Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=311137#post311137][b]Saragob Kíra - 2014.06.11. 18:11[/b][/url]

Gondtalanul heverészett az egyik kisebbfajta fűzfa lombja alatti füves területen. Azzal szórakozott, hogy megtalálja a tökéletes pozíciót, amikor a fa vékony levelei árnyékot vetnek a szemére. Aztán ha sikerült így mozdulnia, kiderült, hogy nem is fekszik kényelmesen, és muszáj volt tovább fészkelődnie. Behunyta a szemét, hátha az mindent megold. De hát úgy meg nem látta a bárányfelhőket, amikről pedig feltett szándéka volt, hogy megállapítja a formájukat. Meg aztán eszébe jutott, hogy mi lesz, ha elalszik, meglátják, és azt hiszik meghalt. Teljesen logikus lenne. Mert miért heverészne bárki is a temetőben egy ilyen szép délutánon? ~ Mit keresek én itt?~ Tette fel magának a kérdést, de a választ már nem lelte meg rá. Alapvetően azért jött ide, mert hát útba esett neki a temető, és fáradt is volt, jó volt kicsit lepihennie. Aludt is pár órácskát a batyujával a feje alatt. Ha nem lenne ilyen jó idő, valószínűleg már korábban rájött volna, hogy a temetőben csövezni nem a legjobb döntés. De nem jött, csak az tűnt fel neki, hogy csend van, szemébe süt a nap, nyomja a fejét a táska,  ~ Jé, hát nekem táskám is van!a hátát meg a föld, és rámászott egy hangya a karjára, és egyébként is unatkozik. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, körbenézett, azon kattogott az agya, hogy merre induljon, mi is kéne csinálnia magával. Fontos dolgokat kell elintéznie, erre emlékezett. Nagyon fontosakat. Életbevágóakat. ~ Enni kéne valamit ~ Erre az elhatározásra is csak akkor jutott, mikor mikor hangosan megkordult a gyomra. Aztán ez a felfedezés mégis elindított a kis agyában valamiféle logikai láncot, és mégis eljutott odáig, hogy neki tető kéne a feje fölé, meg valami munka, hogy képes legyen eltartani magát. Igen, ezért jött ide, új életet kezdeni. Nem pedig a temetőben lustálkodni. ~ Én butus~
Gyorsan, elszántsággal a szemében felpattant, leporolta kissé magát. Igen, azért meglátszik rajta, hogy elég sok minden történt már ma vele és a földön aludt. A haja tiszta kóc, laza barack sárga top és kopott farmer short van rajta egy szandállal. A többé-kevésbé nőies öltözetéhez azonban sehogy sem passzol a vállán lévő málha, amibe egyébként még bele sem nézett, és gyakorlatilag nem is tudja, mi minden van nála és mi nincs. Igazság szerint meglepő, mennyi személyes holmija megmaradt.
Igen, tisztán lebeg lelki szemi előtt a szent cél, ő most bejelenti magát a helyi önkormányzatnál, elmagyarázza a helyzetét, és aztán minden jó lesz. Ezt mondták neki, ezt kell tennie. Bár neki igazából így minden nagyon jó, ahogy van. Persze, ahhoz képest nem, amilyen jó volt, amikor még csak diák volt, de az az idő elmúlt, és neki alkalmazkodnia kell az újhoz...És a gondolataiból végül az ragadja ki, hogy megpillantja a köves út közepén ülő srácot. ~ Ez meg mit csinál?~ Csikordul a talpa alatt a kő, ahogy épp csak egy milliméterre a másiktól lefékez és érdeklődve pillog a földön ülőre. Egészen két másodpercig, amíg úgy nem dönt, hogy inkább ő is leül. Zsákja nagyot puffan mellette a földön, míg ő valamivel kecsesebben helyezkedik el törökülésben a srác mellett.
- Te a sírkőhöz beszéltél? - kérdezi őszinte kíváncsisággal a hangjában, de közben nem is néz a fiúra, csak a sírra függeszti a tekintetét, hátha ő is meghallja, hogy miről van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=311333#post311333][b]Saragob Kíra - 2014.06.11. 20:18[/b][/url]

