Nem annyira ritkaság, hogy éjjel nem alszik - többnyire önként dönt így, mert épp valamin dolgozik, vagy nem tud letenni egy könyvet, az utóbbi napokban azonban messze nem ez a helyzet. Először egy-egy álomból ébredve nem tudott visszaaludni, mert túl hangosan zakatoltak a gondolatai és képtelen volt elhallgattatni őket, csak hajnaltájt bóbiskolva el, mostanra viszont ott tartott, hogy elaludni sem bírt. Semmi új a nap alatt, régebben is akadtak időszakok, amikor álmatlanul rótta a házukat és környékét, mint egy holdkóros, de igazából sosem jött rá, mi is idézi elő ezeket, csak annyit tehetett, hogy várt, amíg maguktól elmúltak. Nem akarta felébreszteni Jaredet, úgyhogy nesztelen lopózott ki a szobájukból, de pár kör után elunta az Eridont és kiszökött a folyosókra. Ilyen későn talán a prefektusok sem nyüzsögnek már, bár annyira nem érdekelte, elkapják-e, egy büntetőmunka is üdítő változatosságot jelentett volna. Vastag, kötött, szürke pulóverének nyakát egészen felhajtotta, hogy minél kevésbé érezze az folyosó levegőjének hűvösét, mert most ettől is borzongott és zsebébe süllyesztve kezeit, egyenletes tempóban vágott neki találomra az emeleteknek. Nem is figyelte, merre megy, csak remélte, hogy ha elég sokáig sétál, elfárad annyira, hogy kikapcsoljon az agya és lefekhessen.
Végül azon kapta magát, hogy a konyha ajtaja előtt ácsorog, a kilincset fixírozva - egyre jobban fázott és talán egy bögre meleg ital segített volna elaludni. Hezitált - a manók egész biztos nem örülnének, ha ilyenkor zavarná őket, ő viszont kávét és kakaót leszámítva semmit sem tud készíteni, de álmatlanságra koffeint? Ez már a múltkor sem bizonyult jó döntésnek, ami pedig a kakaót illette, nem volt oda meg vissza érte. Fülelt, mert mintha motozást hallott volna, aztán kíváncsiságból benyitott, hátha egy workoholista konyhatündérhez van szerencséje. Ahogy belépett, azonnal szembeötlő volt tévedése, egy magas, vörös hajú srác tett-vett, az illatból ítélve teát főzve. Hmmm...Hogy szokták az emberek az éjszaka közepén üdvözölni egymást?*
- Helló.-*Miután rájött, hogy valószínűleg azért nincs megfelelő köszönési forma ilyen esetekre, mert a normális halandók ilyenkor az igazak álmát alusszák, a lehető leguniverzálisabb mentőövhöz folyamodott. Nem mintha sokat javított volna az általa tett, minden bizonnyal roppant bizalomherjesztő első benyomáson, de egy negyed mosollyal megtoldotta a következő szavait.*
- Zavarna, ha csatlakoznék?-*Talán ezekkel a filteres izékkel ő is megbirkózik, elvégre ha már a muglik kitalálták, hogy előre felporciózzák és ráírják, hány percig áztassa, akkor lehet, hogy ő sem rontja el. Keresett egy szimpatikus méretű bögrét, aztán némi kotorászás után a menta mellett dönt - ez tűnik a legkevésbé kockázatosnak, bár őszintén szólva, csak találgat. Ha a srác nem akarja helyben és nyomban megbüntetni, akkor helyet foglal gőzölgő csuprával együtt, cipőjét lerúgva felhúzva térdeit is, szórakozottan figyelve az ital felszínén a tükröződésben, mit csinál a másik.

