[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=594860#post594860][b]Ombozi Zsigmond - 2016.05.18. 19:03[/b][/url]
A férfiak nagy része, ha gyerekvállalásról van szó, fiút akar első - és olykor másodkörben is. Ezt ráadásul nemhogy le sem tagadják, még előre le is szögezik: asszony, nekem fiút szüljél, mert ihaj-csuhaj, ha nem!
Zsigának eddig a szép napig egyszer sem jutott eszébe, hogy most akár egy lassan felnőttkorba lépő fiatalemberrel is ücsöröghetne itt, sörről, fociról meg dúskeblű csajokról diskurálva, félszavakból megértve a másikat. Merthogy ő valahogy így képzeli a dolgot; szerinte a fiú az apjával, a lány az anyjával képes a leginkább egy hullámhosszra kerülni, ahol tabuk nélkül, mindenről őszintén, szabadon lehet beszélgetni. A helyzet viszont az, hogy Rebeka életében egy ideje már neki, férfiként kell betölteni az űrt, amit az édesanya elvesztése hagyott maga után. Nos, nem titok, hogy nem könnyű egyszerre apának és anyának is lenni úgy, hogy még az apaszerepet is csak éppen kezdőszinten gyakorolja.
Pajeszát vakargatva sandít át lányára, a szemében némi értetlenség, de annál több figyelem és egyre erősebben pislákoló szeretet egyvelege játszik. Egyelőre nem szólal meg, bölcsen hallgat, hagyja, hogy kiscsibéje minden önmagával kapcsolatos kínjáról számot adjon. Vicces, hogy ez az egész, a szavak, az előadásmód, a lány stílusa, egész lénye úgy, ahogy van mennyire szórakoztatja. Milyen boldoggá teszi.
Érdekes, hogy lánya született. Pont neki, aki soha a büdös életben nem értett a nőkhöz, cudarul bánt velük, cudarul bántak vele is, senkinek nem volt a jingje vagy jangja, sem lelki - vagy hálótársa. Ő csak jött és ment, járta a nagyvilágot, élvezte az életet. Megmondta neki az apja, úgy éljen, hogy az életből csak egy van.
-
Ó, a manóba! - végül nem bírja tovább, elneveti magát, s védekezően feltartott kezekkel pillant le a zöldellő földre. -
Bocsánat, nem tudtam, hogy ilyen érzékeny a... Képtelen kimondani, hogy "háj". Egyrészről, mert roppantmód fél a lányától, másrészről pedig mert nincs neki. És nem fog hazudni, főleg nem képzeletbeli, amúgy nem létező zsírrétegekről. Pont.
Jó, sőt mi több, a lehető legjobb dolog, ami élete során történhetett vele az az, hogy lánya született. Kár, hogy nem tért hamarabb észhez, és erre csak mostanság kezd rádöbbenni.
-
Mit nekem puska? - elkerekedő szemekkel pillant fel Rebekára, kezeit maga előtt szorítja ökölbe, majd úgy tesz, mintha éppen vérengző vadállatként fojtogatna valakit. -
Ha egyetlen ecsetfejű is átlépi a küszöbömet, a saját kezemmel végzek vele. Szőrös arca egyik pillanatban még piros, bütykei elsárgulnak a nagy erőlködésben, a másik pillanatban meg már mintha mi sem történt volna, rendezett arcizmokkal vigyorog.
-
A vadászpuskát annak tartogatom, aki érdemes is lesz rá - lassú, megfontolt bólogatással toldja meg szavait, hogy a kis vörös érezze, apja most hihetetlenül fontos méltóságnak, teljhatalmú embernek, minimum Julius Caesar-nak, ha nem rögvest Merlinnek képzeli magát, aki hüvelykujja fel - vagy lefordításával dönthet a fiatal udvarlók további sorsáról. Hát igen, most mit mondjak, gyakorló apuka a szentem.
