A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=462900#post462900][b]Lorelai K. Riviera - 2015.02.09. 17:25[/b][/url]

Vissza kell mennem a faluba, mielőtt még megint elkapnak valami "igazán sürgős" ügyben. Így aztán kapkodom a lábam, az almaszeletem utolsó falatját nyelem le éppen, miközben a bejárati csarnokon át igyekszem, egyenesen az ajtó felé. Úgy terveztem, hogy csőlátásom lesz, csak előre nézek, amíg meg nem látom a házam ajtaját és elbújok kicsit majd a világ elől. Azonban csak nem bírom ki, hogy ne pillantsak körbe, egyből kiszúrom a szikár alakot, aki a hirdetőfalnál ácsorog és egy papír van a kezében.
Ahogy megyek mellette, nem tudom levenni róla a szemem, egyre lassulnak a lépteim, míg végül megállok. Értetlenül bámulok felé, hiszen ő... nem ember. Túl sok élőt gyógyítok nap, mint nap, hogy tudjam, ez nem olyan sápadtság, amit a téli időszak okozott. Ha az ember odafigyel, könnyedén meg lehet állapítani. Viszont mit keres egy vámpír a kastélyban? Miért mászkál ilyen nyugodtan, olvasgatja a faliújságot?
Óóó, pár perc kell csupán, hogy megvilágosodjak. Nem lehet más, mint Adam Kensington. Hallottam hírét, hogy ő itt a kis idomított házivámpír. Ezt sem tartom jó ötletnek, nagyon nem. De azt még kevésbé, amit kirakott a faliújságra, egyszer le is akartam szedni de biztos valami bűbáj ül a hirdetőn, mert nem engedte. A legnagyobb baromság, amit életemben hallottam. És már meg is indulok felé, tétovázás nélkül, határozott léptekkel, táskám fülét erősebben megszorítva.
- Te raktad azt ki? - Kérdezem tőle, köszönés helyett, mert közelebb érve látom, hogy a petíció hirdetménye van a kezében és most vette le. Szemeimmel közben arcát fürkészem, hátha látok rajta valamit, bármit, bár kötve hiszem. Az túl élő volna egy ilyen... valamihez képest.
- Ugye nem gondoltad komolyan? - Kérdezem tőle, az utolsó szót megnyomva, szigorú vonásokkal, végigpillantva rajta. Már a kérdés is sejteti, hogy akkor jár legjobban, ha csak annyit mond, hogy nem, csak egy vicc volt és elsétál és soha többé nem fordul meg ilyesmi a fejében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=462935#post462935][b]Lorelai K. Riviera - 2015.02.09. 19:01[/b][/url]

Csendesen, nyugodtan bólintva közli, hogy igen, ő volt. Nem szégyelli magát miatta, vállalja a tettét. Na nem mintha embert ölt volna, mondjuk, ki tudja. Lehet, hogy már tett ilyet régebben, de a kutya se tudja bebizonyítani. Az emberek javában sem bízom, nemhogy vámpírokban, főleg olyanokban nem, akiknek bejárása van az iskola területén. Közöttünk mászkál... és ha egyszer kárt tesz valakiben? Akkor azt mondják, bocsi, tévedtünk? Nem akarom én levadászni őt. De éldegéljen nyugodtan a falu szélén, ahol eddig is, vezesse a boltját, oda az megy, aki akar.
Igazából még azt is lenyelném, tényleg lenyelném, ha csak az iskolában mászkálna. Nem szólnám meg miatta, soha. De az a petíció a legnagyobb arcátlanság az én szemszögemből. Látom, nem tetszik neki a véleményem, összevonja a szemöldökét, úgy kérdez vissza. Ó, szegényem, valószínűleg nem ilyesmit várt, ahogy leszólítottam.
- Nem, parancsolni nem parancsolhatok neked, nem vagyok senkid. Csupán a véleményemet mondhatom el, arról. - Mutatok a papírra és jelenleg nem nagyon hat meg, ha őt tulajdonképpen nem is érdekli a véleményem. Mert valószínűleg fogalma sincs arról, milyen nehéz egy ispotályban dolgozni. A gyengélkedő nem olyan nagyon komoly dolog, bár itt is megizzasztanak néha a diákok. De a Fővárosi Ispotály falain belül olyan erősnek kell lennünk, hogy azt el sem hiszi. És éppen elég teher nekünk, gyógyítóknak, hogy gyakran mágustársaink életéért küzdünk. És ha azért nem tudunk segíteni rajta, mert éppen nincs megfelelő vér, mert elitta egy vámpír? Nevetséges.
- Alapvetően ez az egész petíciós forma nem fair. Hiszen lehetőséget sem adtál az ellenzésre. Biztos vagyok benne, hogy most nagyon örülsz az eredményednek, de jó, mennyien írták alá! Aki ellenzi, nem tehetett mást, mint továbbsétált és ignorálta. Ha egymás mellé állítanád az ellenzők és a támogatók oszlopát, elképzelhető, hogy nem állnál hozzá ilyen pozitívan. - Nem, nem csak a bogolyfalvi dolgokkal van bajom, az egészet nevetségesnek tartom. Hogy országszerte hatalmat ad a rózsaszín szemüveges optimista naiváknak, hogy az aláírásukkal megváltsák a világot. De nem megy az olyan könnyen. Csak, hogy leegyszerűsítsük a helyzetet, nézzük a falut. A falut, ahol én is lakom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=463000#post463000][b]Lorelai K. Riviera - 2015.02.09. 20:43[/b][/url]

- Meg sem próbálod megvédeni magad? Vagy ezt az egészet? Ennyire fontos neked? - Próbálom, most már tényleg, tudatosan próbálom provokálni a szerencsétlent. Nem tudom, volt-e már fordított helyzetben. De iszonyatosan irritáló, ha te éppen a plafonon vagy, és próbálod kiadni magadból a feszkót, a másik meg... csak tűri. Még csak meg sem rezzen az arca, lehet, hogy nem is képes érzelmekre, vagy azoknak kifejezésére. Fogalmam sincs, nem vagyok annyira otthon vámpírtanból, be kell vallanom. De ilyenkor a legrosszabb, amit tehet, ha nem is mond semmit, nem válaszol, csak bólint. Rendben, folytassam. Tépjem a szám, dühöngjek, úgy, ahogy akarok. Erre viszont összefonom karjaimat a mellkasomon, igazán hideg pillantást vetek rá.
- Tudom... illetve, sejtem, hogy te jót akarsz ezzel az egésszel. De fogalmad sincs, mennyire borzasztó, amikor a helyi vérkészletek kiürülnek és választanod kell, ki kaphatja meg a végét. Tény, hogy nem fordul elő gyakran, de megeshet, így is. De vámpíroknak adni belőle? Mit vársz tőle? Majd megjavulnak és nem bántanak másokat? Akik akarnak úgysem vadállatok, akik meg úgy döntöttek, azok lesznek... azoknak meg tök mindegy. - Állapítom meg végül, próbálok kérdéseket feltenni, hátha pár szót sikerül kicsikarnom belőle. Eddig úgy látom, nem nagyon érdekelte, amit mondtam, de mintha kiszúrta volna a táskám elsőre. Biztos tudja, hogy nem csak a levegőbe beszélek. Meg amúgy is, én is itt lakom a faluban, lehet, hogy már hallott rólam. Az is lehet, hogy tudja a nevem is. Ahj... de ez nem is olyan fontos most.
 - Adam, hidd el nekem, hogy ez nem jó ötlet. Lehet, hogy neked, meg pár társadnak kényelmesebb lenne az élete, de a gyógyítókét, a betegeikét könnyedén megkeserítheted vele. Akaratodon kívül. - Próbálok hatni rá. Már mindent próbáltam. Ideges lenni, összeszedett és logikus, most meg megható. Nem tudom, mi mással próbálkozhatnék még. Össze vagyok zavarodva a saját érzéseimtől... nem kicsit.
S lőn, így lesz egy nőből ketyegő bomba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=464933#post464933][b]Lorelai K. Riviera - 2015.02.16. 21:29[/b][/url]

Azt hittem, továbbra is csendben marad majd, nem mond semmit és csak tűri, hogy én dühöngjek neki. Igazából még nincs is vörös köd az agyamon, csak olyasvalaki vagyok, akinek ha nem kell magában tartania a véleményét, nem rest megosztani azt. Még ha heves is voltam eleinte, még mindig úgy hiszem, Adamnek fogalma sincs róla, mennyire borzasztó dologra készül.
- Miért, ha elveszed a vérkészleteket az élőktől, egyesek szemében nem leszel ugyanúgy bűnös? Nem vetnek meg majd miatta? Főleg, ha nyilvánosan csinálod az egészet. - Kérdezem őszinte érdeklődéssel, fejemet oldalra biccentve. Nem vagyok túlságosan értetlen, de mit gondol, ezzel majd eléri az emberek szimpátiáját? Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így vélekedik a dologról, de speciel engem nem zavar, ha az öribarijából iszik, amíg nem előttem csinálja és nem nekem kell helyrehozni az eredményét.
- Nem muszáj gondot okoznod. Kérlek, Adam, fejezd be ezt! - Válaszolom enyhültebben, mert oké, kicsit naiv húzás, de úgy tűnik, mint aki nem gúnyból kér bocsánatot, hanem valahol tényleg sajnálja. - Az ellentáborról mindig megfeledkezel, pedig akármire böksz, a legeslegjobb ötletet választod ki a világot, annak is lesz ellenlábasa. Márpedig ha ezek között vannak rendszeres véradók, lehet, hogy többé nem jönnek majd, hiszen emberek megmentésére akarják adni a vérüket. Ezzel kizárod a "rasszisztákat" is a véradók köréből. - Vonom fel a figyelmet erre az aprócska tényre. Nem vagyok a vámpírok ellenzője, felőlem meglehetnek, amíg tőlem és a környezetemtől távol maradnak. De szerintem Adam nem mérlegelte eléggé ezt az egészet. Ezek komolyabb dolgok és hiába nézi csőlátással a vámpírok oldalát, nem iktathatja ki azt a sok hátrányt, amit ilyesmi vonzana magával.
- Értem én, hogy a jó ügy érdekében teszed, hogy neked és a társaidnak sokkal jobb lenne, de túl sok hátránya van. Nem éri meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=468595#post468595][b]Lorelai K. Riviera - 2015.02.28. 18:14[/b][/url]