Eltelik pár pillanat, amíg gyanakodva méregetik - részéről igazán nem tud most prefektusok miatt aggódni, ha le is vonnának pontot, legfeljebb kénytelen lenne pótolni az Eridon miatta elszenvedett hátrányát; ám mint a mellékelt ábra is mutatja, szó sincs jelvényes veszedelemről.*
- Köszönöm.-*Biccent, hozzákezdve életének eme furcsa, bár lényegtelen kísérletéhez egy áttetsző kis zacskóval és némi forró vízzel - amíg bűvészkedik, minden mozdulatát figyelik, valószínűleg azért, mert közel s távol semmi más szórakoztató sincs. Egyébként alighanem elsiklanának egymás felett, mint az többnyire történik napközben, amikor szinte minden elnyel a tömeg, a zaj és a rohanás - eljutni a kastély egyik végéből a másikba két óra közt még titkos járatok ismeretében is kihívás. Éjjel viszont se forgatag, se ricsaj, se sietség, ezért is szeretett ilyenkor tanulni, dolgozni.*
- Én vs. insomnia, eléggé vesztésre állok.-*Mindketten hazai terepen voltak, így az elmúlt körökben - amiket az utóbbi pár éjszaka jelentett - még címvédőként is monokli helyett néhány karikával lett gazdagabb, no meg egy adag frusztrációval és egyéb kellemetlenséggel. Napközben könnyebb volt kihúzni ébren, hála a kávénak, de éjjel nem tudott mihez kezdeni magával, mostanra pedig már inkább nem kockáztatta, hogy varázsolgasson, mert az összpontosítása nem volt az igazi. A másik azonban nyúzottsága ellenére egészen derűsnek tűnt, a hangja, a vonásai arról árulkodtak, egyáltalán nincs ellenére az éjszakázás, ráadásul a fekete tea sem azt sugallta, hogy annyira aludni vágyna - valószínűleg sokkal kellemesebb okok nem hagyják nyugodni, ezért is próbál szóba elegyedni vele.  Igazából nem zavarta, nem irigyellte az ilyesmit, sőt, ha egy időre elterelhette a gondolatait, akkor semmilyen okot nem tudott mondani, miért ne engedhetne az idegennek.*
- És te?-*Keze futólag elidőzött a cukortartó felett, majd inkább csak pár csepp citromot tett a teába, mielőtt ujjait fázósan a bögrére kulcsolta - ha nem is tudott sokat a gyógynövényekről, a menta illatát szerette és most is jólesett, ahogy a felszálló páránál melegedett kicsit. Talán nincs csúcsformában, de ez nem igazán befolyásolta a stílusát - álmából felverve is képes volt értelmes beszélgetésre, bár egy darabig mindig eltartott, amíg angolról magyarra váltott.

- Lehetsz te az elnök.-*Megelőzendő a szavazást és az azzal járó kampányt, vagy az esetleges hatalmi harcokat, önként mond le minden ilyen kiváltságról és kötelezettségről - ki tudja, lehet, hogy ezzel megússza a tagsági díjat. Mindenesetre, egyfajta fáradt együttérzéketlenséggel humorizál, mert ez az egyetlen, amire még képes jelen helyzetben. Még mindig jobb, mint a mély depresszió és az önsajnáltatás, bár ezek azért nagyon távol álltak tőle.*
- Inkább, semhogy sztrájkoljon.-*Vélekedett, elvégre az agyhullámok hiánya általában aggasztóan halálközeli állapotokhoz tartozott, ami azért roppant kellemetlen és ehhez képest némi kis álmatlanság igazán semmiség. Ráadásul nem is úgy tűnt, hogy a másik túlzottan bánná a helyzetet, így végképp nem látta értelmét, hogy sajnálkozva bólogasson, ó, igen, milyen szörnyű dolog is a gondolkodás. Óvatosan belekortyolt italába, aminek ugyan nagyon enyhe íze volt csak, ám az kellemes és enyhítette némiképp azt a fáradtságérzetet, ami a leginkább zavarta. A kérdésre felpillantott, majd le a teára, mielőtt nevetésszerű horkantást hallatott volna.*
- Fogalmam sincs, mint a mellékelt ábra mutatja, egyáltalán nem ismerem ki magam köztük.-*Íz alapján választott, ami az abszolút laikusok egyik ismérve, bármilyen objektív megfontolás helyett azt, ami a legszimpatikusabb. Arra nem is nagyon gondolt, hogy altatókkal vagy ilyesmikkel próbálkozzon, a legtöbb bájitallal szemben averziót mutatott - ha nem volt nagyon-nagyon-nagyon muszáj, inkább nem élt ilyesmivel. Vele szemben a másik egész tájékozottnak tűnt, bár az ő szemében mindenki annak tűnhetett, elvégre esélye sem volt leleplezni senkit. Legfeljebb megfázásra és torokfájásra tudott tippeket, mivel mindettőt elviselhetetlennek tartotta. *
- Gareth.-*Vetette oda, nem barátságtalanul, csak kurtán, mert teljesen lényegtelennek érezte, most duplán. Tovább iszogatott és az ital végre kezdte belülről is átmelegíteni - jólesett ez a meleg, végre nem akarta magát annyira összehúzni és kényelmesebben is elhelyezkedhetett, kinyújtózva. Végül félig felvont szemöldök alól vetett kérdő pillantást viktor felé.*
- És te miért nem kamillát iszol?

