A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=704358#post704358][b]Navine - 2017.09.29. 21:46[/b][/url]

Az utóbbi időben sajnos eléggé elhanyagoltak azok a lányok, akik máskor különös gondot fordítottak arra, hogy hófehér szépségű szőrzetemet puhára egyengessék - furcsa sörtéjű-, keféikkel.
De sebaj, nem most estem le a patáimról, ha nincsenek alanyok, akkor útra kelek és szerzek magamnak embereket - gondoltam én és más hasonló képzetekkel a fejemben vágtam neki egy hosszabb körútnak a kastély falain belül. Igen ám, csak már elég régen kirándulgattam így, ezért eshetett meg az is, hogy lábaimat végül a bejárati csarnok környékén sikerült megfékeznem. Furcsa volt, de egy újdonsült diákkal kellett szembetalálnom magam, aki elég tanácstalannak tűnt, messzire rítt a fejéről, hogy azt se tudja, milyen intézményben van:
- Khm - prüszköltem egyet a levegőbe és megráztam szőke-herceg szépségű sörényemet.
- Segíthetek valamiben? - erre az unikornisszarvam is elváltozott csodaszép rózsaszín árnyalatúra, ami igazán imponálhatott az újdonsült jövevénynek. E csodás kiálló képződmény jelen pillanatban a hangulatomat tükrözte, ami a szomorúság és vidámság között állapodott meg valahol egy ponton. Majd a későbbiekben talán fény derül arra, hogy milyen állapotomban találtak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=704368#post704368][b]Navine - 2017.09.29. 22:08[/b][/url]

Ahogy végighallgattam a fiú mondanivalóját akaratlanul is bólogatni kezdtem a fejemmel.
- Igen, elég elveszettnek tűnsz - lófogsorom néhány gyöngyszeme megvillanni látszott az esti félhomályban. Igazából volt köztük néhány arany csillogású darab is, de azt csak a nagyon szemfülesek láthatták és csak akkor, ha igazán közelkerültek a pofikámhoz.
Hiába panaszkodtam annak a mugli fogorvosnak, nem bírta megérteni, hogy nem kellenek nekem ilyen drága fogak. Kellett nekem ilyen akaratos, makacs, önfejű fazonhoz menni. Vigyázzatok, nehogy ti is egy ilyen ember keze-ügyébe kerüljetek. Én nagyon megjártam vele.
- Navine? Várjunk csak - a szemöldököm pár percig a levegőbe emelkedett, majd egy hirtelen mozdulattal vissza is tettem a helyére.
- Figyu, azt a helyet ismerem, gond nélkül megoldjuk a problémát - és közelebb léptem a fiúcskához. Majd mikor felajánlotta, hogy még a szőreimet is megsimogatja, elkezdtek remegni a lábaim. Hogy micsoda? Valaki simiről beszélt itt?
- Az nagyon jó lesz, igazából már mondani is akartam - hátamat jól simogatható pozícióba emeltem és úgy figyeltem lélegzetvisszafojtva a Zsombi nevű törpike szavait.
- Mondd és új vagy a kastélyban? Mióta bolyongsz itt? - azért feltettem  néhány kérdést a finom érintésekért cserébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=705289#post705289][b]Navine - 2017.10.09. 11:33[/b][/url]

