]

Eléggé elgondolkoztam, viszont amikor végül megszólaltak az ajtó mögül, visszatértem a testembe. Na jó, még egy gyors összegző gondolat és benyitottam a szobába, ahogy kérte. Nem jött kinyitni az ajtót, talán be is nyithattam volna elsőre. Mondjuk nem hiszem, hogy félnivalója van holmi... betörőktől.
Szóval, kiadós és egészen jó kis meglepetésként becsuktam magam mögött az ajtót. Körbepillantottam a szobában, valami hasonlót vártam. Pillogtam párat, a széles férfihátra emeltem a tekintetem. Nem láttam igazán az arcát, de talán jobb is volt így.
- Helló. - Kezdtem egy viszonylag elfogadott társadalmi normával, a köszönéssel. Dwayne - ahogy az ajtójáról megtudtam - nem úgy tűnt, mint aki nagyon örül nekem. - Lorelai Riviera vagyok.
Persze, ideállítottam úgy, mint egy ismeretlen, de most mát ő is tudja a nevem. Itt jön a nehéz része, kicsit közelebb léptem, hogy ne az ajtóban ácsorogjak. Karjaimat összefontam a mellkasomon és úgy pillantottam rá újra. Közelebbről megpillantottam a nyílpuskát. Na jó... ez iszonyat királyul néz ki.
A következő pillanatban elkaptam a tekintetem és nyeltem egyet. Most jött a neheze, amin gondolkodtam: elmagyarázni neki, mi is a helyzetem. Be kell vallanom, hogy egy jelenség és én sem érzem magam olyan magabiztosnak, mint általában. Ez tetszik, hogy alapból nem merek szemtelen lenni vele.
- Zavarok? Mindegy, ez most fontos. - Maradtam meg határozott, miközben nekikezdtem a magyarázásnak. - Szeretném a segítségedet kérni. Tényleg auror vagy?
Először is, meg kell győződnöm róla, hogy tényleg az-e, akiről hallottam. Sőt, egész jó lenne, ha egyszer láthatnám, mire is képes. Jó, tudom, hogy az aurorok kiképzése kemény, de ez nem jelenti azt, hogy ő a megfelelő ember. Pedig akarom, hogy ő legyen az, mégsem döntök felelőtlenül.
- Szabad? - Kérdem, de nem várom meg a válaszát, hanem kényelembe helyezem magam a kanapén, amit láttam. Nem akarok órákat maradni, de muszáj beszélnem vele. És valószínűleg addig nem megyek el innen, amíg nem derítem ki, alkalmas-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=248464#post248464][b]Lorelai K. Riviera - 2014.03.07. 18:57[/b][/url]

Kicsit összeszűkítettem a szemeimet, amikor végre felém fordult. Nem mintha nem néztem volna aurornak. De ki kellett derítenem, hogy mégis mit tud nekem segíteni. Mennyire alkalmas is valójában arra, hogy... még mindig nem fogalmaztam meg pontosan a feladatot, pedig annyit agyaltam már rajta.
Megszelídítsen?
Ez viccesen hangzik - és félreérthetően. Amikor a fogtündéres poént elnyomta, csak összefontam karjaimat és felemeltem az egyik szemöldökömet. Nem volt vicces, mégsem tűnt úgy, mintha lekezelő lett volna. Egyszerűen túl egyértelműnek tarthatta, hogy válaszoljon. Amikor visszakérdezett, két lehetőséget tartottam valószínűleg. Vagy valójában tényleg zavarok, csak ez nem érdekel és siet valahova. Vagy tényleg érdekli, mi bajom van nekem és miért leptem meg ilyen kedvesen.
- Nem vagyok biztos benne, hogy tudsz segíteni. Sajnos nincs több tejfogam. - Mondtam egy lemondó sóhajjal. Igazából én mindig kimaradtam ezekből a hülyeségekből, a szüleim sosem álltattak a fogtündér, húsvéti nyuszi, mikulás meséjével. Talán ezért nem éreztem soha különlegesnek az ünnepeket vagy az elvesztett fogakat.
Ennek ellenére éppen ideje volt összeszedni, mit is akarok tőle. Van egy olyan halvány sejtésem, hogy nem játszadozhatok itt vele egész délután mert hamar megun. Meg persze nekem sem ez a passzióm, mások idegeit húzni folyamatosan, van annál jobb dolgom is.
- Meg akarok változni. - Na jó, ez elég határozott kezdés volt, hagynom kellett neki némi időt, hogy feldolgozza a hallottakat. - Szerettem volna kiképzést kérni, tőled.
Végül azért hozzátettem, milyen szerepe is lenne ebben. Igazán kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=248548#post248548][b]Lorelai K. Riviera - 2014.03.07. 19:55[/b][/url]