- Az íze miatt választottam.-*Vállat vont, „hagyjuk a fenébe“ módon, mert mint már említette, egyáltalán nem értett ehhez. Egyrészt nem kínozta olyan gyakran álmatlanság, hogy szükségét lássa a téma kutatásának, másrészt, többnyire ki tudta használni felszabadult óráit és az egész átment, elég hamar. A konyhában meg egyébként se volt annyi tea, hogy hosszas mérlegelésre szoruljon, mit is igyon, amihez alapból nem lett volna türelme. Csak valami meleget akart, ami nem gyümölcsös-édes és lehetőleg nincs is benne sok serkentő, egy kicsit leülni valahol a tűz mellett, míg megissza és tenni még pár kört a kastélyban.
Viktor magyarázata tisztázza a dolgot, biccentéssel veszi tudomásul - lehet, hogy nála se sokat számítana a fekete tea, főleg nem a kávéfüggése szintje mellett, de mivel nem értett hozzá, egyszerűbbnek látta kísérletezés helyett elkerülni. Neki semmiféle kötődése sem volt a teákhoz, származása ellenére nem volt valami nagy teás.
- Valószínűleg is-is.-*A csendes mosolyt és merengést elnézve biztosan benne van a második lehetőség is, azonban mint már a kamillánál megjegyezte, ha nem ízlene neki, nem inna ilyesmit. Némán tanulmányozta a másikat, míg az itala felett elkalandozott. Jó lehet, ha így kapcsolódnak össze a dolgok, amiket az ember szeret és amire szívesen emlékszik. Viktor vonásai és mozdulatai is szórakozottak, többet árulnak el, mint a puszta szavak, bár utóbb azok is kicsúsznak, halkan és valószínűleg félig akaratlan.*
- Elsóztad a teát?-*Érdeklődött válaszképp egy félmosollyal, gúnyolódás nélkül, pusztán megpróbálva könnyedebbé tenni a hangulatot, mert a szerelemetes kifejezés hallatán némi erőfeszítésbe került nem horkantani és tenni hozzá, hogy „igen, valószínűleg igazad lehet“. Vagy inkább szerelem-elemes, derült gondolatban, újabbat kortyolva és tudatlansága miatt elmulasztva egy remek Duracelles poént.*
- Ha segít elaludni, mesélhetsz róla.-*Tette hozzá végül, mert bár tanácsot aligha adhatott, hallgatóságnak jó, bólogatni még biztos nem felejtett el. Az egész csupán egy ajánlat volt, mert neki bármilyen figyelemterelés jól jött és annyira nem ismerték egymást, hogy még pletykaelosztóként se funkcionálhatott.
