Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed. A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe. Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak. Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is. Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent. A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!
A könyvtárosaink jelenleg Choi Min Jong és Mikhail Sergejevics Kazanov, akiket bármikor felkérhettek játszani a könyvtárban, akár 1-2 hsz erejéig is, azonban ha álmodóilag nincsenek itt, jelenlétüket akkor is állandónak kell tekinteni! Nyugodtan kijátszhatjátok, hogy váltotok velük néhány szót, segítenek nektek és figyelnek a könyvtárra.
|
|
|
Grylda Az órám véget ért, de mielőtt a keleti szárny felé venném az irányt, gondolok egyet, és inkább a könyvtár folyosójára hajtok. Későn érő típus vagyok, úgy látszik. Mire kitaláltam, hogy 'mi leszek, ha nagy leszek', már itt a végzős évem, és rá kell jönnöm, hogy hiányzik még négy év az életemből, hogy azt tanulhassam, amit akarok. Az unokabátyámnak sikerült párhuzamosan csinálni a mugli középiskolát a Bagolykővel. Ha én is előbb gondolkodtam volna... az otthoniakkal még nem is beszéltem erről, pedig jó lenne néhány atyai tanács és némi megnyugtatás, hogy nem csettintettem el az életemet, mert most nagyon úgy érzem. Egész eddig nem tudtam, mit akarok, most, hogy tudom, rá kell jönnöm, hogy évekkel ezelőtt el kellett volna kezdenem a készülést rá. Ezekbe a nyomasztó gondolatokba burkolózva gurulok be a könyvtárba. Végigvonulok a szőnyegen, és megállok a könyvtároslány pultja előtt. - Jó napot kívánok - szólítom meg emlékeztetve magam, hogy akármennyire fiatalnak is néz ki, magázás jár neki. - Segítséget szeretnék kérni egy pár - egy rakat, gondolom magamban - könyv megtalálásában. Ha rám ér, folytatom is, bár magam sem tudom, pontosan mit keresek. A jó öreg Google könnyen segítene a bajomon, de nem a Bagolykőn. Itt a lassabb és macerásabb módszerekkel élünk. - Végzős vagyok, és idén el kellene döntenem, megyek-e mesterszakra, és ha igen, milyen irányba. Olyan szakot választottam, amihez szükségem lenne egy mugli érettségire és ottani további tanulmányokra is. Ezért szeretnék könyveket, amik felkészítenek az érettségire. Nem tudom, itt találhatok-e olyat, vagy mugli tankönyveket egyáltalán nem gyűjtenek? Azt sem tudom igazából, miféle könyvekre van szükségem. Az első osztályt kijártam egy mugli szakközépben. Csak kémiából álltam bukásra, de abból nem is szeretnék érettségizni. Remélem, elegendő infót adtam. Ha itt nem találok semmit, haza kell írnom a családnak, és az egy hosszú menet lesz, míg megmagyarázom nekik, mi a helyzet. Pláne, hogy nincs telefonom itt, szóval baglyozgatnunk kell, mert a szünet még nagyon messze van, én meg el akarom kezdeni a készülést, hogy amilyen gyorsan csak lehet, behozzam a lemaradást. Egész életemben tanulni fogok - gondolom savanyúan.