Kírát egy percig sem zavarja, hogy a srác még az ő becses személyénél is jobban érdeklődik a sírkő iránt, nem is azzal a szándékkal telepedett mellé, hogy felhívja magára a figyelmet, vagy egyszerűen csak elterelje a másikét. Egyszerűen csak látott valami érdekes dolgot, kíváncsi lett és pont. Épp csak annyira néz a srácra, hogy láthassa a válaszul adott lassú, jelentőségteljes bólintást. Egyébként hihetetlen odaadással figyeli a márványt, még pislogni is elfelejt, annyira koncentrál. Bár nem tudja, hogy mire. Igazából még a nevet sem olvassa el. De türelmes, visszafogja magát, nem kezdi kérdésekkel bombázni a másikat. Ő is hozzáértőnek akar tűnni. Az más kérdés, hogy ez mennyire sikerül neki. Leginkább semennyire.
- Mert kíváncsi vagyok, hogy válaszolt-e  - vigyorog és ugyanolyan lazán, természetesen beszél, mint Gergely, egy pillanatig sem akad fenn azon a tényen, hogy sírokkal társalogni nem éppen hétköznapi tevékenység. Látott ő már furábbat is. Sőt, tőle sem áll távol, hogy diskurzust kezdjen bizonyos tárgyakkal. Csak úgy.
- Héj, minden oké? - kérdezi óvatosan, összeráncolt szemöldökkel, amikor a srác lehunyja a szemét. Nem tudja eldönteni, hogy a fiú nem bír ránézni, a szemébe ment  egy nargli, így aztán inkább nem találgatott, és általánosan fogalmazott. Mert csak azt látja a srác arcán, hogy valami történt. Kissé értetlenül figyeli, ahogy a srác a sírt kezdi simogatni.
- Miért? Ott nem? Vagy ott? Mindenki más is valakinek a szerelme, nem? - mutogat  a közelben álló sírokra. Indokolatlanul heves reakciót vált ki belőle, a srác elejtett megjegyzése, azt el is felejti megkérdezni, hogy mégis honnan vesz ilyeneket. Egyszerűen csak elfogadja, hogy így van.
- Ez a sír mitől különlegesebb, mint a többi, hah? -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=311542#post311542][b]Saragob Kíra - 2014.06.11. 22:19[/b][/url]

Nem érkezik felelet a kérdésére, ami ugyan zavarja egy kissé, mert hosszabb távon azért ő sem szereti, ha teljesen keresztül néznek rajta. Sőt, sokszor rövid távon sem tűri el, a fiúnak most szerencséje van, hogy a sík-téma a nő számára is fontosabb lett, mint önmaga. Egyszer ez az állandóan elkalandozó figyelme, és labilis értékrendje fogja sírba vinni. Reméljük, majd rá is mondják, hogy különleges.
Kíra elrugaszkodott kis világába teljesen belefér, hogy az ember sírkövekkel társalogjon. Így aztán azon sem lepődik meg különösebben, hogy a sír még válaszolt is Gergelynek. Legalább nem egy udvariatlan fráter kődarabbal hozta össze a sors. Ugyanakkor értetlenkedik egy sort, hisz neki nincsenek valódi különleges megérzései, érdekli, hogy mégis mitől olyan érdekes ez a márványdarab. Jobban mondva, az aki alatta fekszik.
- Ehh, a fiatalok állandóan szerelmesek - úgy beszél, mint egy megvénült anyóka, aki már elég sok mindent megélt, noha a maga huszonöt évével még bőven beletartozik a fiatal kategóriába. Csak néha ezt elfelejti, és szereti kivonni magát a valóságból, azt játssza, hogy ő kívül áll mindezen.
- Neked kell tudod, te beszélgetsz a kövekkel - igazából tudja, hogy a kérdés nem neki szólt, de azért mégsem tudja megállni, hogy ne reagáljon rá. Egyrészt mert alapvetően egy szószátyár típus, szinte mindig mindig mindenre van válasza - más kérdés, hogy mennyire értelmes -, elég nehéz őt olyan helyzetbe hozni, hogy megszólalni se tudjon. Másrészt pedig kissé féltékeny, már-már irigy a másikra, amiért képes sírokkal beszélgetni, amíg ő nem. Ez az enyhe sértettség  a hangjában is hallatszik.
Rövid ideig némán figyelik egymást a sráccal. Eddig Kíra sem sok figyelmet szentelt a másiknak, csak most tudatosul benne, hogy fiú lényegében még gyerek, ő meg már nő lenne, vagy mi. Leginkább csak " vagy mi", ugyanis egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy érett felnőtt. Néha elfelejti, hogy annak kéne kéne lenni. Érett felnőttnek. Most viszont hirtelen tudatosul benne, hogy ez nagyon nem jó így. Nem lehet ennyire gyerekes. Tiszteletet kéne kivívnia magának... De ez csak egy kósza gondolat, fordul egyet az agya, és már el is tűnik. Kezd szúrni a szeme, de nagyon koncentrál. Olyannyira, hogy a hozzá intézett kérdést is válasz nélkül hagyja.
- Én nyertem! Pislantottál! Láttam! - kiált fel hirtelen, minden átmenet nélkül, abban a szent hiszemben, hogy ők az előbb farkasszemet néztek.
- Jah, amúgy hát veled beszélgetek, te buta. Kíra vagyok, bájdöwéy - nyújt kezet mosolyogva. Igen, csak mostanra fogta fel a korábbi kérdést, meg hát a játék fontosabb volt. Hogy bírta volna ki a pislogást, ha közben beszél is?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=312060#post312060][b]Saragob Kíra - 2014.06.12. 22:14[/b][/url]