Időnként szörnyen idegesítették az ilyen udvariassági körök - jelen állapotában egy pillanatig legszívesebben odakaffantotta volna, hogy még szép, hogy nem kötelező, elvégre nem is ismerik egymást és ez nem kihallgatás, de tisztában volt vele, hogy egyetlen ilyen megjegyzése sem helyénvaló, még csak nem is Viktornak szól. A legutóbbi melléfogását követően igyekezett nem másokon vezetni le a feszültséget, bár ebben kicsit sem segített, hogy egyáltalán nem tudta könnyen szavakba szedni a választ. Miért kell mindennek folyton olyan bonyolultnak lennie?*
- Semmi. Minden. Nem tudom.-*Foglalta össze velősen, mert elsőre így tudta a leginkább megközelíteni a problémát.*- Túl sok gondolat, de egyik sem elég konkrét, nem elég kézzelfogható ahhoz, hogy azt mondhassam, na EZ az. Már csak várom, hogy az agyam feladja és bedobja a törülközőt.-*Nem hazudott, tényleg ezernyi, kisebb-nagyobb, fontos és jelentéktelen emlék, villanás, töredék tartotta ébren, miriád "ha" és múltjának egyéb visszhangjai. Nem először és nem utoljára telepednek rá ezek a hálátlan, zsarnokul zsongó, tekergő lények, de ahogy eddig, úgy most sem igazán tudja, mi hozza őket és mikor unják el és hagyják ott. Már nem merte volna megkockáztatni, hogy repülni menjen, pedig az tudta igazán kikapcsolni, de éjszaka, hidegben, vaksötétben nem akarta összetörni magát.*
- Majd átmegy. Már megszoktam.-*Zárta le, mert ha most nem is festett valami fényesen, tartotta magát, csupán az éjjeli, tétlenségre kárhoztatott órákat viselte rosszabbul.

Legalább sikerült megmosolyogtatnia a másikat, ha mást nem is, mielőtt emlékei közt elveszve megfeledkezett volna róla. Nem zavarta meg, csak csendesen figyelte, amíg az máshol, másvalakivel kalandozott és nem siettette visszatértét.*
- Hosszú az  éjszaka.-*Válaszolta, lényegében megbékélve annak gondolatával, hogy egy újabb, szemhunyásnyi alvást sem adó éj vár rá - legfeljebb pirkadatig beszélgetnek, aztán főz egy kávét, lezuhanyzik és elindul az óráira. Bármi jobb, mint az ágyban hánykolódni, vagy kísértetként bolyongani a kastélyban, bármi jobb, mint egyedül maradni a gondolataival.*
- Az majd elválik. Nosza, lássuk, milyen mesélő vagy!-*Biztatta, míg kicsit helyezkedett, de épp csak annyira lehúzta pulóvere ujját, ameddig lehetett, majd kényelmesen az asztalra könyökölt, hogy utána már ne mocorogjon. Viktornak kellemes hangja volt és ha a szavait csak feleannyi érzéssel szövi, mint amennyit arca elárul, akkor nem fogja megbánni döntését, sem sajnálni az itt elvesztegetett időt. Akkor le tudja annyira csillapítani, hogy nyugtalansága elszunnyadjon és ha békére nem is, enyhülésre lelhet és ő ennyivel is beérte. A kíváncsiság talán túlzás, de érdeklődve nézte a vöröst, fejét tenyerébe támasztva, míg másik kezének ujjai szórakozott ritmust kocogtak bögréje oldalán.
A másik megértő hümmögésére mindössze fáradtan sóhajtott magában, de hangosan semmit sem szólt - hibáztathatott, vádolhatott, átkozhatott sok embert, ám a vele szemben ülő nem  tartozott közéjük. Irányából jóindulatot érzett és őszinteséget, ami sokat segített abban, hogy féken tartsa egyébként kíméletlenül éles nyelvét. Ki tudja, talán jót is tesz neki, ha dolgozik az önuralmán, bőven ráférne, mert néha jóval Eridonosabb volt a kelleténél.
Ami a felszabadult időt érintette, egyet kellett értenie, bár nem pazarolt erre újabb szavakat.*
- Erre találták fel a kávét.-*Vont vállat, mivel alapból annyira alacsony vérnyomással indított, hogy már évekkel korábban rászokott a koffeinre, puszta kényszerűségből. Választhatott e között és a szédülésekkel járó vérnyomásingadozás közt, ami minden hirtelen felállásnál fenyegette, ő pedig egyrészt nem kért az ilyenek okozta sérülésekből, másrészt, meg sem engedhette őket magának.

