Sadie Sallow
Takarodó után

Állítólag ha háromszor kiáltod Sadie Sallow nevét, akkor felbukkan és megbüntet. Nekem eddig nem volt hozzá szerencsém, sőt ami azt illeti, egyszer se futottam össze még vele a suliban. Bajt jelent, ha azt se tudom, hogy nézhet ki? Próbáltam a többieket faggatni, ám az "Ő az a sötét hajú undok r*banc aki Sean Warrennel kavart szagú mondatokkal nem segítettek. Tényleg annyira fura lenne? És mégis kit érdekel Warren? A könyveket jobban szeretem. Van elképzelésem a Nagy Őről és hiszem, hogy váratlanul fog rám talál majd a maga idejében a szerelem, viszont a többiekkel ellentétben én egyedül is tökéletesen megvagyok. Szépen megvárom, míg eljön a takarodó, majd úgy döntök, hogy kedvenc kis mustársárga pulcsimban és farmeromban nekivágok az ismeretlennek. Nagyon halkan csukom be magam mögött az ajtót, osonva közvetlen előtte és utána, mint a kisangyal. Utam a Fejetlenség folyosójára vezet, a kedvenc helyemre a kastélyban! Itt mindig van valami. Egyszer például láttam foszforeszkáló bájital tócsákat. El is mondtam egyből a háztársaimnak, de senki se tudta megmondani, hogy mi lehetett. Nosztalgiázásomból felráz egy halk sikoltás, meg még valakinek a lekezelő hangneme, aki a sikoltótól különbözik. Ketten vannak? Töprengve zsebembe dugom kis kezeimet, és lépteimet megszaporítva igyekszem a történés irányába. Fogadjunk, hogy csak két háztársam gyepálja egymást megint! Engem meg se hívnak! Pedig én cserébe tudnék ám jó kis fürdőző helyeket mutogatni! Mondjuk én nem is bántanék senkit. Maximum ha szemtanúja volnék olyan barbárságnak, vallatnám a résztvevőket utána, mint a krimikben szokás.

Sadie Sallow
Takarodó után

Szerencse, hogy nem krimi hősnőnek készülök, mert akkor felsülésemmel szégyent hoztam volna fejükre. Örök szabály, hogy sose tudasd az ellenséggel, hogy itt vagy! Nekem kifejezetten nem célom rejtőzködni. Megfeledkezem róla, annyira szétvet a kíváncsiságom, hogy mégis ki az a két h*ülye, aki egymást gyepálja ilyenkor? Megijedek, mert a hang halványodni kezd. Aztán léptek közeledtére leszek figyelmes.
- Dehogy, én ugyanis álomjáró vagyoook! - felelem dallamosan kacarászva, éberen figyelve az előttem levő alakra. Közeledik felém, hang alapján beazonosítanám, ha éppen lenne halványlila unikornispukim arról, hogy kicsoda is!
- Teee valamiféle szellem vagy esetleg? - kérdezem felvont szemöldökkel. Pálcája derengő fényében nem sokat látok belőle. Túlzásba vitte az alapozót, azon kívül a lány rendben van. Simán lehet illúzió ettől függetlenül, vagy az előbb említett szellemek közül valamelyik. Időbe telt megszokni, hogy akad néhány a kastélyban. Némelyik kifejezetten undoknak hat, mint ő is.
- Tök jó a sminked! - dicsérem csakúgy. Ha természetes szépsége van, annál jobb! Nem szokásom hazudozni. Csak füllentek néééha. Neki kivételesen nem, tényleg azt gondolom abból, amit látok, hogy elegáns. Lelkiekben felkészülök arra, hogy akkora letolást fogok kapni, arról pendülök majd. Haha! Végre valami izgalmas is történik a kastélyban!

