A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=813029#post813029][b]Vajda Olívia - 2020.07.09. 08:42[/b][/url]

Egész éjjel csak forgolódtam, képtelen voltam elaludni, és nem tudom, hogy a meleg vagy a kétségbeesés, vagy a kettő együtt, de valami nagyon betett nekem ma. Azt hiszem a tény, hogy a minimális szociális igényem sincs kielégítve teszi ezt velem, és nagyon furcsa gondolatok kezdenek a fejemben motoszkálni. Például, hogy ha Ricsi nem ér rám, akkor elmegyek Lilihez, és beszélgetek vele. De vajon megtehetem-e én ezt. Nem igazán, ugye? Szóval lányos zavaromban most csak fekszem, és próbálok aludni, ami nem igazán megy, szóval muszáj felkelnem. Ha nem, hát nem. Akkor edzek egy kicsit.
A terv egészen addig jól is működik, amíg meg nem látom őt. A lányt, aki úgy surran ki, mintha profi betörő lenne, és valahogy ösztönösen tudom, hogy ez az, szökni készül. A fal rejtekében nyugodtan végignézem ahogy kisétál, és hiába süllyesztem zsebeimbe a kezeimet, nincs nálam pénz. Milyen Vajda vagyok én? Visszajöttem ide, és megint kezdek Vajdátlanul viselkedni. Erre a gondolatra még az állam is felszegem kissé, de valljuk be, itt most az következik, hogy én minél gyorsabban visszajussak a szobámba, és a nadrágot nem cserélve, az edzőspólómat egy ujjatlan topra cserélve, némi pénzt, iratokat egy kistáskába dobálva, némi szájfényt felkenve, mert az fontos, sietve induljak el utána. Nem akarom megriasztani, de nagyon elveszíteni sem, viszont szerencsére gyorsan futok, így van esélyem beérni őt a vonaton, ha előbb nem is.
És valóban nem, az utolsó pár méteren ugyan lelassítottam, de ez csak arra volt jó, hogy remegő kezekkel nyújtsam át a jegy árát és a diákigazolványomat a pénztáros boszorkánynak, aki még fel is horkant, hogy vonatra ülök. Nem mondom, hogy minden indok nélküli ez a felhorkanás, de vannak még olyan csodák, hogy a tömegközlekedést választjuk. Például én ide is vonattal jöttem, teljesen egyedül, és nem az unikornisok húzta aranyhintómon. Mindegy, a jegy megvan, és még pont sikerül elérni a vonatot is, meg látni, hogy a lány hova kapaszkodott fel.
Hogy miért is akarok én megmenteni egy kislányt, akihez semmi közöm sincs, ahelyett, hogy a kviddicsválogatóra készülnék vagy a hűvös hajnal érkezésével elaludnék végre? Fogalmam sincs. Ez most csak úgy jött, én meg megyek, és csinálom. Nem valószínű, hogy normális lépés ez, tekintve, hogy így én is engedély nélkül hagytam el a kastélyt, és oké, én nagykorú vagyok, de alapképzéses. Azt hiszem, a szüleim meg fognak ölni. De legalább az utolsó cselekedetem érjen valamit. Ahogy elindul a vonat veszítek egy pillanatra az egyensúlyomból, de a kis tántorodáson kívül nem történik katasztrófa, így sikerül elindulnom, és csakhamar megtalálnom a szökésben lévő egyedet.
- Helló, láttam, hogy éppen megszöksz, és gondoltam csatlakozom.
Vagyis majdnem, de neki ezt még nem kell tudnia, egyelőre csak annyit, hogy láttam őt. Lehuppanva szembe vele ledobom magam mellé a táskám, és kipillantva nézem, ahogy távolodik a kastély és a város nagyobb épületei. Meg fognak ölni, ha ez kiderül.
