Runácska-hadművelet.

Végre véget ért ez az egész ünnepi mizéria, vissza tudtam jönni a kastélyba és most egy csepp nyugtom van. Otthon szokás szerint állt a bál egész Karácsonykor, anyu ilyenkor elveszíti minden eszét és józan ítélőképességét, 3 évre elegendő ünnepi kaját csinál, minden létező rokont meghív, akinek nincs semmi köze apámhoz, és 2 napig náluk hesszelnek. Rühellem ezt az egész felhajtást, nem is nagyon szeretek hazamenni ilyenkor, de legalább Húgi otthon van és nyújt némi vigaszt ezekben a napokban. Őt lehet csendben nyúzni, igaz néha ordibál és sikítozik, de minden jobb annál, minthogy ilyenkor anyu mellett legyen az ember. Ezért még a dobhártyámat is hajlandó vagyok beáldozni. Különben is hiányzik a húgom, ritkán megyek haza, ő meg nem jön el meglátogatni. Pedig igazán megérdemelné néha a társaságomat és viszont is.
Haha, mindenki milyen irdatlanul hülye pofázmánnyal nézne rám, ha tudná, hogy most éppen hova tartok. Mert bizony egy Rellonosok által kevesett látogatott terem az úticélom, ami nem más, mint a könyvtár. Ja, jól olvastad, komolyan mondom. Azért nem kell valami egetrengető dologra gondolni, a világ nem fordult még ki a 4 sarkából és én sem vettem fel egy Levitás jellemvonást sem, szimplán Tanja megkért, hogy járjak utána valaminek, mert ő az otthoni könyvekből nem tudja kideríteni és Innsbruckban meg nem akkora a varázslótársadalom, hogy legyen egy aféle "mágikus könyvtár", vagy hogy is mondjam... Szóval nekem maradt a nemes feladat, hogy utánajárjak a húgom dolgainak. Nagyszerű, mintha én valami futár lennék, vagy nem is tudom. De a húgom az egyetlen, aki ilyen hülyeségekre is rá tud venni..
Halkan lököm be az ajtót, ami a könyvtárat a folyosótól elválasztja. Némán biccentek a könyvtároshölgynek, de szerintem észre se vette, hogy bejöttem. Amilyen nagy vagyok, olyan csendesen tudok közlekedni, és ez néha nagyon jól tud jönni. Na, de lássuk, hogy mi is kell nekünk...

Runácska - szállj ki a nyelveddel a fülemből, kedves.

Rövid elmélkedés után, hogy mégis merre kellene indulnom, rájövök, hogy még egyáltalán nem jártam itt. Hiába töltöm itt a 3. évemet, valahogy nem vagyok az a típus, aki a könyvtárban éli le az egész életét. Bár tudtommal van olyan Rellonos, aki egyfeszt itt gubbaszt, mikor éppen van néhány szabad órája, de az teljesen biztos, hogy nem én vagyok. Én az ilyeneket elvetemült könyvmolyoknak tartom, akik nem találnak jobb szórakozást annál, hogy egy poros helyiségben gubbasszanak több ezer még annál is porosabb kötettel. Fúj, menjetek és szaladjatok egyet a friss levegőn, az jót tesz az agyműködésnek!
Végül annyiban maradok magammal, hogy elindulok egy random megválasztott sorban és nézegetem a könyvek címeit és a szerzőket, hátha rábukkanok arra az egyetlen egy kötetre, amire nekem szükségem van. Azt hiszem, valami bájitalos könyv kell Tanjának, bár ettől már előre félek. Nem akarok otthon lenni, mikor megfőzi a cuccost, mert vagy felrobbantja a házat, vagy szétmaratja a padlót. Szabad választani. Hugica nem a "született szakácsnők" kategóriába tartozik, pedig anya próbálta tanítgatni mind ételek, mind bájitalok főzésére. De inkább kevesebb, mint több sikerrel. Valamit mindig elcsesz, hol elszámolja magát a mérésnél, hol nem olyan hőfokon főz, amilyennel kellene, hol pedig benézi valamelyik hozzávalót. Mindre láttunk már példát anyuval és nem egy kellemes élmény az olvadt teflont vakargatni egy serpenyőről. Ezt bizton állíthatom.
Jöjjön az ötödik sor. Kezdem már most az elején unni, pedig úgy sacc 200 könyvön lehetek túl. Végül is, nem számíthattam könnyű menetre, ha azt sem tudom, hogy mi hol van. Leguggolok, hogy megnézzem a legalsó sort is, mikor mocorgás támad a fejem felett. Állnék fel, hogy megnézzem mi az, mikor valaki egy visítással a nyakamban terem. Nézd már, már itt se lehet nyugta az embernek! Nem is sejtenéd, hogy elvetemült fruskák hullanak a nyakadba egy könyvtárban, mi? Mikor valami nedveset érzek a fülemnél, meglepetésemben elveszítem az addig sem túl biztos egyensúlyomat, és zuhanni kezdünk. A delikvens a hátamon van, én meg épp hátrafelé zuhanok, így gyorsan megpörgetem magam körül a csajt, hogy ne durranjak rá, mert az kicsit kellemetlen lenne számára. Így egy kisebb csattanás keretében mindketten a földön kötünk ki, felettem egy tök ismeretlen nőszemély, aki az előbb rontott az életemre.
- Szerintem eltévesztetted a házszámot, bogaram - közben megpróbálom magamtól eltartai valamennyire, hogy megvizsgáljam ki lehet az. Nem ismerős, tuti másik házba való. Csak tudnám minek kommandózik a könyvtári polcok tetején...