A férfi további fegyverek között válogat, bogarászik, én pedig kicsit feszülten érzem magam tőle. Nem félek, egyszerűen csak pontosan tudom, milyen érzés, amikor az ember előnyben érzi magát. Na igen, egyik legnagyobb gondom, amiből ki szeretnék gyógyulni. Egyszerűen elveszítem a fejem, ha nyeregben érzem magam és néha túlmegyek a határokon. Miért? Mert egy gyerek vagyok, aki játékok között érzi magát gyakran. Nem akarom, hogy így legyen.
Amikor arról beszél, nem érti, miért akarok megváltozni, elvigyorodok. Ó, ő nagyon nem ismer engem. Nem tudja, mennyi mindenen mentem már keresztül, hányszor kerültem padlóra. Talán ez is egy igazi nagy hiba bennem. Nem tudom feladni, akkor sem, ha már nincs semmi esély. Ugyanúgy képtelen vagyok felhagyni a szenvedéssel, az önkínzással sem. Egyáltalán nem jó tulajdonságok. Vigyorogva fújok ki egy nagyobb adag levegőt.
- Tudod, megismertem már az életem során a pokol pár rétegét. De mélyebbre szeretnék túrni benne.
Na igen, talán ez eléggé meggyőző érv volt. Mégsem tetszett neki annyira az ötlet, mint gondoltam. Nem érdeklődött iránta. Egyszerűen le akar rázni annyival, hogy járjak az óráira? Nem tudja, kivel van dolga.
Felállok, közelebb sétálok az asztalához, rárakom a kezeimet, hogy a szemeibe nézhessek. Alapvetően ez nem az én stílusom, de itt az ideje, hogy őszinték és nyíltak legyünk, letaglózóak.
- Figyelj, eszemben sincs az órádon ücsörögni a többi szürke diák között, egyszerűen nem vagyok olyan, mint ők. Mellesleg auror sem akarok lenni. Nekem rád van szükségem, arra, hogy megtaníts pár dologra. Hogy elég erős legyek az életre, mert jelenleg _alkalmatlan vagyok rá.
A hangom halk, nyugodt, mégis határozott és ismét, iszonyatos kíváncsiság önt el, mit fog ehhez szólni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=248619#post248619][b]Lorelai K. Riviera - 2014.03.07. 20:54[/b][/url]

- Bizonyosan mondhatom, hogy többet, mint amit ilyen idősen kellene.
Mondtam egy apró bólintással, mert megértettem a kételkedését. Hiszen nem tudott rólam semmit, de nem tartottam neki gyors lélekrajzot, nem álltam le neki elmesélni az életem minden aspektusát, ami olyanná tett, amilyen most vagyok. Egyszerűen nem ezért vagyok itt és nem hiszem, hogy Dwayne-t ez egyáltalán érdekelné.
Amikor felállt és ő is a szemembe nézett, nem hátráltam meg, csak összevontam a szemöldökeimet. Félreértett, de majd én felvilágosítom a tények állásáról.
- Először is, egy szóval sem mondtam, hogy jobb vagyok. Csak azt, hogy más. A kettő nem ugyanaz.
Na igen, gyakran tévesztik össze az emberek. Nem vagyok összeférhető a többi emberrel, nem vagyok csapatjátékos. Kívülálló vagyok, mintha az életet nem nekem találták volna ki... főleg nem ezt a társadalmat. Úgy tűnik Dwayne pipa rám... ez nem jó jel. Ha már elsőre sikerül kiakasztanom, nem hiszem, hogy bármit is kezdeni tud majd velem.
- Másrészt nem akarom, hogy hivatalosan is a tanárom légy. Nem akarom, hogy bármi előírásnak megfeleljünk, vagy hogy kesztyűs kézzel bánj velem.
Ha valamit, hát az erőltetett elnézést nem szerettem. Vállalni a tetteim következményét? Nem akartam elszalasztani ezt soha. Inkább szembenéztem a szörnyűséggel, mintsem menekültem előle. A legborzasztóbb érzés, amikor tudod, hogy rossz vár rád, ott nyomja a vállad a gondolat, de fogalmad sincs, mikor fog eljönni érted. Őrjítő.
- És ha ingyen nem vállalod, megegyezhetünk valamiben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=248632#post248632][b]Lorelai K. Riviera - 2014.03.07. 21:27[/b][/url]