- Jól van na, nem akartam becsmérelni...de nekem csak az - rántja meg a vállát. Lazának akar tűnni, de azért hallatszik a hangján, hogy igenis fáj neki, hogy itt van valami különleges, értékes dolog,  amit ő nem ért, a másik viszont igen. Egyrészt irigyli a másik tehetségét, másrészt pedig csodálja, és ami a legfontosabb, hogy feltétel nélkül hisz a létezésében.
- Váó! Ez annyira jó lehet! És mindenfélét meghallasz amerre mész? És nem fárasztó tárgyak nyűglődését hallgatni? Vagy egyáltalán miket szoktak mondani? - csak úgy záporoznak a kérdései. Szeretne minél többet megtudni a furcsa képességről. Szeret mesét hallgatni, és ideje mint a tenger. Arra nem is gondol, hogy esetleg kissé tolakodó lehet, és a másik talán nem akarja kiadni neki a titkait. Az nála nem opció.
Kissé lelombozza a kedvét, hogy ilyen semlegesen fogadja a srác a farkasszemnéző verseny eredményét. ~Azért egy kicsit elszomorodhatott volna, vagy akár nevethetett volna is, vagy valami. ~ De semmi.
- Hú, szép neved van. Szeretem a hegyeket. - teljesen irreleváns információ, de azért mégis megosztja a másikkal. Csak, hogy tudja. Bármikor szüksége lehet rá. Meg egyébként is képtelen megtartani magának a gondolatait, és ez még egy egész logikus és követhető asszociáció volt. Gyakran ennél sokkal elrugaszkodottabb. Ahhoz komoly dologról kell hogy legyen, hogy felmérje vagy egyáltalán csak fontolóra vegye, hogy mit mondjon el és mit ne. Alapvető túlélési ösztönök azért benne is munkálkodnak, például nagyon jól tud titkot tartani, ha arról van szó, hogy hová tette a dugi csokiját. Amije jelenleg mondjuk nincs, de egyébként nagyon édesszájú, és szereti felhalmozni a nasit.
Odafigyel Gergő halk motyogására, és ami még ennél is több, meg is érti azt. Érzi, tudja, hogy a megjegyzés rá vonatkozik. Hirtelen elég nagy változáson megy keresztül az arca, az elvarázsolt kifejezést, nagyon is értelmes váltja fel. Elvégre valamikor az volt: értelmes nő. Pillanatnyi, régi emlékképek villannak fel előtte, aztán aztán elmosódott alakok, nagy fehérség, szédülés. Az ispotály.
- Valami olyasmi... - suttogja, majd elkapja a tekintetét Gergőről. Hirtelen védtelennek és iszonyatosan sebezhetőnek érzi magát. Nem akar az lenni, nem szokott az lenni. Lehajtja a fejét, felmarkol egy adag apró kavicsot, aztán egyesével kezdi őket visszaejteni a földre.
- De semmi baj, az Ispotályból jövök, nem vagyok közveszélyes - ezt azért fontosnak tartja leszögezni, még ha a mondat két fele, nincs is szerves viszonyban egymással. Távolinak hallja a hangját, mintha nem is ő beszélne, még mindig nem néz fel, hagyja, hogy emléktöredékei szabadon áramoljanak. Mint mindig, most is megpróbálja kitölteni azt a bizonyos fekete foltot, sikertelenül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=312622#post312622][b]Saragob Kíra - 2014.06.13. 23:26[/b][/url]

Pillanatig sem erőlködik rajta, hogy leplezze, csalódott, amiért a fiú nem tud válaszolni rendesen a kérdéseire. Milyen dolog ez, kérem? Azért kivár, hátha a tarkóvakarászás meghozza a gyümölcsét, de sajnos nem így van.
- Értem. De ha egyszer tudni fogod, majd mindenképpen mesélj nekem. Megígéred? - kérleli a srácot, szinte már könyörgő az arckifejezése. Elfogadja, hogy most nem tudhat meg többet, de ő türelmes ember - többnyire - és ha el nem felejti - amire egyébként minden esély megvan -, akkor majd igenis szeretne többet tudni Gergő különleges képességéről.
A bemutatkozás kapcsán Kíra jóvoltából kissé terelődik a téma.
- Szekszárdi dombok. Oké, ha egyszer arra járok, majd mindenképpen. De még csak most érkeztem ide, nem mehetek egyből oda. El kell itt intéznem a dolgaimat. De nem fogom elfelejteni - beharapja az ajkát, kínosan magyarázkodik. Úgy viselkedik, mintha Gergő az előbb erélyesen ráparancsolt volna, hogy most azonnal menjen, és nézze a Szekszárdi dombokat
Az elejtett kis megjegyzés egész komoly hangulat és igazából lélekállapot változást idéz elő Kíránál. Néha a legváratlanabb dolgok is képesek visszarángatni a valóságba. Például ha ilyen nyíltan rávilágítanak a helyzetére.
- Nem tudom - csak akkor emeli ismtéa fiúra a tekintetét, miután az utolsó kavics is kihullik a kezéből, és miután úgy ítéli meg, hogy ez a mostani sem az a pillanat lesz, amikor végre visszatérnek az emlékei. Már ha valaha visszatérnek.
- Nem emlékszem pontosan mi történt. Valami fontosat csináltam. Nagyon fontosat...    - tesz még hozzá egy vállrándítás kíséretében. Erről a témáról nem tud igazán felszabadultam mesélni, mert nincs is mit mesélnie. Hihetetlen sebességgel kattognak anyának fogaskerekei, minden érzékével azon van, hogy a valóságos, szomorú sötét ürességbe kapaszkodjon. Abba, hogy mi volt előtte, elmosódott arcokba. Valami kékségbe.
- Azt hiszem, én akkor találkoztam egy USO-val - lassan beszél, elgondolkodva, ez már mégis egy teljesen más hang, mint az előbb. Lassan visszahúzódik őrületének csigaházába. Megint a kavicsokat bámulja, új játékot talál magának, most mindkét kezét használva egy nagy kupacba gyűjti a kavicsokat, aztán újra szétteríti őket. A határon lebeg, megerőltető számár a múlton, a valóságon rágódni, a fejében lassan formálódni kezd egy soha meg nem történt, irreális kaland.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=312999#post312999][b]Saragob Kíra - 2014.06.14. 17:08[/b][/url]

