Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829307#post829307][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.09. 16:25[/b][/url]

Kendével kicsaptuk a bájitalokat, mint annak a rendje, majd Rinnek adtam őket, hogy hajrá, lehet szétosztogatni vagy azt csinálni velük, amit akar, nekem lényegében teljesen mindegy, mert azt sem tudom mi fog történni, ha valaki megissza. Oké, ez hazugság, mert a recept alapján meg néhány elejtett jegyzet alapján a lapokon igencsak könnyen ki lehetett következtetni, de hát… így sem 100%-os, hogy az fog történni, nem? Mármint de, mert pöpi vagyok Bájitaltanból és a bájitalok pontosan úgy sikerültek, ahogy kellett nekik, szóval fogalmam sincs mit koptatom az agysejtjeimet. Inkább csak Rinre bíztam az egészet, hogy csinálja, miközben röhögve közöltem vele, hogy az egyik üvegcsének Kiscsibe mennyire örülne, majd léptem le, mert reggeli előtt még vissza kellett mennem a füzetemért a szobába, plusz fel kellett ébresztenem Móricot, hogy kapja össze magát, mert megint el fogunk késni. Mint majdnem mindig.
Teljesen nyugodtan, fütyörészve sétálok a Nagyterem felé, hogy teletömjem magam kajával, amikor megtorpanok. Szóltam Kiscsibének, hogy ne igyon? Megtettem, ugye? Ja, tutira megtettem, nem tudom mit izgulok. Tovább indulok fütyörészve, majd szinte robbanok be a Nagyterembe, hogy kékjeimmel azonnal Kendét keressem, de ez a bánat nincs sehol. Bezzeg Rin megint Rolanddal bassz- akarom mondani üti el az időt. Csúnya Móric, hogy beszélsz?! Vigyorogva integetek mindkettőnek, majd nézek körbe, hogy ki lehetne az áldo- semmi, meg is van. Könnyed léptekkel vágódom le Kiscsibe mellé, főleg azért, mert van hely, hiszen a reggelinek már egy ideje vége. Csak elkéstem. Meglepő. De legalább a füzetem nálam van. Kezeimet fektetem egymásra, majd hajtom rá arcomat, hogy mosolyogva nézzem Kiscsibét, ahogy úgy issza a vizet, mint egy kacsa.
- Te figyu, úszni is szeretnél benne? - rebben meg szemöldököm kérdőn. - Mit olvasol? - húzom ki kezemet fejem alól, majd nyúlok azonnal a könyv felé, hogy magam felé fordítva azt, olvassam el a címét. Fogalmam sincs mi ez, úgyhogy elhúzott szájjal engedem is el azzal a lendülettel, ahogy megfogtam, majd pillogok tovább Kiscsibére féloldalas mosollyal. - Mondd el, Kiscsibe, hogy telt a szüneted, miután nem találkoztunk, mert be fogok aludni - nyomok el egy ásítást behunyt szemekkel, majd pillogok tovább a másikra, miközben karjaim alatt pihenő füzetem sarkát bizergálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829428#post829428][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.11. 12:34[/b][/url]

Ahogy megfogom Kiscsibe könyvét engedem is vissza nagyjából, mert nem különösebben kelti fel az érdeklődésemet, ő meg úgy néz rám, mintha minimum egy vödör vízbe hajítottam volna. Mindegy, mert így is utána kap, szóval nincs belőle baj. Vállat vonja hajtom vissza fejemet karjaimra, féloldalas mosollyal pillogok fel rá, hogy elkezdjen mesélni, mielőtt komolyan bealszok. Mosolyogva hallgatom, ahogy elkezdi, majd pislogok fel rá értetlenül.
