37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Második emelet
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 11. 19:03 | Link



Egész egyszerű volt kimászni az asztal alól és szembe nézni a többiekkel. Mondjuk azt hiszem az rásegített egy kicsit, hogy nem önszántamból tettem, hanem Ákos megragadta a kezemet, és maga után húzott. Rám támaszkodott, igyekezte fent tartani a halálos beteg látszatát. Mindennek ellenére próbáltam kerülni a többiek tekintetét, és mintha mi se történt volna, átkaroltam a fiút és vezetni próbáltam.
-Ügyeskedem, ügyeskedem - súgtam vissza a fiúnak, már csak pár lépést volt a Javasasszonyig, ám a fiún éreztem, hogy súlya egyre inkább rám nehezedik majd pont a tanári asztal mellett egyszer csak összeesett. A Javasasszonnyal karöltve fogtuk meg Ákost, majd felvittük a gyengélkedőbe. Szerencsére nem volt odabent senki, ami meglepő ahhoz képest, hogy hányan vagyunk ebben a kastélyban, és ennyi ember között egy beteg sincs. Lefektettük a fiút az egyik ágyra, majd jött a kikérdezés. Próbáltam a legnagyobb nyugodtsággal, mintha teljesen természetes dolog lenne ami történt, elmondani mindent, majd a Javasasszony csak megforgatta a tekintetét, és elvonult. Én ez idő alatt a fiú ágya szélére ültem, kissé arrébb pakoltam a lábait, hogy rendesen el is férjek. Hihetetlen milyen gyors ez a nő, visszaért pár másodperc alatt, de csak egy darab tabletta és egy borogatás volt nála, így viszont már érthető volt, ezt még én is meg tudtam volna csinálni. Megköszöntem, majd távozott. Tekintetem a fekvő fiúra vándorolt, és most, hogy már egy kicsit fényesebb helyiségben voltunk jobban láthattam az arcát. Homlokát egy kisebb, de annál erősebben vöröslő folt díszítette, nem hiszem el, hogy hogy verhette ennyire be. Egy kis haragot éreztem, olyan lehettem mint egy anyatigris, miért tagadta, hogy valami baja van. Egy ekkora ütéstől még jó, hogy összeesik az ember.
- Te most komolyan elájultál? - kérdeztem, gyengéden megragadva a fiú karját, és egy aprót ráztam rajta, mivel már olyan régóta volt csukva a szeme, hogy kezdtem aggódni, a színészkedése kissé túl jól sikeredett, és itt ülhetek mellette egy hétig mire felébred. Miközben vártam, hogy kinyissa a szemeit, körbenéztem a teremben, és elemezgettem magamban a szobát. Kissé nyomasztónak találtam, bár szerintem mindenkiben ez van, ha kórházban van vagy orvoshoz kell mennie.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:10
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. július 12. 18:51 | Link


Még látja egy pillanatig a javasasszonyt. Valamennyire képben is van, hogy mi történik, de inkább nem nyitja ki a szemét, az túl macerás volna, és jobban szereti a lebegő, tudattalan állapotot, így nem is igyekszik kimászni belőle. Elég gyakorlottnak számít a dologban az átlag tizenévesekhez képest, úgyhogy tudja, hogy az egészben az ébredés a legrosszabb, így tudatosan nem törekszik felé. Legalább alszik egy jót, azt már nem is érzi, hogy ágyban van és borogatás kerül a homlokára.
Azt viszont már nehezen tudja ignorálni, hogy arrébb rakják a lábát, beszélnek hozzá és rázogatják a karját. Nagyot szusszant, mert fáradt sóhajra nincs ideje. Nem igaz, hogy az embernek még haldokolni sincs ideje az enyhe agyrázkódástól!
