A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=542094#post542094][b]Aiden Ward - 2015.11.11. 22:37[/b][/url]

Elégedetten biccentek, hagyom, hogy ujjaim közül kicsússzon a szorításra némileg megnyúlt textil. Bizalmatlanul, pislogás nélkül hátrálok pár lépést; szokás mondani a nem épp pozitívan megítélt tettekre, hogy aki egyszer megtette, semmi nem tartja vissza attól, hogy megismételje. Ahhoz pedig a legkevésbé sem fűlne a fogam, hogy amint ismét hátat fordítok neki, orvul támadásba lendüljön. Nem adok rá lehetőséget, annak ellenére, hogy úgy fest, sikerült felfognia a mondandóm lényegi részét, kételkedem az épeszű helyzetfelismerésében.
- Reméltem, hogy csökkent értelmi képességeid ellenére kapizsgálni fogod, mit akarok ezzel – indulok meg Adrian mellett, hátra sem nézve. A zöldek asztalánál többen csalódottan fordulnak vissza kihűlt vacsorájukhoz, néhányuknak viszont talán leesik, hogy még korán sincs vége a bulinak, csak áthelyezzük máshova. Nem érdekel különösebben, szeretnék túl lenni a kötelező körökön, ami Black öcsi esetében úgy fest, higgadtan nem megoldható. És tudod mit, most már egészen meghozta a kedvem ahhoz, hogy péppé püföljem csinos kis, fájóan a nővérére emlékeztető vonásait. Az ilyen előnyökről persze nem szól a fáma! Mindenesetre gyorsan elűzöm a hátráltató gondolatokat, és taszítok egy méreteset a fiú vállán kifelé menet, szavai hallatán.
- Úgy véled, nagy dolog felém kerekedni kiegyenlítetlen helyzetben? – egészen nyugodtnak hat a hangom, de egy cseppet sem csillapodik az idegesség, amit kihozott belőlem régi-új háztársam. Kézfejemmel óvatosan nyúlok az orromhoz, hogy letöröljem a már odaszáradt vért, az eredmény csak egy sokkal inkább elkent folt, a helyzeten mit sem segített. Csendben haladunk egymás mellett, nem is értem, hogy bírjuk ki, mellőzve az egymás fejéhez vágott ocsmányságok nélkül. Végül csak a bejárati csarnokig jutunk, és mintha a pár perces kitérő meg sem történt volna, nekiesek Adriannek, mindkét öklömet bevetve, természetesen fejmagasságban, és gyomortájékot célozva gyors egymásutánban, hátha váratlanul éri az akció, hisz hihette, hogy tovább megyünk, a kastély egy, kevésbé forgalmas szakaszát választva

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=551655#post551655][b]Aiden Ward - 2015.12.09. 21:56[/b][/url]

Muszáj kihasználnom az imént szerzett előnyt. Egyenlítenie sem lenne szabad ennek a nagyképű majomnak, súlyos feltűnési viszketegség kell ahhoz, hogy így indítson új iskolájában. Kell a közönség, mi, te kis vakarcs? A gyomrát célzó öklöm célba ér, de mit sem törődve ezzel újabb támadást indítok, csak akkor lépek egy fél lépést hátra, mikor Adrian védekezik. Sanszos, hogy alig maradt ép ideg a karjaiban, minek fárasszam magam az érzéketlen végtag püfölésével? Résen vagyok, mint mondtam, nem engedhetem meg magamnak, hogy elbambuljak és bár kevesebb tapasztalatom van a küzdősportok terén, mint vacsorám váratlan megzavarójának, ennek a senkiházinak.
Kihasználva a srác lendületét és a bevetett teljes testsúlyát, úgy teszek, mintha tompítani akarnám a vállainál fogva, de kilépek az útjából, a bokám felé érkező rúgást is megúszva és tovább taszítom fél kézzel, hátha pofára esik. Csupa szeretetből, tudom, hogy már régi vágya felnyalni a padlót. Viszont elvesztem az egyensúlyom, hátralépek, a könyöke elől még könnyedén elhajolva, a lendülő lábát pedig igyekszem elkapni, és kicsit feljebb tolni, fél lábbal talán nem olyan magabiztos. Rúgása a felkaromat éri, az izmom azonnal fájdalmasan bizseregni kezd, és bár szerencsém, hogy nem a fejem találta el, rögtön ki is dőltem volna, egy pillanatra elvesztem a kontrollt jobb kezem felett, mintha nem is hozzám tartozna. Időérzékem oda, talán csupán másodpercek telnek el a két mozdulat közt, talán most lett volna lehetőségem élni a másik elvakult dühével, és véget vetni ennek az egész balhénak, de a következő ütés a bordáimat éri. Köhögök, levegőt alig kapok, balomat pedig ismét az arca felé lendítem, fogaimat összeszorítva és minden erőmet bevetve, a másik, még mindig zsibbadó kezemmel pedig megpróbálom hátralökni, csak egy kicsivel távolabb, hogy nyerjek egy kis időt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=558470#post558470][b]Aiden Ward - 2015.12.28. 15:38[/b][/url]

Ezt a meccset elvesztettem, nem is lehetne ennél nyilvánvalóbb. A kis vakarcs egyáltalán nem úgy néz ki, mintha bármelyik bevitt ütés különösképp megviselte volna, ugyanolyan vicsorgó vadállatként ugrik nekem, mint az első alkalommal. A szemében égő gyilkos dühtől össze kéne csinálnom magam, ezt a tudatom valahogy igyekszik a felszínre juttatni, de teljesen hidegen hagy. Az adrenalin továbbra is ott vágtat az ereimben, hogy ebben a kellemetlen köszöntésben segítségemre legyen, de mit is vártam egy profi, kis taknyos kora óta versenyszinten küzdősportoló ellen?
A bordáimat érő támadás bizonyára újabb törött csontokkal gazdagít, de ha mégsem, hát az utána következő mozdulatsor gondoskodik róla. A levegő csak nagyon nehezen áramlik le a torkomon, krákogó hang kíséretében, a szükséges mennyiségű oxigén hiányában szinte fel sem fogom, mi történik, nem érzem a durva érintést a derekam körül, és a gáncsolást sem. A csarnok kemény kövezetére való érkezést viszont tökéletesen érzékelem: kipréselődik az a kevés levegő is a tüdőmből, a fejem pedig akkorát koppan, csoda, ha egyben marad. Meg sem kísérlek megmozdulni, és felesleges erőfeszítés lenne a nyomban mellkasomat leszorító térdek tekintetében. Bár igyekszem karomat felemelni védekezés gyanánt, az erőtlen mozdulat mit sem ér. Hirtelen hasít végig a fájdalom az arcomon, és talán ez az ütés szükséges ahhoz, hogy emlékeztessem magam: a pálcám. Nálam van a pálcám! Még egy kőkemény öklöst bekapok, mire kihalászom a zsebemből a keresett eszközt, ami nagy szerencsémre nem sínylette meg ezt a kis mókát.
- Scrupto! – nyögöm az első átkot, ami eszembe jut, és a hatásában reménykedve lököm le magamról Adriant. Hátracsúszok, és kihasználva az ezzel nyert előnyt, igyekszem végre levegőhöz jutni. Köhögök, szédülök, de annyira még képben vagyok, hogy újabb átkot küldjek egyenesen ennek a rohadéknak a képébe: - Amphicrania!