Choi Min Jong
|| Egy meleg vasárnap késődélután ||

Amikor ez a gondolat megfogalmazódott a kis buksimban, azt hittem, hogy öngyilkosságot fogok elkövetni, ha kilépek a kastély hűvös falai mögül. Végül megtettem és ki mentem a kapun. Még a kastély udvaráról sem értem ki, de már akkor melegem volt. Tűzött a nap, szellő nuku én meg ügyes voltam és elindultam. Valamikor késődélután öt illetve hat óra környéke lehetett, amikor elindultam a faluba a rajzcuccommal, hogy keressek valami jó kis helyet, ahol kiélhetem az elfojtott a rajzolási vágyamat.
Még a tornyunkban a hónom alá vágtam a rajzmappám s hátizsákom tele volt ceruzákkal, tollakkal, pasztellkrétával, radírral... egy szóval mindenel ami nekem volt és szükségem lehetett rá.
Ahogy haladtam a falu felé, Hime hűségesen követett engem, mint egy kacsamamát a kicsinye, avagy kutya a gazdáját.
- Szerinted Hime, hol lenne jó helyünk? Hol szerezhetek valami ihletet? - Pillantottam a kis kutyára, aki mellettem loholt. Ám a csöppség csak egyet vakkantott és haladt tovább.
- Értem, akkor menjünk arra, amerre visz a lábunk! - Mosolyogtam rá, bár halványlila gőzöm sem volt mit szeretett volna közölni velem.
Hosszas sétálás után a falu határához közelítettük, meg sem tántorodva mentem tovább egyenesen. Addig mentem, amíg meg nem pillantottam egy határozottan zöld területet, ami olyan volt, mint egy park. Azonnal tudtam ez lesz számomra a tökéletes hely. Csendes, nyugodt, békés meg minden. Bele is húztam a tempómba. Meg sem álltam a tóig. Amikor megérkeztem, kezemben még mindig Hime pórázát szorongattam, ahogy a tavat csodáltam. A kis szőrmók odasündörgött a tó partjához, hogy megvizsgálhassa a vizet.
- Hime, fúj! Nem szabad! Még beleesel! - Szóltam rá határozottan a kis kölyökre, aki láthatólag nem akart onnan elmászni.
- Ne csináld már, tényleg bele fogsz esni! - kicsit húztam a pórázon, hogy fel fogja tényleg ideje indulni. Remélem szót fogad.

Choi Min Jong
|| Egy meleg vasárnap késődélután ||

Egy magamfajta nyughatatlan gólyának nem valóak ezek az unalmas, semmittevő vasárnap délutánok. Jaaa, hogy tanulni kéne a vizsgákra? Hát mire vannak az órák előtti szünetek? Na, mindegy. A klubhelyiség egyik foteljében villant be az elmebeteg ötletem, így hát onnan kimásztam aztán megindultam a Fekete Gyöngy felé ahol az ágyamról felkaptam a rajzcuccaimat. Mindet belegyömöszöltem a hátizsákomba, hónom alá csaptam a rajzmappám s Himét pórázon fogva vezettem ki az épületből.
Kinn rettenetes meleg volt, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy megtántorítson. Makacsul dacoltam a hőséggel a kutyám társaságában. Csak mentünk, mentünk, mendegéltünk mindaddig, amíg a faluhatáránál nem találtuk magunkat. Ott volt tőlünk nem messze a temető, de valahogy elkapott egy olyan érzés, hogy nem kéne odamennünk, főleg, hogy hamarosan sötétedik. Hirtelen feljöttek bennem az egy hónappal ezelőtti kellemes élményeim. Nem volt túl szórakoztató szoborrá dermedve éjszaka a temetőben feküdni a földön. Örülök, hogy kicsapták azt az idiótát, sajnos én nem tudtam elverni a kedvessége miatt, de talán csak Fortuna akarta tőlem megóvni. Mindegy.
Hamarost tovább indultunk Himével, veszettül kerestük a tökéletes helyet a rajzoláshoz, amíg egy kis tavacskához nem érkeztünk. Amint megpillantottam, tökéletesnek gondoltam az ihletszerzéshez. És Hime is. A kis jószág megindult a tópart felé, én meg utána. Hagytam egy kicsit, hogy körül szaglászhasson, de amikor már megelégeltem, kicsit rántottam a pórázán. Gondoltam ebből felfogja, hogy indulni kéne.
Mintha egy ismerős férfihang csengett volna a távolban. Ismertem ezt a hangot. De sajnos arcot nem tudtam párosítani hozzá, ezért a fejem a hang feltételezett irányába fordítottam. A művészetis srác volt az, Min Jong. Egy gyerekes mosoly kúszott végig az arcomon.
- Szia! - Visszaköszöntem neki, aztán, hogy ne maradjunk téma nélkül, folytattam.
- Hát te? Ki jöttél egy kicsit sétálni? Vagy csak a tó szépségében jöttél gyönyörködni? - kérdéseim sorozata találta el a fiút, persze a mosolyom még mindig ott virított a fejemen. Félszemmel a corgi kölyökre pillantottam a biztonság kedvéért, tartottam tőle, hogy a vízimádatának hódolva belemászik a tó vizébe.

