A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=768404#post768404][b]Christiano Santos - 2019.08.21. 21:26[/b][/url]

Érdekelte Christ valaha is az, hogy nem léphet be valahova? Legalább annyira, mint amikor eltiltották a kviddicstől még az alapképzése elején. Semennyire. Úgy sétált a kastélyban, mintha világ életében ezt tette volna, pedig a pályán és az öltözőkön kívül még csak a területének más pontján sem járt. Nem volt nehéz megtalálni a tanárit, csak követni kellett egy idősebbnek tűnő férfit, és itt is van.
De hogy miért is? A húgát akarta elrabolni egy röpke órára ruhát választani a babaváróra a lányainak. Amikor már fél órája csak ücsörgött, akkor jutott eszébe, hogy Stellánál kellett volna kezdenie ezt a kört, nem pedig itt. Feltápászkodott az addigi helyéről, hajába túrva indult meg. Hogy a lányt hol keresse, az már sokkal jobb kérdés.
Viszont feltűnt előtte egy ismerős alkat, mire rögtön eszébe jutott az ingyen süti esete. Szegény nőt úgy hagyta ott, hogy még a nevét sem kérdezte meg, miután megkérte a kezét és megcsókolta. Érdemelne egy enyje-benyjét, ezért is inkább a kedves nő felé lépdel.
- Helló - szólítja meg vigyorogva. - Ígérem, most nem készülök semmire - emeli fel a kezeit védekezően, amit aztán le is enged.
Ha a nő rá figyel, egy vigyort mutat fel, közben a kezét nyújtja felé.
- Nem volt alkalmam bemutatkozni. Christiano Santos, de csak Chris.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=778640#post778640][b]Christiano Santos - 2019.10.21. 08:51[/b][/url]

Mosolya töretlen, habár felvonná a szemöldökét a nő neve hallatán. Nem az orosz vonatkozás - vagy ukrán, bolgár, soha nem lehet tudni náluk -, a beceneve ugyanaz, mint a kislányáé. Még ha problémája lenne a névmemóriájával, akkor se lenne így nehéz megjegyezni.
- A vendéglistát? - most egy pillanatra értetlenül bámult maga elé, kellett pár másodperc, míg eszébe jut az esküvő. Mármint logikus az eljegyzés után az esküvőt tervezni; egyszer már végig is csinálta. - Igen, de már most le kell szögeznem, hogy nem ülhet egy asztalhoz Ellie és Alicia néném, mert abból semmi jó nem sülne ki - rázta meg a fejét röviden felnevetve.
A húga és a nagynéni nem igazán találtak közös nevezőt, Lele pedig határozottan hajlamos volt felemelni a hangját, hogy elcsitítsa az idős hölgyet. Csak a család.
- De ha már Eleonore, nem láttad esetleg? Olyan érzés rá várni itt, mint a mugli focit végignézni - a plafonra nézett egy pillanatra, még az említés is majdnem fizikai fájdalmat okozott neki. Azóta nem mondja, hogy szereti a labdajátékokat, az is biztos.
- Épp ruhákat kellene választanunk, de szokás szerint akkor vált kámforrá, mikor igazán szükség lenne rá - megvonta a vállát, de egy pillanatra sem érezte magát mérgesnek.
Tudta, hogy ideje mennie, és ezzel lezárni ezt a rövid találkozót. Most legalább eljutottak a bemutatkozásig, ki tudja, talán egyszer még azt is megtudja, Ana mit szeret inni.
Közelebb lépett hozzá, fél karral röviden átölelte, és talán a neve miatt, talán megszokásból, de gyorsan a hajába csókolt, mint a lányaival tenné.
- Rohannom kell tovább, addig is vigyázz magadra.
Időszűkében nem volt ideje megvárni a nő válaszát, így elindult a levita felé, hogy levadásszon valakit, aki szól a húgának.