Sadie Sallow
Takarodó után

Kijelentésén felkucongok és vigyorogva, csillogó szemekkel tekintek az előttem állóra. Nem sokkal magasabb tőlem. Sokan mondják, hogy az optimizmusom kölcsönöz nekem olyan aurát, hogy elmehetnék egy lámpába villanykörtének. Van aki újabban Napocskának hív, sokan a házamból például, nem is értem. (De, teljesen biztosan tudom, hogy miért! Hehhe.) Az előttem álló viszont még a sminkről se hallott. Vagy de? Szemeim reménytelien felcsillannak, persze tudom én, milyen irányba visz ez az út. Rá is tér hezitálás nélkül az illető, akitől nem félek kicsit se! Alaposan végigmérem magamnak. Sápadt arcú, szeplős lány, ebben a megvilágításban vámpírnak gondolom és a vérre is kitérő kérdésével merengésre késztet.
- Candela Sophie Patrocino, Eduardo Rozales Sanches el Rodrigo e Sophia Mandal - kezdem olasz nyelven bemutatni családomat, erős spanyol akcentussal. Érdekes családba születtem, ahol az apám spanyol, az anyám meg olasz. Észre sem veszem, hogy nyelvet váltok útközben, hiszen nekem tök természetes, hogy bárki kérdezi a családomat, sulis körben elsősorban az anyanyelveim egyikén fogok megszólalni. Hát igen. Ilyen ez a mélyről fakadó családi szeretet. Visszaváltok aztán magyarra, azt viszont már tudatosan csinálom, mert észbe kapok és rájövök, hogy hol siklottam el.
- RH negatív, szereted az olyan vért? - meresztem rá tágra nyílt tekintetemet, bennük huncut fény csillanásával. Azok a barnák sok rosszaságot rejtegethetnek még a számomra még ismeretlennek - Eridon. Te meg ha jól látom, rellon. Mi a neved?
Pillantásom zöld kitűzőjére esik. Szóval bizonyíthatóan prefektussal van dolgom. Uu sheep! Eddig nagyon izgi ötlet volt idáig elmerészkedni! Kezdek fellelkesedni, hogy talán az utam nem hiábavaló. Miről beszélek? Sose az!

Sadie Sallow
Takarodó után

Örülök, hogy a szüleim neve semmit nem mondanak az előttem állónak. Nem szabtak ki még rám büntetést, valahogy sikerült eddig megúsznom, viszont ha az orrára kötöm, akkor biztosan odavezet ez az út. Ugyanakkor kivételesen elhülyülni se szeretném, a végén túlságosan komolytalannak vesz és hitelét veszti nála a szó.
- Öööhmm, igeeeen - nyitom ki a számat, a legrosszabb amit tehetek, a néma ácsorgás - Lehet azért, mert viszonylag új vagyok itt. Mármint másodikos, de szerintem nem futottunk össze még soha.
Akárhogy nézem, nem ismerős külsőre ez a lány. Büszkén elmosolyodom, amikor kiejti száján a "sárvérűt". Szemeim boldogan csillannak.
- VÉGRE VALAKI ÍGY HÍÍÍV! - kiáltom égbetörő lelkesedéssel és még a kezeimet is ökölbe szorítva a levegőbe lendítem.
- Whoaaaaa!! láttam a jelvényt, de... de úristen, úristeen! - vigyorodom el, előbb fellendített kezeimet továbbra is ökölve szorítva izgágán rázogatom magam mellett. Mint aki azt ünnepelné, hogy megnyerte a hatos lottó fődíját. Arcomhoz kapok. Még jó, hogy a bőröm nem ad ki valamilyen a kutyajákokra emlékeztető, édes kis csipogást, mert körülbelül ott tartok, hogy... amennyire örülök most ennek a pillanatnak, ha tudnék, csipognék is.
- SAAADIEEE! - lépek hozzá közelebb, határozott fénnyel tekintetemben - Szólíts nyugodtan Candynek! Az sokkal egyszerűbb. Atyaúristen, én azt hittem, hogy csak legendákban létezel!

