Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat. Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták. A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak. Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.
|
|
|
Markovits Levente Mestertanonc Rellon (H), Magántanuló, Elsős mestertanonc
Markovits 1.0 | Mennydörgők ifi csapat terelő offline RPG hsz: 86 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. április 7. 14:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876451#post876451][b]Markovits Levente - 2024.04.07. 14:42[/b][/url] Úgy cirka húsz perce Hay Dayezik a telóján és várja Lilit, közben megetette a teheneket, learatta a paradicsomot, nagyon mundane kis feladatokat csinált meg extra pénzekért, de szépen fejlődik a farmja. Az a helyzet, hogy Bálinttal most már külön költöztek egy budanekeresdi bérelt lakásba önállósodni... ennek pedig része lenne a kaján való spórolás, de mint tudjuk, Levi bármihez hozzáér a konyhában, az robban, szétesik, tönkremegy, kakukk. Az anyjához már nem akar visszaszaladni, de egy barátot bármikor megkérne, hogy kupálja ki olyasmiből, amihez ő nem ért, de a másik hátha igen. Így aztán szegény Lili megnyerte magának ezt a roppant hálátlan feladatot, oktatni egy antitalentumot. - Hey, kösz a segítséget előre is. - Fog még több köszönömöt is mondani, főleg, ha nem csinál valami fatális hibát, mint mondjuk levágni a saját kezét egy késsel véletlenül. Közben felpattan a székről besorolni Lili mellé. - Reggeli és vacsora is lehet, bármi igazából, ami nem párizsis kenyér. Bálint is hülye a konyhában, én is, és ez annyira nem király, csak... hogy is mondjam... Eddig bármit próbáltam, az totálkatasztrófában végződött, szóval a türelmedet nagyra fogom értékelni, akárhogy is alakuljon ez a mai próba. - Elég alacsony elvárásokkal indul önmagával szemben, van annyi kritikai érzéke, hogy felismerje, ő egy született lúzer a konyhában, de talán fejleszthető. Kiderül. - Irányíts, mester. - Fogalma sincs, mihez kellene kezdjen elsőként.
|
|
|
|
Markovits Levente Mestertanonc Rellon (H), Magántanuló, Elsős mestertanonc
Markovits 1.0 | Mennydörgők ifi csapat terelő offline RPG hsz: 86 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. április 7. 21:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876513#post876513][b]Markovits Levente - 2024.04.07. 21:18[/b][/url] - Akkor el sem vállaltad volna. - Na, be akarják húzni a csőbe? Szép, szép, nem hagyja magát olyan könnyen. Ennyit már leszűrt Lili jelleméből, hogy ha nem lenne magabiztos abban, amit tanít, el sem vállalná. - Jó, ez szimpla... kellene legyen. - Aha, hogyne. Próbálkozz, Levi, próbálkozz csak. Végül is maximum leégeted a konyhát, nem nagy gond. Az instrukcióknak megfelelően előbányász egy serpenyőt a sok közül, meg olajat. Az már nem megy, hogy rendesen felmérje a "pici" fogalmát, ugyanis a serpenyőbe jó két kanálnyi olaj kerül, és a gázláng is maxon ég. Oda fog égni, mint a szemét. - Oké, ez megvan. A tojásokat szedjem elő? - Ha Bálint és a tesói itt lennének, záporoznának a tojásos viccek. Köcsög bagázs. Ezért kért privát oktatást Lilitől.
|
|
|
|
Markovits Levente Mestertanonc Rellon (H), Magántanuló, Elsős mestertanonc
Markovits 1.0 | Mennydörgők ifi csapat terelő offline RPG hsz: 86 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. április 7. 23:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876539#post876539][b]Markovits Levente - 2024.04.07. 23:34[/b][/url] - Őőő, nem mindegy, mekkorára állítom? - Említettem már, hogy Markovits Levi egy masszív konyhai antitalentum? Igen? Akkor szeretném megismételni: ha nem akarod, hogy leégjen a konyhád, ezt a gyereket NE engedd be a konyhádba, köszönöm! - Okké...? - Még elég bizonytalan, látszik rajta, de a hűtőt seperc alatt megkurtította négy tojással. Nos... egy perc múlva egy lábasban hever a négy tojás feltört, romokban heverő holtteste apróbb tojáshéjakkal kiegészítve. Csodás látvány, abszolúte, hogy még tojásokat se tud héj nélkül összetörni. Persze a só kimaradt. - Óh... ÓÓÓÓÓHHHH! - Szalonna. Hány éve nem evett ilyesmit? Jó rég. Oké, ezt, ha kihagyja, nagy baj nem történhet, ugye? Majd Bálintot megkérdezi, annak szokott a húga főzni, Ella. Az ilyen kis konyhazseni, mint Lili. Végül az instrukciók szerint ő belekanalazza a héjas, felvert tojásmasszát a serpenyőbe. Hát ez minden, csak nem gusztusos, főleg, amikor összekavarja és fehér héjdarabok kandikálnak elő a végtermékből. - Ez így kellene kinézzen? - Barbié nem ilyen. Hát mindjárt finnyázni kezd.