- Olcsi vagyok, mi a terv, hova megyünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=813311#post813311][b]Vajda Olívia - 2020.07.14. 13:34[/b][/url]

Észre se vettem, hogy a nyakláncom, melyen a holdkő mellett most már ott pihent a hematit is, előbukkant. Többnyire gondosan ügyelek rá, hogy ilyen malőrök ne fordulhassanak elő, de előfordul, hogy nem vagyok eléggé körültekintő. Azoknak, akik már láttak ilyet, nem csak egy szép kő, vagy szép nyaklánc, én meg utálok magyarázkodni azért, mert nőnek lenni fájdalmasabb, int az átlagos, vagy, hogy a vérszegénységem kókadóvá tesz. Meg nem akarom azt se, hogy furának nézzenek, mert az egy dolog, hogy Ricsi barátnője behozza ezt a családba, de én Vajdának születtem. Ricsi is, persze, de van különbség aközött, hogy egy pecsétgyűrűt kapsz a barátnődtől, amiben kettőtök kövei vannak elhelyezve, meg aközött, hogy önszántadból és mert tetszik a dolog, elkezdesz viselni egyet. Nálunk ez nagyon máshogy van. Lepillantok rá, de nem rejtem el hirtelen, nagyon hülyén jönne ki az.
- Köszönöm.
Csupán csak lopva végigsimítok a két kövön, miközben helyet foglalok vele szemben. Elhiszem, hogy nem hallott elsőre, de ez egy nagyon hosszú vonatút lesz, szóval rendkívül sok időnk lesz arra, hogy megbeszéljük a dolgokat. Édes, ahogy blöffölni próbál, de ha valamivel, akkor a szabályokkal tisztában vagyok.
- Ez sajnálatos, hihetetlen, hogy ilyen hajnalban kiengedtek iskolai kísérő nélkül, még napközben is csak úgy hagyhattam el a helyet, hogy a házvezetőm elkísért vagy a szüleim eljöttek értem.
Ez igaz, tényleg így történt, hiszen idefelé is gyakorlatilag háztól házig jövünk. Az egyik oldalon a szülők felteszik a gyerekeket, a másik oldalon az iskola munkatársa leveszi őket, a kettő között meg a kalauz és a büfés vigyáznak rájuk. Halvány, elégedett mosoly húzódik az arcomon, egyrészt mert tudom, hogy kamuzik, másrészt mert volt annyi lélekjelenlétem, hogy beszélgetést kezdeményeztem. Valljuk be, nem én vagyok a legtehetségesebb, ha kommunikációról van szó. Szóval büszke vagyok magamra nagyon.
- Úgy tippelem, hogy inkább megszöktél. Bántottak?
Mondjuk mindig nehezen hiszem el, hogy egy kedves arcú és látszólag kedves lelkű lányt képesek bántani, de a világ nem olyan tökéletes, mint hisszük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=813399#post813399][b]Vajda Olívia - 2020.07.15. 20:23[/b][/url]

Ha valaki, hát én igazán nem ítélhetem el őt azért, mert nem tud a szemembe nézni, valljuk be, én se tudok mit kezdeni a ténnyel, hogy más emberek is vannak körülöttem, és én sem tudok jól beilleszkedni, vagy rendesen szót váltani az iskolatársaimmal. Tudok beszélgetni a kviddcsről, a kviddicsről és ha valami másik téma kellene, akkor fel tudom ajánlani még a kviddicset. Valljuk be, elég szánalmas vagyok, mert a családomban nem az a megszokott, amit én produkálok. Én magam kínosan próbálom a fejem felszegve, egyenes háttal, nem kínossá tenni a mosolyom, de egy-egy nem teljesen családi összejövetelen arra törekszem, hogy ne foglalkozzon velem senki. Ne kelljen úgy csinálnom, mint aki tud emberként viselkedni.
