Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=653853#post653853][b]Széplaki Alíz - 2017.01.06. 20:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=655061#post655061][b]Széplaki Alíz - 2017.01.14. 12:16[/b][/url]

Zója jóváhagyásával helyet foglaltam a kényelmes kanapén, majd szóban is kifejeztem neki az elismerésemet a rendelő barátságos és esztétikus berendezését illetően:
- Nagyon tetszik, hogy ilyen otthonos ez a hely. Nem érezném magam jól egy rideg, zord helyiségben, ami úgy nézne ki, mint egy vallatószoba.
Rendkívül barátságos fogadtatásban volt részem, még nasi is volt, ha éppen rágcsálhatnékom támadt volna, de egyelőre egy kis gyümölcslevet töltöttem ki magamnak az egyik pohárba.
- Kér esetleg? - kérdeztem tőle, bár nem én voltam a "házigazda", de mégis úgy éreztem, hogy illik megérdeklődni ezt, ha már töltöttem magamnak, hátha ő is szeretne inni belőle.
- A múltam - feleltem röviden, majd belegondoltam, hogy ez így nem lesz jó, mert ha csupán tőmondatokban válaszolok neki, akkor abból úgyse fogja megérteni, hogy mi is a bajom pontosan. Végtére is azért voltam itt, hogy megnyíljak neki, mert anélkül ő sem fog tudni segíteni rajtam.
- Pontosabban az árvaház és a kedves szüleim, akik csak úgy otthagytak mindenféle magyarázat nélkül - tettem hozzá ezt a számomra releváns információt, majd úgy éreztem, hogy rágcsálnom kell ahhoz, hogy levezessem a bennem felgyülemlett feszültséget. Vettem a ropiból és elmajszoltam belőle párat, majd megtöröltem a kezemet szalvétával, ittam egy keveset a gyümölcslevemből, aztán folytattam.
- Nyilván idegesít, hogy így kitoltak velem és azt sem tudom, hogy kik ők, de másrészt nem vagyok rájuk kíváncsi, mert őket sem érdekelte a sorsom, az életem, szóval csesszék meg! - hoztam nyilvánosságra a velük kapcsolatos érzelmeimet, igaz kissé elragadtattam magam, de talán ezt Zója el fogja nézni nekem, szerintem hallott ő már cifrább kifejezéseket is.
- Az árvaházban is csodálatos volt, számos barátot szereztem, a nevelőnők nagyon figyelmesek voltak, egész otthonosan éreztem magam. Nem is értem, hogy miért vagyok ennyire elégedetlen - mondtam neki ironikusan, majd folytattam:
- Szóval valójában utáltam ott lenni, mármint az intézmény zord falai között abban a fagyos, rideg hangulatban, ami ott volt. A nevelőnők igazságtalanok voltak, azt élvezték, ha másokkal kitolhatnak, nyilván így vezették le a sikertelenségeiket az életben. A társaim sem voltak sokkal különbek, egy-két ember kivételével, általában én voltam a célpont, a fekete bárány. Nyeltem ott már eleget... az volt a szerencsém, hogy jött Timi, egy új nevelőnő, ő más volt mint a többiek, aztán később örökbe fogadott.
Úgy éreztem, hogy egyelőre elmondtam neki a fontosabb információkat, ami alapján le tudja szűrni, hogy mi bánt a legjobban, de nem tudtam, hogy mennyire fog tud tudni nekem segíteni a múltam feldolgozásában. Annak sem voltam tudatában, hogy mit tud erre egyáltalán mondani, az alap válaszokkal már tisztában voltam, hogy nézz szembe a félelmeiddel, engedd el a múltat, talán meg kéne ismerned a szüleidet, változtass a hozzáállásodon, nézd az élet pozitív oldalát és a többi, de ezzel nem voltam kisegítve. Tudtam, hogy a legtöbben ezt a választ adnák, de pont azért mentem egy szakemberhez, hogy ne ezzel kelljen szembesülnöm, mert könnyű volt dobálózni a szavakkal, nekem pedig hasznos segítség kellett, nem pedig az, hogy valaki szájából általános "igazságokat", megállapításokat halljak. Reméltem, hogy ő másképp látja a dolgokat és rá tud vezetni valahogy a helyes útra mindenféle maszlag, körítés és általánosítás nélkül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=656519#post656519][b]Széplaki Alíz - 2017.01.21. 12:12[/b][/url]

- Én is szeretem a kávét, mondjuk szükségem is van rá minden nap - válaszoltam Zójának. Mostanság különösképp központi helyet foglalt el az életemben a maximális koffeinbevitel, hogy helyt tudjak állni nappal, hiszen egyrészt a kialvatlanságtól is sokat szenvedtem, másrészt, ha nyugtatót vettem be, akkor pedig az tompította le az agyamat.
