Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=879546#post879546][b]Salamon Erik - 2024.06.11. 23:57[/b][/url]

Néha elfelejtem hol vagyok, bár nem szó szerinti értelemben, de a tény attól még fennáll. Sokkal több az ember itt, mint kellene és ez alapvetően nem érdekel, mert elvégre ez a cél, gyakorlatilag azonban jóval többször zavar a jelenlétük, mint illene. Viszont, ma biztosan érdemlek valami jutalmat, mert eddig még senki sem sérült lelkileg miattam. Nem mintha amúgy érdekelne, ahogy én sem őket, a mese pedig így kerek.
Vagyis így lenne.
Ez a folyosó nem tartozott sosem a kedvenceim közé. Valami mindig van erre, hangzavar minimum, most azonban érzem, hogy az elejébe érve valami ragacsosba lépek bele. Remélem rágó, nem pedig valami cipőtalp-zabáló bájital, ami szerelmi elixírnek készült, csak ugye aki trollt kap a vizsgáira, annak nem kéne ezzel próbálkoznia. Le sem nézek, csak a szőnyeg-szerű valamibe próbálom beletörölni a lábam, majd ahogy tovább indulok, még húzom is a lábam kicsit, hogy biztosra menjek a tisztasággal. A zaj csak ekkor üti meg a fülem és nem a portrélakók érdeme, bár ők is besegítenek benne. Ezzel nem lenne gond, persze morgok az orrom alatt, meg vágom a pofákat, a fejem is csóválom. Minél előbb ki kell jutnom innen, azonban ez nem egyszerű, ha az ember elé táncolnak, a szó szoros értelmében.
- Hej! Mi a fa… - a haja az arcomba csapódik, a kezeimmel pedig a vállára fogok, hogy ne csattanjon nekem, így állunk meg mi ketten és már hallom is, hogy röhög a többi kis grácia. - Nézz már a lábad elé, te buta liba – tolom el magamtól, hogy tudja már hol a helye. Baszki, mint valami kibaszott musicalben...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=879672#post879672][b]Salamon Erik - 2024.06.18. 18:21[/b][/url]

Még csak az hiányzik, hogy egyik pillanatról a másikra elkezdjen ez az iskola is átmenni valami ótvaros musical-be. Persze, volt már arra példa, hogy valaki, valakik énekelnek, nem egy alakuló, meglevő, akármilyen banda vagy szólista jár ide és még kellemes is hallgatni őket. Minden kínom ellenére, a zenét szeretem. Na de az nem kell, hogy mindenki, meg még táncoljon is. A túl rózsaszín világtól a hajam áll égnek. Önámítás, csak azoknak nehéz ezt elhinni, akiknek minden a segge alá van tolva és semmi gondjuk nincs, ezt pedig szeretik mások orra alá dörgölni és képébe tolni. Ahogy most az enyémbe is. Igaz, csak a haja ér el, de süt belőle, hogy vele is ez van. Apuci pici lánya, aki mindent megtehet, mindenki körülötte ugrál és a világ is úgy forog, ahogy nekik tetszik. Na persze. Prüszkölök, mert azt érzem, hogy a haja ott van a számban, közben meg el is engedem, hogy lépjek egyet hátra.
- Mondjuk akkor nem mész bele senkibe, aki nem kíváncsi a tündérmesére. De felőlem menj a falnak is, csak ne akkor, amikor ott vagyok - nem vagyok kedves se udvarias, taszít a közeg, főleg azok, akik körbe is veszik. Feléjük is nézek hirtelen, pont úgy, mint a kutyaszarra szokás.
- Nektek nincs jobb dolgotok máshol vihogni? Vagy úgy sehogy? Húzzatok vissza Disney Land-be - azzal intek, hogy menjenek arrébb, mert mennék tovább. Agyfasz ez a banda.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=879924#post879924][b]Salamon Erik - 2024.06.25. 11:09[/b][/url]

Nincs nekem bajom a nőkkel, a csinosakkal főleg nem, csak akkor van a baj, amikor azok idegesítőek. Ennek a csajnak a társasága pedig az, a szőke pedig álomvilágban él. Értem én, ilyennek is kell lennie és én nagyon nem vagyok az, nagyon nem fogok táncolgatni és énekelni az iskola falai között. Ilyenkor mindig egyre erősebb, hogy összeszedjem a dolgaim és messzire menjek. Azt mondják, akkor jó, akkor értünk egészen messzire, ha már nem értjük a körülöttünk élők nyelvét és mit beszélnek. Azonban mindig csak terv az és sosem találom meg magamban a választ arra, hogy miért is nem lépem meg. Ez is mehet abba a kupacba, ami bosszant, így lassan már hegynek kell nevezni.
Mordulok, elégedetten, amikor a kis csapat lelép, igaz röhögve, de ez engem már nem érdekel. Sóhajtok egyet, a szőke viszont marad, így felé fordulva vonom fel a szemöldököm. Ez a kérdés most komoly? Mármint, komoly választ is vár rá? Keresem elő a szőke nős vicceim, pillanat.
- Hogy mese, ez pedig a valóság. De felőlem élhetsz abban és legfeljebb pofára esel, hogy a szörnyeteg felfal, nem pedig táncikál veled – vonok vállat, felőlem úgy él, ahogy akar, nem nekem kell nézni azt ahogy botladozik majd.
- Nem szoktam meséket olvasni, szóval… a valósághű dolgok már annál inkább. Nem árt néha az sem, de kitalálom. Unalmas, kevésbé rózsaszín és cuki. Eltaláltam? – vigyorgok rá, mintha éppen azt akarom imitálni, hogy olvasok belőle.