- Nem nagyon. Lemaradtam az első óráról? - hunyom le szemeimet, hogy szemöldököm szaladjon ráncba, ahogy hatalmas gondolkodásokba esek. Mi az első órám? Egyáltalán milyen nap van? Mondjuk ilyen kérdésekkel nem jutok előrébb, de mindegy, szóval, ahogy megannyi mindent, ezt is elengedem, így szusszanva emelem fel fejemet, pillantok Rinre és vigyorodom el szélesen. - Szanaszét adom, amikor ennyire pörög, mert ébren tart az órákon. Oké, annyira nem vagyok gáz, mint Kende, de… - vezetem vissza tekintetem Kiscsibére, majd fekszem vissza, és nagyon nehezemre esik visszatartani a nevetésemet. Milyen beszédes Csibét találtam ma reggel, ahhoz képest, hogy két perce ismét megöllek tekintettel nézett rám, amiért megzavartam az uncsi könyve olvasásában. - Ha itt az egyetlen levitás csibe, akit elviselek, mit tehetnék? - nem mintha más házakból megkapta volna bárki is a megtiszteltetést, hogy becézzem, ami így is van rendjén. A legtöbben amúgy is idegesítenek, szóval hagyjanak békén, de amíg őket figyelmen kívül hagyom, Kiscsibe mindig olyanokat mondd, amikre zsigerből kell reagálnom, szóval esélytelen az alvás. Félig. Mert ahogy hallgatom a Rin és Roland közti barátság megkérdőjelezését egyre nagyobbakat pislogok, és bakkerka, tudom, hogy pár pillanatra sötétség borul mindenre. Nem tudom mennyi idő telik el, de hirtelen pattannak ki szemeim és kapom fel fejemet, csak annyit hallok, hogy elfelejtem. - Ébren vagyok! - szólalok meg hangosabban, még a füzetemre is csapok egy kisebbet, mintha ez csak még jobban ébren tartana, majd nézek Kiscsibére, aki kajálni készül. Sóhajtva túrok szőke tincseim közé, majd borzolom össze őket kicsit féloldalas mosollyal, ahogy Kiscsibére nézek.
- Ööö… lehet kicsit elvesztettem a fonalat - dörzsölöm meg arcomat, de persze hangomban egyáltalán nincs bűntudat. - Deeee… Rin és Roland. Igen, ez még megvan. Fogalmam sincs mióta, de nem is érdekel. Amíg Roland nem bántja meg vagy nem csinál olyat Rinnel, ami nekem nem tetszik, felőlem barizzanak - mert komolyan leszarom addig, amíg Roland át nem lép egy olyan határt, amiért már jár a saller. Vagy akár több is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829466#post829466][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.11. 20:45[/b][/url]

Fejhallgató a fejemen, egy rögbi labdát pörgetek kezeim között, amit még fogalmam sincs honnan szereztem, de megtaláltam az ágyunk alatt. Hogy mit kerestem ott? Remek kérdés, szerintem csak engedjük el, és ne beszéljünk róla többet. Üvölt a fülembe a Gazirovka, az időt sem tudom, lehet már rég lecsúsztam a kajálásról megint, ami nem lenne meglepő, mert mostanában elég gyakran előfordul, de hát tehetek én róla? Szerintem sem. Csípőm ring, teljesen beleélem magam a basszus adta lehetőségekbe, így amikor belököm a Nagyterem ajtaját:
- Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet, Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet - üvöltöm teljes erőbedobással a szöveget, amit még én sem értek, de hát Nber, orosz, érted, szóval tökre mindegy. A lendülettől lendülök én is az első padra, amit érek a Nagyterembe, majd kezdek el mozogni ismét, ráadásul lássuk be, a mozgásomra nem lehet panasz. Úgy elkapom a ritmust, mint annak a rendje, miközben kicsit feleszmélve - ugyanúgy a szöveget üvöltve, mert nem ússza meg senki - pásztázom a környéket és állapodik meg tekintetem az eridonoson, aki úgy néz ki, mintha most húzták volna ki Darwin szájából, de hogy is van? Ne a könyv alapján ítéld meg a borítót? Vagy valami ilyesmi, kicsit előrébb táncolok, ujjaim erősen markolnak a labdára, ahogy kitárom azt és csúszok a padon, majd lépkedek egyet jobbról, balról, végül fennhangon szólalok meg.