- Igen, az emberek félnek az ismeretlen dolgoktól, arra pedig nagyon kevesen képesek közülük, hogy kilépjenek a saját komfortzónájukból. - Nem okoskodni akartam, csak mivel valamilyen szinten megtapasztaltam már ezt, és a szabadidőmben szívesen olvasgattam pszichológiával, emberi lélekkel kapcsolatos könyveket, így azokból is ragadt rám némi tudás.
- Semmit sem tudok a szüleimről, állítólag csak úgy odaraktak az intézmény elé, de cetlit vagy használati utasítást már nem mellékeltek hozzám. Körülbelül négy hónapos lehettem, amikor az árvaházba kerültem, szóval azt se tudom, hogy hol vannak, kik ők, mit csinálnak. Azt viszont tudom, hogy lemondtak rólam és nem érdekelte őket a sorsom, nem voltak kíváncsiak rám - feleltem Zójának cseppet sem nyugodt hanglejtéssel. Egy részem sajnálta, hogy nem tudtam semmit a szüleimről, másrészt azonban nem is akartam őket megismerni, ha már ilyen szívtelenek voltak velem, hiszen úgysem kellenék nekik, ha eddig se kellettem.
- Bocs, teszek egy kört a szobájában, ha ideges vagyok muszáj mászkálnom - mondtam neki, majd gyorsan felhuppantam a helyemről és elkezdtem fel-alá mászkálni. Nem tagadom, úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt tigris, ráadásul ezt a ketrecet én kreáltam saját magamnak.
Egy kis idő elteltével visszaültem a helyemre, ittam egy keveset az üdítőből, majd folytattam a társalgást.
- Timi volt az, aki elhozott az árvaházból, magához fogadott. Nagyon rendes nő, ő is nevelőnő volt az intézményben, de pont a többiek ellentettje, emberséges, segítőkész és jó indulatú ember. Rengeteget beszélgetett velem, ő tartotta bennem a lelket, kaptam tőle egy plüss macskát is, amit aztán a kedves társaim szétszedtek. Ezután megmutatkoztak a képességeim, amikről idáig fogalmam sem volt, de szerencsére nem lett belőle bajom. Később örökbefogadott, általa ismertem meg ezt a világot, aztán a 14. születésnapomon választhattam, hogy külföldi varázslóiskolába szeretnék járni vagy ide, én pedig az utóbbit választottam. Nagyon szeretem őt, de valamiért sosem voltam képes anyának hívni, mindig Timinek hívom. Ez őt egyáltalán nem zavarja, jól megvagyunk - válaszoltam Zojának, úgy éreztem, hogy minden releváns információt átadtam neki vele kapcsolatban. Azt én magam sem értettem, hogy miért nem voltam képes anyának hívni Timit, mert megérdemelte volna, kicsit szégyelltem is magam emiatt, de nem akartam irreális érzelmeket táplálni magamban ez ügyben. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit mond erre Zója, közben ettem egy kis rágcsát is, és érdeklődő tekintettel pillantottam rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=657598#post657598][b]Széplaki Alíz - 2017.01.27. 19:42[/b][/url]

- Ó, értem. Én szeretem az ízét, de szükségem is van a koffeintartalmára - tudattam Zójával, miközben a hajtincseimmel játszottam. Hülye szokás volt ez, de időnként rávetemedtem, igaz még mindig jobb volt, mintha a körmömet rágtam volna.
- Mondhatni - vontam meg a vállam, miközben mosolyra görbült a szám, majd hozzátettem:
- Időnként szoktam olvasgatni pszichológiai, lélektani jellegű műveket, mert érdekel a téma. Mindig is annak voltam a híve, hogy a problémákat meg kell oldani, mert ha homokba dugjuk a fejünket, attól nem oldódik meg semmi.
A kérdés kissé váratlanul érintett, hogy miért voltam hirtelen kíváncsi a szüleimre, mert még magamnak is nehéz volt bevallani az igazságot. Lebiggyesztettem a számat, majd az ajkaimba haraptam, próbáltam felsorakoztatni az ellenérveket, de sajnálatos módon tudtam, hogy valóban érdekelnek és nincs értelme annak, hogy másnak és önmagamnak is hazudjak. Végtére is nem volt ebben semmi különös, mivel egyrészt kíváncsi voltam rájuk, másrészt pedig teljes szívemből gyűlöltem őket, amiért ezt tették velem.
