A tavasz kezd megmutatkozni, elnyomja a hideg telet és a meleg napsugarakkal vidámságot hoz az emberek életébe. Bibi egyébként is vidám, az ünnepek és jó idő csak még egyet dob ezen. Ez a hétvége nyugalmas, meglátogatták András családját és pihennek vagy otthon, vagy valamerre a faluban. A vasárnap délutáni heverészéshez a tavat választották, itt ülnek egy leterített pokrócon. Jobban mondva Bíborka a férfi ölébe hajtott fejjel fekszik. Mindketten olvasnak miközben szívják magukba a D-vitamint. Néha elkél a pulóver, de itt a napon egyáltalán nincs rá szükség.
Ezt a csendespihenőt egy szemtelenkedő szakítja félbe. A nő feltolja napszemüvegét miközben oldalra pislog. Nagyjából harminc centis közelségben egy fekete orral találja szembe magát és a tulaja vidáman liheg rá.
Kuncogva teszi félre a könyvet és ül fel. Első körben körbenéz, hogy látja-e a gazdáját, egyelőre azonban úgy tűnik, a kutya gyorsabb volt, mint a sétáltatója.
- Hát te? Mit szeretnél? - teszi fel a kérdést a feketére pislogva. Alapvetően nem nyúl magától idegen állatokhoz, de ez eldől kettejük között és feldobja a négy lábát, várva a pocaksimit.
- Nézd de édes! Kisbabái lesznek - lelkesedik fel. Beharapja alsó ajkát miközben hol kedvesére, hol a kutyára pislog, akinek el is kezdi finoman vakargatni a pocakját.

Mindig is nagy kutyarajongó volt, de gyerekként a szüleik nem engedték, hogy bármilyen állatot tartsanak a háznál, felnőttként pedig a férje az, aki túl nagy felelősségnek gondolja az állattartást. Bíborka egyébként alapvetően elfogadta, hogy a próbálkozásai ellenére András nem fog rábólintani egykönnyen arra, hogy a családjuk bővüljön. Nem hogy egy kétlábú emberkével, de még egy négylábú szőrmókkal sem. Éppen ezért minden alkalmat kihasznál, amikor bármiféle állattal találkozik és azt megsimogathatja, esetleg megsétáltathatja, ha a menhelyen sétáltatónapot tartanak. Néha, amikor van rá ideje, önkénteskedni szokott.
- Dehogy, nézd milyen kerek - mosolyogva vakargatja a kutyus hasát, majd tenyerét ráfektetve körkörösen kezdi simogatni. Egészen biztos benne, hogy odabent kiskutyák laknak és nem csak az ebéd miatt olyan kerek a hasa.
- Ha nem jön a gazdája, vigyük haza és lesz egy egész kutyacsaládunk - nevetve néz fel kedvesére. Andrásnak néha olyan lehet Bíborkával élni, mintha egy nagy gyereke lenne. Vannak dolgok, amiken nem tud változtatni, például a rajongásán az állatok és a kis emberek iránt. Reméli, hogy egyszer a párja is úgy dönt, hogy enged és majd pont annyira fogja szeretni a család új tagját, legyen szó emberről, vagy állatról, ahogy a felesége.

Bibi csak szeretne valamit szeretgetni akkor is, ha András nem hagyja magát. Ez tényleg olyan rossz? Tényleg így kell felfogni egy kutya megjelenését és esetlegesen az örökbefogadását? A nő felvont szemöldökkel hallgatja férje okfejtését miközben óvatos mozdulatokkal cirógatja a kis vendégük hasát. Hozzászokott már ehhez, nincs meglepve, de fordítva Ő is tudhatja, hogy nem fog beletörődni ebbe. Majd szépen elmagyarázza, mit és hogyan, amikor szóhoz engedi jutni. Mert beleszólni nem fog...nyilvános helyen, ugyanis abból veszekedés lenne.
- Ez csak egy kutya. Ha megtartjuk, nem kell a kölykeit is megtartanunk. És mégis mit gondolsz, ezután erőszakkal megszerzem a DNS-ed, hogy klónozzalak? Vagy megerőszakollak? - egészen nyugodt, csak a kérdő pillantásából ismerheti fel a párja, hogy most kezdenek csak igazán születni az érvek és kezd el nőni a feszültség.
Alig egy perc telik el, nem is tudja élvezni a nő, hogy győzedelmet aratott, mert amint megjelenik a mosoly az arcán, megjelenik a kutya gazdája is pórázzal a kezében. Sűrű elnézéskérések közepette hívja magához az állatot, így Bibi elbúcsúzik a családalapítástól, na meg a kutyától.
- Ezért igazán felesleges volt levezetned, mennyire nincs szükségünk több családtagra - ezt viszont már duzzogva jelenti ki. Nem sértődik meg, de a könyvet magához véve legalább egy fél méterre, a fejét elfordítva fekszik Andris mellé. Érezze csak, hogy ide csoki és virág kell.