|
|
|
Dolánszky Alex INAKTÍV
Hakuna Matata offline RPG hsz: 498 Összes hsz: 14900
|
Írta: 2014. április 8. 23:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=270186#post270186][b]Dolánszky Alex - 2014.04.08. 23:15[/b][/url] Grylda Az órám véget ért, de mielőtt a keleti szárny felé venném az irányt, gondolok egyet, és inkább a könyvtár folyosójára hajtok. Későn érő típus vagyok, úgy látszik. Mire kitaláltam, hogy 'mi leszek, ha nagy leszek', már itt a végzős évem, és rá kell jönnöm, hogy hiányzik még négy év az életemből, hogy azt tanulhassam, amit akarok. Az unokabátyámnak sikerült párhuzamosan csinálni a mugli középiskolát a Bagolykővel. Ha én is előbb gondolkodtam volna... az otthoniakkal még nem is beszéltem erről, pedig jó lenne néhány atyai tanács és némi megnyugtatás, hogy nem csettintettem el az életemet, mert most nagyon úgy érzem. Egész eddig nem tudtam, mit akarok, most, hogy tudom, rá kell jönnöm, hogy évekkel ezelőtt el kellett volna kezdenem a készülést rá. Ezekbe a nyomasztó gondolatokba burkolózva gurulok be a könyvtárba. Végigvonulok a szőnyegen, és megállok a könyvtároslány pultja előtt. - Jó napot kívánok - szólítom meg emlékeztetve magam, hogy akármennyire fiatalnak is néz ki, magázás jár neki. - Segítséget szeretnék kérni egy pár - egy rakat, gondolom magamban - könyv megtalálásában. Ha rám ér, folytatom is, bár magam sem tudom, pontosan mit keresek. A jó öreg Google könnyen segítene a bajomon, de nem a Bagolykőn. Itt a lassabb és macerásabb módszerekkel élünk. - Végzős vagyok, és idén el kellene döntenem, megyek-e mesterszakra, és ha igen, milyen irányba. Olyan szakot választottam, amihez szükségem lenne egy mugli érettségire és ottani további tanulmányokra is. Ezért szeretnék könyveket, amik felkészítenek az érettségire. Nem tudom, itt találhatok-e olyat, vagy mugli tankönyveket egyáltalán nem gyűjtenek? Azt sem tudom igazából, miféle könyvekre van szükségem. Az első osztályt kijártam egy mugli szakközépben. Csak kémiából álltam bukásra, de abból nem is szeretnék érettségizni. Remélem, elegendő infót adtam. Ha itt nem találok semmit, haza kell írnom a családnak, és az egy hosszú menet lesz, míg megmagyarázom nekik, mi a helyzet. Pláne, hogy nincs telefonom itt, szóval baglyozgatnunk kell, mert a szünet még nagyon messze van, én meg el akarom kezdeni a készülést, hogy amilyen gyorsan csak lehet, behozzam a lemaradást. Egész életemben tanulni fogok - gondolom savanyúan.
|
|
|
|
Gryllus Matilda INAKTÍV
Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke offline RPG hsz: 274 Összes hsz: 6651
|
Írta: 2014. április 12. 17:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=272946#post272946][b]Gryllus Matilda - 2014.04.12. 17:27[/b][/url] Wheels Hogy miből lesz a cserebogár? Órákat töltöttem a furcsa kérdés megválaszolásával, illetve a kutatással, ami megelőzte volna, de még most se nagyon tudnám megmondani. Lárvából, az biztos. Megtudtam, hogy a ganajtúrófélék családjába tartozik valamennyi most is élő, és egy kihalt alfaja, de hogy miért olyan érdekes, hogy miből lesznek, az nem derült ki mostanáig. Igaz, elég sok volt a munka, sokan jöttek-mentek, a cukikór is tartott még, ami szintén sok figyelmem elvette, mert ügyelnem kellett, nehogy csak azért kérjék meg, hogy mutassak meg ezt vagy azt, hogy aztán a sorok között orvul megpuszilhassanak. Felelős voltam, ha nem is olyan komoly felelősségű, mint egy tanár, vagy valamely ház vezetője, nem lett volna szerencsés, ha a könyvtár bezárásra kényszerül, mert nem vagyok beszámítható állapotban. Így aztán, bár mindenki nagyon édes volt, és aranyos, egy-két súlyosabb enciklopédiát magam mellett tartottam, és ha valaki közeledett, fenyegetően felemeltem, és suhogtatni kezdtem. Némelyik panaszkodott, hogy nem szükséges legyezzem őt, még nincs olyan meleg, de a többség szerencsére értette a célzást. Mikor aztán kerekek gördülésére lettem figyelmes, egy pillanatra meglepetten felnéztem. Azt hittem, talán valami zsúrkocsit tol valaki, csak hiányzott a zörgése, és egyébként is, semmi fogyasztásra alkalmasat