- Most? Inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy egyáltalán miért vagyok rájuk kíváncsi - fűztem hozzá komoran, majd újból felkeltem a helyemről, hogy mászkálhassak kicsit és folytattam a mondandómat.
- Mindig is érdekeltek, mert semmit sem tudok róluk, a múltamról, arról, hogy ki vagyok valójában. Viszont túl sok a harag bennem, mivel minden magyarázat nélkül elhagytak, magamra hagytak és nem érdekelte őket a sorsom, ezért jobbnak látom, ha magasról teszek rájuk. Nem érdemlik meg, hogy felkeressem őket vagy egyáltalán érdeklődjem felőlük. Emberszámba sem veszem őket.
Miután hangot adtam a véleményemnek visszaültem a kényelmes ülőalkalmatosságra és töltöttem még magamnak egy kis üdítőt. Próbáltam magam rendbe szedni és erősnek mutatkozni, de nem volt könnyű dolgom. Ezután egy fokkal kellemesebb vizekre eveztünk, azaz iskolaválasztás irányába.
- Nos, azért választottam, mert itt szerettem volna maradni Magyarországon és Timitől sem szerettem volna távol lenni. Nem sok értelmét láttam volna egy külföldi iskolának, valahogy nem vonzott.
Számomra ez ilyen egyszerű volt, azaz semmi különös oka nem volt annak, hogy pont ezt az intézményt választottam.
- Maga miért pont itt vállalt munkát? - kérdeztem vissza, mivel érdekelt, hogy miért itt ragadt le Zója.
- Akkor ebben egyetértünk - válaszoltam mosolyogva, majd meghallva az "elég jól" szócskát azonnal reagáltam neki:
- Jól. Jól megvagyunk, azt mondtam. Persze súrlódások mindenhol vannak, nemde? Sehol sincs folytonos felhőtlen kapcsolat, problémák mindenhol vannak, amelynek a megoldása a kezelésen, a módszeren és a hozzáálláson múlik. Legalábbis szerintem. Fontos, hogy mindent meg tudjunk beszélni a másikkal, én Timivel mindig meg szoktam vitatni a dolgokat. Ha valami nem tetszik, akkor azt megbeszéljük és törekszünk arra, hogy minél előbb orvosoljuk a bajt. Szerencsére egyikünk sem haragtartó, mindig a megoldásra törekszünk - feleltem neki higgadtan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=659600#post659600][b]Széplaki Alíz - 2017.02.12. 17:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=663765#post663765][b]Széplaki Alíz - 2017.03.01. 14:02[/b][/url]

- Ó, dehogynem... biztos vagyok benne, hogy rendkívül csalódott lennék. Csak ugye az emberben ott motoszkál a kíváncsiság és az a "mi lett volna ha" nevű tipikus kérdés. De úgy vélem, hogy nem érdemes jobban beleásni magam ebbe a dologba. Egyrészt nem biztos, hogy meg tudnék birkózni most egy újabb csalódással, másrészt nem érdemlik meg - válaszoltam neki az ajkaimat harapdálva, ettől a témától pedig megintcsak a béka feneke alá kúszott az amúgy sem rózsás hangulatom. Persze tudtam, hogy nem azért jövök ide, hogy jobb kedvem legyen, hanem hogy megbeszéljük a problémákat. Az igazság csúf és, ha szembenéz vele az ember, akkor nem ússza meg a dolgot "sérülés" nélkül. Mindenesetre szükséges ahhoz, hogy tovább tudjon lépni az ember.
- Nem szeretnék vissza menni - tördeltem a kezeim, majd ittam egy kicsit az üdítőmből, mert úgy éreztem, hogy totál kiszáradt a torkom. Nem az a fajta ember voltam, aki a problémákat a szőnyeg alá söpri, úgyhogy nem tereltem el a témát másra, pedig megtehettem volna, de tudtam, hogy azzal nem oldódna meg semmi és bizonyára Zója nem véletlenül vetette fel ezt a témát. Sokat segített az is, hogy ő is mesélt az életéről, mert így könnyebben megnyíltam neki. Tisztában voltam vele, hogy amit itt beszélünk, az köztünk is marad, nagyrészt ez is megkönnyítette számomra a vele való kommunikációt.
