Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

Az éhség érzése borzalmas. Két napja nem találok semmit, amit szívesen ennék, ezért csak néhány szelet lekváros pirtóson, és néhány kanál levesen élek, ami a férfi gyomrának nem egy jó megoldás, mivel az hozzá van szokva a tisztességs étkezéshez. Az enyém is ilyen, így most érzem, hogy az egész szervezetem egy kisebb sokkban van azért, mert nem kap normálisan kaját. Nem tesz jót nekem ez az időszak, és úgy tűnik a szervezetem sem preferálja, hogy rosszba vagyok Lucyvel, talán beszélnem kéne a lánnyal, talán meg kéne békélnünk.
Elvégre szeretem, ez a napnál is világosabb, ahogy az is, hogy nem azért haragszom rá, mert ez nekem kényelmes, hanem mert meg vagyok sértve. El szeretném neki mesélni, hogy rossz volt otthon, hogy ez az új nő, akit apám hazahozott, milyen egy fura szerzet, és hogy mennyivel másabb a korábbi feleségeihez képest, vagy hogy pont annyi idős, mint Travis, vagyis konkrétan abban az évben született, amikor az apám először életében apává vált. Annyi mindent kellene mondanom neki, legelőször is azt, hogy hiányzik.
Mégsem teszem. Ahogy megpillantom, ahogy a tekintetünk találkozik, egyszerűen elpillantok róla. A gyomrom fájdalmasan kordul az illatokra, melyek valóban csodálatosak, és mégis, mintha félnék enni. Engedelmesen követem a lábaimat a Rellon asztalához, és ülök le Állia mellé.
- Hello.
Köszönök neki, valamint a szembe ülő vörös lánynak, akinek ha jól emlékszem Eszter a neve. A mellettem lévő hely még üres, így arra nem is fordulok. Eszter mellé csakhamar megérkezik a barátnője Kata is, így ők élénk beszélgetésbe kezdenek, míg én rápillantok a mellettem ülő tányérjára, majd a saját üres tányéromra, és megint Állia tányérjára.
- Ajánlasz valamit? Nem tudom, hogy mit kéne ennem.
Azt nem vallom be neki, hogy napok óta szinte semmit sem eszek. Kár ezze felvágni, és különben is, hátha csak egy javaslat kell, hogy megoldódjon az evési zavarom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=561912#post561912][b]William Eric Payne - 2016.01.09. 16:56[/b][/url]

Az éhség érzése borzalmas. Két napja nem találok semmit, amit szívesen ennék, ezért csak néhány szelet lekváros pirtóson, és néhány kanál levesen élek, ami a férfi gyomrának nem egy jó megoldás, mivel az hozzá van szokva a tisztességs étkezéshez. Az enyém is ilyen, így most érzem, hogy az egész szervezetem egy kisebb sokkban van azért, mert nem kap normálisan kaját. Nem tesz jót nekem ez az időszak, és úgy tűnik a szervezetem sem preferálja, hogy rosszba vagyok Lucyvel, talán beszélnem kéne a lánnyal, talán meg kéne békélnünk.
Elvégre szeretem, ez a napnál is világosabb, ahogy az is, hogy nem azért haragszom rá, mert ez nekem kényelmes, hanem mert meg vagyok sértve. El szeretném neki mesélni, hogy rossz volt otthon, hogy ez az új nő, akit apám hazahozott, milyen egy fura szerzet, és hogy mennyivel másabb a korábbi feleségeihez képest, vagy hogy pont annyi idős, mint Travis, vagyis konkrétan abban az évben született, amikor az apám először életében apává vált. Annyi mindent kellene mondanom neki, legelőször is azt, hogy hiányzik.
Mégsem teszem. Ahogy megpillantom, ahogy a tekintetünk találkozik, egyszerűen elpillantok róla. A gyomrom fájdalmasan kordul az illatokra, melyek valóban csodálatosak, és mégis, mintha félnék enni. Engedelmesen követem a lábaimat a Rellon asztalához, és ülök le Állia mellé.
- Hello.
Köszönök neki, valamint a szembe ülő vörös lánynak, akinek ha jól emlékszem Eszter a neve. A mellettem lévő hely még üres, így arra nem is fordulok. Eszter mellé csakhamar megérkezik a barátnője Kata is, így ők élénk beszélgetésbe kezdenek, míg én rápillantok a mellettem ülő tányérjára, majd a saját üres tányéromra, és megint Állia tányérjára.
- Ajánlasz valamit? Nem tudom, hogy mit kéne ennem.
Azt nem vallom be neki, hogy napok óta szinte semmit sem eszek. Kár ezze felvágni, és különben is, hátha csak egy javaslat kell, hogy megoldódjon az evési zavarom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=561973#post561973][b]Állia Szipenni - 2016.01.09. 21:02[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=562106#post562106][b]William Eric Payne - 2016.01.10. 13:54[/b][/url]