Choi Min Jong
|| Egy meleg vasárnap késődélután ||

S gyerekes mosolyomat nem lehetett lemosni az arcomról. Felismertem. Felismertem azt a titokzatos férfit, még ha el is rejtőzött a ruhái illetve kalapja s napszemüvege mögé. Az arcmemóriám többek közt mindig is jó volt, viszont a névmemóriám... hát az csapni való a mai napig. Tudtam, hogy ez a művészetis srác és azt is, hogy totálisan elfelejtettem a nevét vagy azt, hogy bemutatkozott-e a múltkor. Kinek nincs esze, legyen notesze...
Kíváncsi kérdéssel nyitottam felé, amire valamit hebegett-habogott. Szemöldökeimet ráncolni kezdtem. Nem, nem azért mert haragudtam, csupán nem értettem, hogy mit szeretett volna kérdezni a tóval kapcsolatban.
- Igen, ez a Bogolyfalvi tavacska. - Helyeseltem, bólogattam, és persze Himére is figyeltem, aki a talajhoz simulva, sunyin kúszott a tavacska irányába, a tőle telhető leghalkabban igyekezett a víz felé. Megelégeltem. Mérgemben felkaptam a földről az ölembe, szerető ám szorító karjaim közül nem volt menekvés a számára, így végül én is nyugodtan beszélgethettem a sráccal.
- Úgy jöttél el sétálni, hogy nem is tu... jaaaaaa, hogy eltévedtél! Aha, értem. - Majdnem kioktattam, szerencsére nem történt meg, mert hozzátette, hogy el is tévedt. Érződött a hangján, hogy néhol igencsak törte a magyart. A mimikám megváltozott. A morcosan lefelé görbülő ajkaim hamar visszaálltak az eredeti helyükre, tehát ismételten mosolyogtam.
- Nincs baj, majd belejössz! - Igyekeztem bátorítani, hátha bátrabban fog majd hozzáállni a magyar nyelv elsajátításához. - Egyébként, itt vagyunk a falu határában, igazából még én sem voltam itt ezelőtt soha,-a tónál- pedig már egy éve itt lebzselek, mármint a suliban.. Na jó, hazudok, párhónapig Madagaszkáron is voltunk, de ez nem lényeg. Segítsek vissza jutni? - felajánlottam neki a segítségemet, legalább így én is jobban megismerhetem az itteni járást. Ha elfogadta, ha nem a segítségemet, én folytattam a mondókámat.
- Igazából rajzolni jöttem, de mikor épp kiléptem volna a szobaajtón visszapillantottam Himére. Nem volt szívem a szobánkban hagyni, ezért elhoztam magammal, had szaladgáljon. – Történetem közben a ficánkoló kis hordócskát próbáltam kordában tartani, nehogy kiugorjon a karjaim közül egyenesen bele a vízbe.
- Amúúúúúúgy, hogy vagy?