- Hé, tesó! - figyelemmel arra, hogy Gazirovka még mindig üvölt a fülembe, valószínűleg az eridonos is rám néz, amilyen hangerővel szólhatok, így széles vigyorral hajítom el felé a labdát, ami gyönyörű ívben repül. - Vigyázz, labdaaaaaaa! - röhögök fel öblösen, majd táncolok tovább a padon, hogy egy tálból csórjak el valami kaját, miközben a csajra kacsintok, de azonnal vissza is pillantok a srácra, hogy vajon elkapta-e a labdát. Ha nem, az rohadt ciki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829494#post829494][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.12. 16:07[/b][/url]

Az asztalra ugrok a padról, hogy tuti legyen az, amire éppen készülök és ne csak a nagy világba dobáljam a labdát, mint amit amúgy teszek, mert fogalmam sincs mit és hogyan kell csinálni. Összeszűkült szemekkel figyelem a srácot, aki beszél valamit, miután megszólalok, de ugye az orosz üvöltözik, szóval semmit nem értek, így csak hajítom a labdát, felhívom rá mindenki figyelmét, hogy vigyázzanak, mert esik a minden is, és izgatottan táncikálva várom, hogy vajon elkapja-e. És ott van! Kisterpeszbe állok, ahogy elkapja, karjaimat felfelé lendítem és töhögök. Micsoda góóóól!
Vigyorogva fordulok vissza felé, éppen elkapom, hogy magyaráz, keresi a fogást, majd dob. Bakkerka! Fogaim közé veszem a gyümi kenyeret, majd készülök, hogy elkapjam. Mellettem szóljon, hogy le is hajolok meg minden, hogy sikeresen abszolváljam a feladatot, de a labda túl kis ívben esik, így a csaj tányérjában landol, én meg reflexből emelem fel a lábamat, hogy megússzam. Ó, hogy ott rohadna meg! Az oké, hogy én megúsztam nagyjából, de a csaj nem feltétlen. Pálcámat előkapva guggolok le elé, hogy fejemről letoljam a fejest, megfogjam a labdát, letisztítsam azt - prioritások -, majd a lányon is segítsek. - Nagyon jól álltak a leveses tincsek, ha ez vigasztal - mosolyodom el ellenállhatatlanul, majd kacsintva állok fel. Lelépek a padra, majd onnan a földre ugrok, miközben vigyorogva keresem ismét a srác tekintetét. Amint elkapom indulok el jobbra.
- Menj bal szélre! Bal szél! - ez nem azt jelenti, hogy balról fúj a szél, hanem azt, hogy menjen bal-. - Neked jobbra! Neked jobb szél, ember! - röhögök fel, ahogy hátrafelé kocogok, és csak remélem, hogy nem pattan be mögém senki váratlanul, mert az nagyon, de nagyon kellemetlen lenne. Ha elindul, menet közben dobom el neki a labdát, ami repül felé, miközben én: - Vörös 354! Vörös 354! - fogalmam sincs mi ez, de egy csomó mugli filmben, amit néztünk Móriccal ilyen random szavakat és valami számokat ordibálnak be. Egész időben rájöttünk, hogy ez valami taktikai dolog lehet, mert a csapattársaid értik, míg a másik csapat nem, de… ja, nekem fogalmam sincs ki a csapatom, vagy akkor az eridonos az ellenem van? Vagy ő a csapatom? Franc sem tudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829975#post829975][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.23. 09:44[/b][/url]

Nevetve hátrálok, mert valószínűleg az én bocsi kérésem hamarabb célba ért a csajnál, mint az eridonosé, csak azt nem tudom, hogy ő komolyan gondolta-e, mert én igen. Félig. Oké, a csaj arca mindent megért, de ha ezen múlik, majd kap valami szép ajcsit és tovább léphetünk ezen. Hátrálva lépkedek, osztom az ukázt a másiknak, aki meg elégedetlenkedik, pedig még be sem melegedtünk. - Logikus ember! Nekem bal, neked jobb! - kiabálok vissza, hát csak gondolkodni kellene. Kicsit. Talán meghaladja a srác képességeit, de ez legyen a legkevesebb, amikor végre sikerül tisztázni és megindul arra, amerre kell neki, így szorosan ujjaim közé fogom a labdát és hajítom el, mint valami hatalmas amerikai foci mester. Ha ezt valaki látná bakkerka, instant válogatott lennék! Mennyire csodálatos ívben repül, behalsz neki. Vigyorogva és totál büszkén követem a labda ívét, kiabálok is mellé, fogalmam sincs mit és miért, még az egymáshoz álló viszonyunk sem nagyon tisztázódott az eridonossal, de evvan. Ezt kell szeretni.
Megtorpanok a hátrafelé menetben, amikor a srác teszi le a labdát meg kiabál. Milyen fekete 13? Mi a bánat, ez most rulett lett? De hogyan? Nem elég ennyi kérdés, mert ellép a labdától és lendül a lába én meg felfelé fordított fejjel, kissé elnyílt ajkakkal követem az ívét magam mellé engedett karokkal. Ez már egy fokkal jobban sikerült, mint az előző dobása. Rúgni legalább tud. Elégedett bólintok párat, hüvelykujjamat emelem a srác felé nevetve, majd érzem, hogy valami fura. Aha, menni kéne a labdáért. Felkapom a fejemet, majd rohanólépésben hátrálok, hogy magamhoz fogjam a labdát, mert az eridonos valami kötényről kiabál, szerintem teljesen elvesztettük. Bal hónaljamba pakolom a labdát, míg jobb kezemet kinyújtom előre, hogy kiabálva induljak el előre, mintha lökném félre magam elől az embereket. Út közben taktikázok is, mert így volt a filmben: jobbra lépek, de balra megyek, miközben fordulok egyet, majd futok tovább, ugyanez csak fordítva, míg a Nagyterem ajtajához nem érek, ami előtt vágom földhöz a labdát. - TÁCCSDÁVN! - kiabálok fel diadalittasan karjaimat a levegőbe emelve. Futok pár kört azon a részen, majd fordulok diáktársaim felé, hogy csókokat dobáljak random lányoknak, kiosszak egy pacsit egy srácnak, aki éppen integet valakinek, majd hajoljak meg. Kékjeimmel keresem az eridonost, amint megtalálom indulok el felé, a labdát már el is felejtettem.
- Cső tesó! - nyújtom felé jobb kezemet, hogy felhúzzam a földről. - Találtál valamit, hogy fetrengesz? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829976#post829976][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.23. 09:45[/b][/url]

Nevetősen hagyja el számat a pf hang. Legyek Tökfej, de attól ő még csibe marad, és még az első óráról sem maradtam le. Remek napnak indulunk, én mondom ezt mindenkinek, aki szereti. Várj, az más. Mindegy. Tehát Tökfejként bólogatok arra, hogy ja, Kende hajlamos bekómálni az órákon, de mégis ki hibáztatja érte? Meghallom, hogy Gyógynövénytan és a szemeim automatikusan csukódnak le, mert olyan unalmas az egész, sírva fakaszt. Sárkánytanon is előfordult, bár ott Fifi néni ébren tartott, na nem az óra anyagával azért azt tisztázzuk, de ő elment, mi meg megkaptuk tanárnak a Rellon régi-új kaszását. Ember legyen a talpán, aki aludni mer az óráin: muhahahaha, Kende megtette és most szív is. - Ja, szokott. A legutóbbi eset óta sem változott. Brightmore kiosztotta büntibe, hogy a tanársegéde lesz - vigyorodom el szélesen, miközben gonosz kuncogást hallatok. Bármennyire ijesztő és parál tőle mindenki, Brightmore zseniális. Néha. Olykor. Talán. Jah, nem, inkább nem az. - Szoktam néha - vonom meg vállamat. - Éjszaka jobban működik az agyam mindenhez, így valamikor az alvás leredukálódik nagyjából 4-5 órára - vakarom meg tarkómat. Kékjeim esnek Kiscsibére, szélesen vigyorodom el a megszólításon, fejemet ingatva nevetek fel halkan végül.