-
Hé! - összeszorított szemekkel mutatja fel mutatóujját, és már pisszeg is, hogy a gyerek ki ne mondjon valami olyat, amit ő még véletlenül sem szeretne hallani. -
Cssss! Css, css, csss! Csssssss.És csend. És ő visszapörgeti csibéje szavait addig a pontig, hogy
apa, és sír a lelke, és sír a szíve, hullajtja a hatalmas, boldogságtól duzzadó krokodilkönnyeket, és hallja, hogy a háttérben minden harang kong és minden szirén énekel a tó fenekén. Visszapörgeti és lejátssza újra meg újra meg újra, míg azon nem kapja magát, hogy a kelleténél hangosabban és sűrűbben veszi a levegőt, és nagyobbakat szuszog. De nem sír! Nem, a felszín még száraz, mint a Góbi-sivatag, de belül minden odaveszett, zokog, rí, legszívesebben győzelemittasan verné a mellkasát és éljenezne, hogy aztán a kocsmában és a lottózóban is elújságolja a nagy hírt: apa lett! Há' éppenséggel nem most, de most először a gyerek úgy is szólította! Apa!
És akkor a bal szeméből szolidan kicsordul egy könnycsepp, mire ő rekedtes hangján krákogni, s köhögni kezd.
-
Ez a szmog... - csóválja meg a fejét tettetett felháborodással, míg farmernadrágja zsebében zsebkendő után keresgél. -
A muglik miatt van, tudtad?Kérdése a mellette lévő szottyadt bokornak szól, ugyanis egy pillanatra sem néz Rebekára. Hát milyen ciki már, hogy a lánya éppen most szólította apának - mert most látta meg benne az erős, legyőzhetetlen férfit, aki képes őt megvédeni mindentől, ugyebár -, erre ő richtig elsírja magát. Oda minden erő! Ezt nem hagyhatja. Zsepi elő, hangos trombitálás, némi szipogás, és máris mehetünk tovább.
-
Ne, ne, ne! Nem akarom tudni! - kiáltja a védekezés szót meghallva, mutatóujját ismételten a gyerek arcába tolva. Aztán gondolkodik egy kicsit, hümmög, billegteti a fejét, és egy hatalmas, színpadiasan eltúlzott sóhajjal kinyitja szemeit, hogy Rebeka felé fordulva bólintson egy tisztességeset. -
Oké, ezt jó, hogy tudom. Ügyes vagy, büszke vagyok rád!És tényleg az. Nem elég, hogy szép a csibe, de még okos is. Mi lenne vele, ha tyúkeszű lenne?
-
Jaaaj, nem kell a befoscsi, kislányom - legyint cinkosan, a szemeiben azért szépen gyűlő viharfelhőkkel. Elképzeli a találkozó minden lehetséges változatát, a bemutatkozástól egészen a búcsúzásig. Már azt is tudja, hogy melyik
pólóját fogja viselni akkor. -
Re...Lemerevedve, csak szemeivel mozdulva figyeli a kibontakozó jelenetet. Kacsalány jön, totyog, hápog, Rebeka dühbegurul, kenyér repül, ő meg csak olyan kicsire zsugorodik össze, amennyire ez méltóságteljesen lehetséges.
-
Mi a hét szentség?! - suttogja elhűlten, majd a gyerek felé fordul, persze csak óvatosan, nehogy leszerelje az ő fejét is. -
Na látod, most már tuti biztos, hogy nem lesz ennek a tónak kacsája!Fejéhez nyúl, megdörzsöli homlokát, aztán röhögni kezd lánya kacsaetetési szokásain. Még, hogy ő a kulturálatlan paraszt! Drága Marcsi, Zsiga innen üzeni, hogy járhattatok volna többet állatok között, mert a felnőtt lánynak f*ngja nincs mi fán terem a kenyérmorzsa. Na de nem baj, itt van
apa(!!!), majd ő rendet tesz.
-
Na figyu, csibe! - azonnal jön a válasz, vigyor nélkül, komoly arccal, azért csak meg-megránduló szájjal. -
Az van, hogy tökre bírlak, de a látottak alapján volna mit csiszolni a stílusodon. Mer', ha így fogsz bánni a Dávid gyerekkel, mint ezzel a szegény kacsalánnyal, az hót ziher, hogy nem lesz a férjed, és nem fogsz neki rahedli utódot szülni, és nem lesztek boldogok sem, mert úgy elhagy, kiscsillag, hogy nézhetsz.A végére már nem bírja ki, elcsuklik a hangja és hangos nevetésben tör ki. Vette a célzást, és ha a bőréből kibújni nem is tud, azt megígérheti, hogy rendes lesz.
-
Imádlak - nyúl Rebeka felé, hogy gyorsan megsimogassa a combját. -
Igyekszem nem paraszt lenni, no. Holnaptól oszthatod az észt, min kell javítsak, hogy megfeleljek annak a kölyöknek, jóvan?
