Samantha Carpetner

Szép napnak ígérkezik a mai, kíváncsiság vezérel, hogy a mai napon milyen kilátás lehet a falura. Legjobban egy erkélyről lehet ezt megfigyelni, kellő magasságból. Úti célom felé tartva, a gondolataimba merülve teszem lábaim egymás után. Egy idő után - nem számolom és nem is figyelem az idő múlását - megérkezek és észreveszem, hogy ez a hely se lesz magányos perceim élvezője. Hisz már van egy kis kíváncsi diák, aki láthatólag belemerül a látványba. Az ajtóban megállva megköszörülöm a torkom, hogy ne hozzam rá a frászt, majd igyekezvén nem túl ijesztően szólni hozzá.
- Szabad? Vagy vársz valakit?
Nem mozdulok az ajtóból, mert ha valakivel megbeszélt találkozója van, akkor nem szeretném rontani a levegőjüket harmadik félként. Kezem az ajtó kilincsén nyugszik, a táj már innen fenséges látványt nyújt. A többit sajnos az erkély széle és a bejárat közötti táv nem engedi látóterembe. Belül vadul tombolok magammal, hogy odarohanjak és fittyet hányva a másik válaszára itt tartózkodjak, amíg kedvem tartja. Az illem viszont mást diktál és én ez utóbbihoz tartom magam. Ha menni kell, hát menni kell.

Samantha Carpetner

Szóval megkapom a zöld jelzést. Óvatosan becsukom magam után a bejáratot, nehogy kizökkentsem a gondolatából a lányt. Lelkem vadul rohanna a tájat csodálni, ehhez képest testemmel direkt lassabban lépkedek. Hogy miért kínzom a lelkem? Nos azért, mert túl türelmetlen. Így tudom magam a legjobban visszafogni. Nyugodt már már totyogó tempóval haladok, úgy festek mint akit cseppet sem érdekel semmi. Pedig aki tudna olvasni a lelkemben, vagy az elmémben, az tudhatná, hogy pont az ellenkezője az igaz.
 ~ Azt a faragatlan mindenedet, még be se mutatkoztál neki.
Pirítok magamra magamban. De mire hang hagyhatná el az ajkaim, már megelőz újdonsült partnerem. Elmondja, hogy mi is a neve, majd hogy hogyan szólíthatom. Mellé érve lassan ránézve fordulok felé, majd igyekezve kellemes hangot megütve válaszolok neki.
- Örvendek Sam! Az én nevem Kilt Zoltán, de hogy hogy szólítasz azt te döntöd el. Van aki Kilinek, van aki Kiltnek, van aki Zolinak és megint van aki Zozónak szólít.
A mondat végére elnevetem magam, majd lassan a tájat kezdem kémlelni. Szinte elképednék, ha nem uralkodnék az arcizmaimon sem. Ugyanis a táj ilyenkor a leglélegzetelállítóbb mint valaha. Kissé bele is szédülök, de az erkély párkánya jó kapaszkodónak bizonyul, megtart.

Samantha Carpetner

Életemben most vagyok itt először, pedig egy jó ideje a kastély lakója vagyok. Hm, mintha csak tegnap lenne, hogy a falak közé kerültem, pedig ez nem most volt. Mégis minden alkalommal tud újat mutatni ez a világ. Sokkal leírhatatlanabb, mint a mugli élet.
- Egy jó ideje koptatom a padokat, meg a hálótermi ágyat. Levitás gyok. Viszont veled nem találkoztam még, új vagy? Te melyik házba lettél beosztva?
A látvány ugyan mély benyomást tesz rám, de a friss levegő mégis élénkít. Az asztalok felé fordulva egy kis időre a táj hatása kerül. Az egyiken egy frissitő kancsó vizet pillantok meg. Mellette több poharat is.
-Kérsz egy pohár vizet? Nekem muszáj innom!
Azzal megindulok a frissítő ital felé, felkapom a kancsót és kérdőn a lány felé nyújtom, azzal meg se várva válaszát ugyan de töltök neki is, ha nem most issza meg, majd később is jó lesz az. Vagy más issza meg, vagy majd kiderül mi lesz vele. A magamnak töltött nedü viszont visszazökkent a normális kerékvágásba, így már a tájtól nem szédülök meg.

