Westfall


  Elégedetlenül csörtetett végig a poros folyosókon. Szemét most nem is a sarkokban megbúvó pókokra szegezte, hanem dühösen, szinte szikrát szórva maga elé. Ha ő lenne Zeusz most biztosan olyan vihar söpörne végig a kastély felett, ami a fél erdőt kiszedné a helyéből. Elkapták egyszer. De az még múlt évben volt. Aztán most egyszerre kétszer. Hát ez szörnyű. Most meg kísérgethet valami elsőst a folyosókon, és a házvezetők reményei szerint mindezt mosolyogva teszi. Hát nem. Ő nem olyan, akit csak úgy lehet irányítgatni. Saját akarata van, amit be is tart. Persze azért a legutóbbi után nem akart akkora galibába kerülni, ezért elment a bejárathoz, de elég szőrösszívű lesz az újonccal. Talán még a Zöldfülű nevet is ráaggatja. Végül is a ház színe is penészes, miért ne lehetne?
  Már csak pár saroknyira volt. Régi talárját igazgatta, amelynek alja már rojtos és kopott, mivel első éveiben mindig lelógott a földre. Egy egyszerű ing volt alatta és egy rövidnadrág a hőség miatt. Igaz, a kastély böhöm nagy falai nem engedtek be sok meleget, és a lány sem tartózkodott sokat a napon, de attól még úgy érezte, hogy ha már nyár van, akkor úgy is viselkedik mintha nyár lenne. Fekete csizmája a köveken kopogott és csikorgott ahogy egyre inkább közeledett. Pálcája végét a falon húzta, mintha tudna vele festeni. Ezzel sok festmény nemtetszését érdemelte ki, és volt olyan is, aki ezért megszólta, de nem is foglalkozott vele.
  Pontosan érkezett. Ezt abból tudta, hogy amint befordult az utolsó folyosóról, a toronyharang elkezdett gongatni. Viszont egyetlen lelket sem látott a csarnokban. A szőke eldöntötte magában, hogy addig vár, amíg a harangozás el nem hal. Mondhatja, hogy ő bizony ott volt, sőt még várt is, csak sajnos az új tag késett. Igazából már akkor sarkon fordulhatott volna amikor látta, hogy nincs ott senki, de ő kegyelmes volt, és egy kicsit még várt. Leült az ablakba, és karba tett kézzel az üvegnek dőlt. Talán valamelyik prefektus épp így talál rá, és elküldik a HV-jához, ő meg majd mondhatja, hogy éppen az ő ügyében jár el, és a képébe röhöghetne a feljebbvalójának. Mindenféleképpen jobb lenne tőle a kedéje, és a haragja is csillapodna. Ennyi biztos.

Westfall


  A harang csak kongott, és kongott. Aztán végre elérkezett az utolsó. Scar már éppen fogta volna a cók-mókját, hogy itthagyja az egész helyet, és újra az ő tündéri kiscicáját simizhesse, amikor belépett egy lány a terembe. Nem csak úgy belépett, egyenesen berobbant a rózsaszín hajával mindenki látómezejébe. A lány egy pillanatig csodálkozott rajta, de aztán felfogta, hogy ez valószínűleg az, akit pesztrálnia kell. Ettől a gondolattól újra feltámadt a fortyogó dühe, amely úgy érezte, hogy bármikor kitörhet belőle. Nagy levegőt vett, és a helyéről felkelve az érkezetthez ment.
  Megtartotta a kötelező méternyi távolságot, hiszen nem akart intimebb kapcsolatba kerülni a rózsaszínnel.
  - Scarlett Conroy vagyok, és engem küldtek, hogy kísérjelek a szobádba. Szólíts Scarnak. Vagy ahogy akarsz. - legyintett egyet nemtörődöm módon, és elindult arra, amerről jött. A kezében maradt pálcájával játszadozott, körbe-körbe forgatva az ujjai körül. Hátranézett, hogy megnézze, hogy a kis sárkány követi-e, majd amikor megbizonyosodott róla, hogy igen, továbbhaladt. Nem akart segíteni a cuccát vinni, és nem is akart az életében vájkálni. Csak annyi a dolga, hogy levezesse az alagsorba a klubhelyiségbe, majd a szállására. Ennyi. És nem is akart többet. De valahogy zavarta a közéjük beálló szörnyű csend. Még a falon lógó képek is elhallgattak, és csak nézték néma vonulásukat, mintha valami gyászmenet lenne. Bár igazából annál is rosszabb, mert ott néha fel-fel sír valaki.
  - Hanyas szobában fogsz lakni? - kérdezte meg, mert igazából ezt nem tudta. Csak azt, hogy oda kell kísérnie. Bár elég valószínű volt, hogy egyenlőre a gólyalakban fog lenni. De mindegy is. Témának tökéletes.

Westfall

  A lány maga elé meredve ment. Az agyában tomboltak a gonosz kis gondolatok, amik ki akartak törni. Egyrészt azon gondolkodott, hogy tudná lerázni a legjobban a nyakába aggatott újoncot. Másrészt, pedig hogy hogyan szerezhetné vissza az elvett cuccait. Mert végül is nem is az övé a szerkentyű. És már el is múlt tizennyolc, szóval legális is volt amit tett. Az egy dolog, hogy a szabályokkal nem volt eggyező a tette, de nem tudta nagyon izgatni magát emiatt.
  Hirtelen csak a nagy csendre lett figyelmes. Talán mondani kellett valamit. Akármit. Így hát feltette a legkézenfekvőbb kérdést.
  - Negyedikes voltam. Szóval ha sikerülnek a vizsgáim megyek a végzős osztályba. - magyarázta, és közben kicsit a kezével is gesztikulált, bár a rózsaszín mögötte állt. Fordult még párat, és már meg is érkeztek az alagsorba. Ott fordult egyet, mégegyet, aztán csak hogy biztosan összezavarja a kissárkányt, még ment egy kört mielőtt bement volna a klubhelyiségbe. Persze így a lány már a jelszót is hallhatta, ami nem válik kárára.
  - Ez itt a klubhelyiség. Itt gyűlnek a zöldek, ha csak unatkoznak. - jelentette ki, és körbemutatott, miközben a lánnyal szembe fordult. Aztán már tovább is akart menni. Leghőbb vágya volt végre egy kiforrot terv összehozása.