Most talán azért megy mégis könnyen, mert egy olyan emberrel utazom, aki gyakorlatilag a tükörképem jelenleg, hiszen, ahogy nekem, úgy neki se megy az, hogy úgy viselkedjen, mint az iskolatársaink többsége: normálisan. Ha nem mondanám ki a családnevem, senki se hinné el, hogy én közeli rokona vagyok Vajda Richárdnak, vagy Vajda Ádámnak. Szerintem a húgom, Hanna is kétszer annyira Vajda, mint én. Ez pedig eléggé szomorú és szánalmas azon a szinten, ahol nekem elméletileg a helyem van, úgymond.
- Nem, én egy Vajda vagyok.
Még a fejem is picikét megrázom, jelezve, hogy se nem vagyok prefektus, se nem vagyok begyűjtő ember, viszont a származásomra büszke vagyok, ahogy arra is, hogy szóba mertem állni vele. Tudom, hogy fiatalabb, mint én, de azért, ha a fejembe látna bárki, akkor tudná, hogy a kor nem számít. Ma fejlődtem egy kicsit, legalábbis nagyon remélem.
- Nem szokott, mert a kapu hiheti, hogy a faluba mész. Sokan laknak a faluban, illetve vannak, akik ott vállaltak diákmunkát vagy önkénteskednek, például a menhelyen. Inkább akkor riaszt, ha olyan ember lép a birtokra, akinek nincs ott keresnivalója.
Mondjuk nem hiszem, hogy mostanában olyan sok sötét mágus szeretne a mi iskolánkba bemenni, de sosem tudhatja az ember, éppen ezért nem árt az óvatosság, mert érhet minket komoly meglepetés is. Arra, amit mond, felvonom a szemöldököm, és kicsit közelebb hajolok hozzá, megtámaszkodva a térdeimen.
- És erre az a megoldás, hogy elszaladsz? Akkor az, aki téged bántott, másokat is bántani fog. Túl azon, hogy mind kívülállók vagyunk, vagy a származásunk, vagy az anyagi helyzetünk, vagy a képességeink miatt, mind beleillünk ebbe a helybe. Neked ugyanannyi jogod van a kastélyban lenni, mint nekem.
Ez az a pont, ameddig úgy vélem, hogy bármely házvezető vagy tanár büszke lenne a gyermekére, amiért ilyen szép szavakkal nyugtatja a másik felet, éppen ezért tartok egy leheletnyi szünetet és húzom kisebb mosolyra az ajkaimat.
- Ha pedig valaki piszkál, akkor keresni kell egy jó arc rellonost, aki ezer örömmel megleckézteti azt, aki téged bántott. Ha elmondod, hogy nézett ki, hidd el, még ma megkapja a méltó büntetését. De ahhoz előbb vissza kell mennünk a kastélyba.
Mondjuk az nem lesz könnyű, az elsuhanó fákat elnézve ez egy gyorsított járat, vagyis maximum egy vagy két helyen áll meg Budapest előtt. Azt hiszem a büntetőmunka már mind a kettőnknek garantált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=814030#post814030][b]Vajda Olívia - 2020.07.24. 05:01[/b][/url]

- Nem, nincs várunk, de eléggé ismert a családunk a mágusvilágban, főleg, mert az apukám és az unokatestvéreim apukája is nagyon benne vannak a máguspolitikában.
Furcsa, hogy engem úgy neveltek, hogy én egy Vajda vagyok, de amikor ezt a mondatot kimondom, akkor valahogy senki sem reagál úgy, mint ahogy hittem, hogy fog. Talán ez az egész nem lesz többre, vagy másra jó, mint, hogy a magam lelkét erősítsem vele. Nekem nagyon fontos a család, nagyon fontos, hogy ne hozzak rájuk szégyent, hogy minden cselekedetemmel büszkévé tegyem őket. Ez, amióta itt vagyok, valahogy nem sikerült. Voltak már jó pillanataim, de azt hiszem rosszból is akad nem kevés. De lassan itt a vizsgaidőszak, és bármennyire csábító, hogy Budapestről valóban hazainduljak én is, tudom, hogy akkor a kislányt semmi sem venné rá, hogy visszajöjjön.
- Szentendrén élünk.