Samantha Carpetner

A másik pohár gazdája csak előkerült, sőt alaposan meglepve szinte azonnal kiüríti tartalmát. Elképedve nézek rá, szinte reflexszerűen töltök neki megint.
~ Hogy volt erre képes? Bár embere válogatja, ki miben ügyes, de ez meglepő.
Észre se veszem, de a széken ülök, üres poharam méregetve hol a lányra, hogy megint a kezemben tartott alkalmatosságra sandítok. Fejem megrázom és az előbb látottakat elemezve próbálom összerakni a dolgokat. Ez bonyolultabb mint a brazil szappanoperák partnerkapcsolatai. Hogy ki kivel kavar. Vagy mi van? Áh, ezt nem tudom felfogni, de mindegy félre is teszem.
- Leülsz? Tetszik a házad? Sok barátod van?
Hirtelen szakadnak ki a kérdések, majd ahogy jön, elmúlik. ismét töltök magamnak egy pohárral a vízből, közben a táj is, meg az erkély eszembe juttatja egyik kedvenc filmem fantasztikus jelenetét. Fan lévén szerintem sejthető, hogy Sherlock Holmes 2 Árnyjáték-ra gondolok, amikor S.H. és J.M. a film vége felé sakkoznak. Remélem hogy a lányban nem riválisom és nem rosszakaróm lelem meg. Fura lenne ha most úgy alakulna, mint a filmben. Meg hát azért a lány fiatalabb tőlem, szóval előtte az egész élete. A hasonlat a lehető legrosszabbkor jut eszembe.

Samantha Carpetner

Nos, a helyzet olybá tűnik, hogy jóformán egy sakktábla hiányzik előlünk és tekinthető a film zárójelenetének. Bár annyi még a különbség, hogy mi nem akarunk a másik életére törni. Mi csak csevegünk, abból elvileg rossz nem sülhet ki. Bár ki tudja, lehet mondok valami sértőt a közeljövőben és a kezdeti barátság egy pillanat alatt omlik össze mint egy kártyavár. Vagy mint anno volt a Domino-day ahol felállítottak több millió dominót és egy galamb szárnyának suhogása láncreakcióban több ezer vagy még több dominót döntött le.
- Tökéletesen meg vagyok elégedve a házammal, nagyon jó barátaim vannak ott. Nem egyszer sikerült meglepniük, bámulatos módon.
Ahogy ezeket felelevenítem magamban, filmkockaként pörög előttem az egész. Mintha fél perccel ezelőtt történne minden, vagy nem tudom. Az emlékek csak úgy tódulnak az agyamba, kívülről még mintha madárhangot is hallanék, de mindez tompán szűrődik az agyamba. Talán még a lány is mond valamit, nem tudom, az emlékek magukkal ragadnak.
Megrázom a fejem és kissé zavart mosollyal tekintek a lányra.

Samantha Carpetner

Oh, hogy mik vannak, úgy látom rossz irányba kanyarodik a beszélgetés. A könnycseppeket nehéz nem észrevenni, főleg, hogy az elsőt még le is törli. Hát mázli, hogy elraktam egy pár zsepit, indulás előtt. Sose tudhatjuk mikor jön jól. Előkapok a zsebemből és a lány felé nyújtom.
- Ne hari, hogy rossz emlékeket idéztem elő, bocsánat. Tereljük másra a szót.
Bár a második cseppet inkább a kézfejemmel törlöm le a szeme sarkától. Remélem nem veszi tolakodásnak. Ha mégis, már késő gyorsabban jár kezem mint, hogy tiltakozhatna ellene.
- Mi a kedvenc szabadidős tevékenységed?
Próbálom ezzel a kérdéssel oldani a hangulatot, hisz erről az ember képes órákig elcsevegni. Főleg, ha a másik felet érdeklő téma is előkerül. Soha nem tudhatjuk, hogy a másik emberben mi az a dolog ami a legtöbb személy érdekelheti. Kíváncsian figyelem minden egyes szavát az utolsó válaszig.
Ahol egyező gondolatunk van, heves bólogatással jelzem, hogy én is ekképp vélem.