Nem parázik, nem stresszel. Nagyon lassan nyitja ki az egyik szemét, azt is hunyorítva. Ahogy várja, pontosan annyira süti ki a szemét a normál fényviszony, itt, a gyengélkedő csendjében. Remek kedve lehet a javasasszonynak, hiszen nem elég, hogy a vacsoráját zavarták meg, még akkora banális baromság miatt is, mint amit Ákos művelt. A vakító fény lassacskán kevésbé bántja a szemeit, cserébe viszont sokkal inkább erőt vesz rajta a tompa, behatárolhatatlan fejfájás, enyhe szédülés. Csak akkor lopta volna be jobban magát mindenki szívébe, ha ájulás előtt még kidobja a taccsot is, de arra sajnos már nem volt ideje.
 - Eléggé úgy néz ki - válaszolja pimasz, féloldalas mosollyal az ajkán. Nocsak, a szőke hősnője még mindig itt van, nem elég, hogy kimentette az oroszlán barlangjából, hova tovább, még aggódik is érte. Ó igen, már most érzi, hogy a lánnyal megütötte a főnyereményt, és nem szabad hagynia, hogy letévedjen a helyes útról. Melyik is a helyes? Hát persze az, ami Ákos imádata felé vezet, na meg persze az a verzió, amikor elkezd vakon bízni benne, hova tovább, talán ő lesz élete első nagy szerelme. Sok verzió lejátszódna Ákos fejében, ha éppen nem töltené ki gondolatai helyét a fejfájás.
 - Talán kicsit jobban beütöttem a fejem, mint gondoltam - ismeri el, hősi mártírként.
Hozzászólásai ebben a témában
Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 16. 08:58 | Link



Beletelt egy kis időbe, de a fiú szépen lassan tért magához, mikor már nyitva volt a szeme, én is megnyugodhattam. Tényleg már kezdtem azt hinni, hogy minden nap ide kell majd járnom, ellenőrizni, hogy felébredt-e már. Nem szeretem a kórházakat, így ez a szoba is kissé kényelmetlen érzést nyújtott. Mikor Ákos szóra is bírta magát, elmosolyodtam.
- Még ilyenkor is milyen huncutul tudsz mosolyogni!- mondtam, kissé talán gunyorosan megjegyezve. Most elkezdhetném neki az "én megmondtam" monológomat, de van elég baja, plusz, semmi kedvem kioktatni őt, mert még a végén úgy elhajt, hogy utána már soha többet még csak rám se pillant. Tudok én idegesítő is lenni, hogyha kell. Kezemet a fiú karján felejtettem, amit gyorsan elkaptam, mikor ráeszméltem. Kicsit kijjebb csúsztam az ágyon, hogy a fiúnak még több helye legyen, de rosszul mozdultam, aminek köszönhetően le is csúsztam az ágyról, és fenékkel a földön landoltam.
- Aúú!- kiáltottam fel, miközben feltápászkodtam a földről, a derekamat fogva. Ez azt hiszem nem a mi napunk, bár én mindig ilyen szerencsétlen voltam, így Ákos épp tanúja lehetett egy tipikus Dália pillanatnak. Felsóhajtottam, majd kissé zavarban néztem rá a fiúra.
- Lehet nekem is be kellene feküdnöm- állapítottam meg, majd halkan felnevettem, és most már inkább a szomszédos ágyon foglaltam helyet. A fiú ágya melletti kis komódra szállt a tekintetem. 3 szál sárga rózsa volt egy átlátszó vázában, egy gyertya, illetve tabletták. Az egyik virágért nyúltam, megszagoltam, majd visszatettem a helyére. Már rég itt állhatnak, mivel az illatuk már nem voltak olyan erősek mint kellene. Ákos feje nem nézett ki valami biztatóan, bár biztos voltam benne, hogy azért túléli.
- Talán, de tényleg csak talán- mondtam, ismét kissé gúnyosan, ebbe már talán beleépítve egy apróbb kis "szidást". Legalább beismerte, hogy elszámolta azt az ütést.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:09
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. július 16. 14:00 | Link


 - Amiatt nem kell aggódnod, a véremben van - válaszolja, aprót szusszantva elégedetten. A legjobb dolog a pofátlanságában és gátlástalanságában, na meg persze a férfi létében, hogy nem akar a sorok közé látni. A ködös utalások nem működnek nála, ahogy az egyértelmű utalások sem. Nem lát túl sokat semmibe, legalábbis nem többet, mint ami valójában van benne. Na meg persze akkor is jól jönnek ezek a tulajdonságok, amikor egy gúnyosnak szánt megjegyzést kell bóknak venni, mint most.
Figyeli a fészkelődő szőkeséget, és már éppen szóra nyitná a száját, hogy ennek nem lesz jó vége, amikor... lecsusszan az ágyról és a földön landol. Ákos pedig kicsit megemeli magát, az ágy takarásából felbukkan a feje, úgy néz a földön csücsülő Vandára.
 - Vagy csak felkeresni egy remek jóst, melyik komoly tevékenységbe fogsz legközelebb belerokkanni: az ülésbe, vagy a járásba? - kérdezi, egyik szemöldökét megemelve. Most már egyértelmű számára, hogy Dália az a tipikus bájos kislány, akiért az ő korabeli fiúk odáig vannak. Bármit megadnának, hogy rá mosolyogjon, hogy foghassák kicsit a kezét. Ilyen lányokra szokásuk az összes zsebpénzük elkölteni, csak azért, hogy pár perccel többet csodálhassák őket. Valószínűleg a legtöbb 14-15 éves fiú, aki nem vak, így viselkedne vele. Kedves, gyönyörű, jól el lehet vele hülyéskedni. Bájosan mosolyog és édesen ügyetlen.
A probléma az egyenlettel csupán annyi, hogy Ákost ezek a tulajdonságok nem úgy hatják meg, ahogy gondolnánk. Ő csupán egy remek lehetőséget lát benne, amit kár volna kiaknázatlanul hagyni.
Ahogy a lány feláll, ő lerakja a fejét, sóhajt egyet a fájdalomra, ami végigszalad a fejbőrén. Figyeli, ahogy Vanda átül a másik ágyra, onnan néz rá, kissé zavartan mosolyog.
 - Nem muszáj ám itt maradnod velem - mutat rá a tényre, tökéletesen megjátszott előzékenységgel. A legviccesebb, hogy tudja, mire vágynak az emberek körülötte, hogyan viselkedjen, ő mégis mindig azt csinálja, amire ő vágyik. A legtöbb esetben, legalábbis.
 - De örülnék, ha nem kellene kettesben maradnom a szipirtyóval. Alig várom, hogy jöjjön és forgassa a szemét...
Hozzászólásai ebben a témában
Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 18. 15:39 | Link



- Igen, azt kezdem észrevenni- mondtam, és próbáltam én is egy huncutabb mosolyt az arcomra erőltetni, ami igencsak próbára tett mivel sose volt még rá szükségem ezelőtt. Nem tudom, hogy hogyan sikerült, lehet, hogy úgy néztem ki, mint akinek arcgörcse van, de legalább megpróbáltam. Különös, hogy Ákos mintha átnevelnem engem. Mondjuk pont abban a korban vagyok, amikor a még azt se tudom, hogy ki vagyok és hova tartozom, bár ezzel mindenki egyetértett és én is tudom, hogy érettebb vagyok a koromnál, még ha néha nem is látszik teljesen. Még is, a fiú ha csinál valamit, próbálom utánozni, valamilyen módon. Különös. A kisebb balesetemet persze Ákos sem hagyhatta szó nélkül, nem is gondoltam, hogy csak úgy el fog nézni felette.