nem volt szabad behozni ide. De aztán megláttam a szemüveges srácot, aki igen különös és figyelemfelkeltő jelenség volt a varázsvilágban. Nem sok varázsló kényszerült tolószékbe. Mikor látom, hogy felém gördül, elmosolyodok. - Szervusz - köszönök vissza neki, és bólintok. Nem túl meglepő igazság szerint, hogy könyveket keres. - Ezért vagyok itt. Színpadiasan széttárom a karom, majd felállok és megkerülöm a könyvtárosi pultot, hogy Alex mellé szegődjek. De aztán, ahogy elkezdi mondani, hogy mire is volna szüksége, gondterhelten megtorpanok. Nem is teljesen értem először, miért van szüksége ilyenféle tanulmányokra, és vizsgára, de nem dolgom, hogy az ilyen kérdésekkel foglalkozzak. Engem csak a könyvek érdekelnek, és hogy azokat megkapják, akik kérik. - Ejha, nem gondoltam volna, hogy meg tud bárki is fogni, de attól tartok ez a helyzet. Nem nagyon vannak mugli tudományokra felkészítő könyveink. Persze volt pár mágus, aki behatóan tanulmányozta a fizikát például, az irodalmunk pedig tulképp nem szeparálódik el a mugli szerzőkétől, csak van pár vers és regény, novella, amit ha egy mugli próbál elolvasni, ismeretlen nyelven fogja a szöveget látni, ezért sose jöhet rá, mi áll benne. Egy kicsit el is kalandoztam, úgyhogy kézzelfoghatóvá teszem inkább a dolgot, a legközelebbi polchoz lépek, és leemelek róla egy könyvet. - Ez például Stephen Hawking Az idő rövid története című műve. A világ keletkezésétől a fekete lyukakig foglalkozik ilyen mugli dolgokkal.. dee gondolom nem igazán érettségi anyag az ilyesmi. - Vissza is teszem, miután erre a következtetésre jutok, és zavartan simogatva államat tűnődök el. - Figyelj csak, hétvégenként el szoktam járni a faluba, vagy esetenként más városokba könyvek után, ha le tudod nekem írni, mire van szükséged, biztosan be tudok szerezni mindent. Úgy látszik, ezen a téren úgyis van hova fejlődnie a könyvtárnak, szóval hosszú távon is jó lenne.
|
|
|
|
Dolánszky Alex INAKTÍV
Hakuna Matata offline RPG hsz: 498 Összes hsz: 14900
|
Írta: 2014. április 16. 14:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=276454#post276454][b]Dolánszky Alex - 2014.04.16. 14:19[/b][/url] Jól összefoglalhattam a dolgot már az elején, mert rögtön meg is indul a polcok felé, én pedig követem, mint egy idegenvezetőt. Ebben a könyvtárban valószínűleg csak ő igazodik ki. Aztán mégis megáll, ott az érettségi tájékán. Túl könnyű lett volna. Elmondja, mennyire nem jellemző a könyvtárra, hogy mugli műveket tároljon, bár a fizikánál felfigyelek, ugyanis az nekem pont kéne, mert az lesz az egyik választott tantárgyam. A másik az informatika, de annak aztán tuti, hogy nincs értelme nekiállni itt a kastélyban. Érdeklődve hallgatom a titkos irodalomról szóló megjegyzést, és a hallottak őszintén meglepnek. Tudom, hogy vannak dolgok, amit a muglik nem olyannak látnak, mint mi, de hogy a költészetet is elrejtsük? Hát abban meg mi lehet, ami olyan titkos, és nem lehet eladni költői képnek vagy tudomisén? Szívesen megkérdezném, de ragaszkodnom kell az eredeti célomhoz, mert itt ragadok. Továbbhaladunk egy polchoz. Azt hittem, most mintát kapok egy muglik számára láthatatlan műből, de nem. - Azt már olvastam - biccentek a Hawking-könyv felé. - Nincs köze hozzá sajnos. - Jó, akkor hazaírok... - kezdem, amikor meglátom Matildán, hogy kimerült az ötletekből. Ő azonban tűnődéséből egy új gondolattal eszmél fel: megrendeli azokat, amikre szükségem van. - Hű, és az nem gond, nem drága? - kérdezem, mert nem akarom, hogy miattam vegyen meg egy halom könyvet. De ha így áll a dolog, hogy amúgy is szívesen bővít... - Még nem tudom, pontosan melyik darabok kellenek, de keresek egy tanárt, és megkérdezem tőle. Valamelyik nap hozom a listát, jó? A fejemben már megfogan a gondolat, hogy akkor az elsős könyveimet is elküldetem anyuval, és felajánlom a könyvtárnak, nekem aztán már úgysem fog kelleni. Nem jutottam hozzá a könyvekhez, de valamivel közelebb kerültem a tanuláshoz, az is valami. Megköszönöm a segítséget a könyvtárosnak, és most már tényleg a Levita felé veszem az irányt.
|
|
|
|