Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=525346#post525346][b]Schlett E. Lilla - 2015.09.29. 12:25[/b][/url]

Háááhá, átmentem az idei vizsgákon! Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag imádkoztam az áteresztésért, nem is lettek olyan rosszak az eredményeim. Sőt! Kiválóra vizsgáztam mindenből.. már amire elmentem. S mindeközben Arnold volt az, aki tartotta bennem a lelket. Hihetetlen ez a fiú. A főnyereményt ütöttem meg vele. Annak ellenére, hogy az édesapja.. hogy nem olyan rég távozott közülünk, és ha csak tudtam, vele voltam, még ő támogatott abban, hogy igenis menjek el azokra a nyamvadt vizsgákra.
Most pedig az évnyitó. Egy teljesen egyszerű farmert vettem fel, egy fehér pólót meg Arnold egyik kardigánját, ami legalább egy számmal nagyobb volt, mint én, de .. szóval az ő illata vett körbe. Jó, jó, a talárom nem fért már rá, úgyhogy az mellettem hevert a padon, de senki nem szólt érte eddig. Margaréta valamiről beszélt mellettem, talán a pontversenyről sajnálkozott, mikor legnagyobb örömömre na ki ült le mellém? Felvillanyozottan adok neki egy üdvözlő puszit és pirulok el, mint eddig minden alkalommal, mikor találkoztunk. Ujjaink összefonódnak, őméltósága pedig szépen elterül az Eridonos asztalon, én pedig felé fordulok. Vigyorgok, mint aki valami gyorsítót vett be az ünnepség előtt, de édesanyám életére mondom, semmi ilyen nincs a háttérben!
- Ááááh, ne is mondj ilyet! A hideg kiver, mikor eszembe jut. Nem fogok átmenni, biztos, hogy megbukok. - mikor a libabőr végigszaladt rajtam, felhúztam egyik karomon a pulóver ujját, hogy megmutassam a hatást.
- Tömegverekedés. Általában ez szokott lenni a .. bevett módszer. Vagy az első és az utolsó helyezett diákjai esnek egymásnak, vagy két benga vadállat veri szét a berendezést. - gondolkodtam volna még további lehetőségeken, de inkább megint kiszélesítettem a vigyorom - készülsz valamivel? - odahajoltam hozzá, egész rásimultam az oldalára, hogy puszit nyomhassak arcára, amit csak a tenyere választ el attól, hogy az asztalra bukjon.
Éles váltás következett be. Mosolyom, ami eddig csak az összes fogamat villantottam meg, lassan 'O' betűvé változott a meglepettségtől. Nem volt időm válaszolni, ugyanis az észkombájn Tomi jelent meg mögöttem, kezeit a vállamra passzírozta és elkezdte ropogtatni ezen szegény testrészem. Annyira váratlanul ért az érintés, hogy meglepetten rezzentem össze. No de csoda lett volna, ha ennyivel beéri az élet az esetemben: természetesen egy pohár esett áldozatul a mozdulatomnak. Töklé. Egyenesen Arnold ruhájára. Ijedten kaptam mindkét kezem az arcom elé, majd Tomi és Maresz elkezdtek tapsolni. Erre a velünk szemben ülők is összeütötték a tenyerüket, majd az asztal távolabb eső emberei is, mint egy ösztönösen, a végére minden, diákoknak fenntartott asztalnál tapsoltak az emberek. Úgy elöntött a pír, hogy elmondani nem tudom - s mindeközben szobatársam a tányérja fölé görnyedve haldoklott a nevetéstől. Kikukucskáltam ujjaim közül.
- Ne haragudj. - idő kellett ahhoz is, hogy pálcám után nyúljak, amit persze egyszer a földre ejtettem kínomban. Egy suvickust mondtam Levitásom ruhájának szegezve, s mire újra tiszta, foltmentes volt a felsője, már a zaj is elült, mindenki megint a saját kis dolgával foglalkozott. Tomi Margaréta mellé ült le és hevesen gyakorolták az alapfokú párkapcsolat fogalmát. Mint egy kislány, úgy bújtam oda Arnoldhoz.
- Te komolyan mondod? Mármint engem elvinni.. engem, Svájcba.. én síelni? .. Ugye lennének ott készenléti gyógyítók? - nem is tudtam mit mondani, újra átjárt a meghatottság. Volt már szó erről a legutóbbi télen, de hogy komolyan elvinne.. Vigyorom visszakúszott és így sasoltam Arnoldra - Tetszik a gondolat. Ez egy nagyon jó gondolat. - vigyor. Ezer vattos, tejbetök vigyor.