Legalábbis, amióta visszaköltöztünk, de nem bonyolítom a dolgot azzal, hogy elkezdem Ádámtól és Évától a dolgot. Anno Budanekeresd elitebb részén cseperedtünk mi hárman, majd három évvel ezelőtt Dániába pakoltak át minket a szüleink, legalábbis Hannát és engem, majd onnan vissza apa túlzott szentimentalizmusa okán Szentendrén találtuk magunkat, mert ő szeretett volna közelebb lenni a testvéréhez. Egy ideje meglepően sokszor mondja azt, hogy az ember másra nem számíthat az életben, csak a testvérére, mi pedig bőszen és nem kis aggodalommal bólogatunk erre a tényre.
- Nekem is nagyon hiányzik a húgom, Hanna. Ő kisebb, mint én, így otthon él még, csak a szünetben találkozhatok vele. De aki nála is jobban hiányzik, az a bátyám, Ádám. Ő már házas, a szüleim hozzáadtak egy lányt, Vivienne-t, akinek a vagyona és a háttere megfelelő volt ahhoz, hogy Ádi felesége legyen. Azóta már el is költöztek, lovakat tenyésztenek, és a bátyám csak évente néhány alkalommal jön vendégségbe.
Előrenyúlva, ha engedi, megfogom a kezét és megsimítom a kézfejét. Tudom, hogy milyen távol lenni a családtól, távol mindenkitől. Ricsi ugyan a faluban van, de nem lóghatok rajta állandóan, mert szerintem ő sem érezné egészségesnek. Sajnos arra nem készítettek fel, hogy milyen az, amikor önmagamért kell kiállnom, illetve, hogy hogyan szerezzek barátokat.
- Ádám és én egy napon születtünk, gyerekként mindent együtt csináltunk, mindig ő védett meg, aztán jött Vivi, és tudod, örülök a boldogságuknak, csak hiányzik a testvérem. Szeretném visszakapni azt, ami régen volt.
Egy kicsit még a vállamat is megvonom, amolyan, nem tudom, hogy mit mondhatnék még módon. Tudom, hogy ez nem lehetséges, hogy nem kaphatom már vissza. Hogy eltávolódásunk ugyanúgy meg volt írva a csillagokban, mint, ahogy Ricsi és Eszti eltávolódása is. Ott is jött egy harmadik, csak azt Eszti még rosszul is kezelte, és mindenki rosszul kezelte Esztit, így elkerülhetetlen volt a tragédia.
- Ádám mindig azt mondta, hogy ne az elvárásoknak élj, hanem add önmagad, és szeressenek meg azért, mert egyedi vagy.
Neki könnyű volt, hiszen Vajda fiúként és mert jó személyiséget kapott, elég könnyen került a társaság élére, könnyedén tudott mindig elvegyülni, míg én, ahogy Polli is, inkább mindig csak néztem a családomat, a barátaikat, és akkor nevettem, amikor úgy éreztem, megköveteli a helyzet. Engedelmesen válaszoltam a kérdésekre, és talán az ő társaságukban biztonságban is éreztem magam, de itt, bármennyire is vártam a visszatérést, minden nap rettegek attól, hogy rájönnek, valami nem stimmel velem, mert sosem látnak egy társaságban sem.
- Tőlem félsz?
Teszem fel a kérdést, előhúzva az iskolai jelvényemet, mely büszkén hirdeti, hogy a sárkányok közé tartozom. Nem mindenki félelmetes odalent, bár, ha tudnék arról, hogy mit javasoltak neki, nagy valószínűség szerint én is azt javasolnám, hogy csak Mihail közelébe ne menjen. Remélem, hogy nem most rontok el mindent, és kerül majd furcsa helyzetbe a fiú miatt, csak én se vagyok annyira rossz arc zöld létemre.
- Tudom, hogy kiről beszélsz. Ha visszajössz velem a kastélyba, akkor megleckéztetjük, és soha többet nem fog piszkálni senkit. Mit szólsz?