Samantha Carpetner

Ez, hogy nem probléma, hogy a könnyét letörlöm megnyugtat. Túlteszi magát rajta, csak idő kérdése. Az a félig-meddig nem túl jól hangzik, de nem baj. A jó munkához mint tudjuk idő kell. A rosszhoz meg sajna még több. Nem úgy fest ez az előttem ülő lány, mint aki hanyag és csapnivaló melót hagyna maga mögött.
A szabadidős tevékenységei között akad egy olyan pont ami rám is jellemző.
- Szeretek olvasni, főleg krimiket. Tudod ezek megmozgatják az ember agyát.
Mosolyog, ez már jó pont, viszont a zsepit nem vette észre. Ezért kitartóan nyújtom felé. A letörölt könnycsepp már kezd felszáradni a kézfejemen, egy percig nem érzem zavarónak. Még a kezem picit tolom felé, hogy felfigyeljen rá. Nagyon jó fejnek bizonyul az újdonsült spontán alkalomból adódó barátom.
A táj valahogy eltörpül amellett, hogy az ő lelke milyen mély. Bár ez fizikailag nem látom, és a beszélgetésből is csak a felszínt bírom kapargatni. A legmélyebb dolgokba nem szívesen kívánkozok bele, mert nekem is vannak a felszín alatt rossz emlékek és emiatt is váltottam témát. Nem tesz jót senkinek, ha a beszélgetés a mély dolgokat felszínre hozza. Veszélyt hordoz magában.

Samantha Carpetner

Kiderül a kegyetlen igazság. Viszont többször végigpörgetem a lány szavait. Egy apró információ morzsa hiányzik ebből a kirakósból. Azt is megmondom, hogy mi. Történetesen, olyan személlyel állok szemben, aki régóta tudta, hogy varázsló származású? Ennek hangot is adok.
- Mindketten varázsló szülőkkel rendelkeztek? A barátod is?
Kissé meglepődök, mert ahonnan én jöttem, ott csak muglik élnek. Sőt a szüleim is azok. Ritkán futok össze varázsló porontyokkal. Főleg úgy, hogy mindkét szülő az. Amint erre a kérdésre választ kapok, megvilágosodik előttem, hogy minden rendben van-e amit az előzőekben említett.
-Sajnálom, hogy így alakult. Megvallom, őt nem tekintem igazi barátodnak, mert aki igaz barát, az bizony megérti az ilyesmit.
Itt e kastély falai között pedig Sam jó helyre került. Miért? Mert itt mindenki megérti a másikat és nagyon jó barátságok alakulnak ki. Főleg, akkor ha kezdeményez az ember és a másik fél is jól reagál rá. Ez meg ugye egyénfüggő. Mint megannyi minden az életben