Runácska - bámullak, ha akarlak, bogaram

Erre megint nem számítottam. Mármint úgy erre az egészre. A könyvtári látogatás még oké volt, mert már több, mint másfél hete tudom, hogy egyszer, valamikor - lehetőleg minél hamarabb - ide kellett hozzon a lábam. De gondolta volna a rossz nyavalya, hogy egy jobb sorsa is érdemes leány egy salto mortale-t mutat be az egyik könyvespolc tetejéről, egyenesen a hátamra. Az ilyen dolgokért mondjuk már megéri kirándulni egyet a kastélyban, azért lássuk be, nem mindennap hullanak az égből lányok. Szokatlan egy időjárás van ma.
Támadóm mintha hirtelen zavarba jönne a megszólításomtól, mert azonnal paradicsompirossá válik az arcszíne. Vigyorognom kell a látványon, egy kicsit szánalmas is szerencsétlen, ahogy itt a vörös fejével próbál velem kiabálni. Mindenesetre elengedem végre az arcát, nem ám nekem itt megvádol, hogy erőszakot teszek rajta. Holott nem is én kezdtem a másik zaklatását... De amilyenek a nők, kinézem belőle is, hogy ha nem eresztem el, két másodpercen belül sivalkodni kezd, hogy őt bizony most korlátozzák, mi több, bántják is.
Ahogy meglátom a vékony vércsíkon szivárogni az orrából, alig bírom megállni, hogy ne röhögjem ki szemtől szemben, meg félúton a hangomnak is eszébe jut, hogy ez egy könyvtár, és mégsem kéne a harsogó röhögésemmel felrázni az egészet.
- Mikor ártatlanok fejére ugrálsz polcokról, akkor ez gyakori jelenség nálad? - kérdezem inkább helyette kajánul vigyorogva, még mindig hanyatt a földön. Nem tudom, mi válthatta ki nála ezt az orrvérzősdit, de eléggé vicces dolognak tűnik. Valószínűleg neki kevésbé mulatságos, de én kitűnően szórakozok rajta.
A kérdésére inkább csak gyorsan felülök, finoman arrébb tolom a lnyt, hogy lehetőleg ne koccanjon egymásnak a fejünk - mondjuk ezt a helyzetet már nehéz fokozni bármivel is - és gyorsan előkotrok a zsebemből egyetlen darab papírzsebkendőt. Remélem nem veszi zokon, hogy nem a sajátjával állítja el az orrvérzését.
- Fogadd el nyugodtan, nem fertőző - mondom neki egy vállrándítás mellett, mert mintha az arcán valami olyasmit véltem volna felfedezni, mint a kétkedés. Azért ő se gondolhatja komolyan, hogy ártanék neki, mikor még nem is ismerem. Bár így jobban megnézve, van neki elég baja nélkülem is, ahogy látom.
- Legalább a nevedet áruld el. Tudjam, hogy kit kell feljelentenem majd testi sértés miatt - természetesen egy percig sem gondolom komolyan azt, amit most kijelentettem, és ez remélem, hogy nála is le fog koppanni az alsó szintre. Mert ha nem, az eléggé súlyos félreértéseket fog szülni a továbbiakban.