Való igaz, az eleinte bátortalan kisfiú egyre inkább kezdett megszelídülni és ahogy közelebb lépett hozzám és lelkesen simogatni kezdte a bundámat, régi emlékek törtek fel bennem. Még annak idején, egy szőke hajú kislányka volt ugyanilyen kedves velem, de az már sok éve volt és tán igaz sem volt.
Nagyot sóhajtottam, hiszen rendkívül szerettem azt a pici tündérkét és eléggé megviselt, amikor el kellett engednem, ugyanis nem voltam rá felkészülve. De az emberekkel annyi minden történik, annyi dolog megcibálja a lelküket, hogyha mindenhez szorosan ragaszkodnának, előbb-utóbb a pszichiátriára kerülnének. Ahogy mindez keresztülszáguldozott unikornis agyam kisebb méretű vérerein, kicsit összeszűkült a gyomrom és az ábrázatom is valamivel fanyarabbá vált. Hála Merlinnek, Zsombi ebből nem sok mindent érzékelt. Nem akartam elrettenteni magam mellől, ráadásul annyira jólesett ez a váratlan simogatás, hogy kezdtem természetesnek venni a selymes bundámat fésülgető apró, gyermek méretű kezeket. Merthogy rendkívül kicsik voltak, de annál ügyesebbek.
- Áhhá, tehát még az elsőt koptatod - reagáltam a fiatal navinés szavaira és mély hümmögésbe kezdtem, mint azok a nagy gondolkodók, akik megalkották a mindenség elméletet, meg felfedezték Amerikát.
- De ilyen későn már nem szabadna a kastélyban sétálgatnod - kezdtem rátérni a beszélgetésünk lényegére. Patáimmal én is csak véletlenül tévedtem ide, s nagy szerencse, hogy egymásra találtunk. Ha mással hozza össze a sors, ki tudja, hogy mi történik vele. Szemeim el is kerekedtek. Egyre jobban fürkészni kezdtem, van-e rajta sérülés, honnan jöhetett, milyen a ruházata, átmentem Columbo effektusba. Néha bele is szagoltam a levegőbe, hátha megérzek rajta valami különleges illatot vagy fűszert, amiből beazonosíthatom, honnan származik. Annyira el voltam foglalva ezekkel a tevékenységekkel, hogy már csak arra sikerült eszmélnem, hogy azt kérdezi, hogyan hívjon:
- A Sir Selymes megfelel, sőt, nagyon hízelgő - a szemöldökeimet ismét a magasba emeltem, pofáim szegletében pedig megjelent egy aprócska mosoly is. Még sohasem hívtak így, milyen édes emberek vannak. Rajongásom növekedni kezdett a kisember iránt.
- De figyelj, nem kellene elindulnunk valamilyen irányba? Ha itt talál bennünket egy prefektus, akkor büntetőmunkát fogsz kapni - szomorú, de ez is  számításba jöhetett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=712001#post712001][b]Navine - 2018.01.16. 16:36[/b][/url]

A kisfiún látszott, hogy nagyon értelmes, okos teremtés azt viszont nem nagyon tudtam hová tenni, hogyha ilyen rendkívüli képességek birtokában van, miért engedi meg magának, hogy éjnek idején egyedül sétálgasson, célját vesztve egy rendkívül méretes, minden zugában félelmetes kastélyban.
E gondolatok hatására meg is csóváltam a fejemet és megkaptatva a bejárati csarnok talpköveit fújtattam egy nagyot a levegőbe. Az igazat megvallva én sem vagyok túl jó bőrben, ugyanis asztmát diagnosztizáltak nálam, a tünetek pedig időnként felszínre törnek, ha olyan közegben vagyok, vagy megterhelő feladatokat kell végeznem. Nem hiszem, hogy ez különösebben foglalkoztatná a sörényemet simogató Zsombort, vagy ezek alapján elítélne, csak mégis nyomaszt a tudat, hogy van egy olyan betegségem, amiből már soha nem fogok kigyógyulni. Mikor viszont a kis navinés dicsérő szavait kellett hallgatnom, könnycseppek jelentek meg a szememben, egy kissé el is érzékenyültem.
- Komolyan ezt gondolod? Még sohasem mondtak nekem ilyen szépeket. Évek óta messze élek a családomtól és ott kellett hagynom a barátaimat is... mindegy, nem szomorítalak el ezekkel, csak egyszerűen varázslatos, hogy milyen szeretetre méltó teremtés vagy - ahogy szemeimmel végigpásztáztam a fiúcskát, csak egy nagy dögönyözni való gombócot láttam. Már a kezdeti harag is, amit a személye iránt éreztem, elszállt belőlem. A szarvam színe is változott, mélyvörös színben pompázott, ugyanis hatalmas szeretethullám öntötte el a testemet és lelkemet is. Érdeklődve fordultam Zsombi felé, megfogadtam, hogyha az életembe kerül is, de elvezetem oda, ahova menni akar, de hirtelen nem tudtam, hogy hová.
- Várjunk csak, te hova is szeretnél menni? - már megint összeszaladtak a szemöldökeim, de aztán csak kibogoztam őket. Ha nagyon elgondolkodom, általában megtörténik, de szerencsére még sosem kellett orvosi beavatkozásra szorulnom.
- Már magam sem tudom, hogy hogyan kerültem ide, viszont ahol éltem, az gyönyörű volt - áhítattal néztem a távolba, mintha az otthonom felé igyekeznék.