A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=415963#post415963][b]Rothman Anton - 2014.11.03. 15:30[/b][/url]

Lábaim egymáson keresztbe dobva az asztalon, éppen egy újságot lapozgatok, kiemelt figyelmet szentelve a bűnügyi rovatnak. Érdekes, hogy pont arról a nassolós gyilkosról olvasok, akiről Dwaynenel beszéltünk a parancsnokságon, mikor a srác egyik pillanatról a másikra baromi rosszul lett. Olyannyira, hogy a halálán van az ispotályban. Felemelő, mondhatom. Krokodilkönnyel mérgezték meg. A kávéjában volt. Hát igen, ilyen a mi szakmánk...
- Hm? - emelem meg szemöldökömet és pillantok fel a nőre az újságból, ahogy odalép és belekezd mondandójába. Csak becsukom és félredobom a lapot egy irathalomra, kezeimet a hasamon kulcsolva össze. Lábaim maradnak szépen az asztalon. Hallgatom a csinos kolleginát, ahogy kifejti hálája okát.
- Ugyan, drága, ez természetes. - rázom meg hanyagul a fejem, holott pontosan tudom, hogy egyébként nem, koránt sem természetes. Nekem viszont az. Mások meg mit érdekelnének?
- Tudod, ha nem erről a gazemberről lenne szó, akkor most csak együtt érzően pislognék Rád, meg esetleg kitartást kívánnék. Viszont Warrenről beszélünk, márpedig ugyebár csalánba nem üt a ménkű. Nem szabadulunk meg Tőle egy könnyen... - mosolyodom el, mélyen Mácsai szemébe nézve. Komolyan úgy gondolom valamiért, hogy aurortársam fel fog épülni. Meg nem mondom, miért van ez az érzésem. Alapjáraton, ha valaki ilyen súlyos állapotban az ispotályba kerül, egy sóhajjal tudomásul veszem, hogy utoljára láttam. Azonban ez a Warren gyerek tényleg nagyon szívós. Mint egy csótány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=459126#post459126][b]Rothman Anton - 2015.01.28. 23:14[/b][/url]

Úgy döntöttem, részt veszek ezen a remek kis összejövetelen, mert gondoltam, jó buli lesz. Jó, nem. Egy frászt, dehogy gondoltam ilyet! Egyszerűen arra gondoltam, nem árt, ha látják a fejemet ilyen értekezleteken, meg hát itt lehet a legtöbb infóhoz jutni. Na persze nem abból, amit a kollégák elmakognak a jegyzeteiket gyűrögetve, hanem a fintorokból, a köhintésekből, az elkapott susmogásokból. Ha pedig ez az előny nem volna elég, valami svédasztallal kecsegtetett a hirdetmény. Azt meg mégis hogy az örödgbe hagyhatnám ki?
Baromi korán itt voltam, mert más dolgom nem akadt, szóval ledobtam magam a sarokba egy székre, a lábamat meg feldobtam a közeli asztalra és felcsaptam a Karinthy kötetet, amit a fiókomban találtam. Idétlen kis kuncogásokkal meg horkantásokkal olvasgatom. Ha belép valaki, talán felnézek rá, talán biccentek neki, vagy akad, hogy egyiket se teszem. Mikor aztán betoppan az a kissé esetlen leányzó, fogom a pálcám és suhintok párat néhány leesett pergamen felé, hogy azok szépen az egyik asztalra repüljenek. Utána egy kis sóhajjal nyálazom tovább a lapokat. Lelógó talárom szétterülve körülöttem a padlón. Tök rendes tanárbácsi vagyok, hogy hordom ezt holmit a zakós, pólós, farmeres összeállításom fölött. Különben nem annyira szoktam. Ezért a példás magaviseletért nem jár valami külön jutalék? Vagy cserében hagyhatom a lábam az asztalon akkor is, ha a diri megjön?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=460757#post460757][b]Rothman Anton - 2015.02.02. 13:09[/b][/url]

Mindenki oda meg vissza van a gyönyörűségtől, hogy itt lehet, látom én. Aki nem fanyalogva ül a helyére, az reszket attól, hogy mi vár rá. Jó, van, akin meg az éteri nyugalom uralkodik. Azonban nem az a jellemző. Az első kategóriába tartozik az én drága jó dupla kollégám, Dwayne Warren is, aki most a maga kecsesen, talártalan valójában ledobja magát mellém.
- Ki kellett volna hallgatnom egy kedves, erkölcstelen boszorkányt a Parancsnokságon, de valami kavarodás miatt halasztották, szóval... - vonok vállat a kézfogás után, egy sóhaj kíséretében. Valóban nincs jobb dolgom. Jó, persze, lenne, dehát illik néha odatolni a képemet egy-egy ilyen össznépi jópofizásra. Egyedi, tapintatlan mosolyommal pillantok a férfi elővett mobiljára és figyelem a játékát, néha a képernyőt, néha meg az ábrázatát bámulva, majd körbenézek a jeles társaságon, és visszamerülök a kötetembe, amíg valaki úgy nem dönt, megnyitja az ülést. Vagy hogy mondják ezt itt.