Ahogy Viktor nekifogott a történetnek, teájából kortyolva bögréjébe mosolygott, bár feleslegesen rejtőzött, a másik egy pillantást sem vetett rá, belemerült játékába és emlékeibe. Esze ágában sem állt kinevetni, de az elejétől kezdve lerítt a másikról, hogy valamitől boldog és mostanra minden mozdulata, szava, még a vonásai is csordulásig voltak érzelmekkel. Részben őt is felvidította, mert nem tudta úgy nézni, hogy ne képzelje el önkéntelenül is az elmondottakat. Nem kérdezett közbe, csak hagyta, hogy a másik belátása szerint meséljen, míg arcát fürkészte, kicsit sajnálva, hogy a tekintetét nem látja - biztos volt benne, hogy a zöld szempár még többet mondott volna el, bár nem annyira az érdekelte, amiről, hanem az, ahogy beszélt. Nem kívánt mások életében vájkálni.*
- Milyen titokzatos, sötét herceged van...-*Jegyezte meg halk derűvel, jóformán bögréjének intézve szavait, amikben nem rejtőzött gúny, se más negatív érzés. Nem nézte le, se nem undorodott, könnyedén átlépett azon, hogy Viktor nagy valószínűséggel egy férfiről beszél, még ha egyetlen szóval sem említett nevet. A partnere alighanem kevésbé nyitott, vagy legalábbis nem vágyik arra, hogy minden jöttment idegen tudjon a kapcsolatukról - hát, Garethtől nem kell tartania, az utolsó ember, aki pletykát indítana el, most pedig még a házimanók is alszanak. A következő mondat meglepte, bár megmagyarázta, hogy ha ennyire régi história, miért tűnik olyan frissnek, újnak a lelkesedés.*
- Milyen hosszú ideig?-*Ostoba, ostoba kérdés, nem is tudja, mit remél a választól, de kicsúszik a száján és már nem szívhatja vissza. Mindegy, lehet, hogy feleletet sem kap, elvégre semmi köze hozzá, így könnyedén továbblép, amint teheti, mindössze egy szívélyes mosolyt villantva.*
- Sok szerencsét és a legjobbakat.-*Újra kortyolt hűlő italából, azon gondolkodva, főzzön-e még egy teát és ha igen, milyet. Szívesen beszélgetett volna még, de nem volt kedve mesélni, talán mert amint gondolatai utat találtak vissza ahhoz, ami ébren tartotta, jókedve ismét elillant, pedig nem akarta Viktor hangulatát rontani.*
- Jó neked.-*Konstatálta fanyar mosollyal - ha akar, talán le tud róla szokni, de mindig szüksége lesz valamire, ami eléri, hogy ne kóvályogjon egész nap és ne legyen ön- és közveszélyes. Dohányozni nem dohányozhatott az iskola területén, az alkohol nem segített, így nem igazán maradt miből válogatnia.
- Mhm. Az öcsémmel, a csapathoz nem érzek elég kedvet. -*Jelenleg ugyan lelkesedése aligha sodort volna magával bárkit is, de érdeklődve nézett Viktorra. Pontosan értette, mire gondolt, nem véletlenül szeretett repülni  és volt hajlandó megtanulni igen veszélyes manővereket is.*
- Nem vágysz néha valami...többre?-*Kérdezte aztán, talán kissé szórakozottan - a repülés különféle formái már régóta foglalkoztatták, bár eddig nem volt módja kipróbálni a seprűn kívül egyebet. Mégis, olyan érzése volt, nem lehet ez minden, az olyan...fád és fantáziátlan lett volna.

Négy év... Elképzelhetetlenül hosszú időnek tűnt ez, még ha csak homloka ráncolásával mutatta is meglepettségét. A kötődés, ami ennyit kibírt, nagyon erős kell legyen, ha át tudta hidalni, hogy ennyi idő alatt sok ember szinte felismerhetetlenségig meg tud változni, elég, hogy felnőjön... Talán pont ez a dolog lényege. Nem mintha igazán számítana, elvégre nem hasonlíthatja össze azt, ami feltetette vele a kérdést és azt, amiről az imént Viktor mesélt. Ennek ellenére továbbra is érdekes volt az a véletlen, ami összehozta őket, vagy ha valaki épp abban akart hinni, az a sorsszerűség.  
- Ha csak néha, örülj neki.-*Egyszerűen lezárta a témát, igazán nem volt ezen mit boncolgatni - részéről szükséges rossz és a függőségek talán egyik legártalmatlanabbika, amíg nem viszi túlzásba, bár az ajánlott napi kávémennyiségről Jareddel merőben más elképzelésük volt. Mindenesetre, mivel neki kellett annak veszélyével élni, hogy amikor feláll, vérnyomása ülve marad, ő meg lefejeli a legközelebbi tárgyat, ami lehetett akár egy fortyogó üst is, egyelőre még ő szabta meg a saját dózisait.
