A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig. A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve. Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után. Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni! A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) offline RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Írta: 2018. március 13. 19:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=716448#post716448][b]Lóránt Bence - 2018.03.13. 19:53[/b][/url] Dobai LédaAz egyik este 22:00 környékénTuti elkések a nyamvadt takarodóról. Azt sem tudom, hogy éppen merre járok, de talán az irány megvan az Eridon felé. A következő nehézség a jelszó lesz, nem emlékszem rá és annyit már tudok, hogy nem enged be az őr. Úgyhogy most kommandózok a folyosókon, be-bepillantva a sarkoknál, és ha nincs senki, akkor tovarohanok. A festmények jól szórakoznak és már továbbadták egymásnak az egészet, ugyanis sokan biztatnak. Persze nem árulják el, hogy merre kell menni, mert „így tanul az ember”, „mindenkinek saját magán kell felfedeznie a kastélyt” és ehhez hasonló bölcs tanácsok. Hogy égetné el őket az Ombozi! Mérges vagyok, de lépteket hallok, így nincs más választásom, mint berongyolni a legközelebbi ajtón. Hirtelen önt el a nagy kék terem, meg a kandalló, nagyon sok diáknak kanapék és ülőhelyek, kaja-pia! Hirtelen állok meg, zihálva, becsukom magam mögött az ajtót, majd gyorsan elbújok az egyik fotel mögé. Várakozom egy pár percet, de a korábbi hangok is elhalnak és senki sem zavar többé. Eléggé megszomjaztam, öntök magamnak egy kis vizet és bekapok egy pogácsát. Ha már elkapnak, legyen valami a hasamban, hisz ki tudja, lehet, hogy bezárnak valahova és éhes leszek. Lezuttyanok az egyik hatalmas párnázott székre és elnyúlok kicsit. - Most pedig ki kell találnod, hogy merre van az Eridon – adom ki magamnak az instrukciómat. Nagyon jó ez a hely, de vissza kell menni a hálókörletembe. Mondjuk így a vizsgák miatt, talán a prefektusok sem annyira aktívak, nekem meg még nem kell tanulnom. Szóval üldögélek és próbálom felidézni, hogy merről is jöttem, és hol tévedhettem el.
|
A legjobb postairón a környéken.
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) offline RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Írta: 2018. március 13. 20:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=716455#post716455][b]Lóránt Bence - 2018.03.13. 20:55[/b][/url] Dobai LédaAz egyik este 22:00 környékénA mai nap egyébként is katasztrófa volt. A papírjaimmal kellett fel alá rohangálnom a kastélyban, meg orvosi vizsgálat is volt a gyengélkedőn. Oda nagyon nem szeretnék többet menni, olyan izé szag volt, amiket nem szeretek, és a javas is fura volt. Mintha át akart volna rajtam látni, állandóan figyelt és hülye kérdésekkel zaklatott. Mit tudom én, hogy gyerekkoromban mik voltak velem? Még most is annak számítok, habár határozottan fejlődtem: jóval magasabb és okosabb vagyok, mint előtte. Viszont ez a nagy okosság mégsem végtelen, mert most itt kell üldögélnem egy hatalmas teremben bujkálva és eltévedve. Legalább a pogácsa jó, úgyhogy automatikusan nyúlok egy újabb felé, amit az ölembe raktároztam el jobb híján. Igaz, hogy tiszta morzsa leszek, de talán kibírom ezt a nagy katasztrófát. Épp a lángokat bámulom, amikor a vállamhoz ér valami. Egy nyikkanással ugrok fel és remegve, pálcát húzva fordulok a lény felé, aki meg akar enni! Hát mi mást szeretne bárki is ilyenkor? A szerencsém mégsem fogyott el teljesen, mert egy szőke leányzó áll előttem, egy jó tíz centivel alacsonyabb, és elég fiatalnak látszik. - Basszus! – nem mondom tovább, hogy „megijesztettél”, mert ez elég szánalmas lenne. Lejjebb engedem a pálcám, nem mintha bármit is tudnék pár nagyon alap varázslaton kívül csinálni,és azokat sem igen próbáltam még. - Prefektus vagy? – nézek rá és keresem a jelvényt a ruháján.
|
A legjobb postairón a környéken.