Runácska - én nem bánom azt se

Kicsit furcsa ez a mélyrepülős csaj nekem. Nem is a paradicsomvörös feje teszi és nem is a spontán jött orrvérzése. Talán ez a "zúgjunk le mások nyakába 3 méterről" dolgot nem tudtam még mindig felfogni. Nem semmi, mennyi bátorság szorult ebbe a lányba. Vagy inkább csak szimpla vakmerőség Valószínűleg ő sem gondolta át, hogy milyen lesz az, ha például az utolsó pillanatban kilépek alóla és letakar a földre. Na, akkor teljesen biztos, hogy nem tudtam volna megállni, hogy ne röhögjem ki nyílt színen. Lehet, hogy akkor a piros egy egészen más árnyalatát csodálhatnám most az arcán?
Még valami furcsa feltűnt, még pedig az, hogy a könyvtáros hölgy, Matilda még nem csörtetett ide, hogy szétugrasszon bennünket. Valószínűleg vagy kiütötte magát egy könyvvel, vagy a kis birodalmán kívül kirándul éppen. Máskülönben tuti, hogy már itt tobzódna és elhessegetett volna bennünket a búsba. Megérteném azt is, amit itt művelünk, az inkább egy cirkusz műsorára való, mintsem ide.
- Bennett? A kviddicses csávó? - felelek kérdéssel a kérdésre, miközben sikerül egy egészen közömbös hangot megütnöm. - Ja, tudom ki az, de nem vagyunk puszipajtások - szögezem le gyorsan. Nem érdeklődök különösebben senki iránt, ez alól a háztársaim sem képeznek kivételt. De ezt a nevet kivételesen sikerült megjegyeznem. Sőt, még arról is tudok, hogy a sárkányok a nemrég lezajlott kviddicsmeccsen szinte szó szerint laposra verték a Navinés unikornisokat. Így utólag már sajnálom, hogy nem mentem ki a meccsre, de sebaj, majd legközelebb! Hátha csinálnak egy ugyanilyen szintű patáliát.
A következő orrhangú kis kijelentéshez nem kívánok hozzáfűzni semmit, csak egy féloldalas vigyort kap, mint választ. Közben ültömben hátra teszem a kezeimet magam mögé, és megtámaszkodok a tenyeremen. Sokkal kényelmesebb így bámulni a kedves delikvenst, mintha az ember előre görnyedne.
- Valahogy sejtettem, hogy nem így anyakönyveztek - mondom, miközben enyhén oldalra húzom a számat. Ez a csaj tuti, hogy bolondnak néz és azért traktál egy ilyen névvel. Vagy lehet beverte a fejét esés közben, csak nem vettem észre. Most őszintén, ki hinné el egy csajnak, hogy Hófehérkének hívják? Oké, valami diznis pali tuti, de nem hiszem, hogy olyan herceg formám lenne...
- Kiegyezni? - válaszolok ismét csak egy kérdéssel. Felhúzom a bal szemöldökömet a magasba és meglehetősen szórakozottan tekintek az előttem ülőre. No nézd már, nem tán csak komolyan vette, hogy tényleg feljelentem? Nagyszerű, ebből még hasznot is húzhatok!
- Tuladonképpen van valami, amit szeretnék... - megszüntetem a hátsó támaszkodásomat és egészen előrehajolok a másik irányába. Közben kaján vigyor kúszik a képemre és néhány centivel a csaj arca előtt állítom meg a sajátomat. Tulajdonképp, még a segítségemre is lehet...

Runácska - pont te mondod, te kis harci macska...