|
|
|
|
Markovits Levente Mestertanonc Rellon (H), Magántanuló, Elsős mestertanonc
Markovits 1.0 | Mennydörgők ifi csapat terelő offline RPG hsz: 86 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. április 22. 12:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877411#post877411][b]Markovits Levente - 2024.04.22. 12:58[/b][/url] Ritka értelmesen bámulhat most, mert szinte érzi a saját bambaságát. Annyit tud, hogy az anyja mindig kitessékeli a konyhából, hogy ne jöjjön katasztrófát okozni, így eddig nem tudta megfigyelni, hogyan készül a hagymakarika vagy épp a rántás. Némán végignézi, ahogy Lili lejjebb tekeri azt a gázrózsát, és lelkére, talán még némi bűntudata is van, hogy ennyire nincs benne konyhai életképesség. - Lehetne valami univerzális sütési cucc hülyéknek, mint én és Bálint. - Ez már csak egy csalódott motyogás az orra alatt, de épp érthető. Sokkal könnyebb lenne mindent egy fokozaton csinálni, csak... semmi sem sikerülne jól, de ezt nem akarja elfogadni. - Most mit csináltam? - Ma született bárányként pislog le Lilire, tényleg fogalma sincs róla, hogy héjdarabokat hagyott a felvert tojásban. Hát az nem buborék volt? Ezek szerint nem, mert nagyon gyors leállást kap az egész projekt, ő meg ott áll a fakanállal a kezében, mint fasz a lakodalomban, hogy na akkor hogyan tovább? Lili máris diktálja a tempót. - Na, ennyire nem vagyok azért elveszett! - Finnyásan felhúzza az orrát és rábök a tényleges, jó nagy hagymára, mint aki kikéri magának ezt a sértést! Még véletlen sem ő az a címeres barom, aki az előbb tojáshéjas rántottát akart maximumra feltekert gázon megsütni. Ettől eltekintve tényleg megpucolja azt a hagymát, a cikkezés már más kérdés... volt itt egy próbálkozás, ami leginkább félcenti vastag cikkekben végződik. Több, mint ami elvárható Levitől. - De hát én is így csi... Nem így csináltam. - Ideje beismerni, jól elcseszte. Az övében a "buborékok" fehérek, kemények és meszesek, tyúkszarosak lettek volna. Pfújmár! - Geez... Mi lenne, ha inkább beköltöznél hozzánk és főznél ránk? Jó, nem, szanáljuk, ez annyira indokolatlanul középkoriasan hangzott. Nem akarlak kihasználni, de tény és való, hogy anyával a hátam mögött sose fordult meg a fejemben ez a főzőcskézés dolog komolyabban. Hamar elkönyveltük, hogy hülye vagyok benne. - Nem aaaannyira tehetségtelen, de érzik, hogy bárdolatlanok a mozdulatai és nem áll rá a keze a folyamatokra. De a próbálkozás az ott van legalább. - A vizsgavacsorám az lesz, hogy legközelebb elcipellek Budapesten kajálni. Abszolút megérdemled azok után, hogy ezt el kell viseld tőlem. - Van benne annyi önértékelés, hogy lássa, Lilinek fejfájása lesz egy óra múlva attól, amit ő itt leművelt főzés címszó alatt. - De komolyan, ha ráérsz, ülj be egy meccsünkre és utána elmegyünk kajálni. Általában beülünk Bogiékkal csapatosan valahova. Van kedved jönni, mondjuk a májusira? - Amikor épp nem az iskolában van órákon, meghalni készülnek Bálinttal és Domival együtt a következő meccsükre edzve. Myra kegyetlenül hajtja őket.
|
|
|
|