- Ne érts félre, nincs különösebb bajom a muglikkal és Timit is nagyon szeretem, de rajta kívül úgy érzem, hogy nem köt oda semmi. Talán még a mugli szokások és az, hogy sokszor még mindig mugli fejjel gondolkozom, de nem szeretnék ott maradni huzamosabb ideig. A sok szokatlan dolog, újdonság ellenére itt jobban érzem magam, a környezetváltás pedig nem oldja meg a problémákat. Hiába vonul el az ember máshova, a problémái mindig ott lesznek vele. Inkább annak örülnék, ha Timi is ide költözne, bár ő még nem tudja, hogy mik a terveim, vagyis, hogy inkább itt maradnék. Szeretném jobban megismerni ezt a világot, igaz, hogy még idegenkedem tőle, de valamiért úgy érzem, hogy nekem itt a helyem - vázoltam fel a helyzetet Zójának. Újra nyugodtabbá váltam, hogy kivesézhettem neki ezt a témát is.
- Tudom, hogy a múltamon már nem tudok változtatni, de remélhetőleg idővel sikerül feldolgoznom ezt magamban. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Egyszerűbb lenne az életem, ha időnként nem fejjel mennék a falnak mit sem törődve a következményekkel, de akkor az már nem is én lennék. Pedig sokszor hallom másoktól, hogy nem ártana némi önuralmat tanulnom - sóhajtottam egy nagyot, majd előredőltem a kényelmes ülőalkalmatosságból és karjaimmal a térdemre könyököltem a fejemet fogva.
- A kiszámíthatóság egyébként is unalmas.
Ezután a jóslásra terelődött a téma, avagy arra, hogy mik az ezzel kapcsolatos jövőbeli terveim. Extra gyorsan hátradőlve válaszoltam Zója kérdésére.
- Magamhoz képest jó vagyok benne, de nem olyan jó, mint amilyen lenni szeretnék. Sokat kell még fejlődnöm ahhoz, hogy igazán jó legyek benne, de rajta vagyok a dolgon, szerencsére segítségem is van hozzá. Még nem gondolkodtam el azon, hogy pontosan mit szeretnék majd csinálni, de az első célom mások segítése, illetve a tanítással is szimpatizálok. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem szeretnék monoton, taposómalom szerű életet élni - tettem hozzá komoly arccal miközben Zója szemébe néztem és a mondandóm végén megjutalmaztam magam egy kis nasival.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=668727#post668727][b]Széplaki Alíz - 2017.03.19. 14:06[/b][/url]

- Ezt tőlem kérdezi? Nem én vagyok a pszichológus - jegyeztem meg mosolyogva, hiszen pont azért jöttem ide, hogy választ kapjak a kétségeimet illetően, de úgy tűnt, hogy ez nem fog megvalósulni, mert Zója is tanácstalannak tűnt ez ügyben. Ez egy rendkívül nehéz kérdéskör volt, igazából nem is lehetett erre hasznos tanácsot adni, de azért reménykedtem, hátha kicsit segít rajtam, ha kibeszélhetem magamból azt, ami nyomaszt. Részben ez sikerült is, mivel végre kicsit könnyítettem a lelkemen, de nehéz volt megválaszolni azt, amit most a pszichológus tőlem kérdezett.
- Erre nincs semmiféle javaslatom. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz válasz, ezt magában kell tisztáznia az embernek. Aki nem érez haragot a valódi szülei iránt és érdekli a múltja, akkor kutassa fel őket, aki viszont úgy érzi, hogy nem érdemesek rá, az hagyja inkább annyiban a dolgot. Sérülés nélkül ezen viszont nem lehet túllépni, hiszen legbelül mégiscsak kíváncsi az ember rájuk, de talán jobb, ha nem bolygatja a múltat és valahogyan továbblép a dolgon - fejeztem ki az álláspontomat, miközben a hajamat babráltam, kissé kényelmetlenül éreztem magam, de mégiscsak kifejezésre juttattam a véleményemet.
- Aki nem került ilyen helyzetbe, az sose fogja tudni átérezni ezt - tettem hozzá komoran, miközben a földet bámultam. A szobácska rendezett volt, sehol egy porszem, minden szépen a helyére volt téve, valószínűleg Zója nagy hangsúlyt fektetett a rendre és tisztaságra, ami igazán dicséretes volt. Ha már fele ennyire rendezett lettem volna, mint ez a szoba, akkor valószínűleg nem lettem volna ennyire elfuserált ember, de elfogadtam, hogy ilyen vagyok és dolgoztam a fejlődésemet, ami egyáltalán nem volt "kis munkának" mondható.
- Fogalmam sincs, hogy hogyan reagálna. Eléggé rugalmas embernek ismerem, szerintem ezzel nem lenne gond, feltalálja ő magát mindenhol. Nagyon kedvelem, de el kell fogadnia, hogy a saját életemet élem és tiszteletben kell tartania a döntésemet, ehhez pedig foggal-körömmel ragaszkodom - feleltem magabiztosan, mivel már elterveztem magamban, hogy eszem ágában sincs visszatérni a muglivilágba, maximum látogatóba, és úgy gondoltam, hogy Timi sem lenne ellenére az ideköltözés ötletének.
