38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2012. november 7. 23:00 | Link

Yarista

Nem ártana, ha néha nézné az órát is. Szorgalmikat gyártott, reménykedve, hogy ér majd néhány pontot, még akkor is, ha a rellonosok idén nagyon jól indítottak. Azzal azonban nem számolt, hogy az idő nagyon gyorsan tud peregni, ha az ember belemélyed valami érdekesbe, márpedig a mugliismeret kifejezetten érdekes dolog. Nem csoda, hogy egyszer csak arra eszmél fel, hogy a hátfájása az elmúlt közel nyolc órás görnyedés eredmény. Kint sötét van, a könyvtár zár, a hasa korog, a vacsorának pedig vége van már.
- Hát ez remek.
Morog maga elé egy kicsit, miközben összepakolja a cuccait a morgós könyvtáros néni szúrós tekintetének kereszttüzében, majd a táskáját bekattintva elindul a folyosókon. Van ugyan étkezési lehetősége a navinében is, de most nem szeretne főzőcskézni, itt kint pedig még nyílván van a vacsorából is még.
Belépve a manók csodálkozva néznek rá, de különösebben nem zavartatják magukat, csak az egyikük siet oda hozzá. Elmeséli neki, hogy lemaradt a vacsoráról, mire a manócska elmeséli, hogy miből választhat.
- Túrós tésztát szeretnék, sósat.
Mert, hogy van belőle édes is, de ő sósat enne inkább, áfonyalével, és egy kis - nem is olyan kis - brownie-val, ami kellőképpen édes és csokis ahhoz, hogy jól záruljon az estélye. A kis faasztalkához ül, hogy ne legyen útba és türelmesen várja a vacsoráját, amit lehet egy kicsit eltúloztak, mert mindegyik hatalmas adag, igaz a gyomra is hatalmasakat korog.  

Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 7. 23:15 | Link

Verocskah

A mai nap sem volt kevésbé fárasztó az edzésen, mint eddig. Már kezd hozzászokni a dologhoz, és ma nem volt olyan meggondolatlan, int nemrégiben, bár az az este egész jól végződött Bonnie-val. Kicsit késve érkezik a szokásos kandallóban, ami számára engedélyezve van, egy kicsit eldiskurált Olaffal a helyi szokásokról, na és a csajokról. A svéd lányok, nem olyan szépek, de megígérte, hogy hoz majd neki néhány fényképet, hogy azt igazolja, hogy a magyarok meg igen. A hosszúra nyúlt beszélgetésben Olaf kissé be is rúgott, alig akarta elengedni a fiút. Yarista továbbra sem ihat, és a bájitalok miatt sem, amik pedig úgy néz ki, hogy meghozzák a várva várt gyógyulást. Szóval már elég fáradtan érkezik vissza a kastélyba, ráadásul takarodó után, ezért biztosan megkapja majd a beosztását, de jelenleg éhen hal. A svéd kocsma, ahol üldögéltek mentes volt az ételektől, szóval itt az ideje, hogy meglátogassa Havaskát, kedvenc konyhai manóját. Vele már első éves korától jóban van, a fiú mindig hoz neki valami tárgyat, ami a manót felvillanyozza, Yar pedig nyilván ezért kap némi kaját, még olyat is, amit nem szolgálnak mindenkinek fel. Amikor benyit a konyhába, egy lányt lát üldögélni egy fa asztalnál, a rellonos pedig azonnal reagál.
- Nevet, házat és már a büntetőmunkán is gondolkodom! - szólítja fel a lányt, igaz, egész furcsán nézhet ki melegítőben, sporttáskával a hátán. Reményei szerint ez megzavarja a lányt, és úgy vár a reakciójára. Közben nem felejtette el, hogy éhség gyötri, tehát magához kéreti kedvenc hosszú fülűjét.
- Havaska merre vagy? Éhes vagyok. - közli fennhangon, így most már két dologra vár tovább: a lányra és a manóra. Fáradtan lecsüccsen egy székre és kényelmes sóhajt hallat. ~ Egyszer kinyír minket az edzésen... ~
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2012. november 7. 23:29
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2012. november 7. 23:40 | Link

Yarci


Éppen azon agyal, hogy milyen jó választás volt a sós tésztát kérni és, hogy nem is olyan nagy  baj ez a hatalmas adag, mert még egy kört kérni belőle nem lenne mersze, de az biztos, hogy ebből egy falatot sem fog hagyni. Ebben a pillanatban kap egy nem kedves üdvözlést, melynek eredménye egy valószínűsíthető büntetőmunka lesz. Még sosem volt büntetőmunkán, pedig már ötödéves. Ez tehetség, valljuk be. Ijedtében, ahogy a fiú felé kapja  a fejét sikeresen félrenyel, így némi köhögés után jut csak el arra a szintre, hogy igyon egy kortyot és kitörölje a könnyeket a szeméből.
- Széles Veronika, Navine.
Nincs nagyon tisztában azzal, kik is a prefektusok, mivel nem tölt itt olyan sok időt az órákon kívül, így nem tud minden változást, szóval engedelmesen válaszol, pedig kamuzhatott volna, végül is, de nem tudja, hogy nincs-e valami szuper varázslatuk a prefiknek, hogy kiszúrják a hazugságokat.
- Lehet alkudozni, hogy a hét elején legyen a büntetőmunkám? Péntektől vasárnapig reggeltől estig dolgozom, és nem díjaznák, ha büntetőmunkára kéne mennem. Nekem, még nem volt alkalmam ilyenen részt venni, biztos furcsán néznének rám.
Még nem fogja fel, hogy a fiú nem szokásos öltözékben van, egyelőre teljesen lefoglalja a büntetőmunka ténye. Viszont ez sem gátolja meg, hogy tovább egyen, most már úgyis olyan mindegy nem?
- Nem szabad így beszélni vele, ő is érző lény!
Erre viszont felcsattan, és magához térve, homlokráncolva néz a fiúra. Nem tetszik neki, ahogy a manóhoz szól.

Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 8. 00:06 | Link

Vercsi

A megérkezése nem is lehetne pompásabb, magában nagyon jól szórakozik. Az idősebbnek tűnő lány bedől a trükknek, pedig még jelvénye sincs. Már épp szólna neki, hogy "nyugi csak poén volt", amikor alkudozni kezd. ~ Hát ezt megeszem. Mondjuk navinés, a kis cuki. ~ Ennyi pont elég, hogy tovább erősödjön a navinésekre kialakított sztereotípiája, persze azokkal a kivételekkel, akikkel nagyon jóban van. Persze nem kell tisztában lenni, hogy ki a prefektus, de, hogy őt nem ismerte fel, egy kicsit piszkálja a csőrét. De gyorsan visszatér a büntetőmunkához.
- Nos, lássuk csak... - morfondírozik láthatóan nagy elánnal, még egy nagyot is sóhajt közbe.
- Hát jó, lásd milyen vaj szívem van. Mivel nem vagyok prefi elengedem a büntetőmunkád. - vigyora hatalmasra szélesedik, és várja a beteljesülést. Még húzhatta volna egy kicsit, de tényleg fáradt már, ennyi pont elég volt neki a szórakozásból. Veronika pedig felháborodik, amikor a manó után érdeklődik.
- Nekem mondod? Havaska a barátom. Amúgy Yarista vagyok és éhes, ilyenkor em illik kihozni a sodromból Verocska. De ha gondolod, jól elleszünk, amíg eszünk, aztán besettenkedhetünk a saját körletünkbe... - feláll és átmegy a lány asztalához, mellé dobja a zsákját és leül a navinéssel szemben. Beletúr a saját hajába, majd rákönyököl az asztalra és a fejét a tenyereibe temeti, ez is jelzi milyen fáradt már.
- Amúgy mit keres itt ilyen későn? Árt az alakodnak a késői kaja... - fáradt sóhajjal a hangjában érdeklődik, már ez is nagy szó ilyenkor tőle. Általában elmászik az ágyig és ruhástól alszik aznap. Közben megérkezik Havaska egy tányér húslevessel. Yar felpillant, amikor a manó megbökdösi és vigyorogni kezd.
- Hát szervusz tee, imádom, hogy ilyen kis rendes vagy. Hoztam neked svéd tükördarabot, mit szólsz? - benyúl a zsebébe és egy törött tükörrészt ad át  manónak, aki fellelkesülve ugrándozik.
- Ugye legközelebb is hozol valamit Havaskának? Ugye? - lelkendezik, Yar pedig gyengéden megsimogatja a fejét.
- Még szép! - erre aztán a manó fordul egyet örömében és eltűnik, Yar pedig magához veszi a kanalát.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2012. november 8. 00:35 | Link

Yarci


- Nem szép dolog viccelni! A tanulás lecsapolja minden energiámat, erre még szórakozol is velem!
Igaz, hogy miközben korholja a fiút, jót mosolyog, sőt a végére már kuncog is. Tényleg nem szép, de jót mosolyog, ha már így alakult a helyzet. Ez azt jelenti, hogy ha nem nyit be senki és a folyosón se kapja el senki, akkor megint megúszta büntetőmunka nélkül. Szép az élet és reméli, hogy ez még tart egy kis ideig.
- Oh, Yarista. Már sokat hallottam rólad. A hírneved valami, csodálatos. Még a faluban is egyből tudja mindenki, hogy ki vagy és most már elmondhatom, hogy találkoztam is veled, sőt, úgy harminc manót leszámítva, kettesben is voltam veled.
Erre a tényre rámutatva bök egyet a fiú felé villájával, miután felkönyököl és állát a kézfejeire fekteti. Igen érdekes ez a fiú. Olyan sok pletykát hallott már róla, hogy az hihetetlen és most, hogy találkozhatott vele, felkeltette a figyelmét. Kíváncsi, hogy mi teszi olyan nagy számmá ezt a fiút. Mondjuk tény, van egy kisugárzása a fiúnak, meg egy szemszíne, melyek igen könnyen elcsavarhatják a lányok fejét. Éppen ezért igyekszik ő tartani magát. Ő megismerni akarja jelenleg és nem átérezni a Palarn-hatást.
- Te vagy az első, aki minden mondás nélkül is a becenevemen szólít. Ügyes.
Oké, egy-null Yarisa javára, de még mindig tartja magát ahhoz, ami a fejében jár. Nem fogja őt senki sem elszédíteni.
- Remek géneket örököltünk, sem az unokatestvéreim, sem én nem hízunk. Mi vagyunk a csokoládék nagy ellenségeit. Amúgy is, imádok mindent, amit egészségtelen, az éjszakai evés remek alapja ennek, és nézd, még sütim is van hozzá.
Kicsit megemeli a tányért, bár messze van még, mire oda eljut, ha evés helyett, inkább beszél, ezért, amíg a fiú elhelyezkedik, addig ő eszik. Nem szeretné azt sem, hogy kihűljön teljesen az étel.
- Amúgy te mit keresel itt, ilyenkor?
Most már nem lőheti el, hogy ő prefektus, pedig ez nagyon jó poén lenne. Végignézve a fiún szemmel kérdezi, hogy mégis mi ez a ruha.
- Visszaszívom, egész rendes vagy vele.

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint