Vanília
2013. Április 1. Órák előtt

Csokoládé papír zörgött a folyosón, majd megjelent a kanyarba a nyurga vöröske. Szeplő borította arcát már itt-ott csoki darabok is fedték a nagy sietségbe, hogy legalább ezt a táblát befejezze órák előtt. Ma volt az első napja, de se nem izgult, de nem volt rettentően kíváncsi, inkább csak mérges volt, mert nem találja a tantermét. Órájára pillantott, s lelassította lépéseit. Még időben volt, tehát meg sem kell annyira szaladnia. Hátrafésült egy szemébe lógó vörös tincset, s lassan majszolgatva az édességet elkezdett körülnézni a tágas folyosón. Kitapogatta a zsebében lévő két nyalókát. Minden rendben, még meg vannak. Tudni kell, hogy Tiff nem szokott mindig magánál hordani egy egész édességboltot, de hát a mai nap az különleges. Nem, egyáltalán nem azért, mert végre eljutott a bagolykőbe, s készen áll, hogy bele vesse magát a mágia tanulmányozásába. Nem erről volt szó, hanem arról, hogy ma, azon az első, jelentéktelenné vált iskola napon lett 14 éves. Legjobban a halomnyi édességnek örült a csomó ajándékból, melyet rokonai postáztak. A reggel szinte elütötték a baglyok melyek szállították neki a különböző méretű és színű csomagokat. Kapott csomó mindent, s az édességek után annak a csodás új seprűnek örvendett a legjobban, amit nagynénjétől kapott. Miközben falatozott, s a páncélokat vizsgálgatta elhatározta, hogy minél hamarabb kipróbálja az új eszközt.

Vanília

Miközben épp egy erdős tájképet nézegetett lépteket hallott, majd valaki közvetlenül mellette ráköszönt. Felemelt szemöldökkel nézett ki hullámos fürtjei alól, megpillantva az ott álló szőkeséget.
- Tiffany Elswood - felelte hanyagul, s visszafordult a képhez. Már rájött, hogy úgy is mindenki akivel összefut megkérdi majd a nevét, így nincs értelme dühöngeni emiatt, inkább kiböki. Viszont nem állt szándékában vissza kérdezni. Egyáltalán nem érdekelte a másik neve, meg hát biztos, hogy nem tartaná észbe. Nem fogja előadni a barátságos, naiv kis elsős szerepet még ha jó kedve lenne, akkor sem. És ma reggel aztán mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy jó kedvű. A baglyok miatt már fél Rellon tudja, hogy ma van a szülinapja, és azonnal elárasztották a már annyiszor hallott idegesítővé vált hülye mondatok, mint a "Biztos látszik rajtad", "Hahaha, te egy vicc vagy" meg egyéb magas értelmiségű beszólások. Igaz, nem hatotta meg túl nagyon, csak zavarta, hogy már az első nap ki lett szemelve. Ha jobb lábbal kelt volna valószínűleg vigyorogva járt volna egész nap, annak köszönhetően, hogy mindenki rá figyel, s már is mindenki tud valamit róla. A bökkenő csak ott van, hogy a másik lábával, nevezetesen a ballal kelt fel, úgy fogy vigyorgásnak esélye sincs ezen a reggelen.

Vanília

Mikor boldog szülinapot kíván neki Tiffany szinte felrobban. Ez volt az utolsó csepp. Még is meggondolja magát. Nem akarja, hogy már első napon mindenki ellenszenvesnek nézze, ezért csak össze szorítja az öklét és pár másodperc múlva nagyon, nagyon halkan kinyőgi a bűvös szót:
-Köszönöm... Vanília -biztos így hívják? Reménykedik benne. Tudja, hogy holnapra valószínűleeg úgy is elfelejti a lány nevét, de legalább most megpróbál kedves lenni. Ráerőszakol arcára egy mosolyt, majd az elinduló lány felé fordul.
-Te melyik házba jársz? -kérdi, mivel még nem nézett vele szembe, és nem is látta a lány talárját. Közben beleharap a csokijába, és a füle mödé fésül egy rakoncátlan tincset. Meg kell próbáljon kicsit kedvesebb lenni... Legalább az elején, hogy ne legyen már ő a legbunkóbb elsős.

Vanília

-Igen, ez az első napom -feleli arcára fagyott mosollyal. Most kedves kell legyen. Az esti kaland után nem igazán akar több összetűzésbe keveredni, legalábbis egy ideig. Ahogy erre gondolt azonnal fellángolt benne a gyűlölet a sebhelyes arcú fiú iránt. Meg kell próbálja leküzdeni általános viselkedését, és úgy viselkedni másokkal, ahogy vele viselkednek.
-Igen, néhányba - válaszol automatikusan. Igazából ha valaki megkérdezné, hogy mit tanult ma, nem tudna válaszolni. Még az órákat sem tudná felsorolni, amin részt vett, de hát más fele járt az esze. Mondjuk már arra sem emlékszik, hogy éppen mi volt a másik elfoglaltsága, de biztos fontos volt.
-Kérsz? -nyújtja oda a csokit tétován a szőke lány orra elé. Nem tudja eldönteni, hogy vele egykorú, vagy nagyobb, de végül lemond a próbálkozásról, úgy sem számít az ő szemében. Azon gondolkodik, hogy megkérdezze vagy nem  a társától, hogy hányadikos.