Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=529858#post529858][b]Gátfalvi Odett Kinga - 2015.10.10. 23:37[/b][/url]

Még azzal sem foglalkozott, hogy belessen új szobájába, tesztelje a matrac keménységét, vagy úgy egyáltalán, vessen egy pillantást a hosszú és rettentően unalmas útja után a kinézetére. Nem, ő azonnal azzal nyitott, hogy meg akarja keresni a nővérét. Ha valamit a fejébe vesz, az úgy is lesz, senki nem tántorítja el terveitől, persze aki ezzel nincs tisztában, próbálkozik. Vagy a zöldjeiből áradó eltökéltség, vagy az egyre hisztérikusabb visszautasítás készteti aztán visszavonulásra a másik felet, nem tudja, és őszintén? A legkevésbé sem érdekli.
Akitől csak tudta, megkérdezte, ismeri- e Rebekát és esetleg tud- e bármit a hollétéről. Nem hinné, hogy szombat délután a testvére a klubhelyiségben lustálkodna, még inkább csak reméli, hogy igaza van, mert oda aztán egész biztosan nem jut be egyhamar. Pedig az lenne az igazi meglepetés, bekopogtatni a lány szobájának ajtaján, és tá-dá!
Nem könnyítik meg túlságosan a dolgát, ami azt illeti, jó ideje csatangol már fel-alá, és már minden olyan lehetséges helyet kilőtt, ahol számítana nővérére. Arról azért érdemes említést tenni, hogy csupán most érkezett az iskolába, körülbelül négyszer el is tévedt kapásból és kezd veszteni a kezdeti lendületéből is. Mosolya lassan lehervad arcáról, és átveszi a helyét valami elkeseredett, „demárcsakazértis” fintor. Odett hírhedten forrófejű, ha az elképzelései csúfos kudarcba fulladásáról van szó, pedig nem az a típus, aki az első sikertelen próbálkozás után rögtön feladja. Most, ahogy a folyosón bandukol, már nem is kizárólag a vörös hajkoronát keresi, komótosan nézelődik, majd megvonja vállát: talán nem lesz oda a meglepetés akkor sem, ha csak a vacsoránál ejtik meg a nagy találkozást.
Kíváncsian néz ki az erkélyre, ahogy elhalad mellette, és nemes egyszerűséggel tovább is sétálna, hacsak… Hacsak! Visszalép kettőt, aztán olyan erővel lendül ki az ajtón, csoda, hogy nem esik orra. Na, az szép belépő lett volna.
- Rebi?! Már azt hittem, hogy elnyelt a föld – mintha egy cseppnyi szemrehányás bujkálna hangjában, széles mosolya azonban talán ellensúlyozza némileg. Reméli, hogy senki sem értesítette korábban nővérét, hogy érkezik. Pont ma. Pont most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=544983#post544983][b]Gátfalvi Odett Kinga - 2015.11.19. 01:44[/b][/url]

A családot ért veszteségeket tekintve, azt a rengeteg szánakozó pillantást, amit az elmúlt évek során felé intéztek, senki nem kérdőjelezné meg a hazatérésre való szándékát, megakadályozni pedig végképp nem próbálnák. A nagymamája mégis megtette. De nem is számított másra, és így, hogy küzdenie kellett azért, hogy most ilyen közel tudhassa magát nővéréhez, talán még édesebb az ölelés, amibe Rebeka vonja. A lány nyakába csimpaszkodik, jó, hogy meg nem fojtja testvérét. Arcát a nyakába fúrja, csiklandozzák a vörös hajtincsek. Próbál mindent beleadni ebbe az apró, de mégis erőteljes gesztusba: Rebi hiányát, a hazatérés örömét, hogy rengeteg idő elteltével végre együtt vannak, és nem választhatják szét őket újra.
- Reméltem is – motyogja, még mindig nem hagyva, hogy kibontakozzanak egymás szorongatásából. Félelmetes mértékű megnyugvás lesz úrrá rajta, és mikor végül távolabb húzódnak, hatalmas vigyor terül szét az arcán. Szeretne újra a lány nyakába vetődni, most már sokkal inkább a felhőtlen öröm uralta állapotban, és idegesítően sipákolni, tapsikolni, ugrálni, akármit. Végül lebeszéli magát minderről, kételkedik némileg abban, hogy nővére értékelné az akciót. Sóhajt egy hatalmasat, készen áll a beszámolóra; fáradtsága mintha egy csapásra semmivé foszlott volna.
- Bagószagod van – közli csak úgy mellékesen, amolyan ’lebuktál’ félmosollyal, de ugyan, mégis mit foglalkozik ő ezzel, ami alapvetően nem is megy újdonságszámba, jelen pillanatban pedig amúgy is, kit érdekel!
- Elővettem legdiplomatikusabb oldalam, és leültem tárgyalni velük. Meg egy kicsit hisztiztem… de mit számít, ideértem végül! – kissé hadar, de nem érthetetlenül beszél, a széles vigyor pedig csak egy pillanatra enyhül szemérmes mosollyá. – Mesélj! Mindenre kíváncsi vagyok. Milyen a suli, sokat kell tanulni? Bár ez annyira nem érdekes… Történt valami izgalmas? Régi ismerősök? – utolsó kérdése előtt kicsit elhallgat, de még mielőtt Rebeka válaszolhatna, félénken érdeklődik. – Apudról… bármi hír?