BK Fórum - Bejárati csarnok

VI.

Azt hiszem, hogy ideges vagyok. Nem tudom teljes mértékben megállapítani, mert nagyon régen éreztem így magam. Ritkán bosszankodok vagy engedem, hogy a negatív érzések úrrá legyenek a lelkem felett, de ma valahogy mégis sikerült ennek az érzületnek egyenesen a bőröm alá férkőznie. Annyira idegen, hogy szinte vakaródzani lenne kedvem, mint amikor egy szálkát szeretnél kiszedni az ujjbegyedből. Nem oda való, ezért ki akarod kaparni, és a viszketés a fájdalommal keveredik egészen addig, amíg a megkönnyebbülés kapuján át nem lépsz, és végre kinn van a bőröd alól a kis huncut. Így idegesen rángva szaladok végig a kastély tömött folyosóin. Még ismerősök után sem kutatok. Amint elérem a bejárati csarnokot, mintha egy kissé megkönnyebbülnék. A megszokottól kevesebb diák lófrál errefelé, ezért mélyet sóhajtok, majd az egyik közeli ablak beugrójához lépek. Rövid „mackó” sortom paradicsomfoltos büszkeséggel mutatkozik velem, amíg a Gremlins feliratú pólómon az egyik filmből ismert lény – az éjfél után etetett fajta – kacéran vigyorog minden rátekintő arcába. Göndör fürtjeim nagyrészét egy baseball sapka takarja, mint általában. Fehér zoknim a lábszáram közepéig fel van húzva, és egy mérettel kisebb is lehet, mert a vádlim egyenesen üvölt egy kis szabadságért. Végül egy fekete tornacipő az, ami a kényelmemet szolgálja.
Újabb nagy sóhaj hagyja el vastag ajkaimat, majd a párkánynak dőlök, és úgy nézek ki az ablakon. Egyenesen az udvarra látok, ahol ebben a melegben csupán néhány elmebeteg tartózkodik. Közben ismét elkap a rossz érzés. Erre fájdalmasan összeszorítom apró szemeimet, mert most egy ismerős, de annál kellemetlenebb hang üti meg a fülemet.
- Ki látnak szemeim? Csak nem a pösze futóegeret? – nagyot nyelek. Hiszen tudom, hogy Hisztay az. Igen, ő az, aki elől pár nappal ezelőtt a piacon bujkáltam és… futottam. Akkurátusan fordulok a hang forrásának irányába. Pont erre nincsen ma szükségem. Nem szólok semmit sem, csak rettegésemet palástolva meredek az évfolyamtárs bully malacszerű ostoba szemeibe.
- Azt hiszed, hogy így lejárathatsz, az évfolyam előtt, aztán elfuthatsz? – erre csak bólintani tudok, hiszen pontosan ezt tettem.
Ez persze annyira feldühíti, hogy azonnal a magasba emeli jobb öklét, hogy egy jól irányzott mozdulattal adjon egy „atyait” a történtekért. Másik kezével összegyűri a Gremlins feliratot a pólómon, és érzem, hogy akaratlanul lábujjhegyre állok, ahogyan ő húzna a magasba. Most már tudom; innen volt az a kellemetlen érzés egész nap.