- Ha engem nézünk, akkor bármelyik lehetséges, higgy nekem- vallottam be, kissé gúnyosan, ezzel elárulva, hogy borzasztóan szerencsétlen egy ember vagyok. Odahaza minden héten lila és kék foltok díszítették a testemet, vagy a karomon vagy a lábamon, úgy néztem ki, mint akit rendszeresen vernek. Nem, csak egyszerűen mindennek vagy neki megyek, vagy hasra esek. De az is lehet, hogy a véremmel van valami, sose tudtam, nem voltam emiatt orvosnál, egyszerűen csak elfogadtam, hogyha neki megyek valaminek, színessé változom. Nagy valószínűséggel ennek a kis koppanásnak is meglesz majd az eredménye. Tekintetemmel a fiúét figyeltem, megfejteni próbáltam, bár egyenlőre csak a kábaságot láttam rajta, amit nem is csodálok. Lehet inkább egy kiadós pihenés tenne neki jót, én úgy is csak felesleges fejfájást okozok. Ahogy figyeltem, és elemezgettem magamban az arcát, kicsit elszállt az idő, valószínűleg ő is észrevette, hogy elég ijesztő módon méregetem, de mire magamhoz tértem, láttam, ő is engem figyel, majd megszólalt. Halványan elmosolyodtam, majd megvontam a vállamat.
- Nem hagylak egyedül- mondtam, kedvesen- Ha csak te nem kérsz arra, akkor szívesen elmegyek, és hagylak pihenni- mondtam a fiúnak, csak, hogy kedves és udvarias maradjak. Számomra az a legrosszabb érzés, ha felesleges vagyok, valakit zavarok, de az nem közli velem. Kissé megalázónak érzem.
- Tényleg amúgy még meg sem kérdeztem, miért is volt tulajdonképpen ez a kis túra az asztalunk alatt?- tört fel bennem a kíváncsiság, hiszen erre a kérdésre még mindig nem kaptam választ, de a történések hevében el is felejtettem megérdeklődni igazából a legfőbb történés okát. Kezeimmel az ágyra támaszkodva, mosolyogva tekintettem a fiúra, várva, hogy válaszoljon, de persze türelmes voltam, ha valaki nincs jól, azokra mindig is igyekeztem odafigyelni. Remek ápolónő lennék, de kizárt, hogy az leszek. Nem bírom a vért.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:08
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. július 24. 23:09 | Link


 - Nagyon is el tudom képzelni rólad... de ezek után magamról is - állapítja meg egy rövid, keserű nevetés közepette. Valahogy nem tud most olyan jóízűen nevetni ezen a poénon. Főleg, hogy szétmegy a feje és még mindig forog vele a világ picit. Úgyhogy homályos tekintetét inkább próbálja a lányra fókuszálni, ő egy egészen stabil pontnak tűnik jelenleg. Legalábbis olyannak, amit érdemes nézni.
Ennek ellenére felajánlja neki, hogy távozhat. De abban a pillanatban érzi, hogy ez akár érzéketlennek is tűnhet. Meg amúgy is, miért küldené el? Jó helyen van itt, nagyon is, legalább mattot ad a javasasszonynak és ha szüksége van valamire, megkérheti őt. Vanda válaszára elmosolyodik, úgy pillant rá.
 - Amint szükségem lesz az egyedüllétre, szólok - a mondat közben ismét az az apró mosoly ül a szája szegletébe. A legtöbb ember csibészesnek írná le, viszont ennél sokkal több rejlik mögötte. Akkor mosolyog így, amikor tudja, hogy számára egészen más jelent ez, mint a másiknak. Természetesen szólni fog - mert sosem tűrné el, ha valami nem úgy történik, ahogy azt ő gondolta, kitervelte. Mégis, úgy tűnik, mintha csak nagyszájú lenne, rátermett, vagy éppen csak tiszteletben tartaná a lány kérését. Egyik sem nyert igazán.
 - Maradjunk annyiban, hogy nem mindenkinek vagyok a szíve csücske - mosolyog újra, ezúttal is hasonlóan. Hát persze, hogy nem az, hogyan is lehetne? Igenis vannak emberek, akiknek szíve csücske ő, de abban sok munkája és ideje van. Tervezgetés, önkontroll, néha nyögvenyelős erőlködés. Pontosan ezért reagál olyan érzékenyen arra, ha valaki megpróbálja ezeket a személyeket elvenni tőle. Mert a legtöbb, egészséges embernek nincs nehéz dolga azzal, hogy kapcsolatokat alakítson ki, legyen az bármilyen eredetű. Neki ez viszont nem megy természetszerűleg.
