Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=262613#post262613][b]Elena Rose - 2014.03.30. 16:46[/b][/url]

(Bocsi a késért!)

A mai napon lezárul egy év és kezdetét veszi az új. De ebben a tanévben, már nem a cuki kislány Elenával fogunk találkozni. A szünet sok mindenre jó, nem csak új élmények és barátok szerzésére. Elena a szünidő nagy részét saját maga újraformálásával töltötte. Tanult új varázsigéket, ezen kívül még önvédelmet is. Napokon át mást sem csinált, csak edzett kitartóan. Aminek meg is lett az eredménye. Önbizalma szintén növekedett, így már nem fél kiállni idegen emberek elé sem. Külsején is fellelhetők változások. Hajkoronája meghosszabbodott. Szeméből lassacskán kezd eltűnni a gyermeki csillogás, helyét egy sötétebb, komorabb mélység veszi át. Stílusa nem az a bohókás, "rózsaszínben látom az egész világot" stílus, hanem egy felnőttesebb, komorabb divat képviselője lett. Annak ellenére, hogy még csak tizennégy éves. Ezért is döntött úgy, hogy a mai ünnepélyre felveszi térdig érő lila szaténruháját a hozzáillő magasított fekete cipőjével. És persze az elmaradhatatlan kis ékkövekkel kirakott, rózsát formázó nyakékét.
Most, hogy az öltözék megvan, már csak el kellene jutnia az évnyitóra. Így is tesz, lábait kapkodva indul el a Nagyterem felé. Nem meglepő, hogy a folyosókon már nem tartózkodik senki, hisz rég elkezdődött az ünnepség, mire a lány a bejárati ajtóhoz ér. Ahelyett, hogy szégyenteljesen, lapos kúszásban osonna be a terembe, inkább kihúzza magát és szép komótosan belépdel. Odabenn már nagyban folyik a "buli" így sietősen ülőhely után kutat a Piroskák asztalánál. Meg is pillantja régi jó barátját Eriket, aki nagy szemekkel kutakodik, keresve egy személyt. Elena nem tétovázik tovább, elindul felé, de mielőtt odaérne hozzá, egy lány az útjába vág és megszólítja a fiút.
Mind jól gondoljuk, mi jön ezután. Elena tétován pislog össze-vissza, hogy ugyan, most mi tévő legyen. Lényegében Erik volt az egyetlen ember, aki mosolyt tudott varázsolni a lány szájára. Aki mellett nem érezte a szülei halála okozta, mély lyukat a mellkasában. Erik jelentette számára azt az illetőt, akivel tűzön vízen át menne. És ez a személy, most egy másik lány oltalmában van. De Elena új ember lett, így nem szabad egy kudarc miatt összeomlania. Állja a sarat, még ha a földbe tiporják is. Egy pár perc kell ugyan, ameddig összeszedi magát, de miután ez megvan, fogja magát és a társasághoz tipeg.
- Szia, Erik! És neked is, hello! - mondja, bár az utolsó mondatot csak motyogva teszi hozzá.
 - Megbocsáss, vöröske, de gondolom ez a hely nekem van fenntartva. Úgyhogy talán jobban járnál, ha nem húznád ki nálam a gyufát... Lehetséges, hogy az imént elmondottak a féltékenység hangja voltak, de egyszerűen rájött ez az... érzés aminek nem tudott parancsolni. És talán, ha a lány tovább szívózik Elenával, akkor olyat fog tenni, amit valószínűleg megfog bánni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=390764#post390764][b]Elena Rose - 2014.09.23. 23:58[/b][/url]

Épphogy csak ma reggel érkezett vissza az iskolába, így a szünet számtalan kalandja kavarog még a fejecskéjében. A nyár nagy részét otthon töltötte Talároson és amikor csak tehette, kiszaladt megsétáltatni Iát. Mert igen, sikerült hazaszállítania a kis csacsit aki már akkorára nem is volt olyan kicsi, így a vonatról elég gyorsan elhajtották, mondván szamarakat nem szállítanak. Ezért egyéb mágikus módon kellett hazatessékelnie a háziállatát, míg végül a kezében állatkája csillámos pórázával bekopogott a házba. És itt kezdődtek a gondok. Az apukája ahogy meglátta Iát rögtön le kellett ülnie egy kicsit, mert úgy megszédült az csacsikája láttán, hogy Elena hirtelen azt hitte, elfog ájulni. Közben anyukája próbált meg levegőhöz jutni, mert észrevette a lány csomagjai közt megbúvó gumicukros zacskókat, ugyanis elvileg nem szabadna ennie ilyeneket, mert "elvonón" van már egy éve a túlzott pörgések miatt. De akkor még a hajszínéről ne is beszéljünk... Az miatt is le lett szidva apukája jóvoltából, szóval a szünet első pár hete arról szólt, hogy megpróbálta kitalálni, milyen legyen új hajzuhataga színe. Végül az egyik otthoni jó barátjával, Regivel döntöttek a tökéletes felől, ami a barna, alul pedig felfelé ívelő szőke színezés lett. Persze az iskolai kapcsolatairól sem felejtkezett meg, minden héten küldött szobatársainak egy összegző baglyot arról, hogy eddig hogy alakultak a dolgok, meg hogy nagyon hiányoznak neki és már alig várja az új tanévet, mert akkor ismét együtt lehetnek. Aztán teltek múltak a hetek, evett, aludt, Iázott és végül elérkezett a tanulásmentes napok vége, egyben az indulás ideje is. Úgy volt, hogy tegnap már visszavonatozik, de Regi kérésére maradt még egy kicsit, szóval végül csak ma reggel tudott sikeresen visszaköltözni a kastélyba. Elrendezte a dolgait, aztán lefeküdt pihenni egy kicsit és... elaludt.
De úgy ám, hogy csak ebben a pillanatban csattan ki a szeme, az évnyitó előtt körülbelül fél órával. Rohamléptekben, szinte már a port is felkeverve a szobában, galoppozik el a fürdőig, azután pedig a vissza a szobába, hogy kikapva dísztalárját, süvegét és valami kis ruhácskát, elindulhasson végre az ünnepségre. Nem viszi túlzásba a dolgokat, hajfürtjeit elegánsan elrendezgeti, aztán már csak azon kapja magát, hogy a Nagyterem felé baktat, izgatottan pillantgatva ide-oda. Ha most nem lenne rajta magassarkú, tuti, hogy még szökellne is egy párat örömében, mikor végre megpillantja a villódzó fényeket, amelyek odabentről szőrödnek kifelé. Azonban akad egy kis gond. Elnézve a többieket, akik a terem felé haladnak, azt veszi észre, hogy a többség nem egyedül, hanem párokban érkezik, ráadásul az asztaloknál is általában kis csoportokba tömörülve üldögélnek a diákok. A probléma csak az, hogy az Eridonos nebuló arra nem gondolt a nagy kapkodásban, hogy Ő majd szeretne valakivel cseverészni a kezdés előtt, ezért most lábujjhegyre pipiskedve próbál kitekinteni a tömegből, hogy kiszúrjon egy olyan személyt, akinek lehetőleg még nincs kísérője. Az ár közben hánykolódik tovább, egyre közelebb tolva a kukucskáló lányt a bejáratig. Aztán, mintha csak egy Isteni fénycsóva világítaná meg az egyik az ajtóhoz közeli fiút, rögtön megakad a tekintete a Rellonos srácon. Ismerni ismeri, számtalanszor akadt alkalma beszélgetni vele néha a szünetekben, de tart attól, hogy esetleg Dió nem emlékszik rá vagy ódzkodva vállalja el a feladatot. Azért jó mesehősökhöz híven szerencsét próbál és óvatosan lépkedve a bokaficamtól tartva közelíti meg a Jégvarázslót.