Sadie Sallow
Takarodó után

Nekem tönkretenni a napomat aligha lehet. A lány nem tudja, hogy cserfes emberrel, akarom mondani boszival hozta össze ám a sors személyemben. Lelkesen válaszolok arra, hogy kik a szüleim, még csak nem is hall róla, ami tök rendben van. Na de, hogy lesárvérűz engem és kiderül, hogy ő Sadie? Ne viccelj! Egyszerre két soromat húzza ki a képzeletbeli bakancslistán! Miért ne sikítanék, ha egyszer így van?!
- Huh? - kérdezem kezeimet továbbra is ökölbe szorítva magam mellett tartva, enyhén oldalra billentett fejjel, barátságosan mosolyogva - Leheet!!
Jobb kezemmel ismét a levegőbe csapok, aztán leengedem mindkettőt, hogy ellazíthassam. Most már érzem, hogy kezdenek fájni az ujjaim és fárad a vállam is.
- Jó, nekem mindegy - vonok vállat, mert tényleg mindegy hogyan szólít. Arra csak szememet meresztem, hogy.. . nem hallotta volna, amikor mondtam, hogy Eridon? Vagy vajon a nevem részének hitte azt, ami valójában a házam neve akarna lenni? Jó, hát olasz-spanyol vagyok. Nem mindennapi látvány, hanem egy sétáló szivárványbomba. Ha tudnék Sadie rólam tett felvetéséről, arra a hatfelé kitörni akaró gurkóra biztos felröhögnék, mert pont úgy érzem magam legbelül. Erről letörölhetetlen, vigyorrá fejlődő mosolyom tesz tanúbizonyságot.
- Már említettem, de lehet, hogy hadartam, azért bocsi. Eridonos vagyok! Na, ennyire ijesztő hír? - kérdezem szolid mosolyra fogva hátralépéseit kifigyelve, s míg ő elhúzódik én mindig csökkentem a köztünk lévő távot - Szeretsz táncolni esténként?

Sadie Sallow
Takarodó után

Ha ez azt jelenti, hogy én vagyok az-az unalmas életű, aki búgócsigaként pörög egész álló nap akkor nálam egész biztosan kijelenthető, hogy hibbant vagyok és nagyon büszke rá!
- Mi vagyunk a legalja, amikor két navinés betépve felgyújtotta annak a levitás lánynak a haját és azt üvöltötték, hogy "UNIKORNIS!!"? A skandálásra figyeltek fel a tanárok. Már elbocsájtották őket - Azért magas labdával kezdi a vagdalkozás hadmenetét. Még csak felépített indoklás se hangzik el, hogy a mi házunkból mit követhetett el az-az ember, aki miatt mi csak legalul vagyunk. Mondjuk ha ezt a gondolatmenetet megfordítom, még jó is, mert én piramisban nézem és aki a csúcsnak vallja magát, vagy ott helyezkedik el, legtöbbször nem az. Tekintetemből ki nem mondott "Ezt te sem gondolod komolyan" féle mondat olvasható, aztán drámázására csak tovább vigyorgok és azt már csak különben is csak szórványosan értem, mert elönt a felvilágosodás fénye. Kitartott tenyerének gyalogolok arccal, de nem mintha meghatna! Ráfogok két kézzel az ő kezére és barátilag rászorítok.
- Uúhhóóóó, jóó puhaaa! - visítok tovább, mintha nem lenne holnap, majd kacagó tekintetemet emelem az ő ultra lenéző szemeibe, amikor sorolja a büntetőmunkámat - Oké.
Sima, egyenes, célratörő beleegyezés, éles váltásként hathat. Semmi tiltakozás, vagdalkozás, szomorúság.
- Egynapos munka lesz? - Ha akarja felőlem több is lehet, éppenséggel jól tudok főzni, köszönhetően, hogy anyám valamiért a kötelességének érzi, hogy ideje korán asszony váljék belőlem. Fújj, ki akar olyat?! De a kaja mindig jól jön. Remek vigasztalótárs - ezzel akaratlanul azt is megválaszolom, hogy hogyan küzdök a stressz ellen. Akár kávét is készítek neki, bár mivel én nem szoktam inni, ezért előfordulhat, hogy jó erősre csinálom. Arra nem hiszem, hogy felkészültünk. Leginkább őt féltem, magamat nem, mert nekem úgy is mindegy.
- Ó? Már nem ott vagyunk a bolondok házában? - kuncogom és őt megelőzve kicsit előremegyek. Hátrafordulok és hátrafelé sétálok, szemeimet a lányon tartva. Közben hümmögök egy egész felismerhető dallamot, ami mintha a Despacitora hajazna.

