Viselet † Egy új ismeretség kezdete.

A legjobb dolog a világon az, mikor tudod hogy közel vannak a vizsgák és teljesen úgy érzed magad, mint aki egyetlen könyvébe sem pillantott bele. Valójában vagy tízszer átnézem mindent, de sosem árt óvatosnak lenni. A reggelemet a tanulással töltöttem el, amit vehetünk gondolatelterelésnek is, ha azt nézzük hogyan telt el a nap nagy része. Mivel nem volt kedvem az egész napom a szobában tölteni, így magamra kapva néhány ruhám sétáltam ki a klubhelyiségbe. Nem álltam meg, körbe sem pillantva siettem ki és meg sem álltam egészen addig, míg úgy nem éreztem hogy oké, most már ideje lenne körbe is pillantani. Az egyik folyosón voltam, ám nem volt valami érdekes, szóval tovább indultam és az olykor mellettem elhaladókat figyeltem. Sokan párban sétáltak, voltak akik könyvekkel próbáltak egyensúlyozni, ami meglehetősen mókás volt. Persze nem foglaltak le sok időre, ráadásul elfogytak és egyedül maradtam, megint. Egy apró sóhaj kíséretében indultam meg a Déli szárny felé, majd megtorpantam az átriumban és rátértem a folyosóra. Nem különbözött sokban a többitől, nem is értem miért erre jöttem, mikor mehettem volna másfelé is. A portrék elkezdtek egymással versengeni és néha egészen mulatságos dolgokat tudtak mondani, de volt hogy órákon keresztül hallgattam az egyik élettörténetét. Érdekesnek érdekes volt, de kérdem én? Mégis mi volt abban a tanulság, hogy hogyan vásárolt be mikor még élt. Szórakozottan pillantottam körbe, majd tovább haladtam a folyosón és meglepően egyedül éreztem magam. Nem volt olyan furcsa dolog, mostanában mindig ez volt ha olyan helyen tartózkodtam ahol az emberi lélekszám a kettő alatt van. Megálltam és a falnak dőlve szemléltem a folyosót, hátha jön erre valaki akivel leállhatok beszélgetni. Mondjuk a féltesómnak nagyon örültem volna... Hiába lakunk egy szobában, mostanában mintha direkt elkerülne. Eltöprengve néztem magam elé, majd meglepetten pillantottam az egyik festmény felé aki a másikkal kezdett vitatkozni. aki persze nem hagyta magát. Hallgattam a két rikácsoló festményt, majd grimaszolva löktem el magam a faltól, amikor hirtelen a földön landoltam. Meglepetten, zavartan néztem és nem is igazán tudta eldönteni ez hogy is sikerült. Néha tényleg balszerencsés vagyok, de azért nem ennyire. Nem volt itt sem jég, sem semmi amiben eleshettem volna. Nagy nehezen feltápászkodtam és amikor biztosnak és csúszásmentesnek éreztem a talajt megjegyeztem csak úgy magamnak.
- Ennél nem lehetne jobb ez a nap... még jó hogy nem látta senki. - egy sóhaj hagyta el az ajkam és újra a falnak dőltem, csak a másik oldalon. Így csak nem esek el hiszen valaminek támaszkodom, legalábbis remélem. Elgondolkozva meredtem pár másodpercig magam elé, mire leesett hol vagyok. Szuper! Ez a folyosó olyan mint én, balszerencsés. Egy kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, így hogy nem állok a folyosó közepén, de ki tudja mi jöhet még. Jobb lenne minél hamarabb elhagyni a helyet, mielőtt a balszerencsém és a folyosó balszerencséje összefog ellenem. Nem lenne jó a gyengélkedőn találnom magam...