 - Szia-Dió! Beszélgetünk? Akarom mondani, bekísérnél a Nagyterembe...? - Néz fel a fiúra hatalmas bociszemeket meresztve, jobb kezével dísztalárja zsebeit matatva. Mi van ha nem ismeri meg így? Nem Ő lenne az első, egy másodikos fiú ma a folyosón azt hitte rá, hogy egy új diák, mert még sosem látta eddig. Pedig nem, már a harmadik évét kezdi itt, szóval cseppet sem mondható gólyának. Vagy talán barátnőjének mégis igaza lehet? Tényleg összement volna a szünet alatt? Csak nehogy eltereljék az ujjak felé, mert azt hiszik, hogy Ő is az...  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=413286#post413286][b]Elena Rose - 2014.10.29. 20:38[/b][/url]

Izgatottan néz a faliórára, kezében az óriási kulcsát szorongatva. Oké, még van elég ideje befejezni a jelmezét, mielőtt régi rossz szokásához híven elkésne a buliról. Szobatársai már rég leléptek, már csak a kislány készülődik serényen, egymagában, közben fel-fel pillantva a kísértetiesen kattogó órára. Most végkép nem szabad lecsúsznia erről a buliról, pláne, hogy Ő hívta el Eriket erre a banzájra. Lassan végez mindennel és szerencsére még az időkeretbe is pont belefért, viszont most már csipkednie kell magát, ha leszeretne érni a toronyból. Cipőit a kezébe kapva lépi át a szoba küszöbét, mezítláb csattogva végig a folyosókat. Igen, ilyen időben nem a legjobb megoldás meztelen lábakkal végigrohanni a hideg köves padlókon, de nem szeretne csalódást okozni a fiúnak, meg amúgy is ráfér már erre a "nők mindig késnek" szlogenre némi frissítés. Útközben egyszer-kétszer megáll, hogy táncot ropjon pár csontvázzal, puszit nyomjon néhány sikítozó babafejnek vagy épp cukrot dobjon pár elsős nebulónak, akik vihorászva suhannak tovább a folyosón, hálás pillantással nézve Elenára. Hát igen, ez a mi Lenácskánk!
A Nagyterem ajtajához érve azonban megtorpan... Hiába volt bátor akkor, amikor felkérte a fiút, most olyan félelemmel dobja le a díszes cipőit a kőre, mint valami félős nyuszi. Elena! Mi ütött beléd? Ennyire csak nem lehetsz mulya! Vesz egy nagy levegőt, kifújja aztán belebújva a cipőibe, belibben a terembe.
A DÖK most is kitett magáért, fantasztikus lett ez a hely, a fekete-fehér kombináció tényleg nagyon jól néz ki, teljesen régi film hatást kelt Elenában. De nem is ez ami igazából először megfogja, hanem a... Jóságos ég! Mennyi cukorka! Csak nyeldes, dülleszti a szemeit a sok vérfagyasztó finomságra, aztán sikkantva egy picikét, elindul az édességes asztal felé, ahol rögvest fel is kap egy levágott fület és nagyban rágcsálni kezdi. No, de nem ezért jött, hanem, hogy Erikkel töltsön egy kis időt, a baj csak az, hogy eddig nem látta sehol sem a fiút. Na, akkor nézzük csak végig még egyszer! Vámpír, szellem, nyúl, hobbit, Alíz... Várjunk csak... hobbit? Jé, hát ez Erik! Örömködve szökdécsel közelebb a fiú hátához, aztán amikor már kellőképp közel ért hozzá, gyorsan befogja a szemét.