Sadie Sallow
Takarodó után

Sadie megsemmisíthető ennyivel? Hmmm. Guys! Ne értsetek félre, mert nem akartam őt bántani, csak felemelő érzés látni, hogy erre megmukkan. Mintha a fogait is hallanám enyhén összekoccanni a szájában, amikor becsukja.
- Igen... - nézek félre és lehorgasztom fejemet. Megadok fél perc tiszteletcsendet szegény lány hajáért, aztán odacaplatok Sadie-hez, esélyt se hagyva a súlyos gondolatoknak, hogy megpróbáljanak maguk alá gyűrni.
- Owh - próbálok csüggedt pofit vágni. Még csücsörítek is hozzá, de valójában meg fülig ér a szám, mert pont ez volt a tervem. Nagyon szépen köszönöm Sadie, hogy a kezem alá dolgozol! Khm... Még mindig a kezét fogom, lehet ezzel kihúzom a maradék idegszálait is, viszont nem tehetem meg, hogy elengedem csakúgy, ha egyszer jóóóó puuhaaa!
- Imádom a kezed, tök puhiii! - ezt már halkabban mondom, kezét kedvesen arcomhoz dörgölve, aztán indulok is hátrafelé lépkedve. Olyan, mintha táncolnék!
- Jóóó, rendben! - vigyorgok a lányra. Hát ne szóljon, nekem hátul is van szemem. Továbbdudorászom a Despacitot, már a dal felénék járok, amikor a folyosó végéhez érünk. Még sehol a lépcső, de hirtelen kifut lábam alól a talaj. Megcsúszom egy ismeretlen folyadékban és annyira megijedek, hogy pánikreakciómban kinyúlok és belekapaszkodok Sadie karjába, esélyesen magammal rántva.

Sadie Sallow
Takarodó után

Úgy mondjad, hogy regulázzam magam, hogy az eridon szelleme nem ismer határokat. Rád nézve ez vagy rossz, vagy rosszabb; jobb csak és kizárólag akkor lehet, ha neked sincs ki mind a négy kereked. Amikor elveszi a kezét, nem kapok utána, csak halk kuncogást hallatok.
Sült bolond, nézek Sadie szemébe, miközben úgy rázogatja a kacsóját, mintha sósavba mártotta volna. A belső narratíva hozzám hasonlóan könnyed, maximum talán egy halovány fokkal gúnyosabb, de csak azért, mert viccesnek találom, hogy ennyi mindennel ki tudom idegelni őt. Pedig egyébként tünemény vagyok ám és kifejezetten azért táncolok az idegein, mert amellett, hogy a lány hagyja magát felbosszantani, szimpatikus számomra.
- Tök jó kamilla illatú a kezed, Saaaadiee!! - lelkendezem, továbbra is háttal róva a folyosót. Összevont szemöldökkel, apró "o" betűt formázó ajkakkal nézek azért, amikor azt mondja "fájni fog". Nem esik le, egész addig a pillanatig, míg el nem taknyolunk mindketten. Lelassul az idő fél pillanatra. A sötéthajú pálcájának visszahangzó koppanását, majd gurulását hallom meg a kőpadlón. Aztán én háttal a földre esek, de biztosra megyek abban színtiszta pánikból, hogy még ez se egyedül velem történjen. Belemarkolok a rellonos ruhájába, aki ennek eredményeképp rám esik.
Azt a bizonyos szerelme esést másképp képzeltem el.
- Owwwww! - Beverem a tarkóm fölött egy tenyérrel. Érzek sugárzó fájdalmat is, majd valamiféle zsibbadást, s még bizarrabb dolog történik, amit valaha is el tudtam volna képzelni. Érzem Sadie-nek a térdét egyetlen kissé csontos, domború helyen, ami az én szótáramban a "behajtani tilos" tábla festve van. Természetesen ez a két láb közt található szapírószerv szerves részét képezi. Ha ez nem lenne elég, mintha a keze se lenne éppen jó helyen, vagy hát nekem igen, a többit ő rá bízom. Rámarkolok én is eltévelyedett balommal, hogy jól érzem-e amit érzek. A tenyerem mindig itt volt? Olyan puha.
- Te... gyúrsz? - érdeklődöm egy ártatlan fél mosoly kíséretében. Nem vizsgáltam én a ruhája alatt, tök komolyan az rajzolódik ki bennem, hogy a vállánál tapogatom, vagy a karja került olyan lehetetlen állapotba kettőnk mellkasa közé, hogy esetleg azt nézem.