Nem reagál férje sóhajára. Ez megint egy olyan dolog csupán, ami ideig-óráig tart és ha veszekedés nincs belőle, akkor következménye sincs. Hosszúra nyúlt a gyerektéma náluk, nem ugrottak egyből fejest az első egy-két évben a családalapításba. Igaz, ez nem a nőn múlott. Bíborka már legszívesebben három gyerek mellett rohangálna, de András...ő mindig András marad. Bíbor viszont sokkal jobban szereti a férjét az elképzelésnél, hogy majd gyerekük lesz egyszer. Annyira, hogy a kedvéért le is mondana róla, hisz egymásnak élnek, amióta kimondták azt a bizonyos boldogító igent.
- A házasság arról szól, hogy két ember együtt hoz meg döntéseket. Ne aggódj, nem fogok egyedül dönteni sem a gyerek, sem a kutya témában - válaszol nyersen, ahhoz hasonlóan, ahogy az imént a férfi felvázolta, milyen egy elcseszett jövőt lát a család bővítésében.
- Egyszer majd úgyis rájössz, hogy a kutya hűséges pillantásánál és bújásánál nincs jobb. Vagy messzebbre megyek, azok a kaját szétpasszírozó babák, a síró bukósisakos gyerekek, de még a pattanásos, szerelmi bánatos kamaszok is úgy fognak rád nézni, ahogy senki más, mert te leszel, akire felnéznek, aki álomba ringatja őket és aki halálra rémiszti az udvarlóikat az ilyen stílusával - miközben beszél, a könyv sorait nézi. Míg Andris csak a negatívumot látja, a nő kiegészíti a pozitívumokkal. Az pedig, hogy rájöjjön, idő kérdése. Megeshet, hogy egy egész életnyi időbe telik majd.

- Semmi - nem kíván a személyiségére megjegyzéseket tenni, hisz mindezzel együtt szereti. Ha nem tudna együtt élni Andrással és a néha furcsa gondolkodásmódjával, akkor már rég másik utakon járnának.
Mindig, mikor vannak ilyen durcás időszakok, vagy egymásnak feszülések, akkor azt a következő beszélgetéssel kompenzálják. A kapcsolatukról gyönyörű, hullámzó diagramot lehetne rajzolni. Bibi sem fél attól, hogy egyszer a különbözőségük miatt válnak el, de persze megfordul a fejében, milyen lenne leélni az életüket úgy, hogy tényleg nem gondolja meg magát és azt mondja, a gyerektémát inkább eldobná messzire. Talán megbirkózna vele, megtenné, mert másra rá sem akar nézni, de jobb lenne, ha mindketten úgy gondolnák majd idővel, hogy itt az ideje beengedni azt a két kis lábacskát az életükbe az ezzel járó sírással és falon landoló sütőtökkel együtt.
- Nem leszel szar szülő, te makacs ember, te - megrázza a fejét. Elképzelni mindezt megmelengeti a szívét. Előbb egy kutya, aztán egy, majd két gyerkőc, akik éjszaka bebújnak majd kettejük közé, vagy reggel nagy puszikkal búcsúznak el az apjuktól, mikor munkába megy.
Bíborka kérdőn vonja fel a szemöldökét. Elmosolyodik. Pont eddig tartott a duzzogás részéről. Még szerencse, hogy van egy másik nagy gyerek is a háztartásban, aki átveszi a szerepét.
- Most komolyan még te vagy megsértődve? - felnevet miközben felül. A férfi fölé hajol, balját a másik oldalán támasztja meg és a nyakába hajolva megharapja a fülcimpáját. Még egy gyors puszit nyom rá, aztán feláll és összeszedi a pokrócon szétszórt dolgaikat.