Meg kell mondanom, kitűnően szórakozok. Már csak egy adag popcorn hiányzik a kezemből, meg egy ilyen fura szemüveg, amit a normális halandók (értsd: muglik) használnak a mozikban. Jó régóta nem jártam már színtiszta varázslómentes környezetben, talán azért nem tudom megnevezni ezeket a számomra teljesen újnak tűnő dolgokat. Shame on me. Sajnálom. Vagy inkább mégsem.
- Aha. Szóval te vagy a személyi boxzsákja? - felelem egy kicsit elmerengve, mert közben elképzeltem, ahogy David ezt a szerencsétlen jószágot éppen jól elveri. Ha, nézd már, azt hittem legalább minden férfiban van annyi önérzet és lovagiasság, hogy a saját súlycsoportjával kezdjen ki és ne a kisebbeket verje laposra. Úgy tűnik, hogy túlságosan jóhiszemű vagyok ilyen téren...
Érdeklődve hallgatom, ahogy Runa  - végre kiszedtem belőle a nevét, mein Gott, csoda! - éppen kiselőadást tart arról, hogy mennyire király dolgot jelent a neve. Nekem eddig ebből csak annyi maradt meg, hogy megvan a bátorsága ahhoz, hogy magas helyekről ugráljon le emberekre. De azt hiszem, ennyit bőven elég is volt felfognom az egészből.
- Örülök, hogy legalább a rendes nevedet elárultad, Runa. Jófej dolog tőled - jegyzem meg egy kissé flegmatikusan, ezzel célozva arra, hogy az előbb valami teljesen más mesét akart még nekem beadni arról, hogy hogy hívják. Tényleg nem godoltam volna, hogy ennyire madárnak lehet nézni. - Én pedig Gregor vagyok - mutatkozom be végül én is, mert azért mégis csak udvariatlanság lenne lógva hagyni egy ilyen jól sikerült bemutatkozást. Hát ne mondhassa, hogy az adósa maradtam! Meg különben is, tartom magamat annyira gentlemannek, hogy udvarias legyek egy lánnyal. Persze csak ha nem vesz hülyére.
Runácska hirtelen nagyon kis önérzetessé válik, mert ahogy közelebb hajolok hozzá a szépen vigyorgó pofámmal, hirtelen elkapja az időleges agybaja és macskává változik. Na nem szó szerint, nem animágiával, hanem csak úgy, viselkedésileg. Ha már macska, akkor próbáljuk meg lenyugtatni. Nincs túl nagy tapasztalatom az állatokkal, de húgi néha utcáról összeszedett haverjairól tanultam valamit. Szóval egy higgadt kézmozdulatal a hölgy füléhez nyúlok és megvakarom a tövét.
- Mi lenne, ha egy kicsit lehiggadnál? Ha elfelejtetted volna, könyvtárban vagyunk - emlékeztetem erre a nemigen elhanyagolható tényre. Oké, lassan belátom, hogy Matildát vagy elhurcolták a könyvmanók vagy éppen valami mást csinál, de azért még mindig viszolyogva állok a dologhoz. Nincs kedvem egy dühös könyvtároshölgyhöz.
- Na, nézd már! Nem tudom ki ugrott le az imént a hátamra! - és még ő beszél nekem a személyes szféra megsértéséről, hát menten eldobom az agyamat valahova jó messzire! Kedves delikvens kezdi egy kicsit leszívni az életerőmet. Közben visszahúzom a kezemet, mielőtt újfent megvádolna azzal, hogy behatoltam az intim szférájába és igyekszem komolyra fordítani végre a szót.
- A húgom megbízott azzal, hogy keressek meg neki egy könyvet. De mivel fogalmam sincs, hogy hol kéne keresnem, te segíthetnél nekem - pont olyan fejed van aranyom, mint aki a fél életét itt éli le, tenném még hozzá, de befogtam már korábban. A végén még sarkon fordul és elmegy, azt kereshetem egymagam ezt a nyamvadt papírtömeget. Kiturkálom a zsebemből a kis lapocskát, amire Tanja felvéste, hogy mire van szüksége - eddig gondosan összehajtva pihent a nadrágzsebemben. Átnyújtom Runának a papírt és közben reménykedek, hogy nem harap bele a kezembe.

