[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=789323#post789323][b]Julianne M. Ainsley - 2020.01.15. 12:10[/b][/url]
Zétike
folyt. köv. | love my styleEgész kellemes csalódás éri, ahogy egy egyszerű köszönetnyilvánítást leszámítva nem érkezik semmilyen egyéb válasz. Mármint gúnyos, esetleg lenéző, tudjátok, akármilyen negatív. Egyszerűen csak kedves. Azért ez egy hangyányit ijesztő Zéténytől, de e pillanatban bocsánatos bűnnek könyveljük el.
- Kösz, nem, leszoktam - int egyet kezével is, hogy megerősítse szavait. Az a helyzet, hogy tini korában, mikor még menő volt folyamatosan blázolni és azt hitték, a cigaretta mindent megold és megnyugtat, sokat szívta. Persze szülei tudta nélkül. Csakhogy a kosárlabda és a tény, hogy a nikotin többet árt, mint használ, elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy pár hónap alatt megszabaduljon rossz szokásától. Kiselőadást nem tartana róla, de ha kérdezik, szívesen megosztja saját tapasztalatait.
- Nem, de ha már itt vagy, gondoltam nem árt befejezni a félbehagyott megbeszélést - egy halvány mosoly jelenik meg arcán, elvégre minden mérge elpárolgott. Hogy ez a hőmérsékletnek, vagy a fiú normális stílusának köszönhető-e, az persze jó kérdés. Maga sem tudná megmondani. - Köszi - nem jön zavarba, el sem pirul, igazából egy laza vállrándítás kíséretében ejti meg a reakciót. Kinőtt ő már abból, hogy ilyesmik meghatározó szerepet töltsenek be a mindennapjaiban - persze azt leszámítva, hogy mindenkinek jól esik egy-egy elejtett bók. Már épp kiélvezné ezt a nyugalmas diskurzust, mikor Zéténynek sikerül ismét elérnie, hogy a magasba szökjenek szemöldökei. Mennyire bűnös gondolat, hogy egyáltalán számításba vegye a lehetőségét egy randevúnak a rellonossal? Nos, eléggé. Viszont most nincs senkije, szabad, akár a madár.
- Milyen már, hogy egyáltalán volt feltétele? - hitetlenül nevet fel és megcsóválja fejét. Javíthatatlan, az már biztos. - Nem mondok se igent, se nemet. Nem győztél még meg - keresztbe fonja karjait maga előtt és csípőjével megtámasztja a korlátot. Talán kihívónak tűnhet ez a pozíció, ő inkább csak kényelmesnek szánja. Tekintetét a falu fényei felé fordítja, úgy éri a következő kérdés.
- Az attól függ, honnan nézzük - elmosolyodik, végül teljes testével az erkély széléhez igazodik, alkarjain támaszkodva meg. Ujjait morzsolgatja, hogy a felvett hő elvesztését minél inkább késleltesse, bár fél percen belül úgyis jégcsappá válik majd. - Ahhoz képest, amilyen diákként volt, sokat. Más a procedúra hivatalos oldalán állni és persze sok mindent ilyenkor vesz észre az ember. De ez a változás nem feltétlenül rossz, csak más - megvonja vállait, ahogy a távolban játszadozó fények hol kihunynak, hol kigyulladnak. Ki-ki hazatér vagy aludni megy, esetleg beleveti magát az éjszakába. Különös érzés, hisz annak idején fele ekkora volt a falu, most meg már szinte város. Úgy hírlik, az újdonsült polgármester is felismerte ezt és talán megpályázzák a címet, aztán ki tudja.
- És te miért jöttél vissza? Vagy találóbb lenne azt kérdeznem, miért mentél el? - fejét Zétény felé fordítja, hogy megteremthesse a szemkontaktust, de testhelyzetén nem változtat.