- Nekem minden jól áll, Kiscsibe - fektetem arcomat kezemre. - Jó, de akkor felébresztesz olyan 20 perc múlva? - ráncolom a szemöldököm, miközben kérdőn pislogok fel rá. 20 perc tudod mire elég? Semmire. Ráadásul, ha el is aludnék, szerintem csak rontanék a helyzetemen és még fáradtabban kelnék. Mondjuk ennél jobban már… mi? Kérdések és koccintás? Kicsit olyan lehet a fejem, ahogy Kiscsibét fürkészem, mintha egy “te most meghibbantál?” kérdést tennék fel neki, de a mondat folytatódik, én meg:
- He? - jól megszokott intelligens visszakérdezésem in dö háusz. - Szünnap? Akkor… mi? - kapom fel fejemet hirtelen. - Akkor én mi a búbánatos radai lánctalpas Szűz Máriáért vagyok ébren?! - fakadok ki hangosan. Nagyon hangosan. Ami addig tart, hogy Kiscsibe felkel, majd vissza is huppan mellém, én meg automatikusan nyúlok felkarjáért. - Jól vagy? - válaszára bólintok egyet és engedem is el, ha menni kell, hát menni kell, majd dörmögve verem párszor homlokomat az asztalba. Móric megöl, ha kiderül, hogy szünnap van én meg felkeltettem.
Hirtelen kapom fel fejemet. A vezérhangya berobban az agyamba: kérdések és koccintás. Óbakkerka! Óbakkerka! Nem szóltam neki! A pohárra esnek kékjeim, majd gyors mozdulatokkal kapom össze a füzetem, hogy átesve a padon szaladjak Kiscsibe után, akit még a folyosón meglátok. Vagyis gondolom őt, mert… hólikreb! Ő… ő egy csibe! - Úristen! - kiáltok fel hangosan és vidáman, ahogy Kiscsibéhez szökkenek. - Te most komolyba Kiscsibe lettél? Mármint konkrétan csibe vagy! Ez életem legszebb napja! Lia, bakkerka, sosem néztél ki még ilyen jól! - vigyorgok teli pofával és szemtelenül, ahogy ujjaimat fonom az állatka köré és emelem fel tenyerembe. - Bocs, szólni akartam amúgy - vonom meg vállamat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=830740#post830740][b]Mórocz A. Móric - 2021.05.01. 15:48[/b][/url]

Há’ most mit tudom én, hogy melyik Brightmore részéről. Nem is különösebben érdekel, egészen addig, amíg én nem járok így, mert azért na. Talán van annyi eszem, hogy soha ne szívassam meg magam ennyire. Az poén, hogy Kende vérét állandóan szívhatom vele, de aki engem bemer vállalni, mint tanársegéd, annak emelem kalapom. Ha hordanék. De nem teszem. Vajon jól állna a kalap? Tutira igen. Az sem zökkent ki, hogy Kiscsibe szerint vitatható, hogy mi áll jól és mi nem. Jó, vitatkozzon, csak ne velem, mert teljesen felesleges, igazán megtanulhatta volna már. Szóval csak megforgatom szemeimet látványosan.