Samantha Carpetner

Hm, őszinte válaszokat kapok. Ilyen rövid idő után megbízik bennem? Ez most vagy egy nagyon rossz jel, vagy egy jó barátság kezdetének jele. Mindenesetre jól esik, hogy ennyire megbízik bennem. Bocsánatot kér, mert ezzel "traktál". Pedig ez nem az, csak egy szimpla beszélgetés.
- Nem kell, megértelek. Ne aggódj! Majd minden rendeződik.
Bátorítólag megszorítom finoman a kezét, majd egy-két alkalommal megsimítom és finoman megveregetem. Itt az esetek túlnyomó többségében jóra fordulnak a dolgok. Legalábbis én ezt tapasztaltam anno is, meg most is.
Főleg, ha az ember a legjobb barátokra tesz szert. Akkor aztán rossz kedvben nem kell bővelkedni, hisz az uralkodó szerep olyankor mindig a happy felé tolódik jócskán.
Le merem fogadni, hogy minden házból vannak ilyen diákok sőt házon belül még több ilyennel akad össze az ember fia vagy épp lánya. Csak idő kérdése. Ilyen dologra a legjobb gyógyír az a fránya örökké szaladó soha meg nem álló fogalom, amit egyesek a negyedik dimenzióként emlegetnek.

Samantha Carpetner

Szememmel végigkövetem az útját, majd mikor a korláthoz ér, lassan én is felállok és elindulok felé. Így is alig hallgatóan hallom szavait. Mellé lépek, barátilag vállára teszem a kezem és vele együtt a tájat nézem.
-Ne aggódj, előbb utóbb szerintem még levelet is kapsz majd tőle. Csak meg kell eméssze ezt a dolgot.
Körbenézek, hogy esetleg mivel tudnám jobb dolog felé terelni figyelmét. A sarokban van egy műkert, eddig ezt hogy nem vettem észre? A lány mellé lépek úgy, hogy a figyelmét megpróbáljam erre terelni.
-Közelebb megyünk? Megnézzük azt a kertet?
Gyengéden próbálom tolni abba az irányba, hátha elméje ezen zegzugos részéből ki tudom szabadítani. Ez most a küldetés, hogy a lányt felvidítsam. Ha kell, hát még bűvészmutatványt is bevetek, vagy fejest ugrok egy pohárka vízbe, vagy fejre állítom a napot vagy még ezer gondolat kavarog a fejemben, miközben szépen haladunk a mű zöldes térség felé.

Samantha Carpetner

Mikor a csupa mű dolog között megpillant egy virágot és közli, hogy ez a kedvence, alig hallgatóan elmormolom a begyűjtő varázslatot a virág nevével és várok.
-Ugye mondtam, hogy érdekes hely ez!
Nevetem el magam, majd visszalépek az erkély szélére és nyugodt szívvel állapítom meg, hogy a csomag útban van. Amint karnyújtásnyira ér, elkapom és a hátam mögé rejtve fordulok a lányhoz. Remélem nem sejt belőle semmit. Közelebb lépve megveregetem finoman és játékosan a vállát.
-Van nálam valamid.
Nevetek, majd takarva még nem adom át a meglepetést. Kíváncsian fürkészem, vajon hogy reagálja le a dolgokat. Majdnem leugrottam a meglepetésért, de ez így gyorsabb és fájdalommentesebb verzió. Sőt még a tériszonyommal sem kell megküzdeni. Persze gondosan takarásban tarom még az ajándékot a megfelelő pillanatig.

Samantha Carpetner

Első látásra zsebébe nyúl, majd egy nyakláncot vesz elő és a megfelelő helyre aggatja. Kissé meglep, de még jó, hogy nem is sejti, mit csináltam. Nem baj, annál nagyobb lesz a meglepi. Megvan, hogy adjam át.
- Most megkérnélek, hogy ülj le oda, ahol az előbb ültél rendben? Utána csukd be a szemed. Ne félj, nem foglak bántani!
Megvárom míg elhelyezkedik, majd gyorsan és hangtalanul akcióba lépek. A maradék kancsó vízbe beleteszem a virágot, hogy ne hervadjon el, majd az erkélyhez lépek és háttal állok a lánynak. Elszámolok magamba tízig és fújok egyet.
- Oké, most kinyithatod!
Arcát ugyan nem látom, hogy mit reagál rá, de nem is ez a legfontosabb most. Könyökömmel letámasztom állam a párkányra és továbbra is az alattunk elterülő tájat csodálom. Már csak egy vízesés hiányzik és Reichenbach-ot idéző a látvány. Na jó kicsit több is kéne, de fogjuk rá a dolgokra. A fene egye meg azt a fanatikus S. H. rajongásom.

