Egy ismerőshöz

Öltözetem

 Erre az alkalomra elcsórtam az egyik kosztümöt a RedCorsetből, egy reneszánsz jellegűt, kéket, előkelőt és most abban érkezem meg a kis tavacskához. A farsangi összejövetelek mindig is a kedvenceim voltak és ez ma sincs másként. Ebben most két téma közül lehetett választani, de számomra a szuperhősös kicsit bekorlátozott a macskanőtől-csodanőig hatókörbe. Ezért öltöztem inkább ilyen régies ruhába, hogy ne érezzem magam latex cicababának. Sétálgatok egy ideje, amikor is megpillantok egy ismerőst. Jellemző, sem egyik sem másik, csak a nemesi küllem. - James Bond vagy Bruce Wayne? - lépek oda hozzá és mosolygok rá, mintha a fürdőbeli események meg sem történtek volna. Felesleges volna most erre gondolnom, főleg, hogy Norbert már itt van nekem, mégis eszembe jut mennyire odavoltam ezért a fiatalemberért titokban, s, hogy mekkora butaságnak tűnik most már. Mégsem hinném, hogy rosszban kellene lennem vele, hiszen csak az a bűne, hogy sznob. Talán még az sem, hiba, ha helyén tudja kezelni, de akkor valahogy úgy éreztem nem ment neki és ezáltal nekem sem. Mindegy, fátylat rá, a szerelem úgy látszik jót tesz nekem. Békülékennyé és elfogadóvá tesz.

den Bergh úr

 Mi a fene? Megörült nekem, őszintén! Ki maga és mit tett az én kedvenc sznobommal, akivel a legjobban tudtam évődni, amióta ide költöztem? Fordul meg fejemben a kézenfekvő kérdés, miközben arcomon biztos, ami biztos töretlen és kedves a mosoly. - Nos, ő az MI6, azaz a Brit mugli titkosszolgálat ügynöke, afféle kém, a kódneve 007-es, aki rendszeresen töri halomra a női szíveket és a gonoszok csontjait. Megalkotója Ian Fleming, maga is dolgozott Anglia védelmi szolgálatában - magyarázom félig angolként önérzetesen a láthatóan teljesen tájekozatlan férfinak miután másik tippem bizonyul helyesnek és ő Batman civil megfelelőjének öltözött be- Wayne nem hős csak a hős alteregója, egy gazdag, sznob férfi, tragikus múltal, megtört lélekkel, egy inassal, aki az élő lelkiismerete, és annyi pénzel, hogy azt sem tudja mire költse. A külső szemlélő számára csak egy nagyzoló, fellengzős pénzeszsák, de belül hős. Szerencsére idejében rájön, hogy mit kell tennie a javaival és a hatalmával, hogy enyhítsen a keservein és védje lakóhelyét Gothamet. - mondom mély meggyőződéssel, abban, amit kiejtek ajkaimon, miközben végignézek a férfin, pillantásom hittel telik meg. Tudatalattija, mint választásának irányítója és így a hasonlóság is a karakterrel szembeszökő. Vajon hőssé válik ő is valaha?

Batman és Zöld íjász

 Magára ölti valódi jelmezét, Batmanét és úgy feszít benne, mint egy hiú kakas. Nagyon helyes, ehhez kétség sem fér, a teste, melyet én már párszor megcsodáltam, valóban félisteni, de az egója, na az mindent visz. A szeméből süt az önimádat és ez mosolyra fakaszt. - Nos, ha tinilány lennék, ami már szerencsére nem vagyok, akkor nyálcsorgatva bámulnám, de tényleg - jegyzem meg enyhe malíciával hangomban, majd elnevetem magam - Maga tényleg olyan, mint Batman - mondom végül és itt arra célzok, hogy a hős is hiúságának gyarlósága miatt esett sok hibába és marad valójában magányos. Ekkor lép be a képbe Dante, akivel már találkoztam régebben, a játszótéren. - Helló, Zöld íjász! - köszöntöm mosolyogva és elismerően nézem meg jelmezét. - Mindig is odavoltam az íjakért, megnézhetem az önét? Vagy csak kellék? - igen, vonzódom a veszélyes dolgokhoz, a mugli dolgokhoz, mint a motorok, a természetes és mesterséges lőfegyverek, a kardok és hasonlók. Kíváncsi lennék Nor kinek öltözne, reneszánsz lovagnak, vagy hősnek. Mindkettőt kinézem belőle, bár még nem ismerem olyan jól. Jövőre remélem már együtt fogunk eljönni és valami olyan kosztümbe bújni amiben jól érezzük magunkat. Közben egy mellettünk elhaladó önjáró italos kocsiról elveszek egy pohár innivalót és belekortyolok, s míg a két férfiú reakcióira várok körbepillantok és felfedezem a festőlányt, aki most Supergirl jellegzetes piros-kék ruháját öltötte magára. Odaint nekem, mosolyogva visszaintek neki. A falu gyógyítóját bizony egyre többen ismerik, erre számítottam is amikor ideköltöztem, és mi tagadás, jó érzéssel tölt el.