Amikor ő visszaül a székébe, egy ideig még a helyzetemben maradok, majd újra felegyenesedek. Hm, úgy látszik, egész jól bír engem. Úgy látszik, nem veszíti el a fejét egykönnyen, ami nálam egészen jó tulajdonság. Illetve akkor, ha valaki el akar, vagy ha valakinek el kell viselnie engem. Végül kinyújtom kicsit a gerincem, leeresztem a kezeimet, úgy pillantok rá.
- Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam. - Vallottam be végül. Mondjuk úgysem mentem volna el innen kompromisszum nélkül, de akkor is... ez egyszerűnek tűnt. Most jön viszont a neheze, Warrennek eszében sincs ingyen szárnyai alá venni engem. Amikor ezt be is jelenti, elvigyorodok.
- Csalódtam volna, ha ingyen és bérmentve vállalod.
Valóban, talán kicsit ki is ábrándultam volna a férfiból, ha hagyja egyszerűen kihasználni magát. Viszont pénzem nincs végtelen mennyiségű, amúgy sem hiszem, hogy ilyesmit kérne. Az valahogy túl kicsinyes megoldásnak tűnik. Lehunytam a szemem, egy kört írtam le a fejemmel, hogy kicsit megropogtassam a nyakam. Ez mindig, egy pillanat alatt sikeresen kisöpörte a zavart a fejemből. Legalábbis a javát.
- Őszinte leszek. - Vetítettem előre, ha már az ellenszolgáltatásról volt szó. - Nincs túl sok mindenem, amit adhatnék cserébe. Talán az elszántság, elhivatottság. Hiányzik belőlem az igazi félelemérzet, túlélő ösztön, egész jól forgatom a pálcát. Elemi mágus vagyok, a víz az elemem. Van bennem valami használható számodra?
Kérdeztem így, első körre. Jelenleg semmi jobb nem jutott eszembe bennem, amit fel tudtam volna ajánlani. Nem tudtam, Dwayne mit kér majd tőlem. De biztos voltam benne, hogy meg se kottyan, ha egy halomnyi unalmas papírmunkát kapok. Vagy nem is tudom, még unalmasabb, szánalmasabb feladatot. Sajnos túl nagy az elhatározásom ahhoz, hogy az önbecsülésem fontosabb legyen ennél a dolognál. Talán neki is jelent majd valamit... bár van egy olyan érzésem, hogy jobban teszem, ha nem reménykedek ezzel az emberrel kapcsolatban, semmiben. Kevesebb csalódás ér majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=248714#post248714][b]Lorelai K. Riviera - 2014.03.07. 22:29[/b][/url]

- Az volna a legjobb, ha valahogy előcsalogathatnám magamból. - Mondtam bólintva. Tisztában voltam vele, hogy ez nem túl jó dolog. Talán nem kéne vakmerőnek lennem és hirtelen felindulásokból a legnagyobb hülyeségeket is elkövetni. De sajnos soha nem volt senki, aki rám kiáltson és azt mondja, hogy ez hülyeség. Mindig megtanultam a saját bőrömön, hogy mi az amivel tényleg nem szabad játszani.
- Azt hiszem, egyszer féltem. Amikor egy vámpír akart megkóstolni.
Na igen, talán az az egyetlen alkalom, amikor tényleg éreztem a félelmet és tényleg menekültem. Az életemet féltettem. Akkor egyszer felfogtam, milyen törékeny az életem és hogy olyasvalakivel állok szemben, aki pillanatok alatt elveheti, ha akarja. Sosem fogom elfelejteni azt az estét.
- De azóta sem félek egyedül sétálni a városban.
Meg kellett vonnom a vállam. Nem mondanám, hogy tanultam belőle. Eleinte vonakodtam újra ott sétálni, de már semmi gondom nem volt vele. Egyszerűen csak elmúlt az a löket, ami akkor és ott menekülésre késztetett. Valahogy nem vésődött be az agyamba az az érzés és nem tört elő minden alkalommal, amikor újra arra akartam járni.
- Talán az a legjobb megfogalmazás, hogy életrevaló szeretnék lenni. Egy túlélő. Nem is tudom... - Amióta bejöttem hozzá, itt bizonytalanodtam el kicsit először. Egy lépést hátrébb léptem. - Szeretnék nem csak botladozni az életemben. Ehhez pedig fizikai és lelki erőre lesz szükségem, úgy hiszem. Sokra.
Apró bólintásokkal helyeseltem magamnak, hogy valóban ezt akartam. Talán mégsem volt olyan nehéz megmagyarázni Dwayne-nek, hogy mit akarok. Még csak az sem zavart, hogy egyszerűen lelegyintett. Ha ez kell hozzá, megteheti, amúgy sem tűnik úgy, mint aki komolyan vesz engem.
Van egy olyan érzésem, hogy meg fogja gondolni magát a jövőben... nem is tudom miért. Erre a gondolatra apró, ravaszkás mosolyra húzódott az ajkam.