Ajánlom fel a szövetségemet, bár ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogy mégis hogyan fog ez megvalósulni, de vagyok annyira elszánt, hogy idővel kitaláljam.
- Én nem vagyok valami jó a barátkozásban, igazából nem nagyon vannak barátaim, de ha gondolod, akkor lóghatunk együtt.
Mondjuk én idősebb vagyok, nem tudom, hogy mennyire vágyik az én társaságomra, de talán indulásnak mind a kettőnknek jót tenne, ha lenne valaki, akihez hozzászólhatunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=816126#post816126][b]Vajda Olívia - 2020.08.26. 08:51[/b][/url]

- Nem, nincs külön, pont olyan életet élünk, mint a muglik. Autót vezetünk, használunk áramot, mobilt.
Valahogy sosem merült fel, hogy olyan helyre költözzünk, ahol csak mágusok laknak, vagy legalábbis van külön mágusnegyed. Úgy neveltek minket, hogy mind a két világban tökéletesen megálljuk a helyünket, tudjunk érvényesülni. Sokat járunk például különböző szálláshelyekre, furcsa lenne, ha rettegnénk a liftben. Őszintén szólva, ma már nem tudom elképzelni, hogy például életem végéig Bogolyfalván lakjak. Én szeretem Szentendrét, mert gyönyörű hely, szívesen élnék ott, miközben átjárok mondjuk barátokhoz. De ez még a jövő zenéje, hiszen még csak negyedéves vagyok.
- Igen, ott van Tatán az aurorképző, a bátyám ott tanult, és gyakran meglátogattuk. Persze akkor még nagyon kicsi voltam, mert ő jóval idősebb nálam, de igen. Annyira a várost nem ismerem, mert inkább csak Ádámmal voltunk.
Azt nem mesélem el, hogy egy egész hetet bőgtem otthon azért, mert a bátyám elmenet és véleményem szerint soha többet nem jön vissza, hogy elhagyott, és elvették tőlem. Szent meggyőződésem volt, hogy rosszul érzi magát, hogy csúnyán bánnak vele, hogy az egész nem szól másról, csak arról, hogy megkínozzák őt. Látnom kellett, hogy tudjam, jól van. Szokták mondani, hogy a gyerekek vagy nagyon anyásak vagy nagyon apásak. Ami engem illet, én nagyon Ádámos voltam mindig is. Nagyon szerettem a testvéremet, az első pillanattól kapcsolat volt közöttünk, aztán előbb az akadémia vitte el, utána pedig Vivienne. Meg kellett tanulnom nélküle élni, elfogadni, hogy felnőtt.
- Szereti. Az elején nem szerette a gondolatot, de az aranyvérűek, már azok, akiket tényleg aranyvérűnek nevelnek, tudják a kötelességüket. Lehetünk szerelmesek másokba, de ha nem olyan, aki megfelel, akkor el kell engednünk. Ádám megszerette Vivit, szóval neki szerencséje volt, és Ricsinek is, mert ő olyan lányt szeret, aki beleillik a kritériumokba, habár éppen megint szakítottak.
Fel is háborított, hogy arra kell hazaérnem, hogy Ricsi és Lili megint nem tudnak viselkedni, és megint van valami, ami miatt szétmentek. Nem igazán értem a szerelmet, mármint ők szerelemből civakodnak, de nem értem, hogy ha szeretsz valakit, akkor hogyan lehet civakodni. Egyszerű, életem ezen pontján még nem találkoztam Lucas Deightonnal. Később minden értelmet nyer, egyelőre azonban csak annyi látszik ebből, hogy néha zavartan megforgatom az ujjamon a fogadalomgyűrűmet.
- Szerintem már nem fognak elválni, de nem is baj azt hiszem, mármint, örültem volna neki, ha nem veszítem el a testvéremet, de megértem, hogy neki most már felnőtt dolgokat kell csinálni. Kell, hogy házas legyen és családja legyen. Jobb most, mintha nagyapóvá válva tenné ezt.