 - Picit elálmosodtam - állapítja meg végül, mert egyre hosszabbakat sikerül pislognia és érzi, hogy az izmai lassan elernyednek. Nyugalom és pihenés, erre van most szüksége. - De nem zavarsz, ha itt maradsz - teszi hozzá, féloldalas mosollyal az arcán. Utána kénytelen engedelmeskednie a súlynak és lehunynia szemeit.
Hozzászólásai ebben a témában
Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 27. 10:52 | Link



Csak figyeltem Ákost, arcomon a gyengédség tükröződött. Furcsa módon aggódtam érte, elég komolyan, mintha már vagy ezer éve ismerném, pedig csak nem olyan régóta vagyunk egyáltalán beszélő viszonyban. Pontosabban ma óta kerültünk kissé közelebb. Hiába, ez valahogy mindig is benne volt a jellememben, hogyha valakihez egy kicsit is közelebb kerülök, azzal törődöm. Egy halk kacaj kíséretében válaszoltam a fiúnak.
- Nálam ügyetlenebb emberrel nem találkoztál, ha jobban ismernél, ezzel te is teljes mértékben egyet értenél - világosítottam fel a fiút, ezzel is elárulva egy fontosabb információt magamról, bár azt hiszem, ezt Ákos már rég észrevette önmagától is. Kicsit kellemetlenül éreztem magamat a gyengélkedőn, túl csendes volt minden, és az egész szoba bűzlött a gyógyszerek és mindenféle kenőcsök szagától. Mindig kiráz a hideg, ha csak bármilyen gyógyszerre is kell gondolnom, kislány korom óta alig tudtak rávenni, hogy bevegyek valamit, mindig nagy cirkusz volt belőle. Azt hiszem, ezt a tulajdonságomat mára már kinőttem, szerencsére, de még most sem ez a kedvenc elfoglaltságom. Végül is, ki szeret beteg lenni, most komolyan? Ha Ákos egyedül akar lenni, majd szól, ez megnyugtatott, ezzel azt éreztette velem, hogy nem vagyok zavaró tényező, így csak megértően bólintottam feléje egyet. Kicsit próbáltam elhelyezkedni az ágyon, amin ültem, már az is megfordult a fejemben, hogy magam is lefekszem, de azt kicsit kellemetlennek tartottam, sőt, ha a javasasszony visszajön, még rendesen zavarba is jöttem volna. Borzalmasan el tudok vörösödni, ha zavarban érzem magamat, és azt nem szerettem volna megmutatni Ákosnak.
- Hát, az meg, hogy lehet, hogy téged nem imád mindenki? - kérdeztem vissza, hatalmas meglepődöttséggel, és egy széles, és bájos mosollyal az arcomon. Én egész jól megkedveltem a fiút, ezalatt a kis kaland alatt, de azt is éreztem, hogy hihetek neki. Magamban azon kezdtem agyalni, vajon mi lehet ebben a fiúban, ami miatt vannak akik nem kedvelik. Biztos mert él benne az a tipikus Rellonos jellem, már ha hihetek a sztereotípiáknak. Vagy, csak én vagyok annyira naív, hogy megfogott valami a fiúban. Ákos egyik pillanatról a másikra hunyta le a szemét, láttam ahogy szépen lassan álomba szenderül. Elmosolyodtam.
- Aludj csak - mondtam, majd felálltam az ágyról, és magam sem tudom miért, de egy apró puszit nyomtam a fiú homlokára, szinte majdnem pont oda ahol megsérült. Pár percig csak álltam mellette, és néztem. Lehet kicsit ijesztőnek tűnhettem, ezért is mikor észbe kaptam mit is csinálok, gyorsan megfordultam, majd halkan kisétáltam a gyengélkedőről. Később majd még visszajövök, vagy ha már kiengedték, megkeresem a fiút, hogy minden rendben van-e vele.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 27. 10:54
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Második emelet