Anne
Egy szabad hétvége szombatjának délelőttje...

Manapság igen csak jól mennek a dolgok. Tanulás terén szinte már nincs is akadály, amit nem tudnék leküzdeni. Az összes szorgalmimat, amiket beküldtem elfogadták, és ezzel pontok nyertem a házamnak. Végre úgy érzem, hogy hasznos is vagyok, nem csak úgy éldegélek a kastély falai közt, a lábamat lógatva. Szerencsére már túl vagyok az első kviddicsmeccsemen, amin énszerintem várakozáson felül teljesítettem, bár ezt lehet, hogy csak én gondolom így. Na mindegy. A lényeg az, hogy nem paráztam annyira, mint az azelőtti heteken, és még csak le se estem a seprűről, sőt, semmi rosszat nem csináltam. Jó, mondjuk gólt nem dobtam, így az még várat magára. Az is lehet, hogy már nem sokáig, mert holnap meccs van, és bármi megtörténhet.
Most, jelenleg itt sétálgatok Bogolyfalva utcáin, jó sok finomsággal megtömött táskával a hátamon. Mindig beszoktam vásárolni a szabad hétvégéken, hogy legyen mit kajálnom olyankor is, amikor nagyon elfoglalt vagyok, és nincs időm lemenni enni.
Szerencsémre most sem rossz az időjárás, sőt, szép tavaszias idő van. Nagyon nagy a meleg, de ez ugyan nem érződik annyira, mert van annyi szellő, hogy ezt enyhítse. A napokban nagyon gyakori az ilyen idő, és én ezt igyekszem minél többször kihasználni. Így teszek most is, ezért nem egyből a kastélyba megyek vissza, hanem a kis tavacskához, ahova még nem volt szerencsém elmenni. Legtöbbször társaságban voltam, és mindig elment az idő, az ilyen-olyan boltba mászkálgatásokkal.
Mikor kiérek a zöld, füves területre, bebizonyosodik, hogy megérte ide eljönni. Gyönyörű látvány. Alapjában véve nem az vagyok, aki teljesen bele van zúgva a természetbe, de nincs is ellenemre egy séta.
Picikét közelebb megyek a tavacskához, és leguggolok, nézve a napot, a víz felszínén. Nem sokkal rá fel is pillantok a sugárzó égitestre, de egyből elrántom a fejemet, mert most is, ahogy mindig, zavarja a szememet.

Anne
Egy szabad hétvége szombatjának délelőttje...

A nap iránti "érdeklődésemet" egy hang zavarta meg. Nem gondoltam volna, hogy még lesz itt valaki, de nem bosszankodom miatta, sőt. Kifejezetten örülök most annak, hogy nem vagyok egyedül, és beszélgethetek valakivel. Mert ugye nem csak köszönni jött, az a bizonyos valaki?
A hang hallatára hirtelen felálltam, és megfordultam, mint amikor kiskoromban édesanyám rajtakapott valamin, én meg csak nem akartam, hogy lássa, amit csinálok. Végigmérem a lányt, és be is ugrott, hogy ki is ő. A napokban érkezett egy ikerpár a tanodába, és abból az egyik végül Navinés lett. Mondjuk azt nem értem, hogy hogyan, és, hogy miért, de külön házban vannak, az biztos.
- Helló! Hát te? - köszönök rá mosolygósan. Ez valószínű, hogy a szép időjárásnak köszönhető, mert ilyenkor van nagyon jó kedvem.
Mikor ténylegesen megállapítottam, hogy, igen, ő lesz az új ikerpár egyike, csak akkor jutott el az agyamig, hogy igen ám, de azt nem tudom, hogy ő most melyik.
- Várj, ne mondd! Kitalálom. Te vagy a... - Dobpergés.- Hanna. Igaz? - már egy picit fel is nevettem magamban, mert hát igen... Eléggé viccesen próbáltam megtudni azt, hogy ő most háztárs, vagy sem. Igazából nem nagyon érdekel, hogy igazam lesz-e, vagy sem, mert ha rosszul tippeltem, akkor úgy is elnevetjük az egészet, ha meg eltaláltam, akkor meg, akkor meg... Akkor nem történik semmi.