Nadine a Halloween utáni időszakban úgy döntött, hogy bizony ideje felkerekednie és meglátogatni Lencsét a kastélyban. Igazából ő is pontosan jól tudja, hogy ürügyet keresett, mert azért hiányzik neki a kastély mióta kiköltözött. Mosolyogva jár a folyosón, és azért örül, hogy a húga lelkesedett a látogatásért. Jó, mondjuk Lencse miért nem lelkesedik? Kísértést érzett arra is, hogy a Halloweeni mulatságra benéz a kastélyba, de végül a falu főterét választotta, oda is egészen szép dolgokat hoztak össze, és Leonie így is elég kimerítő beszámolót adott mindenről ahhoz, hogy Nadine háta borsózzon.
 Most viszont egy kicsit későn van már, így visszaindul a faluba, bár biztos találna egy helyet a kastélyban is, ahol elalhat, de hívogatja az otthon melege. Az öltözéke egyszerű, piros, csíkos fölső és fekete nadrág. Dudorászva ér el a bejárati csarnokba vezető lépcső tetejére, és kissé elálmodozva folytatja az útját elmerülve a gondolataiban. Ez azt eredményezi, hogy nem veszi észre a lépcső alján üldögélő Mihaelt, csak abban a pillanatban amikor éppen átesne rajta, de még észbe kap, és megkapaszkodik a korlátban visszanyerve az egyensúlyát.
- Te is jó helyet találtál magadnak – morogja szemügyre véve a majdnem elesés okozóját. Az egyik Saint-Venant fiút véli felfedezni benne, de kell neki néhány perc mire rájön, hogy ami annyira furcsa rajta, az a haja. Most tűnik fel neki az is, hogy egy bögrét szorongat, és elég ziláltnak néz ki. Összeráncolt szemöldökkel áll elé, kíváncsian mustrálgatva. Még jó, hogy nem esett át rajta, mert nem hiszi, hogy a bájital egykönnyen megúszta volna. Egy pár percnyi tétlenség után rájön, hogy valami határozottan furcsa a fiúban. Nem töltött vele sok időt, de nem úgy néz most ki, mint akinek minden kereke a helyén van.
- Jól vagy? - teszi fel a kérdést, bár kételkedik, hogy rendes választ kap. Közelebb lép, és megcsapja a bögréből áradó szag, vagy illat? Nadine számára nem ismerős, pedig elég sok bájitallal kötött már szorosabb ismeretséget, szóval most kissé ijedten kérdez újra.
- Merlin kékszakállú unokaöccsére, mi a halált kevertél te össze? - kicsit hangosabbra sikeredett, mint szerette volna, de ha Mihael hagyja, kikapja a kezéből a bögrét, hogy alaposabban szemügyre vegye. Már el is felejtette, hogy igazából éppen hazafelé igyekezett, most valahogy nagyon is az az érzése, hogy nem hagyhatja itt a rellonost, mert a végén még valami kárt tesz valakiben vagy magában. Közelebb emeli az orrához a bögrét, hogy még egyszer beleszagoljon, hátha attól okosabb lesz.