Látom, hogy a mondanivalóm nem hatja meg egyáltalán. Legalábbis biztosan nem olyan oldalán, amilyent szerettem volna. Amikor megjelenik az aprócska, legkevésbé sem hivalkodó mosoly az ajkain, mindent megértek. Elég az arcizomnak eme apró kis rándulása, hogy lássam, milyen nevetséges vagyok. Legalábbis abban, hogy feleslegesen koptatom a szám, nem azért, mert kiállok az igazam mellett. Nem tudom, megmondta-e már valaki ilyen nyíltan a férfi szemébe a véleményét, aki nem támogatója volt, fogalmam sincs. De nem is akarom tudni, nem lényeg ez most.
Hallgatom válaszát és én se bírom ki, megrándul az arcom. Az ajkaim apró, ironikus mosolyra húzódnak. Valahogy a hideg kezd el futkározni a hátamon ettől a hapsitól, amilyen türelemmel és nyugalommal áldozza fel magát, lesz a vámpírgyűlölők céltáblája. És ezt mégis miért? Némi vérért, amit máshonnan is megszerezhetne. De egy biztos, nem sajnálja.
- Ugyan, sajnálni? Nem sajnálsz te semmit... legalábbis kívülről egyáltalán nem úgy tűnik. - Gondoltam, csak úgy mellesleg, megjegyzem, hogy hiába mond ilyesmiket. A szavait alá is kell támasztani. Mégis, semmi erő nincs a szavaiban, talán csak aprócska elszántságot látok benne az ügy iránt. Nem élő. Nem szenvedélyes, nem dühös, nem heves, nem olyan, mint én. Lehet, hogy így sokkal többet hibázok, sokkal kevésbé tűnök tökéletesnek, de nem is akarok az lenni. Ilyen áron biztosan nem.
Amikor hallom, hogy már késő és beadta a javaslatot, akaratlanul is egy fáradt sóhaj hagyja el az ajkaimat. Nagyot nyelek, megszorítom a táskám fülét. Akkor is, ég a tenyerem, hogy lekeverjek neki egy nagyot vele, de felnőtt ember vagyok, nem így rendezem a konfliktusaimat. Mellesleg tudom, hogy úgysem mennék vele semmire, maximum nekem lenne kicsit könnyebb a lelkem, hogy kiadhattam magamból ezt a feszültséget. Viszont most makacsul lenyelem, minden ellenkezésem, ki nem mondott gondolatom. Lecsillapítom a bennem háborgó tengert, hogy nyugodtan pillanthassak rá.
- Sajnálom, hogy ennek így kellett történnie. - Mondom könnyedebb arckifejezéssel, minden erőmet összeszedve, nyitottan és kedvesen pillantok rá, elrejtem a jeges énem. Felszegett állal beszélek hozzá, büszkén, és mindenre értem. Azt is sajnálom, hogy beadta, hogy ő lesz az áldozata az egésznek, hogy nekem így kellett viselkednem. Sajnálom az egész eseményt.
- De, Adam... - Kezdek bele lágy hangon, halkan, végül azonban összezárom ajkaimat, megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi, inkább hagyjuk. Kicsit megemelem a kezem, intek neki egyet, búcsúképpen. Nem, nincs több mondanivalóm, sajnos. Épp eleget győzködtem őt, nem szeretem feleslegesen hallatni a hangom.
Szóval megfordulok, mindkét kezemmel belekapaszkodok a táskám fülébe, hogy erőt adjon nekem, és már megyek is a bejárati ajtó felé. Kilépek, a hűvös szellő megcsapja az arcom és csendesen baktatok vissza a falu felé.
Ennek biztosan így kellett lennie?