Akad azonban kellemesebb téma, amire átnyergelhetnek, ha már mindketten ugyanazt a sportot űzik, bár őt maga a repülés jobban érdekelte, mint egy-egy labda hajkurászása a levegőben. A véleményük azonban szinte az első pillanattól eltér, mert valamiért mindig is kételkedett benne, hogy a seprű lenne a legek legje.*
- Nem tetszik, hogy legalább az egyik kezet mindig foglalja, hogy szinte állandóan görnyedésre kényszeríti az embert. Több szabadsággal szeretnék mozogni.-*Maga sem tudta, hogyan lehetne mindezt megvalósítani, de mentségére szóljon, még nem volt túl sok lehetősége felfedezni a világot és megtalálni azt, ami igazán lenyűgözte volna. A varázslók többnyire beérték azzal, amijük volt és valahol meg tudta érteni, elvégre évszázadok óta működő és jól bevált varázslatok közt éltek amik nem igazán avulnak el. Ő sosem tudott ennyivel megelégedni, talán mert olyan fojtogatóan telepedtek rá szokások, hagyományok, aranyszabályai a mágikus társadalomnak - minél többet rázhatott le, annál jobban érezte magát. Minden érdekelte, még az is, amihez nem volt érzéke vagy tehetsége és többször neki kellett futnia, hogy megértse.
- A szőnyegek több országban be lettek tiltva, mert vagy mugli eszköznek minősülnek, vagy veszélyesnek tartják őket.-*Ennek volt ideje utánanézni, bár különösebben alapból nem vonzotta az alacsonyan, lomhán szálló, ülésekre osztott perzsák gondolata.*- De ha tényleg utaznom kellene, akkor nem törökülésben szeretnék görcsöt kapni.-*Fűzte hozzá egy apró fintor kíséretében, mert ezt a fajta közlekedést legfeljebb a térdeléshez szokott ázsiaiak bírnák. Ő egészen más dolgokat forgatott a fejében, maradék teáját lötykölve - Viktor is félretolta az üres bögréjét, így adta magát a kérdés, lezárják-e itt a beszélgetést vagy főznek még egy adagot.*
- Mit szólnál egy repülő hajóhoz?-*Dobta fel végül, a válaszhoz igazítva, maradnak-e még.

Viktor gondolataiba merül, de mivel nem osztja meg vele őket, jobb híján időtöltésként ásít egyet, várva bármire, amihez hozzá tud szólni - néha a teljesen ostobának tűnő ötletekből is lehet meríteni, ha egy az egyben nem is lehet őket felhasználni, csak kellő kreativitás kell hozzá. Végül meglehetősen kurta, számára nem sokat mondó magyarázatfélét kap.*
- Majd utánanézek.-*Ha másnak nem, érdekességnek biztos jó lesz, de ki tudja, lehet, hogy némi ihlettel is szolgálhat ez a valami, bár szinte kizártnak tartja, hogy olyan legyen, mint amit ő elképzelt. Amennyire meg tudta ítélni, az internet nevű óriási, bámulatosan kaotikus tudástár leginkább a fantasy kategóriában tartotta csak számon az ilyen égen vitrolázó hajókat.*
- Kösz.-*Biccentést is mellékel, míg maga elé húzza a teáját és újfent melengeti kicsit a kezét a bögrén, mert a nyelvét nem szándékszik leégetni. Közben szemrebbenés nélkül, némán figyeli, amint Viktor jószerivel a semmit kavargatja kiskanalával, de azt alaposan és módszeresen.
- Nekem általában igen. Csak egyszerűen már nem tudok eléggé összpontosítani, hogy dolgozhassak is.-*Kisebb fintorral fejezi ki elégedetlenségét, mert egy pillanatig sem panaszkodna az álmatlanságra, ha mellette csinálhatna valami hasznosat, vagy legalább értelmeset. A sorozatos nemalvás miatt viszont mostanra elérte azt a szintet, ahol már nem lenne biztonságos kísérletezni, főleg nem úgy, hogy mindenki más alszik és nem lenne, aki a gyengélkedőre cipelje - már ha maradna belőle valami.