Sokáig kell várnia a srác válaszára, de nem bánja, mert beleegyezést kap. Azonnal felderül az arcra, mintha új értelmet nyert volna az élete.
- De jó, köszi! Majd keress meg. Egyelőre mondjuk még nem lakok sehol, de itt a faluban fogok élni. De ha sokáig nem keresel, megkereslek én. Abban jó vagyok. - egyáltalán nem annak szánta, de valljuk be, kissé fenyegetően hangzik a mondandójának vége. Ki akarná, hogy Kíra kajtasson utána? Márpedig elég ragaszkodó típus, szeret másokon csüngeni, és csak másokon múlik, hogy mennyire tudják tolerálni a társaságát.
A saját gondolataival van elfoglalva, Gergő viselkedésére, egyébként feltűnő komolyságára nem is igazán figyel. Nem mintha nem érdekelnék őt mások, csak valahogy nincs, jobban mondva elvesztette az érzékét ahhoz, hogy rendes időben feldolgozza a környezetéből kapott információkat. Ezért is szeret jobban beszélni, semmint a hallgató, befogadó fél lenni.
A helyzetének megmagyarázásával is próbálkozik, nem túl sok sikerrel, mert sajnos nincs meg hozzá a kellő ismerete. Pedig valahányszor eszébe jut, mindig próbálja kitölteni az űrt, az ispotályban is rengetek vizsgálaton átesett, az emlékeit mégsem tudták visszahozni.
Gergő spontán ötletére felkapja a fejét. Meglepő módon a fiúnak sikerül őt visszarángatni a szomorú valóságba, azzal, hogy lehetséges megoldást kínál. Mert iszonyatosan vágyik a megoldásra. Noha csak most találkozott a fiúval, és lényegében is ismerik egymást, mégis bízik benne és a képességében annyira, hogy legalább egy esélyt akarjon adni a dolognak, noha kissé megkésve, pár másodpercnyi sűrű pislogás után, de annál lelkesebben reagál.
- De, jó ötlet! Csak az a baj, hogy azt sem tudom, mi volt nálam, vagy hol voltam... De, ez minden személyes holmim - bök a táska felé. Majd hirtelen fogja, kioldozza a száját és mielőtt Gergőnek bármilyen ellenvetése lehetne, máris kettejük közé borítja a tartalmát. Ruhák, ékszerek, papírok, pipiere holmik, egy kis dobozka, apró kis mütyürök, egy kavics, két szendvics meg egy üveg víz hullik ki belőle. Úgy mint aki jól végezte dolgát, pillant fel a fiúra, jelezve, hogy innentől övé a terem. Kíra nem tud neki többet segíteni. Ez minden, amit az ispotály elhagyásakor kiadtak neki. Bár ő nem emlékszik, hogy ezek a holmik azon a bizonyos estén is nála lettek volna. Csak nem ment így felmálházva sehova. Ez is egy külön rejtély száméra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=314988#post314988][b]Saragob Kíra - 2014.06.16. 22:54[/b][/url]