Choi Min Jong
|| Egy meleg vasárnap késődélután || Hime ||

Zsír, értette, hogy mit is próbáltam neki összehápogni alig két és fél perc leforgása alatt. Sajnos, ahogy magyaráztam nem tudtam magamat kontrollálni, vagyis, hogy ne hadarjak. Ám lehettem annyira érthető, hogy megértsen, vagy csak udvariasságból bólogatott, ahogy én is szoktam a tanároknak, amikor magyaráznak órán, de én nem figyelek...
- Akkor maradsz még velem itt egy kicsit? - felcsillantak a szemeim, Himét már szinte nyomorgattam örömömben. Szerencsétlen állatka már biztosan azon gondolkodhatott, hogy inkább nem mozdul meg, mert csak ő járna pórul.
- Komolyan vigyáznál rá addig? - Reménykedve pillantottam rá, majd csak egy kósza gondolat siklott át az agyamon- Ugye nem akarod ellopni? - Gyanakvóan mértem fel az előttem álló srácot és hátrébb húzódtam, azonban ahogy lassan Hime felé nyúlt.  A kis corgi a kéz irányába nyújtogatta a nyakát, és megszaglászta a fiú kezét, utána felpillantott rá s vakkantott egyet azzal a vékonyka kölyökhangjával.
- Szerintem tetszel neki. - Lehajoltam a kutyával, a földre helyeztem, ám a pórázát nem engedtem el, így biztosra mentem, hogy MinJonggal fog foglalkozni és nem a tóval. Így is történt, a kis kölyök hamar körbeszaglászta.
Amíg ez a folyamat lecsurgott, én érdeklődtem MJ után, amire ő is visszakérdezett, én válaszképpen biccentettem egyet mosolyogva. Ez csak annyit jelentett, hogy én is jól voltam. Aztán csak a pórázt átnyújtottam, megvártam, amíg elveszi tőlem, végül pedig egy ott lévő padra letelepedtem. A rajzcuccaimat kipakoltam, majd csak egy grafitceruzát megragadva a hajamat feltűztem vele egy kontyfélébe. Rajzolás közben mindig is zavartak a rózsaszín kósza tincseim. A rajzolós füzetemet hamar fellapoztam, egy üres oldal után kutakodva.

Choi Min Jong
|| Egy meleg vasárnap késődélután || Hime ||

- Igen! Mármint...- Megráztam a fejemet, ezzel párhuzamosan a szemeimet is lehunytam, aztán ismét rápillantottam és folytattam. - Nem! Csak hát...sosem tudhatom. Otthon, amikor anyánál vagyok abban az utcában minden hónapban... – Elgondolkodtam, hogy milyen témáról is akartam volna duruzsolni, de inkább offoltam a mondatot és egyet sóhajtottam. - Na jó, nem lényeg. Fő az óvatosság. - Javítottam ki magamat s egyben menteni igyekeztem a helyzetet, nehogy valami irigykutyának tekintsen, aki veszettül védelmezi a kutyáját... Oké, ez nagyon furán hangzott. Köszönjük Fanni.
- Jéé, a bácsi beszél angolul? - direkt incselkedtem vele, fiatal srácnak tűnt, nem lehetett öregebb a mestertanoncoktól, talán csak egy-két évvel, de ez sem volt rá garancia. Biztos nem volt ínyére az, ha valaki lebácsizta őt.  Remélem vette a poént és nem szívta mellre.
Szerencsére Himének szimpatikus volt MJ,ezért hamar átadtam a stafétabotot, én pedig elvonulhattam rajzolni. Hime, aki már jócskán be volt sózva, amikor azt érezte, vakkantott egyet, mert az ösztöne azt súgta mintha elbambult volna Minjong. Ezt követően a kis vakarcs azonnal megkapta a törődést, amit magának kikövetelt, komolyan úgy csinált, mintha hanyagoltam volna, pedig ez egyáltalán nem volt igaz. Nagyon is, hogy sokat törődtem-törődöm vele, ha lehetne órára is bevinném, azonban sajnos ezt nem lehet. Fél füllel hallottam, hogy valamit gagyogott a kutyának MJ, de halványlila gőzöm sem volt róla, mikkel tömhette a kölyköm fejét. Himének természetesen ez is nagyon tetszett, még ha nem is értette, élvezte. Azt a rövid,lompos farkát úgy csóválta, mintha ezen múlt volna az élete.
A kis kölyök zabolátlanul ugrált, pattogott, csipogott és hempergett. Élvezte, ahogy dögönyözte MinJong, ám valami olyasmi törtét, amire nem számított. A csávó, szó szerint bekapta a fejét!-nem az egészet- Szerencsétlen blöki úgy megszeppent, hogy még nyikkanni sem mert, ezért inkább csak meghátrált esetlenül és lecsüccsent a fenekére. Párpillanatig szemezett a vele szemben ülővel, aztán rövid lábaival kinyomta magát, és megindult, hogy befészkelje a kis hordótestét a fiatalember ölébe.

