Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=554034#post554034][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2015.12.18. 13:24[/b][/url]

A fények kialszanak.
A gyerekek örömteli kacaja még mindig hallatszik, ahogy a pár perces mozdulatlanságban várnak a lányok. Alíz Aileenre tekint, majd újra mozgatni kezdi bábjait. Hol az ő, hol a levitás helyettes gyerkőce lép a fához és szed le róla egy-egy cukrot, díszt, mézeskalácsot. A gyerekkacaj nem hal el, a fa pedig szépen lassan csupasszá válik. Alíz fent, ahol senki nem láthatja a zsinórpadlás szélének dől, és a bábokat viszonylag középre rendezve táncoltatni kezdi azokat. Kezükben jól láthatóak a pár perce még a fán ragyogó díszek, amelyek közül néhány -inkább a cukrok és mézeskalácsok- varázslatosan már el is tűnik a gyerekek bendőjében. Aileen mellette elvileg ugyanezt csinálja - ebben nem biztos, hisz csak a színpadot látja, a kicsiket és a fácskát. Amint a gyerekek körtánca véget ér, kivezeti bábjait a színpadról, amire teljes sötétség borul. Pár percig semmit sem látni és semmit sem hallani, ekkor pedig az eridonos pálcája segítségével félhomályba borítja a szobát. Olyan, mintha a kinti esti homály világítaná csak meg azt a picit teret, amelyet most látni lehet. Halványan, szürkének, de látni lehet. A fenyő nem marad sokáig egyedül, súlyos léptek zaja hallatszódik és egy ajtónyitáshoz hasonló nyikordulás, aztán Alíz már be is lebegteti saját felnőttjeit a színpadra, Aileen pedig a túloldalt is ezt teszi. A felnőttek megállnak a fa előtt, gondolkoznak egy kicsit, majd elfektetik és húzni kezdik maguk után. A háttér ekkor ismét változik, egy sötét és poros padlás képét vetíti a diákok elé. A bábok ide húzták fel a fát, amelyet most az egyik sarokba állítanak és vissza sem nézve rá elhagyják a szobát. Némi por száll fel, ahogy az ajtó becsukódik és meglendül a függöny - amely talán évek óta nem volt kimosva, így az első két-három sorban álló diákok kicsit közelebbről is megismerkedhetnek a műporral. Leen évszakgömbje újra előkerül, csak most nem az évszakok váltakoznak, hanem az éjszaka fordul át másnap reggelre.
A felnőttek visszatérnek kesztyűben, munkásruhában, jókedvűen megragadják a fát és lehúzzák a padlásról. A fenyő sok tűlevelet hullajt útközben, míg ki nem érnek az udvarra, ahol az előző este látott gyerekek játszanak. Újra körbetáncolják a fekvő fenyőt, egy kicsi gyermek pedig a csúcsán lévő aranycsillaghoz szalad, s leszakítja róla. Aileen irányításával a gyerekek lejtenek még egy táncot, majd eltűnnek a színről, ezzel párhuzamosan Alíz középre irányítja a két favágót akik hangos fejszecsattanásokkal elkezdik felaprítani a fenyőt. A színpad fokozatosan sötétül el, ahogy a fából egyre kevesebb látszik.
Végül minden elsötétül, a lányok pedig várnak egy picit. Leen elindítja a kart, a nappali képe látható ismét. A mágikus kandallóban vidám tűz ropog, a termet pedig rövidesen kellemes fenyőillat tölti be. A szoba közepén nem áll már ott a fa, a díszek eltűntek, ahogy a gyerekek és a felnőttek is. Senkit nem látni a szobában, csupán a kandalló pattog vígan és árasztja magából a fenyőfa illatot. Nem titok, hogy mi is ég ott.
Ahogy a színpad még egyszer utoljára elsötétül, látni lehet egy villanást az arany csúcsdísz képében - az aranycsillagot, amely azon a boldog estén a fenyőfa legszebb ékessége volt. De annak az estének vége; vége a fának is, vége a mesének is; vége, vége - minden mesének ez a vége.