Szerintem nem idős még, harminchárom éves, de azért már szívesen babáznék, és alig várom, hogy vagy ők vagy Ricsiék bejelentsék, hogy jön a baba, de akár Eszter is beelőzhet azzal, hogy hirtelen bemutat egy férfit, mint a párját és közli, hogy terhes. De szerintem most sokkal erősebb benne a tudat, hogy aurorrá váljon.
- Akkor te abban vagy egyedi, hogy rövid ujjal zongorázol. Úttörő vagy, aki bebizonyítja, hogy rövid ujjakkal is van esély csodás hangok pontos játszására. Egy nap pedig én leszek az, aki az egyik előadásodon izgatottan súgom oda a mellettem ülőnek, hogy, együtt voltunk diákok és nagyon büszke vagyok rád.
Én hiszen, ha kell helyette is, hogy képes rá, ezen ne múljon. Szeretem hinni, hogy minden embernek van valami különleges küldetése az életben. Nem nagy, csak különleges. Például megülni a legvadabb lovat vagy társsá válni egy olyan ember mellett, aki önértékelési problémákkal küzdve úgy véli, számára nincs kivel boldognak lenni. Nem kell mindig hatalmas dolgot véghezvinni, egy kis aprósággal lehet sokkal nagyobb csodát is elérni, mint valami hatalmassal.
- Igen, rellonos. Szerintem ez inkább a családnevem miatt van, inkább illek a navinébe, de szeretem a Rellont, szeretem az ottani légkört, az embereket, a házvezetőimet. Olyan normális ott mindenki.
Szeretem, amikor megbortánkoznak, hogy rellonos vagyok, mert tudom, hogy se a kinézetem, se a viselkedésem nem utal arra, hogy rellonosnak kellene lennem. De ezt dobta a sámánbot, ahogy mondani szokás. Én nem bánom egy kicsit sem. Lehettem volna magántanuló, de eszemben sem volt. Fel akartam nőni, és ahhoz az az első lépés, hogy vannak szobatársaim, napirendem, amihez tartom magam, és ami csak egy kicsit tér el a normálistól. Haladok, szépen lassan, de haladok.
- Nem, nem félek. Szeretnél megismerkedni velük?
Biztos vagyok benne, hogy el lehetne intézni valahogy, hogy megmutassuk Pollinak, mi mennyire jófejek vagyunk igazából. Legalábbis szerintem nagyon rendben van a Rellon, még nekem is, aki nagyon nem tud barátkozni, nagyon nehezen találja meg a hangot másokkal.  
- Mert egy segg. Azt hiszi, hogy ő a legszebb és legtökéletesebb ember a világon, hogy minden fiú őt akarja és, hogy bármit megtehet, mert ő a valaki itt. Pedig ez nem igaz. Szerintem eléggé rosszul nevelték, beképzeltté, de amíg valaki le nem töri a szarvát, addig ilyen lesz.
A trágyagránátra elégedetten hümmögök egyet, eléggé jó gondolat, de túl gyorsan hat és túl brutális, ha már bosszú, akkor álljunk bosszút mindenkiért. Ha már büntetőmunka, akkor kapjak olyanért büntetőmunkát, amivel másoknak segítettem. És egy gonosz lány kiiktatása éppen ilyen.
- Tetszik a trágyagránát, de abból nem tanulna. Mi lenne, ha mi azt csinálnánk vele, amit ő is csinál másokkal? Nem szép, ahogy viselkedik, de ha ő az áldozat, akkor megtapasztalja, hogy miért rossz az, amit csinál. Aztán megdobáljuk trágyagránáttal. Mit szólsz?
Mondjuk ezért nem biztos, hogy bármelyik házvezetőtől buksi simit kapok, de ezt most engedjük el, én éppen beilleszkedek.
- Nem nagyon érdekel, hogy mit csinálnak, én szeretnék veled lenni, de ehhez az kell, hogy visszaforduljunk. Szóval, visszajössz velem a suliba?