Runácska. - kihoztad belőlem az állatot, zárok

Ja, aha, hogy félreértettem a dolgokat. Azt hittem, hogy ez a lókötő David agyonpofozza ezt a jobb sorsra is érdemes egyedet, de nem. Csak néha földhöz veri. Igazán rendes dolog tőle. Bár ha ennyire nem megy a csajnak saját maga megvédése, akkor valószínűleg nincs más út a tanításra. Na majd legközelebb én is gyomorszájon küldöm puszta szeretetből. Lássuk a védekezést!
- Jaj, eszem meg a lelkedet, hogy neked semmi se jó. Hívjál csak Gregnek! - felelem eléggé csúfos hangnemben, közben meg akkorát fordítok a szemeimen, hogy kis híján kipotyognak a helyükről. Az a tündéri mosoly, ami a másik arcán pihen, nem igazán hat meg, bár el kell ismernem, szimpatikus, hogy ki meri mondani, amit gondol. Szerzett nálam egy jó pontot, ollé. Bár fogalmam sincs, hogy ez vajon az ő szemszögéből mennyire rossz vagy jó. Látszik azon a tudálékos fején, hogy folytatná is kedvesen a szapulásomat, de valahogy csak magában tudja tartani a közölni kívánt információkat. Borzasztó hálás vagyok érte.
Úgy látszik, nem értek annyira az állatok nyelvén, mint szeretnék, mert hogy megnyugtatni nem sikerül ezt az elfuserált némbert, az is biztos. Juj, akarjon neked jót a fene, gyorsan vissza is rántom a kezemet, még mielőtt tőből leharapná ez a kis vadorzó. Ő is hátrébb csúszik, nem baj, minél nagyobb köztünk a tér, annál nyugodtabb vagyok én is. De azért még van képe azt mondani, hogy nem a szobacicám, de édes. Akarna téged háziállatnak, akinek hat anyja volt! Meg van már egy húgom, ő pont elég nagy istencsapása az életemnek, nem kell még egy rontás mellém. Plusz szerintem néha én magam is egy két lábon járó szerencsecsomag vagyok.
- Hogy miattad nem fogok lefűrészelni a lábamból, arra mérget vehetsz. Álljál ki az esőre néha, hátha összeszedsz még pár kóbor centit - kis törpe, de akkora szája van, hogy 3 másiknak is elég lenne. Persze, az a természetellenes, hogy én vagyok nagy, véletlen sem az, hogy ő ilyen kis padlócirkáló. Majd a nyakamba veszem egyszer, hogy tudja, milyen jó is itt fent. Szerencsére ezekkel a kedves kis megjegyzésekkel nem tud felhúzni, még ha szeretné is, nagyon jól tűröm az iróniát és a szarkazmust, sőt, még adni is szívesen adok belőlük.
Ijesztően megváltozik a viselkedése, ahogy szóba hozom, hogy könyvet keresek. Elég rendesen bele lehet szerelmesedve a celluloidokba, mert egyszerre annyira élettelteli lesz az egész lány, hogy az már bűncselekmény számba megy. Kicsit félve a kezébe nyomom a cetlit, had olvassa el a tartalmát. Nem kell neki 3 másodpercnél több, hogy felismerje a könyv címét és még a helyét is meghatározza ez idő alatt. Tuti, hogy valami űrlény a csaj.
- Okéééé... - még mielőtt felrángathatna a földről, ő maga egészen nyugodtan támaszkodik a vállamon. Problémát okozott neki még a felállás is, Jézus, nem akarom magam erre a flúgos némberre bízni. Csak sajnos bele kell gondolnom abba, hogy ha nem hagyom, hogy ő vezessen, akkor magamtól órákba fog telni, míg megtalálom azt a nyomorul kötetet. Rohadt életbe, inkább felállok innen és engedem, hogy a kezembe csimpaszkodva húzzon maga után, oda, ahol a könyv fellelési helyét véli. Csupán három sort kell arrébb menni és egy kicsit lejjebb kell nézni, hogy ráleljük a nyamvadékra. Végre! Megvan ez is, mehetek a dolgomra.
- Ügyes, jó iránytű. Kösz szépen - egyik kezemben már a könyvet fogom, a másikkal meg óvatosan megpaskolom a fejét, közben figyelve arra, hogy ne támadhasson meg. Végeztem végre ezzel a könyvtáras misszióval is, szóval sarkon fordulok és elindulok Matilda kis helye felé, hogy kikölcsönözzem a kötetet. Fél kézzel még búcsút intek a dinka segítőmnek, majd eltűnök szem elől.