- Mi? Nem, dehogy foglak zaklatni - reagál a srác egyébként jogos kérdésére kissé sértődötten, mint akit már maga a feltételezés is bánt, hanghordozásával pedig épp csak egy leheletnyit kezeli úgy Gergőt, mintha a srác felfogásával problémák lennének. Azaz, ismét csak egy nem éppen érett, felnőttes reakciót láthatunk tőle. A színpadiasra sikeredett válasz ugyanakkor mégis elég egyértelműen sugallja, hogy ha Kíra egyszer csak úgy dönt, igenis fel fog még bukkanni Gergő életében.
Hogy is hagyhatná, hogy ennyiben maradjon az ismeretségük, amikor olybá tűnik, hogy a fiú képes segíteni neki a múltjában való áskálódásban. Bőven elég, hogy Gergő csak diszkréten utal a dologra, Kíra már ki is üríti a táskáját, hátha annak tartalma segítségül szolgál Gergő számára. Visszafojtott lélegzettel, türelmesen várja, hogy a srác vizsgálgassa csak a holmiját, ameddig kedve tartja. A legkevésbé sem zavartatja magát amiatt, hogy az utolsó bugyiig minden egyes holmija a földön hever a srác előtt. De azért mégis, ha már ilyen áldozatot hozott, igazán elvárna valami kis apró sikert. vagy ha sikert nem is, egy fokkal lelkesebb vagy komolyabb próbálkozást, egy kis erőfeszítést a fiú részéről.
- Melyik? Mi az, hogy nem érinted meg? - kérdezi lassan, hitetlenkedve. Nem erről volt szó. ~ Hogy mondhat ilyet?! ~ Az eddigi csodálat és bizalom, kezd valami más érzelemmé alakulni Kírában. Felháborítónak találja, hogy a másik azzal hitegette, hogy segíteni fog, és most cserben hagyja. Afelett teljességgel elsiklik, hogy ez lényegében nem is történt meg, csak ő erőltette a dolgot.
- Nem is sajnálod! - vádolja a srácot kissé emelt hangon, miközben felkapja a földről a pálcáját és egyenesen Gergőre szegezi. Eléggé eltökéltnek tűnik az arca, mintha csak rá akarna cáfolni a közveszélyességről tett korábbi megjegyzésére.
- Meg sem próbáltad igazán! - fakad ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=315479#post315479][b]Saragob Kíra - 2014.06.17. 18:40[/b][/url]

Kíra egykedvűen vonja a meg a vállát, jelezvén, hogy ennél többet sajno snem tehet a másik meggyőzésének ügyében. Egyébként is majd csak az idő lesz a megmondhatója,  hogy tartani fogja-e a szavát, és ha igen, az mennyire lesz kellemetlen Gergőnek.
A fiú válaszai azonban egy kissé elbizonytalanítják benne, hogy az tényleg érdemes  Kíra kiemelt figyelmére. Nem, nem akarja elfogadni, hogy valaki csak így nemet mondjon neki. Esett már pofára nem is egyszer, de mindig ugyanolyan őszinte és naiv meglepődéssel, fellobbanó haraggal viseli ezeket a helyzeteket. Ilyenkor látszik meg igazán, mennyire kiszámíthatatlan, akaratos nőszemély tud lenni, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt ő elképzelte. Most pedig úgy képzelte, hogy végre megtudja, mi történt vele. De nem, ez már rég nem a komor, melankolikus Kíra, aki érzi a téma súlyát, aki érteni akarja a történteket. Most egyszerűen csak azon van nála a hangsúly, hogy a másik nem segít neki, pedig ő szépen kérte. Tudomást sem vesz Gergő sötét, goromba pillantásairól, úgy érzi, itt csak ő lehet a sértett fél. Nem érdekli, milyen hatással vannak vad folyamként áramlóm érzései a másikra.
És igen, úgy gondolja, teljes joggal követelőzik és ránt pálcát. Némi elégtétellel nyugtázza, hogy a fiú szemmel láthatóan kicsit észbe kap, legalábbis megáll és visszaül vele szemben, sőt még megadóan fel is emeli a kezeit. ~Nagyon helyes!~
- Hisztis perszóna?! - ismétli el vádakat egy oktávval magasabb hangon. Nagyon, nagyon zavarja a fiú nyegle, lekezelő stílusa. Úgy beszél róla, mintha ő itt sem lenne, vagy nem értené a szavait. Ez már mégis mindennek a teteje.
- Ezért meglakolsz! - fenyegetőzik, majd egy határozott, gyors és váratlan mozdulattal meglendíti a pálcáját és arcon dobja vele a fiút. Legalábbis ő oda céloz, hogy aztán sikerül-e kivernie vele a másik szemét, az már Gergő reflexein múlik javarészt. Mondhatnánk, hogy a cselekedetének taktikai háttere volt, de a kegyetlen valóság az, hogy kiment a fejéből, hogy átkozódnia kellene, csak azt tudta biztosan, hogy fegyvert tart a kezében. Eldobva pedig lényegében minden tárgy lehet fegyver.
- Valld csak be, hogy nem is akartál igazán! Hazudtál! Hülye voltam, hogy bíztam  benned! - magából kikelve vádaskodik és élvezi. Ő már egy teljesen más valóságban jár, legalábbis elég messze a valódi eseményektől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=318019#post318019][b]Saragob Kíra - 2014.06.20. 17:29[/b][/url]