- Hagyd az orrom - nyúlok oda automatikusan, mintha komolyan megtenné, amikor láthatóan ébren vagyok. Ha nem lenne valakinek egyértelmű, akkor ismétlem: ébren vagyok. Nyúlok oda, hogy megtartsam, mielőtt egy apró mozdulattól szeretne összeesni a Nagyterem közepén, de egész hamar összeszedi magát, így engedem is el, majd nézek utána. Használjam ki a napot. Nos, ez mindössze annyit jelent rám nézve, hogy visszamegyek a szobámba és alszok, majd közlöm Móriccal, hogy nincs ok aggodalomra, ma nincsenek órák, szóval ő is tegyen ugyanígy. Lehet kapok a számba egy párnát, de simán megéri, mert ahogy visszaadom neki, bekuckózhatok a takarója alá. Gihi. Remek terv! Lenne. Remek terv lenne, ugyanis bármennyire lassan működik az agyam ma, egész hamar bebufferolok - nem -, tehát rohanhatok Kiscsibe után, aki komolyan csibe lett. Rendesen. Egy csibe van előttem, bakkerka. Kérdezném, hogy wtf dude, de hát én csináltam, és látni az eredményét, mindennél többet ér, úgyhogy széles mosollyal kapom fel tenyerembe a csibét. Ihihihihi.
- De még ez is jól áll - bólintok neki, ahogy szemem magasságába emelem, hogy ugyanúgy vigyorogva fürkésszem. Heniál vagyok! - A lényeg, hogy tök pöpin összeraktam a bájitalt, csak elfelejtettem szólni. Valószínűleg Rinék tették a poharadba - fejtem ki neki elméletemet hangosan is, ami egyszer már megfogalmazódott bennem. Mondjuk nem valószínűleg, hanem tutira. - Nyugi, remek napunk lesz együtt. Na gyere! - teszem vállamhoz, hogy rálépkedjen, utána guggolok le a cuccáért és indulok meg vidáman. Hülye lennék az orrára kötni, hogy amúgy fogalmam sincs meddig tart a hatása, szóval lehet nem egy napot fogunk együtt tölteni, hanem sokkalta többet, de hát ennél jobbat kinek tudnál kívánni? Egy - vagy éppen több - nap csak Móriccal? Gyönyörű. Vidáman lépkedve indulok el a Nagyteremtől, miközben magyarázom Kiscsibének a részleteket, akit órák után vagyok csak hajlandó lerakni a vállamról, amikor mosdóba megyek, de mire visszaérek… sehol nincs. Hólikreb! Elhagytam! Ellopták! Itt a vége! Volt csipe, nincs csipe!
Valaki mondja meg a gyereknek, hogy csak egyszerűen véget ért a bájital hatása, és visszaváltozott a lány, különben fel s alá fog rohangálni, mint a mérgezett egér… ah, tudod mit? Mindegy. Hagyd. Majd rájön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=831263#post831263][b]Mórocz A. Móric - 2021.05.13. 20:53[/b][/url]

Bánatnak kiabál, hogy nem kaptam el. Szerinte vak vagyok, mi az ördög? Igyekszem bakkerka! Éppen ezért hagyok figyelmem kívül mindent és mindenkit, majd hátrálok, és csak remélhetem, hogy van annyi esze mindenkinek, hogy nem kerül mögém. Höh, van is! Mert sikeresen elkapom a labdát, ami csattan a mellkasomon - áu - és előrefelé kinyújtott kézzel rohanok az ajtóig, ahol ordítok egy sort, majd kiosztok pár kéretlen levegő csocsit. Simán jó vagyok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a gólörömömbe még az is belefér, hogy a sráchoz battyogjak és röhögve felhúzzam a földről. - Nincsenek nagy igényeid - töhögök tovább, majd pillantok a földre. - Pedig jól jönne, csóró vagyok - vigyorodom el szélesen. Jó, ez nem igaz, de lehet, hogy sokkal több tintát vettem, mint az indokolt lett volna és most kicsit megcsappant a zsebpénzem. Nem kell aggódni, gyerekek, napok óta pörög a fejemben a terv, amivel rávehetném Malvint, hogy küldjön még. Az is eszembe jutott, hogy lehúzom a testvéremet, és mivel a terv nem akar összeállni a fejemben rendesen, így lehet ez lesz a vége. Hah, mennyivel egyszerűbb lenne!