Sadie Sallow
Takarodó után

Squak, squak. Ilyen és ehhez hasonló, rajzfilmbe illő hangokat képzelek mellé, hogy Sadie-t a  gömbölyded testtáján markolászom éppen.
- De hát fordítva volt - suttogom és felnézek rá elkerekedett barnáimmal, ártatlanságot színlelve. Hát igen. Nem vagyok egy angyal. Őt se lehet annak nevezni, hisz direktben megrugdos, leszorít. Még jó, hogy a pulcsim zsebébe mélyesztve tartom a saját pálcámat, így még az eséstől tompa lány a sajátját keresi, én is kiélhetem magamat. Kisebb szellőket gerjesztek, ami nem igazán bűbáj, csak amolyan alaptrükk amire szinte bárki képes lehet, aki normál varázserővel bír. Arra megyek ki, hogy mindig amikor a kezéhez kerülne a földön a darab, szépen odébblökdössem tőle. Talán összejöhet, de számításba veszem azt, hogy még mindig leszorítva a földnek háttal fekszem. Nem látom mindig, hová célzok éppen. Eléggé érzésre megyek, nem mindig tudom fenntartani a fejem, mert hamar elfárad a nyakam.
- Nem én nyúlkáltam az előbb kneazle húgyban - jelentem ki faarccal. Ha még nem esett volna le neki, miben csúsztunk el, mert anyám! Ez a szag… Orrfacsaróan büdös! - Ráadásul ha kiderülne, hogy prefektusként te belenyomtál egy kisdiákot…
Ne velem kezdjél ki, Honey.
Próbálok fenyegetőn hatni, de lehet, hogy lepereg róla. Kicsit vontatottan beszélek. Esés közben elharaptam a nyelvem és most fáj. Nyoo, annyi baj legyen! Legalább jól szórakozunk mindketten - ki a saját módszerével, ugye. Amikor felránt, indulásra késztet. Nem ellenkezem. Sokkal jobb sétálni, a föld túlságosan hideg volt. Nem sietek és nem szégyellem össze magam a sötéthajútól. Somolyogva hátrapillantok, miközben határozott de laza tempót igyekszek tartani.
- Nem tudom mit vagy úgy oda! Szerintem egész formásak - kuncogom. Néha elkapják a pálca végéből kiszóródó szikrák lábaimat, amit cseppet se bánok. Fájnak ugyan, de vagyok olyan szinten, hogy ezt el tudjam rejteni. Nem hibbantam meg annyira, hogy ezt az örömöt megadjam neki.
- Wháááá, SADIEE-SAADIIIEEE! Eszembe jutott valami! Te most akkor… voltaképpen… szikrázó hangulatodban vagy, ugye?
Legnagyobb részt előrepillantok ugyan, hisz az utat figyelni kell és ezt most már igenis komolyan veszem. Azért viszont belefér, hogy megint csak átnézzek a vállam fölött a mögöttem sétáló, magát nagylánynak képzelő prefektusra.