Urak

 Ez is haladás, legalább felelt, gondolom amikor egy pillanatra közelebbről megszemlélem a kellék íjat, ami egészen élethű. Közben denevér kománk már indulna, így nem vetek gátat tervei elé és csatlakozva hozzájuk együtt kezdjük el felfedezni a helyszínt. Ekkor a zöld céllövöldés ifjú igen undokul beszól nekem. Hirtelen elpattan nálam a cérnaszál, de mivel igazi hölgy vagyok, már ami a jelmezemet illeti, ezt feléjük nem mutatom ki. - Ha szükségesnek tartom, figyelemmel kísérem a fiatalokat, igen. Ámbár az ön esetében ez egyszeri alkalom volt, erre akár a szavamat is adhatom - mondom kimért hangon, de egy mosollyal azért igyekszem elvenni mondatom élét - Azt hiszem ennyi szuper erő mellett a szépségem elhalványul, így most magukra hagyom önöket. További jó szórakozást uraim! - mondom féloldalas mosollyal, miközben enyhén és előkelőn meghajlok előttük, majd elindulok, hogy némi vattacukor-főtt kukorica-gyümölcslé kombinációjának elfogyasztása, néhány csevegő szó és panasz meghallgatása után távozzam. Jól éreztem magam, mert kellemes a rendezvény volt és sok ismerős arcot sikerült felfedeznem a maszkok alatt. Még aznap este a ruhámat feltűnés nélkül visszacsempészem a mulatóba, ahonnan elcsentem táncpartnerem Ramon hathatós segítségével. Így ismét minden a helyére kerül.

Rugero Ortega

 A napok telnek és hírt nem hallok róla. Valami baj van, érzem legbelül. Hiába ragyog a nap, számomra sötét fellegek borítják az eget. Szomorúságom nyomora elemészt. Hamarosan indulok a birtokomra, de még előtte egy kicsit megpróbálok itt nyugalomra lelni. Igazából azt várom, hogy majd bekopog az ajtón, magához ölel, megcsókol és minden rossz, ami eddig volt semmivé válik. De ez csak álom, tudom jól. A tavacska szélén üldögélek, kijöttem ebédelni, hiszen naphosszat a rendelőben gubbasztok, akár egy vénséges vén holló a fészkében. A szendvicset eszegetve elnézelődöm, figyelem a táj szépségét és nyugalmát. Próbálok erre koncentrálni és minden negatív és gyötrő gondolatot kizárni elmémből, mintha ajtót csapnék a kéretlen látogatóra. Eddig elég gyatrán megy, de nem adom fel. Ki fogok jutni ebből a szakadékból is, ahogy eddig mindegyikből kikecmeregtem, amibe az élet sodort vagy magam estem. Körülöttem jó néhány diák és falusi élvezi a csodás kora nyarat idéző délutánt így van mivel elterelnem figyelmemet. Páran zenét hallgatnak így én is ezt teszem velük együtt, hiszen a víz elhozza felém a muzsika hangját.  

Rugero Ortega

 Bámészkodásomat és a zenehallgatás élményét halk dudorászással spékelem meg. Épp egy spanyol nyelvű dal szól, amit mint anyanyelvemet beszélek, így egykönnyen követem le a sláger szövegét, miközben tekintetemmel hóbortos felületességgel pásztázom végig a tájat a tavacska körül. Látásom perifériájára hirtelen jut el egy természetellenes és jellemzően vészjósló mozdulat, melyet nem messze tőlem követ el épp egy számomra ismeretlen alak. Egy esés ez, úgy bizony, amit már szegény illető nem tudott kivédeni. Figyelmetlen volt-e csupán vagy valami más okkal történt azt nem láttam. Azt viszont már igen, hogy most feláll, leporolja magát zavartan, de valami nem stimmel vele, ezt le sem tagadhatná, hiszen úgy néz körbe, mintha remélné, hogy valaki látta őt. Nincs nagyon messze tőlem, így tisztán kiveszem, hogy a nadrágja kiszakadt és eleredt az orrából a vér. Gondolkodás nélkül azonnal odafutok hát hozzá és még a dal hatásától vezérelve spanyolul szólítom meg a diák korúnak kinéző fiút - ?Te sientes bien? - ekkor kapok észbe és magyarul folytatom - Orvos vagyok, had nézzem meg a térded és az orrod. Rendben? - előhúzom pálcám és ha a fiú engedi rendbe hozom a sérüléseit. Kivételesen ezt a módszert gyorsabbnak tartom, mint berobogjak vele a rendelőmbe, annak ellenére, hogy a motorommal itt parkoltam le a közelben.

Rugero Ortega

 Spanyolul kérdez vissza. Tehát értette amit mondtam, mert azt kétlem, hogy ilyen tökéletességgel le tudna utánozni valaki ilyen körülmények között egy számára idegen nyelven elhangzó mondatot. Válasza is engem igazol, így spanyolul reagálok szavaira. - ¡Bien...!- mosolygok rá és míg közelebbről is megnézem sérüléseit bemuatakozom, ezzel is elterelve figyelmét a fájdalomról - Me llamo Evena Noxen, y soy doctora soy de Bogolyfalva ¿ y Tú? - eközben miután megengedte szép lassan elkezdem pálcámat előbb orra felett mozgatni és egy igézet segítségével helyrehozni az ott keletkezett kárt, ami sajnos kicsit maró érzéssel jár - Un minuto... - mondom nyugtató hangon, ahogy dolgozom - ...y sera mejor - a pálcámból lövellő vörös fénnyel fókuszálok és a varázslat szinte összeugrasztja azt a megpattant eret, melyből a vérzés ered. Ezután a térde következik. Az szerencsére csak zúzódott, mert a nadrágja megvédte a nagyobb bajtól. A pálcámból kiáradó türkizkék varázslat hűsít, fájdalmat csillapít, miközben visszaállítja a sejtek eredeti állapotát. Ez kicsit furcsa érzés, de sokkal kevésbé kellemetlen, mint az orrvérzés elállítása volt az imént. Nem telik el öt perc és már csak ruhájának szakadása és vérfoltja emlékezteti arra, hogy mekkorát zakózott pár perce. - ¡Ya terminamos!- egyenesedem fel és teszem el pálcámat farmerem megbűvölt zsebébe. Ezután végignézek a fiún, hogy lássam minden rendben van-e. Az orra a helyén, a lábában a csontok is, így elégedetten mosolygok rá a jó munka végeztével.