Samantha Carpetner

Hát a sírásra nem voltam felkészülve. Megfordulok, a lány felé nézek,  és még mindig a kancsóban lévő virág az ami azt jelzi, hogy az elmúlt időben mi minden változik. Vagyis a beszélgetésen kívül semmi, jóformán. Félve merem javasolni a következőt.
- Mesélj valami vidámabb emléket, rendben? Tudod, olyat, amiben nincs a barátod és életedben boldog voltál.
Észreveszem, hogy ha ülök az is kényelmetlen, ha itt állok, akkor se találom helyem. Valami megoldást kéne ugyan találnom, de mégis mit? Felülök a párkányra és végig a lány felé sandítok. Mintha észre se venné, hol ülök. Ettől kissé belém bújik a kisördög. Csak hirtelen nem ugrik be, hogyan tudnék tréfát űzni a helyzetből. Meg aztán lehet rosszul is sülne el a poén. Várok még egy kicsit, hátha alkalmas időpont nyílik a poénosnak nem éppen az, de átverésnek eléggé komoly szituációra.

Samantha Carpetner

Legalább a hangulat a pozitív irányba tolódott, szóval siker övezi kísérletem. Akrobatikát szeretne mutatni, ezért leugrottam a párkányról, nehogy valami olyan ámulatba ejtő mozdulatsort csináljon, amitől hanyatt dőlök és leesek a mélybe.
-Csak ha szeretnél és nem fogsz kiesni a párkányon! Szerintem veszélyes ehhez a hely, nem?
Kíváncsisággal figyeltem minden mozdulatát. A legaprólékosabbtól egészen a bútorok rendezéséig. Csak nem fognak érte szólni, bár eléggé veszélyes helyet talált ki erre. Még jó, hogy a szám most gyorsabban mozgott az eszemnél. Ezzel talán valami bajt is elkerülhetünk. Hisz első évfolyamos lány lévén nem lenne szerencsés ha én lennék az utolsó szemtanú, aki információval szolgálna egy félresikerült bemutató miatt. Ráadásul Merlin se tudná lemosni rólam, hogy nem szándékosan én tettem-e el láb alól. A fene megint a krimi. Az egész életem úgy látszik a krimi körül forog. Mindenesetre ugrásra készen álltam a párkány és a lány között, felkészülve a legrosszabb eshetőségre.

Samantha Carpetner

Szinte pillanatok töredéke alatt fordul át ide-oda alig győzöm kapkodni a fejem. Nah jó, ez csak vicc. Viszont rendkívül hajlékonyan mozog. Ezzel nem kis meglepetést okoz nekem. Egyik ámulatból esek a másikba. Miután befejezi egy jó perces, ha nem másfél perces tapssal dicsérem meg. Megérdemli. Nem sok új diák mondhatja el, hogy ilyen tudása van.
-Ezzel most alaposan megleptél. Gratulálok, őstehetség vagy!
Persze, majd pont én aki semmit nem ért az akrobatikához, főleg nem a mozgáshoz a sétán kívül, majd az ilyet pont meg is tudom állapítani. Remek poén. Nekem a mozgás terén a futás is kimerítő tud lenni, bár ha muszáj inkább a futás, mint mondjuk az, hogy a baj elharapódzik.
-Mond csak, ezt kitől tanultad? Vagy ezt te nem is tanultad, magyarán veled született?
Könyvekben már találkoztam nem is egy példával se, hogy valaki olyan dologhoz is ért, amit nem is tanult. Ez az igazán elképesztő, de mint mindenről tudjuk, mindenkinek más a tehetsége. Ez is egyéni dolog.