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) offline RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Írta: 2018. március 19. 14:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=717316#post717316][b]Lóránt Bence - 2018.03.19. 14:50[/b][/url] Dobai LédaAz egyik este 22:00 környékénHát ha ez így fog folytatódni, ilyen fiatalon fogok szívinfarktust kapni. Ez a lány nem normális, hogy éjjel ijesztgeti az óvatlan Eridonost. De legalább nem átkoztam le... mondjuk nem is nagyon tudtam volna mivel. Ha egy virág kinő a fülén, még lehet, hogy tetszene is neki. Nagyjából ennyi a tudásom és az is csak véletlenül sikerülhet. - És közben ijesztgeted az arra rászorulókat, mi? - fordítom oldalra a fejem és felmérem a szöszit. Ő sem sokkal idősebb nálam, gondolom. De azért elvigyorodom én is, semmi jónak nem vagyok az elrontója, és egyébként is vicces lehetettem, ahogy halálra rémülök. - Tényleg? Az Eridonba osztottak be. Egyébként Bence - a szemeim emelésével jelzem, hogy nem bánnám, ha ő is bemutatkozna. Mivel ezután otthagy, leülök mellé a kanapéra, nem túl közel, de nem is túl távol. Nem akarok nyomulósnak tűnni, azt nem szeretik a csajok, meg amúgy is jobban érdekel, hogy hogyan jutok vissza a szállásomra. - Kinézett magának - pillantok a lányra, látvány, hogy a dölyfös nő mennyire nem szimpatizál vele. - Na, most mi lesz? Te tudod, hogy mi merre van? - érdeklődöm.
|
A legjobb postairón a környéken.
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) offline RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Írta: 2018. április 7. 21:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=719809#post719809][b]Lóránt Bence - 2018.04.07. 21:23[/b][/url] Dobai LédaAz egyik este 22:00 környékén- Kisfiúkat? 15 vagyok! Ja, és nem is voltam rémült addig – fintorgok, de azért nem ítélem el a lányt, végül is én is ezt tettem volna. A bemutatkozására végleg jó kedvem lesz. - Léda? De jó név… vagy ez így túl sablonos, nem? Mindenki azt mondja a lányoknak, hogy de szép a neved… pedig én tényleg nem hallottam még ezt – vonok vállat, mintha csak magamnak magyarázkodnék. Közben az egyik festék beleköt lédába, én pedig nem állok ezt megemlíteni neki. Nehogy már ő nyerjen! - Igen, látom. Te ilyen népszerű Navinés vagy? Remélem nem talál meg senki minket – teszem még hozzá, mert bármennyire is népszerű, a prefik ugyanúgy megbüntetik a tilosban járókat, ha népszerű, ha nem. Persze el tudom képzelni, hogy ha valakivel jóban vagy, akkor az elfelejt megbüntetni. Szerezni kell egy prefi barátot. Ja, Molka, mintha azóta az lenne! - Valami pihenő lehet, sok a fotel, meg a kényelem. Élvezed? Én meg azt sem tudom, hogy merre kell majd visszamenni az Eridonba – bosszankodom. De végül is legalább nem vagyok egyedül. Forrócsoki? Én is! – lépek oda és töltök magamnak. Azonnal inni kezdem és Lédát bámulom, csak úgy, semmi hátsó szándék nincs bennem. - Kéne valamit játszani, hogy ne unjuk el a festmények bámulását, meg azt, hogy bosszantanak minket – néhány már mondja, hogy meg leszünk büntetve, stb. Kárörvendő egy népség!
|
A legjobb postairón a környéken.
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) offline RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Írta: 2018. május 9. 11:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=722800#post722800][b]Lóránt Bence - 2018.05.09. 11:43[/b][/url] Dobai LédaAz egyik este 22:00 környékénA helyzet az, hogy örülök, hogy nem maradtam egyedül, vagy hogy Léda rám ijesztett. ijesztőbb lenne egyedül kóborolni mindenfelé. Még az is lehet, hogy megvárjuk a reggelt itt, bujkálunk az őrjáratok elől és úgy megússzuk a büntetést. Persze nem az életét, mert olyan fáradtak leszünk, hogy fel kell locsolni minket majd egy ébresztőbűbájjal, már ha létezik olyan. Viszont valami felpörgető ital, igazán jó lenne, hogy legalább az órákon ne vegyék észre az utolsó padban a szuszogásomat. Utána a következő nap órák utáni idején úgyis a gólyalakban fogok szundizni... ahogy ismerem magam másnap reggelig. Na, de ez még soká lesz, szóval nézzük a játékot! - Hú, hát akkor a lány vagy, az tuti igaz. A csillagjegyed nem tudom, de mivel nagyon nézted a képeket, szereted a művészeteket. Tehát a csillagjegyed nem szűz. Na, jó vagyok, vagy jó vagyok? - karba font kezekkel várom az ítéletet, miközben az én kérdéseimet próbálom összevakarni. Gyorsan meg is találom, szóval Lédát nehézségek elé állítom! - Nézzük csak. Kergettem egy kakaóscsigát a folyosón, megcsókoltam egy lányt az erkélyen és van egy cukimuki tündéri Cruppom, Marci névvel - nos, ebből kettő tényleg igaz, szóval nem lesz egyszerű dolga, hogy megtalálja a hamist. Addig is felállok és körbejárkálok még. - Amúgy milyen a sárgáknál? - kérdezem, hiszen még csak a saját körletemet láttam, és elvileg ez így is marad, mindig. Roppantul érdekelnek a többi háznál milyen közösségi helyek vannak.
|
A legjobb postairón a környéken.
|
|
|