Megint megkordul a gyomrom, érzem, hogy többen felém fordlnak. Nem csinálhatok úgy, mintha nem belőlem jönne a hang, így csak üveges tekintettel meredek magam elé, majd mikor visszafordulnak, rápillantok Álliára.
- Nem vagyok formában, bocs.
Igen, ez a gyomorkorgás engem is zavar, mert biztos vagyok benne, hogy enni akarok, de abban is, hogy egy falat sem megy le a torkomon. Komolyan ilyen a szerelmi bánat? Az van nekem egyltalán? Vagy valami súlyos? A családi helyzet se kifejezetten jobb, ami otthon van, szóval akár az is ludas lehet a dologban. Igen, egy csomó minden lehet, de én arra is gyengének érzem magam, hogy elkezdjek utána járni, hogy vajon mi emészt ennyire.
- Lehet, de nem tudom, hogy ezzel lehet-e valamit kezdeni.
A tanácsára magam elég veszek pár tekercset, de csak forgatom a villámmal őket, mint macska az egérrel, úgy játszom én is az étellel, pedig anyám annyiszor könyörgött, hogy ne csináljam. Mégis...hallgatok én rá? Komolyan kétséges, hogy normális vagyok-e. Töltök magamnak egy pohár baracklevet, inni azonban nem iszok, hiszen tudom, elég csak egy korty és az üres hasam máris lázadva lép fel ellenem.
- Milyen a mesterképzés?
Fordulok inkább a lány felé, de azért odáig már eljutottam, hogy levágjak egy szeletet, az evés művészetét azonban tartogatom addig, amíg nem válaszol. Akkor inkább rá figyelek, és csak mint egy mellékes, kapo be a falatot. Simán rágok és nyelek, ízlik is. Azt hiszem, az utóbbi napokban mint mindenre, így az evésre is rágörcsöltem, ám úgy néz ki, ha nem foglalkozom vele, akkor sikerül rendesen ennem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=565967#post565967][b]Állia Szipenni - 2016.01.24. 15:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=565987#post565987][b]William Eric Payne - 2016.01.24. 16:26[/b][/url]

A kérdése elsőre meglep, kicsit ráncolom is a homlokom, de ösztönösen tudom igazából, hogy mi a helyes válasz.
- Valami más.
Felelek kurtán, megvonva a vállam. Nem vagyok az a nagyon beszédes fajta, de most valahogy úgy érzem, hogy minden bajom forrása az, hogy belülről emészt a dolog, a lány pedig még az evést is abbahagyta, így hát én is arrébb tolom a tányérom, és – bár tudom, hogy illetlen dolog – felkönyökölök.
- Néhány hete csúnyán összevesztem Lucyvel. Csak egy hülye félreértés volt, mégsem tudok odamenni hozzá azt mondani, hogy hülye voltam. Egyszerűen nem tudom, hogyan kezdjek neki. Ez olyan férfiúi büszkeség azt hiszem. Azt hittem pár nap alatt lecseng a dolog, hogy csak elsiklunk felette.
Itt az egyik kezemmel az asztallappal párhuzamos mozdulatot teszek, olyat, mint mikor a túllépésről beszélünk.
- De valahogy teltek a napok, a hetek, most meg már olyan kínos lenne bármit is tenni. Meg aztán honnan tudjam, hogy mi az, amit a lányok akarnak.
Az biztos, hogy nem azt, amit a fiúk. Én siklani szerettem volna, ő meg nem is tudom mit vár. Hülyévé nem fogom magam tenni, még az ő kedvéért sem, olyan Isten nincs. Azért van bennem egy ilyen leküzdhetetlen akadálynak tűnő merevség, meg hát nem is vagyok én egy filmhős, hogy tudjam, ilyenkor mit kellene tenni, meg hogyan.
- Szóval ez van.
Zárom le végül a tányéromat visszahúzva magam elé. Szóval ilyen, amikor egy férfinek szerelmi bánata van, most már legalább tudom, hogy mi az, amiről ez alatt beszélnek.
- Munka? Nem is tudtam, hogy dolgozol. Hol?
A faluban, gondolom, de azóta annyi minden nyílt ott lent, mióta ide járok, hogy akármelyiket el tudom képzelni. Bogolyfalva határozottan elkezdte felvenni a versenyt társaival.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=566344#post566344][b]Állia Szipenni - 2016.01.24. 22:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=566368#post566368][b]William Eric Payne - 2016.01.24. 23:54[/b][/url]

- Nem akarok nyuszi lenni.
Ez a szent meggyőződésem, és ehhez tartom magam, de igen, kellett valaki, aki kimondja, hogy ezzel a hozzáállással csak az vagyok. Travishez nem mehettem, hiszen csak kiröhögött volna, és az súlyosan csorbította volna az önbecsülésemet, meg a dologhoz való hozzáállásomat, így mindenképpen olyan ember kellett, aki pártatlan és aki normális. És íme, itt van Állia, aki pártatlan, normális és még arra is rávett, hogy egyek, amiért a gyomrom nagyon hálás, sőt, egyből szebben látom a világot.
- Imádom a cukrászdát. Tök jól néz ki felújítva.
Tereljünk témát. Eleget siránkoztam a saját hibám miatt. Hiszen igaza van, csak beszélgetnünk kéne. Oda is megyek hozzá, és jól meg is fogom neki mondani, hogy beszélnünk kell, mikor és hol. Aztán majd arra meg már csak kitalálok valami okosságot.
- Nem megterhelő? Suli is, munka is.
Sokan dolgoznak a faluban, mindig csodáltam őket. Engem valahogy nem visz rá a lélek. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy rendesen csináljam. Pedig kéne, tudom, mert így legalább némi erőt veszek magamon, hogy elkezdjem akaratlanul is összerakni az életem, hogy szoruljon belém némi hivatástudat, és ne csak azért kelljek fel a délutáni szundiból, mert közeledik a vacsora idő és nem tesz jót, ha felkelés után egyből enni kezdek. Komoly problémák, tudom.