Az időközben előszedett "ketyerék" is javarészt éjjeli tudományszeánszai termékei, kiegészítve hosszadalmas és néha kifejezetten kalandos tesztelési fázisokkal. A kérdésre felpillantva ugyan nem érti, miért mosolyog Viktor úgy, mintha egy kosárravaló kiscicát húzott volna elő a kabátujjából, de talán jobb is.*
- Mert a legkevésbé sem azzal szeretném belopni magam a szívükbe, hogy én kreáltam a prefektus-detektort.-*Feleli, rákoppintva az érmére, aminek egyik felén apró radar jelenik meg - vékony, halványan világító háló-karcolat, amin most szerencsére egyetlen mozgó pötty sem látható.*
- Huszonöt méteres körzetben nincs prefektus a környéken.-*Fordítja le, mielőtt az iránytűt pöccintené meg, ami így halk zörgéssel széthajtogatja egyébként rejtett alkatrészeit.*
- Vissza tudja vezetni az embert mágikusan megjelölt pontokhoz, irány-, idő- és helyzetmeghatározásra is jó. Mindez már létező bűbájok módosítása.-*Tette hozzá, ha nem lett volna nyilvánvaló, miért hozta fel érvnek ezeket a szokatlan tárgyakat. Persze, nem kevés időbe telik átalakítani és stabillá tenni egy-egy ilyen varázslatot, de az utolsó beleölt percig megérte.

- Mhm. Nem tökéletes megoldás, de némileg korlátozottak a lehetőségeim és a tudásom.-*A jelvények érzékelése volt a legegyszerűbb megoldás erre a problémára - ez sajnos azt is jelentette, hogy ha valaki nem vitte magával a kitűzőjét, akkor nem jelent meg a kijelzőn, ráadásul a tanárokat sem tudta érzékelni, de azért így is jelentősen növelte az ember esélyét, hogy büntetlenül sétáljon éjjel, ha épp arra vágyott. Számtalan apró tárgy alkalmasnak bizonyult ehhez - érmék, nyakékek, kis kézitükrök,bármi, aminek felülete viszonylag sima. Ezekkel a technikai részletekkel azonban már nem untatja Viktort, csupán egy pöccintéssel kikapcsolja a detektort és zsebre is vágja, biztos, ami biztos alapon.
Az iránytű marad csak az asztalon, amit szétszed - visszaalakítva egyszerűbb formájára leemeli a tok felső és alsó részét, láthatóvá téve a tűt és az üresben álló torgólapot, aminek szélén ott sorakoznak az apró nevek: Pest, A., Bogolyfalva, Eridon, erdő, S., vadőrlak, néhány sajátosan jelölt tanterem - egy részükre nincs is már igazán szüksége, mert időközben megtanulta a hozzájuk vezető utat, némelyik hely azonban még kapóra jöhetett, ha egyszer eltéved az erdőben, vagy benézi a hoppanálást. Ugyan még nem tette le a vizsgát, azért számolt az eshetőséggel, hogy nem mindig fog pontosan ott felbukkanni, ahol ő azt eltervezte. Mindenesetre, ha Viktor szeretné, nyugodtan megnézheti és kipróbálhatja, egyelőre még messze nem tart ott, hogy a tárgyakat kizárólag egy-egy személyhez köthesse, úgyhogy találmányaik mindenkinek engedelmeskednek.*
- Az öcsémmel közösen csináljuk. Egyrészt kihívás, másrészt szórakoztató, harmadrészt még hasznos is. Már ha az ember örömét leli benne, hogy a félkész varázslatok előszeretettel robbannak.-*Nem kevés önirónia érződik a hangjában, elvégre nem véletlenül kevés az önjelölt feltatáló, játszi könnyedséggel lehet elveszíteni sok mindent, a szemöldöktől a látáson át akár az ujjakig. Hogy nekik sosem esett komolyabb bajuk, felerészt a védőfelszerelésnek és felerészt az óvatosságnak köszönhető, amivel dolgoztak, de valahol ott lehetett benne az is, hogy volt tehetségük a dologhoz.