 - Naaaa, ki vagyok? - Kérdi hatalmas mosollyal az arcán, közben azért rápillantva a kvízre, ami a fiú kezében lapul. Hmm, kvízjáték... nem is hangzik olyan rosszul.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=419093#post419093][b]Elena Rose - 2014.11.10. 22:14[/b][/url]

Nem bánta meg, hogy eljött erre a bulira. Sőt, kimondottan örül annak, hogy nem kell egymagában gubbasztania a szobája mélyén, miközben zacskószám habzsolja a megtakarított édességeit. Az meg még pluszbónusznak mondható, hogy ezt az időt Erikkel töltheti el. Mert hát az már nyilvánvaló, hogy Elena kedveli a fiút, a kérdés csak az, hogy megmeri e ezt valaha is mondani neki. A gondolatai teljesen máshol járnak jelenpillanatban, még arról is megfelejtkezik, hogy a kezei háztársa szemein maradtak. Folyton csak az asztalokon lévő nyalánkságokat bámulja, a szemei majd' kipattannak a nagy csillogásban, amikor hirtelen felhangzik a fiú hangja. Szerencsére hamar rájött, hogy az aki ádáz mód korlátozza a látását, az nem más, mint a mi energiatúltengéses Lenácskánk. Ám arra Ő sincs felkészülve, hogy a fiú maga vegye le a puha cicapraclijait a fejéről, pár percen túl tovább szorongatva a két tehetetlen végtagot. Mert igen, a lány most totál leblokkolt, tudniillik mindig megzavarodik, ha Erikkel kerül egy légtérbe. Az elmúlt hónapokban sikerült ezt valahogy leküzdenie, de amikor a múltkor az Eridon falai közt lejátszották azt a bugyuta játékot, újra előjött ez a hebegek-habogok stílusa. A feje mint a mugli lázmérők vörös higanyszála, úgy vált hirtelen a normális színéből skarlátvörösre, mikor a hobbitnak öltözött srác kezében megpillantja a sajátját. Erik gyorsan reagál, hirtelen elrántja a saját mancsait és valamilyen papírral kezd el babrálni. Elena próbálja megfigyelni, hogy micsoda prospektust rejteget a srác, de végül, mivel még mindig tetőtől-talpig vörös, így talán még jobb is, hogy nem gondolkodik rajta többet. Helyette inkább megpróbálja valamivel elterelni a gondolatait, mielőtt zavarodottságában valami bolondságot csinálna itt mindenki - főleg Erik szeme láttára. De mivel is lehetne elütni az időt... Nézelődik jobbra-balra, bámulja a beszélgető vagy éppen hevesen táncoló bálnépet, mikor egy újabb mondat üti meg a fülét. A képe megint égni kezd, fogalma sincs, hogy most mit mondhatna erre, mivel még sosem mondtak neki ilyet, legfeljebb a barátnői, mikor néhány találkasorán felpróbáltak pár érdekes ruhát, de az valahogy egészen más volt. Akkor nem érezte úgy, hogy mindjárt kifut a talaj a lábai alól, az sem merült fel benne, hogy a kobakja szétrobban a zavartól, semmi. Most viszont ezek mind előjöttek.
 - K-köszönöm...! Te is nagyon... jól nézel ki - hebegi a fiú szavaira válaszolva, barna íriszeit szégyenlősen a padlóra szegezve. Hát Elena, ma tényleg nincs formában... Na jó! Tereljük másra a szót! Mondjuk... azok a szemgolyók igaziak? Vagy a bejáratnál álló csontvázaknak milyen fogyókúrájuk lehet, ha már ennyire hatásos eredményt értek el? Te jóságos Merlin! Miken jár ennek az Elenának a kobakja. A további képzelgéseket ismét Erik szavai törik meg, szerencsére, mert nem tudni, mi lett volna, ha ezeket az eszement kitalációkat még tovább folytatja.
 - Hát... - kap a fejéhez hirtelen, bugyután mosolyogva az előtte álló srácra - táncolni nem tudok, úgyhogy marad a többi dolog. Mondjuk, ha gondolod beszélgethetünk vagy nem is tudom - mondja, közben mutatóujjait egymásba gyűri, tekintetét ismét a padlóra szegezi, lábait pedig sután ingatja ide-oda. Jézusom, Te lány! Mi van veled?