- Igen! - vágja rá dühösen, de nem tud jobb szót találni a viselkedésére, nem is akar. Nem akar szócsatát nyerni, egyszerűen csak mélységesen fel van háborodva, és legkevésbé sem foglalkoztatja, hogy a másik nem veszi őt kellőképpen komolyan. Pedig ő most arra vágyik, hogy komolyan vegyék. A fenyegetőzés nem elég, ezért aztán a tettek mezejére lép és jól megdobja Gergőt a pálcájával, ami a srácról lepattanva Kírától kartávolságon kívül pottyan a földre. Ez azért kicsit zavarja. Rájön, hogy a dobálózásnak elég nagy hátulütője, hogy a fegyver nem röppen vissza a kezébe. Nem is érti, miért pálcákat gyártanak a mágusok és nem bumerángot. Az sokkal praktikusabb lenne. De ha már a fizikai fegyverétől búcsút kell mondani, azért a lelki támadással még megpróbálkozik. Sikertelenül. Gergőnek szemmel láthatóan nincs lelkiismerete. Magában dohog, csak múlik, hogy nem kezd el üvöltözni, vagy az aprócska kövektől a ruháin keresztül minden kezébe akadó tárgyat Gergőhöz hajigálni, hogy nem jut eszébe, hogy van ilyen opciója. Csak vergődik, mint a partra vetett hal, nem igazán tud mit kezdeni Gergő nyugodtságával. Csak meresztgeti rá a szúrós szemeit.
- Tudom! De nem tudok magammal mit csinálni, Oké? - fakad ki végül, és igen, valóban tisztában van vele, hogy nem fog elérni semmit. Igazából már is tudja, mit akart elérni. Rég elfelejtette, hogy kíváncsi volt rá, mit tud Gergő kiolvasni a holmijaiból.
- De ne mondd nekem, hogy nyugodjak le. Ugye tudod, hogy ez a legrosszabb, amit egy ideges embernek mondhatsz? Ettől senki nem nyugszik meg, csak még mérgesebb lesz. Mert ez olyan lehetetlen duma! Te sosem akadsz ki? Mintha a fűnek mondanád, hogy ne legyen zöld, vagy egy baziliszkusznak, hogy ne sziszegjen - teljesen elragadtatja magát, de a részletes helyzetelemzés közepette részben mégiscsak elpárolog a dühe. Legalábbis már nem akar Gergőre támadni.
- És egyáltalán ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - pufog egy sort, ő is lenéz a szanaszét heverő holmijaira, aztán a szavaival ellentétben mégiscsak odahúzza magához a batyuját és elkezd beledobálni mindent.
- Jaj, nem is tudtam, hogy ez még megvan - jegyzi meg csak úgy magának, amikor a kezébe akad egy navinés sál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=323639#post323639][b]Saragob Kíra - 2014.06.26. 15:08[/b][/url]

Kírának természetesen már nincs már válasza, nem tudja mit vághatna még Gergő fejéhez, de aztán gyorsan bevillan neki, hogy a pálcája tökéletes erre a célra. A tettlegesség azonban nem hozza meg a várt megnyugvást, és egy cseppet sem lendíti előre Kíra lelkiállapotát. Csapongva válaszol Gergőnek, az eredeti témát már teljesen feledve.
- Nem tudom. De ezt ne mondd. Amúgy is keled kell kitalálnod, hogy mit akarok hallani. Mert ha én mondanám meg, akkor az úgy nem lenne jó. És nem nyugodnék meg tőle - teátrálisan sóhajt egy nagyot, fel sem fogva, hogy ezzel enyhén kifigurázza Gergőt. Nem voltak ilyen szándékai, ő csak... beszéd közben meg is nyugszik szépen lassan. Durcázás ide vagy oda, mégiscsak belátja, hogy semmi értelme annak, amit csinál, és egyébként is kezdte már unni. Elkezdi összeszedegetni a holmijait, de nem nagyon figyel rá oda, hogy miféle sorrendben kerülnek a táskába, a hajtogatással pedig végképp nem törődik. Majd megcsinálja, ha talál magának egy nyugis helyet és lesz egy kis ideje. Sok régi holmi kerül most a kezébe, mert elég régóta él már bőröndből, vagyis tértágított táskából, aminek az aljára már idejét sem tudja, hogy mikor ásott le legutóbb.
- Szóval akkor navinés vagy - vonja le a következtetést lelkesen, miközben felpillant a fiúra, és hagyja, hogy az megérintse a ruhadarabot. Az iskolához csupa jó emlék fűzi - a rosszakat igyekszik kizárni - , de nem kezd el anekdotázni, mert észreveszi, hogy a csíkos anyag érintését követően a srác lehunyja a szemét. Nem akarja megzavarni a koncentrálásban. Beharapja az ajkát, hirtelen az jut eszébe, hogy mi van ha valami kellemetlen pillanatot mutat meg a sál. Mert ilyesmiben is volt része elég. Szerencsére a félelmei alaptalannak bizonyulnak, sőt még valamiféle bókot is kap a fiútól.
- Köszönöm - mosolyodik el szűzlányokat megszégyenítő szégyenlősséggel.
- De ugye ezzel nem azt mondod, hogy már nem vagyok bájos? - teljesen komolyan, vészjósló hangon kérdezi fiút. Aztán minden átmenet nélkül elneveti magát. Nem az ő stílusa, hogy ilyen típusú kérdéseket tegyen fel, egyszerűen csak meg akarta viccelni Gergőt, vagy épp rá akart ijeszteni. Ami összejön. De egyáltalán nem vár tőle választ a költői kérdésre. Hiszen teljes biztos benne, hogy az évek meg a kórházban töltött napok semmit nem vettek el a bájából.
- Amúgy még nem is mondtad, hogy mi szél hozott a temetőbe. Ha nem ismernélek, még furának is tartanálak, hogy ilyen helyekre járkálsz - magyarázza úgy, mintha rá nem vonatkoznának a dolgok. Közben pedig a maradék holmijait is beledobálja a táskájába és beköti a zsák száját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=706488#post706488][b]Saragob Kíra - 2017.10.23. 20:21[/b][/url]