- He? - kérdezek vissza, amint feleszmélek. - Fusson az megint, akinek két anyja van. Hülyének nézel? - huppanok le a legközelebbi padra. Nem vagyok rossz kondiban, azért tudjad hol a határ, tesó, de biztos lehet abban mindenki, hogy nem fogok többet futkározni, mint a mérgezett egér. Lábaimat lendítem át a padon, majd fordulok az asztal felé, hogy azonnal egy pohár vízért nyúljak. - Ja, amúgy… - fordulok hátra vállam felett a srác felé. - Móric vagyok. Az idősebbik - bólintok egyet, ezt nagyon fontos leszögezni. Lehet, hogy csak pár perccel születtem előbb, de akkor is idősebb vagyok azzal a pár perccel, szóval logikus, hogy én vagyok az idősebb. Az teljesen más kérdés, hogy anyáék sem tudták egy ideig, hogy melyikünk melyik, de a Móric névvel minden kellemetlenséget kibekkelhettek, amit meg is tettek előszeretettel. Gihi. És akkor meg vannak lepődve az emberek, hogy mi is ennyire tökéletesek lettünk? Na ugye.
- Az tuti haver… - kortyolok nagyokat a vízből, majd teszem magam elé a poharat, hogy a srácra pillantsak. - Ha dobni nem is, de rúgni tudsz - bólogatok határozottan, mintha valami edző lennék. Ki tudja? Lehet a végén ott kötök ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=833583#post833583][b]Mórocz A. Móric - 2021.07.01. 22:38[/b][/url]

Könnyesre ásítoztam magam a szobától a Nagyteremig. Kicsúsztam a sarkon, majd becsúsztam, majd itt egy kis csípő, ott egy jobb láb, majd egy bal, fordulás, majd érkezem a Nagyteremhez vezető folyosóra, hogy a társaság felé közeledve kiabáljam el magam hangosan. Akik visszakiabálnak. Barmok. Röhögve vágódok közéjük, mert persze mindenki itt van már, és én vagyok az, akire várni kell, de már hozzászoktak. Hangosan robbannunk be a Nagyterembe, röhögve közeledem a kinézett asztal felé, túrnék tincseim közé, de elfelejtettem, hogy levágattam, szóval csak összeborzolom azokat, amennyire tudom. Kékjeim villannak a Levita asztala felé, mindössze tizedmásodpercekig, mert már siklik is el onnan, hogy lehuppanjak az asztalhoz két évfolyamtársam közé. A kaja hangosan telik, szétröhögöm az agyam, és igyekszem elkerülni a fel-felbukkanó gondolatot, ami minduntalan Améliához és az ominózus estéhez vezethető vissza.
Eltelt pár hónap azóta, és őszintén szólva, egész könnyen megy ez a kerüljük el egymást nagy ívben dolog. Legalábbis nekem nem okoz problémát, mert nem kapok sokkot attól sem, ha egy sarkon összefutunk és ki kell kerülnünk egymást. Az alapvető kommunikáció megvan köztünk, azért elásni talán nem akarjuk egymást, de ezen kívül aligha történt előrehaladás a dologgal kapcsolatban. És talán éppen azért bukkan fel ez bennem most, mert már alapból az különös, hogy itt van ilyen későn, mikor az elsők között szokott reggelizni, és mire én betoporgok ide, már bőven nincs itt, hanem stréberkedik valahol. Most meg mi van? Ott ül. És olvas. Meglepő. Egy gyors mi? kérdéssel fordulok háztársam felé, aki végig nekem magyarázott, majd hallgatom meg ismét és röhögök fel a végén. Percekkel később veregetem meg mellettem ülő haverom vállát, majd kelek fel, mert ideje megkeresnem a dudit, és indulok el kifelé. Móric bluetooth-os fülesét csapatom a fejembe, ahogy kilépek. Fejem mozdul előre-hátra a ritmusra.