- Persze. Ha meg tudjuk csinálni és megfizetik, akkor miért is ne?-*A törvénybe ütköző részt nem tette hozzá, egyrészt, mert kételkedett benne, hogy a vele szemben ülő ilyesmire vágyna, másrészt, épelméjű gonosztevő nem tőlük fog rendelni.

Viktor érdeklődése üdítő - még mindig élmény, hogy megoszthatja másokkal a találmányaikat és ha alkalmas illetőbe botlik, akár ötletelhet is, eszmét cserélve és más szemszögből is véleményt kapva. Ilyen téren nem tartja kevesebbre a laikusokat, mint mondjuk Kinsey megfigyeléseit, mert az amatőrök kérdéseiből és ötleteiből is rengeteg ihletet lehet meríteni. Kortyolt egyet, mielőtt további magyarázatba bocsátkozott volna, némi gesztikulációval egészítve ki a gondolatait.*
- Elméletben lehetne személyre kalibrálni, de iszonyatos munka lenne. Vagy el kellene érni, hogy legyen egy eredeti, ami kapcsolatban áll az összes utána megbűvölt detektorral, ami kockázatos, mert vissza lehet keresni, kié is ez a darab; vagy egyenként kellene frissíteni őket, ahányszor csak prefektuscsere van. A tanárokról nem is beszélve.-*Legyintéssel zárja az egészet, visszatérve ujjainak bögrén való melengetéséhez. Átgondolta ezt már párszor, mert attól függetlenül, hogy jelenleg nem tudott megvalósítani egy-egy ötletet, csak ezért nem vetette el őket és a már meglévő koncepciókat is elővette, hogy megvizsgálja, javíthatna-e rajtuk. A detektorok kapcsán arra jutott, hogy ha valaki szabályszegni akar, akkor már igazán vállalhat annyi kockázatot, hogy csupán ettől a kis segítségtől nem válik teljesen biztossá a sikere. Akkor már nem is lenne az egészben semmi izgalmas. Apropó, izgalom.*
- Leginkább sok asztal melletti görnyedéssel töltött óra van bennük, amíg ezredszerre reparozott maketten próbálod az ezeregyedszerre módosított bűbáj aktuális változatát. De az áttörés és a tesztelés mindig élmény.-*Egy kicsit szélesebb mosoly jelenik meg az arcán, mint az eddigiek, amiket jóformán csak a bögréje láthatott. Kezét felemelve képzelt idézőjeleket tesz mondandójához.*- Meg néha a "kudarc" is.-*Azokra a kisebb-nagyobb, mókás balesetekre gondolt, amik az évek során történtek - egy ízben sikeresen lepörkölte a szemöldökét és amikor megpróbálta visszanöveszteni, rajzfilmbe illő, egész szemét eltakaró frufrukkal lett gazdagabb, egy ízben pedig Jared fújta bosszúból metálkékre a haját, a vártnál jóval tartósabb hatással (és természetesen megtagadta a bűbáj feloldását).
A megrendelés lehetősége mindig feldobja - felerészt kereset, felerészt kihívás, ha valami újat kell alkotniuk, mint legutóbb Lénárd óráját. Kifejezetten élvezte, hogy kombinálnia kellett a már megalkotott bűbájokat, tovább finomítva és Jared is elszórakozott a gravírozással.*
- Ha elegendő időt adsz, szerintem biztosan meg tudjuk oldani. Eridonosok vagyunk mindketten, úgyhogy a toronyban, Nightingale névre bagolyban - ne lepődj meg, ha az öcsém ír vissza - és az ajándékboltban, többnyire ott dolgozom.-*Nagyjából ezek a lehetőségek, mert gyakran előfordul olyan helyeken is, mint a könyvtár, a Kins és Kens vagy a kastély környéke, de semmi rendszer nincs a felbukkanásában.
A beszélgetés és a tea valahogy megnyugtatta - fogalma sem volt, mióta ültek itt, de mivel elég lassan, kapkodás nélkül iszogatott, valószínűleg már elég régóta. Kicsit elkalandozott, észre sem véve, hogy ásított egyet, automatikusan eltakarva a száját (van, aki még félálomban sem tudja levetkőzni az ilyet).