A lemenő Nap sugarai hosszúra nyújtják Kíra árnyékát, ahogy besétál a bogolyfalvi temetőbe. Rövid szárú barna bakancsot, sötétzöld harisnyát és térd fölé érő, krémszínű szövetkabátot visel, öltözetétől erősen elüt a vállán lógó kopott vászontáska. Barna tincseibe belekap a szél, miközben határozottan lépdel a sírok között. Járása könnyed, egész lényéből jókedv és felszabadultság sugárzik, egy kellemes és sikeres napot tudhat maga mögött, aminek tulajdonképpen nincs is még vége. Alig várja, hogy elmesélhesse a napját Adamnek! Mikor délelőtt hagyott egy üzenetet a férfinak, hogy találkozzon itt vele ma este, még egyáltalán nem tudta, milyen hangulatban lesz ekkorra. Így vagy úgy, mindenképp találkozni akart Adammel, az elmúlt héten nem sokat tartózkodott nála.
Jócskán eltávolodik a temető bejáratától, mire megtalálni, amit keresett. A temető ezen részén találhatóak a legrégebbi síremlékek, legalábbis így állapította meg. Kíra ezek egyikéhez veszi az irányt. A földből épp csak kiemelkedő sírhalom, a sírkő felett is igencsak eljárt az idő, fut benne néhány repedés, a felirat kisilabizálása pedig lehetetlen vállalkozásnak tűnik az egyre ereszkedő sötétben. Kíra leül a sírral szemben lévő korhadozó, szúette padra. A férfire vár, na meg arra, amiért itt akart vele találkozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=706546#post706546][b]Saragob Kíra - 2017.10.24. 13:37[/b][/url]

Nem kell soká várnia a férfire, vékony mosolyra húzódik a szája, ahogy a sötétségben kibontakozik előtte Adam közeledő alakja. Viszonozza a köszönő-puszit, és megvárja, hogy a férfi kényelembe helyezze magát, mielőtt megszólalna. Valóban nem épp hétköznapi helyszínt választott a találkozásnak, de kettejükkel kapcsolatban mégis mikor volt bármi is hétköznapi?
- Kettő hírem is van! - fordul a férfi felé, miközben három ujját emeli fel.
- Vagyis... mármint az egyik annyira nem hír, csak el akartam mesélni, mert ez is történt velem a héten - szórakozottan csavargatja az egyik hajtincsét, miközben beszél - Szóval a héten meglátogattam a szüleimet. Még mindig ott tartanak, hogy ki kellene űzni belőlem az ördögöt - tér végül a tárgyra, megrántja a vállát, igyekszik leplezni a hangjában enyhén megcsendülő keserűséget. Nem vár megoldást Adamtől a problémájára, csak szerette volna megosztani ezt a férfival.
- Mármint tudom, hogy régebben tényleg kibírhatatlan lehettem, és szerettem az agyukra menni a varázsvilággal. De...nem hittem, hogy helyrehozhatatlan a kapcsolatunk - fűzi még hozzá merengve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=706589#post706589][b]Saragob Kíra - 2017.10.25. 00:06[/b][/url]

- Talán. Mármint semmiképp sem szeretném ennyiben hagyni a dolgot..csak nem igazán tudom még, hogy találjunk vissza egymáshoz. Mert én nem fogom megjátszani magam nekik, csak azért, hogy ne kelljen beszélgetni dolgokról - nem teszi hozzá, de szavaiból érződik, hogy bűntudata van, amiért évek óta most látogatott először haza. Igaz, talán jobb is, hogy a szülei nem látták őt az elmúlt években.
- Na mindegy - egy sóhaj kíséretében ő is hátradől a padon, hátradönti a fejét is és az égre emeli a pillantását. Hagyja elnyúlni kettejük között a csendet, már persze ha Adam nem használja ki az alkalmat, hogy még fűzzön valami véleményt vagy tanácsot a témához.
- Szóval a második hírem... - vált témát, még mindig a csillagokat bámulva - ... készülj fel, dobpergést is kérek!
- Találtam munkát! - jelenti be a hatásszünetet követően. Most jön el a pillanat, hogy ismét rendesen felül, és csillogó szemekkel pillant a férfira.
- És ez most rendes, nem úgy mint a múltkor... amikor...akkor. - fűzi még hozzá, hogy a férfinak kelljen azon aggódnia, hogy két nap múlva már háborgását hallgatja a munkakör miatt, amivel Kíra előzetesen nem került tisztába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=706963#post706963][b]Saragob Kíra - 2017.10.29. 18:54[/b][/url]