- Kitörik az ablak, kiég a ház. Felszedjük a maradék parkettáááát. Lehet neked egy senki, csak a maradék vagyok, de legalább valamit magam után hagyok - torpanok meg, ahogy bebootol az agyam, hogy a táskám nincs nálam, majd fordulok meg hirtelen és találom szemben magam Améliával. Cipőm talpa hangosat csattan a padlón, ahogy próbálom nem elsodorni a lányt, szívem hatalmasat dobban, ahogy meglátom. - Jézusom, baszki - szusszanok egy nagyot, majd ahogy felegyenesedem szedem ki füleimből a headsetet. - Mi a pálya? - suvasztom zsebeimbe kezeimet, ahogy csak oda-odapillantva fürkészem arcát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=833704#post833704][b]Mórocz A. Móric - 2021.07.04. 17:42[/b][/url]

Bármennyire nehéz lehet elhinni egyébként, nem kedvelem, hogyha valaki kellemetlen helyzetbe kerül. Mármint szeretem, ha de, csak ne én legyek a másik fél, aki benne van. Ha én alakítom a kellemetlen helyzetet, akkor simán belefér, hogy te rosszul érezd magad, de amúgy meg nem kedvelem, és mindig próbálom enyhíteni a dolgok élét, hogyha elválnak útjaink, akkor lehetőség szerint ne verd a fejedet a falba, amiért ekkora meg akkora kretén voltál. Látod? Tök jó arc vagyok. A baj akkor van, hogyha nem tudom eldönteni, hogy a helyzet kellemetlen-e, szóval igyekszem úgy csinálni, mintha teljesen megszokott lenne, hogy megint csipog nekem a csibe. Segítek egy kicsit: nem az. És ha így folytatjuk, csak még inkább nem lesz megszokott.
- Nem mintha tudnám az milyen - motyogom bajszom alatt alig hallhatóan, de tulajdonképpen nem is lenne akkora probléma, ha meghallaná. Sőt… talán nekem is az arcába kéne kiabálnom az ilyen információkat, hogy tutira átmenjen. A szokásos. Franc sem tudja mi a szokásos nála már. Egy időben elhittem, hogy tudom, már biztos is voltam benne szinte, de azóta hónapok teltek el, és rengeteg minden változhatott. Gondolom. Legalábbis a logika mindenképpen azt diktálná. A mellettünk elsétáló csoportra csak rásandítok, morgok valami nem szépet orrom alatt ismét, majd a nekem szánt szórólap tűnik el, míg Amélia veszi el és fűzi hozzá a kéretlen véleményét is. Megforgatom szemeimet, miközben arrébb lépek, vállamat vetem a falnak. A felém nyújtott pulóverre pislogva mosolyodom el.
- Hah, kösz. Megtarthatod, már el is felejtettem, hogy van ilyenem - vonom meg vállaimat, ahogy felegyenesedem és pislogok tovább. Zavartan túrok hajamba. Túrnék. Rohadt életbe bele, soha többet nem vágatom le. - Ööö… ja. Le. Régen volt, nem gáz. Simán túléltem, csak egy megfázás - eresztek meg egy féloldalas mosolyt, majd fejemet csóválva nyúlok végül mégis a pulóver felé. Ha már elhozta idáig, leszólított és megtette, kerüljük el a többi “kellemetlenséget”, elpakolom most. - Kösz - emelem fel a ruhadarabot, majd fogom meg a kapucniját és engedem el a többi részét, ami így lefelé lóg, szóval a vállamra tudom dobni. - Pedig szerintem az AWS-t még te is szeretnéd - vonom meg vállamat, majd a nevem hallatára fordulok az ajtó felé. Széles vigyorral arcomon szökkenek kicsit arrafelé, hogy elvegyem a táskát évfolyamtársamtól. - Kösz, haver - paskolom meg vállát, majd állok vissza Amélia elé.