Choi Min Jong
|| Egy meleg vasárnap késődélután || Hime ||

Hime boldogságát nehéz szavakba önteni, a kis teremtmény annyira, de annyira boldog volt, hogy legszívesebben kiugrott volna a bőréből. Igazából, ő csak egy izgága kis kölyök volt, aki kiélvezte minden pillanatát annak, hogy akkor csakis ő volt a középpontban, és a világ, azaz Minjong körülötte forgott.
Amikor Hime orra és a srác nózija összeért, a törpe nem habozott, azonnal végig is nyalt, apró ám igencsak érdes, kutyanyálas nyelvével Minjong arcán. Az apró rózsaszín nyelvecske a srác álla csúcsától kezdte útját, végig haladva pirosló ajkain, végül az orra hegyénél távolodott el. A szeretettel teljes kutyacsók után csak csippantott még egyszer, ami igazából vakkantásnak indult, de sajnos a kölyökhangja nem elég erős még ahhoz, hogy mélyebbre sikerüljön a hang.
Mindeközben én csak a padon ücsörögtem, a már fellapozott vázlatfüzetem felett görnyedtem, koncentráltam, hogy sikerüljön azt az átkozott fát élethűen megrajzolni. Ha más nézett volna rá, azt mondta volna, hogy sikerült, viszont én szerintem nem. Tudtam, hogy képes voltam jobbra is, de valahogy akkor elhagyott a rajztehetségem, vagy csak artblockom volt, esetleg felidegesítettem magamat s türelmetlen lettem. Ki tudja. Mérgemben megragadtam a lapot majd kitéptem a helyéről és összegyűrtem, galacsinná formáztam. Bánatosan felsóhajtottam, ismét a kezembe fogtam a ceruzát, ám ekkor egy dalocskára lettem figyelmes, természetesen nem értettem, hogy miről szólt, hisz koreai volt. Felkaptam a fejemet, a cuccaimat, amik az ölemben helyezkedtek el a padra tettem én pedig megfordultam, azonban még mindig a padon ücsörögtem. Csendben, mosolyogva figyeltem, ahogyan MJ eljátszadozott a kis kölyökkel. A pad háttámlájára könyököltem, az fejemet pedig a kezeimmel támasztottam ki. Fogalmam sincs, hogy mi üthetett belém, de ettől a látványtól és a zenei aláfestéstől valahogy jobban éreztem magamat, nem voltam már dühös magamra.
- Miért nem indultál a versenyen? - csillogó szemekkel kérdeztem meg, amikor MJ rám pillantott éneklés közben. Mosoly húzódott ismét az arcomon, ám ez a mosoly eltérő volt az előzőtől, erről a mosolyról a nyugalmat lehetett leolvasni.
- Nagyon tehetséges vagy, biztos megnyerted volna!

Choi Min Jong
|| Egy meleg vasárnap késődélután || Hime ||

Már majdnem befejeztem a rajzom, amikor meghallottam Choi hangját. Elvarázsolt a csengése. Kellemes volt és lágy, mintha egy profi énekes adott volna magánkoncertet Himének. Abbahagytam a mérgelődést, és megfordultam a padon, könyökömmel kezdtem támasztani a fejem s a padot egyaránt. Szerintem még egy mosoly is az arcomra kúszott. Elgondolkodtam azon, mi lenne, ha én is ilyen szépen tudnék énekelni. Mondjuk a hangom akkor is és most is üvegrepesztő, csak nem a miatt mert szép.
A dal végszavával, nem bírtam magamban tartani tovább, így egy kérdés bukott ki belőlem.
- Hát a Bogolyfalvi Ki Mit Tudba, vagy várjá' akkor még nem laktál itt? - bizonytalanságomban a szemöldökömet ráncoltam, elgondolkodtam, bár a választ nem biztos, hogy az én fejemben kellett volna keresnem, mert Minjong ezt bizonyára jobban tudta.
Így hát a fejem megráztam és megvártam a reakcióját. De ahogy elnéztem a képét, kicsit megilletődött, nem biztos, hogy értette mindazt, amit összekuruttyoltam az előbb.
Vártam egy kicsit, szemeimmel Himére pillantottam, aki boldogan pattogott Minjong körül, olyan volt, mint egy kis nikkelbolha. Nagyon megszerette őt, Hime. Szerintem, ha legközelebb megyek a művészellátóba, akkor viszem magammal. Csak nem hajít ki kutyástul, mindenestül az új legjobb barátja Himének. Ekkor bevillant valami. ~Mi lenne, ha diákmelót vállalnék ott? Ez az! Így össze tudnám kötni a kellemest a hasznossal. Sima-liba.~ Gondoltam magamba, aztán mély levegőt vettem, ám bátorságot nem kellett gyűjtenem, mert eddig nem olyannak ismertem meg, aki leharapja a fejem egy rossz szó miatt.
- Hallod. - kezdtem bele a kérdésemben, abban az idióta lányos hangnemben, aztán, ha megint rám figyelt legalább fél füllel, folytattam- Diákmunkát nem vállalhatnék nálad? Persze, ha van rá igényed és elkélne a segítség. - amilyen bátran indult olyan szégyenlős lett. Szép volt. Jár a keksz.