- Szóval, ha nemet mondana nyilván nem örülnék neki, de megbeszélném vele a terveimet és hogy miért szeretnék itt maradni. Nem olyan önző, hogy ellene legyen a dolognak, ráadásul sűrűn meglátogatnám, de jobban örülnék azért neki, ha ő is velem tartana.
Kicsit elhúztam a számat a spontaneitással kapcsolatos megjegyzésére, persze neki is megvolt a maga véleménye erről, de nekem is a sajátom.
- Én jól érzem így magam, egyébként nem mindig vagyok spontán. Inkább az a gondom, hogy sokszor mérlegelés nélkül megyek fejjel a falnak és teszek olyan dolgokat, amiket talán nem kéne, de ilyen temperamentumú vagyok. A számoljunk el 10-ig módszert már hallottam, az nálam nem vált be - fűztem hozzá mosolyogva, majd kíváncsian vártam, hogy milyen tanáccsal áll elő Zója.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=686010#post686010][b]Széplaki Alíz - 2017.06.17. 14:12[/b][/url]

- Ez jogos - helyeseltem Zójának, mert legalább kifejtette a saját nézőpontját ezzel a témával kapcsolatban.
- Valóban igaza lehet... nem biztos, hogy jó ötlet bolygatni a múltat. Ha kíváncsiak lettek volna rám, akkor valószínűleg már felvették volna velem a kapcsolatot valahogyan - válaszoltam neki komoran. Sajnáltam, hogy lemondtak rólam a vér szerinti szüleim, de ha már így esett, akkor kénytelen voltam elfogadni ezt a helyzetet. Tudtam, hogyha sokat rágódom a múlton, akkor az idővel felemészt és ezt nem akartam.
- Megpróbálok túllendülni ezen a helyzeten valahogy... tudom, hogy hogy nem szabad gyötrődnöm miatta, mert megmérgezi az életemet. Talán azért nehéz elengednem ezt az egészet, mert van bennem egyfajta kíváncsiság és azon se könnyű túltennem magam, hogy egyáltalán nem kerestek, nem kellettem nekik. De most úgy gondolom, hogy jobb, ha a jövő felé tekintek - feleltem Zójának a kezeimet tördelve.
- Igazából nem tudom, hogy az életemen bármilyen ilyen jellegű információ változtatna-e, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy meg tudnék-e vele birkózni - tettem hozzá leszegett fejjel.
Zója következő kérdésére azonban felkaptam a fejemet:
- Hát, nem is tudom... nem kérdeztem még senkit. De most, hogy mondja...
Úgy éreztem, hogy most kaptam egy újabb reménysugarat arra, hogy valaki talán ismerheti őket az iskolából. Igaz, erre kicsi volt az esély, de megint úgy éreztem, hogy győzött a kíváncsiság és érdemes lenne utánajárnom. Ellentétes érzések uralkodtak el rajtam, hiszen nemrég úgy gondoltam, hogy talán mégsem érdemes bolygatni a múltat, most viszont megint úgy éreztem, hogy azért mégiscsak megérne egy próbát, hogy utánaérdeklődjek a dolognak az iskola falai között.
- Utánajárok - szögeztem le komoly arccal, majd ittam egy újabb kortyot az üdítőmből.
Egy kis szünet után Timire terelődött a szó, Zója pedig megint nem mondott hülyeséget.
- Igen, nagyon rugalmas ember szerencsére... úgy gondolom, hogy a faluban jól érezné magát és akár még előkészítős tanár is lehetne, biztosan élvezné - mondtam neki lelkesen, aztán kicsit megálljt parancsoltam magamnak, mert nem akartam ennyire előremenni és beleélni magam a dologba. Legbelül azért reménykedtem, hogy igent fog mondani, de tudtam, hogy azt is el kell fogadnom, ha mégiscsak nemet mond.
Miközben kissé elkalandoztam, visszatértünk a saját "problémámhoz". Zója egész praktikus dolgokat javasolt, amiknek úgy gondoltam, hogy valóban hasznát vehetem a fejlődésem érdekében. Még a befőttes gumis megoldásban is benne lettem volna, ha ez a saját érdekemet szolgálja, de a többi kettő még jobban hangzott.
- Ez remek ötlet! A listás opciót választom! - feleltem neki lelkesen. Ebben láttam némi reményt a helyzetemre nézve és úgy gondoltam, hogy ez valóban segíthet.