Dorian
Öltözet


Eltévedtem. De úúúgy eltévedtem, hogy nagyon. Ezen a rémes helyen ma, vagyis most délután, az elmúlt két órában legalább négyszer elmentem már. Igen, jól hallottad, már két órája próbálok visszajutni a Levita Házba, de egyszerűen nem megy. Néha elgondolkodom azon, miért áldott meg az ég ilyen szörnyű tájékozódó képességgel. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem téveszteném össze állandóan a bal, és jobb oldalt... Akkor talán nem lennék ennyire elveszve ebben a kastélyban. Meg máshol sem.
Ez volt az első, és utolsó alkalom, hogy én felfedező körútra indultam ebben a kastélyban, de komolyan. Úgyis ott lesz szinte az egész szünet, mert terveim szerint nem fogok hazalátogatni, max a nagyihoz. Kicsit félek anyuéktól, hisz ők nem engedtek el, a nagyi segített, hogy eljussak ide, és azóta nem is írtam nekik. Tuti nagyon pipák rám, és ezt nem is csodálom.
Na de most inkább arra koncentrálnék, hogy minél hamarabb visszataláljak a Levitáig, és ez a kis gondolatfoszlány miatt kevésbé tudok koncentrálni... és igen már megint itt vagyok, ezen a rémes helyen. Még mindig kiráz a hideg már csak a tudatától is, hogy ezek az izék itt beszélnek. Hát még mikor tényleg meg is szólalnak... Van egy olyan érzésem, hogy ezt egyhamar nem fogom megszokni. Leszegett fejjel próbálok minél gyorsabban kijutni innen, amikoris valaki hozzámszól, s én azonnal fordulok is a hang irányába. Nagy kő esik le a szívemről, mikor megpillantom azt a húsvér, élő embert, aki feltehetőleg hozzám szólt, nem pedig egy olyan izé, amit az itteniek festménynek neveznek.
- Hát... Ezt szerintem rossz embertől kérdezed, ugyanis nekem itt szinte minden elég szokatlan, Főleg azok az izék a falon. - Mutatok az egyik festményre, mellé még grimaszolok is, majd a srácra nézve egy kis vigyor is megjelenik az arcomon. - Pontosan miféle "szokatlan" dolgot is kéne látnom?

Dorcsi


Uuuuuh de nagyon és fuuuh meg ahh de nagyon nem szeretem ezeket a képeket. Olyan... Olyan természetellenes, hogy mozognak, és beszélnek, és gyakorlatilag saját tudatuk van. Ez olyan... Olyan hátborzongató valamilyen szinten. Nekem legalábbis biztosan, hisz én ilyenekkel még soha életemben nem találkoztam, és ez is - rengeteg más dologgal egyetemben - újdonságnak számít nekem. Nekem meg elég sok időt vesz igénybe, hogy hozzászokjak az új, ismeretlen dolgokhoz, csak úgy mint az útvonalak megjegyzése. Gyorsan próbálok végig haladni ezen a folyosón, csakhogy nem számoltam azzal, hogy bárki is leszólíthat. Nagyon reméltem, hogy nem az egyik kép, és... mily' szerencse! Egy élő ember...! Remek, és talán még tudna segíteni is. Nagyon remélem.
- Hát igen, nemrég jöttem csak, és még szoknom kell ezt az egészet. - Ami biztos egy nagyon lassú, és hosszú folyamat lesz. Nagyon sok dolog ismeretlen számomra a varázsvilágban, de végülis van időm, hogy mindet kiismerjem, nem?
- Azt hiszem ezt a helyet lehetőleg kerülni fogom... - jegyzem meg halkan, majd az egyik, szokatlanul csendben lévő alak felé sandítok. Még meg is bököm párszor, mire az csak néhány nem túl kedves, és főképp nem szép szóval ajándékoz meg, de hamar abba is hagyja. Beleborzongok, egész testemen remegés fut végig, és nem is a káromkodás miatt, persze azt sem szeretem, sőt, egyenesen ki nem állhatom. Sokkal inkább amiatt, hogy még mindig nem voltam képes teljesen megemészteni, hogy ezek a valamik gyakorlatilag élnek, mozognak és beszélnek.
- Benedikta. - Mutatkozom be én is, s arcomra végre egy halvány vigyor is kiül. - Ha már itt vagy... Meg tudnád mondani, hogy a kastély melyik részén is vagyok épp? Kérlek, mondd, hogy a Keleti szárnyban vagyunk...! - Nézek fel rá, nagy bociszemekkel, kérlelőn, remélve, hogy esetleg segít visszatalálni a Levitáig.

Dorcsi



Találtam a kastélyban egy olyan helyet, amit normális körülmények között lehetőleg kerülni fogok. Persze az is kérdés, hogy egy ilyen, varázslattal teli helyen mit nevezünk "normálisnak". A srác elmondása alapján ez itt egy elég zűrös hely lehet, szóval el sem merem képzelni, hogy mi lehet itt a normális. Azonban amilyen szerencsém van, tuti többször is meg fogok itt fordulni diákéveim alatt, és tuti, hogy akkor nem lesz itt olyan nyugodt minden. És az is lehet, hogy ez is csak ilyen vihar előtti csend, és készülnek valamire ezek az izék itt. Csak könyörgöm... Várjanak vele addig, míg én eltűnök innen.
- Inkább a zűrös helyek nem szeretnek engem... Végül mindig bajom esik. - egy vállrántással el is intézem a dolgot, nem szentelek neki különösebben nagy dolgot, csak ténymegállapítás volt. Általában próbálom elkerülni az ilyen helyeket, de valahogy mindig megtalál a baj. De eddig még mindig megúsztam nyolc napon túl gyógyuló sérülés nélkül, szóval nincs gond.
Ez a fickó a képen... Brr... Szörnyű... Pedig én csak kíváncsiságból bökdöstem meg, és így reagál. Még ilyet! Még egy ok, hogy ne kedveljem ezeket az izéket. És ez még nem is az ő lakhelye, vagy mi. Dorcsi azonban gyorsan a helyére tessékeli a festményalakot, aki elég gyorsan el is tűnik. Na én így tuti nem tudnék rendre inteni egy képet. Elég abszurd, de már hozzá kéne szoknom, hogy itt semmi sem olyan, mint amilyen a mugli világban.
Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam Dorianon, és az indokon, amiért becézni szeretne. Nekem ez eddig még soha eszembe se jutott, de most hogy mondja...
- Hívhatsz nyugodtan Dittának. - Vigyorgok a srácra. Ez a vigyor azonban hamar lehervad az arcomról, mikor elárulja, hogy bizony elég rossz helyen járok, mert ez nagyon nem a Keleti szárny. De segít visszajutni a levitába. Hát ez remek! Feldobta a napom Dorian, és legszívesebben köszönetképp megölelném, csakhát nem tudom, hogy reagálna rá.
- Uuuh... Hát annak nagyon örülnék. Kösziii! - Hálálkodom neki széles vigyorral az arcomon. - Nos... Akkor merre?