Nem zavarja, hogy Adam nem viszi túlzásba a beszédet, egyrészt megszokta már, hogy a férfitól ne várjon felesleges fecsegést, másrészt többnyire valóban nincs is rá szüksége, hogy a másik bármit mondjon. Az pont elég Kírának, hogy van valaki, aki meghallgatja, és közbeavatkozik, ha valami irdatlan ostobaságra készül.
- Egy újságnál fogok dolgozni! - közli lelkesen - Éjjeli fény a címe, főleg a mágia határterületeivel foglalkozik, olyan témákkal, amiknek a valóságossága a mágusvilágban is vitatott - kezdi magyarázni, hogy mégis miféle munkát talált. Azt talán már nem is kell hozzáfűznie, hogy ennél testhezállóbb munkát keresve sem találhatott volna, hiszen teljesen oda-vissza tud lenni olyan dolgokért, amiknek a létezésében rajta kívül igen kevesen hisznek. Ilyen témában kutatni, felfedezni és írni, Kírának maga a paradicsom.
A további lelkendezés helyett azonban a hirtelen felpattan a padról, és az előttük lévő sírhoz lép és leguggol a sírkő mellé.
- Nézd, szerinted ez micsoda? - kérdezi a férfit anélkül, hogy felnézne rá. Megbabonázva bámulja a sírkövet, melynek vékony hajszálrepedésein keresztül halványkék, olajosan csillogó enyv csorog ki. Egészen közel hajol hozzá, a haját hátrafogja és meg is szaglássza az ismeretlen eredetű anyagot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=707002#post707002][b]Saragob Kíra - 2017.10.29. 21:46[/b][/url]

- Nem is akartam! - megjátszott sértődöttséggel forgatja a szemeit. Tényleg esze ágában sem volt, hogy Adamhez hasonlóan puszta kézzel taperolja az anyagot, inkább a pálcáját használta volna erre a célra. Bár az sem lett volna az évszázad ötlete.
- Komolyan? - elkerekedett szemekkel pislog a férfira. Ő maga sosem találkozott még ilyesmivel, a témával kapcsolatos lexikális tudása pedig elég felületes. Mint úgy általában minden másról is. Tisztában van vele, hogy mit jelent a fogalom, de veszélyérzet helyett inkább a kíváncsiság kezd benne nőni.
- Szerintem szép! - véleményezi az anyagot.
- Szóóóóval... - lesüti a szemét, a szivárgó anyagot figyeli - Rossz dolog, ha esetleg véletlenül a múltkor én ebben beleléptem? - teszi fel a kérdést bűntudatos hangon. Tulajdonképpen ez volt az oka annak, hogy itt ennél a sírnál akart Adammel találkozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=707336#post707336][b]Saragob Kíra - 2017.11.04. 21:40[/b][/url]

- Tegnap..várj, nem, tegnapelőtt - adja meg a választ a kérdés első felére. A második felét illetően ő is lenéz a lábára.
- Ja, igen, ez volt rajtam. Errefelé sétáltam és akkor véletlen beleléptem, de nem pont itt volt amúgy. Hanem egy kicsit arrébb, már ilyen egész tócsa összegyűlt. De már nem olyan szerintem a cipőm. Mármint nem hagyok magam után nyomokat, akkor az feltűnt volna azért, szerintem. Szóval tuti lekopott már. Az lehet? Mi van széthordtam mindenfelé, amerre jártam? - feláll Adam mellől, és a guggoló férfire támaszkodva felemeli először a jobb lábát, aztán a balt is. Na, mármint egymás után külön-külön, nem egyszerre, azért annyira Kíra sem menő. Úgy tartja a cipője talpát, hogy Adam is láthassa. Igencsak meglepődik, amikor a bal cipője talpán halványan derengő foltokat pillant meg.
- Huuu - gyorsan vissza le is teszi a lábát a földre. A ha nem látom, ott sincs gondolatmenet értelmében a probléma akár meg is lehetne oldva, de feltételezi, hogy Adam nem ezt a módszert akarja majd követni.
- Most akkor el fogjuk égetni a cipőm? Légyszi ne már, én ezt szeretem.   

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=707419#post707419][b]Saragob Kíra - 2017.11.05. 23:16[/b][/url]

Kíra leplezetlenül meglepődik, mikor Adam bevallja, hogy nem tudja, mi a megfelelő eljárás ilyen esetekben. Nem sok ilyen helyzettel találkozott, amikor Adam ne tudta volna azonnal a megoldást a problémájára. Ettől függetlenül kétsége sincs afelől, hogy így is nyugodtan a másikra bízhatja magát. Kíra követi a férfit vissza a padhoz, és készségesen hagyja, hogy megszabadítsa őt a lábbelijétől.
- Ó, köszi - óvatosan meglóbálja a lábát, amin immár a számára csónakméretű férfibakancs figyeg. Azért örülne, ha nem ebben kellene elhagynia majd a temetőt.
- Jó, de ha máshogy nem megy, semmisítsd meg őket nyugodtan - pillant le szomorú szemekkel a cipőire.
- Különöset? - megvakarja a tarkóját - Mit értesz az alatt, hogy különös?- kérdez vissza. Közben azért töri a fejét, próbálja visszapörgetni magában az elmúlt két nap eseményeit, hátha talál köztük valami furcsaságot. A feladat nehézsége abban áll, hogy Kíra nem feltétlenül tekinti furcsa dolognak azt, amit minden más normális ember.